A közmédia (ny)elvei

H_A Címkék: közmédia köztévé közalkalmazottak Gyurcsány Ferenc DK MTVA MTV Híradó közsszolgálati média2013.12.02. 10:12

Azzal egyáltalán semmi baj nem lehetne, hogy a köztévének vannak elvei. Sőt. Az már sokkal nagyobb baj, ha a köztévének nincsenek elvei, és azokból nem akar engedni. A történet egyszerű és triviális: Gyurcsányék nem hajlandóak csak azért befáradni az MTV stúdiójába, hogy a bajai videóról kérdezzék őket, a köztévé meg nem hajlandó másról társalogni a DK-val. Az alakulat közleményben bírálja a "Fidesz-televízió ocsmány propaganda hadjáratát", a csatorna meg természetesen visszaszól: hogy az európai unió normái, hogy a magyar médiatörvény, hogy a pártatlanság, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás, hogy az alkotók függetlensége, és az elvek, a mindenek fölött álló elvek. Gyönyörű.

Tegyük mellé a következő történetet: a közszférában dolgozó, mellékállásban a családjukért aggódó nők videoüzenetben szólították meg Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz a szakszervezetekkel. Névvel, arccal nehezményezték, hogy hat éve nem emelték a bérüket, és mára a megélhetésük került veszélybe. A magyar közszolgálati televíziót ez egyáltalán nem hatja meg. A magyar közszolgálati televízióban ezzel kapcsolatban ez a hír:

Tavaly decemberben, a felsőoktatási átalakítások miatti diáktüntetések idején is megjelent egy videó, és a két felvétel között meglehetősen sok a hasonlóság: a stílus, a hangulat, sőt, a képi megvalósítása is elég egyforma. A tavalyi filmet - az interneten található leírás szerint - a Hallgatói Hálózat aktivistái és más diákok készítették. Ők is a miniszterelnöknek üzentek, és az akkori felvételen az a Barabás Richárd is szerepel, aki azóta már a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM-ben politizál.

A két videó közötti hasonlóság miatt a Híradó kereste a Hallgatói Hálózatot és az Együtt-PM-et is, hogy van-e közük az új felvétel elkészítéséhez. A Bajnai Gordon vezette választási szövetség azt írta, nem tudják, hogy ki készítette ezeket a felvételeket és nincs közük az MKKSZ videóüzenetéhez, a diákszervezet pedig azt közölte, nem ők készítették a felvételt.

Véletlenek persze vannak, nyilvánvalóan ez is az lehet- mondta a Híradónak Boros Péterné, a szakszervezet főtitkára, akinek fogalma sincs arról, a két videó miért hasonlít annyira, hiszen az ötlet és a mondanivaló is tőle származik. A felvételt természetesen profi szakemberekkel készíttették el, a szereplők pedig, akik a videóban névvel vállalták mondanivalójukat, a tagok közül kerültek ki – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A Híradó információi szerint a mostani videó egy nagyobb akció kezdete: a baloldali pártokhoz közel álló szakszervezetek kormányellenes megmozdulásokat szerveznek, hogy ezzel támogassák az ellenzék választási kampányát.

A pártatlan, kiegyensúlyozott, tárgyilagos, európai normák szerint működő, saját elveit semmilyen körülmények között megtaposni nem akaró közmédia első dolga nyomozásba lendülni, és összeesküvés-elméleteket gyártani. Hogy ez a videó pont olyan, mint az a videó. És ha ez ránézésre olyan mint amaz a videó, akkor itt a háttérben minden bizonnyal a baloldal disznósága rejtőzik.

A köztévét nem az érdekli, hogy az a jelenség, amelyről ezek a nők beszélnek, tényleg létezik-e vagy sem. Nem annak jár utána, hogy valóban igaz-e, amit ezek a közalkalmazottak állítanak, hogy tudniillik 210 ezer közalkalmazott havi nettó 70 ezer forintnál is kevesebbet keres, és vajon a kormányzati sikerek végtelen sorában ez hova helyezhető. A köztévé e helyett kormányellenes megmozdulásokat vizionál. Mert a Híradó információi szerint.

