Karácsonyi has-magyarok
H_A Címkék: karácsony éhezés szegénység nyomor meleg étel középosztály ételosztás Balog Zoltán has-magyarok2013.12.25. 13:14
Egyáltalán nem az ünneprontás szándéka vezérel - vagy ha igen, csak legfeljebb annyira, mint a helyszínen fotókat készítő újságírót - amikor a Blaha Lujza téren kígyózó, éhező magyarok alkotta sorról készült felvételekkel kapcsolatban próbálom ünnepinek alig nevezhető gondolataimat rendszerezni. Nem a számháború kérdésében akarok igazságot tenni, hogy tudniillik több százan, vagy esetleg több ezren kényszerültek idén arra, hogy a karitatív szervezetek, egyházak által felkínált meleg levest igénybe vegyék. Nem próbálok meg döntést hozni arra nézve, hogy bezzeg az elmúlt nyolc évben a karácsonyi csillogás fenyegető közeledtével többeknek, avagy kevesebbeknek nem lehetett részük semmiféle csillogásban, hogy csökkent-e, vagy éppenséggel növekedett azoknak a száma, akiknek az utcai "ünneplés" jutott a családi asztalon gőzölgő töltött káposzta és a megannyi finomság helyett. Viszont.
Az jutott eszembe, hogy alig pár nappal ezelőtt a hatalom egyik alappillére tartott előadást éppen arról, hogy a kormány feladatának tekinti az elsősorban a materiális dolgokra figyelő „has-magyarokat” meggyőzni arról, hogy szívük is van. Ugyanaz az ember, aki aztán néhány nappal később ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy emberséget mímelve, éhező, rászoruló gyermekeknek megmutassa a Hilton Budapest belsejét, hogy egy asztalhoz üljön velük, és Nyilas Misi korát felidézve, a calvadossal ízesített gombamártásba fullasztott csirkemellfilé kíséretében közölje velük, ő tudja: "Magyarországon vannak szegények. Vannak akiknek nem jut annyi, mint másoknak, akik gazdagok. Ez így nincs jól."
Hát egyáltalán nincs jól, Balog Zoltán úr! Pontosabban a mindenkori társadalmak mindenkori szerkezeti realitásai alapján valóban így rétegződik a populáció, és hát a gazdagoknak, mivel ők gazdagok, nyilván több van, mint a szegényeknek, mivel ők szegények. Ezt így leegyszerűsítve valószínűleg még egy emberi erőforrás miniszter agya is felfogja. A nem mindegy az, hogy egy kormány mit cselekszik e két kategória között tátongó szakadék ügyében, hogy főállásban moralizál, vagy olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel a leszakadókat felzárkóztatni, a felzárkózottak helyzetét stabilizálni tudja, hogy a meglévő különbségek ellenére mindenki a maga szintjén fejlődni tudjon.
Nos, ennek fényében egyáltalán nincs jól, hogy a Magyarország jobban teljesít! című, négy éve dübörgő propaganda ellenére karácsony estéje előtt néhány órával akkora tömeg áll sorban tartós élelmiszerért és az éhség tüneti kezeléseként kiválóan alkalmas, de semmi többre nem elegendő meleg tál életért, amennyi. Ők lennének vajon azok a has-magyarok, akiket azok a fránya materiális dolgok foglalkoztatják, amelyek a Balog Zoltán-féléket értelemszerűen nem, hiszen nekik a mindennapi betevő megszerzése nem élet-halál harc kérdése? Ők azok vajon, akiket meg lehet bélyegezni úgy, hogy a hasuk jobban érdekli őket, mint az állampárt rájuk erőltetni kívánt ideológiája? Most így karácsony magasságában, a gesztenyével töltött pulykasült illatától mámoros állapotba kerülve, én szégyellném magam, uraim! És nem azért, mert a Blaha Lujza téri korgó gyomrú magyarokkal ellentétben nekem plafonig ér a karácsonyfám, és minden dísz a helyén van rajta.
Hanem mert elnéztem ezt a hosszú sort, a megalázottság, az egzisztenciáért folytatott reménytelen, megfáradt küzdelem sorát, és valahogy nem sikerült függetlenítenem a lehangoló látványt attól a rengeteg diadalittas csatakiáltástól, amely folyamatosan arról tájékoztat, hogy több pénz maradt a magyar családok zsebében, hogy soha nem dolgoztak még ennyien Magyarország modern kori történelmében, hogy az infláció a pincében, és hogy 49 ezer forint közmunka-bérért, és pár ezer forint rezsicsökkentésért hálául az édesanyánkat is kötelességünk volna eladni.
Tartok tőle, hogy nem Bajnai katonái, nem Gyurcsány csőcseléke, és nem is az MSZP által kivezényelt kisnyugdíjasok hada duzzasztotta december 24-én akkorára ezt a sort, mint amekkorára a képek tanúsága szerint duzzadt. És valóban: nem csupán a hajléktalanok növekvő száma az aggasztó ezen a lehangoló tájképen, hanem a lecsúszó középosztály tagjainak száma. Akik nem jókedvükből, büszkén és dalolva álltak be a karácsonyi has-magyarok sorába, akiknek egy kiló szárazbab vagy egy húskonzerv jelenti immár a karácsonyt. A csillogó-villogó látszatok, az ál-megoldások, a rövidtávú politikai hasznot kergető dilettáns hozzáállás, a nagylelkűséget, emberséget, odafigyelést, törődést, és őszinte felelősséget mímelő négy éves kormányzati politika következményeinek egyik szomorú keresztmetszetét láthattuk tegnap a Blaha Lujza téren. Ahol teljesen irreleváns, hogy több százan, vagy netán pár ezren voltak. Tény, hogy rengetegen voltak.
És bár nem tisztem eldönteni a rászorultság fokát, amikor egy ingyen tányérnyi meleg levesről van szó, mélységesen szégyellem magam azok helyett, akik a valósággal való szembenézést négy éve agymosó propagandával pótolják. Akik úgy gondolják, hogy egy szegény gyermeket két óráig megfürdetni abban a luxusban, amelyben valószínűleg a büdös életben nem lesz része, emberséget, felelősséget, jobbító szándékot jelent. Hát nem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a karácsonyi has-magyarok kígyózó sora. Nem a luxusért. Egy tál meleg ételért.
fotó: Facebook (Város Szíve)