Jól alszik, Viktor?

H_A Címkék: beszéd baloldal ellenzék korszakváltás rezsimváltás Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Bajnai Gordon Együtt 20142013.06.16. 23:58

Ezt most kivételesen nem én, hanem Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke kérdezte Magyarország jelenlegi miniszterelnökétől, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján tartott beszédében. Soha nem titkoltam, hogy fényévekre áll tőlem a Gyurcsány-féle politizálás, az őszödi hős által képviselt elvek 90%-ával semmilyen módon nem tudok azonosulni. Az, hogy most róla vagyok kénytelen beszélni csak azért van, mert a hétvége ellenzéki állásfoglalásainak vonatkozásában, kiállása sokmindent elárul arról, hogy Orbán Viktor mennyire alszik jól most, és mennyire alhat jól a választásokig.

Az Együtt 2014 kéthónapos országjárását lezáró budapesti rendezvényen tartott Bajnai Gordon-féle összegzéssel összevetve Gyurcsány emlékező beszédét, a két politikus általában vett alakítását egymás mellé helyezve egy dolgot biztosan kijelenthetünk: sokkal nagyobb a baj az ellenzéki oldalon, mint gondolnánk. Mármint mindazok, akik úgy vélik, négy év fideszes kormányzás elegendő volt ahhoz, hogy a szocialista nyolc év legsötétebb pillanatai is átértékelődjenek. 

Az a durva, hogy bár semmilyen körülmények között nem vállalnék értékközösséget Gyurcsány Ferenccel, mégis a normalitás megnyilatkozásának érzek sokmindent, amit vasárnap mondott, pl: „Nem az a magyar, aki két fröccs után el tudja énekelni a Székely Himnuszt, hanem az a magyar, aki kinyitja kezét és azt mondja, milyen jó, hogy ti mások vagytok, mert így, a sokféleségben erősek leszünk." Az a durva, hogy Gyurcsány vasárnapi beszédét hallgatva, nagyon éles fénybe került az, hogy mennyire langyos, unalmas, harmatgyenge kihívója lesz Orbánnak Bajnai Gordon. (Ha egyáltalán ő lesz. És ha nem ő lesz, akkor Mesterházy lesz, aki szintén fényévekre áll attól, hogy a birkanyájat a sötétből a világosságra vezető vezér szerepét betöltse.)

Gyurcsányt Bajnai mellé állítva: sem az előbbi, sem az útóbbi nem fogta vissza magát attól, hogy a másiknak beszóljon, hogy bírálja azt, akiről egyébiránt azt szokta mondani, elkerülhetetlen, hogy ne egy csapatban játsszon vele. Azt hiszem, az ellenzék legnagyobb gyengesége az elmúlt nyolc év mellett éppen az, amit Gyurcsány is kifejtett: mindenki csak magára gondol. Annak, akinek nincsenek jelölti aspirációi, persze könnyű ilyeneket mondani. Az ellenzék legnagyobb gyengesége az, hogy Gyurcsány Ferenc mégis megkerülhetetlen az összefogás tekintetében. A tragédia része: ez nem azért baj, mert őszödi kifakadása nagyobb bűn lenne, mint Orbán Viktor demokráciaromboló ámokfutása, hanem azért baj, mert a zemberek elmúltnyócéves emlékei sokkal élesebbek, mint azok a félelmek, amelyek mindennapjaikat meghatározzák. És ha nem határozzák még meg, majd meg fogják. Csak akkor már Orbánék újabb négy éves kormányzásra fognak készülődni.