Mert Magyarországon a közmédiának az a feladata, hogy a függetlenség és pártatlanság nevében tájékoztatás helyett riogasson, összefüggéseket keressen, elméleteket gyártson. Mert a köztévének elvei vannak, amelyek mentén csírájukban kell elnyomni azokat a disszonáns hangokat, amelyek nem a körénk rajzolt sikertörténetet, jólétet, és földi paradicsomot támasztják alá. Mert a köztévé szerint, aki 70 ezer forintból nem tud megélni, az a rendszer ellensége, az szervezkedik, mozgolódik és kampányra készül.

Nem a közalkalmazottak fölött akarok védőbeszédet tartani, és az sem érdekel különösebben, hogy Gyurcsány Ferenc hányszor nem megy el a köztévébe arról beszélni, amire a köztévé kíváncsi. Ellenben a mindig van lejjebb elv alapján gyalázatosnak tartom, hogy a köztelevízió valódi tájékoztatás (oknyomozás?) helyett az állami megrendelés előtt térdre borulva, a videó készítőit állítja pellengérre. Végtelenül elszomorítónak találom ezt a szakmaiságában megtiport, ám európai normákra hivatkozva magának kikérő magyar közszolgálatiságot. Amelynek elvei már régen feladhatatlanok. Egyszerűen azért, mert nem léteznek. Nem úgy, mint a nyelvei...

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr215670020

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.12.03. 13:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitmiért? 2013.12.02. 15:30:12

A kinevezésekor az elfogulatlan tájékoztatás kapcsán megszólaltatott mtva vezér világossá tette: a kutya nem harapja meg azt a kezet, amelyik eteti. Azóta nem nézem. De ennél súlyosabb baj, h mindkét kereskedelmi tv-t is lenyúlta a Párt, ATV a "törtenelmi egyház" hitgyülié, igy a tv csatornák kormány propagandát nyomnak csak. Marad az internet, mint támpont. Meg a józan ész.

nandras01 2013.12.02. 16:41:03

évek óta nem nézek már tévét - nem, spektrumot és nésnel dzseográfit sem, mert ezeken ha lehet, még agyzsibbasztóbb hülyeségek mennek, mint bármelyik másikon .
aki ma, az internet korában még mindig tévézik, az meg is érdemli, hogy palira vegyék.

mitmiért? 2013.12.02. 16:48:39

@nandras01:
TV Paprika. Spice trip! Az király.

Netuddki. 2013.12.02. 17:41:45

A fideszes "köz" médiáról van amúgy szó? Miért is nem megy be a gyurcsány hozzájuk interjúra? A helyében én se mennék. Muhaha!

Netuddki. 2013.12.02. 17:42:59

Ja, meg közbe elképzeltem, hogy a qrcsány megy be a TV székházba és a portán várja a stáb:
- Vadász! Vadász, te...

Muhaha!

padlogaz 2013.12.02. 18:22:05

vadai ágnes ma reggel volt az mtv-ben, és nem a bajai videóról kérdezték.

Scagnetti 2013.12.02. 18:24:26

Azért nem megy be, amiért a fideszesek sem mentek be a Napkeltébe. A magyar politikusok csak a saját lakájmédiájuknak szeretnek nyilatkozni, mert az ellenfélé esetleg feltesz olyan kérdést is, amely kínos. A köztévé meg mindig annak a kezében van, aki kormányoz.
Annak idején, a Napkeltével szemben nem voltak kifogásai Fletónak, mert ott kinyalták a seggét. Pedig a közszolgálatiságtól az is fényévekre volt, épp úgy, mint a mostani Obersovszky-féle brigád.

Az egészet be kellene zárni, csak a pénzt viszi, és kampányol az aktuális kormányoknak.

Konzervatív0 2013.12.02. 18:25:53

Ahha értem. Az a baj hogy ferencünk arra nem akar válaszolni amire a média kiváncsi, viszont a média nem kiváncsi arra amit mondani szeretne.
Értem én.
Ferencünk hozzászokott a régi szép időpkből hogy alákérdeznek ez előre egyeztetett témakörben és kérdésekkel ő meg kellően ki tudott teljesedni a válaszban, most meg van egy média aki olyan önfejű hogy saját kérdéseket akar feltennnniiii...
teljesen gáz... levele.

