Történelmi elégtétel az SZDSZ megszűnése – olvasom a magyar kereszténydemokrácia régóta nem létező fellegvárának szerepét betöltő kisebbik kormánypárt kánikula-generálta eszelős közleményét. Amelyben hosszú, keresztényi alapvetésekkel alátámasztott érvelés keretében annak örül, hogy  húszévnyi parlamenti jelenlét és "hároméves kínos agonizálás után" megszűnik a Szabad Demokraták Szövetsége. Halleluja.

A parlamenti uborkaszezonnal dacolva a KDNP fontos munkát mímel, és határokat nem ismerő szervilizmusához hűen acsarkodik. Ez a dolga. Ha éppen nem azon borul ki, és forgatja a szemét, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség újonnan módosított szabályzata értelmében a családi szektorba szóló kedvezményes jegyet most már azonos nemű párok is megvásárolhatják, vagy nem aggódik a melegfelvonulás napján a magyar családok testi épsége fölött, akkor esőtáncot jár az SZDSZ hullája fölött. Mert egyébként minden rendben van, minden a helyére került ebben az országban, egy kormánypártnak a júliusi hőségben mi más dolga lehetne, mint (nem létező) politikai ellenfeleit rúgdosni? Mert az annyira keresztényi, és konzervatív és annyira méltó egy ország kormányzó pártjához.

Nem kell elvakult, önkritikát gyakorolni képtelen baloldalinak lenni ahhoz, hogy ettől a nevetséges erőfitogtatástól valami szánakozással vegyes undor ne uralkodjon el az emberen. Még akkor is, ha a választók könyörtelen, az SZDSZ-t süllyesztőbe küldő ítélete megkérdőjelezhetetlen, és mindent elmond, egy, a rendszerváltás sikertelenségében kiemelkedő szerepet játszó politikai alakulatról.

Ez az álszent közlemény viszont – bármennyire cinikus - nem az SZDSZ-ről, hanem a pereskedésekbe torkolló belső pártharcok következtében szétesett,támogatóit elvesztő, legutóbb önállóan 19 évvel ezelőtt parlamentbe kerülni képes, azóta a Fidesz gazdaállat testén élősködő, ám magát megingathatatlan erkölcsi alapelvek mentén definiáló KDNP-ről szól.

Persze politikai értelemben (is)  egészséges, ha az ember időről időre kiadja magából a felgyülemlett szellemi fekáliát, de legalábbis elgondolkodtató, hogy a Semjén Zsolt vezette, a Fidesz B kategóriájának szerepét betöltő KDNP kormányzati megvalósításait valahogy nem sikerül a teljesség igényével, sem anélkül összegyűjteni. Pedig ezek óhatatlanul szükségesek volnának ahhoz, hogy erkölcsi alapokra hivatkozva kárörömmel és álaggodalommal is fűszerezett halotti beszédet mondhasson az ideológiai másik oldalon álló, pálya szélére került SZDSZ-ről.

Ezek helyett a vaskos eredmények helyett mindenhol az ájtatoskodó, kimondjuk mi a Fidesz helyett típusú szolgai, behódoló, esetenként felelősséget elhárító, vagy groteszk és nevetséges megnyilatkozások, illetve az ezekhez kapcsolódó gesztusok tömkelege jön szembe. Elsősorban cinikus, hogy a félmillió honosított külhoni magyar nemzetegyesítési sikerstatisztikájának fáradhatatlan hangoztatásán túl a keresztény erkölcsökre és parancsolatokra hivatkozó, a jogon és törvényességen túlmutató morál mellett kardoskodó KDNP-t egy olyan Semjén Zsolt vezeti, aki saját nyilvánvaló plágiumügyével kapcsolatban bebizonyította: csak egészen addig érvényes mindez, amíg nem róla/rólunk van szó. Másodsorban a március 15-i, brutális magyarországi havazás idején Erdélyben lóháton pózoló miniszterelnök-helyettes egy olyan párt inkompetencia-ideált megtestesítő elnöke, amelynek a hatalmas botrányt kiváltó trafiküggyel kapcsolatban nincs hivatalos álláspontja, mert szavazói számával megegyező tagsága nem dohányzik. Harmadsorban ez az az ember (és pártja) aki Orbán főtanácsadójának megbélyegző, gátlástalan buzizását elintézi azzal, hogy a művészeti szereplők „apró belső vitájáról” van szó, amelybe a politika nem kíván belefolyni. Továbbá ez az ember, aki mélyen keresztényi megfontolásokból anno azért lobbizott, hogy bővítsék ki a vadászható vadfajok listáját Magyarországon, de aki szerint a „társadalmi együttélés alapját”, a kölcsönös bizalmat kezdi ki, akinek van pofája kérdéseket feltenni azzal kapcsolatban, hogy miként támogathatták a Fidesz rezsicsökkentés mellett indított aláírásgyűjtését elhunyt személyek is. És végül - a táskahordozó kormánypárt aranyköpései teljessége igénye nélkül – ez az ember, aki szerint mindenki, aki észérveket sorakoztat fel a propaganda ellenében, aki nem hajbókol maradéktalanul a kormány akarata előtt, annak el lehet innen menni.

Ha ebben a k*rva országban más dolga nincs egy ilyen keményen dolgozó kormánypártnak, mint hogy a kiheverhetetlen  múltból újra meg újra erőt merítve az SZDSZ hivatalos megszűnése alkalmából kiadott abszurd közelményekben levezesse, hogy a Gyurcsány meg a Bajnai, ha annyira jól teljesít a KDNP-re bízott oktatáspolitika-családpolitika, mint amennyire a szemléltetett hozzáértő, érdemi munka nyomán teljesít, akkor valóban lelértünk a kereszténydemokrácia aljára.

Ha egy társadalmi támogatottság nélküli, az asztalra bármit is letenni képtelen, parazita, álszent jobboldali árnyékpárt jogot formálhat arra, hogy eljárja a csűrdöngölőt egy megboldogult baloldali párt teteme fölött, valószínűleg történelmi elégtétellel nyugtázza majd a magyar társadalom jobbik fele, amikor az SZDSZ példáját követve a KDNP is eltűnik a történelem pöcegödrében. Egyszersmind hagyva némi reményt arra, hogy a mások mellett Semjénék-Rétváriék-Harrachék által teljesen leamortizált és elhiteltelenített magyarországi jobboldaliság/keresztény konzervativizmus hamvaiból feltámadjon.

U.I. Semjén Zsoltnak, illetve az elmés, eredeti és stratégiai fontosságú kérdéseket feszegető közelményekben élen járó egész KDNP-nek a jobboldal hőn szeretett Prohászka Ottokárjának szavait ajánlanám figyelmébe: „A beszéd is valami, de a léleknek édesfia mégis csak a nemes tett.”