Az Úr nem akar rezsicsökkentést!

H_A Címkék: templom aláírásgyűjtés Fidesz Kecel rezsicsökkentés Burányi Roland2013.04.05. 23:03

Kevés olyan téma van, amelyen az utóbbi hetekben annyit rágódtunk volna, mint ezen a fránya rezsicsökkentésen. Pro és kontra érvek ütköztek, mindenki valamilyen formában állást foglalt az ügyben. Én sem vagyok kivétel ez alól, azt viszont nem gondoltam volna, hogy e nemes cél érdekében folyó, dübörgő aláírásgyűjtés az egyház falai közé is betör. Márpedig betört. Annak rendje s módja szerint, felállított standdal, emelt hangú veszekedéssel, válogatott szavakkal.

Akik közel egy hete a húsvéti ünnepkör egyik legszebb estéjének tönkretételére tett kísérletként definiálták a Mostantól az önkény ellen! civil demonstrációt és a húsvéti időzítés szentségtörését visszhangozták, remélem most is összeráncolt homlokkal és ökölbe szorult gyomorral ütköznek meg kis magyar valóságunkon. Most, amikor kiderült, hogy az ünnep szentsége és sérthetetlensége nem állhatta útját a rezsicsökkentés démonának sem: berontott a keceli katolikus templomba is.

rezsi.jpgNa de a templomban is?

Mi ebben a rendkívüli? Semmi. Mindent a szent ügyért – mondhatnánk fideszül. Csakhogy isten szolgája, Burányi Roland plébános nem így gondolta, és kiutasította a túlbuzgó Fideszes aktivistá(ka)t a templomból. Több-kevesebb sikerrel. Ugyanis egy Fideszes aktivistának a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy templomban (!!!) két üveg közé üljön és gyűjtse a szignókat, mert –mint mondta az egyik érintett - országosan meghirdették, hogy a templomokban kezdjék az akciót. Nem érzi a helyzet tragikumát, küldetése groteszk és felháborító jellegét. Ő az Orbán Viktor-féle családmodell ideális, „3 gyerekes 4 unokás nagymamája”, aki jótanácsokkal is ellátja a plébánost, belevigyorog az arcába, és számonkéri. Nem vonul ki megszégyenülten, hanem visszapofázik. Mert így van idomítva. Mert ezt várják tőle. Mert a 3 gyermek, a  4 unoka és rezsicsökkentés mellett ettől teljes az élete. Hogy szolgálja az ügyet.

Azt nem tudom, hogy Roland atya meddig hirdethet még igét a keceli templomban, de annyit tudok mondani, ezért a gesztusért minden tisztelem az övé. Azért, mert kiállásával azt üzeni: a jelenlegi politikai hatalom agresszivitásának, és egyáltalán semmilyen politikai szeánsznak nincs mit keresnie az egyház berkeiben. És mivel tudtommal még nem született jogszabály arról, hogy templomokban is lehet aláírást gyűjteni, ez így van rendjén. Nincs kétségem afelől, hogy nem sok Burányi Roland szolgál ebben az országban, de nem feküdné meg a gyomrunkat, ha néhányan legalább követnék a példáját.

És végül: biztos vagyok benne, hogy a Fidesznek mint annyi minden máshoz, ehhez az egész ocsmány történethez sincs köze. Ha Kocsis Máté mondja, aligha lehetnek kétségeim efelől. Viszont akkor nem ártana megválogatni az aktivistákat, uraim! Nem ártana néhány tőmondatban felvilágosítani a „Térdre, csuhások!” orbáni bölcsesség által vezérelt birkákat, hogy az Úr házában politizálni erkölcstelen, visszataszító és botrányos. Röviden megismétlem: nincs keresnivalója ott. Az Úr nem írja alá a rezsicsökkentési ívet.

· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr555203317

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyházaktól mentes államot! 2013.04.07. 08:27:45

Ez a dokumentum a Fidesz 1989-es programjának kivonata: "Az államtól megszabadított egyházakat, egyházaktól mentes államot."

Trackback: Hittanon megmutatják, amit nem kellene tenni 2013.04.06. 18:09:42

"A hittantanár az egyik hittanórán bugyira és gatyára vetkőztetett két kisdiákot, akiknek aztán meg kellett puszilniuk egymást. ...  A tanárt az egyház "felfüggesztette", de az iskola és a tankerület nem indított vizsgálatot, mond...

Trackback: Hittant meg kell szüntetni az iskolákban 2013.04.06. 18:09:10

"A hittantanár az egyik hittanórán bugyira és gatyára vetkőztetett két kisdiákot, akiknek aztán meg kellett puszilniuk egymást. ...  A tanárt az egyház "felfüggesztette", de az iskola és a tankerület nem indított vizsgálatot, mond...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocaklakó minimanó 2013.04.05. 23:19:17

Egyetértek. Tűrhetetlen dolog. Emiatt sokkal jobban kell aggódnunk, mint a következő, európai problémakezelési módszer miatt: "Erőszakos támadás ért két középkorú aláírásgyűjtő hölgyet, akik a Fidesz rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtésében vettek részt." (pestmegyei-hirhatar.hu)

Sokkal jobban összeszorítja és aggódásra készteti az emberek diktatúrától és fasizálódó Magyarországtól való rettegésben élő kis szívét az, ha a templom környékén aktivizálódnak a rajongók, annál, ha a rajongókat fizikailag is bántalmazzák, hiszen az ütésnyomok elmúlnak, de a lelki kínok hét nemzedékre előremenően károsítják a kollektív pszichét.

