Elszaladt ez a ló, Viktor!

H_A Címkék: interjú populizmus Orbán Viktor EU rezsicsökkentés2013.07.10. 20:41

Egyre nehezebb szavakat találni arra a kutyakomédiába illő miniszterelnöki szereplésre, amellyel a választásokhoz közeledve egyre inkább tele vannak/lesznek elég sokunk mindennapjai. Hogy a hócipőnkről ne is beszéljek. Orbán Viktorunk ugyanis nem hagy ki egyetlen lehetőséget, egyetlen kommunikációs ziccert sem, nem bírja megállni, hogy ne osszon ki egy adag észt valahányszor mikrofont tolnak az arcába. Rögtön jön egy kis pfúj Európai Unió, egy kis hajrá rezsicsökkentés, egy kis unortodoxia, egy kis másokra mutogatás, a meg nem értett zseni tömjénfüstbe burkolt fejcsóválása a tőle különböző nézeteket vallók ostobaságán és –szerinte- szándékos rosszindulatán. Történik mindez egyetlen nemes cél érdekében: meg és ki kell magyarázni a több mint három év alatt leminősítő jegyektől egyáltalán nem mentes kormányzati bizonyítványt. Ezért semmi nem drága: a ferdítés, csúsztatás, füllentés, vagy éppen tudatos hazugság mind-mind belefér. Minden, ami tűri a nyomdafestéket, az is, ami annyira nem.

A L'Express című francia politikai hetilap szerdai száma is meglepően sokmindent elbírt. Túl azon, hogy Orbán szerint az EU – amelynek Magyarország egyelőre még tagja – egy birodalom, amely egyre távolodik a „nemzetek szövetségétől”, ahol az állam- és kormányfők érveléseit nem veszik figyelembe, túl azon, hogy Nicolas Sarkozy volt francia államfő különutas másként gondolkodásának példájával próbálja győzködni magát (ugye milyen fasza vagyok én is az unortodox vagy innovatív, vagy minek hívják módszereimmel, amelyek legalább annyira jobboldaliak, mint amennyire baloldali is tudok lenni, ha éppen úgy akarom) van itt néhány gondolat, aminek olvastán a harsány nevetéstől az elkeseredett asztalcsapkodásig sokminden utoléri az embert:

A birodalmi működésre utaló eljárások: a tagállamoknak tett "ajánlások" az energiaárak újabb emelésére, azért, hogy a piac liberálisabb, a konkurencia pedig szabadabb legyen. Ez elfogadhatatlan. A kormány árszabályozó rendszert vezetett be annak érdekében, hogy csökkentse a fogyasztók költségeit, de "most ennek az intézkedésnek az elhalasztását és azt követelik, hogy emeljük az árakat". Ugyanilyen módon az adórendszer megváltoztatását, az igazságszolgáltatás szervezetének megváltoztatását is szeretnék, amiből hiányozna az átláthatóság. Szerinte ez egy olyan "átláthatatlan folyamat", amelyet nem előz meg a partnerek közti nyílt párbeszéd. "Lépésről lépésre, a véleményünk megkérdezése nélkül módosítják a szerződést, amely minket eddig az Európai Unióhoz kötött". Az ország jelenleg "nehéz helyzeten" megy keresztül, de az eddig megtett út "összességében nagy siker". "Voltak tévedéseink, de azok nem Európának tudhatók be. Azokért a magyar kormányok a felelősek". "Senki nem tud olyan valós tényt sem említeni, amely a demokrácia elveivel ellentétes Magyarországon". "Ami népszerű Magyarországon, azt nem értik meg Brüsszelben". Szerinte a populista beszédmód lényege, hogy annak semmi köze a valósághoz, márpedig ő csökkentette az állami terheket, a deficitet és a munkanélküliséget, a külkereskedelmi mérleg és gazdasági növekedés pedig javult, s az egy főre jutó jövedelem is érzékelhetően nő. Magyarország "végre talpra áll". A három év alatt meghozott kétezer törvény és rendelet "szokatlan és aggodalmat vált ki a partnereinkben". "Értem a kérdésfelvetéseiket, de tartom magam annak a célnak az eléréséhez, amelyet kitűztem magam elé". A választásnak egy nép jövőjéről és nem egy ember sorsáról kell szólnia.

Ez az, Viktor, így kell ezt csinálni! Koncentráltan, töményen tagadni minden lehetséges csatornán azt, ami minket a magyarországi és az európai realitáshoz köt. Nap mint nap. Ahol olyan nagyon talpra álltunk unortodoxan innovatív intézkedéseidnek köszönhetően, hogy Botswanát és Türkmenisztánt jobbról már utolértük, és ott lihegünk Venezuela nyakába. Nem csoda, hiszen a szabad piac, az egészséges piaci verseny liberális felfogása szerinted elfogadhatatlan. Tiszta beszéd, nagy siker.

Még szerencse, hogy nem vagy populista (már ha a populizmus definíciója az, amelyre igen tévesen hivatkozol, de nem is kell ezt neked tudni, tandíjmentesen végezted el a jogi egyetemet, ott meg biztos nem taníccsák az ilyesmiket). Így viszont arra kell gondolnom, mentálhigiénés okokra vezethető vissza az, hogy egy teljesen más filmet mesélsz itt nekünk, mint amit mi nézünk. Szilárd meggyőződésed, a franciák beveszik ezt a Móricka vagyok, és nekem mindenről ugyanaz jut eszembe dolgot. Megismételném a kedvedért, ha már úgyis megint csúsztatsz, és azt hiszed nem látjuk-halljuk: senki nem kérte, senki nem követelte, egyáltalán senki nem szólt bele abba, hogy mi a frászt kezdesz ezzel a rezsicsökkentéssel. Ők, ott a hanyatló Európában köszönik, inkább nem veszik igénybe, mert nem ment el a józan eszük. Éppen ez az, hogy nem szólnak bele, bár szerintem egyáltalán nem közömbös, hogy te miként államosítasz mindent, ami él és mozog, és mesterségesen miként teszel tönkre hosszú távon egy, a rövid távú politikai és gazdasági érdekeidet szolgáló rendszert. Nem b*sztatott senki ezzel a rezsicsökkentéses népmesével, és nem is módosította ennek kedvéért az uniós szerződéseket. Következésképpen megint hazudsz. Mert a Tavares-jelentés éppen demokrácia-romboló ámokfutásodnak, és annak a romelhárítási javaslatcsomagnak a tükre, amely csak és kizárólag tényeket tartalmaz. Olyan tényeket, amelyekről nem vagy hajlandó tudomást venni, amelyeket minden alkalommal elintézel egy mondattal, és kezdődik a meg nem értett zseni rezsicsökkentéses üldöztetésének himnusza. Nem népszerű, kurvára unalmas és dühítő ez az egész, Viktor!

Óbégatsz, hogy a megkérdezésed nélkül hoznak döntéseket, miközben te magad vagy az, aki a különböző szakmai, társadalmi csoportok véleményére magasról szarva (beszédes, hogy már Demjánnál is betelt a pohár) egyik napról a másikra nyomod ki futószalagon a törvényeket, a kész tények elé állítva a gyanútlan magyar embereket. Egyéni érdemről és munkáról beszélsz, de ahelyett, hogy a nyugat-európai életszínvonal elérésén fáradoznál vérbeli jobboldaliként, nyomatod a demagóg baloldali rezsicsökkentéses dumát.

Igen, jogosan aggasztja azokat az európai bürokratákat, hogy egy magabiztos kétharmados többségnek miért kell három év alatt kétezer jogszabályt elfogadnia, amikor minden eszköze megvan arra, hogy elegánsan, hatékonyan és demokratikusan kormányozza ezt az országot kifele a guanóból. Ahova természetesen az elmúlt nyolc év juttatta. Mert az elmúlt három év egy sikertörténet, ha valaki tévedett, az nem te vagy, Viktor. Sőt, a passzátszelet is te préselted ki magadból, ugassanak ezek amíg rojtosra nem szakad a szájuk, te úgyis tartod magad a célhoz, ami előtted lebeg. Mindenáron, ha beledöglünk is. Nem kételkedem benne, sőt. Megértem, hogy itt nincs szükség eltévelyedett bürokratákra, itt te egymagadban elintézel mindent. Tudom, idegesítő, hogy nyugatabbra nem kérnek az ilyenekből, mert pontosan tudják milyen veszélyekkel jár egy olyan vezető, aki a nép jövőjére hivatkozva hoz egyszemélyes, beláthatatlan következményekkel járó döntéseket.

Úgy látom, nagyon elszaladt veled ez a ló, aminek átestél a túloldalára, Viktor! És ez valóban nem populizmus. Sokkal-sokkal rosszabb annál.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr475399576

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.11. 12:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoppos76 2013.07.11. 10:18:59

A vicc jut eszembe. Ha idejében lelövöm, lasssan szabadulnék. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.11. 10:20:03

@wmiki: Téged az index fizet, hogy pörgesd fel a kommenteket?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 10:23:18

@Poszt Olok001: ti libbantak nagyon jól érveltek :(
...ez látszik a közvéleménykutatási adatokon is
xd

zembertelen 2013.07.11. 10:24:00

A bolha belecsípett az elefántba.
- Ez jó volt! Na még egyet!
- Ez a nagy marha nem is reagál! Betojt tőlem! Na még egyet - gondolja magában és miután nem csak ő, de az agya is kicsi észre sem veszi, hogy az elefánt ormánya már iszonyatos lendülettel közelít felé.

A ló hasonlattal élve: nem vak volt csak bátor!(instállom)

Booksi 2013.07.11. 10:24:18

@Poszt Olok001:
Nos, te diktatúrától rettegő szerencsétlen. Mivel külföldről pofázol a hazai helyzetre, és semmivel nem járulsz hozzá ahhoz, hogy ez a nyomorult kis ország kivergődjön a szarból, jobban tennéd ha befognád a pofád.
Mint tudjuk, itt diktatúra van azonban valami spéci fejlesztéssel, az ünnepeinken korabban megszokott kordonok, vízágyúk, mesterlövészek, pribék hordák láthatatlanná lettek varázsolva.
Csak néhány válasz a felvetéseidre.
Közmunka programra szükség van. Lassan generációk nőnek fel úgy, hogy munkát még hírből sem ismernek, megszokták a segélyeket, és állampolgári jogon követelik is. Vissza kell vezetni ezeket az embereket a munkavállalás nehéz útjára. Egyébként segélyekből sem lehet jachtot venni, vagy ha mégis akkor nagy baj van.
A deviza csapdát a korábbi kormányok állították és olyan jól sikerült, hogy kimászni belőle szinte lehetetlen, erre sajnos iazán jó megoldást nem lehet találni.
A sok adóra azért is szükség van, mert a megelőző kormyány, hogy elkerülje az államcsődöt, giga hitelt vett fel, és véletlenül úgy időzítette a visszafizetését, hogy azt az őt közvetlenül követő kormánynak kelljen vissza fizetni. Azaz nem a kormánynak természetesen, mert annak nincs pénze, hanem ő legyen a pénz kisajtolója a lakosságból, ezzel reményeik szerint bukásra ítélve őt.
Az, hogy számolni sem tudsz, meg sem lep. Bár lehet, hogy mivel bátran elmenekültél, így tényleg csak 20.000 Ft a havi rezsid.
Nekem két gyerekkel, havi szinten közel 10.000 a csökkenés eddig.
Persze aggódok szegény szolgáltatók miatt, hogy hogyan fogják ezt túl élni, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban Európában az áram nagyker ára 30 % körül csökkent (Index is megírta korábban) a gáz világpiaci ára is csökkenőben van, és a tedenciák szerint ez erősödik.
Egyébként, magadal vihetnél még külföldre néhány hányatott sorsú honfitársunkat is esetleg, hogy itteni közmunka helyett, ott kaphassanak menedékjogot és segélyt, mert itt diktatúra van.

Mizantrop 2013.07.11. 10:26:41

Most olvasom, hogy bizonyos kerületekben a Nemzeti Dohányboltokban éjszaka is lehet alkoholt árusítani, holott a szomszédos kisboltban tilos. Mindezt Lázár Jani javaslatára. Igen szépen kérem derék kormányközeli tollnokainkat, adjanak már erre a tényre egy NER-kompatibilis magyarázatot mind ideológiailag, mind pedagógiailag!

Poszt Olok001 2013.07.11. 10:27:29

@wmiki: Igen, szep a szokincsed. Buta vagy mint a föld es erre meg büszke is. Jo prositäs. Örülj az allam altal fizetett közvelemenykutatok eredmenyeinek. Realis mint a te szellemi kepesseged es kirälyod szavahihetösege. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 10:29:30

@Poszt Olok001: :(
azt tudom, hogy ti libbentak mindent tudtok a butaságról, ezért is választottátok demokratikusan elnökötöknek szellemi példaképeteket, dopemant, a messiást

az biztos, hogy a ti szakdolgozatotok, semmiképpen nem másolt
xd

Mizantrop 2013.07.11. 10:31:38

@wmiki: Ó, a szarevő légy a légyközvéleményre hivatkozik. Ennyien csak nem tévedtek.

dr Smittpálelnökúr 2013.07.11. 10:32:13

@wmiki: Te hülye vagy. Tényleg azt gondolod, hogy a politikus dolga az, hogy hazudozzon a sajtónak? Akkor mi bajod volt gyurcsánnyal, ős is ezt csinálta, mint szeretett vezetőd!

Tudod, mit? Ne is válaszolj, te agyhalott birka, kinyalhatod a seggemet.

dr Smittpálelnökúr 2013.07.11. 10:34:01

@Booksi: Neked 10 ezerrel csökkent eddig a rezsid? Hazudsz. Hazug fideszes rohadék vagy.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 10:36:42

tetszik, ahogy a libbantak, higgadtan, személyeskedéstől mentesen érvelnek

most már biztos, hogy 3/3-al nyernek 2014-ben, erre több a bizonyíték, mint az evo elméletre

xd

2llkedő 2013.07.11. 10:40:54

@wmiki: Valami értelmeset is tudsz írni az egybites agyaddal?

Booksi 2013.07.11. 10:41:11

@dr Kangörény:
Szívesen odaadom a csekkjeimet neked ha így látatlanban ismegkérdőjelezed az összeget. Utána te is reménykednél, hogy lesz még csökkentés. :)

2llkedő 2013.07.11. 10:44:47

@Booksi: "Utána te is reménykednél, hogy lesz még csökkentés."

Jön még a kutyára teherautó.

nu pagagyí 2013.07.11. 10:47:35

@wmiki: Eddig még minden hülyeség véget ért, minden populista megbukott. Ez is meg fog bukni. A hazugságok már körbe értek, eredmény nincs, egyre üresebb a duma. Te is meggyógyulsz majd.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2013.07.11. 10:50:02

Ne bántsátok @wmikit! Kicsit csúnya, kicsit hülye, de a miénk. Sokan csak azért járnak ide, hogy hülyézhessék...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 10:50:18

@nu pagagyí: persze-persze, igazmondó szent ferenc, és válságkezelő bajnai, a több imf hitel, magasabb rezsi, kevesebb minimálbér, több kedvezmény a multiknak pogromjukkal biztosan leváltják őket

sok sikert hozzá, elvtársak

Mizantrop 2013.07.11. 10:50:41

@wmiki: Miklós, most mondd, mit lehet tenni, ha a te szofisztikált, háromirányú gondolatmeneted, úgy mint

1. libbantak
2. no evolúció
3. dopeman

senkiből nem váltja ki azt az elemi késztetést, hogy itt érvelnie kellene bármi mellett/ellen?

Bellagio 2013.07.11. 10:55:37

@Booksi:

Ez a "kulfoldrol pofazol" duma nagyon szanalmas.

A kulfoldon elok nagy resze sokkal tobbet tol magyar bankszamlakra, mint amennyit otthon maradva bruttoban keresni tudott volna.

Es szerinted mire jo meg ez a penz?! Arra hogy te hitelhez juss a bankodtol, szerencsetlen...

Jhonnyq 2013.07.11. 10:56:59

@wmiki: Ha így folytatod akkor jó esélyed van rákerülni egy óriásplakátra jövőre...
A képed lesz rajta meg egy szöveg

Magyarország így teljesít...

Egy buzit látunk majd a képen,egyetlen agysejt nélkül...

H.Solo 2013.07.11. 10:57:52

Látom, nem csak nekem nem tetszik ez a populista bejegyzés.

Jhonnyq 2013.07.11. 11:03:49

@wmiki: Egyébként itt libbantazol mikor nap mint nap élvezed a liberalizmus vívmànyait te barom?
Az evolucióra pedig te vagy a legjobb példa mert rajtad még mindig látszik a majom...

Komolyan elbeszélgetnék anyáddsl,hogy mi a szart nevelt belőled...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 11:05:55

@Mizantrop: persze, érvelésre semmi szükségetek, felsőbrendűségetek, és a 2014-es biztosan nyerés teljes tudatában
xd
...hitében :x

@Jhonnyq: igen, azt elhiszem, hogy nektek libbantaknak, mind a buzikról, mind az agysejt nélküliségről rengeteg tapasztalatotok van
xd

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 11:08:20

@Jhonnyq: :(
de sajnos ő ritkán elegyedik szóba retardált hajléktalanokkal

Zati 2013.07.11. 11:12:41

Kedves szellemi fogytos bentlakók,

A Zemberek terheit nem rezsicsökkentéssel kell megoldani, hanem egészséges jól működő gazdássággal ennek megfelelő erős bérekkel (az jön magától és húzza többit (közszférát pl.)) kész.
Aki ezt nem érti az kapjon elő egy közgazdasági szakkönyvet. Vita nincs!

Booksi 2013.07.11. 11:14:50

@Bellagio:
És ez miért is van így?
Mert akkor vagyunk versenyképesek, ha alacsonyak a bérek, adókedvezmények járnak a multiknak, tehát kizsigerelik a Magyar gazdaságot. Az alcsony bérek, alcsony vásárlóerővel párosulnak, tehát a fogyasztást sikerül átterelni a bankok által nagylelkűen nyújtot hitelek felé.
Szegény bankok kénytelenek 17-28% körüli hitelkamatokkal dolgozni miközben 5-6% körüli betéti kamatot fizetnek.

Na szasztok, megyek barackot szedni lekvárnak.
További jó fröcsögést kívánok! ;)

Bellagio 2013.07.11. 11:19:52

@Booksi:

Jo barackszedest, a bankszakmahoz nyilvanvaloan nem ertesz :)

s 2013.07.11. 11:21:31

Minden eltelt nappal egyre csak nő a valószínűsége, hogy ez az orbán nevezetű cigány egy büdös, rothadó akasztott hullaként végzi. Éppen leállhatna még, de nem. Ő nem az a fajta. Erőlteti a dolgot. Nem látja az ostoba parasztja, hogy ebből neki mi fog kijönni.

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:30:28

@Booksi: Külföldröl pofäzok. Igen, mert sikerült olyan helyzetet elöidezni vezereiteknek, amit mär a gyomrom nem vett be. Miert kene befogni a pofäm? Mert te azt mondod? Ki vagy te, hogy csak az legyen igaz amit te fröcsögsz agyatlan, szellemileg amortizält modon?
Ha letezik eleg neuronod, akkor talän felfogod…több mint 15 evig dolgoztam ott es fizettem mint a katonatiszt ennek a szemet ällamnak (kormanytol függetlenül). Viszont ez a rablo banda mär olyan szinten ellehetetlenitette az embereket (egy szük retegtöl eltekintve),h jobbnak lättäk sokan elmenni onnan a maguk es csalädjuk erdekeben. Nekem egy ilyen szarfaszu senki ne ossza az eszt,h könnyü külföldröl dumälni. Lenne eszed es lehetöseged mär reg leleptel volna (ha csak nem epp most tollasodsz meg a talpnyaläsod miatt). Valoszinüleg mindkettönek hijän vagy te „tehetseges“ idiota. Az en okaimrol gözöd sincs es nem is lesz, mert ahhoz logikai kepesseg kene..bizonyitottad,h abbol igen keves van neked.
Koräbban kordonok voltak az ünnepeken, most müveleti területnek hivjäk es ezert nem adnak oda engedelyeket. Illetve regen a rendörseg tartotta fenn a rendet, most pedig aTEK zär le mindent (Sändor palota, Orbän häza, parlament környeke). Igen, igazad van…a TERROR ELHÄRITÄSI KÖZPONT kell,h lezärjon az emberek elöl területeket, mert ök terroristäk. Tudod mi a különbseg a fidesz berenc hazaärulo maszkos idiotäk es az ätlagember között? Elöbbi megmutatta 2006-ban,h hogyan kell a värost feldulni, utobbiba pedig szorult annyi intelligencia, hogy civilizältan tüntetve (azaz felvonulva, beszedet tartva, nem rombolva) hozza a hatalom tudtära a velemenyet. Ez utobbi az ätlagember es atlagtüntetö ami most van. Nem a kormänyod erdeme,h nincs romboläs, hanem a tüntetök vermersekleteé. Agyatlan pöcs vagy! MEsterlövesz? Tuls sok akciofilmet neztel. Majd szolj, ha nem felejted el a sajät pärtod es oldalad büntetteit is lätni.
Közmunkaprogramra szükseg van. Több ismerösöm közmunkäs volt 8 oräbanregen es kaptak minimälbert. Jött a fidesz es felezte a munkaidejüket es a berüket is. Msjd ezen a penzen megdupläzta a szämukat. Jeee…statisztikailag nem nött vagy csak kicsit a munkanelüliek szäma (na meg azert, mert csökkentettek a regisztrält munkanelkülisegben eltöltött idö hosszät, igy sokat a statisztikäba nem kerültek bele, vagy hamar kihullottak). Na ez nem visszavezetes, hanem maszatoläs. Nem megoldäs, hanem hazudozäs es tipikus jogäsz megközelites…

Biro ur a vedencem nem felbujtotta az elkövetöket a gyilkossägra, hanem elmondta nekik, hogy mi lenne, ha meghallna a delikvens…jaa es a penzt nem fizetsegnek szänta, hanem tämogatäsnak, hogy kitörjön a lehetetlen helyzeteböl….
Ugye milyen szep a kommunikäcio? Ugy forgatod ahogy akarod. Pedig a teny az teny..utasitäst adott, penzt adott, az pedig gyilkolt. Ha igy nezned a dräga politikusaidat is… Igeret, tett, eredmely, nyertesek..akkor lehet mär reg nem fröcsögnel ennyire vermesn mellettük.
Hozzä kell tennem, hogy a segelyt a cigäny toväbbra is mertektelenül kapja, mert viktor sem fog elbukni egy millio välasztopolgärt sem. Majd akkor ugass fejelsztesröl, ha bevezetik, hogy juttatäs, tämogatäs csak bizonyos munkäval töltött idö utän jär es ugyanez less ervenyes az orvosi ellatasra is. Akkor less ertelme a közmunkänak, mert ha valaki bizonyitani akarja,h igenis ö akar dolgozni, cask nem tud hol, akkor itt letehet valamit az asztalra. Hozzä teszem Mo-on eddig senki sem mert igazi reformokat csinälni, mert feltette a hatalmat.
Olvass utäna, hogy melyik kormany engedelyezte a fogyasztoi hitelek devizakölcsön alapu elterjedeset. Meg fogsz lepödni, hogy ki nyitotta ki Pandora szelencejet, bär kötve hiszem,h ezt kepes leszel feldolgozni. Miert nem häborit fel,h a nagy devizahitel segitseg közepedte burkoltan felszolitottäk a biräkat, hogy nem marasztalhatjäk el a bankokat? Milyen fasza is a te urad segitsege, illetve a szük lätokörüseged.
Hi

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:31:31

Hitelfelvetel: Gondolkozol mielött irsz? Tegyük fel IMF hitelt ad 2%-ert, amit viktor elutasit, mert ahhoz meg kene felelni pär elväräsnak ,ami megakadälyozza a barätok zsebtömeset. Ehelyett felvesz dräga 5-10-15%os piaci hitelt allamkötveny formäban,a mit 5-10-evre ad ki…ki is tolja ät a szart a következö vezetesnek? Ki az aki ellehetetleniti az orszagot? Nagyon jol leirtad viktor gondolkodäsät es cselekedeteinek mozgatorugojät. Gratulälok. Csak az a baj,h nem lätod,h ö epp ezt csinälja. Nyugodtan ugass szämolgatäsi kepessegröl. Nezz utäna,h mennyivel csökkent a rezsid es nezd meg a krumpli, csirkemell, cukor, es egyeb elelmiszerek aranak vältozäsät (mondjuk 2009-2011 között). Nekem szövegelhetsz,h nem tudok szämolni, de ha ennyiben merül ki az összes erved es bizonyitekod, akkor sajnällak. Kb ennyit is ersz! Amig ott eltem egy budapesti közepes lakäs (60nm alatt) rezsije kb 25ezer volt. Mindennel együtt . Az,h te 10000Ft-ot megtakaritasz havonta az erdekes. Szep nagy häzad lehet medencevel, klimäval es häzimozival, de ez nem az ätlag ember lakäsfelszerelese. Igen, aggodj is. Gondolkozz mär birka…ha az ällame a 40Ft-os gäzärbol 22 Ft, akkor a maradek 18Ft mikent oszlik vajon el amiböl bert, rendszer karbantartäst es esetleg fejelsztest is kell fizetni. Valodi rezsicsökkenes akkor lehetne, ha az ällam a sajät beveteleböl is adna, de NEM TETTE MEG. Teged vajon miert nem gyöznek meg a szämok, mikor azokkal probälsz dobälozni? Mellesleg nezd meg a nemzetközi tözsden az olaj es a gäz mozgäsät. Meg fogsz lepödni…köszönöviszonyban sincs a Magyar vältozäsokkal. Bocsi…a MOL-ban ki a legnagyobb erdekelt? Csak nem az ällam??? No comment… Jössza rezsivel,h te mennyit takaritasz meg, de azt mär elfelejted mondani,h az alapvetö elelmiszereket mennyivel többert veszed. Tipikus fidesz nezöpont. Csak azt nezzük ami nekünk kellemes, minden mäs lenyegtelen.
Nem hozok magammal senkit. Aki akar az kijön, mert meg megteheti. Mondjuk ahhoz nem ärt erteni is valamihez es minimälisan kommunikälni itt. Menedekjogot kernek eleget a cigänyok. Csak erdekes, ha nem kapjäk meg, akkor rohannak vissza elösködni es az ällam nem int be nekik (eddig sem tette). Pedig aki menedekjogert folyamodik, az lemond az elhagyott orszäg allampolgärsägärol. Mint ahogy valaki a legälisan megvalasztott kormany megdöntesere szolit fel eröszakkal, az hazaarulo…de magyarorszagon ez is mellekes.

Mellesleg hol csökkent az allamadosag? Pedig elloptak a MANYUP-ot. Az a penz hol van?

Ällami alkalmazott vagy esetleg konderközeli,h ennyire egy oldalrol nezed a dolgokat?

Mr. Rocketfinger 2013.07.11. 11:33:33

1. az a baj veletek, hogy ha valaki esetleg más véleményen van mint ti, az libbant, komancs, stb.
2. az a baj veletek, hogy mint az imádott kormányotok, mindig valami fennkölt, emelkedett stílusban beszéltek másokhoz, miközben az isteni kinyilatkoztatásaitokat teszitek.
3. az a baj veletek és imádott kormányotokkal, hogy ezen kinyilatkoztatások 98%-ban baromságnak bizonyulnak.
4. az a baj veletek, hogy mindenkit hülyének néztek, és nettó elvárás, hogy mindenki benyalja az ocsmány pofátlan hazugságaitokat. aki ezt nem teszi, ld. 1. pont
5. az a baj veletek, hogy mindig minden relatív. olyan nincs, hogy valami önmagában szar lenne az unortodoxia mennyországában. mindig van egy "debezzeg". és mindig lesz is. ha isten ne adja, de ez a kormány szakad az ország nyakába jövőre is, akkor még 2017-ben is mindig a Ferimiatt, a Gordonmiatt és az ellenzékmiatt lesz rossz. meg az eeeemúúút akárhány év miatt. ami már történelem. most pedig itt van a lehetőség a bizonyításra. eddig azonban a lopáson, fölösleges feszkókeltésen és uszításon, a mások pofánszarásán és az erőfitogtatáson kívül nem sok minden történt. ez a szar a számokban, hogy nem hazudnak. tehát hiába mondjátok, hogy demárpedig a 2*2=5, ha ezt az alkotmányba iktatjátok, akkor sem lesz az. a számok pedig nem nagyon mutatják, hogy olyan csodásan teljesítene az ország és a kormány. és az, hogy az emútnyócévben loptak, nem szentesíti azt, hogy most lopjon a kormány, amiről hajlamosak vagytok nagyvonalúan elfelejtkezni.

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:35:55

@Jhonnyq: Ez a miki gyerek inkäbb evolucios zsäkutca, mint fejlödes. MEllesleg ugye jol emlekszem,h verted magad a nem letezö diplomäddal? Ugye snitt pali modon vägtad össze vagy az ecserin vetted... max ennyi tellik ki belöled. Mellesleg, az 1/100reszetöl megrokkannäl agyilag mint amennyit nekem kellett tanulnom a diplomäimhoz te szerencsetlen tusko. Amugy nem tünik fel,h te szemelyeskedsz folyamatosan mindenkivel? Jo erzes nyitott szäjjal rohangälni a faszerdöben?

Donoter 2013.07.11. 11:36:09

Ha csak egy kicsit is a tényeket szeretik kommentálni baloldalon. Magyarázátok el mi haszna származik a román polgárnak abból, hogy az országban kitermelt gázt és kőölajat EU-s nyomásra "nyugati" felárral kell megvásárolnia szemben a sokkal olcsóbb szinten előállitzható hazai árnál. Mindez történik a célból, hogy a multik/eon stb./ hasszna nőjjön nulla befektetés mellett, mig a romániai kereset mélyen a "nyugati" kereset alatt van.

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:36:43

@Poszt Olok001: Ez termeszetesen mind mikkancs gyereknek szolt.

nu pagagyí 2013.07.11. 11:38:42

@wmiki: Még érned kell, nem számítottam gyors gyógyulásra. Demjánnak is időbe telt, míg rájött, hogy ő is a "jobban teljesítés" egyik áldozata, pedig azt hitte, érdemes hazudozni.

Parajpuding 2013.07.11. 11:46:39

Sajnos tudomásul kell venni, hogy az emberi történelemben mindig is többségben voltak az aljas, illetve pénz-, hataloméhes és/vagy csicskalelkű, illetve végtelenül buta emberek. És ez lesz a veszte is az emberiségnek.

wmiki: mégiscsak valamilyen "liberalizmusnak" köszönhető, hogy a magadfajta emberi selejt már nem kerül időben egy Taigetosz típusú végállomásra.

Sir Galahad 2013.07.11. 11:48:31

Megkezdődött a kampány, ilyenkor minden politikus aktivizálódik kommunikációs szempontból, és ahol tud, nyilatkozik: ígérget, magyarázkodik, satöbbi. Nem kivétel ez alól az épp aktuális miniszterelnök szem. A t. szerző megint feltalálta a kanálban a mélyedést.

Parajpuding 2013.07.11. 11:51:33

@wmiki: például azt is a libbantaknak köszönheted, hogy zavartalanul részt vehettél a buzifeszten.

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:53:44

libbantrol es a libsiröl jut eszembe...a gyerekem ota uj ertelmet nyert ez a szo. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 11:54:49

@Parajpuding: ti libbantak, mindig nagyon érdekes kitalált történettel álltok elő, de az az igazság, hogy nem vettem részt a felvonuláson, bármennyire is fáj ez nektek :(

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:54:49

@Sir Galahad: csak oda kene eljutni, hogy szämonkerhetö legyen az igeret es ennek következmenye is legyen...

Poszt Olok001 2013.07.11. 11:56:49

@Parajpuding: hagyd...szerintem max 2 neuronja van mikikenek, de azok is oda vissza gätlo szinapszissal rendelkeznek, h meg veletlenül se tudjanak kölcsönhatäsba lepni. Boldogok a lelki szegenyek...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.11. 12:00:40

@Poszt Olok001: újabb érdektelen kitalált történet, aminek ugyanannyi köze van a valósághoz, mint az eddigi képzelgéseiteknek
xd

stoppos76 2013.07.11. 12:05:56

@wmiki: Trollkodunk kiskomcsi, trollkodunk?

Poszt Olok001 2013.07.11. 12:08:57

@wmiki:ertened mit jelent amit leirtam, akkor lehet nem böffentettel volna ide meg egy baromsägot. Tenyleg nem lehet veled mit kezdeni. Nem most olvasom elösször a hozzäszoläsaidat, de egyikben sem hasznälsz 150 szonäl többet. Ezeket variälod es közös jellemzöje,h semmi köze a temähoz.

Pop40 2013.07.11. 12:16:31

@susu64:

Szép is az, mikor a féleszű narancsbolsi (az írás érveit cáfolni nem tudván) kínjában már az író nicknevébe próbál belekötni. :DDD

Amúgy kitűnő poszt, minden szava igaz.

politikailagnemkorrekt 2013.07.11. 12:19:30

Hát, a ténybeli alap azért ott is megvan, pl. "Az MSZP valóban kapott egy 90 nevet tartalmazó listát Bajnai Gordonéktól – erősítette meg a Magyar Nemzet értesüléseit szerdán újságírók előtt Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke." stb., stb. Nem ezzel van a gond. A 80-20 kontra 100-0 arányt viszont elismerem, abban igazad van. Csakhogy az MNO egy bevallottan kormánypárti, hatását tekintve a nullához konvergáló orgánum, míg az Index függetlennek és objektívnek hazudja magát. A látogatottsága a két portálnak meg kb. 100 az 1 hez, ami szintén nem baj, csak ha viszont fenti állítások igazak, akkor azt ne mondjuk már, hogy itthon nem szabad a sajtó. De, szabad, és aki elsősorban az internetről tájékozódik, az legalábbis 70-30% arányban ellenzéki beállításban/tálalásban kapja az információt. (Ld. még origo, 444, stop.hu, nol, stb.) Hát, dióhéjban kb. ennyi.

