Marx aggályos, Prohászka jöhet?
H_A Címkék: antiszemitizmus önkormányzatok Marx MTA Prohászka Gorkij közterület elnevezés2013.04.24. 14:39
Mondhatnám, hogy lerágott csont, álprobléma, majdhogynem természetes. Mondhatnám, magától értetődik, hogy minden hatalmi rendszer, az ideológiailag lecsupaszított jobb- és baloldal minden időkben saját szája íze szerint nevez el közteret. Mondhatnám, semmi meglepő nincs abban, hogy a politikai rendszer jelenlegi állása szerint - a Horthy Miklósról elnevezett közterek futószalagon történő felavatása perspektívájából szemlélve - Prohászka „használható”, Marx „aggályos”, Gorkij „nem javasolt”. Mondhatnám, ha ez nem a Magyar Tudományos Akadémia álláspontja lenne a kérdésben.
Miután a január 1-én életbe lépett, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, kétharmaddal átgyúrt törvény szerint minden településnek meg kell szabadulnia az önkényuralmi rendszerekre közvetlenül utaló utcanevektől, térnevektől, közterületi nevektől, az MTA nemes megbízatásává vált, hogy ennek megfelelően javaslattétel és véleményezés formájában eligazítsa az önkormányzatokat. Úgy értem, tudományos segítséget nyújtson a névadásban. Tudományosat.
Mindenkinek csak ajánlani tudom az MTA állásfoglalását Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről: mind a kibővített listában felsorolt nevek, és a mellettük szereplő minősítések, mind pedig a hozzájuk fűzött magyarázatok igen tanulságosak. Leginkább azért, mert igen éles fénybe helyezik a tudóstársadalom (bizonyos része) politikai kiszolgáltatottságának, és politikai alárendelődésének realitását. Persze, tudom: természetes, lazán átugorható kérdés. Fogadjuk el, hogy amennyiben az MTA állami költségvetésből, a magyar állampolgárok adójából fenntartott intézmény, kutyakötelessége úgy táncolni, ahogy Orbánék fütyülnek. Csakhogy. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy mindig így volt ez, mégis morálisan felháborítónak érzem. Annak fényében különösen, hogy Pók Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese nemrégiben egy vele készült interjúban így értékelte az általa képviselt grémiummal szembeni elvárásokat:
„Az egészen más kérdés, hogy mi az én történészi véleményem, vagy mi a többi kollégánk történészi véleménye (...)Nem történészi, hanem politikai döntés az, hogy Rajk Lászlóról vagy Nagy Imréről utcát neveznek el vagy szobrot állítanak neki. Mi nem tartozunk felelősséggel azért, hogy a politika milyen döntéseket hoz ezzel kapcsolatban. (...)Mi a legjobb szakmai tudásunk szerint látjuk el a feladatot úgy, ahogy kérik tőlünk.”
Hát pontosan ez a baj. Hogy ma ezt egy tudós kimondja, leírja: a tudomány nem tartozik felelősséggel, és úgy látja el a feladatát, ahogy kérik tőle. Akinek konkrét képe van arról, hogy senki nem kíváncsi az ő történészi, azaz szakmai véleményére, az nem adja a nevét egy ilyen projekthez. Mert retteghet attól, hogy állami támogatás nélkül bezárhatja kutatási műhelye ajtaját, de milyen tudomány az, amelyet ilyen módon használhat fel a politika saját céljaira? Szomorú kórkép ez a Magyar Tudományos Akadémiáról, még akkor is ha biztos vagyok benne, hogy az MTA tagjait nem lehet egy emberként belerángatni egy ilyen előre lejátszott játszmába, amely a jelenlegi hatalom ízlésének köztéri megnyilvánulásáról szól.
Ahol sokminden más után a tudomány bástyája is ilyen módon rogyik össze a politikai hatalom erőterében, ott veszélyes folyamatok indulhatnak el, és honosodhatnak meg. A legjobb esetben is megegyezhetünk abban, hogy Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök ha nem is sötét, de legalábbis vitatott személyisége a magyar eszmetörténetnek még akkor is, ha többszörösen kiderült, hogy napjainkban mekkora piaca van az övéhez hasonló megbélyegző álláspontoknak. Nos, bárhonnan nézem, ezekhez adja a nevét az MTA akkor, amikor úgy ítéli meg: simán lehet utcát, teret elnevezni arról a katolikus vezetőről, aki szerint „a zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet”, aki úgy látta, hogy „vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom". Aki „egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról, poloskainvázióról, patkányhadjáratról” beszélt a püspöki székből. Aki szerint következésképpen „az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom.” A kommunista diktatúra „vulgármarxizmusa” és a fenti gyűlölködő fröcsögés között mi a különbség? Gondolkodjunk el rajta.
Nyilván a kommunizmus bűneit semmilyen körülmények között nem lehet más erkölcsi-morális mércével mérni, mint a zsidók ellen elkövetett történelmi gyalázatot. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy Marx ugyanannyira volt ideológusa az előbbinek, mint Prohászka az utóbbinak. Ezért úgy vélni, hogy a Prohászka Ottokár névadás rendben van, de a Marx vagy Gorkij nem ajánlott, átlátszó, szakmaiatlan és következetlen lépése a törvényi elvárások mindenek fölött álló betartásának fontosságával érvelő tudósi szolgalelkűségnek. Nem gondolom, hogy ez a Magyar Tudományos Akadémia, de csalódott vagyok ezért az állásfoglalásért. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a szakmaiságot ilyen módon írja felül a politikai megrendelés bűze. Tökmindegy, hogy melyik oldalról érkezik.
Persze sokadrangú kérdés ez, ha Magyarország gazdasági, táradalmi helyzetét tekintjük, meg amúgy is valószínű, hogy a többség pont lesz*rja, hogy mi az utca neve, ahol lakik. Látszólag teljesen érdektelen, hogy Csajágaröcsögén lesz Marx tér, és Bivalybasznádon Prohászka utca, vagy sem. Azonban aggályos, hogy jó néhány éve vitatott személyiségek gondolatrendszerének tudományos igényű, le nem tisztázott értékelése hiányában fogalmaz meg álláspontot az MTA. Hogy a németek, franciák, és általában a züllött, elfajzott európaiak Marx szellemi teljesítményét nagyra értékelik, és képesek utcákat, tereket elnevezni róla, legyen az ő bajuk. Ha szerintünk ez büdös (márpedig az) akkor ne kövessük a példájukat. Önkényuralmi rendszer ide vagy oda, ahol Marxnak nincs helye, ott Prohászkának se legyen.
Én meg leveszek a polcról egy Gorkij kötetet. Vagy egy József Attilát.
fotók: wikipedia.org