Mesterházy tizenöt tézise

H_A Címkék: rendszerváltás ellenzék választás2014 MSZP Orbán-kormány Mesterházy Attila választási ígéret politikai üzenet tizenöt tézis2013.08.11. 15:02

Olvasom Mesterházy Attila MSZP elnöknek az Orbán-kormány leváltásával kapcsolatos, Tizenöt tézis címet viselő, hétvégérejólesz kategóriájú eszmefuttatását, és azon gondolkodom, vajon ki viccelte meg ilyen csúnyán ezt a jóembert. Mert ha ő maga követte el ezt a politikai öngyilkosság ízű, „nagyívű” víziókat felsorakoztató, legalább tizenöt sebből vérző kommunikációs szörnyűséget, akkor a helyzet rendkívül elkeserítő. Annak a demokratikus ellenzéknek az oldaláról szemlélve mindenképpen, amely valahogy nem akarja megérteni: Orbán mindenáron leváltásának görcsös akarása nem kompenzálja a konkrét, hiteles javaslatokat, és azok megvalósításának „hogyanját”. Amíg az Orbán-rendszer elkergetése nem eszközként, hanem célként fogalmazódik meg a baloldal fejében, addig teljesen közömbös, hogy tézisnek nevezünk egy körvonalak nélküli homályos ígérethalmazt, vagy uborkasalátának.

A Felcsúton épülő, felháborító mega-gigastadion kezdő és záró (de leginkább visszatérő) motívuma közé szorított, elsősorban érzelmi húrokat megpengetni-rezegtetni kívánó nyilatkozat legfontosabb ismérve az, hogy jobb lett volna, ha meg sem íródik. De ha már mindenképpen megtréfált valakit (Mesterházyt?) az alkotás huncut ördöge, szerencsésebb lett volna nem nyilvánosságra hozni a végeredményt. A legnagyobb ellenzéki párt elnökének aláírásával főleg.

Bár tény, hogy a tizenöt intellektuális javaslatban, csupán hétszer jelenik meg Orbán Viktor neve (ez azért elég jó arány, lássuk be) felmerül a kérdés: kinek/kiknek szánta a szerző az üzenetet? Gondolkodás nélkül rávágható, hogy legjobb esetben is kizárólag az MSZP tradicionális, kőbe vésett és megingathatatlan választóinak, akik valószínűleg mosolyogva és elégedetten nyugtáznák azt is, ha Mesterházy az ötös lottó főnyereményét ígérné nekik. (Azoknak meg minek tézisekbe foglalni a világmegváltás ígéretét?) Sajnálatos módon semmit nem üzen viszont azoknak, akik egyik oldal mellett sincsenek elköteleződve, akiknek senki semmiféle elfogadható alternatívát nem kínált mostanig. Vagyis azoknak, akiknek leginkább kellett volna. Ellenkezőleg. Félek, hogy azokban is ellenérzést keltettek ezek a csapongó demagóg ígéretek, akik jobb híján nagyon is hajlanának arra, hogy valami/valaki másra szavazzanak, mint amit Orbánék  tálcán kínálnak.

Persze, hogyne: rendbehozzák az egészségügyet, az oktatást, védőhálót feszítenek a rászorulók alá, az egészségügy hipp-hopp betegközpontú lesz, az oktatási rendszer gyerekközpontúvá avanzsál, a gazdaságot kopernikuszi fordulatra kapcsolják, a közteherviselést az igazságosság-méltányosság skálán mérik, a jogállam-igazságosság-jogállam háromszögében pedig földi paradicsom költözik a végzetébe rohanó ország helyére. HOGYAN, MITŐL, Attila?

Hiteltelen, valóságtól elrugaszkodott köldöknézés ez így. Mert mi van akkor, ha a kegyelem taknyán valamiféle helyzetbe is kerültök jövőre? Harmatgyenge parlamenti képviselettel hogyan lehet egyik napról a másikra helyrehozni mindazt, amit egy szolid kétharmad betonba öntött négy év alatt ebben az országban? Leginkább sehogy. És akkor mi lesz? Majd ránk mutogattok, hogy meg van kötve a kezetek, pedig ti jót akartatok? Szívesen olvasnék már végre egy olyan tökös politikai ajánlatot, amely figyelembe veszi és szembenéz a realitással, amely nem ígéri meg a földi paradicsomot, de józan önmérséklettel számol azzal, amit meg lehet valósítani, és főleg azzal, amit lehetetlen. (Jut eszembe: hogyan szolgáltathat igazságot az MSZP mindenkinek, akit ez megillet? Az MSZP az állítólag független igazságszolgáltatás helyébe lép, vagy miként gondoltad?)

Szóval az a helyzet, Attilám, hogy olyannyira csöpögős, élethűnek alig nevezhető, helyenként Fidesz-szlogenek másolásától sem visszariadó rigmusokban (Nem hagyunk senkit az út  szélén. Érte megyünk, fölkaroljuk, új esélyt adunk neki.) hömpölyög a szöveg, hogy szerintem annak is kemény erőfeszítést jelent komolyan venni, aki nem zsigerből gyűlöli a baloldalt. Valamiféle elkeseredett, erőltetett toporzékolásnak hat az írás, amely továbbra is csupán egyetlen dolgot tud hitelesen közvetítetni: hogy a jelenlegi ellenzék le akarja váltani a jelenlegi kormányt. De azt nagyon.

Sokan mondták már – úgy tűnik - teljesen hiábavalóan: a baj az, hogy a demagógia, az orbánozás, és a tartalmatlan politikai lózungok hangoztatása ehhez édeskevés. Aki ezekben akarja elkeseredetten túlharsogni Orbánt (ha egyetlen grammnyi cementet ellopott, nem kerülheti el a bíróságot típusú megközelítés inkább tűnik költői túlzásnak, mint komoly ígéretnek) az legfeljebb saját alkalmatlanságának érzését erősíti a választókban. Szívfájdalom, hogy a tizenöt tézis egyetlen jól kezdődő gondolatát is  sikerült pocsékul befejezni, önreflexió helyett ismételten Orbán aljasságához kilyukadni. Az MSZP tudja, milyen érzés pironkodni. Szégyellni magunkat tévedéseinkért, hazugságainkért, hibáinkért. Az MSZP szavazói is tudják, milyen érzés pironkodni pártjuk rossz kormányzása miatt. Éppen ezért, mi nem akarjuk, hogy a 2010-ben a Fideszre szavazók piruljanak . Nincs okuk rá, mert ezt nem sejthették. Orbán Viktor átverte őket.

Nem, az MSZP-nek sajnos fogalma nincs arról, milyen érzés pironkodni, még akkor is, ha –becsületére legyen mondva – Mesterházy Attila tett is erre irányuló, erre utaló gesztusokat. Ma mégis azért csengenek ennyire hamisan és üresen a tézisei, mert látszati pironkodás helyett a belső reformokat, a megújulás, átalakulás irányába tett lépéseket 2009 óta az MSZP folyamatosan elmulasztotta meghozni, megtenni. Gyurcsány Ferenc "kiebrudalása" a pártból aligha kompenzálja azt, hogy a Gyurcsány nélküli MSZP saját, különbejáratú őszödi beszéde nagyon is elmaradt.  Ezért aztán - bármennyire is közhely - saját démonaikkal való megküzdés nélkül, az MSZP-nek  és szövetségeseinek esélyük nincs Orbán démonával felvenni a harcot. Akkor sem ha az uborkasalátára ráragasztják a tézis címkét.

És még valami: ebből az egész kihagyható politikai nyilatkozatból mindenen túlmenően az a fajta félelmekre apelláló, világvégét sugalló, pusztulásba rohanó ország képét vizionáló eltévelyedés köszön vissza, amely kommunikációs stratégiaként teljesen kontraproduktív. Kezdő kampánytanácsadóknak is evidencia: ha az emberek zömének mindennapi tapasztalatai köszönőviszonyban nincsenek azzal, amiről a politikai üzenet szól, akkor mindenfajta erőfeszítés bumeráng-effektust produkál. Kétségtelen, hogy vannak ma Magyarországon olyan emberek, akik félnek, de hogy ez a félelem össztársadalmi léptékű volna, az enyhén szólva újabb költői túlzás. Nem létező félelmek mantrázásából ugyanúgy nem lehet politikai tőkét kovácsolni, mint hosszú távon valós félelmekre építeni egy meghatározatlan időre szólónak remélt kormányzást.

Jószándékú és feltétlenül építőnek szánt észrevételeim összegzéseként annyit mondhatok: ehelyett a mega-giga-közhelygyűjtemény helyett, jobb lett volna semmit nem mondani, Attila.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr265456114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mesterházy tizenöt tézise 2013.08.12. 11:13:02

Attilám, Fidesz-szlogenek másolásától sem visszariadó rigmusokban hömpölyög a szöveg; annak is nehéz komolyan venni, aki nem zsigerből gyűlöli a baloldalt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2013.08.12. 10:12:30

Mesterházy is beleesik abba a csapdába, hogy egy baloldali, fideszes jellegű polgári programot akar a választóknak felkínálni. Itt lenne az idő, hogy valaki egy valóban modern, társadalmi-gazdasági programmal álljon elő, és az embernyúzó Orbán-kormány politikájával szemben alternatívát mutasson
Ideje annak a 4,5 millió létminimum alatt élő ember érdekképviseletének a felvállalása, akiket leginkább sújtottak a regnáló hatalom intézkedései.
A Fidesz bukása előre prognosztizálható, de legnagyobb esély erre 2018-ban lesz meg, mert a jelenlegi ellenzék nem érti a helyzet kezelését
Az programjaik nagyon előremutatóak társadalmi szempontból:
-többkulcsos adórendszer visszaállítása
-civil kontroll az állami és EU pénzek elosztásánál
-a szociális rendszer újra építése, munkanélküli segély visszaállítása
mind a kisembernek kedvező lépések lennének. A társadalom végre egy olyan politikai erőt kíván a hatalomba, amelyik a kisember érdekeit tartja szem ellőtt, nem úgy mint Orbán Viktor nagypolgári kormánya, amelyik minden eszközzel a már nyugati szinten élő felső-középréteg és a nemzeti oligarchák érdekeit képviselte.
Ha az ellenzék tud ügyeket találni, és a végletekig felfokozni a választási kampányt akkor megjelenhetnek olyan rétegek, akik szinte soha nem mennek el szavazni. A fidesz egy valóban népszerű párt a társadalom nyertesi között, de ha 2002-es vagy 2006-os szinten mennek el szavazni a választók, akkor jönni fog a " selejt bosszúja " és a vesztes, megalázott rétegek elzavarják Orbán Viktort. A rezsicsökkentés és a devizahitelesek " megmentése" ( ha lesz) kevés lesz ahhoz, hogy ne ismerje fel a leghülyébb ember is az Orbán-rendszer természetét és ne jó helyre tegye az x-et.

-

Egy igaz ember 2013.08.12. 10:18:40

@Brix: Ezekkel a programokkal az a baj, hogy gyönyörűen hangzanak, csak sajna nagyon keveset csinálnak meg belőle. Mondok két példát az MSZP-re: 2002-ben az 50%-os béremelést megcsinálták és azóta is emlegetik. 2006-ban az ötéves adócsökkentési programmal kampányoltak, amelyet 2005 őszén még törvénybe (!) is foglaltak, aztán a választás után azonnal el is töröltek. Pedig akkor hol volt még a 2008 őszi világválság?

Egy igaz ember 2013.08.12. 10:22:10

@Brix: A balliberálisok természetét már felismerte az ország. Bár a nagy többség utálja a kormánypártokat, de a magát "demokratikusnak" nevező ellenzék, ha megfeszül, akkor is csak a szavazók hetedének (!) a támogatását bírja.

gabuscica 2013.08.12. 10:31:04

Érdekes ezzel az "Őszödi beszéddel" is. Nehezen találjuk ki, hogy a balosok ezt a szívük mélyén is egy csattanósan sikerült, príma "Legőszintébb Igazságbeszédnek" tartják-e vagy sem, de rögtön kiderül az igazság, ha sikerül felmutatniuk egy leleplező felvételt az ellenségről. Ilyenkor diadalittasan felharsannak: "Réthelyi őszödi beszéde!", "Sasvári Szilárd őszödi beszéde!", "Harrach Péter őszödi beszéde!" - vagyis világos, hogy ők maguk is úgy utálják az Őszödi beszédet, mint a szart. Teljes joggal! Egy titkos, haveri körben elpózolt, őszintétlen, megjátszott baromkodástól csak iszonyodni lehet.

gabuscica 2013.08.12. 10:32:23

@kulcsar2011: meg arra, ahogy a szádat tépted azokban az esetekben.

gabuscica 2013.08.12. 10:33:51

@kulcsar2011: és akkor akit több párt is támogat, az gurnándi szerint mind szocialista?

kulcsar2011 2013.08.12. 10:35:01

gabusica: de akkor a fidesz tagadta a támogatást, most meg az MSZP nyíltan vállalja a támogatást.

kulcsar2011 2013.08.12. 10:35:38

gabusica: meg a jelölt is tagadta a támogatást

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.12. 10:38:05

vasárnap ebéd utána pihentető kacagtató egy írás volt az a 15 tézis...

gabuscica 2013.08.12. 10:41:07

de akkor előre miért nem mondja? Miért utólag? Mitől rettegtek?

kulcsar2011 2013.08.12. 10:42:59

aki figyelmesen hallgatta Gúr Nándort, az észrevehette, hogy korrektül fogalmazott:
"... független képviselő, az MSZP támogatásával"

Nem érdemes ezen tovább rágódni.

