Nem trafikbotrány. Népegészségügyi pávatánc

H_A Címkék: 180 perc Fidesz Orbán Viktor Kossuth Rádió trafikmutyi trafikbotrány2013.05.03. 14:59

Kossuth Rádió, pénteki imanap, Orbán Viktor: Nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton. Most összesítik, hány ilyen ember van. A nemzeti politika nézőpontjából nem lehet különbséget tenni jobboldali és baloldali trafikos között. Nemzeti szempontból az a lényeges, hogy nemzetközi cégek helyett magyaroké legyen a profit nagy része.

Ilyen és hasonló kinyilatkoztatásokból álló nemzeti bullshit csokrot gyűjtött össze a pénteken Portugáliában pöffeszkedő, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről igét hirdető Orbán Viktor a trafikügyről, miután jó sokáig szó nélkül figyelte, hogyan burjánzik el a történet. Hogy aztán a jól időzített bombát bedobva, mindent tagadni tudjon, és az ellenkezőjét állíthassa annak, ami mostanig kiderült. Továbbra is fenntartom: nem beteg ember ő, sőt. Legnagyobb erénye, hogy tökéletesen elsajátította Noam Chomsky tízparancsolatának egészségügyi és politikai szempontból egyaránt hasznos tételeit. Ha már úgyis a nép egészségének megőrzése a szent küldetés, amit tűzön-vizen át teljesíteni kell.

indexorbanmti.jpg„Ha egy nagy nemzetközi cégtől a profit egy része magyarokhoz kerül, akik történetesen baloldaliak, annak én örülök”

fotó: index.hu

Erről szól a miniszterelnöki expozé: itt vagyunk mi, bégető nyáj, amely nem ért az ok-okozati összefüggések dohány nyelvén, bár a trafik szó jelentését még a mi csökött kis agyunk is vágja. Nem gondolkodunk árrésben, a piaci mechanizmusokba való önkényes beavatkozásban, a fogyasztói érdek képviseletében, vagy a társadalmi kontrollban. Ha azt mondják nekünk, azért kell kevés trafik, mert kevesebb trafikba kevesebb dohány fér, kevesebb dohány meg kevesebb ember számára sokkal nehezebben hozzáférhető, és tulajdonképpen ez a népegészségügyi megfontolás, akkor elhisszük becsszóra. Annál is inkább, hogy a nemzeti ügyet tolják bele a pofánkba, már megint meg akarnak védeni bennünket a kiszipolyozásunkra berendezkedett multiktól.

Nem gondolkodunk azon, hogy ha a dohányzás visszaszorítása a cél, miért nem a dohányzás visszaszorításával foglalkoznak minket megmenteni kívánó politikusaink? Miért nem kerékpárutakat építenek, tömegsportot támogatnak, vagy kedvezményes uszodabérleteinket finanszírozzák? Nem, nem, mi nem gondolkodunk.  Pedig nem ártana meg. Ha gondolkodnánk, világossá válhatna, hogy Orbán szájából a „nem engedhető meg” tulajdonképpen azt jelenti, hogy „én ezt így akarom, és nem tűrök ellentmondást”. Ha gondolkodnánk, annak ellenére, hogy vezérünk nem tart minket képesnek rá, akkor látnánk, hogy a Fidesz egyszerűen csak újrafelosztotta a piac egy szeletét a saját érdekei szerint, majd amikor irdatlan botrány íze lett a dolognak, jött a mindenható úr és a szent népegészségügyi megfontolásokra hivatkozva magyarázta el, mennyire jó lesz ez nekünk, hogy csak a mi kis nemzeti magyar ügyünk számít. Nem beismer most sem, hanem tagad és hazudik. Bele az arcunkba.  Mert ez népnemzeti értelemben fölöttébb egészséges.

Mellékszál: a Magyar Nemzet csütörtöki, tényfeltáró újságírást megszégyenítő leleplezése óta tudjuk, hogy valóban nem lehet különbséget tenni jobb- és baloldali trafikos között, és ez azért jó, mert így legalább megint egyetérthetek Orbán Viktorral valamiben. Cinikus parasztvakítása dacára ebben a kérdésben eltalálta szarva közt a tőgyét. Amikor a holdudvar-média baloldal lejáratására tett elkeseredett próbálkozásai is a jobboldalra mutatnak, akkor valóban összefolyik jobb a ballal, miniszterelnök úr. Kár, hogy az igazi veszteseket nem jobb és baloldaliaknak hívják, hanem közönséges, lenézett és semmibe vett állampolgároknak. Sebaj.

