Nehogy már ez is Orbán érdeme legyen...

H_A Címkék: pályázat díjátadó Orbán Viktor Év Példaképe2014.01.18. 18:56

Dicséretes dolog, hogy Magyarországon díjazzák azokat a fiatal, sikeres vállalkozókat, akik a maguk területén kiemelkedő teljesítményt érnek el, és ezáltal példát statuálhatnak eljövendő fiatal vállalkozók számára, hogy miszerint így kell ezt csinálni gyerekek. Azt már kevésbé értem, hogy egy ilyen díjátadó ünnepség, amelynek keretében egy civil szervezet - jelen esetben a Példakép Alapítvány - meghirdetett pályázatának nyertesét részesítik elismerésben, miért elképzelhetetlen Orbán Viktor miniszterelnök, vagyis a nagypolitika jelenléte nélkül. Miért van az, hogy egy egyébként rendkívül pozitív kezdeményezés finise, felemelően ünnepi pillanata az egymillió ellenálló és szabadságharcos országáról, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés és az államadósság alakulásának megunhatatlan dicsőségéről, na meg a mikroszkóp alatt is láthatatlan infláció diadaláról szól? Hát ezért.

Mert Orbán Viktor számára valamennyi társadalmi kategória bármilyen helyzetbe hozása, esetleges médiafigyelem középpontjába kerülése kiváló alkalom arra, hogy önmagát reflektorfénybe helyezze. Ahogy szokta általában amikor ilyen és hasonló szereplésekre kiválóan alkalmas színpadok közelébe szabadul, a miniszterelnök úr most is elemében érezte magát. Akárcsak - mint elmés hasonlatából kiderült - mi magyarok, akik toppon voltunk 2010-ben, és lehetővé tettük, hogy abba a székbe ülhessen, ahonnan ma a magyar szellemet figyelni tudja, és ellentmondást nem tűrő ítélteket alkot a feje fölött. Megteheti. Elvégre ő - ellentétben sokakkal ebben az országban, akikkel a sorok között összehasonlította magát - nem a sikertelenebb fajtához tartozik.

És mivel mi ennyire elemünkben voltunk, Viktorunknak ma szilárd meggyőződése lehetett a Városligeti Műjégpálya dísztermében néhány felejthetetlen pillanat erejéig, hogy őt azért hívták meg egy sikeres, fiatal vállalkozókat ünneplő rendezvényre, mert - ki hitte volna - "ő is volt fiatal, és bizonyos értelemben nem a sikertelenebb fajtához tartozik." Mert képzeljétek el, semmiféle példaképpel nem rendelkező fiatalok, és drága jó magyar honfitársak úgy általában! Ezt a kiváló embert, mindannyiunk büszkeségét, akit 35 évesen, Magyarország miniszterelnökét egy NATO csúcson taknyos betolakodónak nézték, olyannyira, hogy alig bírta meggyőzni a népeket, hogy ő márpedig kicsoda. Érdekelt bárkit is? Nem baj.

Mindez nem lenne baj, megszoktuk már. Csupán azért szóra érdemes ez az újabb tömjénfüstbe burkolt, lábszagú performansz, mert Orbán soha egyetlen pillanatra nem volt vállalkozó. Soha. De, amint a fenti ábra is mutatja, ez nem akadályozza meg abban, hogy sikeres, valóban vállalkozóknak, valóban fiataloknak ajánlja figyelmükbe saját példáját, úgy értem követendő példaképét. Méltatlan, és nem kicsit arcpirító. A politikai ügyeskedés, túlélés, tőkefelhalmozás valószínűleg nagy erény, de semmilyen körülmények között nem kellene közös nevezőre hozni a gazdasági szférában elért kimagasló eredményekkel. Akármit is gondol saját maga kimagaslóan sikeres fajtához tartozásáról Magyarország miniszterelnöke.

U.I. És hogy mit lehet ehhez a beképzelt kioktatáshoz érdemben és tulajdonképpen hozzátenni? Semmit. Úgyhogy tulajdonképpen csak annyit akartam írni, hogy minden tiszteletem és elismerésem a pályázat nyertesének, Dr. Letoha Tamás kutatóorvosnak, aki nagy nemzetközi gyógyszercégeknek végez génterápiás vizsgálatokat, és akinek hatalmas érdeme van az Alzheimer-kór megelőzésében. Nehogy már ez is Orbán Viktor érdeme legyen...

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr85769285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.01.19. 12:40:00

1. Nem mondta, hogy vállalkozó (a másik két állítását pedig te sem cáfoltad).

2. Savanyú a szőlő? :)

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2014.01.19. 12:45:48

Mint érintett, az 50 Példakép egyike, nem ezt éreztem ki a jelenlétéből. Megtiszteltetésnek éreztem, es azért is Örülök, hogy elfogadta Kata meghívását, mert személyesen találkozott mai magyar vállalkozói történetekkel. Kétségtelenül sokat kell még tenni a vállalkozások érdekében. A 10% nyeresegado es 16%-os osztalekado fontos es jó lépések voltak. A bürokrácia tovabbra is burjánzik. Élőmunka terhe meg mindig magas stb.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.19. 13:00:26

"ő is volt fiatal, és bizonyos értelemben nem a sikertelenebb fajtához tartozik."

