Kerényit legyőzte a "fikakultúra"

H_A Címkék: folyóirat kormány örömhír veszteséges Orbán Viktor Kerényi Imre Magyar Krónika eszmei vállalkozás2014.07.22. 19:39

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző írásaival Ön is vegyen részt. Nem tudom, emlékszünk-e, de így kezdődött az a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott "Kinyílott a pitypang, megírom" mottójú levélből, amit legalább 100 Fidesz-kormányhoz hű potenciális szerző kapott meg január elején. Nem fogom idézni a levél teljes szövegét, de kötelező olvasmány, kórdokumentum, mindenkinek ajánlom figyelmébe. Arról írnék most inkább, hogy mára kiderült:

a piaci igények nem igazolják a kormány által támogatott "jó hírek" iránti igényt, ugyanis alig vettek néhány darabot a folyóiratból. 1750 lapot adtak el a Lapkeren keresztül, a 10500 nyomott példányból. "A Magyar Krónika június eleji sajtóbemutatóján elhangzott: a „fikakultúrával” szakítani akaró, helyette az örömöt a középpontba helyezni igyekvő lap első három számára 30 millió forintot biztosít a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány, hosszútávon viszont a piacról – vagyis az előfizetési díjakból, a hirdetésekből és támogatói bevételekből – kell megélnie a Magyar Krónikának. Kerényi Imre akkor azt mondta: mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne legyen szükség hirdetések megjelentésére a lapban, mivel ő maga nem híve a reklámnak." - írja a Mandiner.

Nem tudom, hogy Tereskova Orbán-fotóira ment el a hívek pénze, de ha jól értem a fenti sorokat, ez frankón azt jelenti, hogy a kutya nem vásárolja e szellemi vállalkozás végtermékét. Mondjuk nem annyira megdöbbentőek ezek a számok, ha figyelembe vesszük, hogy a példányok háromnegyede ingyenesen kerül terjesztésre a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint: vezetők, közhivatalok, közkönyvtárak, középiskolák, határon túli intézmények, polgármesterek mind-mind megkapták, és csupán a példányok egynegyede vásárolható a standokon.

MK-címlap.jpg

 

fotó: KMH

Azt már eleve nem értem, hogy ezen a kétharmados alapon, és Kerényi reklám-utálatának szellemében milyen piaci logika az, amely alátámasztja, hogy a lapszámok tetemes részének elajándékozása mellett gazdaságos lehet a vállalkozás. Persze van némi sejtésem arról, hogy az egyharmad hogyan tartja el a kétharmadot, de az nem világos, hogy mit keres egy pártkiadvány az iskolákban. Bár a marhabőrbe kötött alaptörvény hatalmas projektjének ismeretében, semmi új nincs a nap alatt. Közpénzből, nyíltan állami eszméket hirdetni ... erre már fel se emelem a fejem.

Akkor ismételjük át: 30 milliónyi, fideszes pártalapítványon átmosott közpénzt különítettek el Orbánék arra, hogy megbízható emberek jó pénzért (“számlaképesen”) kizárólag pozitív dolgokról írjanak (“...s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót”).

Ha éppen a kormányról nem tudnak mit, akkor írjanak a pitypangról valami pozitívat. Ha esetleg a Közgép nyert pár milliárdot, azt is megírhatják, hiszen az nagyon jó, és pozitív történés. Nem beszélve mekkorát lehet lelkendezni azon, hogy a történelem viharai ellenére, mégsem állnak le a stadionépítések Magyarországon. Mert nincs annál nemesebb küldetés, mint hogy valaki végre megmutassa: mi a szép, a jó, a követendő, és milyen jó, hogy mindenki ugyanarról gondolja, hogy nem szép, és nem jó.  De ha esetleg valakik mégis másként éreznek, azokat írjuk le úgy, mint a szánalmas fikakultúra követőit, és lehetőleg nyilvánosan alázzuk meg őket.

