Ahelyett, hogy lefosnánk a bokánkat Orbán Viktor kalandfilmekbe illő erdélyi kiruccanásának karambolozástól paradicsomdobálásig terjedő mozzanataitól, koncentráljunk inkább a lényegre, feleim. A lényegre. A nyakkendőt otthon felejtős, éjszakába nyúló ivászatoktól nem mentes, asztal fölött sírva vigadó, világot megváltó nyári szabadegyetemek korát éljük, amikor a politika rövidnadrágba öltözik. E tekintetben Tusványos valaha talán a világ közepe volt, ahol mindenkire egyformán számítottak, aki kárpát-medencei léptékkel és nemzetpolitikai mértékegységgel mérve fontos volt, vagy egyszerűen csak élt és mozgott.

Valaha a Bálványosi-Tusványosi Nyári Szabadegyetem a nemzetpolitika egyik valóban legfontosabb műhelye volt, ahol mindenki egyformán magyar volt, és egyformán nemzeti. Nem jobban, és nem kevésbé, mint a másik. Ahol senkit nem húztak ki utólag a meghívottak listájáról, azért mert jelenléte esetleg kedvezőtlenül érintette volna a jelenlévők önfeledt köldöknézését, ahol nemzetpolitika címszó alatt nem zártkörű házibulit szerveztek, ahol valóban érveket és álláspontokat ütköztettek azért, hogy másnaptól lehetőleg pozitív irány körvonalazódjon kis nemztünk nagy érdekeinek ügye mellett. És amely nem utolsó sorban a román politikai elit számára megfontolandó, meghallgatásra érdemes üzeneteket tartott fontosnak megfogalmazni.

Bár azóta Tusnádon sok kutyát evett le a medve a láncáról, kétségtelen, hogy Orbán Viktor a kezdektől fogva a legnagyobb népszerűségnek örvendő meghívott előadója volt ennek a műhelynek, akinek éppen csak a lábnyomait nem csókolgatta az évről évre tiszteletére összesereglett nép. Elnéztem, meghallgattam Orbánt élőben, sacckábé 15 évvel ezelőtt, és elnéztem, meghallgattam ma felvételről. És bár nem a tavaly óta nyilvánvaló számomra, hogy mivé silányult ez a valaha súllyal, téttel bíró sortos-szandálos politikai fórum, a magyar miniszterelnök szánalmas, önfényező eszmefuttatása a magyar tőke diadaláról és saját kormányzásának dicsőségéről, az IMF hitel idő előtti törlesztéséről, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésről, arra enged következtetni: Viktorunkat végérvényesen elnyelte önmaga fontosságának mátrixa, és leszarja, hol és kinek beszél, tolja a mantrát, amit Magyarországon már boldog-boldogtalan kívülről fúj.

Miközben az utóbbi években talán soha nem volt annyira elmérgesedve a román-magyar viszony, mint napjainkban,

Miközben a kétharmados román kormánytöbbség bármikor elfogadhat egy olyan regionalizációs törvényt, amely fájdalmasan hazavághatja az erdélyi magyar önrendelkezést,

Miközben egy székely zászló továbbra is képes lángra lobbantani a véres szájú román nacionalizmust,

Orbán Viktor például a Közgépben testet öltő nemzeti nagytőke magántőke fontosságáról elmélkedik. Az egész kicsit olyanra sikerült, mint amikor Selmeczi Gabriellán elfelejtik megnyomni a kikapcsoló gombot. Miközben az erdélyiek vadmagyarabbik, Viktor által erőteljesen szimpatizált fele, szimbolikus gyertyagyújtásos utcára vonulásokkal autonómiáért óbégat, a kevésbé magyarnak titulált fele pedig a parlamentben próbál érdemben tenni a romániai magyarok önrendelkezéséért,  Viktor a nemzetközi nagytőke, és az IMF elleni sikeres magyar háborúról beszél Tusványoson. Hát mit ne mondjak? Cinikus egy nemzetpolitizálás ez. Ha már minden áron annak akarják nevezni a fiúk.

Értem én, hogy nincs az a nemzetpolitikai elköteleződés, amely felérne egy választási győzelemmel, nincs az a nemzetegyesítési küldetéstudat, ami felérne a szavazati jog határokat átívelő kiterjesztésével, de vajon mennyire érdekli - nem mellesleg önfeledten vastapsoló  - kisebbségi nemzettársainkat, hogy Orbán Viktor hogyan mutat be a hétfejű sárkánynak? És egyáltalán milyen összefüggésben van ez életükkel, problémáikkal, kisebbségként való megmaradásukkal? Esetleg azt gondolja, hogy a kiterjesztett állampolgársággal már zsebrevágta őket? Szerintem kizárt: az általa szponzorált zsebpárt csúfosan megbukott két választáson, a másik meg "összeállt" az erdélyi magyarok által parlamenti képviselettel megbízott "hígmagyar" RMDSZ-szel. Ők nem biztos, hogy Tusnádfürdőn vastapsra ragadtatták (volna) magukat.

Nos, a világ közepén minden elhangzott, amit már eddig is tudtak az anyaországi magyarok, még akkor is, ha egy valaha jelentős nemzetpolitikai műhely keretében elhangzott előadásában a magyar miniszterelnök pont leszarta, hogy éppen Tusnádfürdőn van, nem Budapesten, vagy Strasbourgban egy győztes csata után. Hogy ezeknek is kéne mondani valamit, ha már ott van, ahol. De nem. Viktor megint tudatosan hazabeszélt, tudva, hogy Erdélyben, ahol az önmaga által több évvel ezelőtt felépített mítoszból máig flottul meg tud élni, tökmindegy, hogy mit mond. Tapsolnak azok így is, úgy is. Mer' az Orbán Viktor. Szép ember, jó ember ez, legyőzi a gonosz sárkányt.  A nemzetpolitikáról meg legyen elég annyi, hogy "erős anyaország nélkül nincs erős nemzet”. (Én is ettől féltem.)

U.I. Paradicsommal dobálni Orbán Viktort ugyanúgy nem elegáns formája a véleménynyilvánításnak, mint tojással dobálni Mesterházy Attilát. Úgy értem: bunkóság. Pontosan akkora jelentőséget érdemes tulajdonítani neki, mint a jóindulatúan tájékozatlan vastapsnak.