Igen volt fiatal és az alapján lehetett volna sikeres is. Már abban az értelemben, amelyben ez okot ad a büszkeségre. Az, hogy "elkurvult" és úgy lett "sikeres", hogy a fél országot (bocs, kb 2,5 millió embert, ami elég volt) magával kurvított 8 év semmire tekintettel nem lévő árokásással szerintem nem ilyen.Érdekes lenne tudni, hogy Viktor mit gondol valójában. Vajon tisztában van vele, hogy mit tett Magyarországgal? Vagy elhiszi tényelg, hogy ő a nemzet megváltója?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.19. 13:02:53

nem csak vállalkozó nem volt, de dolgozni se dolgozott sose egy napot se a parlamenten kívül!

Fogalma sincs a versenyszféráról úgy ámblokk.

sírjatok 2014.01.19. 13:03:52

@kereso: persze, hogy nem. Csak tudod ez itt az indexes blogvilág, itt ha Orbán neve nem kizárólag negatív kontextusban szerepel, akkor hamar meggyanúsítják a bloggazdát, hogy fizetett propagandista.

Spéter46 2014.01.19. 13:38:13

@jobbdemokrata: Mindent kitalálnak, csak hogy Orbánt lejárassák! Valóban nagyon savanyú lehet a szőlő!

perko2 · http://indafoto.hu/perko2/collections 2014.01.19. 13:40:21

"ő is volt fiatal, és bizonyos értelemben nem a sikertelenebb fajtához tartozik."
Csinált már egy fogpiszkálót is az életében. Ezek a fiatal vállalkozók tudnak valamit.
Orbán milyen sikereket ért el? Persze ha nem a CÖF nézőpontjából nézzük.

Nekem erről ez jut eszembe.
Bástya et.: "Szerénység. Ne tömjénezze magát, szerénység. Ha én valamit szeretek magamban az a szerénység."
www.youtube.com/watch?v=AVZ-BOfC5fI

Spéter46 2014.01.19. 13:41:13

@Magyarország jobban teljesít: Már megbocsáss, de igencsak fiatalon nem akármilyen beszédet mondott Nagy Imre temetésén. Az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon sem volt még túl öreg. Ez bizony sikeres fiatalság! Mert ügye nem te voltál ebben a szerepben?!

2014.01.19. 13:51:18

Azt hiszem, az tény, hogy nem volt vállalkozó, sőt soha egy percet nem dolgozott alkalmazotként sem.
Tehát fogalma sincs a magyar emberek 99 %-ának mindennapi problémáiról, a főnökkel, munkatársakkal való küzdelemről, az APEH-al való reménytelen hadakozásról. Ezt pontosan leszűrhetjük az elmúlt évek törvénykezéseiből.
Ha pedig magát példaképnek állítja a sikeres fiatal vállakozók elé abból én a következőt vonom le:
Dolgozzatok csak, hogy én és barátaim jól éljünk, ha olyan sikeresek akartok lenni, mint én, akkor vagy legyetek fidesz közeli vállakozók vagy hagyjátok azt a hülye vállalkozást, amiről fogalmam sincs, hogy mi, de jól oszt vissza, és legyetek a fidelitas aktiv tagjai és akár miniszterlenök is lehet belőletek, persze csak majd ha én meghaltam.
Nekem ez az üzenete. Persze gondolom egy fiatal vállalkozónak 20-25 évesen nem sok minden jön le a politika és a vállakozói összefonódásból. Ha ott lettem volna, biztos ki is mentem volna a beszéd alatt, elég feltünően.

perko2 · http://indafoto.hu/perko2/collections 2014.01.19. 13:51:18

@Fulek: Várjuk meg április 6.-át, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre már hozzákezdtek a Jobbik fényezéséhez, hogy koalíció képes legyen. Szükség lehet rá.

Jenyei 2014.01.19. 14:04:59

@Magyarország jobban teljesít: a Liberális Internacionálé egykori alelnőke, és a talp- és seggnyalói a jobboldali sajtóban, akiknek a napi penzum a méréseim alapján 3-5 aljas-rohadt-mocskos libsizés az írásaikban.