Az a helyzet, hogy őszinte sajnálatomra Bajnai Gordon újabb kísérletet tett arra, hogy populizmusban és olcsó demagógiában lekörözze Orbánt. Nem is áll jól neki, nem is hiszi el, amit mond, halvány árnyéka csak annak a potenciális jelöltnek, aki valódi változást tudna hozni egy bezárkózó, elzárkózó, nemzeti szalaggal átkötött, kiépülőben lévő autokratikus rendszer ellenében. Az a világ, amelyről beszél, amelyben nincs őszödi beszéd, és nincs felcsúti vezér, amelyben az emberek nem dühösek és nem félnek, valószínűleg létezik, csak abban nem vagyok biztos, hogy létezik valós igény arra, hogy a jelenlegi ellenzék hozza el ezt a földi paradicsom alakú konstrukciót. A tisztesség, az igazság pont annyira esik közel és távol hozzájuk, mint a leváltani kívánt jobboldali nemzeti guru, én nem erőltetném ezeket a fogalmakat. Nem beszélve arról, hogy úgy látom, a felcsúti vezér tündérmeséi, a két fröccs után Székely Himnuszt éneklő nemzettudatból táplálkozó szabadságharcos politizálás egyelőre sikerrel felülírja a magyar választók bármilyen igényét a változásra. Különösen azért, mert a beszólogatásokon túl nincsen egy fránya közös nevező, amely Bajnaitól Mesterházyig mindenkit összekötne úgy, hogy Gyurcsány is hozzátesse a magáét. Olyan közös nevező, amely egyben szakítani tudna az elmúlt nyolc év traumájával. Én a helyetekben fiúk, nem a széles nyilvánosság előtt üzengetném a másiknak, hogy bekaphatja. Kínos, és beláthatatlan messzeségbe kerül ettől mindenféle rezsimváltás.

Úgyhogy kérdésedre válaszolva, Feri, én azt hiszem, Orbán Viktor nagyon jól alszik. Nem mintha a 2010-es kétharmad ugyanolyan megnyugtatóan állna a háta mögött, és nem mintha az eltelt évek alatt nem sikerült volna bebizonyítania: bármikor képes jobbról előzni kommunista-szocialista rezsimed gátlástalanságait. Hanem azért, mert a baloldalon nincsen egyetlen olyan jelölt sem, aki egy időben hiteles, vállalható, karakteres, kellően autoritér, rétori adottságok tekintetében Orbán szintjét legalább alulról súroló politikus, és leendő miniszterelnök-jelölt. 

Tanulság? A legelkeserítőbb tanulság az, hogy a karizma tekintetében, szónoki-vezéri képességek  vonatkozásában egyedül a lejárt szavatosságú Gyurcsány Ferenc éri fel pillanatnyilag Orbán Viktor szintjét. A jobb sorsra érdemes, technokrata profiljáról híres, ám múltjával nem kicsit hadilábon álló Bajnai Gordon pedig halvány árnyéka csupán egy olyan vezérnek, aki megmutathatná, merre is van a fény az éjszakában. 

U.I. Jól látod, Feri: Orbán megteheti, hogy szotyolát köpköd a stadionban, és ha kedve tartja a nemzet nevében köphet is a nemzetre. Amíg ti marakodtok, és egymást járatjátok le, Viktor álmát semmi nem zavarja, efelől megnyugodhatsz. Gordon: ma a szakemberek helyett a megmondóembereknek áll a zászló, de ahhoz hogy valaki ez utóbbivá váljon nem szükséges a lábszagú demagógia mocsarába süllyednie.

Ha így folytatjátok, Orbán Viktornak a következő öt évben biztosan nem lesznek rémálmai. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr975364309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.06.17. 11:25:35

„fényévekre áll attól, hogy a birkanyájat a sötétből a világosságra vezető vezér szerepét betöltse.”
1.) Szövegeidben sorozatosan visszatérő „birkanyáj” jelző mit te a választópolgárra, ha úgy tetszik a nemzetre amelyet nem lehet lecserélni értesz nem őket hanem téged minősít.
„hogy létezik valós igény arra, hogy a jelenlegi ellenzék hozza el ezt a földi paradicsom alakú konstrukciót.”
2.) A "földi paradicsomot" már bemutatta Rákosi, Kádár, Grosz, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai az első kettőről kérdezd meg édesapádat.