Bretschneider detektív 2013.12.02. 18:41:40

Milyen sokan olvassuk ezt a blogot és nézzük a közszolgálati tévét.

sorstalan gáz 2013.12.02. 18:50:20

Gyurcsány imád szerepelni, de egy közszolgálati adó aligha tekinthet el attól, hogy mindössze kétszázalékos támogatottságú párt vezetője

Ezenkívül az sem feladata a közszolgálatinak, hogy Faszi Dani és Picsa Panni magánüzeneteit közvetítse a legfelsőbb hatalom fohászpostaládájába. Amúgy ezek az üzenetek éppolyan spontán mód keletkeztek, mint az éhségmenet a kövérre hízott MSZP képviselőkkel az élen

zobod 2013.12.02. 18:56:05

Gyurcsány egyetlen szempontból érdekes, hogy mi volt a szerepe a bajai videós botrányban. Más egyéb szempontból teljesen érdektelen, marginális támogatottságú, bukott politikus.

varisztor 2013.12.02. 19:38:24

@sorstalan gáz: Ja, bírom az ilyen spontán dolgokat. Bájer is ilyen spontán ember a követő nyájjal. Ezeket össze kéne zárni és legéppuskázni. Utána mindkét oldal vezéreit...és végre elkezdődhetne egy rendszerváltás.

Na, valamelyik faszparaszt parlamenti tolvaj kezdhet perelni.

_most_ 2013.12.02. 19:41:24

a köztévében mára tényleg csak a szocializmusból jól ismert fideszes propaganda folyik, teljesen hiteltelenek lettek, senki se veszi őket komolyan, ami nem is lenne gond, csak nevezzék át fidesz tv-re és ne az adófizetők pénzéből működjenek.

Szúnyog 2013.12.02. 19:42:42

Gyurcsánynak a börtönben kéne lennie, s nem azon gondolkodnia, ad-e interjút.

mitmiért? 2013.12.02. 19:47:17

@Online Távmunkás:
Soha? Az azert kemény.
Utoljára a köztévé a rendszerváltáskor volt jo, de akkor nagyon 7/24 lehetett nézni.

varisztor 2013.12.02. 19:47:39

@Szúnyog: Szerintem is. Egy cellában orbánnal, kövérrel, dajccsal, lázárral, mesterházyval, kotkodával, kócosfoggal....és még van egy pár név a listán.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.12.02. 19:49:19

@Szúnyog: "Gyurcsánynak a börtönben kéne lennie, s nem azon gondolkodnia, ad-e interjút."
Egyetértek, de az összes faszszopós politikussal együtt. Élükön orbánnal és a brancsával!

Egy igaz ember 2013.12.02. 20:07:49

Ez is a köztévében hangzott el a demokrácia és a közszolgálatiság jegyében:
index.hu/belfold/orttmszp0321/

És tudjátok ki volt akkor Magyarország miniszterelnöke?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.12.02. 20:14:29

Ki kíváncsi Kúrcsányra?
Egy ilyen aljas mocsok gazembernek semmi keresnivalója a magyar televíziókban, egyikben sem.
Börtönben a helye.

Blogger Géza 2013.12.02. 20:27:48

A médiának természetesen feladata, hogy rávilágítson az összefüggésekre, háttérkutatásokat végezzen. A riogatás nem feladata, de nem is hiszem, hogy itt bárki megriadt volna.

Amúgy a "mellékállásban a családjukért aggódó nők videoüzeneténél" demagógabb akciót nehezebb elképzelni. Becsületére váljon a híradónak, hogy egyáltalán beszámolt róla, én azt nem tartom hírnek, hogy valaki több pénzt szeretne kapni az államtól, ezzel kb 10 millió állampolgár van így, jól néznénk ki, ha ezzel töltenének meg minden híradót.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.02. 20:43:57

MTI jelenti.