Jenyei 2014.01.19. 14:07:27

@doggfather: el kell olvasni a "Csak a narancs volt" könyvet, meg kell nézni a FIDESZ-cégek vs. FIDESZ-közeli cégek pereskedést, a Sárazsadány-szőlő pereskedést, a belvárosi lakáscsere történetét, és látható, hogy ért ő a pénzszerzéshez, nagyon is. Természetesen minden tiszta és jogszerű volt, hiszen milyen is lehetett volna más, ha egyszer ő a Vezénylő Tábornok.

tobeor 2014.01.19. 14:09:40

Mit vársz tőle, múltkor kovácsnak öltözött be talpig bőrszerkóba csak hogy nehogy már kimaradjon egy nap nélküle (a rajongóinak is megszakadna a szíve).
Bárcsak az egója meg a szerpelés mániája lenne a legnagyobb baj vele...

xvxvxv 2014.01.19. 14:30:55

aki látta focizni 90 percen keresztül, amikor még aktív játékos volt, annak teljesen lejött a játékából személyisége. két-három meccsét láttam. mindig a kezdőkör környékén állt, szélre nagy ritkán húzódott, védekezni soha nem ment hátra, és amikor megkapta a labdát, lehajtott fejjel elkezdte őrülten kergetni a bogyót nyílegyenesen az ellenfél kapuja felé - elég sikeresen. mivel ez alsó-alsó osztály, a szellős terek gyakoriak, és mindenki tudta, kiről van szó, az esetek nagy részében engedték a 16-osig a lehajtott fejű vágtáját, akkor álltak be neki. egy meccsen 8-10 ilyen rohamott levágott. ebből állt a játéka.

smartdrive 2014.01.19. 15:03:33

és mennyire látványos volt az Aranylabda-gálán, hogy amikor olyanok közé kerül, akik felett semmilyen befolyása nincs, egyből egy nagyvárosban elveszett hatéves kisgyerek lesz belőle

2014.01.19. 15:07:22

Valaki fentebb azt írta, hogy Orbán "elkurvitotta" az országot. Én meg 8 évig éreztem azt, hogy a 2002-ben csalással hatalomra került balliberális csürhe tett és tesz ma is az orzság, a magyarok ellen. Kiforgatott értékrendetek ellen léptek fel a választók, és elküldtek benneteket Európában példa nélküli arányban.
Ellenzékben is megmutattátok a fogatok fehérjét, hazug mocskolódások, hamis video gyártás. Í

Miben reménykedtek ti tehetségtelen, hataloméhes senkiházi csűrhe?

Dr. bögöbö 2014.01.19. 15:12:23

roli101: nálad a pont (és persze a szerzőnél). Teljesen ugyanez jött le nekem is a beszédből. Akinek egy kicsit is füle van az alig burkolt célzásokra kihallhatta a teljes meggyőződéssel, az önnön nagyságában való hit legkisebb kételye nélkül előadott önfényezést. Kb. ugyanebben az egocentrikus stílusban adta elő a Bethlen-szobor avató beszédét, ott és akkor a nagy elődhöz hasonlítva, sőt bizonyos értelemben fölé is helyezve önmagát. Persze a kisiskolás-szintű áthallásokat nagy büszkén megértő és csillogó szemmel tapsikoló közönségének ez tetszett. Sajnos az itt kommentelő "sírjatok" és "kereső" nickű nertársak még eddig a szintig sem jutottak, így szokásukhoz híven a náluk értelmesebb, nem csupán a postaládájukba bedobott brosúrák tőmondataiból szellemi táplálékot nyerő hozzászólókat ekézik nagy magabiztossággal.

ShanghaiKid 2014.01.19. 15:13:39

Nem értem miért nem a Lajos mondott beszédet. Ha valaki, hát ő tudja, milyen sikeres vállalkozónak lenni.

Kicsit off megjegyzés: Példát statuálni királyok szoktak megrendszabályozási célzattal, pl. forradalmak leverése utáni kivégzések. Amit a posztoló írni szeretett volna az a példát mutatni, esetleg jó példával elöl járni. Nem kekeckedni akarok, csak nagyon zavaró, mindjárt a második sorban.

Dr. bögöbö 2014.01.19. 15:15:44

Bocsánat, "kereső" helyett "jobbdemokratának" és "Spéter46"-nak címeztem az előzőt.

Jolka40 2014.01.19. 15:19:41

Szinte minden nap befurakodik valahová, ahol lehetőség nyílik az önfényezésre. Nincs benne szégyenérzés.

Pop40 2014.01.19. 15:41:34

Nincs ebben a sztoriban semmi újdonság, előfordult már sokszor.

Előadta ugyanezt az előadást a Mercedes gyár avatásán, amihez pont semmi köze nem volt, mert a boltot Fletó hozta össze. Előadta az árvízi védekezésnél is magát, rá kellett jönni, hogy az, hogy az országot nem öntötte el az ár, az egyes egyedül neki, és a seggig érő gumicsizmájának köszönhető. (volt ott ugyan pár ezer önkéntes, aki napi 24 órában pakolta a zsákokat, de ők le vannak szarva.)

Most előadta magát itt is - nincs új a Nap alatt.

De ha az ott megjelent vállalkozóknak ez kell, hogy még meg is hívják, akkor élvezzék. :)

"Bizonyos értelemben" valóban nem sikertelen fajta, mint ahogy az ukrán maffia is rendkívül sikeres "bizonyos értelemben".