OminózusZsé 2013.06.17. 11:54:41

@Donoter: azt az időszakot te nevezed földi paradicsomnak.:) lehet, neked kéne elbeszélgetni édesapáddal...:)

Donoter 2013.06.17. 12:32:13

@OminózusZsé: Sajnálom ha nem érted az iróniát, pont ezért használtam az idézőjelt.A földi paradicsommal a cikk szerzője példálózik.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.06.17. 12:55:26

1) Az egyetlen dolog, amit jól látsz, hogy Bajnai populista.
2) Speciel amilyen hülye a nép, ez akár nyerő is lehet.
3) Az elmútnyócávben nem tudom, miféle tragédiád volt neked. Ha te még mindig fideszes agymosásban szenvedsz, akkor miből gondolod, hogy tisztán látnál?
4) A baloldali összefogásról: a miniszterelnök személyén kívül lényegében megvan. A miniszterelnök személyéről nem biztos, hogy meg kell egyezni. Van ugye a külön listás, közös egyéni jelöltes felállás.
5) Nem kell mindig karizmatikus miniszterelnök. Ezt de facto is tudjuk: Medgyessy. És azért ha te azt gondolod, a messiásra van mindig szükség, akkor te is a hülye néphez tartozol.
6) Orbán csak azért aludhat nyugodtan, mert a nép nagy része hülye. Egyébként mindenben az összes ellenzéki jelölt mögött van. Téged beleértve. Ha még egy ciklusra megválasztják, ők fognak szenvedni miatta. Te is.

OminózusZsé 2013.06.17. 13:38:10

@Donoter: irónia és személyeskedés közt van különbség, de lehet, egyikünk sem érti az iróniát:)

is 2013.06.17. 14:00:59

@poszt: "az őszödi hős által képviselt elvek 90%-ával semmilyen módon nem tudok azonosulni"

tényleg érdekel: szerinted mik lennének azok az elvek?

Sziszifusz 2013.06.17. 14:01:46

@rabelais: Vagy te, vannak a fideszes agymosottak, és van a hülye nép? Demokráciát!

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.17. 14:03:32

Ha megvalósul a baloldali összefogás (amit én kétlek), akkor lényegében újra összeáll a 2010 előtti MSZP. Amiből egyszer már elég volt... (hogy klasszikust idézzek)

Kulmar 2013.06.17. 14:06:14

Én már annak is örülnék, ha megközelítőleg olyan arányban ülnének a parlamentben, mint ahogyan a "nép" támogatottságát élvezik. (szavazáskor, nem két évvel azután).

Meg persze ha már az ellenzékről van szó, szóval nem árt ha valakinek tervei is vannak azon kívűl, hogy valaki takarodjon. Ez pl. Orbánnak bejött, és nem sokra megyünk vele.

bögöbö 2013.06.17. 14:07:36

Nekem, személy szerint nem "vezérre" van már szükségem, hanem arra, hogy nyugodtan élhessek, dolgozhassak, és ne kelljen naponta a politikusok csörtéivel, populista, önfényező exhibícióival foglalkoznom. Egy unalmas technokratára van szükségem, aki nem hazudik naponta a képembe, hanem csendesen végzi a dolgát.

Zati 2013.06.17. 14:09:20

pedig ezek valamelyikére fogunk szavazni..:)

Hogy nem az Orbánra az tuti.

Fogok röhögni saját magamon.........
aztán otthon a tükör előtt lehet még egy kicsi hányás is felkúszik majd a torkomon....

És vagyunk így egy páran

komissarlajos 2013.06.17. 14:30:05

„hogy Orbán Viktor mennyire alszik jól most, és mennyire alhat jól a választásokig.“
Ám erről GY. F. Bajnai és a többi tehet. Nem mi, csóró állampolgárok. A Szekeresek, Vadaik, Újlakik, stb... stb.

Mérnork 2013.06.17. 14:34:35

Mivel nem vágyom arra, hogy a bruttó fizum felét be kelljen csöngetnem az államkasszába mint 2010. előtt, így gordonka, feri és a házmester tőlem azt csinál és mond amit akar, ebbői a választékból akikre jelenleg savazni lehet marad a zorbán.