Brix 2013.08.12. 10:43:27

@Egy igaz ember: Igen, de az igéretek végrehajtásával a fidesz is hadilábon áll! Emlékezzünk csak az "egyszeri nagyarányú adócsökkentésre" ígéretére, amelynek az lett a vége, hogy az összes adóteher emelkedett, olyan formában, hogy a kisemberekre nagyobb teher hárult mint korábban bármikor.

kulcsar2011 2013.08.12. 10:43:34

gabusica: előre is mondták

gabuscica 2013.08.12. 10:44:36

@doggfather: ahogy ti kacagtok... Bukás 100 évre...

gabuscica 2013.08.12. 10:45:25

@kulcsar2011: miért állítják be szocialista győzelemnek egy független győzelmét?

kulcsar2011 2013.08.12. 10:49:41

gabusica: Ne is rágódj ezen! Látom ezt most egy jó ideig nem fogod felfogni.

Avenar 2013.08.12. 10:55:14

@Lindalinda: Ez nagyon is érthető. Sokan nem szeretik az MSZP-t, ezért "függetlenként" indítják.

Sőt! Voltak idők, amikor a Fideszt sem szerették, és ezért Tarlóst éa Schmittet indították függetlenként.

És persze ezernyi további példát lehetne felhozni, ami csak azt mutatja, hogy Magyarországon nem feltétlenül válik népszerűbbé az, aki egy párt nevében indul egy választáson.

hondamonda 2013.08.12. 10:57:19

@Brix: Nagyon eloremutato lesz, amikor brutto 300k-tol 40% lesz az szja.

A letminimum alattiak eselyt (munkat es normalis fizetest) nem a szocializmus tovabbi novelesevel kaphatnak, hanem a csokkentesevel.

nemecsek ernő áruló 2013.08.12. 11:00:54

Eléggé nyilvánvaló, hogy Mesterházy nem akarja leváltani Orbánt, és mindent megtesz, hogy ez másnak se sikerüljön. Érdemes így, ilyen szemmel nézni a megmozdulásait, és azonnal minden a helyére kerül, valamint ilyen értetlenkedő blog-posztok se születnek.

bekerült 2013.08.12. 11:07:43

@Sweet And Full Of Grace:

Nagyon tévedsz !
Egyáltalán nem a handabandázás a dolog lényege, bár ahogy a FIDESZT elnézem, mást se tesz mint handabandázik, neki ezt mégis elnézed !
Vonatkozik ez mindenre, a rezsicsökkentéstől a deviza megmentő angyalként való megjelenésre.

Hogy lehet az, hogy az egyik oldalon ezt elítéled, a másikon meg erre hivatkozol.

Na látod ezért nem szabad belemenni a te nagy álságos hihető alternatívát követelő szajkózásodba.

Mondhat itt bárki bármit, a másik oldal rögtön meg fogja cáfolni.
A FIDESZ 3 éve nem tesz mást, mint minden társadalmi réteget megsért és megaláz.
Erre azt próbálod meg beadni, hogy ha most tesz egy két választási kedvezményt, akkor minden OK és sima ügy a számára a választás.

Az az igazság, hogy, ha így lenne, akkor meg is érdemeljük Orbánt és ezt az olyanoknak is köszönhetjük, amilyenek te is vagy.

Nem az Orbáni mantrát kell fújni ugyanis, hanem a valóságot illene megtalálni, ha már írogatni van kedved !

Antiviola 2013.08.12. 11:14:04

A ballibek nem fogják, tudják megnyerni a következő választást, ugyanis nem számolnak a Jobbik gondolkodó szavazóival.Többen beszéltünk erről és nem kétséges, hogy ha a közvélemény kutatások azt a veszélyt mutatnák, hogy visszajöhet ez a ballib csürhe, ezek a Jobbikos szavazók át fognak (fogunk) szavazni a Fideszre. Igaz, hogy nagyon gáz a Fidesz, de még így is nagyságrenddel jobb mint a ballibek. Sajnos a Jobbik nem lesz kormányzati helyzetben 2014-ben sem, ezért nekünk nem nagy ár átszavazni a Fideszre, így az nyerhet plusz 5%-ot is. Ez a Jobbik számára kedvezőtlen lenne a parlamenti helyek miatt, ez legyen a párt baja, de a gondolkodó szavazóinak mindent meg kell tenni, hogy a ballibeket végkép az agyagba döngöljük, soha ne tudjanak talpra állni.

kisQtya 2013.08.12. 11:14:25

Nem maradt el az MSZP saját öszödi beszéde, hiszen ez maga az "igazságbeszéd", csak tudni kell olvasni.
Arról szól, hogy én vagyok a maszop elnöke, ezt a posztot azzal érdemeltem ki, hogy a nagy öregek már annyira lejáratták magukat, hogy kénytelenek voltak valami sótlan, mindenre alkalmatlan fiatal, de nagyon buta csókát tolni a kirakatba(persze azért a tököm a markukban van).
Én és a párttársaim ugyan semmihez nem értünk, de szeretünk közpénzből jól élni, a magas életszínvonalhoz mi is és a családtagjaink, meg üzletfeleink is hozzászoktak, ezért nagyon szenvedünk, hogy elhajtottatok minket a büdös picsába. Lassan feléljük a tartalékainkat és kibaszottul rettegünk, hogy még tán a svájci bankszámláinkhoz is hozzá kell nyúlni. Ezért és csak ezért meg akarjuk dönteni az Orbán-rezsimet. Egyetlen célunk, hogy 2014-től ismét tömhessük saját zsebeinket, rokonaink zsebeit és üzletfeleink zsebeit.
Mi a fasznak törjem magam politikai, meg gazdasági programmal, hiszen úgyis tudja mindenki, hogy leszarok mindent, csak a zsebemet akarom megtömni?

kulcsar2011 2013.08.12. 11:19:52

bekerült: Sweetet és társait a propaganda-gépezet elkábította, és ők nem tudják megtalálni a valóságot.
Egy rózsaszín tündérmesében minden szépnek látszik.

A szerelő 2013.08.12. 11:23:45

Mi is volt 2010-ben? Ez a mondat akkor is elhangzott?
"Bajnai mindenáron leváltásának görcsös akarása nem kompenzálja a konkrét, hiteles javaslatokat, és azok megvalósításának „hogyanját”. "
Akkor ugyanis 1000-szer kevesebbet hallhattunk bármilyen programról, mint most. Azonnali, nagyarányú adócsökkentés, 1 millió munkahely, ez volt a mantra. A hogyanról meg kuss volt, nagy nagy kuss.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.12. 11:33:12

Mesterházyra ki kíváncsi? Azok, akik Orbánt el akarják zavarni és elég elvakultak ahhoz, hogy ehhez az MSZP-re szavazzanak. Őket mi mással lehetne megszólítani?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.12. 11:36:29

@Antiviola: Szerintem végszükség esetén nagyobb esély van egy Fidesz-Jobbik koalícióra, mint arra, hogy a Jobbik szavazói mind átszavazzanak. Már csak azért is, mert a Jobbik választási programjának elég jelentős része teljesült az elmúlt 3 évben.

kisQtya 2013.08.12. 11:41:00

@A szerelő: Igazad van, nem hallottunk semmit a programról. A 2/3 nem is a programnak szólt, hanem az éppen regnáló kormánynak. Azt üzentük, hogy soha többé látni sem akarunk benneteket.
A program és a választási kampány egyébként fölösleges és drága dolog, hiszen soha senki nem tartja be, soha senki nem gondolja komolyan. Szerintem az a tiszta sor, ha nem mondanak semmit. Úgyis tudjuk, hogy mit akarnak:
- adót, vámot, illetéket, járulékot, hozzájárulást szedni, minél többet (a Fidesz még a bírságolást is nagyon szereti, mert annak esetlegessége egy kis színt visz a szürke hétköznapokba)
- jól élni, sokat utazni, hivatalosan is magánba is, ha lehet közpénzen, mert az sokkal jobban esik,
- fennálló hatalmukat bebetonozni, utolsó cseppig kiélvezni, saját felsőbbrendűségüket minden poszton fitogtatni, felfelé nyal, lefelé tapos,
- vereség esetére (a szűk esztendőkre) kiépíteni a holdudvart, amelyik keni a csapágyakat a következő kormányalakításig.

Ez a cél és ez a program pártállástól függetlenül. Minden más PÚDER!!!!!!!

Antiviola 2013.08.12. 11:45:04

@Online Távmunkás: A koalícióra semmi esély, gondolj csak arra milyen cirkusz volt ebből Ausztriában, ezt a Fidesz nem tudja felvállalni, mert egész "Európa" ráugrana tevőleges hazai támogatással. Azt nem mondtam, hogy mindegyik Jobbik szavazó átszavazna (azért a Fidesz tett ezért egy és mást...), de az átszavazásból nyerhet a Fidesz +5%-ot, ami még akkor is elég lehet, ha a ballib oldalnak mégis csak sikerülne összeállnia. Szerinted melyik jobboldali szavazó vállalná azt, hogy más jobbos alternatíva hiányában visszajöjjön ez a ballib csürhe? Én nem akarom vállalni!

E.Csaba 2013.08.12. 11:55:21

@Antiviola: A ballibeknek kicsi az esélye, hogy 2014-ben nyerjenek. Nem azért, mert nem számolnak a Jobbik szavazóival (sőt, azzal is számolnak, hogy akár közösen is indulnak, ha erre lenne szükség), hanem azért, mert az ellenzéki pártok nem döbbentek rá, hogy a választóik egy erős vezetőt akarna látni, olyat aki nyíltan felvállalja, hogy hatalomra kerülésük esetén gondolkodás nélkül felelősségre vonja a jelenleg regnáló hatalom haszonélvezőit.Nem Mesterházyval van a baj, hanem úgy egybe a ellenzéki hozzáállással:jelenleg az a trendi, hogy megszólítják a bizonytalanokat, jobbközép-szavazókat, betemetik az árkokat, bla-bla-bla...
Mivel ennek(a határozott kinyilatkozás a felelősségre vonásról) egyenlőre nyoma sincs, valószínűleg 2014 elment.Amikor a Jobbik Trianonozik, zászlót éget. szóval magyarkodik, az elméletileg jó a ballibnek, mert ilyenkor maga alatt vágja a fát,és akár még örülni is lehetne neki, mert kidolgozza magát a parlamentből, de ugyanakkor a racionálisabban gondolkodók átszavaznak a FIDESZ-re, ami nem jó.
A ballibeknél is meglesz az, hogy sokan átszavaznak az MSZP-re, mert ők a legerősebbek, mert tudják, hogy bármi áron, de előbb-utóbb agyagba kell döngölni a jobboldalt úgy, hogy soha ne tudjon talpra állni, mert csak kárt okoznak az országnak.

Scagnetti 2013.08.12. 12:06:26

@E.Csaba: Felelősségre vonás nem lesz, mert mindkét oldal politikusainak van vaj a füle mögött. És jobb is nekik, ha a másik szabadon van, mert addig van ellenségkép. Ha eltűnne az ellenség, rögtön arra terelődne a figyelem, hogy mire képesek a fiúk, és ez nagy baj lenne, mert nem jók semmire.
Az ároktemetést nem tudom, hol látod, itt mind csak ássa az árkokat. Ennek tökéletes példája ez a szoci "program" is, amely nagyrészt Orbánról szól, nem arról, mit is tenne az ellenzék, ha nyerne.

"A ballibeknél is meglesz az, hogy sokan átszavaznak az MSZP-re, mert ők a legerősebbek, mert tudják, hogy bármi áron, de előbb-utóbb agyagba kell döngölni a jobboldalt úgy, hogy soha ne tudjon talpra állni, mert csak kárt okoznak az országnak."

Ez sem tűnt túl árokbetemetőnek, hacsak nem azt érted alatta, hogy úgy temessük be az árkokat, hogy az ellenfél is bennük van. Ez a keményvonalasoknak biztos tetszene, de azért talán van épeszű szavazó is az országban.
Mellesleg ugyanannyian gondolják ugyanezt a baloldalról is, ezért nem lehet eltemetni a jobboldalt, mert ha más nem is, ez megtartja őket.

ájlesz 2013.08.12. 12:11:53

Ez a 15 pont elég hülye vicc volt! Még jó hogy bele nem léptünk!

kisQtya 2013.08.12. 12:13:36

@E.Csaba: Nem úgy, mint az maszop, amelyik ugye csak hasznot hajtott az országnak, ezért döngölték agyagba a 2/3-dal. :)))))
Nagyon vicces kópé tetszik lenni.
Majd épp EZEK fognak itt agyagba döngölni.... Sírok a röhögéstől....

Felelősségrevonási Keller Laci azt bírta mondani anno, amikor minden büntetőügyről visszapattant (nem volt kevés egyébként), hogy sajnos van ami nagy disznóság, de nem bűncselekmény.

