Jó utat, Gerendás Péter!

H_A Címkék: emigráció fasizálódás Gerendás Péter2013.04.01. 12:33

„A hazánkban tapasztalható fasizálódás” miatt emigrál Gerendás Péter - harsogja a cionista szekta portálja. A jobb körökben sehol sem jegyzett huszadrangú muzsikus nagy terjedelmű Facebook bejegyzéséből aztán előtűnik a lényeg. A fasizmus emlegetése, a folyton arra való hivatkozás bizonyos páholyokban arra is kiválóan alkalmas, hogy valaki ezzel leplezze tehetségtelenségét, sértődöttségét és a sajátjaitól való mellőzöttségét. (...)A te életműved meg, haver, még a saját almod szerint sem ér egy kalap libakakit sem. (...) Menjél, de lehetőleg úgy, hogy nem esz többet ide a rosseb. Zenésznek, előadónak egy kutya vagy, ennyi.– olvasom a zeneszerző, előadóművész, szövegíró Gerendás emigrálási szándékának hírét a fenti módon megközelítő természetesen magyar hírportálon. Megmondom őszintén, a gyomrom többszörösen felfordul ettől a szennytől, de nem ez a legnagyobb baj.

gerandas.jpgÉrtéktelenné vált az érték

Sokkal szomorúbb, hogy ma Magyarországon lehet ilyen terminusokkal illetni azokat az embereket, akik valamit letettek az asztalra. Valamit, akármit, bármit. Amit nem kell kötelezően szeretni, sőt. Viszont: ez a tehetségtelen faszi csak úgy mellékesen Liszt Ferenc díjas, Huszka Jenő díjas, Emerton díjas művész, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa is, ma már ez persze semmit nem jelent. Ez a „sikertelen műmájer” a természetesen magyar berkekben, valószínűleg szintén zenei nullaként számontartott LGT-vel és Zoránnal együtt turnézott valamikor, de Koncz Zsuzsának és Friderikának is írt dalokat.

Igen, kicsit önsajnálkozás lett a dologból, kicsit demagógra sikerült a búcsúlevél, van úgy, hogy a keserűség igazságtalanná teszi az embert. Ennek nem örülök egyáltalán. Valóban csúsztatásnak érzem, hogy Magyarország fasizálódása miatt megy rosszul a sora egy művésznek. Viszont ettől még a lényeg lényeg marad. Gerendás egyetlen mondata az, amire érdemes lenne odafigyelni, függetlenül magánéleti lírájától.

„A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos »zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról« szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást.”

Ez nem Gerendás Péter agya szüleménye, akár tetszik akár nem, csak egyelőre nincsenek elegen azok, akik szembe akarnának-mernének nézni ezzel. Mert az a helyzet, hogy ez az ország lassan, de biztosan a melldöngető bunkók és menetelő tahók országa lesz. Egy ilyen országnak nem kell Gerendás Péter, ide a Való Világ kell, az X-faktor, a békemenet és a rezsicsökkentés. Itt a diákok is csak a bajnak vannak, itt a sz*rt is jó étvággyal megesszük, ha nemzeti pántlikával van átkötve. Szaniszló Ferencet csillogó szemmel hallgatjuk, elégedetten mosolygunk Bayer Zsolt szövegein, és telitorokból üvöltünk Petrás János uszító rigmusaira.

Jó utat, Gerendás Péter!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr465187059

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Peti 2013.04.01. 20:04:07

Peti  Hiszek benne, hogy mindenkinek helye van itt, aki ide született.  Ennek ellenére nem voltam szomorú, mikor Mohácsi Viktória elment. Némi eufémizmussal azt mondhatnám, hogy fikarcnyit sem használt a romák ügyének. A többi megélhetési jo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.04.01. 21:15:22

Nem értem a sok büdös nyilast meg náci gyökeret, akik itt öblögetnek a turulszaros szájukkal. Ebből az országból a legtöbb tehetséges ember elhúzott a múlt században. Most is ez megy, amióta a felcsúti cigányvajda a magyarok vezíre. A "jobboldali" meg "nemzeti" kormányok csak pusztulást hoztak az országra, az elvesztett területeket SOHA nem fogják visszakapni. A frontokon legyilkolt emberekért SOHA nem fognak bocsánatot nyerni, mint ahogy a halálba küldött zsidókért sem. Mit akartok még?
Minden értéket, amit a művészetben, az iparban és a tudományban elő tudott állítani ez az ország, mind a magyar zsidóknak köszönhető. Minden Nobel-díj szintén.
Többet tettek le az asztalra, mint bármelyik turbó magyar közületek, több generációra visszamenőleg. Mégis büszkén magyarnak vallották magukat és Magyarországnak dolgoztak. Megértem, hogy ez fáj nektek.
De ha olyan okosak a magyarok, miért a zsidókat választotta a Jóisten? Láthatta pedig, hogy ott csatangolnak a pusztában, és ott tojnak, ahol éppen rájuk jön...
Ja, hogy az Isten liberális? Akkor nyilván nem Ő a hülye, hanem a nácik. Vágjátok, vagy lerajzoljam?

Csetepaté márki 2013.04.01. 21:17:20

A második vonalban születtem, és ott is maradtam...De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok... a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.
...Maradnak a vendéglátó helyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak.

A többi mese. Ráadásul elég szánalmas egy "karriert" így befejezni. De legalább kitakarja néhány percre a napot, legalábbis itt az indexen. Ez is valami, ennyire futotta.
"Gerendás egyetlen mondata az, amire érdemes lenne odafigyelni"-írja bevezetőnek a posztoló, aztán következik, ami.
Aha, persze.

zsola78 2013.04.01. 21:19:23

@komissarlajos: A véleményemet a saját dolgaimmal és tapasztalataimmal tudom alátámasztani, illetve azt is miért nem szimpatizálok, azzal amit GP írt. Ez kapcsolódik a poszthoz, ami nem GP munkásságáról szól, hanem arról miért akar innen elmenni.

seagull 2013.04.01. 21:19:53

@Swg: ha magadtól nem jöttél rá, kár lenne magyarázni.

Frizuravarjú 2013.04.01. 21:20:16

Vidd az egész rokonságodat meg az imádott cigányaidat is!

Nem fogunk megkönnyezni benneteket, magyargyűlölő féreg nácik.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.04.01. 21:20:19

@high up!: "nadehát aZorbán is elkúrta, ezért aztán Feri rendben van. Lószart van rendben"

Mikor olvastál tőlem ilyet, te köcsög?

Éhes_ló 2013.04.01. 21:21:26

@dennisthemenace: nem szóltam hozzád csicska.
A többesszám használatával már némi gondod van.