Jó tudni viszont, hogy ebben az országban már csak nemzeti érzelmű dohányárusok vannak-lesznek, és mivel van egy Orbán Viktorunk is, biztosak lehetünk abban, hogy a kommunista-internacionalista-liberál-bolsevik trafikmaffia nem teheti rá mocskos lábait patyolattiszta Magyarországunkra. Kit érdekel, hogy közben a megváltozott munkaképességűek és a munkanélküliek törvényben rögzített előnyben részesítését két lábbal tiporják földbe? Senkit.

Nem árt tudni, kedves feleim a népegészségügyi megfontolásokban, hogy ez itt egy pavlovi kísérlet, egy jól megrendezett színdarab. Brilliáns kormányzati kommunikáció: tönkreteszel több ezer embert, majd rezzenéstelen arccal közlöd, hogy ez nem megengedhető.  Az istenadta nép meg kezet csókol. Még csak nem is pávatánc ez sajnos, hanem a magyar emberek kilóra megvétele.

Egy kérdés marad csupán: még meddig?

· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr775264166

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mutyiország II.: Nem lesznek nyilvánosak a trafikpályázatok 2013.05.07. 23:03:36

Visszautasította a NEFMI a több lap által indított petíciót, írja az origo.hu. Arra a felvetésre, miszerint az adatok mindenképpen közérdekűek, a minisztérium nagyképűen azt válaszolta, hogy nem azok, és kész.  Nem fogjuk tehát megtudni, mégis ho...

Trackback: Szent barmunk a politika 2013.05.05. 09:34:36

… az a baj, hogy mindmáig szabadon – sőt általános tisztelet által övezve – kószál közöttünk „szent barmunk” a nemzetállam szuverenitásának tiszteletre méltó mítosza …...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.04. 16:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSENDES 2013.05.04. 12:22:39

inden szavával egyetértek, bár szerintem az elején erősen negatív felhangért kár. Erre gondolok, ami egyébként remek alliteráció :" pénteken Portugáliában pöffeszkedő"

Kis adalék hozzá, hogy délutánra máris intézkedett kormányunk, élén Lázár János úrral (áldassék az ő neve is), hogy azok a trafikosok, aki már a 70-es 80-as évek óta dohányárulással foglalkoznak (tehát úgy 30-40 éve? és még élnek) újra pontozva lesznek? vagy újra pályázhatnak? de legalábbis lesz velük valami.

kzoltana 2013.05.04. 12:44:06

Eközben Tasó László polgármester és honatya (Fidesz) unokaöccsének is jutott trafikos koncesszió. Hadd kapjon lehetősége a gyerek induló vállalkozása!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4420_trafikmutyi_taso_laszlo_kornyeken

kvadrillio 2013.05.04. 12:50:24

hmm....a fideszes trafikokból vásárolt cigarettával nyugodtan lehet tüdőrákban meghalni ! Orbán ebbe beleeggyezett ! A fideszes trafikban váaárolt cigaretta által okozott tüdőrákban sokkal kevesebb ideig agonizál a beteg !!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.04. 13:09:44

Ahogy az ellenzék áll úgy látszik még jó darabig...

zengjen a dalunk fajtárs 2013.05.04. 14:14:31

"az igazi veszteseket nem jobb és baloldaliaknak hívják, hanem közönséges, lenézett és semmibe vett állampolgároknak"

Sajnálom akik dohányoznak, ők az igazi vesztesek, de csakis saját magukat okolhatják, mert senki nem kényszeríti őket rá hogy tönkretegyék az egészségüket.
És közben még meg kell fizetniük a rengeteg lesápolást, amit a cigigyártók, a kereskedők, a mindenkori kormányzat meg a hozzá tartozó baráti kebel rátesz az árra. Eddig a szoci kebel, most meg a Fidesz kebel dagad az üzlettől, de a bagózás ettől se jobb se rosszabb nem lesz

Nem volna jobb leszokni, emberek?

dr. mesterséges színezék 2013.05.04. 14:17:12

"Nem gondolkodunk azon, hogy ha a dohányzás visszaszorítása a cél, miért nem a dohányzás visszaszorításával foglalkoznak minket megmenteni kívánó politikusaink?"