Ez a "felelősségrevonásminzéria" szánalmas. Ebben a politikai váltógazdaságban egyetlen parlamentben ülő politikus sem szavazna meg olyan jogszabályt, ami alapján politikust valóban felelősségre lehetne vonni.
Olykor néhány Zusi-féle hülye majomnak elkenik a száját, hogy a nép csöndben legyen, de ezek profi gazemberek, nem lehet őket ténylegesen felelősségre vonni.

E.Csaba 2013.08.12. 12:19:49

@Scagnetti: "Az ároktemetést nem tudom, hol látod, itt mind csak ássa az árkokat"
Sehol nem látom (valamit rosszul fogalmazhattam) és nem is várom el, hogy bármelyik oldal is ezzel próbálkozzon.Széllel szembe pisálás esete..

babhun 2013.08.12. 12:26:31

A politikai "elemzés" görcsös akarása nem kompenzálja a konkrét, hiteles állításokat és azok érvekkel történő alátámasztását. Amíg hosszú bekezdések magyar szavakkal történő puszta feltöltése célként és nem eszközként fogalmazódik meg a szerzők fejében, addig teljesen közömbös, hogy elemzésnek nevezünk egy körvonalak nélküli homályos, és évekre visszamenőleg változatlan önismétlésekkel teli szöveget, vagy uborkasalátának.

Hiteltelen, valóságtól elrugaszkodott köldöknézés ez így. Mert mi van akkor, ha a kegyelem taknyán valamiféle értelmes gondolat egyszer kibukna belőled? Harmatgyenge intellektuális képességekkel hogyan lehet egyik napról a másikra helyrehozni mindazt az unalmas szájtépést, amit a szolid önismétlés tett eddig is elviselhetetlenné? Leginkább sehogy. És akkor mi lesz? Majd a pártelnökökre mutogattok, hogy meg van kötve a kezetek, pedig ti jót akartatok? Szívesen olvasnék már végre egy olyan tökös elemzést, amely figyelembe veszi a magyar pártelnökök és választók képességeit és szembenéz a realitással, amely nem pusztán ekéz mindenkit, de józan önmérséklettel számol azzal, amit meg lehet valósítani, és főleg azzal, amit lehetetlen.

Szóval az a helyzet, elemzőkém, hogy olyannyira csöpögős, élethűnek alig nevezhető, helyenként kifejezetten debil szlogenek másolásától sem visszariadó rigmusokban hömpölyög a szöveg, hogy szerintem annak is kemény erőfeszítést jelent komolyan venni, aki nem zsigerből gyűlöli a sok okoskodó pöcs blogírót.

Ezért aztán - bármennyire is közhely - saját értelmi képességeiken történő tekintélyes túllépés nélkül, a hozzád hasonló elemzőknek esélyük nincs érdemi politológiai teljesítményre. Akkor sem ha az uborkasalátára ráragasztják az elemzés címkét.

Jószándékú és feltétlenül építőnek szánt észrevételeim összegzéseként annyit mondhatok: ehelyett a mega-giga-közhelygyűjtemény helyett, jobb lett volna semmit nem mondani, elemzőkém.

E.Csaba 2013.08.12. 12:26:43

@kisQtya: "Ez a "felelősségrevonásminzéria" szánalmas"
Miért szánalmas? Úgy veszem észre, hogy neked sem lenne ellenedre, mivel megemlítettél pár nevet.Miért nincsenek felelősségre vonva, ha bűnözők?Ne rajtam -egy szimpla szavazón - kérd számon, hogy a jobboldal miért nem képes 2/3-al rendet rakni.Kérd számon a kormányon lévő jobboldalon!Már 3 éve elszmoltatnak.Ha látnám, hogy bizonyítékokkal alátámasztva leültetnek pár ballibet, csak örülnék, hogy tisztulna a csapat.Ugyanígy elvárom én is , ha majd egyszer balibek lesznek hatalmon, hogy leültessék a jobboldali bűnözőket.Ez most olyan szentségtörés?

Scagnetti 2013.08.12. 12:37:42

@E.Csaba: Nem kellene, hogy az legyen, de nálunk ez a pártok létét jelenti. Ma azért szavaz a nép akár az MSZP-re, akár a Fideszre, mert a másik oldalt gyűlöli. Ennyi. Maguk a politikusok tartják fenn ezt az állapotot, mert ilyen semmirekellő banda csak akkor tud vezető szerepben maradni, ha senki sem foglalkozik a képességeivel. Amíg a szavazó az ellenséggel foglalkozik, addig nincs baj.

ursus artos 2013.08.12. 12:40:39

Csak súgni szeretnék a baloldalnak: olyan program kell, ami azt mondja, hogy a mostani kormány által megalkotott rendszereket nem eltörli, megszünteti, hanem finomhangolja. (Ezt kellet volna csinálni 2002-ben is, mondjuk a lakáshitel-rendszerrel...)

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.12. 12:43:24

Kretén blogoló: akarod, hogy országod kikerüljön az orbáni szarból, vagy nem??! Ez a kérdés. Ezt először döntsd el magadban, mielőtt írkálásra vetemedsz.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.12. 12:48:15

@Antiviola: Miért, az utóbbi években nem rúgta össze a port egész Európával a kormány?
A koalíció vagy választási szövetség legfeljebb végszükségben esélyes, ha valami csoda folytán nem szerezne többséget a Fidesz, mondjuk Fidesz 45%, Jobbik 15%, többiek 40%.
Amúgy szerintem simán kétharmadot kap a Fidesz, nem kell szívesség a Jobbiktól.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.12. 12:50:24

@ursus artos: Jajj, az államilag támogatott lakáshitel-rendszer. Ott pont az volt a probléma, hogy a sok hozzá nem értő bevezette és utólag a többi semmirekellő állandóan finomhangolta, több tucatnyi jogszabályi módosítás volt a megszüntetéséig.

E.Csaba 2013.08.12. 12:51:47

@Scagnetti: Igen, kellene egy kis finomhangolás:Polt Petit,Handó Tüncit lecserélni, az Alkotmánybírókat megszűrni és mehetne karpereccel az összes mákvirág a békemenetes kisérettel a tárgyalóba.De szép is lenne..

E.Csaba 2013.08.12. 12:57:03

@Scagnetti: Sorry, ezt nem neked szántam:-)

Mensikov 2013.08.12. 13:01:00

Már volt ilyen blog ahol lehúzták Mesterházy Népszabadságban megjelent 15 pontját. Úgy látszik más is gyenge színvonalúnak tartja. Ezzel az örökös orbánozással nem lehet választást nyerni. Bajnaival való összeborulás azt sejteti, hogy kormányrajutásuk esetén megint a farok csóválná a kutyát, mint korábban az szdsz diktált fölmondani meg nem merték a koalát mert azé milyen jó üldögélni a parlamentben, büfében piálni munkaidő alatt...Szocikáim Bajnaival, a Füvessel, a szénalapátoló Szabó Timikével az szdsz jön vissza...

kisQtya 2013.08.12. 13:07:39

@E.Csaba: Azért szánalmas, mert a Btk-t a polgárok által elkövetett köztörvényes bűncselemkényekre találták ki azok a politikusok, akik nem követnek el ilyeneket, mert nem szorulnak rá.
Mert ők kiválasztottságuk okán másként viselkednek helytelenül. Ezeket a cselekményeket kurva nehéz a közember számára alkotott tényállásokon keresztül megítélni.

Ők nem lopnak, csalnak és hazudnak, hanem tendereztetnek, pályáztatnak, szakértői véleményekkel alátámasztanak, jogalkotnak, stb., stb.

Ők nem ölnek meg egy embert késsel. Ők háborút robbantanak ki és milliókat öletnek meg a bársonyszékből másokkal. Ők állami törvényeket hoznak, amivel komplett népeket töröltek el a föld színéről, ami azért is jó, mert nem maradt, aki tiltakozzon....

A háborús bűnösöket is csak akkor vonják felelősségre, ha elveszítik a háborút. Ha nyernek, akkor nagyon rendben volt a háború.

Ezért baromság az elszámoltatás puffogtatása.

kisQtya 2013.08.12. 13:20:50

@E.Csaba: Én pl. ott voltam a békemeneten. Miért is mennék én a tárgyalóba? Demokrata elvtársam. Úgy egyébként csendesen megjegyzem, nem azért voltam ott a békAmeneten, mert annyira odavagyok Zorbánért, hanem azért, mert a kis tököm kezd már nagyon tele lenni azzal, hogy az exmaoisták és dinnyék által lenyúlt EU-intézmények, meg Hillary Clinton mondja meg, hogy itt mi a frankó. HC pl. elfelejtette a Monroe-elvet, ami szerint Amerika az amerikaiaké. Aki ilyen feledékeny, de azzal nincs semmi baja, hogy dicső hazája az erősebb kutya baszik elve alapján bármely országot lerohanja, ha éppen arra van érkezése, az fogja be a lepcses pofáját. ("Taváris-tavárisról" és hasonlókról most hely hiányában nem is emlékeznék meg bővebben.)
A demokrata Ojrópa, ahol pl. a svájci eladó lényegében leniggerezi Oprah Winfrey-t.... szintén elmehet a bús picsába, ezt sem részletezném.
Részemről szarok a pofájába a jelenlegi komplett politikai elitnek, de ez itt akkor is az én hazám. A fent említett férgeknek nincs joguk beszólogatni nekem és megvédeni engem a népem által megválasztott kormányomtól.

blah 2013.08.12. 13:37:18

hát program nélkül csak a fidesz tudja szavazni vinni az embereket, nincs annyi hívő, hogy az mszp is erőre kapjon és szerintem ez így is van jól. már csak a többi hívőnek kellene kicsit öntudatára ébrednie, hogy ne legyen létjogosultsága a jelenlegi pártok egyikének sem

blah 2013.08.12. 13:39:46

@Antiviola: a jobbik gondolkodó szavazói... na ne röhögtess. :)

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 13:44:21

@bekerült:

"Hogy lehet az, hogy az egyik oldalon ezt elítéled, a másikon meg erre hivatkozol."

Ki mondta, hogy amásik oldalon nem ítélem el?

Jó reggelt, az ország fele-harmada nem kér egyik szarospitéből sem.

"Nem az Orbáni mantrát kell fújni ugyanis, hanem a valóságot illene megtalálni, ha már írogatni van kedved !"

" A kormányt és az ellenzéket egyaránt elutasító 35-53% semmivel nem kíváncsibb a diktatúrázásra és a finkelsteinezésre, mint az elmúltnyolcévezésre és a werberezésre."

Szerintem fenti mondatom kizárólag a baloldali mantafújók szemében "orbáni mantra". Te abban a téveszmében élsz, hogy van "a" jobboldal, meg "a" baloldal, előbbi az ősgonosz, utóbbi a megváltás.

Ebből kiindulva pedig:

"Na látod ezért nem szabad belemenni a te nagy álságos hihető alternatívát követelő szajkózásodba."

Nos, az a helyzet, hogy hihető alternatíva nélkül pedig kurvára nem fog menni a kormányváltás. Ez nem "álság", ez a valóság.

Antiviola 2013.08.12. 13:47:31

@blah: Elég tájékozatlan vagy Jobbik ügyben, a felsőfokon tanulók és nemrég végzettek nagy része Jobbikos, vagy szimpatizáns.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 13:48:06

@republicista:

"akarod, hogy országod kikerüljön az orbáni szarból, vagy nem??! Ez a kérdés"

Erre a kérdésre momentán a választók 52%-a igent mond.

Arra pedig, hogy szeretne-e ebből a szocialista szarba csöppenni, 62% mond nemet.

Ugyanis a két kérdés momentán elválaszhatatlan.

E.Csaba 2013.08.12. 13:50:37

@kisQtya: "Én pl. ott voltam a békemeneten. Miért is mennék én a tárgyalóba? Demokrata elvtársam." Én azt írtam békemenetes kísérettel.Erről ennyit.
Más.Amiket felsoroltál az nagyrészt helytálló.És?Leírtad néhány összetett mondatban:Az erősebb kutya b*szik.Vagy másképpen megfogalmazva:A történelmet a győztesek írják.Ezek nem valami váratlan felismerések.Ezek tények, amióta világ a világ.Ha jól értem, ezen jelenségek ellen kiállva jársz békemenetelni, mert úgy gondolod, hogy a jelenlegi kormány ezt képviseli?
Most már végképp nem értem a békemenet gondolatvilágát.Ti nem is valóságban éltek, tudjátok ti egyáltalán mit akartok elérni?

Antiviola 2013.08.12. 13:50:59

@Online Távmunkás: Nem a Jobbiktól lenne ez szívesség (az nem adná meg, főleg a Parlamenti helyek miatt. Úgy gondolkodnak, hogy akárki nyer, úgyis ellenzékben lesznek) ez csak a szavazók egy részétől várható.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 13:53:17

@E.Csaba:

"jelenleg az a trendi, hogy megszólítják a bizonytalanokat, jobbközép-szavazókat, betemetik az árkokat, bla-bla-bla..."

Ez leginkább csak a rendre illúziónak bizonyuló ábrándkép. A valóságban pedig pont annyira a legagymosottabb, vakhitű híveiknek beszélnek, mint a Fidesz. Csakhogy a Fidesznek több ilyen híve van,mint az egész baloldalnak együtt.

peti6 2013.08.12. 13:54:02

@kulcsar2011: Hát ezt nem "akarni"kell megérteni, ezt NEM lehet megérteni.
Nyírbátorban vagy mszpés vagy független jelölt volt. Az, hogy mszpés független jelölt egyszerűen értelmezhetetlen.
Egyébként a jelölt maga kérte, hogy egyetlen párt se álljon mögé, mert FÜGGETLENKÉNT akar indulni.....

blah 2013.08.12. 13:56:23

@Antiviola: persze, legendák születnek erről arról... annyira azért tájékozott vagyok, hogy tudjam a jobbik baromságai nem vezetnének sehova, szóval aki azzal egyet ért az biztosan nagyon tájékozott. én itt kb 100 diplomással dolgozok együtt különböző korosztályokból valamint világ életemben diplomások között mozogtam, nekem is van 2, de azt kell, hogy mondjam 1%-nál kevesebb vallotta magát jobbikosnak. úgy egyáltalán jobboldali elkötelezettet sem sokat ismerek, de legalább ők többnyire soha nem látták a versenyszférát belülről...

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.12. 13:57:13

@Sweet And Full Of Grace: Az mszp az ellenzék legnagyobb pártja, megkerűlhetetlen. Aki változást akar, ez ne fintorogjon a szociktól.

Scagnetti 2013.08.12. 14:04:17

@Antiviola: Főiskolás koromban lehet, én is jobbikos lettem volna, ma már eszembe sem jutna. A fiatalok körében a radikalizmus mindig népszerű, de azért ha gondolkozni kezdenek, akkor rájönnek, hogy az értelmetlen múltbarévedéstől és a beteges gyűlölködéstől még senki sem jutott előrébb.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 14:04:59

@republicista:

És viszont, aki fintorog a szociktól, a "változásért" sem fogja összetörni kezét-lábát.

Ezért esélytelen a kormányváltás. Az MSZP ugyanis nem tudja meggyőzni a választók többségét, hogy ők a kisebbik rossz. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy jövőre a protest-szavazatok a le nem adottak lesznek.

Scagnetti 2013.08.12. 14:05:46

@republicista: Hadd döntse el a választó, mitől fintorog! Az MSZP meg sokmindenre garancia, de a változásra pont nem.

E.Csaba 2013.08.12. 14:06:25

A fiatalok közötti Jobbik támogatottságot szerintem a helyén kell kezelni:
A fiatalok habitusából adódik az, hogy a radikalizálódásra fogékonyabbak.A magas arány a kor előrehaladtával fokozatosan csökken.A veszélyt azok a személyek jelentik, akik még 30 fölött is szélsőséges nézeteket vallanak.Szóval csak hagy "hőbörögjenek" fiatalon az emberek,idővel, ahogy nő az élettapasztalatuk legtöbbje túl lesz rajta..Nem hiába szélsőjobboldal a nevük.Normál esetben szélsőségesen kevesen vannak.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.12. 14:08:06

@Sweet And Full Of Grace: A felmérések szerint a változást akarók döntő többsége összefogáspárti. A marginális kissebbség vagy. Ott az lmp, azokra szavazhatsz, ha akarsz.

Scagnetti 2013.08.12. 14:14:46

@republicista: A változást akarókat ne mossuk össze a szoclib szavazókkal! Az összefogást (ami igazából az MSZP és az MSZP között történne) ők akarják, a választók egy jelentős része viszont leszarja, mert nekik az MSZP nem opció. Ettől még akarhatnak változást, csak nem látnak olyat, aki ezt el is hozná.
Annak idején a szocik próbálkoztak már ilyesmivel, mikor kitalálták a "csendes többség" című lózungot, mely szerint aki nincs Orbánnal, az velük van. Az is baromság volt.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 14:15:02

"A felmérések szerint a változást akarók döntő többsége összefogáspárti."

A változást akarók fele semmilyen párti, a másik fele kétharmadában balos (tökmindegy, végül milyen cégér alatt), egyhrmadában jobbikos.

A szitu ez:

1/3 Fidesz
2/9 MSZP+csatolmányok
1/9 Jobbik
1/3 egyik sem

Ez összességében egy Fidesz újrázás.

"A marginális kissebbség vagy. Ott az lmp, azokra szavazhatsz, ha akarsz."

Az az 1/3 vagyok, aki szerint egyik sem. Az LMP sem. Konkrétan többen vagyunk, mint ti, "összefogáspártiak".

A Fidesz nincs ránk szorulva, a baloldal nagyon akarna, de (így, ezzel) nem kap meg, a többi meg aztán végképp érdektelen.

Viszont, ha mi otthon maradunk, akkor újráz a Fidesz.

Márpedig ahhoz, hogy ne maradjunk otthon, ahhoz a baloldal produkciója kevés, mint macisajtban a brummogás. Inkább kiüljük, míg megfojtjátok egymást.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.12. 14:31:49

@Sweet And Full Of Grace: Leszarom a választani nem tudókat. Azokat soha nem számoljuk senkihez. Velük nincs mit kezdeni. A választásokat a szavazók döntik el. Hogy ez 4 millió, 6, 5 vagy 8 millió fő, teljesen mindegy.

Antiviola 2013.08.12. 14:54:43

@Sweet And Full Of Grace: Így igaz, és mivel nincs választási lehetőség a kisebbik szarkupacot kell választani. Ugyanis, ha nem választasz jön a nagyobb.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 15:03:05

@E.Csaba:

"A fiatalok közötti Jobbik támogatottságot szerintem a helyén kell kezelni:
A fiatalok habitusából adódik az, hogy a radikalizálódásra fogékonyabbak."

Így igaz. Míg nyugaton a fiatalok a szélsőbalra mennek, addig keleten a szélsőjobbra. De a jelenség abszolút ugyanaz és a korral enyhül.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 15:05:27

@blah:

"program nélkül csak a fidesz tudja szavazni vinni az embereket, nincs annyi hívő, hogy az mszp is erőre kapjon"

A Fidesz fő érve: ne az MSZP jöjjön vissza. Az MSZP fő érve: ne a Fidesz legyen.

Mivel mindkettőnek egyformán sok az ellenzője, így automatikusan nyer a Fidesz.

Antiviola 2013.08.12. 15:08:01

@blah és scagnetti: Hát ez az. Sokan jól felfogott érdekükben titkolják irányultságukat, pláne a multi cégeknél, tudván, hogy kik is ott a főnökök. Az pedig, hogy a Fidesz átvett a Jobbik programjából sok mindent, az a Jobbik javára írható, mert nélküle a büdös életben nem valósította volna meg senki. Ha visszaemlékeztek, az első Orbán kormány idején azt a szót, hogy HAZA senki ki nem ejtette a száján (a Miép kivételével, de ők jelentéktelenül kicsik voltak). Azóta ilyen fene nagy hazafiak, mióta a Jobbik olyan eredményt ért el, amit. Különben a Jobbikban nem mindenki beteges gyűlölködő, nyilván ilyen is van köztük, de azért a nemzetvesztő megnyilvánulásokat nem lehet szó nélkül hagyni.

blah 2013.08.12. 15:38:40

@Antiviola: inkább paranoiás hülyék gyülekezete, lehetne szektát szervezni belőlük meg ilyen egyesületeket de ne akarjanak országot kormányozni.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: szerintem meg mivel a fidesznek több a hívője így azért nyernek. a fenti programra épp eszű ember nem szavaz... ahhoz hinni kell.

Scagnetti 2013.08.12. 16:39:23

@Antiviola: " Sokan jól felfogott érdekükben titkolják irányultságukat, pláne a multi cégeknél, tudván, hogy kik is ott a főnökök."

Na kik azok a főnökök? Mesélj! Nem vettem észre a nagy titkolózást. Már a fészbukon névvel is tonnaszám jelennek meg olyan szövegek, amelyekért a háború után akár kötél is járhatott volna.

"Az pedig, hogy a Fidesz átvett a Jobbik programjából sok mindent, az a Jobbik javára írható, mert nélküle a büdös életben nem valósította volna meg senki."

Ezt nagyon szereti a Jobbik hangoztatni, ezzel is úgy csinálva, mintha fontos lenne. A Fidesz valamit megcsinál, majd előmászik a Jobbik, és ünnepelteti magát, hogy ez bizony az ő programja. De a helyzet az, hogy a Fidesz csinálta meg. És hogy mi lett volna, ha? Na ez az, ami nem számít.

"Ha visszaemlékeztek, az első Orbán kormány idején azt a szót, hogy HAZA senki ki nem ejtette a száján (a Miép kivételével, de ők jelentéktelenül kicsik voltak)."

Orbánól állandóan idézik, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Akkor mégiscsak kiejtette a száján.

"Azóta ilyen fene nagy hazafiak, mióta a Jobbik olyan eredményt ért el, amit."

Ebben van valami. Sajnos a melldöngető magyarkodásnak van közönsége. Igen szomorú, hogy a Fidesz is egyre jobban elmerül benne.

"Különben a Jobbikban nem mindenki beteges gyűlölködő, nyilván ilyen is van köztük, de azért a nemzetvesztő megnyilvánulásokat nem lehet szó nélkül hagyni."

Elég, ha a vezetőik azok. Vona, Novák meg a többiek pont ilyenek. És szoktam olvasni az "irodalmukat" és a szimpatizánsaik reagálását, ömlik a gyűlölet az egész bandából. Sikerült még a Fideszt és az MSZP-t is felülmúlniuk ezen a téren.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 16:41:19

@republicista:

A szavazók pedig momentán biztos töbséget adnának a Fidesznek. Oszt' jónapot. Az "összefogáspártiak" meg bohócforradalmárkodhatnak tovább.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 16:43:46

@Antiviola:

" Így igaz, és mivel nincs választási lehetőség a kisebbik szarkupacot kell választani. Ugyanis, ha nem választasz jön a nagyobb."

Én semmiféle szarkupacot nem vagyok hajlandó választani. Ettől függetlenül a -fideszt tartom a kisebbnek, de ez bőven kevés attól, hogy a számat nyalogatva szaladjak beleharapni.

Lejátszák majd ezt a jövő tavaszt a fanatikusok egymást közt.

E.Csaba 2013.08.12. 17:08:29

@Sweet And Full Of Grace: Te kire is szavaznál jó szívvel?Melyik pártra?

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 17:26:09

@E.Csaba:

Egyikre sem. Én a távol maradók népes táborát erősítem.

bekerült 2013.08.12. 20:53:36

@Sweet And Full Of Grace:

"Az ország fele, harmada nem kér egyik szaros pitéből sem ?"
Már megbocsáss, de a közvélemény kutatók nem ezt méricskélik és a "bizonytalanok zöme sem erről van meggyőződve a méricskélések szerint.
A Fele, harmada nem is szokott elmenni szavazni, erre tehát kár hivatkoznod.
egy pár nagyszájú erre szokott hivatkozni ugyan, de a valóság az más.
A választók jó része bizony szavazni fog, mégpedig arra, aki a legtöbbet ígéri, jobban mondva a számára legígéretesebbre.

A kormányt és az ellenzéket egyaránt elutasító álláspontoddal csak az a baj, hogy egyúttal a változtatás szándékát is elutasítod.
tehát az Orbánékat segíted a "semleges" álláspontoddal.
Nekik mindegy, hogy honnan jön a segítség, örömmel veszik ezt tőled is, mert ez az álláspont nekik a kedvező.
Lehet, hogy nem kapsz érte majd semmit, de ez nem biztos.

A hihető alternatívával való bajlódásod sem több mint amit fentebb írtam.
Nagy segítség lenne Orbánnak, ha az ellenzék még idő előtt kiteregetné a lapjait.

De hát azért ezt a szívességet még a te kedvedért sem igen teszik meg, bárhogy erőlteted.
Nem ment el a józan eszük és ez az igazi valóság.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.12. 22:12:54

@bekerült:

"A kormányt és az ellenzéket egyaránt elutasító álláspontoddal csak az a baj, hogy egyúttal a változtatás szándékát is elutasítod."

Én nem a változtatás szándékát utasítom el, hanem azt az illúziót, hogy az MSZP és csatósai újbóli hatalomra jutása bármin változtatna.

"tehát az Orbánékat segíted a "semleges" álláspontoddal. Nekik mindegy, hogy honnan jön a segítség, örömmel veszik ezt tőled is, mert ez az álláspont nekik a kedvező."

Akkor szerencséjük van, mert nekik elég, ha nem szavazok. Az MSZP-nek nem. De hát, így jártak.

"A hihető alternatívával való bajlódásod sem több mint amit fentebb írtam. Nagy segítség lenne Orbánnak, ha az ellenzék még idő előtt kiteregetné a lapjait."

Ezen már nevetni sem igen lehet.

bekerült 2013.08.13. 08:17:58

@Sweet And Full Of Grace:

Ja, ha te ezt az "MSZP csatlósai" szöveget is megengedheted magadnak, akkor nincs nagyon miről vitázni.