Nem beszéli más a kibucodban a magyart?

unionista (törölt) 2013.04.01. 21:22:13

azért "érdekesek" a kommentek. a "nincs itt semmiféle benáculás, de egy zsidóval hála isten kevesebb lesz" típusúak.

willdataa 2013.04.01. 21:30:29

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A zsidó háttéruralomról szóló feltételezéseket mindenesetre nem gyengíti az a tény hogy miután az izraeli nagykövet megparancsolta a magyar kormánynak hogy azonnal vonják vissza Szaniszló Ferenc kitüntetését, a magyar kormány azonnal engedelmeskedett és Balog Zoltán visszakérte a kitüntetést.
Tehát annak az Izraelnek a nagykövete amely Izrael fegyveresei számolatlanul gyilkolják a gyermekeket, attól a Szaniszló Ferenctől, aki soha senkit nem bántott.

index.hu/kulfold/2009/04/23/izrael-gaza
2009. április 23., csütörtök 14:15
A WHO saját becslései szerint ráadásul 431 palesztin gyerek is életét vesztette.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=601972
2012. november 22., 15:02
A halálos áldozatok közül legalább 91-en civilek voltak, köztük 28 gyermek és 13 nő.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

_most_ 2013.04.01. 21:32:10

@zsola78: az tény, hogy az utóbbi időben felerősödtek a náci hangok Magyarországon, lehet, hogy nem ez a legfőbb oka a távozásának, de van benn valami ironikus, amikor a jobboldaliak, akik a sikertelen életükért a zsidókat, cigányokat okolják, felháborodnak, ha valaki ugyanezt csinálja velük.

Éhes_ló 2013.04.01. 21:33:38

@unionista: ha jól értem akkor azt sugallnád, hogy aki szerint gerendás - miután nyilvánosan alaposan lehányta a helyet ahol eddig élt és az embereket, társadalmat amiből élt és kifejtette, hogy ezt virtigli zsidó gyerekként immár nem viseli el tovább - távozása hasznos a társadalmunknak az náci?

Jól értem, hogy a véleményed szerint egy zsidónak a hazájába való hazatérése - alijázása - kapcsán kifejtett támogató vélemény, ehhez nyújtott bármilyen már maga a nácizmus?

Komolyan?
Ezt beszéld már meg a hitközséggel mesüge!

exlex 2013.04.01. 21:34:20

Örülök, hogy ez a zsidó elmegy. Ne is jöjjön vissza.

_most_ 2013.04.01. 21:40:36

@Éhes_ló: mit nem értesz ezen, ha utálod a zsidókat, akkor náci vagy, ez azért nem annyira bonyolult.

zsola78 2013.04.01. 21:43:56

@_most_: Nagyon kevés olyan ember van, aki ha mindent megtesz és megfeszíti minden erejét semmilyen eredményre nem jut. Biztos vannak olyan élethelyzetek amikor semmi sem jön össze valakinek, de ezek csak ideig tartanak és ezt egy 57 éves embernek igazán tudnia kéne. Mindig van megoldás, csak sokszor ragaszkodunk a régihez. Ami viszont biztos, hogy csak nagyon ritka esetben hibások mások a velünk történt dolgokért. Szerintem....

Pussy Riot (törölt) 2013.04.01. 21:47:32

Ki az a Gerendás Péter?
A Die Hard 4. első reklámblokkja óta (20:15) töröm a fejem, és semmi nem jut róla eszembe.

zsola78 2013.04.01. 21:54:00

@Pussy Riot: Aki elmenekül az országból a fasiszták, meg a NAV, meg a parkolási társaságok miatt... :)

Csetepaté márki 2013.04.01. 21:59:24

@zsola78: "Aki elmenekül az országból a fasiszták, meg a NAV, meg a parkolási társaságok miatt... :) "

Kihagytad a zoxigénhiányt!

Éhes_ló 2013.04.01. 22:00:38

@_most_: sajátos elgondolás.
Ilyen egyszerű?
Csak szeretned kell őket és máris kóser vagy?

Nos akkor már csak abban segíts nekem melyiket kell szeressem?
A gerendásfélét, vagy az IDF-es gyerekgyilkost, esetleg a madoff féle sikkasztót?
Kell-e szeretnem a zoltai féle munkásőrt, vagy a a kertészféle sorstalant, a genetikailag alávalót?

Szabad egyáltalán különbséget tennie egy gojnak zsidó és zsidó között, vagy ez tiltott azoknak aki kóser akar lenni a magadfajtáknak?
Lehet-e róluk nem pozitív véleménye bárkinek is, vagy ez tiltott náculás minősített esete a magadfajták szerint?

kivisziat 2013.04.01. 22:03:14

@hazug fidesznyik: Amit idehánytál, önmagába elég lenne, hogy figyelmedbe ajánljam Galíciát. De nem teszem, több okból sem. Az első mindjárt Radnóti és a többi MAGYAR zsidó, akiket (és akiknek az emlékét) még miattad sem sérthetem meg. A másik a szövegedből sütő tömény frusztráltság és az átlátszó kompenzációs igyekezet: "de az én papám erősebb!". Jól van, wazze, és ki nem szar(ja) le? Még te sem vagy olyan fontos, hogy szkanderezzünk egyet, apád meg aztán végképpen nem.

Mérges 1234 2013.04.01. 22:03:16

@Csetepaté márki:

Mondjuk a parkolási társaságok nekem már agyon a bögyömben vannak, már érvényes jeggyel is bűntetnek és nem tudok érvént szerezni az igazamnak......

És ezek a szarkupacokat nem lehetett felszámolni még most sem.

Mercyful Fate 2013.04.01. 22:05:40

Egyvalamit felejt el mindenki, amit Gerendás úr sem igazán hangoztat..jól hangzik amit összehord, hogy miért megy el, de a valós okok sokkal prózaiabbak..Péter nem fizet nagyon adót és az adóhatóság elől akar elmenekülni. :) Igen..ez nem kitaláció, így van. :)

unionista (törölt) 2013.04.01. 22:06:59

@zsola78:
ha "antifasiszta = antimagyar", akkor ebből következik valami olyasmi, hogy "fasiszta = magyar".

Pussy Riot (törölt) 2013.04.01. 22:12:11

Som Lajos is vendéglátózott, meg Frenreisz Károly is, mégsem állt neki senki hisztizni.

Mérges 1234 2013.04.01. 22:12:32

@zsola78:

Na de most azért, mert a parolási társaságok visszaélnek a nem is létező hatlmukkal.