Pop40 2013.07.11. 12:21:47

@politikailagnemkorrekt:

Van valami érved is, hogy a fenti cikkek miért nem igazak, vagy az nincs, csak milyen csúnya dolog, hogy nem nyáladzanak olyan ájult tisztelettel a vezérre, mint te?

Pop40 2013.07.11. 12:27:41

@politikailagnemkorrekt:

"az Index függetlennek és objektívnek hazudja magát."

Ez aranyos. Gondolom, nálad ez azt jelenti, hogy 50%-ban kéne szidnia a kétharmados kormányt, ami lop, csal, hazudik napi szinten, és csak azt nem bassza el, amihez nem nyúl hozzá, és szintén 50%-ban az ellenzéket, ami szinte szerephez sem jut a kormány mellett. :))

"és aki elsősorban az internetről tájékozódik, az legalábbis 70-30% arányban ellenzéki beállításban/tálalásban kapja az információt."

Borzalom. Majd néz egy kis "közszolgálatot", és kiegyensúlyozódik. :DDD

Amúgy van egy valag kormánypárti netes oldal is. Elgondolkoztál valaha azon, hogy vajon miért nem olvassa őket a kutya se? Pedig itt nincs az, ami a tv-nél, hogy nincs olyan csatorna, elő kell fizetni rá, stb - 2 kattintás és ott vagy.
Ehhez képest a sok idióta narancsbolsit valahogy mindig az indexen eszi a fene, nem pedig mondjuk a mandineren vagy az mno-n. :D

Mr. Rocketfinger 2013.07.11. 12:28:13

juj-juj. lécci itt is legyen szavazás.

szerinted wmiki:
1. agyhalott fideszdroid
2. troll
3. simán csak idióta
4. mindegy, a végeredmény ugyanaz...

Poszt Olok001 2013.07.11. 12:29:18

Nekem totäl mindegy,h milyen politikai erö vezeti az orszägot. Egy dolog erdekel,h az valoban az orszägert, az emberekert tevekenykedjen. Sajnos ilyen politikai tömörüles nincs. Sem ellenzeki, sem kormänypärti oldalon. Ez az igazän elkeseritö!

Bellagio 2013.07.11. 12:29:19

@félázsiai 2llkedő:

Ne degradald wmiki agyat egybitesre, van az ketto is :) Barmilyen temara az alabbi valaszok egyiket porgeti ki, fuggetlenul attol, hogy illik-e az oda vagy sem:

- libbant/komcsi
- elmuttnyocev
- kitalalt penz
- nem letezo tudomany/evolucio

Nagyjabol ennyi. Amugy ettol fuggetlenul en szeretem olvasni a hozzaszolasait, bearanyozza a napom :)

politikailagnemkorrekt 2013.07.11. 12:31:15

@Pop40: Látod, személyeskedsz. Szarul, gyenge stílusban kezded a hozzászólást, valamint nem olvastad el rendesen, amit írtam, vagy csúsztatsz. Bocs, de neked ezúttal nem válaszolok. Majd legközelebb.Próbáld újból.

Pop40 2013.07.11. 12:33:51

@pipi_NL:

Van még egy különbség, amit kihagytál:
Amikor az mno írt valamit Bajnairól (teljesen mindegy, mivel fikázta éppen) arról az esetek 99,9%-ában kiderült, hogy hazugság. Roskadozik az mno a helyreigazításoktól, csak ez a félkegyelmű olvasóihoz már nem jut el.

Pop40 2013.07.11. 12:38:56

@politikailagnemkorrekt:

De, sajnos elolvastam. Nem érte meg a ráfordított időt.
Bár a felvetéseid valóban zseniálisak, pláne az, amiben reklamálod, hogy a csúnya Index miért nem szidja ugyanannyit a láthatatlan egyharmados ellenzéket, mint a mindent elkúró és ellopó kétharmados kormányt. Mer' így neked nem objektív, ugye.

Amúgy valamit nagyon benéztél, ha azt hiszed, hogy engem bármilyen szinten foglalkoztat az, hogy válaszolsz e, vagy sem. :D

campobaszo 2013.07.11. 13:01:18

@Booksi: Akinek 10000-rel csökkent a rezsije,az az átlag 3-4 szeresét fogyasztja.Lázár elvtárs,te vagy az?Drága a medencét fenntartani?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.07.11. 13:23:22

Aki a Vezért bántja, az a népet bántja, mert Ő maga a nép!
Akkor hogyhogy csak 2/3-os többséget szerzett a nép szavazataiból? Ezt hívják skizofréniának?
:)

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2013.07.11. 13:24:14

Sajnos, úgy látom az ellenzékieknél erődemonstráció zajlik. Ebből sok jó nem sülhet ki. Ráadásul ez a jelentéktelen kis bajaferenc megint aktivizálta magát:(((

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.07.11. 13:24:28

HOMO POLITICUS
(avagy a párthálózatfüggetlen tévékészüléken
miért nézünk inkább brazil szappanoperát?)

Bővített mondatok
Hagyják el szájadat,
S nincs bennük ráció,
Csak pár mű számadat.

Beszéded lényege
Számomra nagy talány,
S elfér egy tűhegyen,
Ha van egyáltalán.

Szózatod nem ápol,
Inkább csak eltakar.
Távkapcsolóért nyúl
S emígy ad jelt a kar.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/10/homo-politicus.html
:)

Scagnetti 2013.07.11. 13:26:19

@Booksi: Hát nem tudom. Nekem tavaly óta egyharmadával csökkent a gázfogyasztásom. Ha erre rátesszük a rezsicsökkentést, akkor kb. -40% körül kellett volna lennie a változásnak. Helyette pár száz forinttal még többet is fizetek a tavalyihoz képest. Szóval az a vicc ebben a rezsicsökkentésben, hogy még nem is igaz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.07.11. 13:33:28

Nem hagy ki egyetlen kommunikációs ziccert sem, nem bírja megállni, hogy ne osszon ki egy adag észt, "

mondja a blogger...a napi kötelező orbánozás után

Mizantrop 2013.07.11. 13:40:31

@Bellagio: wmiki életművének felületes ismeretére vall, hogy dopemant kihagytad a felsorolásból. Ejnye, ejnye.

jobbrolbandita 2013.07.11. 13:43:57

Ez de rossz írás. Egy primitiv, rossz stílusban megírt ostoba fröcsögés. Egy olyan segget földhözverős hiszti. Nagyon cikis.

Sir Galahad 2013.07.11. 13:50:33

@Poszt Olok001: Akkor a komplett politikai elit kereshetne valami más szakmát :)

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2013.07.11. 13:51:55

@FILTOL: Majd egyszer hallgass bele bármelyik híradóba, vagy hírekbe, amelyik a köztévén, vagy a közrádión megy. Csak Bajnai és Gyurcsány fikázása megy. Pedig ők nem is rabolták szét az országot, mint orbán.

