A büfés-biztosi tisztség sem lenne rossz (fotó: Index)

Aki látta-hallotta-olvasta, hogy Navracsics miként határolódott el a magyar kormánytól, a Fidesztől, és persze önmagától egyszerre, az pontosan érti a sikernek beállított bukta jogosan cinikus miértjét. Vagyis annak abszurdumát, hogy elfogadták a személyét (ennek szól a csokis muffin perspektíva) ám szakmaiságát nem (ennek szól a csend és lábszag). Az a baj, hogy késő felismerés volt ez, rendkívül átlátszó és gusztustalan. Legalább annyira, mint ez a szerecsenmosdatás, amit a propaganda elművel második napja. 

Rövidre zárom, megkockáztatva, hogy unalmas már, amit írok: Navracsics Tibornak vitathatatlan és megbocsáthatatlan bűne van a jogállam fogalmának és mindennapi gyakorlatának kiüresítésében, a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásában, és mindabban, amitől ma a kisember számára láthatatlanul zajlik az ország széfjének kirablása. Példának okáért Navracsics Tibornak a keze nyomát viseli a nemzeti-vallásos alapozottságú új alkotmány, a kormányzat által politikailag nem kedvelt bírák kényszernyugdíjazása és az is, hogy az igazságszolgáltatás kvázi a politika ellenőrzése alá került.

Az elutasítás annak szól, hogy mindebben tökig benne volt a biztos-jelölt úr. A nevét, és cinkos némaságát adta mindahhoz, amitől egy héttel ezelőtt, megkésett üzemmódban elhatárolódott. Politikai csemege ez, amit 2 millió birka nyelvére igen nehéz lefordítani. Teljesen mindegy, hogy szerdán mit közölnek Navracsiccsal és Magyarországgal, hogy pontosan mi lesz a megnevezése annak a sokadrangú pozíciónak, amit neki szánnak Európában. Ezek után már tökmindegy. A rezsicsökken(t)ést amúgy sem befolyásolja.