Azt hittem őket utálni nem buzi, liberál, zsidó szokás, vagy de......

Sőt ezek nem zsidók???

Csetepaté márki 2013.04.01. 22:12:54

@Mérges 1234: "Mondjuk a parkolási társaságok nekem már agyon a bögyömben vannak, már érvényes jeggyel is bűntetnek és nem tudok érvént szerezni az igazamnak......"

Te nyertél! Nekem sajnos ilyen tapasztalatom nincs, első autómat-használtan- 37 évesen itt Németországban vettem 2008-ban.
Úgyhogy rendkívül sajnálom Gerendást, könnyben ázik az orcám.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.04.01. 22:17:44

Én azért szurkolok, hogy maradjon. A következő gázszámlája most már 10%-kal csökkenni fog!

orangeorder.blog.hu/2013/04/01/gerendas_peter_a_jok_mennek_el

reszeg tengeresz 2013.04.01. 22:22:26

Bruhuhuhu, draga a frankhitel kocsin meg az iphone. :(((((
Telesirom mindjart a parnamat.

AKKOR JARJAL BUSSZAL BAZDMEG, ES HASZNALD A REGI KIS NOKIADAT, TELEFONALNI AZ IS JO! Vagy a fasisztak azt sem hagyjak? Anyadat!

dennisthemenace 2013.04.01. 22:32:17

@zsola78: Csakhogy az idiotak szama naprol napra no...

dennisthemenace 2013.04.01. 22:35:12

@Éhes_ló: Csicska? Talan en nyalom a felcsuti suttyo valagat par sza forintert? Nem vagyok zsido, nem kibucban elek. De istalloban sem mint te, te barom.

Éhes_ló 2013.04.01. 22:41:50

@dennisthemenace: mesüge, nem érted a magyar nyelvet, ezért tehát megismétlem: nem szóltam hozzád te szerencsétlen csicska.
A többesszámot pediglen csak okkal használja a magyar ember, ezért csak akkor írd hogy MI, ha a kibucotok megszavazta és odaírod, hogy te több emberszabású hitsorsosod nevében nyilatkozol itt.

Ezt sikerült itt most megértened magyarul, vagy írjam le jiddisül, hogy a rebe elmagyarázhassa neked?

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.04.01. 22:47:09

"A jobb körökben sehol sem jegyzett huszadrangú muzsikus"

Nem tudom, nálad kik a jobb körök, de kb. minden komolyabb magyar zenésznek volt már vendége a koncertjein.

Vagy kicsit rövidítetted, és valójában az lett volna, hogy jobbikos körökben? Mert annak meg a jobbhoz nincs semmi köze (a szélsőjobbhoz annál inkább).

bulista 2013.04.01. 23:38:27

@Kara kán: Neked már apád/anyád is ilyen büdös bunkó volt, vagy csak te sikerültél ilyen szarul???

Behajtó70 2013.04.01. 23:44:03

"Értéktelenné vált az érték"?

Ez neked az érték? Akkor miért nem tud megélni? Miért nem hívjátok még ti sem sehova fellépni? Nem piacgazdaságot hirdettek? Vagy "ez" nem vonatkozik mindenkire?

Ami arcpirító, az a hazugságáradat a nemlétező nacikról! Undorító és kontraproduktív!

Tenyleg a legalja..veled együtt!

Rob67 2013.04.02. 00:09:53

@Ches Desmond: Te barom a bolsevik a tobbseg, akkor a te fajtad a kissebseg...
Ha kissebseg vagy mi a faszt gizdulsz, huzd meg magad. Egyel, szarjal.
Ha meg esetleg a tanulatlansagod beszel beloled ekkora baromsagokat, akkor jo. Legalabb tudjuk kik a jobboldali szimpatizansok. Tanulatlan, sotet bunkok. 85os IQ-val, kadarista vilagkeppel.
Isten ovd meg a magyart...

Rob67 2013.04.02. 00:12:25

@reszeg tengeresz: Na ezt az auto es iphone hirt tolja az osszes fidesz aktivista priva uzenetekben a facebookon.
Csak ma negyet kaptam, egymastol fuggetlenul, de pontosan ugyanazzal a szoveggel...
Gyerekek elegge atjon a lendvai utcaban fogalmazott lolab.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.04.02. 00:30:25

@fidzsi:
Mondjuk Zoránnak többször volt vendége, játssza is a Szép Júlia c. számát (mármint Zorán játssza Gerendás Péter számát), Koncz Zsuzsa is többször hívta zenélni stb.

Annyiban érthető Gerendás kesergése, hogy egy virtuóz gitáros (már a Láma együttesben is az volt a 70-es évek elején), nagyon jó énekes és szerző, remek előadó, és a totál tehetségtelen, fahangú Koncz Zsuzsa ezerszer nagyobb sikereket ért el.

Más kérdés, hogy a levél nagy része baromság, kb. mint Vörös Gabinak az ingyenjegy miatti felháborodása.
Azokat kifogásolja, ami minden állampolgárt érint: ha szabálytalanul parkol, megbüntetik, fizetni kell az adókat stb.

Ez ugyan szar (illetve annyiban nem, hogy aki szabálytalankodik, azt bizony büntessék meg, a biciklist ism autóst is), de semmi köze a valóban létező fasizálódáshoz és a tényleg seggfej Orbán-kormányhoz. A 71 ezer forintos gáz- és 30 ezer Ft-os áramszámla meg igen kurva nagy lakást tételez fel, legalább 200 négyzetmétert. A svájcifrank-hitel felhánytorgatása is annak a hibája, aki felvette, senkit nem kényszerítettek.

Larry Silverstein 2013.04.02. 00:49:59

@dr. Közbiztonság Szilárd: De hová lesz a világ, ha már a zsidók sem tudják kezelni a pénzt.....aztán lehet hogy a bérrettegés is fizet valamit...

jabba2 2013.04.02. 01:12:28

Eddig is megvoltunk nélküle, eztán is megleszünk! Művésznek olyan kevés ez az ember mint egy tál zizi!Sír mint a sebes seggű koldus, közben gyalázza hazánkat,és népünket! Mivel nem értékeli senki az ő borzasztó nagy művészetét! De erről csak ő tehet! Menjen ahová akar! De úgy sem fog, nem mer! Itt marad a nyakunkon és egy új liberális bagázs majd a meg nem értett művészek sorába sorolja, kap egy-két kormánykitüntetést, (a hozzá való pénzdíjakkal együtt) ,mártírt faragnak belőle, és itt marad a nyakunkon! Eddig is mi tartottuk el, eztán is mi fogjuk! Mi dolgozunk, ő "művészkedik"! Mi nem szeretjük-értékeljük, ő megsértődik! Ő telesírja a világot, mi eltartjuk továbbra is ,csak hallgasson!...... Dehogy megy ez bárhová is! Itt marad a nyakunkon, és a negatív reklám is reklám!!!! Az ám!!!!