A Magyar Televízió 25 óbersovszki-díjjal kitüntetett munkatársa phenjani kiküldetésben továbbképzésen vesz részt. A delegációt Kim Dzsong Un elvtárs is fogadta, akivel szívélyes hangulatú beszélgetést folytattak, ezzel is erősítve hazánk és a szabad koreai nép barátságát, miközben a szeretett vezető útmutatást tartott a modern, korszerű újságírói módszerekről, és örömmel konstatálta, hogy értesült, ezek nagy részét már sikerrel hasznosítják a vendégek otthon is hazájukban. Kiemelte, hogy nagyra értékeli az ösztönös és spontán alkalmazását a koreai módszereknek, de biztos benne, hogy a képzési kurzus után sokkal hatékonyabban és szakszerűbben tudják majd alkalmazni az itt szerzett ismereteket a hétköznapi gyakorlatban is, továbbá jelezte, hogy Óbersovszki elvtársat nagy szeretettel várják phenjani újságíró iskolában, ahol átveheti a Kim Ír Szen-toll vörös csillaggal ékesített fokozata, amelyik a világ legrangosabb újságírói kitüntetése, melyet a Schmitt Pál köztársasági elnök úrral folytatott interjújával érdemelt ki, amely azóta is a tananyag szerves részét képezi a neves oktatási intézményben.

A cikket ajánlom a Hírcsárda figyelmébe, amit mindenféle ellenszolgáltatás nélkül felhasználhat, azon kivételes kikötés betartásával, hogy mint szerzőt feltüntetnek, és fejfedőként ajánlanak annak a nagyra becsült személynek, aki annak a bizonyos két videónak a hasonlatosságát kitárgyalta hírként.

P.Freddy 2013.12.02. 20:48:47

Ennyit tudnak ezek a párthűség alapján, "mindegymilyen-szakmaitudásodvan", vezető pozíciókba ejtőernyőztetett, nulla szakmai kompetenciájú Fideszseggnyalók. Képesek:

- híreket hamisítani,
- híreket elhallgatni,
- (Orbánt) zavaró tartalmat kiretusálni,
- kommunista filmhíradóként párptopagandát hazudozni,
- Kodály Zoltánt betiltani,
- stb.

Nem képesek:

- semmilyen korrekt szakmai minőséget produkálni.

Rohadt, büdös kommunisták.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.02. 20:50:13

@Szúnyog: Persze-persze, gondolom a nem szereted vádpont alapján.

Vombatus Ursinus 2013.12.02. 20:51:24

@Konzervatív0: "Ahha értem. Az a baj hogy ferencünk arra nem akar válaszolni amire a média kiváncsi, viszont a média nem kiváncsi arra amit mondani szeretne.
Értem én."

Ehhez képest, ha Gyurcsány egy hangosabbat szellent, két napig téma a "közszolgálati" tévében, meg rádióban. Hány százalék a nézettsége és a hallgatottsága ezeknek a hallgathatatlan és nézhetetlen szaroknak?

Vombatus Ursinus 2013.12.02. 20:55:00

@P.Freddy: "Rohadt, büdös kommunisták."

Ne kommunisták, csak ostoba, seggnyaló, gerinctelen senkiházik. Kurzuskurvák.

P.Freddy 2013.12.02. 20:59:28

@Konzervatív0:

"alákérdeznek ez előre egyeztetett témakörben"

Orbán Viktorról beszélsz, tesó? A Kossuth rádióbeli performanszairól? Obersovszki narancsfosszínű bőváladékos cuppogóan csattogó nyelvéről?

Aki két szót nem bír elmondani papír nélkül?Aki bepisil ha zavarbaejtő kérdésekkel zaklatják?

Geréb gyíkká változtatott! 2013.12.02. 21:03:46

igazmondo szent ferenc :(

sok sikert 2014-hez, elvtársak
xd

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.02. 21:07:12

@Kara kán: Köszönjül. Írhatnál még pár emútnyócévet, gyúrcsányahibást, egy kis libajnaizást, és valami szíjjártós performanszt is előadhatnál. Egyébként attól, hogy díszletmunkásként rockzenekaroknál szorgoskodtál, és lepacsiztál néháby gitárossal, még nem vagy kultúrértelmiségi, hogy megszakértsd a világot!

az övezet gázai 2013.12.02. 21:07:33

Engem a szarházi Kossuthon vágott pofán ez a "hír" ma reggel. A pofátlanság netovábbja. Ócska, aljadék, de precízen szervezett mocskos banda.

az övezet gázai 2013.12.02. 21:09:17

@nandras01: A rádiót is elfoglalta ez a gecó banda. És az aztán álló nap megy a népnél! A helyi ker-rádiókat is lassanként lecserélik szent ilyen-olyan rádiókra meg lánchídra.