Dehogynem, és arra a következtetésre jutottam, hogy a fijuk direkte azért pályáztak, hogy aztán juszt se áruljanak bagót, és direkte azért szorították ki az őrsi gyűlésnek álcázott elbírálás során a kiszorítandókat, mert azok képesek lettek volna az árusítási joggal élni, és tovább mérgezni a zembereket, a magyarságot, tönkretéve ezzel a liberalizált pálinkafőzés által előmozdított egészségügyi javulást.

dr. mesterséges színezék 2013.05.04. 14:21:18

@CSENDES: "újra pontozva lesznek? vagy újra pályázhatnak?"

Az első elbírálás során nem lehetett ilyen marginális szempontokra is odafigyelni, miközben ezer fontosabb kritériumot jellett szem előtt tartani, mint pl. a párttagkönyv megléte, a családfa, a sportbaráti kör, a potenciális üzlettársi lehetőségek és a gyermekkori grundsérelmek.

zajos1 2013.05.04. 15:28:05

@CSENDES: www.youtube.com/watch?v=u2iktVamstg
Még mindig inkább a FIDESZ, mint náci mszp-k...

TrollSlayer 2013.05.04. 15:33:53

Fideszes trafikból fideszes cigit?? És a végén ki mer majd a csikkre rátaposni?! Ezzel meggyalázva Mini Duce pártkatonáit?!

dr. mesterséges színezék 2013.05.04. 15:47:35

@zajos1: "Még mindig inkább a FIDESZ,"

Ez a "még mindig inkább" magyarul azt jelenti, hogy "baromira nem, de a kognitív disszonancia nem engedi beismernem, hogy egy birka vagyok".

2llkedő 2013.05.04. 15:48:21

@zajos1: Mitől is náci az MSZP?

2llkedő 2013.05.04. 15:54:03

A cigisdobozokra majd elrettentő képként a fidesz logó fog kerülni a szétrohadt tüdő képe helyett.

dobzse.laci 2013.05.04. 16:02:27

Elgondolkodtató, hogy most a trafikmutyi-nyertesek személyéről megy a paláver.
Arról már inkább kuss van, hogy minek ez az egész?
Kinek a gépén készült a törvénytervezet?
Ki szakítja a legtöbbet ebből?
Kit nem fognak korrumpálni ebből?

Gyerekek, egy-két szinttel feljebb van az igazi kasza, azok most persze röhögnek a markukba.
RAJTUNK.

CSENDES 2013.05.04. 16:31:32

@zajos1: Rendben, de ezt a tematikus híradó anyagot miért éppen nekem küldözgeted? Nem vagyok én kíváncsi a HÍR TV által megkérdezett egyikpártamásik okosságra, meg beitalozott és kormányfőt gyűlölő propagandára. Meg ezt követő DK vezér elleni uszításra. Egész egyszerűen ebben a témában nincs igazad. A tények nem arra mutatnak, hogy a trafikügyben nem volt mutyi, hanem hogy ez a mutyi igen sok vérveszteséget okozott a kormány PR-jának. Lehet itt terelni, de nem sok értelme van.

CSENDES 2013.05.04. 16:35:16

@zajos1: By the way: kinek a mondása is volt anno, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet??? Ki változtatta olyanná, hogy Ne. Mi nyerjük a legtöbbet.

kivisziat 2013.05.04. 16:37:55

Egy kérdés marad csupán: még meddig?

Csupán addig, amíg a "másik" oldalon te vagy, ti vagytok.

Ez ilyen qrva eccerű, szokjál már hozzá!

dr. mesterséges színezék 2013.05.04. 17:23:16

@kivisziat: Ki az a "te", és ki az a "ti"? Kit ismersz te itt személyesen, ill. kiről mit tudsz? Ne kímélj senkit, lökd az adatokat!

OminózusZsé 2013.05.04. 17:36:13

@kivisziat: a gondolkodo valasztopolgar? Ahhham
süti beállítások módosítása