Szélmalomharcos 2013.04.02. 01:20:28

Ha akar menjen, ha akar maradjon, a f@szomat érdekli ez a nyavalygás. Én is voltam külföldön, mindenki döntse el mi az ami megéri. De ez már kezd egy kollektív, mesterségesen gerjesztett hisztéria lenni, csak köp egyet a zember

Szélmalomharcos 2013.04.02. 01:24:11

@Mercyful Fate:
Ugyanaz a módszer mint Juhász Péter Milla nacsalnyik esetében. Ezernyi trükkel igyekezett az adóhivatalt átverni, aztán végül úgy döntött hogy pártot alapít. Innentől már politikai üldözés ha a NAV a hátralékait be akarja hajtani tőle

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 06:02:24

Jó reggelt!

Akkor ide is beírom, mit gondolok az ügyről.

TELLER EDÉNEK, a (nem korlátozottan) világhírű tudósnak SOKKAL NYOMÓSABB ÉRVEI voltak, hogy eltávozzon nem csupán az országból, hanem még a kontinensről is, MÉGSEM nyilatkozott meg olyan arcpirítóan POFÁTLAN módon, mint a mostani "menekültek" legtöbbje.

Liszt Ferenc-díj, az év zeneszerzője, az év énekese, és ráadásképpen még a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje is: de visít, mert nem él meg és ezért a "fasizálódás" a hibás.

Hálistennek, olyan mélyre még nem süllyedt, mint az a művész, aki ledisznózta az országot. SZOT-díj, József Attila-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és ráadásképpen még a Kossuth-díj is a zsebben, de mivel nincs megélhetés, ezért az ország a fasiszta.

Azt hiszem, ezek fölöslegesen kidobott díjak voltak. Olyan embereknek, akiknek csak a zsebük számít és más nem.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 06:06:21

@unionista:

"azért "érdekesek" a kommentek. a "nincs itt semmiféle benáculás, de egy zsidóval hála isten kevesebb lesz" típusúak."

Azért az is érdekes, hogy a kommentek kiinduló alapja az a levél, amelyben klisés nácizás rejlik.

Akció-reakció avagy a tyúk és a tojás.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 07:49:53

"Csepelen házmester a világklasszis gitáros (2007. 10. 24.)
A Barbaro szerdán mutatja be a harmadik, 13 év hallgatás után elkészült albumát. A ZENEKAR GITÁROSA EGY VILÁGKLASSZIS: kétnyakú gitárján „zongorázva” álmodja újra a régió népzenéjét. CZIRÁNKU SÁNDOR HÁZMESTERKEDÉSBŐL TARTJA EL CSALÁDJÁT. (...)
Fura, hogy TÍZEMELETES CSEPELI PANELHÁZBAN lakik egy ÉLŐ MAGYAR ROCKLEGENDA, aki a hetvenes években a Gesarol, a Beatrice tagja volt, később a Gépfolklór, a Kárpát Möbiusz és mindenek előtt a Barbaro gitáros-mágusaként lett ismert. Még furább, hogy HAT GYERMEKÉT NEM A ZENÉLÉSBŐL TARTJA EL, HANEM E TÖMBHÁZBAN VÁLLALT GONDNOKI MUNKÁJÁBÓL. A kaputelefon gombja mellett a nevét megjelölték. Azon gondolkodunk, hogy egy rajongó volt-e, vagy a lakóknak emelték ki a tömbházmester csengőjét. Valószínűleg az utóbbi. Beszállunk a liftbe, nyilván a friss festés is Cziránku úr érdeme.
A negyediken már vár minket a GONDNOK-GITÁRKLASSZIS. Megkérdezi, hogy miért is érdeklődünk iránta. Mondjuk, az új Barbaro lemez apropóján. Őszintén elcsodálkozik. Mint mondja őt leginkább a munkájából adódóan – csőrepedés, áramszünet, liftelakadás – okán szokták keresni. Betessékel a szobájába, ami egyben gondnoki irodaként is funkcionál. A szobában szerszámok, a tömbház hivatalos nagykönyve, számlák. És a sarokban feltűnik a legendás kétnyakú Gibson, valamint különféle pedálsorok és erősítők. Ide kell panasszal fordulni a ház lakóinak és itt születnek a Barbaro-dalok. A szent és a profán egy panelszobában."

Az időpont: 2007. MÁSODIK GYURCSÁNY-KORMÁNY.
Az alany: HATGYERMEKES CSALÁDAPA.
A foglalkozás: GONDNOK ÉS ROCKLEGENDA.

Vajon miféle reakció született volna, ha Cziránku panaszlevéllel sírja tele a közéletet, miszerint a bolsevizálódó-globalizálódó magyarországi közélet miatt külföldre kényszerül?

esefe 2013.04.02. 08:27:38

Menj és vissza se nézz! Ott majd értékelik a huszadrangú tudásod és gazdagon megleszel a zenélésből, bár arrafelé tízezer számra vannak olyan zenészek mint te és tízezer szára éheznek is, ha nem dolgoznak mellette valamit. Igaz, ők nem hatvanévesen kezdték a melót arrafelé, de azzal ne törődj! Mi magyarok nem is érdemlünk meg!

MACISAJT 2013.04.02. 08:41:36

"Olvasom, elmegy, elég volt. "

Hát éppen ez az...
Ebből tudhatod, hogy dehogy fog/akar ő innen elmenni...

Ez az egész nem egyéb mint egy gondosan kimunkált önreklám, némi obligát fasisztázással spékelve.
Most majd ezután a nemzetközi és hazai klánok nagy sírás-rívásba kezdenek, hogy "testvérünk lám hova jutott, hova juttatták őt a gazok, tesvírünk ne tedd
ezt, maraggyá mert te úgy kellesz Magyarországnak mint...mint akár dánielpéter"(aki szintén előadta ez néhány hónapja.).

És hősünk majd , látván a feléje áramló szeretetet etc., meghajol és hagyja magát lebeszélni/meggyőzni.
Néha kiugrik Ámerikába és Kanadába haknizni mint a hasonszőrüek, majd a bartus lászló ír róla mint legutóbb az ÉS-ben és az "amerikai(sic) magyar(sic) népszavába".