Csak az a gond, hogy a "csatlósokon" kívül kikkel akarod Orbánt leváltani ?

Jelenleg ugyanis az összefogást próbálják megvalósítani, amit a FIDESZ kényszerített ki még idő előtt.
Te, ebbe a folyamatba próbálsz meg beleköpni, megelőlegezve a "csatlósok" demokratikus elkötelezettségét.

A változtatási szándékod tehát valójában hamis, mivel neked úgy is jó, ahogy van.

Ezzel szinte mindent elmondtál.

Neked egy diktatúra vagy a demokrácia között csak a "szerencse" a különbség és egyébként úgy lesz, ahogy esik, ki törődik vele, ugye.

Természetesen ez is egy álláspont, de ne próbáld ezt beállítani "a" megoldásnak !

Ez ugyanis csak Orbánnak jelent megoldást és neki jelent "szerencsét".
Persze egész biztos, hogy erről is az a fránya Gyurcsány tehet.

Bizony rajtad és az "elméleteden" már nevetni sem nagyon lehet, annyira egyoldalú és az a bizonyos lóláb is igencsak kikandikál belőle.

Nincs ezen mit csodálkozni.
Tele van veletek a sajtó és a média.
Nagyon sokan igyekeznek csupa "jószándékból" segíteni.
Csak az a kérdés, hogy kit .

Könnyű valamit kritizálni és követelni ezt, azt.
Olyan ellenzéket soha nem fogsz találni amely mindenkinek tetszeni fog és mindenki igényeit ki tudja elégíteni.
Nekünk még van lehetőségünk most változtatni és Európában maradni.
A következő ellenzéknek már ez nemigen fog megmaradni, ha most otthon fogsz csücsülni és nem mész el szavazni.

Ez is egy választás ugyanis.
Ezzel is a "BÉKÉT VÉDED", mint Rákosiék idején.

Persze te ezzel mit sem törődsz, neked ez így megfelel.

Csak akkor ne próbáld meg magad kívülállónak feltüntetni, aki ide is, oda is jól bemondogat, mintha nála lenne a bölcsek köve.

Legfeljebb az Orbán jutalma.

Scagnetti 2013.08.13. 08:53:51

@bekerült: Nagyon egyszerű pedig a helyzet. Van egy igen szar kormányunk, mely mellett egy kicsit is elfogadható ellenzék már toronymagasan vezethetne. De nekünk csak MSZP meg Jobbik van, azokra meg most sem kíváncsiak többen, mint három éve.

A választókra mutogatás a legszánalmasabb dolog, amit egy politikus vagy egy szimpatizáns tehet. Ha egy pártra nem akar szavazni a nép, az a párt hibája, nem a választóké. Hogy az MSZP és haverjai még mindig vesztésre állnak, az őket minősíti. Tessék megpróbálni hitelesnek lenni, programot adni, vagy legalább kirugdosni az elhasználódott embereket, hogy a változás minimális illúzióját megadják a szavazóknak! Mert egyelőre mindez hiányzik, és csak azt várják, hogy a hatalom az ölükbe hulljon. És ne siránkozzanak, hogy ez csak Orbánnak jó és az ellenzéknek rossz, mert azt a választó magasról leszarja, hogy ennek az ellenzéknek mi rossz!

Most ott tartunk, hogy a rossz megítélésű Fideszt le akarja váltani a szintén rossz megítélésű MSZP plusz csatolt részei, illetve a Jobbik. És csodálkoztok, hogy a szavazó inkább otthon marad.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.13. 09:00:18

"Ja, ha te ezt az "MSZP csatlósai" szöveget is megengedheted magadnak, akkor nincs nagyon miről vitázni."

Ó, én ennél még sokkal többet ismegengedhetek magamnak, bármely politikai párt felé, ugyanis egyiknek sem vagyok sem el-, sem lekötelezettje.

"Csak az a gond, hogy a "csatlósokon" kívül kikkel akarod Orbánt leváltani?"

A jelenlegi kínálatból? Senkivel. És amíg nem bukkan fel hihetően jobb alternatívája, addig nem is akarom leváltani - de megerősíteni sem. Engem ugyanis nem Orbán leváltása érdekel, hanem az, hogy mi lenne aztán.

"Te, ebbe a folyamatba próbálsz meg beleköpni, megelőlegezve a "csatlósok" demokratikus elkötelezettségét."

Beeköpni? Mármint azzal, hogy nem támogatom őket? Aki nincs velünk, az ellenünk? Ezt utoljára talán Rákosi tűzte a zászlajára.

Az MSZP és csatlósai demokratikus elkötlezettségét pedig éppen nem megelőlegezem, hanem megkérdőjelezem.

Különösen, hogy ők fennhangon azt teszik mindenkivel, aki nem hajlandó hatalmi törekvéseiket aktívan támogatni.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.13. 09:33:32

@bekerült:

"A változtatási szándékod tehát valójában hamis, mivel neked úgy is jó, ahogy van."

Nem, nekem nem jó minden úgy, ahogy van, de nem vagyok hajlandó azt egy még rosszabbra cserélni - pusztán a "változtatás" kedvéért. Nem látok ugyanis semmi hasznot vagy értelmet az önmagáért való "változtatásban", amíg nem vagyokmeggyőződve róla, hogy a "változtatás" pozitív irányú lesz.

"Neked egy diktatúra vagy a demokrácia között csak a "szerencse" a különbség és egyébként úgy lesz, ahogy esik, ki törődik vele, ugye."

Újabb blődli. Nem, nekem a diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a kormány demokratikus legitimáció alapján gyakorolja-e a hatalmát, illetve hogy azt rendszeres időközönként szabad, egyenlő és titkos választásokon a választópolgárok döntésére bízza-e. Ugyanis ez a demokrácia és a diktatúra közötti tényleges különbség, nem az, hogy az aktuális ellenzék éppen milyen címkét aggat magára illetve az aktuális kormányra.

"Természetesen ez is egy álláspont, de ne próbáld ezt beállítani "a" megoldásnak !"

Semmiféle megoldásnak nem próbálom beállítani, csupán közlöm, hogy én, egy, azaz egy fő választópolgár mit gondolok és hogyan és miért fogok (nem) szavazni.

"Bizony rajtad és az "elméleteden" már nevetni sem nagyon lehet, annyira egyoldalú és az a bizonyos lóláb is igencsak kikandikál belőle."

Amin már nevetni sem lehet, az az, hogy miközben kétségbeesetten vered az asztalt egy politikai párt(szövetség) narratívájának védelmében, azt az állaáspontot címkézed fel egyoldalúként,amelyik éppenséggel a bináris világképedben egyik oldal mellett sem hajlandó állást foglalni.

És pontosan erről írtam korábban. Annyira belehülyítettek téeged és társaidat ebbe a fekete-fehér; aki nincs velünk, az ellenünk; sdemokraták-fasiszták agyhalálba, hogy ki se látsz belőle, és észre sem veszed, hogy ezt a hamis paradigmát nem csak "az ellenoldal" utasítja el, hanem az a választópolgárok felét-harmadát adó jelentős tömeg is, amelyik a hasonló mentalitású, de ellenoldali fanatikusokkal folytatott iszapbirkózásotokat kívülről, erős undorral figyeli.

"Tele van veletek a sajtó és a média."

"Velünk" aztán végképp nincs tele a sajtó, sőt, a legritkább esetben foglalkozik "velünk" más szemszögből, minthogy ez, vagy amaz az "oldal" milyen reményekkel "szólít meg" bennünket.

Nos, leginkább semmilyenekkel.

"Könnyű valamit kritizálni és követelni ezt, azt.
Olyan ellenzéket soha nem fogsz találni amely mindenkinek tetszeni fog és mindenki igényeit ki tudja elégíteni."

Ahogyan olyan kormányt sem. Nincs is ilyen igényem. Az én igényem az lenne, hogy felbukkanjon egy olyan ellenzéki erő, amelyik nekem tetszik, az én igényeimet elégíti ki, és elhiszem róla, hogy legalább minimálisan képviseli az én érdekeim. Jelneleg ilyen ellenzéki erő nincs.

"Csak akkor ne próbáld meg magad kívülállónak feltüntetni, aki ide is, oda is jól bemondogat, mintha nála lenne a bölcsek köve."

Én nem kívülállónak próbálom feltüntetni magam, én kívülálló vagyok. Igen, ide is, oda is bemondogatok, ugyanis semmiféle kötelező vagy önként vállalt hűség nem köt egyetlen politikai erőhöz sem. Nem vagyok hajlandó beállni egyik mögé sem, nem vagyok hajlandó kritika nélkül átvenni politikai kommunikációjának elemeit vagy egészét. Nem érdekel, hogy kívülállásom melyiket 'segíti' és melyiket nem. Nem vagyok hajlandó magamévá tenni azt a paradigmát, hogy a baloldal hatalomrajutása önmagában kívánatos cél lenne - ugyanis nem hiszem el, hogy a baloldal kormányzása akár személyesen nekem, akár egészében az országnak javára válna.

Ezért nem vagyok hajlandó elfogadni azt sem, hogy a "változtatás" valami önmagában lévő közérdek lenne.

Az egyedüli változtatás, amit támogatni lennék hajlandó, olyan változtatás lenne, amelynek végeredménye pozitívabb, mint amiről változtatunk.

Nyilván minden (baloldali vagy szélsőjobboldlaiÁ) ellenzéki csoportosulás arról próbál meggyőzni, hogy az ő hatalomra kerülésük ilyen változtatás lenne.

Én azonban ezt nem hiszem el, és erre bizony nagyon alapos okaim vannak.

Ha valamelyik politikai erő az ellenkezőjéről óhajt meggyőzni, akkor bizony vajmi kevés azt szajkózni, hogy a kívülállásommal az ellenfelei "szekerét tolom". Én ugyanis - egyaránt szemben az ő fanatikusaival és ellenfelei fanatikusaival - éppenhogy azt utasítom el, hogy bárlki szekerét toljam.

Így abban sincs szerepem, hogy kinek a szekere előzi meg a másikét.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.13. 09:39:08

@Scagnetti:

Pontosan erről van szó. Ha arról akarnak meggyőzni, hogy "változtatás" szükséges, akkor ennek a minimuma az, hogy meggyőznek arról is, a "változtatással" nem kerülünk cseberből vederbe.

Márpedig utóbbiról az ellenzék finoman szólva is képtelen meggyőzni jelenlegi hívein túl bárkit is. Köztük például engem.

bekerült 2013.08.13. 12:53:54

@Sweet And Full Of Grace:

Hát vegyük sorra :

Nem vagy hajlandó rosszabbra cserélni csupán a változtatási szándékért.
Ebben benne van az is. hogy neked ez ami most van, tulajdonképpen megfelel.
Így érthető a hozzáállásod.
De azért ott van a kisördög.
Honnan tudod, hogy milyen lesz a jövő ?
Mert azt tudod, hogy rosszabb lesz, szerinted.

Ezt megelőlegezed és nem adsz bizalmat az újnak és a változtatásnak.

Érdekes, hogy ezt miért nem hangoztattad a 2010-es választáskor is, mert Orbánról már tudtuk az előző kormányzásából, hogy mire képesek és mégis "jók" lettek.
Milyen programot ígért Orbán akkor ?
Milyen biztosítékot kaptál akkor ?

Egy nagy lótusz faktuszt !

Ami kiderült az neked elfogadható és eddig stimmel.

Az a blődli, hogy halvány gőzöd nincs a demokrácia és a diktatúra közötti különbségről.
Papolsz a választhatóságról, mintha Hitler nem demokratikusan lett volna megválasztva.
Hogy mást ne említsek.
Csak, hogy becsapta az országát, mint a tisztelt Orbán úr is teszi.
Oszt jónapot !

Miközben egyik oldal mellett sem vagy hajlandó állást foglalni, aközben bizony állást foglalsz nem is akár hogy.
Segíted Orbánt abban, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, mert ez is neki kedvez.
Na, ez a lóláb ami nagyon kilóg !

Annyira belelovalod magad a "pártsemleges nézeteidben, hogy megfeledkezel arról, hogy a pártokon keresztül vezet az út a normális élethez, sajnos.
Nincs más választásod, mert a pártok nem választása is jó valakinek, jelen esetben Orbánnak.

Írhatsz te erről akár mit, a tényen nem változtat.
Nekem sem tetszik sok minden, de a diktatúrát sem sírom vissza.
Egy idő után te is meg fogod unni, ha majd a jutalmazás el fog fogyni és kiesel a pixisből.

Arra viszont már képtelen vagy, hogy ezt a általad óhajtott "semleges" erőt megszervezd, csak ácsingózol utána.

Jobb, ha tudomásul veszed, hogy ilyen nincs, mert a politika az érdekek játéka és mindig valamilyen érdekek mentén alakul ki.
Nincs tehát "semleges" politika, vagy ha valaki ilyet akar, az hazudik !

Ez vonatkozik a kívül állóságodra is, persze !

Ami abból áll, hogy inkább minden maradjon így ahogy van, akkor is, ha a szakadék felé "dübörgünk" !

Hát, sok sikert hozzá !
Hinni ugyanis a templomba kell, izz viszont tudni illene, hogy mit akarsz, de ez neked elég magas.