Rabinowitz Petrovics Koppány · http://rpkoppany.blog.hu 2014.01.19. 15:55:33

Jellemző liberális cikk, Szent Küldetésünk, a Haza, a Nemzet, a Magyarok és a Kormányunk ellen áskálódik! Ne hagyjuk! Egységben az erő!

kézműves étcsokimikulás 2014.01.19. 16:03:28

@poszter:Mert Orbán Viktor számára valamennyi társadalmi kategória bármilyen helyzetbe hozása, esetleges médiafigyelem középpontjába kerülése kiváló alkalom arra, hogy önmagát reflektorfénybe helyezze"

gratulalok zsuzsi,megnyerted a mai napi bogre kulondijat,mehetsz erte a jokai utcaba...
melyik orszagban lesz,had'kerdezzem mar meg???
a zorban helyezi onmagat refelktorfenybe???
nemond...

figyu,ki is volt az,aki mindennap csinalta maga korul a mediahisztit???
futkarozni megyunk a szigetre,gyere velem,kislanyt talaltunk,jujj,klari beiglit sut,anyu konnyes szemmel nezi a gazorat,gyermekkori fenykepeim es a rendszeres bermalkozas meg a tobbi???
ja,igen,a zorban volt,ugye...
o rendelte be hetente a barati ujsagirokat,hogy mi is jelenjen meg es mi nem(elismerte,ugye ezt is...)...
de az a lenyeg,hogy mi is tudtal egy obloset orbanozni...
szerencsetlen vagy...
:)

martineden 2014.01.19. 16:07:44

@kereso: Latom nagy jovo all elotted,ha a vajda marad.

Konzervatív0 2014.01.19. 16:10:48

@roli101: Valóban nem volt vállalkozó és alkalmazott sem.
Ellenben a rendszerváltáskor létrehozott egy pártot, a legelső alkalommal 7%-al bevitte a parlamentbe. Ez a párt azóta is az egyik legerősebb párt, legutóbb 2/3-al nyert választásokon.
Ezt még senki nem tudta utána csinálni, pedig volt jelentkező elég. Legtöbbjök a parlamenti küszöböt sem tudta megugrani sőt néha az 1% is magasnak bizonyult.
Volt aki pártot vett magának, volt aki pártot lopott magának, de mind elbuktak.
És ha már a vállalkozásoknál tartunk. Asszem nem kis vállakozás egy pártot a semmiből létrehozni és azt 25 évig úgy életben tartani hogy gyakorlatilag a legnagyobbak egyike.
Én nem dicsőitem orbánt, de ezeket a dolgokat elvitatni úgy érzem nem jogos.
De bézzük az ellenoladlat.
Kezdjük a kicsikkel:
Fodor? no comment
Bajna: nos ő volt vállalkozó, dicsérik a hajdúbétesek, és az ofshore cégek tömkelege. 1 évet birt ki kormányfőként és 2/3-al kapott ki, most kb 3-5%-on áll... szóval leves
Gyurcsány: ő is volt vállalkozó, bár a munkavállalói oldal kapcsán erős kihivásai vannak. Van viszont rutinkja anyós révvén óriáshitelen gyárat venni, majd kollégát hátbaszurva miniszterelnökként megbukni és vées szinten 100 millát elkölteni "liszte". msot oylan 2-4%-on áll.
Nem érdeme több szót.
Mesterházy: Még el sem végezte az egyetemet már osztálvezetői állsát kap a minisztériumban majd innét egyenes lépéssel miniszter (vagy államtitkár?) majd pártelnök. Ez aztán a k. nagy vállalkozói és munkavállalói tapasztalat. Azért áll 15%-on mert az ős szoci akkor is az mszpre szavaz ha azt egy apagyilkos vezeti.

Csak a tényszerúség kedvéért.

martineden 2014.01.19. 16:10:54

@kézműves étcsokinyuszi: szerencsetlen vagy...Te meg szerencses.Gondolod meg egy trafikot kapsz ezert,vegy meg le is kell bakolnod a vajda elott?

martineden 2014.01.19. 16:19:39

@Konzervatív0: Volt aki pártot vett magának, volt aki pártot lopott magának, de mind elbuktak....Mivel ilyan pofatlan szelkakas nincs meg egy.Parttitkar apu segitsegevel KISZ TITKAR,aztanLIBERALIS-nak hazudja magat es a fideszt,aztan TORGYAN-POLGAR,aztan JOBBOLDALI,aztan komunista az apuhoz hiven.Lasd allamositasok,seggnyalas Putynnak.Pedig csak egy cigany purde,persze tenyleg sikeres.Sikeresen nagy tolvaj.Lasd gripen,Paks

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.19. 16:40:04

@Jenyei: nem azt írtam, hogy ne tudna pénzt szerezni, azt írtam nem dolgozott a versenyszférában (se). ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.19. 17:02:24

sznalmas egy orszag, ahol a sikeres es fiatal vallakozokat dijjazzak, erre meghivjak a miniszterelnokot, aki erre idot szakitva elmegy es emeli a dij rangjat, erre mindenki visong, hogy mit keresett ott?
hat csaxolok, megjelenesevel emelte a dij rangjat a mediapublicitast a rendezvenynek es gratulalt a gyozteseknek
a miniszterelnok
lehet tovabb rugozni azon hogy O vol t-e vallakozo
ez lenyegi kerdes