Ugyan kérem.És mégegyszer:ugyan kérem.

kermi 2013.04.02. 08:44:43

Elhiszem, hogy szegény Gerendásnak nem jött össze az élet, ahogy ő gondolta. Sajnálom, hogy úgy döntött, megy. De ne hordjon már össze hülyeségeket fasizálódásról, ne rugdossa az országot, ahol eddig élt, ahol lehetett belőle valaki. Még ha most pont kevesebben vevők arra, amit csinál, akkor se. Minden olyan országban, ahol nagy a szegénység, hamar elhangzanak keményebb, meggondolatlan nyilatkozatok, a kisembernek meg jólesik elhinni. De ebben az országban nyugi van mindenféle uszítás ellenére is. Egyedi nézeteltérések előfordulnak, de abból ne általánosítson senki. Mindenki tudja, hogy az iq fordított arányban áll a hangerővel. A kevés butának nagy a hangja, ennyi.

annmbp 2013.04.02. 08:58:03

Idéztél egy mondatot... nem az a lényeges rész, hanem ez:

"a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot."

Egy egész szakmát tett tönkre a tehetségkutatózás előadókkal, technikusokkal, szállítókkal együtt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.04.02. 09:04:07

@kermi:
+1

Ennyi.
Kár volt belekeverni a megélhetési bérretegők mindennapi monológját.

Különösen úgy, hogy egyértelműen leírja, miszerint megélhetési gondjai vannak, és azokért a gagyit, a tehetségkutatónak álcázott szemfényvesztést okolja.

Muhammad Balfas 2013.04.02. 09:23:34

@Rob67: Agyhalott bolsi mutáns vagy te is. ha olvasnál néha láthatnád, hogy a bolseviket ma már egész más értelemben használják. többek között az olyan senkiházi szarjankó hazaárulókra mint te. Nem veszitek észre, hogy lejárt az időtök? Pártjaitok, politikusaitok, és ti magatok is szépen a történelem szemétdombjára kerültök. a jól megérdemelt helyetekre :)))

nakara 2013.04.02. 09:26:36

@Húsleves: Növeli a zsidóság szegregációját a gazdanéptől, lassítja az asszimilációt. Mondjuk tudjuk azt is hogy az asszimilált zsidó a legveszélyesebb.

kifordított nagyanyó 2013.04.02. 10:31:21

Nem baj gyerekek!Marad helyette egy Kossuth-díjas Ikon!:))

blah 2013.04.02. 11:01:00

Mi nem igaz a fasizálódásból? Talán nem tekintélyelvű politizálás megy? Nem Viktor király kézivezérelt kormánya csahol a vezér seggében minden utasítását maradéktalanul végrehajtva? Ha ez nem fasizmus akkor mi az?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.04.02. 11:09:11

@blah:
Ezidáig csak MSZP kormány veretett beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékieket több ezres nagyságrendben, ők gúnyolódtak parlamentben rendőrök által ájulásig rugdosott ellenzéki képviselőn.

A saját csicskákat pedig mindig miden kormány beültette maga köré.
www.gondola.hu/cikkek/13230
A kormány a hivatalba lépése után már az első kilenc napban több vezetőt váltott le, mint elődje 1998-ban az első ötven napon. Forrás: HVG

blah 2013.04.02. 11:11:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te most azt akarod bizonyítani, hogy fogalmad sincs arról mi az a tekintélyelvűség? Húzd ki a fejed a fidesz seggéből aztán gondold újra...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.02. 11:29:19

@kermi: Ez a saját véleménye. Egy búcsúlevélben a saját élményét, véleményét írta le. Miért ne írhatná ezt, ha ez a véleménye? Szerintem is fasizálódik az ország. Ez baj.
HA elolvasod a levelét, azt is leírja hogy ez az egyik ok. Annyira emberi volt amit írt, hogy ezért különösen feltűnő ez a gyűlölködés ami éri ezután.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.04.02. 11:31:22

@blah:

Jóval nagyobb lendülettel nyalta mind a köz mind a kereskedelmi média az MSZP seggét egykoron.
De ettől még Orbán és a Fidesz is bekaphatja.

De leginkább azok a Gerendás féle seggfejek kapják be, akik diktatúrát hazudgálnak, meg fasiztáznak boldog boldogtalant, 1990 óta, mikor nem a kedvenc ballibjeik vannak hatalmon.

Versenycsiga 2013.04.02. 11:34:39

@_most_:
Hű, bazze, te aztán az egyszerű nép gyermeke vagy. Igaz, Golda Meir is megmondta: "Aki Izraelt bírálni merészeli, az antiszemita." Látom, ezt te még jobban leegyszerűsítetted.

unionista (törölt) 2013.04.02. 11:34:56

@pocaklakó minimanó:
ebben a sztoriban nincs döntetlen. legalábbis úgy tűnik, hogy erre nem játszik se. vagy nyugat, vagy kelet-európa fog összeomlani.

exlex 2013.04.02. 12:09:06

Szerintem anyád lesz melldöngető bunkó és menetelő tahó.

Fejesrob 2013.04.02. 12:22:44

@Legelő Őse: Tudod mi a fasizálódás?

Amikor egy kormány 50 ellene tüntető ürügyén ráereszti a rendőrségét tizenvalahányezer gyanútlan emberre akik nem tüntetők, hanem ünneplők, ráadásul még messze is vannak a helyszíntől.

Akiknek egyetlen bűne az, hogy egy ellenzéki párt által meghirdetett összejövetelre jöttek.

Az, hogy felvonulhatsz hitlebajusszal, az éppen hogy azt bizonyítja, demokrácia van, hiszen Sztálinbajusszal is felvonulhatsz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.02. 12:37:32

@Fejesrob: figyelj, miért kell minden egyes blogot a végletekig szétoffolnod ezzel a kétpólusú rettenettel? Tudom hogy Gerendás személyesen lőtte ki szemét embereknek... atyaég. Komolyan. Most 2013 van. Most történnek dolgok. De tényleg. Ennek az embernek ez a véleménye. Nekem is ez a véleményem. Abban az országban ahol antiszemita írókat temet újra a parlament elnöke, ahol állami pénzen jelentetek antiszemita írók könyvei... lehet az embernek egy ilyen érzése. Ez ilyen.
Teljesen őszintén írta meg a saját facebook oldalán hogy miért dönt így. Nem azt írta hogy az Orbán miatt. Azt írta,hogy neki élhetetlen ez az ország, nem megy neki, elmegy. Érdemes tiszteletben tartani. Hogy mire gondolhatott, arról képet kapsz ha elolvasod azokat az üzeneteket, amelyeket alá írtak. Például ilyenek:
" remélem az összes zsidó barátodat viszed magaddal..." stb.. kell még magyarázni??