Fejesrob 2013.06.17. 14:34:59

"http://index.hu/belfold/2013/06/17/eletveszelyes_is_lehet_az_ingyenes_temetes/"

Na és még ez is.

Temetői nepperek fizetik meg az indexet? Ekkora baromságot talán még a ballibák sem szopnak be.

komissarlajos 2013.06.17. 14:37:03

@Fejesrob: Itt vagy te balf...? Megint? Mennyi HUF-ot kapsz a „munkádért?“ Kubatov delláz?

Fejesrob 2013.06.17. 14:40:43

@komissarlajos: Nyugi, mindjárt megyek és viszek neked banánt az Állatkertben.

Bocs, majomház, de melyik ketrec?

Pas de probleme 2013.06.17. 14:46:19

Milyen vicces, az egész index univerzumban nem akad egy blogger, aki úgy merne egyszer valami pozitívat írni Fletóról, hogy azonnal ne kérjen bocsánatot érte - mondván, hogy "fényévekre áll tőle a Gyurcsány-féle politizálás". Kicsit ez már kényszeres, nem?

Egyébként tényleg, engem is érdekelne: az őszödi beszéd melyik "90%-ával" nem tudsz egyetérteni? Mármint a "programjellegű" részével, nem a fillentés bevallásával kapcsolatban....

kentersturz 2013.06.17. 14:50:32

És Fletó hogyan aludt június 16-án?
Anti bácsi szelleme nem járta be az Apró villát kísértetként?

www.hetek.hu/fokusz/200806/a_per_arnyai

„Az ország politikai és
gazdasági konszolidációja bizonyítja azt is, hogy helyesen járt el a Magyar
Népköztársaság akkor, amikor a megtévedtekkel szembeni megbocsátás mellett
kérlelhetetlenséget tanúsított az ellenforradalmi felkelés főbűnöseivel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Nagy Imre és társai ügyében hozott
ítélete szigorú és igazságos volt. E per lefolyásával a magyar nép leszámolt
azokkal a bűnösökkel, akik a nép nyakára zúdították az 1956. évi ellenforradalmi
felkelést.

Mostanában nyugaton nem kevesen lármáznak azért, mert a magyar nép leszámolt az
ellenforradalom bűnöseivel. Magyarországon véglegesen eldőlt az a harc, amelyet
a munkásosztály, a szocializmusért küzdő erők fél évszázada folytatnak. A magyar
nép felszabadult, új útra, a szocializmus útjára lépett. Nem kívánja vissza a
régi rendet, s mindenkivel szemben, minden külső vagy belső ellenséggel szemben
megvédi a népi hatalmat, a szocializmus vívmányait. (Nagy taps.)”

Kim Jong Un 2013.06.17. 15:00:47

@Fejesrob: hahaha, ez a barom tenyleg megorult. :D :D
De ez a baj, addig nem fogjak kenyszerzubbonyban elvinni, amig a zsido dobrev klan nem veszi le rola a kezet.

is 2013.06.17. 15:06:27

@Mérnork: hát pedig az adóelvonás Bajnai alatt csökkent, most meg növekszik. most már 52%-on van, ha jól olvastam utoljára. Bajnai 47%-ig levitte.

persze értened kellene, hogy az adóterhelés az nem az, hogy beszopod, hogy elengedték az SZJA-t. ha maradt pénzed, majd elveszik a tranzakciós adóban, ha tudsz telefonálni, akkor a telefonadóban, ha van pénzed bevásáolni, majd kifizeted az ÁFAban. stb. stb. egyelőre nem úgy tnik, hogy te ezt érted.

