Hogy lesz ebből rendszerváltás?

H_A Címkék: választások rendszerváltás nyílt levél MSZP Fidesz Mesterházy Attila Bajnai Gordon ellenzéki összefogás Együtt-PM2013.04.22. 10:54

Töretlen érdeklődéssel figyeltem a magyarországi, magukat a demokratikus ellenzékhez tartozónak nevező politikusok megszólalásait, színrelépéseit az (állítólag) alig valamivel több, mint egy év múlva sorra kerülő parlamenti választás kontextusában. Most kicsit olyan érzésem van, mintha indokolatlanul sok figyelmet fordítanék egy olyan dologra, amely dilettáns jellegénél fogva, fényévekre esik attól, hogy érdeklődésre tarthasson igényt. Itt van példának okáért a legfrissebb nyílt levelezés és kölcsönös meglepődés Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között. Miközben Orbán Viktor Legó országot vizionál úgy, hogy lendületesen és kitartóan f*szra veszi Európát, a Fidesz tarol a legtöbb időközi választáson, és egy hónap alatt több mint egy millió aláírást gyűjt össze a nagyszerű rezsicsökkentés ügyében (azaz durván minden tizedik magyar aláírta az ívet) vérszegény, erőtlen, kétoldalúan kedélyeskedő egy helyben toporgásnak tűnik ez a legújabb ellenzéki akció.

Nyílt levelezés arról, hogy össze kéne fogni, hogy vajon most kéne, vagy csak jövő héten, netán két hónap múlva, ősszel, télen vagy tavasszal, nyílt levelezés arról, hogy csupán egyetlen dolog számít: kié legyen  az  utolsó szó az asztalhoz ülés pillanatát illetően. És ez nagy baj, uraim! Bár elismerem, hogy bizonyos értelemben mindkettejüknek igazuk van: Mesterházynak abban, hogy a támogatók sürgetik, és szeretnének már látni valamit, hogy nincs idő a halogatásra, Bajnainak pedig abban, hogy a dolgokat jól meg kell fontolni, széleskörűen elfogadott programra van szükség, nem szabad egy összecsapott együttműködéssel a sikert kockára tenni. Vannak ezekben a megfontolásokban nagy igazságok, részigazságok, ám ezeknek akkor lett volna/lenne értelmük, ha ez a levelezés nem a nyilvánosság előtt zajlik, ha nem a választók szeme láttára taktikáznak, teoretizálnak és ping-pongoznak a nagyszerű ötletekkel és jobbnál jobb javaslatokkal.

mesterhazy_es_bajnai.jpgAz alapkérdésekben állítólag egyetértenek, az összefogás menetrendje sántít.
Hogy lesz ebből rendszerváltás, uraim?

fotó: www.magyarhirlap.hu

Ez így, ebben a formában semmiképpen nem támasztja alá a Bajnai Gordon-féle felvetést, miszerint a jelenlegi ellenzék közelebb került az Orbán-Simicska-rezsim leváltásához. Az oda-vissza meglepődés, az egymásra licitálás sokkal inkább azt a képet erősíti, hogy miután nem sokkal ezelőtt zátonyra futott  az összellenzéki összefogás az alkotmány védelmét célzó közös fellépés ügyében (amelyet annak idején szintén Bajnai Gordon kezdeményezett) újabb értékes idő telt el, ami alatt nem történt semmi érdemi előrelépés az oly szükségesnek ítélt rendszerváltás ügyében. Sőt.

Azt gondolom, hogy sem Bajnai, sem Mesterházy nem érti még mindig, hogy nem elvárás velük szemben, hogy feltalálják a meleg vizet, vagy megváltsák a világot. Azon túlmenően, hogy ha valóban létezik a sokat emlegetett összefogási szándék bármilyen kérdésben (akkor is, ha nem ehető-iható-megfogható kérdésről van szó) és fennen hirdetik ennek a közös fellépésnek az életbevágó fontosságát, erősen kontraproduktív ilyen módon nevetségessé és komolytalanná tenni azt. Az, hogy a felek egyetértenek mindenben, és aztán nem történik semmi, az nem csupán lejárat bármilyen komoly, vagy annak vélt ügyet, de hatványozott bizonytalanságot szül a megszólítani kívánt, politikától elfordult választói rétegben. Ennek a huzavonának aligha lehet keresnivalója a címlapokon, a hírekben, azaz a média napirendjén, tökmindegy, hogy melyik félnek milyen konkrét szerepe van abban, hogy a Fidesz továbbra is kedvére sütögetheti a jobban teljesítő ország pecsenyéjét.

E dilettáns, semmiféle megnyugtató bizonyosságot nem hordozó párbeszéd azért igazán haszontalan, mert a Fidesz magabiztos, jogállamromboló menetelése dacára az ellenzéki térfél folyamatosan gyengül, de legalábbis egyáltalán nem erősödik. Ez arra enged következtetni, hogy az MSZP és az Együtt-PM táborainak elég nagy része hezitál a két párt között. Más szavakkal: a Fidesz egyik legnagyobb erénye, hogy az ellenzéki térfél politikai közösségét osztja meg, vagyis arra játszik, hogy Bajnaiék-Mesterházyék egymástól vigyék el a potenciális szavazatokat.

Így aztán ez a konszenzust sejtetni akaró, ám mégis feloldhatatlan ellentéteket sugalló nyilvános levelezgetés, és minden hasonló, a mai napon túl nem mutató megszólalás az én olvasatomban arra enged következtetni, hogy az újabb négy éves Fidesz kormányzás lehetősége nem a valóságtól elrugaszkodott vízió. Annak ellenére, és éppen azért, mert valóban elég sanszos, hogy a bizonytalanok döntik el a választás kimenetelét, de mert az ellenzék egyelőre még a jövőbeni, elméleti tárgyalások megkezdésének időpontjában sem tud megegyezni, lássuk be: kínos lesz majd a kudarcot a jelenlegi Fidesz kormányzás számlájára írni. Persze sokkal könnyebb, értelmesebb és eredményesebb lenne ilyen módon nyilvánosan egyezkedni és meglepődni, ha bármelyik fél tiszta lappal indulna (legalább annyira, mint mondjuk az LMP 2010-ben) de mert sajnos sok és sokféle frusztráció, ellenérzés él a magyar társadalomban mindkét politikussal és pártjával szemben, félek, hogy ez a helyzet kizárólag a Fidesznek kedvez.

Nem tudom, hogy az, aki cizellált programokban gondolkodik, amelyeket a társadalom széles rétegével kíván megismertetni és elfogadtatni, mennyire érti a tömegdemokrácia működését? Egy olyan társadalomban, ahol az erőből átvitt döntések, a nemzeti kokárdával átkötött, háromszavas csatakiáltások dobogtatják meg a szíveket, ahol egy kétharmados kormány rezsicsökkentés céljából szemfényvesztő aláírásgyűjtést kezdeményez, amelyhez látványosan sok magyar ember adja a nevét, megengedheti vajon magának az ellenzék a csetlés-botlást, bizonytalankodást, levelezgetést, taktikázást? Mennyire pragmatikus a megegyezésre való jelenlegi képtelenséget a társadalmi nyilvánosság különböző szintjein "reklámozni"?

A kérdéseket költőinek szánom, de van egy olyan érzésem, hogy a Fidesz vezérkar most éppen elégedetten hátradőlt. És azt hiszem, hogy joggal. Vajon két levelezés és harmatgyenge, évszakokon átívelő összefogási szándék között, elgondolkodtak-e az ellenzéki oldalon azon, hogy mi van akkor, ha Orbánék már az előrehozott választásokon munkálkodnak a színfalak mögött? A Fidesz kormány adatgyűjtésbe csomagolt rezsicsökkentésének dicshimnusza, vagy az Európai Unióval folyatott nyílt háborúzás engem Bajnaiék-Mesterházyék helyében elgondolkodtatna azon, hogy meddig lehet még bohóckodást választani a konkrét cselekvés ellenében. Lehet, hogy már összefogni sem lesz idejük, nemhogy megerősödni, és valós alternatívát kínáló erővé válni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr105238797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.04.22. 12:54:25

Sehogy, legfeljebb csúszik még öt évvel.

Politikai árva 2013.04.22. 18:33:11

Szerintem valójában nem akar itt az ellenzék kormányozni, felmérte a lehetőségeit, elvannak azzal egyelőre, amit a Fidesz leoszt nekik a színfalak mögött. Nem érdemes egyébként sem ezt a politikai színjátékot túlmisztifikálni, mert egyetemesen vagyunk hülyének nézve, a képviselők pedig kösz, jól vannak, jól élnek, a propaganda gépezete is jól működik. Ettől függetlenül óriási hiba, ha egy országban nincs tényleges ellenzék. Ha a nép, mint olyan, szempont lenne, már rég összebútoroztak volna egymással, ehelyett most megy az amatőr cirkusz, amelyet a Fidesz az előválasztási hadjárat (aláírás-gyűjtés a rezsi mellett) közben valóban hátradőlve végignéz. Akkor történik itt valami, ha pl. az MSZP megválik végre az elnökségétől, köztük MA-tól, aki valamilyen hihetetlen okból (vannak azért teóriák) még mindig elnök annak ellenére, hogy egyre mélyebbre navigálja a pártot.

Namely 2013.04.22. 18:40:23

Miről beszélnek ezek?

Rendszerváltás?

Ezekkel?

Jobbak ezek, mint a jelenlegi tolvajok?

Ez ugyanaz a politikusi söpredék, mint akik a fideszben/jobbikban/kdnp-ben ülnek... hogy mszp-nek, dk-nak vagy mittudomén minek hívják, az nem változtat semmin.
Azokban kellene reménykedni, akik egy olyan 8 évet hagytak maguk után, amelyet csak a fideszéknek sikerült alulmúlniuk?

Állampolgárok ébresztő!
Nyelvet tanulni/szakmát szerezni, aztán uzsgyi ki az országból.
Fulladjanak ezek és a hű szavazóik abba a szarba, amit jelenleg azokkal a versenyszektori szereplőkkel és alkalmazottakkal tartatnak fenn, akik még nem kapcsoltak....
Minden pénzeteket átváltani valutába/devizába, és ki az országból.

Nem kell messzire, csak innen el.

Dőljön rájuk ez a csődtömeg!

Egyék meg, amit főztek, és AKIKNEK főzték. Jó étvágyat idióták ahhoz a szarhoz, amire szavaztatok!

2llkedő 2013.04.23. 06:59:15

@condemnation: "Ettől függetlenül óriási hiba, ha egy országban nincs tényleges ellenzék. "

Milyen ellenzékre gondolsz? Miért kellene ellenzéknek lenni, ha "mindenki" demokráciát szeretne? Akkor mit kellene ellenezni? A rendszarváltozgatáskor volt ellenzék, nagyon helyesen. Ellenezték a cucurista rendszart, és demokráciát akartak. A fidesz ténylegesen ellenzék volt, mivel demokrácia maszlaggal leöntve a kezdetleges demokráciából diktatúrát akartak, amit lassan, de biztosan ki is építenek.

magyar ember teli szájjal 2013.04.23. 06:59:53

Nem a Fidesz osztja meg az ellenzéket, hanke az hogy olyanok amilyenek és hogy azok akik.

Donoter 2013.04.23. 13:04:00

@autognomia: Apropó „demokratikus ellenzék”, mármint 2013-ban. Régóta bevett meghatározás „demokratikus ellenzék” de mitől lenne ez az ellenzék demokratikus, nem hinném, hogy csupán a jobb oldal szapulása demokratikussá tenné a bal oldalt. Mert eszközei távolról sem ezt bizonyitják, mostanra világossá vált, hogy bármit tesz is a hatalmon lévő jobb, megkapja birálatot azért ha van sapkája vagy ha nincs. A kritika még ha ki is indul valós hibából oly módon ferditik, csűrik csavarják hogy csak a balliberális oldalnak lehet igaza. Mikorra várható egy olyan liberális blog amely például kommentálná a minap nyilvánosságra került titkosszolgálati kapcsolatot a magyar alvilág és a bal titkosszolgálatok közötti kötödést a jobb oldal előretörésének megakadályozására. Vagy ez a kötődés ballibb oldalon demokratikusnak tünik ha ballos érdeket képvisel. Talán a „demokratikus balodalnak” van oly része amely már rég tudott az ilyen tipusú kötödésekről és pont ezért ózkodik hanyat homlok repülnie a szocialista párt új bal demokratikus szövetsége felé. A „demokratikus bal” ilyen tipusú kötődéseinek igaz történelmi hagyományai vannak kezdve Marxtól....Grószig és e szekérhez kötötték szekerüket a liberálisok Mo-n és el is tüntek a szintérről, most hasonló forgatókönyv valósulhat meg Romániában is, olyan nehéz ezt észre venni, miközben a liberális eszmék gyakorlatba ültetése nagy kudarcokat élt és él meg Európa szerte. A magyar liberalizmus is leszálló ágban van, az úgynevezett nemzeti liberalizmus(Deák, Széchenyi, Kopssuth) hőskora óta. A mai liberalizmus belehajszólja magát saját vesztébe, mert többek között túlharsogja a szólás és vélemény szabadságát miközben nem veszi észre, hogy csupán önmagának hisz és minden más véleményt retrográdnak, dogmatikusnak, xenofobnak vagy akár antiszemitának nyilvánit, képtelen érdemi párbeszédet kialakitani.

H_A 2013.04.23. 13:38:15

@Donoter: Egyebek mellett ezért is írtam azt, hogy "magukat a demokratikus ellenzékhez tartozónak nevező politikusok", és nem én illetem ezzel a jelzővel őket. Annak ellenére, hogy a két szóban forgó figurát a magam részéről annak tartom, viszont ez nem általánosítható kategória. Foltokban és nyomokban demokratikusnak vélem az MSZP-t is, vagy a PM-et, akár még a DK-t is, bár evidens, hogy a folt és a nyom nagysága látványos különbségeket mutat. Abban sincs szerintem véleménykülönbség közöttünk, hogy a másik oldal állandó démonizálása nem vonja maga után a demokratikus jelző kiérdemlését. Pont ennek okán igyekszem magam távol tartani ezektől az ideológiai kategóriáktól, amelyeknek zöme mára üressé vált pejoratív mentális dobozzá vált. A Fideszt nem azért kell leváltani, mert jobboldali, és a helyébe sem azért kell valaki mást juttatni, mert az baloldali. A jobb-és baloldali dichotomizálás teljesen mellékvágányra viszi a valós társadalmi problémák diagnosztizálását. Ez pedig nem éppen ritkaság.Sőt.Sajnos.

Namely 2013.04.23. 15:03:00

@bvb09:
várom ellenérveidet. Ebből a szimpla idiótázásból csak arra lehet következtetni, hogy te is egy agymosott pártrajongó vagy.... váljék egészségedre.

bvb09 2013.04.23. 15:14:15

@Namely: Tudod, Öreg, mikor a te fajtád volt kormányon az én ízlésemmel tökéletesen ellentétesen, akkor sem bujtogattam senkit az ország elhagyására, nem diktatúráztam tele a világot minden médiában, hanem végeztem a dolgom, mint egy normális magyar polgár, aki érez némi elkötelezettséget ezért a közösségért, még ha nem is az ő ízlése szerint való a kormányzás. De tudod, ez a különbség, köztünk és köztetek. Hogy mi elviseljük, mikor a sors tőlünk türelmet vár el, ti pedig ott áruljátok el a hazát, ahol lehet. Szerintem is jobb, ha elhúztok a gecibe.

Namely 2013.04.23. 15:31:47

@bvb09: OLVASS EGY KICSIT, MÉG HA A NEHEZEDRE IS ESIK.

"Ez ugyanaz a politikusi söpredék, mint akik a fideszben/jobbikban/kdnp-ben ülnek... hogy mszp-nek, dk-nak vagy mittudomén minek hívják, az nem változtat semmin."
"Azokban kellene reménykedni, akik egy olyan 8 évet hagytak maguk után, amelyet csak a fideszéknek sikerült alulmúlniuk?"
vs.
"mikor a te fajtád volt kormányon"

Ha szövegértelmezési nehézségeid vannak, akkor segítek: nekem egyik párt sem a képviselőm. Mindegyik ugyanazt mondja, csak más köntösbe bújtatják.
ctrl+c ctrl+v
Ha pedig nem olvasod el, akkor miért reagálsz?
Ja, jó dolog idiótázni.

Namely 2013.04.23. 17:28:45

@Namely:
Csak annyit tennék még hozzá az előző kommentemhez, hogy jól tippeltem. Megnéztem a blogos aktivitásodat, és jól látszik, hogy sima pártkatona vagy. Ezzel a témával kelsz-fekszel.
Jól látszott ez a reakcióidon is, ahogyan írtál. Annyi düh van benned, hogy elég nehéz elhinni, hogy csak nyugodtan ültél 2002 és 2010 között.
A hozzád hasonló nyugodt, közösségépítő emberek foglaltak Erzsébet-hidat, gyújtottak fel TV-Székházat.

Jó tudom.

Csak a hazáért.

Donoter 2013.04.23. 19:59:18

@autognomia: Egy percig sem állitottam, hogy a "demokratikus baloldal" elnevezés e blogtól eredne, csak már igen sok helyről hallom az utóbbi időben és sérti a fülemet.

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 23:05:16

"Töretlen érdeklődéssel figyeltem a magyarországi, magukat a demokratikus ellenzékhez tartozónak nevező politikusok megszólalásait, színrelépéseit az (állítólag) alig valamivel több, mint egy év múlva sorra kerülő parlamenti választás kontextusában."

A népszerű néhai író, Varga "Gőgösgúnármosómasa" Katalin ilyen könyvcímmel írt volna erről az attitűdről: Barátom, a mazochista Bonca. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 23:14:40

@Namely:

"Nyelvet tanulni/szakmát szerezni, aztán uzsgyi ki az országból."

Ha gerinces ember vagy és tartod magad a nézetedhez, akkor valószínűleg külföldről írod ezt. :)

Namely 2013.04.24. 09:52:18

@pocaklakó minimanó:
ennek most ki köze a gerincességhez?
te sem tudod, de jól esik valamibe belekötni...

Amúgy nem, Mo-ról írok.
Én azonban tőzsdézésből élek meg, a nyereségem ~85%-a usd-ben keletkezik, és külföldi bankokban van minden. Azonban azt nem tanácsolhatom mindenkinek, hogy forgassátok a pénzeteket a tőzsdén, mivel a legtöbb embernek sem pénze, sem pedig érzéke nincs ehhez.
Azonban azt mindenki meg tudja tenni, amit írtam: nyelv tanulása és egy szakma elsajátítása (pl az eü-i szakképesítéssel rendelkezőket is nagyon keresik).

Lehet flegma módon kezelni a kérdést, meg várni arra, hogy majd megoldódik, majd a politikusok megoldják.
Azonban erre kár várni, jobb, ha az emberek maguk lépnek. Én már léptem, javasoltam másoknak valami általánosabbat.
Ha nem tetszik, nem fogadod meg.
És majd nézed 40 év múlva, hogy mennyi nyugdíjat fogsz kapni az üres kasszából, aktuális kormányok színétől függetlenül.
Ennyi a történet.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 13:52:54

@Namely:

"Amúgy nem, Mo-ról írok."

Látod, akkor következetes vagy.

Nem úgy, mint a többi sivító-visító itthoni nyámnyila legény és leány, aki nyomja orrba-szájba a kivándorlásos dumát otthonról a gépe előtt. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 13:54:01

@Namely:

"És majd nézed 40 év múlva, hogy mennyi nyugdíjat fogsz kapni az üres kasszából, aktuális kormányok színétől függetlenül."

Dettó külföld. Éppen most paráztak rá a franciák is.

Szóval egyrészt nem újdonság a dolog, másrészt nem helyspecifikus.

Egyéb?

Namely 2013.04.24. 18:52:46

@pocaklakó minimanó:
látom nem akarod érteni amit írok, nem véletlen, hogy megragadtál a korábbi hangyáid mellett.

"Nem úgy, mint a többi sivító-visító itthoni nyámnyila legény és leány, aki nyomja orrba-szájba a kivándorlásos dumát otthonról a gépe előtt. :) "
Tényleg nagyon vicces, és ütős.
Micsoda poénok egymás után.

Ha azonban kihúztad a fejedet a seggedből, akkor megértheted, hogy pénzügyileg külföldön vagyok, de ezt nem mindenki teheti meg. Na, nekik tanácsoltam, hogy menjenek ki, méghozzá gyorsan.

Persze tudom, hogy érted, csak nem akarod érteni, hogy leírhasd a fenti hatalmas, eget rengető poént.

De az is lehet, hogy ennyire csőlátással rendelkezel: csak az mondhat ilyet, akik nincs Mo-on!

Nagyon egészséges a margitszigeti kocogás, csinálja mindenki, akinek fontos az egészsége! Én nem teszem, mivel heti 3x járok máshová edzésre. Érthető?

"Dettó külföld. Éppen most paráztak rá a franciák is."

Azért Fo-ban nem a népesség 20%-a viszi hátán az egész kuplerájt. Ott nem az aktív népesség (an) 1/3-a fizeti a TB-t, és nem az an 25%-a fizet szja-t. Ott az adócsalás nem dicsőség, mint itt. Ne keverjük össze a kettőt.
Annak, hogy Fo-ban nem lesz pénz nyugdíjra, és hogy itt, nem ugyanaz a valószínűsége.
Ez a téma az egész fejlett világban, de itt nem csak az alacsony szül-i ráta, az elöregedő társ miatt, hanem mert nincs miből fizetni. Recesszió, ber-i ráta csökken, ipar csökk, exp stagnál, magánmegtakarítás nulla, az emberek nagy részben nem tanulnak, nem dolgoznak, bliccelnek, potyautasok, ügyeskednek, munkanélk magas szinten stagnál, és ami a legrosszabb az emberek gondolkodásában Kádár köszön vissza, és jelenleg nincs kiút belőle.

Ha nem tudnád, Mo már a bolgároknak is csak a hátát látja. Hát még a franciákét.

"Egyéb?"

Olvass többet és szállj le a magas lóról.

Ha vitázol, vitázz, de csak lökjél ide olyan fölényesnek tűnő ostobaságokat, mint amiket idéztem.

Köszi.
süti beállítások módosítása