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.04.02. 12:58:17

A libsik meg véres kardként hordozzák ezt körbe gondolom.
Mert ha a jobbosok csinálnak belőle politikai tőkét, az baj, ha ők, akkor nem.
Normális embernek meg már az egész óvodából elege van.

kermi 2013.04.02. 13:07:41

@Legelő Őse: Elolvastam a levelet. És mindent elfogadok, de ez a fasizálódás egy baromság. És mivel egy (el)ismert ember írja nyilvánosan, nem pedig egy nímand, talán még komolyan is veszi valaki. Ez baj. Ha még azt is hozzátesszük, hogy mostanában divat erre hivatkozni, akkor még meg is haragudhat sok ember, joggal, mert szándékosan árt az országnak. És igen, biztos lesz, aki a zsidósága miatt ezentúl piszkálni fogja. Én mondjuk egészen eddig nem tudtam róla. Mondok még valamit: nem is érdekel. De amikor valaki megkülönbözteti magát, mindig lesznek, akik a tömegből nemtetszésüket fejezik ki, és akkor lehet nyavalyogni, hogy na ugye megmondtam... Ha azt jelentette volna be még feriék alatt, hogy nem szeretik itt, mert konzervatív gondolkozású, meg hogy balodali elnyomást tapasztal, akkor egyből jött volna egy másik kórus, hogy fúj, fasiszta, jobb is, ha megy. Ennyi. Mondom, nincs itt baj. Illetve van, de korántsem akkora, mint láttatni szeretné egy-két ember.

tollas 2013.04.02. 13:12:02

Kit érdekel Gerendás lakhelye?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.02. 13:17:04

@kermi: szóval téged ez a fasizálódás zavar. engem is...
Nem tudok mást írni, ha elővesszük az antiszemita írókat, akkor fasizálódunk. Szerintem.

irógép 2013.04.02. 13:34:15

Az egész világon az X faktoros, meg egyéb kitermelt bunkó celebek viszik a prímet, ez nem hazai jelenség sajnos!!
De ez a fasisztás duma nagyon gáz!!
Oké, hogy a cigányság megoldatlan gondjai miatt (erről az eddigi pl ballib kormányok is tehetnek) van egy erősebb jobbik. De ettől még neki erre hivatkoznia szánalmas!
Élnek és virulnak itthon a zsidók, semmi bajuk nem esik!
Érdeme emlékezni a Dohány utcai zsinagóga fő rabbiának szavaira, aki már sok helyen járt nyugaton is, és ahhoz képest itthon igen is elfogadó az ország!!
Ezekkel a beszédekkel saját maguk hergelik az embereket, mert nyilván való hazugság!!
Nem tudom, hova megy, de szélsőségek ott is lesznek!
Az, hogy a zenéből kint esetleg jobban megélne azt mondja , azt ennyi!!
És jó utat nek valóban!

salamander 2013.04.02. 14:26:31

Már előbb csomagolnod kellett volna Péter!
Igyekezz, és vissza se nézz mert a Te finom hangú lelked húrjai ebben a terrorista fasiszta országban csak hamisan szólhatnak!

El innen Péter, mielőtt a kedves vezér meggondolja magát és bevonatja az útleveled, aztán kénytelen leszel szomorú luxusmagányodba süppedve fuldokolni ebben a weimarizálódó európai provinciában.

Hess Péter, HESS!

***

diplomassenki 2013.04.02. 14:30:18

Gerendás mindig is rétegzenét játszott, csak már azt is régen unalmasan.
Nagy tudású ember, de nem kell a közönségnek.
Nincs egy olyan szűk réteg sem, aki eltartaná.

Szerintem nagyon gusztustalan a részéről, hogy az erősödő nacionalizmust kihasználva intéz kirohanást a saját tehetetlensége miatt. Másra keni a sz.rt.

Ennyi, nem kell ebbe többet belemagyarázni.

Kívánjunk neki és népes családjának sok sikert! Na majd ott meglátja mi is a valódi kapitalista piacgazdaság, ahol valódi demokrácia van!

Nem várják a sokgyerekes családokat tárt karokkal!!!!

Jó utat, sok szerencsét az egész családnak!

Egy ballib szavazó!
ui: a tükröt azért ne hagyja itthon, ha nem jönne be kint, akkor a hibát majd a tükörben kell keresni.

vackorazelsőbében 2013.04.02. 14:35:06

"ez az ország lassan, de biztosan a melldöngető bunkók és menetelő tahók országa lesz. Egy ilyen országnak nem kell Gerendás Péter, ide a Való Világ kell, az X-faktor, a békemenet és a rezsicsökkentés." Itt a lényeg. Szánalmas ez az ország...

KarbatettKezűZoltán 2013.04.02. 14:42:08

"Valóban csúsztatásnak érzem, hogy Magyarország fasizálódása miatt megy rosszul a sora egy művésznek."

Végre lesett...!!

Mindenki könnyes szemmel búcsúzott volna, hiszen ugyanabban a szarban ücsörgünk. Nem kell magyarázni, mindenki érti a hétköznapi gondokat.

A balhé épp a fasiztázás miatt van , nem egyébért!

A többi már csak a szokásos trollkodás...

diplomassenki 2013.04.02. 14:43:16

@vackorazelsőbében:
részben igaz az idézet, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az valóságsók és énekeskutatók előtt sem volt már Gerendásra fizető kereslet.
Én voltam több koncertjén, vagy olyan koncerten, ahol fellépett, de nagyon szűk rétegnek kell az, amit ő csinál.

Az, hogy az ő tudásával itthon nem tud megélni, ne haragudj, de nem a sók és nézők hibája!!!
Írom úgy, hogy nem nézem a fent nevezett sókat és szeretem az igényes művészetet, de abból is van, amit képtelen vagyok befogadni.
Ja, és balliba szavazó vagyok!

pyromaster 2013.04.02. 14:56:22

Összeadtam a youtube első 100 találatának nézettségét Gerendás Péter és a tankcsapda esetében.
Gerendás Péter nézettségének átlaga ~30.000
Tankcsapda nézettségének átlaga ~1.400.000

Ezek persze változhatnak attól függően, hogy mennyit átlagolok, de az óriási különbség marad. Gerendásra nem kíváncsiak, azért nem, mert nem szeretik a zenéjét. Ha sokan szeretnék amit csinál, lehet nem vennék meg a CD-t, de ingyen hallgatnák a videómegosztókon. De ingyen sem hallgatják.

