Nemzeti egység a rettegő gyűlölködés árnyékában
H_A Címkék: antiszemitizmus rasszizmus gyűlölet nemzeti egység Jobbik Fidesz2013.01.09. 20:42
Nem tudom mennyire normális ez (ember legyen a talpán, aki megmutatja nekem jelenlegi viszonyaink normalitás-origóját), de külhoni magyarként elgondolkodtattak az elmúlt néhány nap anyaországi politikai eseményeinek árnyékos vetületei. Kisebbségi magyarként egyáltalán nem irreleváns kérdés számomra, hogy anyaországom kormánya (a mindenkori) miképpen viszonyul azokhoz, akik más nyelvet beszélnek, akik más kultúrában szocializálódtak, és talán más normák szerint élnek. Hogy miképpen tematizálja a rájuk vonatkozó közbeszédet és milyen elvekre építi azt a szakpolitikát, amelynek válaszolnia kell e társadalmi csoportok sajátos helyzetére. Pont azért, mert én magam is egy olyan országban élek, ahol kisebbségiként vagyok számon tartva.
Nem hagyhattam szó nélkül, mit gondolok arról, hogy a kétharmaddal kormányzó Fidesz egyik alapító tagja milyen borzalmas csomagolásban adott hangot annak a cigányokkal szembeni mitikus, legendás rettegésnek, amely nyilván elősorban azoknak szól, akiknek talán még nem csillant roma kés a torkuk körül. Ingerküszöbömet szájba rúgta az is, ahogyan sikerült a kollektív rossz köntösébe bújtatva megfogalmaznia: többségiként rettegnie kell egy bizonyos kisebbséggel szemben. E kisebbség jelentős része számára állat, és mint ilyen kivégzendő, moströgtönazonnal. És mert ő retteg, mindenki másnak is nemzeti kötelessége a rettegés.
Ennek okán is tisztában vagyok azzal, hogy ezt nemzeti értelemben nem illik így gondolni, de nekem kézenfekvőnek tűnik, hogy aki zsidózik, attól megvonják a lehetőséget, hogy büdösrománozhasson. Nem mintha alapból azt feltételezném a magyarokról, hogy az izraeli meccs után, a román mérkőzésen is szükségszerűen kiütnék a rasszizmus biztosítékát, de történelmünk némely fejezetét egy csokorba fogva a jelenlegi magyar társadalom-közélet realitásaival, nem hiszem, hogy teljességgel kizárható a dolog.
Azonban bármennyire is próbálná bárki azt mondani, hogy homokba dugtam a fejem és nem akarom tudomásul venni, hogy különféle válogatott mérkőzéseken a világ különböző szegleteiben mások is szoktak mindenféléket bekiabálni, sokféle kirekesztő, sértő és megbélyegző jelzővel illetni az ellenfelet, (azaz mindez kvázi természetes) mit vagyok úgy odáig, maradjunk ennyiben: az általam elképzelt normalitásba nem fér bele, hogy egy sportesemény a rasszizmus megnyilvánulásának adjon teret.
Valószínűleg amúgy sem vettem volna részt a magyar-román mérkőzésen, mint ahogy valószínűleg azon a nemzeti egységet felmutatni kívánó erődemonstráción sem fogok, ahol boldogan együtt szurkolhat majd a Puskás stadion árnyékában Orbán Viktor Vona Gáborral a magyar csapatért. A magyar-román, román-magyar történelmi szembenállás örökségével pontosan eleget szembesültem ahhoz, hogy ne hiányozzon ez már az életemből. De nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy pontos képem van arról, milyen az, amikor egy többség retteg, vagy mesterségesen indukált rettegés mentén fogalmazza meg önmagát egy kisebbséggel szemben. Miképpen félelmetesnek találom, hogy egy román patrióta nyakán dagadnak az erek, és Erdélyt még mindig kitartóan féltő buzgóságában széthasad az ing a mellén, ugyanúgy félelmetesnek találom, hogy ma Magyarországon állandóan a védekező támadás és a rettegés dimenzióiban gondolkodik a politikai elit „jelentős része”. Ahol a kirekesztés, és megbélyegzés majdhogynem magától értetődő. A futballban sem szokott mindig jó eredményt hozni a védekezés, mint ahogy a hárított passzokból is ritkán születik gól. Az a helyzet, hogy a politikum gyűlölködő rettegésből tőkét kovácsoló megnyilatkozásai képződnek le a futball stadionokba. Ahol az ellenfélből ellenség lesz, az ellenséget pedig köztudottan meg kell semmisíteni.
Én nem hiszek ebben a nemzeti egységben, amelyet a Jobbik elnöke ma felvetett, ha már a Fidesz kifogta cigányozó diskurzusából a szelet. Mert mire épülhet az a nemzeti egység, amelynek alapját az képezi, hogy nincs egy tisztességes, gerinces, felelős kormányzati kiállás az ellen, hogy véleményformálók uszító gyűlöletbe mártott tollal mossák fel a földet egy kisebbség „jelentős részével”. Ahol egy nemzetközi szervezet (FIFA) a futball, és a fair play szellemétől teljességgel idegen megnyilvánulás ellen irányuló szankciójára egyetlen reakció van: mindenáron meg kell változtatni a döntést. Ahol fel sem merül az, hogy a normalitással köszönő viszonyban nem lévő rasszista megnyilatkozást - ugyanazét a gyűlölködését, amely egyébként Bayer Zsoltot is piedesztálra emelte - valaki elítélje, a dolog sötétebb oldaláról is beszéljen és felelősséget vállaljon. Ahol egy kétharmados kormány miniszterelnöke inkább sunyít és lapul, amikor érzékeny, széleskörű felháborodást kiváltó kérdésekről esik szó. És ahol az, aki megszólal, az legfeljebb hárít, másra mutogat, és magyarázkodik. Nem úgy gondoltuk, a másik oldal tehet róla, ki hallott már olyat, hogy a politikus és az újságíró véleményének egybe kell csengenie , és különben is a német, meg az angol szurkolók is be szoktak kiabálni.
Ahol ahelyett, hogy eltakarítanánk, ágy alá rúgjuk és elkenjük a szart. Azért, hogy utána tömjénfüstbe burkolózva, ecseteljük megszámlálhatatlan nemzetpolitikai sikerünket, amelyet a gyarmatosító Európa nem hajlandó tudomásul venni. Sejteni vélem, hogy ezzel tökéletes összhangban majd a VB selejtezőn elszenvedett esetleges kudarc esetén is bátran elmondhatjuk, hogy példamutató csapatmunkánk, elszántságunk ellenére a zsidók, vagy a románok galádul keresztbe tettek. És persze a cigányok is a torkunknál tartják folyamatosan a kést.
Én valahogy nem így képzelem a nemzeti egységet, és egyáltalán semmit abból, ami jelenleg szeretett anyaországomban történik. Azoknak, akiknek mély magyarságát anno vérig sértette Kertész Ákos, de leginkább azoknak, akiknek önkritikát kellene gyakorolniuk, szerintem nem árt felidézni jellemzését rólunk, magyarokról: „a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”. Engem nem sikerült vérig sértenie a hivatkozott szerzőnek, én úgy látom: soha nem voltak aktuálisabbak ezek a gondolatok. És mivel - bár nekem eggyel több okom volna nemzetiségi alapon rettegni és gyűlölködni, mint Bayereknek és Vonáknak - a cigányoktól, zsidóktól, és románoktól való rettegés, az irántuk érzett ellenszenv nemzetegyesítő szellemében javasolnám, hogy bátran merengjenek el a fentieken! 2014-ig már nincs olyan sok.