Az a baj, hogy mindeközben bebizonyosodott: a piaci számok, a statisztikai adatok, a cáfolhatatlan tények, no meg a fikakultúra a Kerényi Imrék által megálmodott, Orbán Viktor által főszerkesztett alternatív valóság legnagyobb ellenségei. Mivel a Ludas Matyi sem a régi, kicsit bíztam benne, hogy ez a projekt bejön. De nem. Kerényit legyőzte a fikakultúra, bármit is jelentsen.

A "nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti" nem bizonyult egy olyan akciónak, amely a magyar emberek piaci értelemben is kritikus tömegének ingerküszöbét elérte volna. Hiába a gátlástalan buzizás, cigányozás, fekete komondorozás, és megannyi örömhír, amelyre támaszkodva a fikakultúrát keresztre feszítették. Kerényi elvtárs! Nem lett volna baj, ha  "táborotok" többségére hallgattatok volna, akik szerint a lapalapítás bukás.

Tudom, hogy minden jobban teljesít ebben az országban, de mindent összevetve, Kerényi Imre örömhíreire nincs igénye a magyar társadalom fizetőképes részének. A piac legyőzte az eszméket. Hiábavaló a nagymama krémese is. Kár, hogy e csúfos bukta nyomán csak annyiról számolhatok be, hogy havi tíz millió közpénz elment a levesbe. És még el fog menni vagy húsz. És ha a számokat nézzük, már csak az a kérdés, hogy a már megítélt harminc mellett, még mennyi havi 10 millióval fejelik meg ezt a csődös eszmei vállalkozást?

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr746535403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.07.22. 23:43:51

nekem megvan az első szám (nem, nem vásároltam!) és megpróbáltam legalább figyelmesen átlapozni, de még az sem sikerült.
még csak fel sem tudott dühíteni. egyszerűen unalmas, sótlan, érdektelen. állítom, hogy még a telefonkönyv is izgalmasabb olvasmány ennél a terméknél.
és de jó is lenne, ha csak ennyi közpénz menne a levesbe...

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 10:35:06

Elérte őket is az elnépszavásodás? Nincs igény a piacon a "minőségi" termékre? Hejj! :)

navan 2014.07.23. 12:12:04

Ez a Pravda szinesben. Tobbet nehez rola mondani.

lavór 2014.07.23. 12:12:10

Már csak ez kellett. Reklámozzátok. Mind el fog fogyni.

Analfa Béla 2014.07.23. 12:33:13

Engem nem érdekel, hogy még hány 10 milliót költenek rá, csak az, hogy a reklámadót rendesen befizessék az összeg után, ha már ez is ilyen propaganda kiadványra sikeredett!

polgári kór 2014.07.23. 12:45:15

Hát a manipulatívan idézett Mandiner cikk tartalma köszönőviszonyban sincs EZZEL.

Nem baj napidíjra lehet elég lesz.

navan 2014.07.23. 12:45:46

@Analfa Béla: Engem azert erdekel, hogy meg hany tizmillio kozpenzt pazarolnak el erre. Sot az is, hogy a barhonnan bekaszirozott reklamadot mire koltik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.23. 12:49:56

3 szám? Miből gondolták, hogy érdemes 3 számot kiadni ebből?

ppppalika 2014.07.23. 12:52:06

1750 darab az rengeteg, különösen akkor, ha tudjuk, hogy hányan férnek hozzá ingyen.
Reálisan ítélni mondjuk fél év után lehet, amikor már nagyon kevesen fogják véletlen megvenni.

vega4 2014.07.23. 12:56:34

Ami nem megy nem kell erőltetni.
Ennyi.

WYW 2014.07.23. 13:00:04

Az újságon látható linket nézte már valaki?

:-)

citrix 2014.07.23. 13:16:35

A Magyar Krónika pontosan olyan stílusú és elvárású újság mint a szocializmusban a Szovjetunió c. volt. Csak jó hírek, szép képek és hihetetlen perspektíva a nemzeti/szocialista családok részére. Igény arra a lapra se volt, csak mesterségesen generált "igényekkel" tudták elsózni vállalatoknak, iskoláknak. Ma visszatértünk erre a szintre. Köszi, Kedves Vezető!