Hiába próbálod a bölcset eljátszani, nem megy ez neked.

bekerült 2013.08.13. 13:02:42

@Scagnetti:
A probléma ott kezdődik, hogy nem az ellenzéknek rossz, hanem az országnak, ha nem vetted volna észre !

Az ellenzéki politikusok el vannak mint a befőtt.

A csórók vannak bajban és a tehetetlenek.

Persze ezt te biztos nem tudod megérteni, mert téged nem érint.

Az ellenzékiekre való mutogatás helyett, tegyetek akkor ti le egy valamire való koncepciót és benneteket fognak követni.
Ja, hogy ez nektek nem megy !

Akkor a kritizálás miért megy ?

Olyan ez mint a foci, mindenki ért hozzá, csak a labdába nem tudtok egy egyeneset rúgni.

Azért mert bevettétek a FIDESZ mantrát és még mindig csócsáljátok, nem kell mindent másra kenni.

Orbánnak miért hittetek el mindent 2010-ben ?

Mi lett belőle ?

Ezt akartátok ?
Akkor egyétek meg és folytassátok !

Lassan a gatyát is lehúzzák rólatok !

Scagnetti 2013.08.13. 14:18:53

@bekerült: "A probléma ott kezdődik, hogy nem az ellenzéknek rossz, hanem az országnak, ha nem vetted volna észre !"

Észrevettem. Azt is, hogy 2010 előtt is rossz volt. Tudod pont ezért nem vagyok kíváncsi sem a Fideszre sem az MSZP-re. Csak te képtelen vagy felfogni ezt, mert neked minden fehér vagy fekete. Aki nincs veled, az ellened van. Tipikus szélsőséges tempó, gondolkodásban nem különböztök a jobbikosoktól.

"Az ellenzéki politikusok el vannak mint a befőtt."

Tisztában vagyok ezzel is, de azért eszi a fene őket a hatalomért nagyon. Mert a befőtti létnél is van jobb. A hatalmat gyakorolni.

"A csórók vannak bajban és a tehetetlenek."

Ez kb. a rendszerváltás óta így van. Kapitalizmus van, ezt választottuk, és a kapitalizmus nem az emberségéről híres. És tudod, a csórók ezután is bajban lesznek. Tökmindegy, milyen kormány jön, és hogy az rezsicsökkentés vagy progresszív adó néven csepegtet nekik pár ezer forintot, mert az a pár csepp úgysem elég semmire. Jól mutat a statisztikákban, de érezhető javulást senki életében nem hoz. Ezt csak a megfelelő munkával és magasabb jövedelemmel érheted el, az államtól hiába várod.

"Persze ezt te biztos nem tudod megérteni, mert téged nem érint."

Halvány gőzöd sincs a jövedelmi helyzetemről, csak találgatsz szokás szerint, és hibázol.

"Az ellenzékiekre való mutogatás helyett, tegyetek akkor ti le egy valamire való koncepciót és benneteket fognak követni."

Te nagyon csúnyán kevered a szezont a faszommal. Politikusnak hiszel talán? Miféle koncepciót szeretnél rajtam behajtani? A fogyasztói oldalon vagyok, úgy látom, nem tűnt fel neked. Megnézem, hogy a pártok mit kínálnak nekem, és választok. Felfogtad? Én nem koncepciót gyártok, én segítem őket hatalomba, és és az én adómból élnek.

"Ja, hogy ez nektek nem megy !"

Meg sem próbáltam, nem az én dolgom. Erre tartjuk politikusainkat. A nagy baj az, hogy nekik nem megy.

"Akkor a kritizálás miért megy ?"

Mert fogyasztóként minden jogom megvan hozzá. Az adómból élnek, az a minimum, hogy kritizálhatom őket.

"Olyan ez mint a foci, mindenki ért hozzá, csak a labdába nem tudtok egy egyeneset rúgni."

Focista sem vagyok, de ha kimegyek egy meccsre, a pénzemért kapott előadást igenis minősíteni fogom. Megint csak azért, mert ők a szolgáltatók, és én vagyok a fogyasztó.

"Azért mert bevettétek a FIDESZ mantrát és még mindig csócsáljátok, nem kell mindent másra kenni."

Jellemző szöveg a kritikát elfogadni nem tudó szoci szimpatizánsoktól. Az MSZP valójában nem is rossz, csak a csúnya Fidesz mond róluk minden rosszat. Ti meg el is hiszitek. Hogy a szellemi képességeitek gyengesége miatt, vagy mert nagyon utáljátok a másik oldalt, azt nem tudom, ez egyéntől függ, de általában ez a két ok.
Valójában pontosan olyanok vagytok, mint a birkamenetesek. Ugyanúgy hisztek a pártotok kampánymaszlagjában. Csak annyi a különbség köztetek, hogy ti a pirosat szeretitek, nem a narancsot, és azt hiszitek, hogy ez valami. Épeszű ember pont ezért nem áll be egyik táborba sem, mert csak fanatikusok maratak már bennük, senki más.

"Orbánnak miért hittetek el mindent 2010-ben ?"

Ki mondta neked, hogy én bármit is elhittem neki? Olvastál tőlem olyan szöveget, melyben Orbánt dícsérem?

"Mi lett belőle ?"

Egy nagy szar.

"Ezt akartátok ? Akkor egyétek meg és folytassátok ! "

Nem. Azt akarom már régóta, hogy legyen egy reálisan, hosszú távon gondolkodó kormányunk, amely képes ledönteni a szocializmust és nem karrierista férgekkel van tele. De erre még várnom kell egy darabig, jellemzően azért, mert a hozzád hasonlók nem hagyják elsüllyedni ezeket a szemétládákat, hanem újra és újra próbálják visszahozni őket. Közben meg azt tartják a legnagyobb ellenségnek, aki kimondja, hogy a tieid pont olyan szarok, mint a másik oldal. Úgyhogy inkább egyétek ti, mert ti tartjátok őket pozícióban! Amíg milliók szavaznak az MSZP-re és a Fideszre, addig meg is érdemli az ország őket.

"Lassan a gatyát is lehúzzák rólatok !"

Mondhatnám, hogy az elmúlt kb. húsz évben, mióta dolgozom, megszoktam. De ehhez nem lehet hozzászokni. A magam részéről még 1-2 évet hajlandó vagyok próbálkozni, aztán ha nem jön össze semmi, akkor én is lelépek innen. Ti meg várhatjátok a messiást, meg azt, hogy majd az állam segít rajtatok, de erre hiába vártok. És ez utóbbi nem is baj, mert nem is ez az állam dolga. Az egy másik rendszer volt.

Scagnetti 2013.08.13. 14:42:54

@bekerült: Bár nem nekem szólt, de pár szót ide is írok.

Szerintem egyszer sem írt olyat, hogy ami most van, az neki jó. Azt írta, hogy az egyik szart lecserélni a másikra, semmit sem ér. És igaza van.

"Ezt megelőlegezed és nem adsz bizalmat az újnak és a változtatásnak."

Elnyomva egy kacajt. Mégis miféle újról beszélsz? Az MSZP-E2014 lenne az új, melynek tagsága szinte egy az egyben ugyanaz, mint a 2010 előtt kormányzó csapaté? Pont itt futtok lyukra, mert ezt a bandát akarjátok újként eladni, de ezt legfeljebb ti hiszitek el.

"Milyen programot ígért Orbán akkor ?
Milyen biztosítékot kaptál akkor ?"

Kb. semmit. És ezektől te miféle biztosítékot kaptál? A szavukat talán? Az kb. annyira hihető, mint Orbáné.

"Csak, hogy becsapta az országát, mint a tisztelt Orbán úr is teszi.
Oszt jónapot !"

Valóban ezt teszi. Most mondj olyat, aki nem! Olyat, akinek lehet hinni!

"Segíted Orbánt abban, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, mert ez is neki kedvez."

Ez így persze erős csúsztatás. Ehhez ugyanis tudnotok kellene, hogy akik nem mennek el szavazni, azok kire szavaznának, ha elmennének. De nem tudjátok. Az is lehet, hogy több köztük a csalódott, de Fideszhez húzó szavazó. Nem tudhatjátok, mégis úgy tesztek, mintha tudnátok.

"Annyira belelovalod magad a "pártsemleges nézeteidben, hogy megfeledkezel arról, hogy a pártokon keresztül vezet az út a normális élethez, sajnos.
Nincs más választásod, mert a pártok nem választása is jó valakinek, jelen esetben Orbánnak."

De, mindig van egy olyan választásod, hogy nem választod egyiket sem. Ezzel hangsúlyozva, hogy ez a választék nem tetszik.

"Arra viszont már képtelen vagy, hogy ezt a általad óhajtott "semleges" erőt megszervezd, csak ácsingózol utána."

Ezt már a másikban is írtam. Szervezze az, aki politizálni akar!

"Nincs tehát "semleges" politika, vagy ha valaki ilyet akar, az hazudik !"

Pontosan tudod, hogy nem semleges politikát várunk, hanem hitelest. Nem érdekel, ha egy kormány baloldali, csak kormányozzon az ország érdekeinek megfelelően, és legalább egy kicsit lehessen hinni neki!

"Ami abból áll, hogy inkább minden maradjon így ahogy van, akkor is, ha a szakadék felé "dübörgünk" !"

Ezen nem fog változtatni egy szoci kormány sem.

"Hinni ugyanis a templomba kell, izz viszont tudni illene, hogy mit akarsz, de ez neked elég magas."

Hármunk közül te vagy a hívő. Te hiszel valamiben, ami mellett semmi sem szól, ellene annál több.

"Hiába próbálod a bölcset eljátszani, nem megy ez neked."

Nem baj, ebben jó társa leszel.

bekerült 2013.08.13. 17:12:36

@Scagnetti:

Hát ha nem írt olyat, de attól még benne van az írásában.
Ha nem akar változtatni, akkor egész biztos jó neki az ami van.

A kacajod kínos vigyorra "szelídült", mivel minden változás újat jelent.
Nem lehet kétszer a folyóba ugyan oda lépni, a változás nyilván való.
Más a hely, a körülmény, az idő, a lehetőség, stb.

Csak te szeretnéd elhitetni, hogy semmi nem változik és minden ugyan az.
Még te is változol, ha úgy tetszik megújulsz.

Miért tagadod meg akkor ezt a lehetőséget az ellenzéktől ?
Hova ez az engesztelhetetlen gyűlölet ?

Miközben akikben csalódtál valójában, tobzódik tovább.

Az, hogy mi lesz az ellenzékből, még nem tudhatjuk, de sok fog függeni attól, hogy meddig "száguld" az elszabadult hajóágyú, amit illene már megfogni.

Persze tudom, hogy ezt te nem akarod és te mosod a kezeidet, csak azt kellene fölfognod, hogy, ha nem akarsz változtatni, bármilyen oknál fogva, akkor nem lesz változás.
Ennyi és nem több.

Akkor nem kell rinyálni és bármit várni.

Még, hogy csúsztatás, hogy, ha nem mész el szavazni, az Orbánnak kedvez ?

Hát nem sok ész szorult beléd, ha ezt nem tudod felmérni.
Te tudod, hogy kire szavaz a "semlegesek" tábora, mert hiszen közéjük tartozónak vallod magad.

Igazad van, nem tudhatjuk, hogy ki kire fog szavazni, de azt tudjuk, hogy ha megfogadják a tanácsodat, akkor a hatalomban lévők esélyesebbek !
Ehhez nem sok ész kell, ezt te is beláthatod.

Azzal, hogy egyik oldalt sem választod, magad alól rúgod ki a széket.
A NEM szavazás választása is választás, ugyanis !

Orbán előszeretettel szokta őket a saját szavazatai mellé besorolni.
Azt jelenti ugyanis, hogy aki nem szavazott, az nem akarta őt eltávolítani.

Így már érthető ?

Azt tudom írni, hogy követelsz olyasmit, amit nem tudsz megfogalmazni, hogy mi legyen az.

De azt elvárod, hogy ezt mások ki találják a számodra.

Vágysz valamire, de nem tudod mire.
Elvársz valamit, de nem tudod, hogy mit.
Új dolgokat akarsz, de csak azt találod ami van, mert egyszerűen nincs más.

Nézz körül.
Nem látsz semmit, csak ami van.
Ebből kell főzni egy új levest, ha tetszik, ha nem.

Mint ahogy te sem leszel más, a politikusok sem tudnak csak azok lenni, akik nekünk vannak.

Ne várd a fehér lovon bejövő herceget, mert úgy maradsz mint a vén lányok.
A felhozatalból KELL választani, nincs több.

Egyszerűen kevesek vagyunk hozzá és nem tudunk többet, hitelesebbet kiállítani.

Nekünk ez jutott.
Akad azért köztük akiknek lehet hinni, csak oda kell figyelni és nem kell csodát várni.

Igen túl sokat vársz és hoppon fogsz maradni, még annyid se fog maradni, amennyivel eddig be tudtad volna érni.
Sírhatsz az elszalasztott lehetőség után, mint a vénlányok, ez már nem fog segíteni rajtad.

Igen a szoci kormány se fogja a csodát meghozni a számodra, mert csak annyit tud tenni, amennyi lehetősége lesz neki.