Szar ügy.

blah 2013.04.02. 15:06:35

Na akkor megkérdezném, hogy ki tudja mit jelent a fasizmus? Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki tudja... Illetve a valóság érzékelésével állnak hadilábon akik nem látják mire utalt Gerendás.
Személyes véleményem, hogy aki ma valamelyik politikai oldal mögé be tud állni az minél hamarabb menjen el egy kicsit nyugatabbra dolgozgatni, élni, hogy legyen fogalma róla milyen elvárásokat is kellene támasztani a kedvenc néphülyítőivel szemben.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 16:06:51

@blah:

"Mi nem igaz a fasizálódásból? Talán nem tekintélyelvű politizálás megy? Nem Viktor király kézivezérelt kormánya csahol a vezér seggében minden utasítását maradéktalanul végrehajtva? Ha ez nem fasizmus akkor mi az?"

Felétek az a fasiszta, akinek a véleményével nem értetek egyet. Ezt már Orwell is megírta jó régen. Már csak olvasnod kellene. Tőle is.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 16:12:35

@Legelő Őse:

"Ez a saját véleménye. Egy búcsúlevélben a saját élményét, véleményét írta le. Miért ne írhatná ezt, ha ez a véleménye?"

Nyugodtan leírhat bármilyen kamu szöveget. Például ilyet.

"Szerintem is fasizálódik az ország. Ez baj."

Szerintem meg nem fasizálódik, csak nagyon szeretnének jó sokan így látni, mert ez biztosítaná a megélhetésüket.

Szerintem sokkal inkább destruktívabb az a hosszú folyamat, amelyet a szélsőséges liberálisok tevékenysége okozott és okoz most is az országnak.

Ez baj.

"...azt is leírja hogy ez az egyik ok."

Ha emiatt annyira aggódott volna és az aggodalma őszinte lett volna, akkor már jó régóta kinn kellene élnie, hiszen volt nekünk Bácsfi Diánánk, Szabó Albertünk, masíroztak a Vér és Becsület idiótái és mindezek éppen akkor, amikor maszopnyik-szadesznyik összeborulásban virágzott az ország.

Akkor csöppet sem zavarta ez, hiszen akkor még volt pénz és különben is kit zavar az, ha nyilasok és nácik szabadon grasszálnak a maszopnyik-szadesznyik uralgás alatt?

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 16:16:31

@unionista:

"ebben a sztoriban nincs döntetlen."

Nem kellett volna lemennie kutyába, akkor most nem lenne ilyen paláver.

Sosem hittem volna, hogy azt fogom mondani, hogy a roppant destruktív, rasszista és szélsőséges Mohácsi Viktória egy igazi gerincbajnoknak minősül vele szemben.

A másik véglet pedig a még Gerendásnál sokkal szánalmasabb Kertész Ákos.

Olyan trágyaszag jön most arról a vidékről, hogy az ember visszasírja a régi szép időket, amikor még jókat röhögtünk a szegény Vérpatak Józsefen és efféléken.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 16:23:38

@Legelő Őse:

"Abban az országban ahol antiszemita írókat temet újra a parlament elnöke, ahol állami pénzen jelentetek antiszemita írók könyvei... lehet az embernek egy ilyen érzése."

Egy nagy fenéket! Ez a beírás is jól mutatja, miért lett degenerált a mai közélet.

Egy író művei és az író szellemisége két különböző dolog és csak a végletekig túlpolitizált, kádári posványosban szocializálódott álértelmiségi réteg az, amely a kettő közé egyenlőségjelet kíván tenni.

Mondjuk, Nyugat-Európában ugyanez a réteg a politikai korrektségben fetrengő, ideológiailag gondosan szelektált, saját fészekbe piszkító része.

Itt még továbbél ez a rusnya módszer. Remélhetőleg nem sokáig, mert akkor nem az fogja befolyásolni egy szerző munkásságát, hogy kihez-mihez csapódott életében, hanem a munkái maguk.

Elvégre Gorkijnak sem róják fel - pedig fel kellene, ha gerincesek lennének a mai kritikusok -, hogy nevét és hírnevét a sztálini rezsim szolgálatába állította és pl. az utolsó irodalmi téren tett közreműködése a sztálini gulágok rabszolgamunkásaival felépített északi vasútvonal dicsőítése volt.

Ha következetesek lennének a kritikusok, akkor Gorkijnak a hulladék között lenne a helye.

És mekkora igazságtalanság lenne.

pocaklakó minimanó 2013.04.02. 16:28:12

@Legelő Őse:

"Nem tudok mást írni, ha elővesszük az antiszemita írókat, akkor fasizálódunk."

Mutatom a fasiszta szerzőket: Ginsberg, Beckett, Sartre, Vonnegut, Heller, Kerouac.

Mi a közös bennük? Imádtak nem egy írót, aki az Erő Sötét Oldalán áll életének egy részében.

Azonnal vesd meg őket, itt helyben. :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.02. 17:30:00

@pocaklakó minimanó: kinek a megélhetését biztosítaná, és milyen módon? írsz ám vad dolgokat, próbálom érteni ezt a végletekig kettészakadt világodat, de akkor csak fidesz van, meg az ellenség a libsibolsi akárkik? Vagy ez hogy?
Ki él meg abból és hogyan, hogy azt akarja láttatni hogy fasizálódik az ország? Ezt tényleg magyarázd meg.

Az írókkal kapcsolatban - melyiküket temeti újra valamelyik parlament elnöke???

Nap Pali 2013.04.02. 19:18:48

rohat büdös fide SS nácipárt...

ja és komcsik és feudális sötétek

Hókarón a nyuszika 2013.04.02. 19:23:44

Kedves Barátaim, bár Zsiga Marcell óta tudom, hogy - a ki mennyiből él meg - egy nagyon szenzitív kérdés (jogosan!), én mégis óvva intenélek benneteket attól, hogy gondolkodás nélkül benyeljétek ezt a: "Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket biztosította." maszlagot. Annak nyújtok először innen baráti jobbomban, három rétegű papír zsebkendőt, aki havonta nem tud kijönni 2 millióból - és ezt be is ismeri. Komolyan mondom kezdek ezzel a Gerendással együtt érezni. Azt a zenészt tényleg nem tudja eltartani ez a szakma aki reflexből - a kilátástalanság szakadékának szélén billegő időben is - egy hónap alatt felél 2.155.518 Ft.-ot. És még mielőtt nekem esnétek:

napiarfolyam.hu/

1 USD - 240.84

www.vintageguitarboutique.com/guitars/fender-stratocaster-7

1966 Fender Stratocaster - 8950 USD

8950 USD * 240,84 = 2.155.518

Ebből jöjjetek ki egy hónapban barátaim!