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 13:28:20

@navan:

" Engem azert erdekel, hogy meg hany tizmillio kozpenzt pazarolnak el erre."

Sőt téged mindig is érdekeltek ezek a dolgok. Főleg korábban. Ezerrel kerested és kutattad a közpénzek elköltőit é topicok százaiban keltél ki magadból, ha sunyiságot láttál/hallottál.

Ugye jól emlékszik mindenki? :)

bkover 2014.07.23. 13:56:05

te meg tapsikoljál ehhez. itt nem a 1750 db a lényeg, hanem az 1 millió eladott Blikk. de legalább ma este lesz mire gondolnod, amikor ráfekszel otthon anyára...

_most_ 2014.07.23. 13:57:28

hihetetlen a fidesz mennyire mélyre tud süllyedni, lehet szidni a baloldali értelmiséget, de az ilyen Kerényi-féle fideszes agyhalottaknál nincs lejjebb.

midnight coder 2014.07.23. 14:06:58

Az a réteg aki manapság még nyomtatott sajtóterméket olvas, max. a Blikket veszi meg a népszabót.

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 14:10:40

@_most_:

"... de az ilyen Kerényi-féle fideszes agyhalottaknál nincs lejjebb."

A bloggazda nevében kikérem ezt. :)

jolaca 2014.07.23. 14:16:53

Ilyen vastag pártkassza mellett ennyire vékonyka kiadványt? - a nemjobbanteljesítő Ceausescu tiszteletére kiadott A3-as formátumú, színpompás "OMAGIU" (hódolat) nehéz kilókat nyomott...
Több tiszteletet a magyar Miniszterelnöknek!

Netuddki. 2014.07.23. 14:19:36

Ez az orbán rendszer sava-borsa. Ilyen tehetségtelen senkiknek biztosítja közpénzből a megélhetést mit az ilyen kerényifélék. A helyett, hogy az "ilyenek" valamelyik multi mellett dolgoznának a futószalag mellett.

Mellesleg van aki még csodálkozik? Az I. orbán alatt volt egy milleniumi országjáró című, hasonlóan színvonalas lap.Azt is valószínűleg a közpénz lenyúlására használták ahogy ezt is. Az meg, hogy senkit nem érdekel? Az az orbánékat nem érdekli.

Netuddki. 2014.07.23. 14:21:49

@bkover: "de legalább ma este lesz mire gondolnod, amikor ráfekszel otthon anyára..."

Ez komoly? H_A anyádat szokta esténként döngetni?

navan 2014.07.23. 14:27:59

@pocaklakó minimanó: Ez most hogy jon ide? Mire fel szemelyeskedsz?

csak egy néző 2014.07.23. 14:56:09

@pocaklakó minimanó:

"... de az ilyen Kerényi-féle fideszes agyhalottaknál nincs lejjebb."

A bloggazda nevében kikérem ezt. :)

Manócska, te csak a magad nevében kérd ki magadnak, hiszen már rászolgáltál a megállapítasra.

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 15:01:56

@navan:

Csak úgy, hogy szerinted nincs lejjebb, szerintem meg van.

De említhetek másokat is, ha kívánod: vincetblog, piroslapok, brendelmátyás...

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 15:05:17

@csak egy néző:

Kikérem a te nevedben is. Van Kerényinél lejjebb. Köszönöm, hogy beírtál. :)

ötköb 2014.07.23. 15:05:22

@citrix:
Egyetértek. Csak gyerekkoromban, amikor a Szovjetunió megjelent, volt egy másik hasonszőrű újság is az Asszonyok. Én ezeket a sajtó termékeket kizárólag a fodrásznál láttam kitéve. Lehetett lapozgatni a várakozás alatt. Igaz mint kis srácot igen mérsékelten érdekelt. Egy Dörmögő Dömötörnek jobban örültem volna.
Olyan van még ?

navan 2014.07.23. 15:06:36

@pocaklakó minimanó: Mirol beszelsz?? Dolj hatra es igyal valamit...