2014.01.19. 17:07:29

@Konzervatív0: Van valami abban amit mondasz, de azért Orbánnak nem nagyon kellett törvényeket betartani, ahhoz hogy létrehozza ezt a fideszt. Vállalkozóként ezerszer börtönbe zárták volna csalásért, sikkasztásért, vesztegetésért, erőfölénnyel való visszaélésért, közokirat hamisításért, ha ugyanilyen sebességgel ekkora céget hozott volna létre. Mert az elmúlt 4 évben, ha valamit akart, akkor törvényt írt hozzá, így csodálói nyugodt szívvel mantrázhatják, hogy nem vétett a törvény ellen. Aki nem látja, hogy ez a módszer mennyire káros, az egyszerre vak és ostoba.
A többiekkel nem foglalkozok, mert nem voltak ott és nem állították magukat példaképnek a fiatal vállalkozóknak.

2014.01.19. 17:16:22

@hagyma: szánalmas egy ország, ahol a sikeres vállalkozók díjátadásán megjelenik a miniszterelnök és választási beszédet mond, aminek a fele hazugság, a másik fele üres ígérgetés. Ha csak gratulált volna, akkor egy szót se szóltam volna, de ő szart a vállalkozókra, hanem csak szerepelni ment. Te meg ostobán véded, de ez a te dolgod.
Ja meg Putyin. Mennyivel szebb az orosz hitel, mint az európai. Csak annyi a különbség, hogy az oroszok elfoglalják az országot, ha nem fizetünk rendes, az Unió meg nem. De ti ne olvassátok a történelem könyveket, ne tanuljatok belőle. Mikor tettek velünk jót az oroszok?
1848?, 1945? 1956? Most persze biztos más lesz.

Konzervatív0 2014.01.19. 17:23:27

@martineden: Churcill valami hasonlót mondott anno: amig fiatal valaki az termsézetes ha liberális de ha benő a feje lágya az a terméseztes ha konzervatív. Ő is lebirálisként kezdte majd konzervativ lett.
A tolvajságot ne nagyon ragozzuk, mert valakiknek sikerült úgy privatizálni az országot hogy az államadóság is megmarad és a vagyon is elnünt. Nem 1 paksnyi vagyon tünt el..szóval óvatosan hogy a nokisás meg viszkisdobozokról ne is beszéljünk. És ne beszéljünk az évről évre ferencünk vagyonnyilatkozatából eltűnő 100+milla oszatlékról sem.

@roli101: ". Vállalkozóként ezerszer börtönbe zárták volna csalásért, sikkasztásért, vesztegetésért, erőfölénnyel való visszaélésért, közokirat hamisításért"
Csak az ellenpéldákat ha megnézzük: Ferencünk, hogy jutott vagyonhoz? Hát Veres? És kóka? Hát Kuncze huga? és sorolhatnám a szoci körok vállakozói oligarháit energiaszertortól kezdve az olajügyekig. És egyet sem zártak börtönbe a fentebb felsoroltakért. Pedig azok nem "VOLNA" tehát vélelmezés, hanem tények.
"mert az elmúlt 4 évben, ha valamit akart, akkor törvényt írt hozzá"
Tehát nem sértett törvényt. Akkor sértett volna ha a törvény ellenére megtesz valamit.
Mi adtuk neki a felhatalmazást ehhez, mert eddig aki felhatalmazást kapott mind töketlen volt.
Ha a népnek ez a kvázi tökösség nem tetszik áprilisban elzarvarja, ha igen akkor az ellenzék megy a lecsóba bajnaisól meg fletóstól.
Ennyi az egész.

Konzervatív0 2014.01.19. 17:29:18

@roli101: Csak emlékeztetnélek hogy az előző kormányfők is épp úgy szónokoltak sikeres vállakozók köreiben, de ugye nekik szabad.
"Ja meg Putyin. Mennyivel szebb az orosz hitel, mint az európai. Csak annyi a különbség, hogy az oroszok elfoglalják az országot, ha nem fizetünk rendes, az Unió meg nem"
Nos az unió már elfoglalta (Sajnos). Ezzek bizonyára nem értessz egyet, de sanjos így van.
Mitől jobb az orosz hitel? Semmitől.
Egy lényeges dologgal többet adtak paksra az oroszok. Meghitelezik előre. Más ezt nem tette meg.