röf 2013.06.17. 15:09:31

@Mérnork: "Mivel nem vágyom arra, hogy a bruttó fizum felét be kelljen csöngetnem az államkasszába mint 2010. előtt, így gordonka, feri és a házmester tőlem azt csinál és mond amit akar, ebbői a választékból akikre jelenleg savazni lehet marad a zorbán."
El tudod képzelni, mekkora biznisz lenne most a liberátoroknak visszaülni a volán mögé....?
Orbán azt mondta, legyen a zsebedben a fizetésed, majd adózol, ha elköltöd. Föl is toltak minden fogyasztáshoz kapcsolódó adót.
Na most ha visszajön a ballibsi szakértői kormány, köszönöik szépen a fölemelt adókat, és mellé visszahozzák a többkulcsos szja-t.
Ahol a kétszázötvenet kereső már üldöznivaló gaz(dag)ember.
Nem férne a zseton a nagykalapba.....

Kalmár 2013.06.17. 15:19:02

Kezdek reménykedni, hogy újra 2/3 lesz!

:)

Vicces Orbán és Matolcsy ámokfutásáról hallani, akkor amikor 2 hétre elég pénz volt 2008-ban.
A csőd előtti pillanatban vettek föl két teherautónyi pénzt az IMF-től minden vita nélkül....

Most csökken az adósság, stabil a költségvetés, egyre többen dolgoznak.
Lassan az IMF hitel is ki lesz csengetve.
A dolgozó gyereket nevelők többet keresnek, az ingyenélőket munkára szorítják, a Székelyek-Magyarok lettek újból, a börtönökben sokkal többen csücsülnek,a jegybank végre a haza javára működik, stbstb.

Az ellenzék keresi a kormányfőjelöltet......mire választások lesznek, remélem 3-4 jelölt is lesz.
Így kormányoztak, így kampányolnak, így buknak el.

Önzően, veszekedve, kicsinyesen.

2014 a Fidesz éve!

Szerencsére

Fejesrob 2013.06.17. 15:27:52

@Kalmár: Mindjárt jön valami faszfej demokrata-libsi (és még ki tudja még milyen lófasz, lehet, hogy progresszív is) és felelősségre fog téged vonni, hogy miért írsz ide.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.17. 15:28:01

Alapvetően a gond itt sokrétű.

Egy: ha a Fidesz ellen értelmes alternatíva születne, arra az emberek zöme nem lenne vevő. Nehéz úgy kormányt váltani, ha a kormány tetszik a többségnek.

Kettő: meg lehet próbálni persze az ellendemagógiát is, de ennek egyrészről nincs sok értelmes, másrészről pedig demagógiában profibb a Fidesz.

Szóval nem a pártokban van a fő hiba. Hanem a közhangulatban. Esetleg megváltozhat 2018-ra. Jövőre nem hiszem, ehhez nagyon nagy baklövéseket kellene addig elkövetnie a kormánynak.

Mérnork 2013.06.17. 15:30:59

@is:
Szerintem inkább te szopod be a másik oldal propagandáját...
Nagy összegekkel fogadnék arra, hogy ha visszajönnek, akkor az szja-t visszabasznák a 2010 előtti szintre (persze kamu minimálbéreseknek ez jó hír) a fogyasztási adókat pedig az ország nehéz helyzetére hivatkozva egy darabig még a fidesz által beállított szinten hagynák.
Mint feri, aki a 2006-os választások előtt mint az adócsökkentés kormányának miniszterelnöke törvénybe iktatta a szja csökkentését, évekre előre meghatározott ütemben. Aztán választások után kiállt szomorú kutyaszemekkel, hogy az ország rossz állapota miatt sajnos kénytelen emelni az szja-n, de mivel jó ember, így csak a 200k fölött kereső "gazdagoknak" emel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.17. 15:31:49

@is:

Valójában az adószint nem lett kisebb, ez tény. Mo. ma is az 1. helyen van az EU-ban az adószint szempontjából. Azonban a 2009 előtti adórendszerhez képest mégis pozitív lépés volt az egykulcsos szja bevezetése. Így a többkulcsos adóval kampányolni öngyilkos lépés, mert csak a legbunkóbb proiknak jön be, ők meg majd úgyis akocsmába mennek a szavazás napján, nem a szavazófülkébe. Értelmes ember átlátja: hiba lenne a 2009 előtti szja-rendszer visszahozása.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.17. 15:34:03