Amugy meg igen, mindig van lejjebb. Errol sajnos gondoskodik a mai magyar kozhatalom.

Fényezett Rézlábos 2014.07.23. 15:13:26

@navan: Azért, mert egy retardált fideszsuttyó, és mást nem tud.

bölcsbagoly 2014.07.23. 16:38:53

1. miért hasonlítgattok egy hetilapot napilapokhoz?
2. Miért nem a fene minőségű Story, kiskegyed, Nők Lapja, stb. c választékhoz?
3. Mivel nem ballibáknak van írva, miért kellene őket érdekelje Butapesten?
6. mennyi egy új sajtótermék felfutási ideje?

navan 2014.07.23. 16:44:40

@bölcsbagoly:
1. Hetilap? Melyik?
2. Te erted amit irtal?
3. Ki az a "balliba"?
6. Valasz: kozpenzbol, ma Magyarorszagon lehet akar sok evtized is.

dr Smittpálelnökúr 2014.07.23. 16:46:04

@bölcsbagoly: te már vettél belőle? Nem? Bőr a pofádról nem ég le?

bölcsbagoly 2014.07.23. 16:57:34

Na megjelentek a balfék darazsak! menekülés....

Szelid sunmalac 2014.07.23. 17:29:22

@Zoonekrofil: Jol van na! Nem volt felkeszulve, hogy majd visszakerdeznek!

fehérfarkas 2014.07.23. 17:32:33

A borítója úgy néz ki, mint valemelyik zs kategóriás ezoterikus, áltudományos gagyilap - valamikor a 80-as évek közepéről :D :D :D

diszkriminans (törölt) 2014.07.23. 17:45:51

Orbán feje oda van utólag vágva és ez a kép úgy egyáltalán photoshopolt, vagy ez tényleg a borítója a lapnak?

2014.07.23. 18:33:25

@jolaca: Nem A4-es volt? Vagy csak az én emlékezetem torzít? Na mindegy.

DR. Smit Pal 2014.07.23. 18:44:35

Jo pofan kellene rugni azokat a mocskos hazaarulokat, akik nem vettek meg az ujsagot. En peldaul kettot is vettem.

Kussojjá 2014.07.23. 19:07:11

Az volt már h. "sunáznám" ? :)

_most_ 2014.07.23. 19:40:18

@bölcsbagoly: de mégis kiknek írják a Magyar Krónikát, ki a célközönség, te? :D

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.07.23. 19:42:50

@Kussojjá: csak az, hogy olvasnám, vagy mondjuk sunáznám, aki olvassa

32FNewYork 2014.07.23. 19:52:21

Ha a posztoló minimálisan értene a nyomtatott sajtóhoz, akkor tudná, hogy a 17% eladott példány jó. De mivel nem ért hozzá, kb. azon a benyalás szinten mozog a másik oldalon, mint amivel jellemzően a kormánypárti lapok szerkesztőit vádolják.

Gyorgy Nagy 2014.07.23. 20:00:01

Kerényi elvtárs szara!

nyisziati 2014.07.23. 20:14:09

@32FNewYork: 17% jó?! Egy piacról élő vállalkozás rövid úton becsődölne ilyen számoktól.

Innentől kezdve a "logikus" végkövetkeztetésed is megy a levesbe. Benyalásért meg csak a kormányoldal fizet, úgyhogy fáradhatsz a kasszához...

conchita wurst 2014.07.23. 20:47:44

@nyisziati: próbáld meg kiszámolni újra, nem a poszt hanem a poszt forrása alapján(link fent), van azér egy nagyobbfajta geller a hazudós poszter számaiban.