J.László 2013.07.11. 14:23:50

@Pop40:
"Ehhez képest a sok idióta narancsbolsit valahogy mindig az indexen eszi a fene, nem pedig mondjuk a mandineren vagy az mno-n. :D"

Ha felmész az mno-ra, tele van ballibsi hozzászólóval. Az ő jellegzetes "stílusuk"-ról is egyből felismerhetőek.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2013.07.11. 14:27:16

@J.László: Na nektek is van ám stílusotok, ha azt egyáltalán stílusnak lehet nevezni...

déjá vu39 2013.07.11. 14:55:39

@Booksi:

Hát, lehet szeretni a jelenlegi garnitúrát, de azért a tények ismeretesem árt.

Pl.

"A deviza csapdát a korábbi kormányok állították és olyan jól sikerült, hogy kimászni belőle szinte lehetetlen, erre sajnos iazán jó megoldást nem lehet találni."

Jelentem, a devizahitelt az 1. Orbán kormány vezette be.

Házi feladat: kik voltak az MNB és a PSZÁF vezetői?

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.11. 14:59:06

"Ahol olyan nagyon talpra álltunk unortodoxan innovatív intézkedéseidnek köszönhetően, hogy Botswanát és Türkmenisztánt jobbról már utolértük, és ott lihegünk Venezuela nyakába."

Még szerencse, hogy nem vagy populista. Inkább hazudsz, mert a HVG-vel ellentétben azért elfelejted elmondani, hogy Románia és Bulgária rosszabbul áll nálunk. Az a Románia, aki elhúzott mellettünk,
profitline.hu/hircentrum/hir/246147/

Ennyit a nagy Világbanki elemzésekről.

deruyter 2013.07.11. 14:59:28

De kár, hogy Magyarországon nincsenek angolos fogadóirodák, ahol szinte mindenre lehet fogadni.
A következőkre tennék jelentősebb összeget, a fidesz a 2014-es választáson listán 35% alatt fog kapni. Ha nem és tfh. kormányozhat, akkor 2018-ban 15% alatt. Külön fogadnék arra is, hogy ha 2014-ben nyer egyedül vagy a jobbikkal, akkor 2018 előtt a népharag fogja elsöpörni, utcai demonstrációk keretében.

Szociknak vége 2013.07.11. 16:07:39

''Stabilan, 32 százalékkal továbbra is élen állnak a kormánypártok a választásra jogosultak körében, az összefogáson munkálkodó baloldali pártok tőlük jóval lemaradva a 21 százalékot ütik meg – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából. A Jobbik 11 százalékot tudhat magáénak, Gyurcsány Ferenc hívei pedig sehol nincsenek, ezer emberből alig négy tenné le a voksát a Demokratikus Koalíció mellett.''

Ez a helyzet, a többi kamu.

Mizantrop 2013.07.11. 16:29:19

@MetroGoldwinMayer: Ja, hogy a Nézőpont Intézet szerint! :)) Ne aggódj, ez is kamu. :)

bulista 2013.07.11. 16:38:17

@MetroGoldwinMayer: Ezt most mind az ezer indexes blogba bekopizod, te szerencsétlen???

Silent Bob 2013.07.11. 16:50:16

@MetroGoldwinMayer: Ha ezt mind összeadom, akkor még csak 64%-nál járunk. A többiekkel mi a helyzet?

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.11. 17:13:04

Egyre nehezebb szavakat találni arra a kutyakomédiába illő elenzéki szereplésre, amellyel a választásokhoz közeledve egyre inkább tele vannak/lesznek elég sokunk mindennapjai. Hogy a hócipőnkről ne is beszéljek. XY (tetszőleges baloldali-független politikus/újságíró/"művész"/stb...) ugyanis nem hagy ki egyetlen lehetőséget, egyetlen kommunikációs ziccert sem, nem bírja megállni, hogy ne osszon ki egy adag észt valahányszor mikrofont tolnak az arcába. Rögtön jön egy kis pfúj nemzeti kormányzás, egy kis hajrá melegek, egy kis diktatúra, egy kis másokra mutogatás, a meg nem értett zseni tömjénfüstbe burkolt fejcsóválása a tőle különböző nézeteket vallók ostobaságán és –szerinte- szándékos rosszindulatán. Történik mindez egyetlen nemes cél érdekében: meg és ki kell magyarázni a több mint 40+4+8 év alatt leminősítő jegyektől egyáltalán nem mentes kormányzati bizonyítványt. Ezért semmi nem drága: a ferdítés, csúsztatás, füllentés, vagy éppen tudatos hazugság mind-mind belefér. Minden, ami tűri a nyomdafestéket, az is, ami annyira nem.

Mizantrop 2013.07.11. 17:25:39

@Vigyázz autókihajtás!: a jobboldali finom irónia magasiskolája. Köszönjük szépen.

Szociknak vége 2013.07.11. 18:01:50

@Silent Bob: 64% még soha nem szavazott. Most majd fog, mi?

@Mizantrop: A többi is ezt méri, de ez a legfrissebb.

Mizantrop 2013.07.11. 18:09:04

@MetroGoldwinMayer: 0,4%-ra a DK-t, igaz? Még melyik intézet?

Tárki (június 26.) legalább egyenlőt mér a két oldalra a teljes népesség körében:

www.tarki.hu/hu/news/2013/kitekint/20130626_valasztas.html

Jó, nyilván ebben még csak szőrmentén van benne a trafikmutyi kormányerősítő hatása, a Nézőpontnál már ez is belejátszhat..:)

csak egy néző 2013.07.11. 18:28:52

@Vigyázz autókihajtás!:
Egyre nehezebb szavakat találni arra a kutyakomédiába illő Fideszes szereplésre, amellyel a választásokhoz közeledve egyre inkább tele vannak/lesznek elég sokunk mindennapjai. Hogy a hócipőnkről ne is beszéljek. Orbán felcsuti suttyó focista, Debil Szíjgyártó, baromarcú Kocsis Mátécska, idiótá Hoppácska, kuszafogú Selmgeci luvnya, ugyanis nem hagy ki egyetlen lehetőséget, egyetlen kommunikációs ziccert sem, nem bírja megállni, hogy ne osszon ki egy adag észt valahányszor mikrofont tolnak az arcába. Rögtön jön egy kis pfúj elmúlt nyolc év, komcsizás, ballibbezés, maffiakormányzás,hazaárulózás, libázás, Gyurcsányozás. Bezzeg mi, Nemzeti kormányzás dicsőítése, szabadságharc, rezsicsökkentés, mocskos multizás, mocskos európai úniózás (de a pénzt utaljátok az ellenetek folytatott harchoz) magyarkodás, mit meg nem teszek a magyar zemberekért, egy kis másokra mutogatás, a meg nem értett zseni tömjénfüstbe burkolt fejcsóválása a tőle különböző nézeteket vallók ostobaságán és –szerinte- szándékos rosszindulatán. Történik mindez egyetlen nemes cél érdekében: meg és ki kell magyarázni a több mint 3-év alatt leminősítő jegyektől egyáltalán nem mentes kormányzati bizonyítványt. Ezért semmi nem drága: a ferdítés, csúsztatás, füllentés, vagy éppen tudatos hazugság mind-mind belefér. Minden, ami tűri a nyomdafestéket, az is, ami annyira nem. Ugye, ugye kiskancsó, mintha így is lenne értelme?

birkakhoz 2013.07.11. 18:33:03

Orban egy elvtelen aljas gazember , semmit nem ernek a szavai csupan sajat es partjanak onfenyezesere szolgalnak! Ugy lehet atlatni a felcsuti paraszton mint a szitan , aki pedig nem akar atlatni rajta az tamogatja . Szocialis erzekenysege ZERO AZAZ ZERO! SIMICSKAVAL AMIT LEHET KITALICSKAZNAK , EBBOL AZ ORSZAGBOL ES VANNAK AKIK MEG EZT IS HELYEN VALONAK TARTJAK MERT UGYEBAR A GYURCSANYI IS IGY CSINALT( ez nem igaz) akkor a paraszt kiraly miert ne tehetne ugyanazt? Aki igy gondolkodik az helytelenul teszi . Magyarorszag csodben van , csak meg kussolnak rola .

J.László 2013.07.11. 18:41:44

@deruyter:
Ismét jön a forradalom, mint tavaly januárban.

J.László 2013.07.11. 18:46:30

@Mizantrop:
"Tárki (június 26.) legalább egyenlőt mér a két oldalra a teljes népesség körében:
http://www.tarki.hu/hu/news/2013/kitekint/20130626_valasztas.html"

Jobb linket mutass. Ebből az ellenkezője derül ki, mint amiről beszélsz.

2013.07.11. 19:05:18

Sok buta ballib topikoló. Csak egymásnak ugattok, tesz rátok mindenki! Gyűljetek össze valami csöndes helyre és köpködjétek egymást. Nincsenek politikusaitok, esélytelenek vagytok, örök szívás vár rátok!

2llkedő 2013.07.11. 19:09:31

@Lindalinda: Arra nem gondoltál még, hogy nem csak ballibek vannak?

csak egy néző 2013.07.11. 19:28:54

@Lindalinda:
Butácska Lindácska. Nevezd meg azt a csendes helyet egy szivás után szivesen megköpködünk.

Szociknak vége 2013.07.11. 19:37:19

@Mizantrop: Hogy kell olvasni a Tárki felmérését, hogy egyenlőre jöjjön ki a 2 oldalra....:D?

micsoda? 2013.07.11. 21:21:03

@Booksi: Ami azt illeti én is így gondolkodnék, ahol csak a gáz, villany fogyasztás havi 100 ezer, mivel a rezsicsökkenés 10 ezer.

Egyébként a poszt minden sora nagyon stimmel.

bulista 2013.07.12. 13:51:03

@félázsiai 2llkedő: B+, Te ettől a negatív IQ-s birkamenetelő picsától gondolkodást vársz el??? Jézusom...

Pop40 2013.07.12. 18:22:08

@J.László:

"Ha felmész az mno-ra, tele van ballibsi hozzászólóval."

Ezzel csak az a gond, hogy nálatok az egész világ ballibsi, akinek nincs nyakig a feje Viktor elvtárs seggében. :)
Mint mikor az olyan "ballibsik" támadják a csodálatos narancsbolsi kúrmányt, mint a jobboldali Barroso, vagy a bajor parlament kereszténydemokrata elnöke. ;)
De a magyar "ballibsikről" se feledkezzünk el, Hadházytól Sólyomig, Ángyántól Chikánig. :DDD

"Az ő jellegzetes "stílusuk"-ról is egyből felismerhetőek."

Mit takar az a jellegzetes stílus?
Nem kezdenek el reflexből nyáladzani, mikor szóba kerül Orbi elvtárs?
Érvelni próbálnak?

Megértem, hogy nem szoktad ezt a stílust, borzalmas lehet ezzel szembekerülnöd.

J.László 2013.07.12. 18:26:20

@Pop40:
A tomboló diktatúra közepette orbánoznak (ha szabad ilyen disztingváltan fogalmazni) a "fideszcsicska mno" portálján a rettegő ballibsik. Ez szép. nem igaz?

Pop40 2013.07.13. 01:03:06

@J.László:

Nehéz erre mit reagálni, mert nem tudom eldönteni, hogy ez a poénos "tomboló diktatúra" nálad vajon mit takar.

Amennyiben azt, hogy leírod a véleményed, és éjjel megjelenik a fekete autó a házad előtt, hogy 8-10 egyenruhás kirángasson az ágyból, és többet senki ne halljon felőled, aláírom, hogy ilyen értelemben nincs diktatúra Mo-n. Orbán szereti ugyan a félázsiai módit, de az Eu közepén ez kicsit nehézkes lenne.

Ha viszont olyan értelemben beszélsz "tomboló diktatúra"ról, hogy hátrány érhet, ha kinyitod a pofád, akkor a sok csúnya ballibsi joggal dumál.
Itt vannak például ezek:

index.hu/belfold/2013/07/03/a_bizalmasok_kaszaltak_a_politikai_ugyeket/

Nem tüntettek Bajnai ellen, kirúgták őket, aztán a fideszes bírók kimosták a fideszes polgármestert.
Ugye milyen szép demokratikus eljárás? Elbeszélgetnék a károsultakkal, mennyire érzik a fene nagy fideszes demokráciát hasonlónak egy diktatúrához.

De említhetném a trafikos esetet is, ahol pár ezer család néhány tízezer tagjának a megélhetését tönkretették, mivel nem szerepeltek Kubatov úr örökbecsű listáján a "haver" címszó alatt. Biztos ők is virágzó demokráciának látják az országot, nem pedig valami hátsó-afrikai önkényuralomra hajazó valaminek.

Azt meg már meg sem kérdem, mennyire éreztétek volna demokratikusnak, ha Gyurcsány mondjuk kinevezte volna Baja Ferit főügyésznek, és valami szoci őstulok feleségét főbírónak. Lendvai Ildikó lehetett volna mondjuk a Médiahatóság elnöke, az alkotmánybíróságban meg jól elmalmoztak volna az ősszoci káderek.
Biztos nem hallatszott volna el a Holdig a fideszes vinnyogás, hanem azt mondtátok volna, ejj, itt aztán tökéletes a demokrácia. :DDDD Ugye?:)

borzimorzi 2013.07.15. 09:19:47

@politikailagnemkorrekt: Megfeledkezel arról, hogy az a 3,5 milliót közelítő tömeg, amely nyugdíjasokból és hamarosan nyugdíjba menőkből áll, nem az internetről tájékozódik. Hanem a teljesen Orbán alá gyűrt Kossuth Rádióból és az M1, M2 műsoraiból. Ja, és ők döntik el a választásokat...

Üdv:
b
süti beállítások módosítása