@Mérnork:

2009-2010 között már enyhébb volt az szja-rendszer, mint 2009 előtt. Ez mindenképpen Bajnai érdeme volt. Bajnai kezdte meg az abszurd rabló szja-rendszer leépítését, Orbán folytatta. A gond, hogy most Bajnai vissza akar táncolni, abban a hitben, hogy az "üsd a gazdagot" szöveg gel sok szavazatot lehet nyerni.

Sir Galahad 2013.06.17. 15:34:23

Nyugi, össze fognak állni. Annyi pénz és háttérérdek van ebben az ügyben, hogy muszáj lesz nekik.

Fejesrob 2013.06.17. 15:36:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nagyon egyszerű. A ballib pártok és személyiségek irányában elveszett a bizalom.

Szóval a pártokban van a hiba.

Fejesrob 2013.06.17. 15:43:38

@Sir Galahad: Kutatok egy olyan Gyurcsány videó után, ahol nincs elcsúszva a hang és mit találok:

atv.hu/belfold/20130617_fodornak_az_mszp_listajan_kinez_a_hetedik_nyolcadik_hely

A 8. hely amúgy tuti nyerő.

Be is indult Gabi:
atv.hu/cikk/20130530_fodor_a_kormany_azt_uzeni_ha_akarjuk_elvesszuk_toletek_az_egyhazi_statuszt

Holott nemrég a HírTV-ben szinte felajánlotta szolgálatait Orbánéknak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.17. 15:46:08

látva, hogy a támogatottsága még mindig több, mint a többieké összesen nem hiszem, hogy különösebben rosszul aludna.

2013.06.17. 16:13:27

OV MAGYAR EMBER. Talán nem kell többet mondanm. Nem ösztönzi büszkeségre a melegeket, akarja mindenáron liberalizálni a drogtörvényt, nem félti a romákat a kekeckedő és lusta magyaroktól, és nem nyalja a multik fenekét csontig.

I love him. You too?

is 2013.06.17. 16:31:14

@Donoter: szerintem Rákosi, Kádár, Orbán, az első kettőről kérdezd meg édesapádat.

is 2013.06.17. 16:33:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: miért beszélsz félre? én egy szót nem szóltam arról, hogy mit kellene visszahozni. te meg egy szót nem szóltál arról, amiről én beszéltem, lévén láthatóan te sem érted az adóterhelés kifejezést.

kérlek, ha nem arról akarsz beszélni, amiről én, akkor ugyan már ne fordulj hozzám, mert csak untatsz, meg ezerrel vetíted a butaságod.

is 2013.06.17. 16:36:37

@Mérnork: örülök, hogy elismered, hogy hülyeséget beszéltél, hiszen nem kívántál reagálni az én adatomra, és meg se próbáltad megvédeni, hogy de-de az Orbán nem emelte az adóterhelést.

a további visszatámadási kísérletedet nyugtáztuk, jót röhögtünk rajta. ugye szerinted is a FIDESzen kívül mindenki csecsszopókat reggelizik és szűzek vérét issza hozzá, miközben pofájukból kivillan hatalamas agyaruk? ugye jól írom le a fejedben kavargó világnézetet?

pástétom 2013.06.17. 16:38:07

"az őszödi hős által képviselt elvek 90%-ával semmilyen módon nem tudok azonosulni."

Szóval nem vagy demokrata, nem érdekel a jogállam, fittyet hánysz a szólásszabadságra, a hatalmi ágak szétválasztására, a nemi, vallási, etnikai egyenlőségre, a homoszexuálisok helyzetére.