P.Freddy 2013.12.02. 21:14:02

@Vombatus Ursinus:

De, kommunisták. Ilyen aljas, mocskos, antidemokratikus módszerekkel csak a seggnyaló, gerinctelen kommunisták élnek és éltek.

Amelyik MSZMP-s volt a mostani Fideszes kormányból az egyértelmű, a többiek meg rájöttek: ettel a birka néppel mindent meg lehet csinálni.

Pont ugyanúgy, ahogy Rákosiék rájöttek ugyanerre, Orbán Viktor is rájött ugyanerre.

Vombatus Ursinus 2013.12.02. 21:23:44

@P.Freddy: Ezek még kommunistáknak is selejtesek voltak. Egyszerű, megélhetési szarházik.
Egy kommunista nálam Moldova Györgynél, vagy Berecz Jánosnál kezdődik, nem az ilyen köpönyegforgató megélhetési szarháziknál, mint Bayer, vagy Bencsik, nem sorolom..

dr Smittpálelnökúr 2013.12.02. 21:28:50

@sorstalan gáz: Figyelj, te agyhalott! A birkamenet bégetéséről mindig tudósít a seggnyaló tv-d, pedig abban aztán végképp semmi spontanaitás nincs.

Gerinctelen férgek vagytok, egytől egyig. Nyaljátok a szerett vezető seggét, te ugyanolyan vagy, mint a komcsikat kiszolgáló kádári házmesterek - nektek egy imádnivaló vezér kell.

sorstalan gáz 2013.12.02. 21:52:01

@dr Smittpálelnökúr:
Százezer főnél is nagyobb megmozdulásnak hírértéke van, akár békemenetnek hívják, akár másként

Az "éhségmenet" szoci szervezés volt, ezt mindenki tudta, felesleges volt lehazudni. Egyébként meg nem tudom mit reklamálsz, mert bőven volt tudósíás róla, pedig talán úgy százan vehettek részt (beleértve a dagadt MSZP-s éhezőket)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.02. 21:53:49

@Vombatus Ursinus: Te a Wmiki-t egy személynek tartod "Geréb gyíkká változtatott" nickel. Én meg azt mondom neked, hogy "Geréb gyíkká változtatott!" profilképe azonos egy Kara Kán iwiw profil képével. Négy éve megjegyeztem az arcát, amikor az iwiw-en rákerestem. Ezek szerint minimum három nicken nyomul egy posztban. Ez azért elég súlyos...

sorstalan gáz 2013.12.02. 21:57:19

@dr Smittpálelnökúr:
"Gerinctelen férgek vagytok, egytől egyig. Nyaljátok a szerett vezető seggét, te ugyanolyan vagy, mint a komcsikat kiszolgáló kádári házmesterek - nektek egy imádnivaló vezér kell."

Tudnál valamit idézni tőlem ami ezt alátámasztja?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.02. 22:06:48

@sorstalan gáz: "Tudnál valamit idézni tőlem ami ezt alátámasztja?"

sorstalan gáz 2013.12.02. 18:50:20

Vombatus Ursinus 2013.12.03. 22:36:01

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Hát, neki csak ez jutott a saját kezén kívül. Egészségére.

pocaklakó minimanó 2013.12.05. 09:23:49

Akinek "elfogulatlanság" kell, nézze Kálmán "Nyalva Alákérdezős" Olgát. :)

pocaklakó minimanó 2013.12.05. 09:25:20

Emlékszik még valaki a miferink "angol" nyelvű interjújára az öszödi szenvedélyes igazságbeszédet illetően?

No, ezért nem megy olyan helyekre, ahol megint élőben kell orbitálisakat hazudnia. :)
süti beállítások módosítása