Hogy mi mellett mi szól, azt lehetne taglalni.
Én viszont azt tudom, hogy ha valami nem jó, akkor azon változtatni KELL !
Lehetőséget KELL adni, hogy a változtatással jó irányba forduljanak a dolgok.

Te ezt tagadod.
Na, ezzel segíted Orbán apuci regnálását !

Scagnetti 2013.08.13. 18:15:20

@bekerült: Elég bénán próbálod félremagyarázni, amit írtam. Pedig direkt nem fogalmaztam bonyolultan, tehát ez nem lehet a baj. Sokkal valószínűbb, hogy szándékosan teszed, és bárki bármit mondjon neked, te igazából saját magadra akarsz reagálni, és ismételgetni a Népszavában és hasonló helyeken kiadott szoci propagandát. Tedd ezt, és álmodozz a visszatérésükről! Még az is lehet, hogy bejön. Aztán ha ismét megbuktak, kezdheted elölről. Jó szórakozást hozzá!

bekerült 2013.08.13. 18:31:10

@Scagnetti:

Ha 2010 előtt is rossz volt, akkor az nem a véletlen műve.
Ugyanis másnak, máshol is rossz volt, mivel válság volt, ha nem tudnád.
Ezért okolni nem igazán becsületes dolog azokat, akik megküzdöttek vele, ahogy tudtak.

Most mennyivel jobb ?
Pedig már hol a válság ?
Itt meg egyre rosszabb és még nem vagyunk a végén.

A te hiedelmeddel ellentétben, nem mindenki rohan a hatalomba, mint , ahogy te képzeled.
A hatalom az felelősséggel is járna, ha tisztességesen csinálják.
A hatalomba maradás vágya viszont már inkább szól a kedvezőbb helyzet fenntartásáról.
Nem gondolod ?

A csórók mindig is lesznek, írod, csak az nem mindegy, hogy hogy bánnak velük.
Gyűjtsd össze, hogy mit vontak meg tőlük az utóbbi 3 évben és akkor meg fogod tudni, hogy mennyivel jobb volt nekik 2010 előtt !
Meg fogsz lepődni.
Ezt is mind az átkozott szocik tették !

Ha bemész a boltba, akkor megmondod, hogy mit kérsz a pénzedért .

Akkor itt miért nem tudod megmondani, hogy mit szeretnél ?
Mert ezt jelenti a koncepció, ezt kellene belefoglalni, hogy tudják a pártok, hogy mi az igény .

Nem Amerikában vagyunk ugyanis, hogy már azt is tudják, hogy mik a gondolataik a "semleges" választóknak, hanem itthon.
Itt még most alakul ki a demokrácia, ha kialakul egyáltalán.
Itt bizony még el KELL mondani, hogy mit szeretnél, mit akarsz, hogy érthető legyen.
A fogyasztói oldalon ugyanis azok szoktak szopó ágra kerülni, akik nem tudják még azt sem megfogalmazni, hogy mit akarnak.
Azok akarják a tiédet !

Válogatni nem nagyon van miben, mert egyrészt kevesen vagyunk, másrészt nincs miből választani, meg még te se akarod megmondani, hogy mit akarsz.

Csak elvárod, hogy ezt más kitalálja.

Hát csak várjad, majd csak megunod és rájössz, hogy jobb, ha magad nézel a dolgok után.

Más nem fog ugyanis.
Senki nem fog helyettünk, helyettetek demokráciát felépíteni, kialakítani.

Az csak merő okoskodás, hogy majd mások ezt meg fogják tenni.
Hiába várod ezt, úgy fogsz járni, mint a vénlányok, szűzen fogsz elpusztulni.
Ha kritizálni tudsz, akkor már nem is olyan nehéz megfogalmazni a vágyaidat és koncepcióba foglalni.

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.

Ez a jellemző egyébként rátok, a sült galamb várás !
Meg a Pató Pál effektus.

A nem csatlakozom sehova miben különb attól, mint aki hisz valamiben ?

Te ebben hiszel más meg másban .
Te nem akarsz tenni semmit, más meg akar.

Csak aztán ne rinyáljál, te választottál.
Mert ez is választás kérdése.

Nem elég ugyanis akarni, és csendben meglapulni, vagy akarni és tenni is valamit érte !

Ezt kellene fölfognotok, ha tudnátok !

Persze le lehet lépni és máshol is lehet boldogulni.
Ez is egy megoldás.
Jellemző is rátok.

Elfutni a problémák elől és várni, hogy majd más megoldja helyettetek.
Máshol sem fonják kolbászból a kerítést.
El se mehet mindenki.

Jobb lesz, ha harcolsz, amíg még lehet, nem pedig otthon imádkozol, hogy legyen már végre valami.

bekerült 2013.08.13. 18:43:38

@Scagnetti:

Ez nem szoci duma és nem szórakozás.

Ez a valóság, sajnos.

Nincs ebben semmi félremagyarázás. magad fejtetted ki a gondolataidat, én csak válaszolok rá.
Persze nem egyezik a tiéddel, de, hát nem egy ablakon nézünk a világra .

Én így látom, te úgy !

Nem olvasok Népszavát, de mást se nagyon az Indexen kívül.
Ezt tanúsíthatod.

Még álmodozni sem szoktam, és nem várom, hogy a szocik visszatérjenek.
Egyedül semmi esélyük.

Egyet viszont elvárnék, hogy ha valami nem jó, akkor azt küldjük a fenébe.
Ez a piacgazdaság alapvető következménye !

Ha valami nem működik, annak pusztulnia kell, hogy jöjjön egy más, újabb lehetőség !

Na, ezt nem akarod te !
Ezt próbálod meg kihozni belőle, mert utálod a változást és félsz tőle.

Mi hasznod lehet ebből.
A csőd az biztos.
De hogy ettől nem leszel boldogabb az biztos !

Mehetsz akár hová, de a kudarc is veled fog menni, amit el fogsz ezért szenvedni.

Hát bizony, ha nem jól végzik a munkájukat, akkor a következő garnitúrának is mennie kell !

Ez a demokrácia ugyanis.
A selejtnek ki kell hullnia a rostán !

Tudsz jobbat ?

Scagnetti 2013.08.13. 18:53:12

@bekerült:

"Ezt próbálod meg kihozni belőle, mert utálod a változást és félsz tőle."

Ne hazudj arról, hogy én mit gondolok! Leírtam elégszer, pontosan tudod. Ha trollkodni akarsz, keress valaki mást, én nem vagyok kíváncsi rá! Nekem Szanyi, Lamperth, Szekeres nem változás. Neked lehetnek azok, a te bajod. Semmi értelme ezt tovább erőltetned, úgysem mész vele semmire.

bekerült 2013.08.14. 08:04:15

Hidd el, nekem sem a szívem csücske egyik megnevezett sem.
Azt csak az MSZP tudja, hogy miért ragaszkodik hozzájuk.

Előbb utóbb azonban ki fognak kopni ők is, mint a többiek.
Jön helyettük más, fiatalabb és reméljük jobbak.

De erről nem lehetsz meggyőződve előre.

Sokszor az új még olyan sincs, mint a régi.

Egy ilyen utálat miatt azonban nem lehet egy diktatúrát is elviselni, csak, hogy őket ne lásd.
Erről szól most a mese.
Hogy legyen lehetőséged a Semjéneket, meg a többi utálatosat is elzavarni, ritkítani a táborukat.
Sorra kerül ott mindenki, aki nem odavaló.
Csak a demokrácia tudja ezt biztosítani.

Egyébként erről mondasz le, ha otthon ülve maradsz.
Úgy, hogy a te álláspontodnak nincs sok értelme, mert átadod a terepet azoknak, akik majd jól elrendezik még a gyerekeid sorsát is.

Hülyéket lehet találni ezerrel, mindenhova odafurakodnak.
Nem kell őket megválasztani.
Rájuk is szavaznak ugyanis és vannak támogatóik.
Csodálkozol rajta, hogy ott vannak.

Én azon csodálkozom, hogy megválasztják őket !
Megeszik a süket dumát egyesek.

Te, aki látol pedig, megsértődsz és félrevonulsz.

Ettől a hülyék csak vérszemet kapnak.
Látják, hogy ez eredményre vezet és még pofátlanabbak lesznek.

Pontosan ezért káros az álláspontod.

Azt kell, hogy megértsd, hogy, ha az "okosok" félre állnak, akkor a hülyék veszik át az irányítást.

Na, ki az oka akkor az egésznek ?
Természetesen Gyurcsány, esetleg Bajnai, vagy mind a kettő, ki lenne más ?

Ma, amikor Dunát lehet rekeszteni a hülyeségekkel, nem lehet félrevonulni és megsértődni, mert akkor tényleg végünk van.

Akkor már tényleg nem fogunk semmire sem menni.
Ezt, neked is köszönhetjük majd.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.15. 14:05:31

@bekerült:

"Nem vagy hajlandó rosszabbra cserélni csupán a változtatási szándékért. Ebben benne van az is. hogy neked ez ami most van, tulajdonképpen megfelel."

Nem, ebben az van benne, hogy rosszabbra cserélni értelmetlen. És hogy a felkínált alternatíva rosszabb lenne, azt abból látom, hogy előtte nyolc évig silányabban kormányzott.

"Ezt megelőlegezed és nem adsz bizalmat az újnak és a változtatásnak."

Miféle újnak? A baloldali ellenzék három jelenlegi vezetőjéből kettő az előző kormánytöbbsége miniszterelnöke, a harmadik pedig a frakcióvezetője volt. Miféle új?

"Érdekes, hogy ezt miért nem hangoztattad a 2010-es választáskor is, mert Orbánról már tudtuk az előző kormányzásából, hogy mire képesek és mégis "jók" lettek."

Orbán előző kormányzásával nemigen volt semmi problémám.

"Az a blődli, hogy halvány gőzöd nincs a demokrácia és a diktatúra közötti különbségről."

Aha. Jó.

"Papolsz a választhatóságról, mintha Hitler nem demokratikusan lett volna megválasztva."

A közkeletű tévedéssel ellentétben Hitler nem demokratikusan lett megválasztva.

"Miközben egyik oldal mellett sem vagy hajlandó állást foglalni, aközben bizony állást foglalsz nem is akár hogy."

Mondom, ez a Rákosi-elv. Aki nincs velünk, az ellenünk. Jó, igen. Akkor nyilván ellenetek vagyok, mert veletek egészen biztosan nem.

"Segíted Orbánt abban, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, mert ez is neki kedvez.
Na, ez a lóláb ami nagyon kilóg !"

Én? Mondtam én egy szóval is bárkinek, hogy ne menjen el szavazni?

"Annyira belelovalod magad a "pártsemleges nézeteidben, hogy megfeledkezel arról, hogy a pártokon keresztül vezet az út a normális élethez, sajnos."

Én normális életet élek, és semmiféle párton keresztül nem vezetett ide az utam.

"Nincs más választásod, mert a pártok nem választása is jó valakinek, jelen esetben Orbánnak."

Orbánnak az én távolmaradásom egyedül abban jó, hogy nem szavazok a riválisaira. A riválisainak pedig abban, hogy nem szavazok Orbánra. Úgyhogy de, van más választásom, és én azt választom, hogy nem választok.

"Egy idő után te is meg fogod unni, ha majd a jutalmazás el fog fogyni és kiesel a pixisből."

Semmiféle pixisnek nem vagyok része, és semmiféle "jutalmazást" nem kapok egyetlen párttól sem.

"Arra viszont már képtelen vagy, hogy ezt a általad óhajtott "semleges" erőt megszervezd, csak ácsingózol utána."

Nem ácsingózok semmiféle semleges erő után. Ha lesz olyan politikai csoport,amelyik elnyeri a szimpátimat, majd szavazok rá. De semmiféle erő megszervezésében nem kívánok részt venni.

"Nincs tehát "semleges" politika, vagy ha valaki ilyet akar, az hazudik ! Ez vonatkozik a kívül állóságodra is, persze ! Ami abból áll, hogy inkább minden maradjon így ahogy van, akkor is, ha a szakadék felé "dübörgünk" !"

Egyáltalán ne gondolom, hogy a szakadék felé dübörögnénk, azt gondolom, hogy a szakadék legalján nyalogatjuk a sebeinket, amelybe az általad ajánlott baloldal vezette az országot. Kimászni Orbánék sem voltak képesek belőle, de ezt még kevésbé vagyok hajlandó elhinni azokról, akik miatt belezuhantunk.

Választani azt a pártot választanám, amelyikről elhinném,hogy képes a kilábalástmegszervezni és levezényelni.

Ilyen párt pedig jelen pillanatban nincs.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.15. 14:18:25

"Miért tagadod meg akkor ezt a lehetőséget az ellenzéktől ?"

Én például azért, mert az előző két ciklusban láttam őket kormányozni (vegyük úgy, hogy az ellenzéken itt most a balaoldali ellenzéket érjük). És azzal éppenséggel még sokkal elégedettlenebb voltam, mint a mostani kormánypártok teljesítményével.

"Még, hogy csúsztatás, hogy, ha nem mész el szavazni, az Orbánnak kedvez ?"

