Igazság szerint arról akartam írni, hogy egy olyan országban, ahol a sajtószabadságról Berki Krisztiánok herevasalásának kontextusában beszélnek és indokolnak 40%-os extra adókat, ott nagyjából mindegy hogy a befolyt összeget a beteg gyermekek rehabilitációjára, vagy a minőségi újságírás feltételeinek megteremtésére hivatkozva osztja szét hűséges alattvalói között a kormány. Csakhogy találtam egy legalább ennyire szóra érdemes, szimbolikus, de nem jelentőség nélküli intermezzot kis magyar közéletünk szürke hétköznapjaiból. Amely Kósa Lalánk eszét dicséri és kihagyhatatlan: nem szeretem azt a világot, ahol férfi és nő egyforma.

Nem esik jól, de kénytelen vagyok elismerni: emberünk eltalálta szarva közt a tőgyét. Én sem szeretek ilyen világban élni. És gyanítom, hogy bármit is próbál sugallni ez a megállapítás azon túl amit sugall, így van ezzel honfitársaim releváns többsége is. A nem mindegy a kérdés, amely nyomán ez a provinciális bölcsesség elhagyta Mr. Kósa száját. Hogy vajon miként lehetséges az, hogy a június 6-án megalakult Orbán-kormánynak nincs egyetlen női minisztere sem. Mivel harrachpéterül még mindig nem sikerült megtanulnom, kénytelen vagyok Kósa frenetikus beszólásán megrökönyödni. A miniszterség nálunk alapvetően férfiak által űzött meló, és mivel Kósa meg a Fidesz szerint a nő ne legyen már egyforma a férfival, jó messzire elhajtották a fehérnépeket a kormány rúdjától. Mert a Fidesz logikája szerint a nő attól lesz férfi, hogy miniszteri bársonyszék kerül a feneke alá.

Nem mintha föl tudnék sorolni fideszék háza tájáról legalább néhány nőt, aki egyforma lehetne Kósával, biztosan bőven van ilyen, de nem az én dolgom alkalmassági teszteknek alávetni ezeket a hölgyeket, akik - linkelt videó tanúsága szerint - vagy teljes mértékben helyénvalónak találják, hogy ez így van jól, vagy futva menekülnek a kérdés elől. 

Távol áll tőlem a női kvótához való ragaszkodás, és nem gondolom, hogy minden ötödik nőnek miniszteri szék járna hivatalból. A Kósa-féle érvelés primitívsége viszont újra kidomborítja a női egyenjogúságért vak komondorokkal küzdő, a patriarchális szemlélet fojtogató bűzétől rohadó kormánypárt világnézetét. Üzenném Kósának, hogy áldott szerencséje a világnak, hogy a férfi és a nő soha nem lesz egyforma, és addig minden bizonnyal okunk van örülni. Freudi elszólása azonban "nem csak, hogy küzdünk a női egyenjogúság ellen" nem lehet a véletlen műve. És bár érteni vélem, amit mondani akar, attól, hogy a legtöbb nő bíró, miért ne akarhatna egy férfi műúszó lenni? Ez a zavaros, izzadtságszagú magyarázkodás, a nő legyen nő, a férfi legyen férfi típusú suttyó mellébeszélés újfent a Fidesz gyengébbik nemmel szembeni, következetes lenéző szemléletét állítja reflektorfénybe, amely egy európai országra nézve több mint szégyen és gyalázat.

Én sem szeretnék egy olyan világban élni, ahol a nő férfiként, a férfi nőként él. Szerencsére ez a veszély nem fenyeget, Kósának sem kell emiatt agonizálnia. Viszont nem bánnám, ha egy olyan világban élhetnék, ahol a férfiak és nők közötti egyenjogúság a világ legtermészetesebb dolga lenne: megbecsültségben, karrierlehetőségekben, az emberhez méltó élet esélyeiben. Ahol ilyen és hasonló megnyilatkozások nem hagyhatják el felelős politikusok száját. És legfőképpen nem szeretnék egy olyan világban élni, amelyben ilyen álszent, primitív emberek döntenek sorsokról.