Konzervatív0 2014.01.19. 17:37:27

@Konzervatív0: Nézzük ukrajnát példának.
1000 szállal kötödik az oroszokhoz, ne magyarázzam miért.
A mostanai kormányfő ugy dönt nem az unióhoz akar tartozni hanem moszkvához. (én megértem)
Kimegy pár tízezer ember az útcára, és megjelenik a köreiben pár uniós politikus (uszitani őket? ország belügyeibe beavaltkozni?) hogy kiálljon a pár tizezer unió párti tüntető mellett.
Ukrajna meghátrál és az unióhpz való csatlakozás mellett dönt, de a tüntetések folytatódnak, de az orszok nem mennek be tankokkal de még politikusokkal sem uszítani.
Nos ki az agresszor?
Miért kell ukrajna annyira az uniónak?
Ne fejtsem ki miért...
És gyoraan egy rövid József Attla idézet (hobo is idézte asszem)
Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.

A hadviselés itt ma más.
A hõs a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.

Fel a fejjel! :)

2014.01.19. 17:57:46

@Konzervatív0: Tehát a legjobb példa vállalkozóknak, hogy lopjatok, csaljatok nyugodtan, ahogy én, csak ne bukjatok le vagy legyen jó ügyvédetek és politikai hátszeletek. Tehát ez legyen Magyarország jövője.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.19. 18:06:22

@martineden: "vegy meg le is kell bakolnod a vajda elott"

ezt forditsd mar le nekem zsuzsi legyszives...
nem ertem a halandzsad...
vagy tudod mit,nem kell...nem szeretem az antiszemita-rasszista-kirekeszto ballibbant trollokat...
ti vagytok "A" demokratak,ugye???
fasiszta csurhe...
pfejjj...

kézműves étcsokimikulás 2014.01.19. 18:08:17

@roli101: "hogy az oroszok elfoglalják az országot, ha nem fizetünk rendes,"

elvtars,a jovo heti lottoszamokat is tudod???
:DDD
amugy a hozzaszolasod valami nagyon komoly zavart jelez,szellemiekben...
kezeloorvosod engedi a netezest???

2014.01.19. 18:09:12

@Konzervatív0: Én direkt nem beszéltem az előzőekről, mert nem róluk van szó és elmúlt nyócévezni 4 év balfaszkodás után is nem érv semmire, csak a fideszfanoknak. Fel lehetne melegetni az elmúlt nyócév előtti 4 évet, amit ugye a Vezéretek tett tönkre, de arról sose beszéltek. De mindegy, nem érdekel.

Ha elfoglalt az Unió, miért nem lép ki azonnal Viktor? Talán mert tőlük származik az a pénz, amit a haveroknak és magának kioszt. Ezzel ellentétben az oroszok mindig fegyverrel jöttek. Vagy szerinted felszabadították az országot 45-ben, 56-ban?

Paksot még nem hitelezték meg, sőt kijelentették, hogy igazából nincs rá pénzük. Másrészt hitelt fel tudunk venni máshonnan is. A hitelt csak azért ígérték az oroszok, mert ők építhetik. Miért nem csak hitelt kért tőlük Viktor, és egy versenytárgyalás után a legjobb, legolcsóbb építené? Mert abból Viktor és haverjai nem tudnának ennyit lopni 20 év alatt. Te tudod milyen feltételekkel adnának nekünk hitelt az oroszok? Milyen kamatra, milyen befolyással? Nekem az ilyen mindig gyanús, de te lehet, hogy még hiszel a mesékben. Viszont az oroszok sosem voltak híresek jótékonyságukról, felebaráti szeretetükről és hogy szórják a pénzt ok nélkül.

Konzervatív0 2014.01.19. 18:10:27

@roli101: a tények makacs dolgok. A biróság is ezek alapján itél.
Bizonyiték nélkül csak merő koholmány, vádaskodás.
Egyébként magyarország MÚLTJA ez, az elmúlt 25 év (hogy ne feszgessük az átkost) pont erről győz meg mindenkit.
Orbán nem adócsaló, ellenben frencünkkel aki csak azért nem ül adócsalásért mert elévült az ügy.
Ok, az orbán rendszer is épp úgy kifizeti a talpnyalóit mint eddig minden kormány és mint ahogy teszi ezt minden kormány a világon, és épp annyira nem testszik az ellenzéknek hogy nem az ő talpnyalói vannak a fazék körül, mint ahogy orbánnak sem tetszett ellenzékből az akkori talpnyalók tündöklése.
Sajnos a modernkori demokrácia így működik... és ne is próbáld cáfolni mert nem tudod.

RÖVIDLÁTÓ 2014.01.19. 18:11:23

@Spéter46:
Ha arra gondolsz, hogy a beszéd olyan sikeres volt, ami időközben súlyos milliárdokat hozott, akkor igen!

2014.01.19. 18:13:56

@kézműves étcsokinyuszi: nálam semmi gond szellemileg, de mond már meg hányszor jöttek hozzánk az oroszok barátsággal, hogy építsék az országunkat? Ha nem tudsz példát, akkor inkább nézz magadba.
De ha járnád a világot, akkor tudnál valamit az orosz veszélyről.

