Az önégetés mártíriuma és a Fidesz által kisajátított történelem

H_A Címkék: mártírium szoboravatás Fidesz Bauer Sándor Szájer József2012.03.18. 15:27

Remélem sokan vannak ebben az országban, akik tudják, ki volt Bauer Sándor. Akik nem tudják, azoknak meg talán még mindig nem késő bepótolni a mulasztást. Az a helyzet, hogy halála után 42 évvel szobrot állítani annak a 17 éves autószerelőnek, aki az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény elleni tiltakozásképpen felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum kertjében, mindenképpen egyfajta szimbolikus jóvátételi gesztus. Mint ilyen, természetesen elismerést érdemel, és majdhogynem teljesen mindegy, hogy kinek a részéről érkezik a kezdeményezés.

bauer.jpg
fotó: www.fidesz.hu

Majdhogynem. Ami miatt most mégis a fenntartások és a nehezményezés hangján írok erről a tényről, azt hiszem már megint nem engem minősít annyira, mint a kontextust, amelyben mindez történik. Engem felháborít, hogy ma a Fidesz - mai szemmel mindenképpen mártíroknak tűnő - emberek életét és halálát sajátítja ki, miközben cselekedeteiket saját, meghasonlott politizálásával van pofája párhuzamba állítani. Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de engem borzasztóan zavar és irritál Szájer Józsefeket arról hallgatni: sosem szabad belenyugodni abba, hogy egy diktatórikus rendszerben élünk.

Mély megvetéssel utasítom el az olyan önkritikára képtelen, valóságérzékelést nyomokban sem tartalmazó, arrogáns elmék patetikus diskurzusait, akik a munkás fiatalember sorstáraiért, népéért, nemzetéért hozott figyelemfelkeltő (bármilyen értelmetlennek és butaságnak tűnő) tettét saját ámokfutásukkal azonosítják és mint ilyen, önkényesen sajátítják ki a történelem lapjairól.

Annak ellenére is teszem ezt, hogy másfelől dícséretes: 2001 óta a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél emléktábla juttatja eszünkbe, lehet szinte gyerekként a halálba rohanni azzal a meggyőződéssel, mégiscsak van értelme, és véget lehet vetni egy emberi jogokat hegymászó bakanccsal tipró orosz megszállásnak. Igy aztán nem akarom azt hallgatni ma Fideszes pojácáktól, hogy a hamisítás, az igazságért való küzdelem nem ért véget, mert ma is vannak olyanok, akik megpróbálják jelentéktelenné tenni a mártír Bauer Sándor emlékét.  Kétszínű hazugság.

Egy olyan politikai elit, amely 22 év után is gyáva saját múltjával szembenézni, aki folyton kommunistát kiált, és a felelősség alól kibújandó, a másik oldalra mutogat, ne állítson szobrot olyan, egyszerűségük ellenére is nagyszerű embereknek, akik valóban eszméknek éltek. Akiknek elkeseredettségükben is egyedülálló cselekedetei semmilyen körülmények között nem emlegethetők egy napon azokéval, akik éppen azon munkálkodnak a jelenben, hogy sikeresen kinyírják a demokratikus jogállamot Magyarországon. Számomra semmi különbség nincs egy olyan baloldal között, amely nem hajlandó vagy nem képes elszámolni sem halkan, sem hangosan Bauer Sándorok emlékezetével, és aközött a Fidesz között, amely azt képzeli magáról, hogy romboló, megélhetési ténykedése ekvivalens a fiatal fiú minden élni akarását felülíró cselekedetével. Mindkettő egyaránt szánalmas és elítélendő. Mindezt úgy, hogy a Jobbikról egy szót sem szóltam, bár köztudott: ő is szereti Bauer Sándor neve mögé bújva szidni a mindenkori politikai ellenfeleket. 

A mai eseményen elhangzottakra visszatérve, egyetértek a Fidesszel: Bauer Sándoron átgázolt a kommunista rendszer, és nem kellene hagynunk, hogy világraszóló tette feledésbe merüljön. Éppen ezért még egyszer hangsúlyozom: örülök, és semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy a Mátyás téren Bauer Sándor szobra az őt megillető helyre került.  Éppen ezért másodízben is egyetértek a Fidesszel: az égő áldozat igenis képes megváltoztatni a világot, irányt mutatni, és a kevésbé bátraknak bátorságot adni.

És mert mindez így van, én azt remélem, nem lesz szükség égő áldozatokra azért, hogy a jelenlegi szimbolikus megszállással és modern – a hazafiságtól egyébiránt teljesen idegen - gyűlölködő diktatúrával egyszer végre valahára leszámoljon a kisajátíthatatlan történelem.  

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr784323901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása