Töretlen érdeklődéssel figyeltem a magyarországi, magukat a demokratikus ellenzékhez tartozónak nevező politikusok megszólalásait, színrelépéseit az (állítólag) alig valamivel több, mint egy év múlva sorra kerülő parlamenti választás kontextusában. Most kicsit olyan érzésem van, mintha indokolatlanul sok figyelmet fordítanék egy olyan dologra, amely dilettáns jellegénél fogva, fényévekre esik attól, hogy érdeklődésre tarthasson igényt. Itt van példának okáért a legfrissebb nyílt levelezés és kölcsönös meglepődés Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között. Miközben Orbán Viktor Legó országot vizionál úgy, hogy lendületesen és kitartóan f*szra veszi Európát, a Fidesz tarol a legtöbb időközi választáson, és egy hónap alatt több mint egy millió aláírást gyűjt össze a nagyszerű rezsicsökkentés ügyében (azaz durván minden tizedik magyar aláírta az ívet) vérszegény, erőtlen, kétoldalúan kedélyeskedő egy helyben toporgásnak tűnik ez a legújabb ellenzéki akció.

Nyílt levelezés arról, hogy össze kéne fogni, hogy vajon most kéne, vagy csak jövő héten, netán két hónap múlva, ősszel, télen vagy tavasszal, nyílt levelezés arról, hogy csupán egyetlen dolog számít: kié legyen  az  utolsó szó az asztalhoz ülés pillanatát illetően. És ez nagy baj, uraim! Bár elismerem, hogy bizonyos értelemben mindkettejüknek igazuk van: Mesterházynak abban, hogy a támogatók sürgetik, és szeretnének már látni valamit, hogy nincs idő a halogatásra, Bajnainak pedig abban, hogy a dolgokat jól meg kell fontolni, széleskörűen elfogadott programra van szükség, nem szabad egy összecsapott együttműködéssel a sikert kockára tenni. Vannak ezekben a megfontolásokban nagy igazságok, részigazságok, ám ezeknek akkor lett volna/lenne értelmük, ha ez a levelezés nem a nyilvánosság előtt zajlik, ha nem a választók szeme láttára taktikáznak, teoretizálnak és ping-pongoznak a nagyszerű ötletekkel és jobbnál jobb javaslatokkal.

Az alapkérdésekben állítólag egyetértenek, az összefogás menetrendje sántít.
Hogy lesz ebből rendszerváltás, uraim?

fotó: www.magyarhirlap.hu

Ez így, ebben a formában semmiképpen nem támasztja alá a Bajnai Gordon-féle felvetést, miszerint a jelenlegi ellenzék közelebb került az Orbán-Simicska-rezsim leváltásához. Az oda-vissza meglepődés, az egymásra licitálás sokkal inkább azt a képet erősíti, hogy miután nem sokkal ezelőtt zátonyra futott  az összellenzéki összefogás az alkotmány védelmét célzó közös fellépés ügyében (amelyet annak idején szintén Bajnai Gordon kezdeményezett) újabb értékes idő telt el, ami alatt nem történt semmi érdemi előrelépés az oly szükségesnek ítélt rendszerváltás ügyében. Sőt.

Azt gondolom, hogy sem Bajnai, sem Mesterházy nem érti még mindig, hogy nem elvárás velük szemben, hogy feltalálják a meleg vizet, vagy megváltsák a világot. Azon túlmenően, hogy ha valóban létezik a sokat emlegetett összefogási szándék bármilyen kérdésben (akkor is, ha nem ehető-iható-megfogható kérdésről van szó) és fennen hirdetik ennek a közös fellépésnek az életbevágó fontosságát, erősen kontraproduktív ilyen módon nevetségessé és komolytalanná tenni azt. Az, hogy a felek egyetértenek mindenben, és aztán nem történik semmi, az nem csupán lejárat bármilyen komoly, vagy annak vélt ügyet, de hatványozott bizonytalanságot szül a megszólítani kívánt, politikától elfordult választói rétegben. Ennek a huzavonának aligha lehet keresnivalója a címlapokon, a hírekben, azaz a média napirendjén, tökmindegy, hogy melyik félnek milyen konkrét szerepe van abban, hogy a Fidesz továbbra is kedvére sütögetheti a jobban teljesítő ország pecsenyéjét.

E dilettáns, semmiféle megnyugtató bizonyosságot nem hordozó párbeszéd azért igazán haszontalan, mert a Fidesz magabiztos, jogállamromboló menetelése dacára az ellenzéki térfél folyamatosan gyengül, de legalábbis egyáltalán nem erősödik. Ez arra enged következtetni, hogy az MSZP és az Együtt-PM táborainak elég nagy része hezitál a két párt között. Más szavakkal: a Fidesz egyik legnagyobb erénye, hogy az ellenzéki térfél politikai közösségét osztja meg, vagyis arra játszik, hogy Bajnaiék-Mesterházyék egymástól vigyék el a potenciális szavazatokat.

Így aztán ez a konszenzust sejtetni akaró, ám mégis feloldhatatlan ellentéteket sugalló nyilvános levelezgetés, és minden hasonló, a mai napon túl nem mutató megszólalás az én olvasatomban arra enged következtetni, hogy az újabb négy éves Fidesz kormányzás lehetősége nem a valóságtól elrugaszkodott vízió. Annak ellenére, és éppen azért, mert valóban elég sanszos, hogy a bizonytalanok döntik el a választás kimenetelét, de mert az ellenzék egyelőre még a jövőbeni, elméleti tárgyalások megkezdésének időpontjában sem tud megegyezni, lássuk be: kínos lesz majd a kudarcot a jelenlegi Fidesz kormányzás számlájára írni. Persze sokkal könnyebb, értelmesebb és eredményesebb lenne ilyen módon nyilvánosan egyezkedni és meglepődni, ha bármelyik fél tiszta lappal indulna (legalább annyira, mint mondjuk az LMP 2010-ben) de mert sajnos sok és sokféle frusztráció, ellenérzés él a magyar társadalomban mindkét politikussal és pártjával szemben, félek, hogy ez a helyzet kizárólag a Fidesznek kedvez.

Nem tudom, hogy az, aki cizellált programokban gondolkodik, amelyeket a társadalom széles rétegével kíván megismertetni és elfogadtatni, mennyire érti a tömegdemokrácia működését? Egy olyan társadalomban, ahol az erőből átvitt döntések, a nemzeti kokárdával átkötött, háromszavas csatakiáltások dobogtatják meg a szíveket, ahol egy kétharmados kormány rezsicsökkentés céljából szemfényvesztő aláírásgyűjtést kezdeményez, amelyhez látványosan sok magyar ember adja a nevét, megengedheti vajon magának az ellenzék a csetlés-botlást, bizonytalankodást, levelezgetést, taktikázást? Mennyire pragmatikus a megegyezésre való jelenlegi képtelenséget a társadalmi nyilvánosság különböző szintjein "reklámozni"?

A kérdéseket költőinek szánom, de van egy olyan érzésem, hogy a Fidesz vezérkar most éppen elégedetten hátradőlt. És azt hiszem, hogy joggal. Vajon két levelezés és harmatgyenge, évszakokon átívelő összefogási szándék között, elgondolkodtak-e az ellenzéki oldalon azon, hogy mi van akkor, ha Orbánék már az előrehozott választásokon munkálkodnak a színfalak mögött? A Fidesz kormány adatgyűjtésbe csomagolt rezsicsökkentésének dicshimnusza, vagy az Európai Unióval folyatott nyílt háborúzás engem Bajnaiék-Mesterházyék helyében elgondolkodtatna azon, hogy meddig lehet még bohóckodást választani a konkrét cselekvés ellenében. Lehet, hogy már összefogni sem lesz idejük, nemhogy megerősödni, és valós alternatívát kínáló erővé válni.