Konzervatív0 2014.01.19. 18:15:29

@roli101: az unióba csak belépni lehet... meglep hogy nem tudtad :)
nincs is procedúrájuk a kilépésre :)
Most nem fegyverrel jönnez az oroszok :)
A paksi hitel feltételeiről nem tudunk semmit, merthogy még meg sem köttetett :) Csak egy elvi megállapodás történt semmi több :) Majd ha tudjuk a feltételeket ráérünk akkor hasonlítgatni pl az IMF hitelhez aminek utolsó részért 2014-ben (közel 1000 milliárd ft) nyögjük ki.

Konzervatív0 2014.01.19. 18:18:38

@roli101: és hányszor jött ide bárki barátsággal építeni?
A világ üzleti alapon működik. Valamit valamiért.
Ingyen semmi sincs legyen azaz oroszoktól vagy épp nyugatról.
Az oroszok is üzletet remélnek mint ahogy a nyugat is üzeletet vett velünk amikor bevett a bandába. (ahonnét nincs kiút)

2014.01.19. 18:21:18

@Konzervatív0: Nem is akarom cáfolni, teljesen igazad van, DE EZT MIÉRT KELL PÉLDÁNAK ÁLLÍTANI A JÖVŐ SZÁMÁRA? Miért kell minden vállalkozónak fiatalon azt megtanulnia, hogy csak lopva, csalva lehet előre jutni? Szerinted ez a természetes? Akkor lehet, hogy a te világképed téves?
De a te gondolatmeneted alapján Feri se csaló, hiszen csak az a bűnös, akit a bíróság jogerősen annak mond. Ami elévül az nincs is. Nem akarom védeni és viszont se akarom látni, de sajnos úgy tűnik visszatér.
A legjobb lenne, ha a parlamentbe csak 35 évnél fiatalabbak kerülhetnének be, mert ők biztosan nem volt mszmp tagok és káderek, ahogy viktor is.

Konzervatív0 2014.01.19. 18:31:02

@roli101: ma magyarországon de a világon is igen kevés az a sikeres vállakozó aki távol tud maradni a politikától.
Egymásra vannak utalva.
A politikusnak kell a gazdasági háttér, cserébe aki kormányon van az busásan jutalmaz közbeszerzésekkel.
Ezt lehet cáfolni, de ritka mint a fehérholló aki távol tud maradni a politikától és úgy sikeres. Nem csak itt a világon is.
Furcsa amit mondok, de szerintem ilyen körülmények között nem tehet mást a politikus sem minthogy használja a kialakult rendszert, mert egyébként megy a lecsóba gazdasági háttér nélkül.
Hogy miért van ez? Szerintem válság van.
Nem csak gazdasági válság (csak egymás falfalásával és politkai hátszéllel lehet fejlődni egy vállakozásnak. Fejlődés nélkül meg megeszik a disznók. Ez a globalizáció átka), de a demokrácia válsága is (hogy az értékekről ne is beszéljek).

2014.01.19. 18:31:14

@Konzervatív0: Ki lehet lépni, ha valaki ki akar, csak írni kell procedúrát.
Az IMF hitelt visszafizettük:mno.hu/gazdasag/magyarorszag-visszafizette-az-imf-hitelt-1177966, Te meg ezt nem tudtad.
Tehát hányszor jöttek az oroszok mert mi fizettünk nekik üzleti alapon és hányszor rabolták ki az országunkat.
Egyébként ha ilyen jó partnerek és rendesek, miért kellett olyan csúnyán kizavarni őket 89-ben? És akkor még Viktor szószóló volt benne.
Az üzletnek az a baja, hogy a hitelt attól kéred, akivel a munkát el akarod végeztetni. Azaz a te szavad semmit se a problémák esetén. Ő diktál, mert ő adja a pénzt, ha nekünk meg nem tetszik az építés, akkor meg nem tudunk kihez fordulni, mert velük senki se húz ujjat és a törvényeket úgy változtatják, ahogy nálunk, Putyin is nagyon jó az 1 napos törvénykezésben.

hansoloo 2014.01.19. 18:35:07

Demagogiabol jeles az írás. Amúgy meg kukába való. Bezzeg Kóka Jani, Mesterházy, Gyurcsány, ők az igazi zsenik... szánalmas balliberális frocsogo poszt, semmi több.

Konzervatív0 2014.01.19. 18:39:24

@roli101: Igen kifizettük, csak megkavart hogy minap olvastam egy régi cikket az ütemezésről.
89-ben kizavartuk őket fizikálisan mert itt voltak katonailag. Kimentek az oroszok tankokkal bejött helyette az unió bankokkal :)
Én semmivel sem tartom rosszab üzletfélnek az oroszt mint a franciát, (jobbnak sem). Viszont akinek nincs pénze az ne ugráljon :) aki többet igér ahhoz menjen :)
Várjuk meg a feltételeket :)
Azért kicsit sajnálom a finneket :) Ők is az oroszokkal csináltatnak erőmüvet :) Akkor őket is leigázták?
Nem kell félni, nem fog fájni :)

pelekas 2014.01.19. 19:24:56

@martineden: Látom, a rasszizmuson kívül másra nem vagy képes... Maximum érv, minimum értelem a védjegyed lehetne....