Hókarón a nyuszika 2013.04.02. 20:01:00

Helyesbítenem kell saját magam! Figyelmetlen voltam! Bocsánat! A fent említett gitár ára nem USD (dollárban) van megadva, hanem (GBP) fontban. Újraszámítva:

1 GBP - 365.2600 Ft.

1966 Fender Stratocaster - 8950 GBP

8950GBP * 365,26 = 3.269.077!!!

Így még nehezebb lehet egy hónapban kijönni!!!

Nap Pali 2013.04.02. 20:01:55

szépen virágzik a NER !!!! előre nertársak ! megvéggyük ! harcojjunk !

jól látom a Zorbán-mauzóleumnál sorakoznak a tömegek ?
enyni békemenetes akarlya megsimogatni a vezír arcát ? nosza!

www.penzcentrum.hu/karrier/tomegek_eheznek_budapesten_kepek_a_nyomorsorrol.1035988.html?

Hókarón a nyuszika 2013.04.02. 20:09:07

@Nap Pali: Ez tényleg gyalázat!!! Erre szoktam én azt mondani, hogy nem demokrácia (amiért Gerendás útra akar kelni), hanem szociális deffecit (amiért Gerendás szintén útra akar kelni) van. Bár aki egy hónap alatt felélt 3.269.077.-Ft.-ot és utána panaszkodik..., azt valószínűleg ott a Blahán sem értenék meg...

Nap Pali 2013.04.02. 20:17:44

@Hókarón a nyuszika: gyalázat !!????!?

mi történt Magyarországgal?

egy kis csoport (most már bűnszervezet hívjuk) túszul ejtette az országot
és megszerezte a kizárólagos hatalmat, aztán mafia módszereket vezetett be
annak megtartására és az ország TELJES KIFOSZTÁSÁRA

röviden:

b-közgépes fides maflaálam...
feudális náci komcsi sötétség !

Hókarón a nyuszika 2013.04.02. 20:26:10

@Nap Pali: A gyalázat az, hogy ezreknek kell sorban állnia ételért és hogy még többen élnek a lét-lét-létminimum alatt sokkal-sokkal.
Legfeljebb én árnyaltabbnak látom ennek az okát, mint Te - még akkor is ha majd most jön részedről a narancsköd... meg hasonlók.
Nem gondolnám, hogy az "elmútnyócév" fehér, a jelenlegi "feudális náci komcsi sötétség" meg a fekete, oszt ezzel le is tudtuk az okokat, okozatokat...

Nap Pali 2013.04.02. 20:30:35

@Hókarón a nyuszika: "az "elmútnyócév" fehér"

ezt hol írtam????

MINDEN POLITIKUS BŰNÖZŐ !!!!

alkalmatlan gerinctelen hitvány férgek !!!!

Hókarón a nyuszika 2013.04.02. 20:39:15

@Nap Pali: Nem is állítottam, hogy Te ezt mondtad. Szijjártó után szabadon idéztem az "elmútnyócévet" - nem utánad! És tök mindegy, hogy melyikfez írom a feketét vagy a fehéret. Hiszen éppen erről szól, hogy nem fekete meg fehér ez a kérdés.
A "Minden politikus bűnöző" szintén egy ilyen fekete-fehér kérdés. Én ezt nem mondanám - bár az arány tényleg jóval nagyobb, mint mondjuk a pékek, tanárok, vagy marósok körében.
De mivel én nem vállalnám az ország irányítását és gondolom Te sem, maradnak a politikusok. Az feladatra önként jelentkező félhülyéktől meg mentsen meg minket az Isten.

Nap Pali 2013.04.02. 21:03:12

@Hókarón a nyuszika: miért ne válalnám ???

ingyen egy félévre évre... alkotmnyozásig az kreatív alkotó munka

rencereket találok kioa szakmámban is !

dennisthemenace 2013.04.02. 21:26:59

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Erdekes, en azt a pletykat hallottam, hogy az akkori ellenzek rendelte meg a rendori tulkapasokat...

Nap Pali 2013.04.02. 23:12:08

erőszakos behatolás :))))
avagy a cukros néni ('birodalom') visszavág...

tuntetokapukaja.blog.hu/2013/04/02/szekhazfoglalok_a_gyorskocsi_utcaban

pocaklakó minimanó 2013.04.03. 08:52:26

@Legelő Őse:

"kinek a megélhetését biztosítaná, és milyen módon? írsz ám vad dolgokat..."

Azokét, akik szerint a fasizálódás már itt van a spájzban.

Remélem, sikerült legalább olyan alapos és részletes (valamint mélyen igaz) válasz kapnod, mint amilyen felvetést te írtál a fasizálódás kapcsán. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.03. 10:13:43

@Legelő Őse:

"Az írókkal kapcsolatban - melyiküket temeti újra valamelyik parlament elnöke???"

Akkor ez most értsem úgy, hogy az írói munkásság ellen nincs kifogásod, csak azt tartod problémának, hogy újratemették?

Tehát gond az, ha egy művészt, politikust, tudóst, aki élete során valamikor nem megfelelő oldalra állt, később ilyen módon kezelnek?

Jól értem?

Nap Pali 2013.04.03. 21:07:07

@anyahajókabinajtóhajtogató: hello

véletlen kitiltottál a blogodról...

gondolom a szabad véleméyn ynilvánítás jegyében :)))

na mindegy ti libsik se vagytok jobbak mint a nácik !

Behajtó70 2013.04.04. 16:03:49

Akartam pár gondolatot, de annyira ciki ez az egész a gerendással, a ti szerecsenmosdatásotokkal, hogy most, amikor seggbe rúgták a gárdát, amikor államfői szinten kérnek elnézést félhülyék utcai beszólásaiért, most jöttök ti, igen te, meg a gerendás, meg ti mindannyian, a kórus, a kánon, és most zokogtok a nagy magyar nácizmus miatt!

Amikor gárdaavatás volt, nem sivalkodott gerendás sem. A cigánygyilkossságok idején sem.

Akkor most miért?

Ti nem szeretitek az általánosítást, mert az rasszizmus, fasizmus, de ti általánosítotok, megbélyegzitek az egész országot, mert hiába a békéscsabai segítő kéz, nektek az is csak "lesajnálás" marad, az nem a ti kutyátok kölyke, csak mert az nem zokog veletek, tehát ellenetek van.

pocaklakó minimanó 2013.04.05. 17:06:07

Úgy tűnik, Legelő Őse sem tartotta bölcs dolognak belekeverednie a literatúrába.

De legalább véleménye van. Az van.

Ehh, felejtős. :)