Most már legalább mindezt megtudtuk.

is 2013.06.17. 16:38:39

@Lindalinda: hát egy ilyen embert nem lehet szeretni annak, aki kijött a 19. századból. hál istennek nem ilyen a magyar, ebben ugye tévedsz, csak jól esik még a nyílt hazudozás is, mint a valósággal szembenézés.

illetve jaj a magyarnak, ha ilyen. akkor ez a nemzet pusztulásra van ítélve, ha tényleg ilyen. én még hiszem, hogy nem ilyen.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.17. 16:39:58

@is:

Ez egy nyilvános fórum. Nem kötelező olvasnod minden hozzászólást.

Fejesrob 2013.06.17. 16:56:34

Fodor pártja:
"„Nálunk a párton belül körülbelül egy hete volt egy beszélgetés, amelyből az derült ki, hogy a párttagság nagyon kormányváltó hangulatban van és ennek érdekében hajlandó az MSZP-vel az együttműködésre” – közölte az Atv.hu-val a Magyar Liberális Párt (MLP) egyik vezetője. "Fodor Gábor leült már Mesterházy Attilával, de Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal is” – tette hozzá."

Mind az öten nagyon kormányváltó hangulatba kerültek.

ephart 2013.06.17. 16:57:10

El Qrancs-Libás-Szarházi

legyint

balf&szok és politikai élőhalottak.amikor döntött a judeobolsi oldal hogy nem egy viszonylag új arcot épít fel hanem ezeket a elhasznált nyomoroncokat favorizálja 2014 rögtön tudtam hogy már el is bukták az egészet.szép volt fijjjjjuk fingok vagytok

Kalmár 2013.06.17. 17:00:21

Érdekes, hogy Orbán adóterheléséről vitázunk.
Azt ígérte, a munkát terhelő adók csökkennek, a fogyasztási típusúak nőnek.
Pont ez történt.
Jó látni, hogy több tízezer forinttal lett több a számlámon, jó látni, hogy a 3. gyerekem után még 80ezer marad nálam.
Hagy ne érdekeljenek, a 0,02% banki extra költségek, se a extra 2% áfa.

OminózusZsé 2013.06.17. 17:06:15

@pástétom: ez szerinted a 90%...szerinted:) most mar legalabb tidjuk,hogy te ezt gondolod:)

DarthVader 2013.06.17. 17:42:19

@Kalmár: azért, ha felénk jársz, a faluban ezt fennhangon ne hirdesd, mert igen hirtelen verik bucira a fejedet. A lakosok 95 %-a, a vállalkozókat is beleértve, rosszabbul járt, még az a vállalkozó is, akinek az adóterhelése csökkent, mivel elveszítette a piacát. Úgyhogy csak csendben örülj :)

Ló Elemér 2013.06.17. 17:49:16

Orbán akkor aludna rosszul, ha létrejönne egy igazi jobboldali párt. Olyan, amelyik nagyjából a CDU-CSU-val és az amerikai republikánusokkal rokon szellemileg. Vagyis alapelv a magántulajdon tisztelete, a feddhetetlen, korrupciómentes politizálás (aki lebukik, lesunyt fejjel elkullog), az állam szerepének lehető legkisebbre csökkentése, cserében pénzt hagyunk az embereknél, hogy szolgáltatásokat (eü, oktatás, nyugdíjbizt) vásárolhassanak maguknak, állam lehető legkevésbé piacgazdasági szerplő stb. Ha ilyen jobboldali párt alakulna, Orbán felsírna álmában nyomban, mert populista mutyi-bandájának semmi köze az ilyenekhez, pártja jobboldaliságot csak nyomokban tartalmaz. És akkor a baloldal is a helyére kerülne, ha egy ilyen párt nyerné a választásokat. A lengyeleknek összejött a Kaczynskiak ellen (a baloldal ott azóta is szopóágon) itt miért nincs ilyen?

sírjatok 2013.06.21. 18:08:03

@DarthVader: "azért, ha felénk jársz, a faluban ezt fennhangon ne hirdesd, mert igen hirtelen verik bucira a fejedet."

Ezek ugyanazok az emberek, akik a demokráciáért szoktak aggódni?
süti beállítások módosítása