martineden 2014.01.19. 19:48:49

@Konzervatív0: amig fiatal valaki az termsézetes ha liberális...az is termeszetes fideszcsicska ,hogy valaki olyan min t a szelkakas?Amugy a privatizacioban az ugynevezett jobboldal nagyon benne volt.A fasz Antall szerinrted baloldali volt.De azert annyit senki nem lopott mint ez a ciganypurde.Kezdve az Ezusthajotol,a Kaya Ibrahimig,a GRIPENEKEN at,na onnantol kaptak verszemet.A nyugdijpenztar,a trafik,a szerencsejatek,a fold.stb,stb.Es a korona ekkovePaks.Amugy termeszetes,hogy egy falusi parasztbol,2 ev allatt milliardos lesz,mi?Lasd meszaros l.Na ilyen a te vajdad,de remelem elobb -utobb meguti a bokajat a csiskaival egyutt

martineden 2014.01.19. 19:49:54

@pelekas: NI NI VISSZANYAL A FAGYI ES PRUSZKOLSZ TOLE ,FIDESZKOCSOG?

nu pagagyí 2014.01.19. 19:50:36

... és akkor a párttitkár elvtárs, aki még nem látta közelről a gyárat, kiállt a pódiumra és a dolgozó emberek izzadságos munkájáról mondott néhány keresetlen szót. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, ezért mindenkinek résen kell lennie és nem szabad bedőlni az imerialista hazugságoknak. Reményét fejezte ki, hogy a vállalat túlteljesíti az ötéves terv előirányzatait, ezzel is bizonyítva rendszerünk felsőbbségét a rohadó nyugattal szemben. A dolgozó kollektíva szűnni nem akaró, dübörgő tapssal fogadta a lelkesítő beszédet.

nu pagagyí 2014.01.19. 19:56:10

@Konzervatív0: Az IMF hitelt visszafizették, nem? Az EU hitelre gondolhatsz. Nyögni egyébként nem kell olyan nagyon, mert nem lett elköltve, az MNB trezorjaiba rakta az előző kormány, abból osztogatja Matolcsy az ingyenhitelt.

martineden 2014.01.19. 19:57:28

@kézműves étcsokinyuszi: Nem fidesz csicska.kirekesztok ti vagytok.Magam reszerol csak a tolvaj embert utalom,meg ha cigany is,foleg ha hulyenek is nezi az embereket.Persze teheti,hisz van vagy 2 millio barom,aki naprol napra bizonyitja,hogy megteheti

martineden 2014.01.19. 20:00:51

@Konzervatív0: Orbán nem adócsaló, ellenben frencünkkel aki csak azért nem ül adócsalásért mert elévült az ügy....Ejnye ejnye.De szelektiv az emlekezet.Tudod Kaya Ibrahim,Ezust hajo kft.Mintha elevult volna a fideszkutya poltnak hala.

martineden 2014.01.19. 20:05:59

@kézműves étcsokinyuszi: nem szeretem az antiszemita-rasszista-kirekeszto ballibbant trollokat...
ti vagytok "A" demokratak,ugye???......De az antiszemita-rasszista-kirekeszto jobb hibbant trollokat szereted mi.Azoknak lebakolsz,ugye fideszcsicska

martineden 2014.01.19. 20:14:26

@hagyma: Figyelj ha annyira hianyzik neked a vajdad,menj magyarorszagra.Minek bujkaltal evekig amcsiban,meg meg is nosultel hogy ott maradhass.Aztan mi az eredmeny,hogy most egy kupac szarral tobb van ott

pelekas 2014.01.20. 05:27:27

@martineden: Ez a hozzászólás téged minősít... Csak abban reménykedem, hogy a frusztráltságod itt ezzel a viselkedéssel levezetted, és nem a családodon fogod...

pocaklakó minimanó 2014.01.20. 17:03:08

@doggfather: "Fogalma sincs a versenyszféráról úgy ámblokk." Nem lehet mindenki egy "igazi self-made man" ferigyerek, aki szorgalmával és tehetségével virágoztatta fel a cégbirodalmát. Ez már alap. :)

pocaklakó minimanó 2014.01.20. 17:05:10

@nu pagagyí: "... és akkor a párttitkár elvtárs, aki még nem látta közelről a gyárat, kiállt a pódiumra és a dolgozó emberek izzadságos munkájáról mondott néhány keresetlen szót. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, ezért mindenkinek résen kell lennie és nem szabad bedőlni az imerialista hazugságoknak. Reményét fejezte ki, hogy a vállalat túlteljesíti az ötéves terv előirányzatait, ezzel is bizonyítva rendszerünk felsőbbségét a rohadó nyugattal szemben. A dolgozó kollektíva szűnni nem akaró, dübörgő tapssal fogadta a lelkesítő beszédet." Kedves olvasóink! A Demokratikus (muhaha!) Charta gyűlésén elhangzottak összefoglalóját olvashatták kiküldött tudósítónk, nu pagagyi vérveres tollából. :)
süti beállítások módosítása