Bizony, hogy az. Ha nem megy el szavazni, az minden jelöltnek pontosan ugyanannyira kedvez. Semennyire. A választásokat a szavazatok aránya dönti el. A távolmaradás semmiféle hatással nincs a szavazatarányokra.

"A felhozatalból KELL választani, nincs több."

Nem, nem kell. Belgiumban például kötelező a szavazás,ott kell (valójában ott sem, mert érvényes szavazatot leadni ott sem kötelező).

Itt mégannyira sem kell.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.15. 14:21:51

"Egy ilyen utálat miatt azonban nem lehet egy diktatúrát is elviselni, csak, hogy őket ne lásd.
Erről szól most a mese."

Igen, a mese erről szól. Hogy Orbán diktatúrát épít, az ellenzék meg demokráciát építene.

A valóság meg arról szól, hogy képviseleti demokrácia van, ahol szabad választásokon döntenek a választópolgárok, a következő négy évben.

És a választópolgárok jelentős hányada szerint (beleértve engem is) nincs olyan párt vagy pártszövetség, amelyik a jelenleginél jobban vezetné az országot. Beleértve a Fideszt is.

bekerült 2013.08.15. 19:17:41

@Sweet And Full Of Grace:

Úgy látszik nem AKAROD megérteni, hogy amit képviselsz, az tarthatatlan.

Vegyük sorban:

Az elmúlt időre nincs okod hivatkozni, mert ezt eddig se tetted. A szavaidból azt veszem ki, hogy te elégedett voltál a FIDESSZEL eddig, csak most csalódtál bennük.
Nekem eddig se voltak megfelelőek és ezután se igen.
A helyzet pedig változik.
A régiek hiába akarnának ugyan olyanok lenni amilyenek voltak, már nem lehet.
A FIDESZ már 1990 óta ugyan az szinte minden vonatkozásban, mégis egyre rosszabb.
Az esetükben elfogadod, hogy nincs változás, de másoktól ezt megkövetelnéd.
Egyszerűen igazságtalan vagy és kétféle mércével mérsz.
Ez érthető a korábbi elégedettségedből kifolyólag, hiszen korábban semmi bajod nem volt a FIDESSZEL.
Most rájöttél, hogy eddig becsapott téged és ezért másokra is dühös vagy, mi több, őket bünteted.
Büntesd azt aki becsapott és szavazd le.
Nem ez lenne a logikus ?
Ehelyett nem mész el szavazni, mert úgy GONDOLOD, nem tudod, csak gondolod, hogy mások sem lennének jobbak.

Hát ettől már csak jobb jöhet.
Ne kelljen erről meggyőződnöd, mert az mindnyájunknak keserves lesz.
Már így is rossz lesz azok miatt amit eddig el@rtak, nem kellene még adni nekik további esélyt a teljes csődre.

A jelenlegi ellenzék igenis más és új is egyben.
Új, a FIDESZHEZ képest !
Más, mert más a felállás és az idő, meg a feladat is.
Az általad régieknek nevezettek azért már bizonyítottak a gazdasági és kormányzási hozzáértésükben és megfelelőek, elismertek.
Persze lehet, hogy te Orbánt jobbnak tartod tőlük.
Na, erre mondtam azt, hogy Orbánt segíted, hiszen nem sok problémád volt eddig vele.

Hitler, igenis demokratikusan került a hatalomba, ezt senki nem vitatja rajtad kívül.

Amit te Rákosinak tulajdonítasz, azt Kádár hangoztatta.

Ha nem vagy a változtatni akarókkal, akkor bizony már döntöttél, bárhogy is tagadod.
Erről írtam eddig neked, de örülök, hogy leírva be is ismered.
E blog is erről szól tulajdonképpen, csak próbáltad ezt olyan köntösbe burkolni, hogy az látszódjon, hogy te nem vagy elégedett egyik oldallal se.
Valójában CSAK az ellenzékkel van bajod.
Minek is vannak tulajdonképpen, ugye.
Különben is régiek és ócskák.
Bezzeg a FIDESZ az mindenben új !

Te írogatsz ugyanis arról, hogy nem érdemes a "régiekre" szavazni, be tetesd a süketet.

A "normális" életed abból áll, hogy kritizálsz és várod a sült galambot.
Ha megjön tapsolsz, ha nem jön, akkor nyűgös leszel.
Ez a normális a számodra.
Hogy tegyél is valamit, az már nonszensz a számodra.

A nem választás is választás, ha méltóztatnál ezt is megérteni és felfogni.
Még akkor te tiltakozol az ellen, hogy te nem buzdítol senkit a "NEM SZAVAZÁSRA" !
Hát mi a fészkes fenét csinálsz, amikor erről "értekezel" ?
Nem kell a hülyét megjátszani.

Azt csak gondolod, hogy a szakadék alján vagyunk, van azonban még ettől is lejjebb, ne kelljen megtapasztalnunk.
Hogy ki vitte ide az országot, ezen nincs mit vitatkozni, mert az elkötelezettséged elvakít ezen a téren.
Te még mindig a FIDESZT imádod, csak csalódtál bennük.
Még mindig nem ébredtél fel eléggé !
Na ezért kell még egy Orbán ciklus ennek az országnak, hogy egyértelműen látszódjon ki a hunyó.

Nektek köszönhetjük Orbánt és a maffia csapatát.
Ti leszek az okai is annak amit hátra fognak hagyni.
Legfeljebb majd Gyurcsányra fogjátok ezt is, így gondolod ?

Mert szerinted nem a szakadék felé dübörgünk, hanem a felemelkedés felé.

Hát nincs is mit "vitatkozni" veled.
Ezzel megint bebizonyítottad, hogy nem látsz semmit és nem is AKARSZ látni semmit.

Menthetetlen vagy.
Csak aztán ne másokat okolj megint mindenért.

Beveszed a FIDESZ mantrát és várod a messiást.

Ha nem jön, akkor sem Orbán a hibás, hanem az, ami nem jön, ugye ?

Mint a strucc aki a homokba dugja a fejét !

Azt írod, hogy jelenleg nincs aki jobban vezetné az országot, beleértve a FIDESZT is.
A FIDESZRŐL ezt már tudjuk, a többiről ezt még csak feltételezed.
A kettő azért nem ugyan az, bárhogy is próbálod meg úgy beállítani.
Az egyik bizonyítottan rossz irányba megy, a másiktól nem fogadod el, hogy tudja kiutat, ezért inkább mész a rossz irányba.
Olyan vagy mint a cigány vak lova, aki neki ment a fának és a cigány azt mondta rá, hogy "csak" bátor, ezért teszi ezt.

Úgy, hogy ez már simán egy kis butaság a részedről, semmi több, érvnek legalábbis nagyon kevés.

Azt csak te sugallod, hogy a választási távolmaradásnak semmiféle hatása nincs a választásra.

Ez már szimpla bunkósság.
Ilyet még a gyerekek sem hisznek el, ennyire azért nem kellene leszállni.
Persze ezt te "komolyan" gondolod, mert ezzel próbálod leplezni a valódi szándékod.

A választástól való távolmaradás is egy döntés következménye.
Azé a döntésé, hogy nem akarsz változást, neked jó így, ahogy van.
Hivatkozhatsz bármire, okolhatsz bárkit, de végül is ez a lényege.
Ha neked így jó, akkor nincs mit tenni.
Te is biztos a "Trafik mutyi" kedvezményezettje vagy és azért jó így neked.

Így már érthető.
A többi szóra sem érdemes.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.17. 00:30:16

@bekerült:

Én már csak azon tűnődöm, hogy lehet ennyi éktelen baromságot ekkora meggyőződéssel leírni.

bekerült 2013.08.17. 07:29:26

Én meg azon tűnődöm, hogy milyen könnyen beveszitek a FIDESZ mantrát és el is hiszitek, amit a HÍR TV-ben láttok és hallotok.
A "régieket" okoljátok mindenért, közben nem veszitek észre, hogy az újak kilopják a szemeteket is.

Nem sok ész szorult belétek az biztos.

Sweet And Full Of Grace 2013.08.17. 14:04:37

@bekerült:

Szerintem az elmúlt öt évben egy képkockát nem láttam a Hírtévéből.

Nem mintha ennek bármi köze lenne ahhoz a tényhez, hogy agyhalott vagy. Vered magad itt, mint disznó a böllér előtt, hogy "aki nem megy el szavazni, az a Fidesznek kedvez". Minden további idétlenkedésedtől függetlenül ez önmagában egy agyhalotti bizonyítvány.

Aki nem megy el szavazni, az senkinek nem "kedvez", miután a mandátumokról a résztvételtől függetlenül a leadott szavazatok ARÁNYA dönt.

Hallottál valahol egy baromságot, aztán fújod. Mint például a "Hitler demokratikusan jutott hatalomra" vagy a "aki nincs velünk az ellenük Kádár szlogenje volt".

Közben összevissza vagdalkozol, hol a Fideszben csalódott, azt büntetni akaró vagyok, hol trafikmutyi-kedvezményezett, aztán "látol pedig (sic!)" aztán megint "beveszed a Fidesz mantrát, és várod a messiást."

Agyhalott vagy, ezen nincs mit tovább rágcsálni.
Valószínűleg csak a körülményeken múlott, hogy nem a Jobbik orbitális baromságait fújod ugyanekkora lelkesedéssel.

De ne aggódj, nem vagy egyedül, van ilyenből sok minden pártnak, kormánynak is, ellenzéknek is, éppen azért tart itt ez az ország.

Aztán csodálkoznak, hogy az ország épeszű harmada-fele nem kíván részt venni ebben az idióta iszapbirkózásban.

bekerült 2013.08.17. 16:36:56

@Sweet And Full Of Grace:

Többször elmondod, hogy agyhalott vagyok és mit ad isten, mégis élek.
Hogy mit láttál és mit nem a HÍR TV-ből azt te tudod, de az ő mantrájukat nyomod az biztos.

Igen, azt állítom, hogy aki nem megy el szavazni az a FIDESZNEK kedvez !
Azaz a változás ellen van, mert neki jó így is .
Az igaz, hogy a mandátumokról a szavazatok aránya dönt, de azért számolni is megtanulhatnál, ha már olyan bölcs vagy.
A FIDESZ törzsszavazói adottak, az MSZP-é és a többi párté is.
Ha a törzsszavazókon kívüliek otthon maradnak, akkor a törzsszavazók döntenek.
Hiába akarod tehát a változást, ha otthon maradsz.
Helyetted is azok az utálatos törzsszavazók, akiket te ki nem állhatsz, fognak dönteni.
Számodra csak rossz jöhet ki ebből.
Elvégre mindet utálod , vagy nem ?
Nagy a valószínűsége, hogy patt helyzet lesz és marad minden a régiben, azaz Orbán a hatalomban.

Neked jó így is !

Ezt te jelentetted ki és te ugye nem vagy agyhalott, csak egy sima kis FIDESZ támogató, ezek szerint.

Ez, ha baromság, akkor te találtad ki.

Igen, Hitler demokratikusan jutott hatalomra, mint ahogy Orbán is.
Ha ezt nem tudod, akkor tanulj történelmet és megtudod.

A Kádár szlogenjét te adtad a Rákosi szájába.
Nekem ezért ne rójál fel semmit, csak magadat okolhatod.
Én csak helyre igazítottalak, mert én, veled ellentétben, tisztában vagyok azzal, hogy mit írogatok.

Hogy ennyi mindennel megvádollak, az csak azért van,. mert olyan gondolati cikk, cakkokat vágsz le, hogy nehéz követni.
Egy azért biztos, hogy erősen jobboldali elkötelezettségű vagy.
Ezen akár rágcsálódhatsz is, de minek, ez a tény.

Sajnos van belőled elég, aki azt se tudja, hogy mit akar, de főleg undorodik saját magától, mert a FIDESZRE szavazott 2010-ben és most cefettül át lett verve, hogy hatalomra segítette a mini diktátort.

Szégyellné ezt bevallani és inkább azt az utat választja, hogy nem megy el szavazni, mert, úgymond, nincs a kedvére való párt a számára.

Sajnos nincs mit tenni.
A tükörbenézés nem maradhat el.
Néz bele és köpjél egy jó nagyot, mert ezt bizony ti hoztátok össze.
Nektek is kellene helyre tenni, csak ez már meghaladja a lelki erődet, mert be kellene vallani, hogy tévedtél bizony.
Nem is kicsit.

Ehhez viszont tényleg ép ész kellene, de hát mit várjunk egy olyantól, aki még a történelmet sem ismeri és számolni sem tud.

Ki lehet maradni az "iszapbirkózásból", csak akkor ne csodálkozz, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.

Ha te olyan nagy okos vagy, akkor igen is szavaznod kell, mert egyébként szavaznak helyetted a "buták".

Azzal, hogy kizárod magad, csak magadnak, magatoknak ártotok !
Ezt olyan nehéz felfogni ?

A kisfiam megérti.

Ja, hogy nem is akarod megérteni.
Arról én nem tehetek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.18. 01:45:37

Egyre inkább azt látom, hogy az ellenzék nem is akar nyerni 2014-ben.

Ennek előnye, hogy a fideszre szakad a saját szara. Hátránya, hogy ránk is fröccsen rendesen.
süti beállítások módosítása