Dr.Bio74 2014.07.23. 20:55:25

Vazze, van ilyen újság? Vegyétek, vigyétek elvtársak, nem szégyellitek magatokat, csak 1750 db? Fog ez menni, csak kissé ráfekszünk az ügyre és akarni fogjátok.

Amúgy miért is csak a szennylapokkal lehet versenyeztetni ezt a kiadványt? Vagy tán abba a kategóriába is tartozik?

Kálmán Kati 2014.07.23. 21:04:36

@bölcsbagoly: nagyon gyorsan és nagyon messzire!!!,legalább, mint az én családom !!!!!

Fekete Mamba 2014.07.23. 21:07:52

Lóf@ßt!! Nehogy már!!! Gyurcsány a hibás !!!!!!

_most_ 2014.07.23. 21:11:52

hol van ilyenkor a kétmillió birkamenetes, végre anyagilag is támogathatnák a fülkeforradalmat, de a rezsicsökkentést inkább kanári szigeteki nyaralásokra költik, ahelyett, hogy megvennék eme minden izében kiváló remekművet, persze hozzászoktak, hogy ingyenes buszokkal szállítják őket felvonulni.

Tiborpapa 2014.07.23. 21:28:11

Hmmm! Puhább papírra kellett volna nyomtatni.

32FNewYork 2014.07.23. 21:47:13

@nyisziati: lapkiadó ügyvezetője vagyok. Pá!

Walter Hartwell White 2014.07.23. 21:57:32

@pocaklakó minimanó: És ezek az általad felsorolt és az ízlésed szerint "lejjebb" elhelyezkedő blogok (vincent, satöbbi) szintén közpénzből készülnek, mint ez a krónikának nevezett valami? Hadd legyenek már elvárások, aminek ez a propagandakiadvány nem felel meg.

Phteven 2014.07.23. 23:00:06

Begyújtani meg nem jó, mert ahhoz drága. Arra ott vannak a reklámújságok.

béla a görög (törölt) 2014.07.24. 00:27:41

Zombik mé' nem veszik mint szellemi táplálékot? Meg annyival is kevesebb adóforintba kerülne - Nekem.
--
Amúgy tényleg igy néz ki? Rezsidémon meg minden?!
Félelmetes.

pocaklakó minimanó 2014.07.24. 14:43:31

@navan:

"Dolj hatra es igyal valamit..."

Miért nekem ajánlod a saját stresszoldó metódusaidat? :)

pocaklakó minimanó 2014.07.24. 14:46:42

@Single Player:

"Hadd legyenek már elvárások..."

Nektek? Viccelsz? Ahhoz igényesnek is kellene lennetek. De a ballibfalva-alsói lumpenproletárok előbb töröljék meg zsíros szájukat, mielőtt böfögnének. Legalább.

pocaklakó minimanó 2014.07.24. 14:49:29

@Fényezett Rézlábos:

"...mert egy retardált fideszsuttyó..."

Olvasni, olvasni, olvasni. Mondom, de fölöslegesen, mert csak ír, ír és ír. :)

pocaklakó minimanó 2014.07.24. 14:52:16

@Szelid sunmalac:

"...hogy majd visszakerdeznek!"

Agyhalott ballib portálokon a visszakérdezést úgy szokták megoldani, hogy kitiltják az embert onnan. Ld. örülönkvincent, piroslapok. :)

pocaklakó minimanó 2014.07.24. 15:13:18

"A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) 2014. I. negyedévi gyorsjelentése alapján, a Magyarországon kiadott sajtótermékek közül a nettó nyomtatott példányszámok szerint, a nem ingyenesen terjesztett legnagyobb példányszámú közéleti napilapok sorrendje a következők: Népszabadság (45 222), Magyar Nemzet (37 780), Népszava (14 464), Magyar Hírlap (7 625)."

10.000 alatti példányszámmal majdnem dobogóra lehet kerülni?

pocaklakó minimanó 2014.08.01. 09:59:44

Olvasom, hogy a piac beárazta volna a HVG-t is?

Lesz ebből még vejmározás? :)
süti beállítások módosítása