Vagy ilyesmi blabla. :)

ob.szerver 2013.04.06. 17:30:49

Ki a kufárokkal a templomokból.
És ez vonatkozik a mai magyar katolikus egyház vezetőinek a többségére is.

Orbántakarodj!!! 2013.04.06. 17:40:29

Természetesen A FIDESZnek semmi köze semmihez, amiből kellemetlenségük származna! Ezeket MINDÍG letagadják. Persze az egyértelmű, hogy az aktivisták bunkók voltak. Épeszű ember még Viki személyes parancsára se menne be a templomba politikai céllal! Nem vagyok templomba járó, de ettől felfordul a gyomrom. Vikinek és bandájának semmi se szent, elvégre lefizették az egyházat. Illetve "szeretett" veszérünk olyan mint egy szent. "Minden szentnek saját maga felé hajlik a keze."
És ha már idézek. "az államférfi a következő nemzedékre gondol. A folitikus a következő választásra." Winston Churcill

vizsla_barat 2013.04.06. 17:49:50

irattak mar velunk ala szenatoroknak es kongresszusi kepviseloknek szolo levlapot tiltakozando az obamacare ellen a mise elott.

regress 2013.04.06. 17:55:25

@pocaklakó minimanó: mást is vertek már meg,csak az nem volt fideszes,és nem folyt a csapból is.az nem csípte a szemed,mikor más pártok irodáira benzines palackot dobáltak? amúgy megérdemelték,minek kell zaklatni az embereket ilyen baromságokkal.az alkotmánymódosításról kellett volna véleményt kérni.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.06. 17:59:17

@pocaklakó minimanó: Nyilván az se helyes, ha az aktivistákat elverik, persze nem tudjuk, ők hogyan aktívkodtak. És ahogy itt valaki írta, az aktivistáknak ez a sorsuk, oldaltól függetlenül, időnként elverik őket (ami nagyon szomorú).

Ennek azonban semmi köze a blogban írtakhoz.

Ellenbn a templomban kufárkodásról konkrétan van rész a Bibliában.
Bár, sok mindenről van ott szó, ami manapság senkit se érdekel... Pl. a szegénységről is, amely részek kimaradtak annak a pécsi plébánosnak, aki közölte, hogy ne a templom előtt kolduljanak (nem mintha nem ott koldulnának több ezer éve a koldusok).

TBone 2013.04.06. 18:00:54

Márk 11:15-19

Ezután bementek Jeruzsálembe. Amikor a Templom területére érkeztek, Jézus kizavarta azokat, akik ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is

Azt sem engedte meg, hogy bárki bármit átvigyen a Templom területén.

Majd így tanította őket: „Az Írásban ez áll: »Házam imádság háza lesz minden nép számára[a].« Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!

regress 2013.04.06. 18:05:46

isten azért nem támogatja a rezsicsökkentést,mert ő komolyan veszi a tízparancsolatot.viktorékkal ellentétben,nem adja nevét a hazugsághoz.az se volt semmi,mikor az előző válsztásoknál a papok nyíltan kampányoltak a fidesz mellett,mise közben.

Kámasuka 2013.04.06. 18:07:12

Az ügyet lehet szolgálni, de a templom és az iskola azért maradjon ki az ilyesmiből.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2013.04.06. 18:12:53

Szórakoztató Valláskritika közösség majdnem megosztotta, de ez az "Úr"azás nem illik a profilunkba.
7.167 ember kedveli · 17.744 ember beszél erről
www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika

Nap Pali 2013.04.06. 18:22:44

az "ÚR" nem akarja a rezsicsökkentést !

egyértelmű bizonytéka hogy a fideSS hiába kínlódik pár százalékkal görcsöl...
az Isten meg egyszerűen a telet kitolta és a rezsit megsoxorozta !

minden választási fideSS siker után ÁRVÍÍÍZ jött (1998 tavasz, 2010 tavasz, 2010 ősz)

aki ezeket a jeleket nem érti az az ORSZÁG PUSZTULÁSÁT AKARJA !!!

Parajpuding 2013.04.06. 19:07:16

Nem szokatlan, hogy a tetű fideszesek számára még a templom sem szent. Zaklatják az embert az utcán, a templomban, a saját lakásán. Mint a paraziták még a zemberek bőre alá is bebújnának.
Végre az első plébános, aki kívülre tessékelte a politikát. Le a kalappal.

micsoda? 2013.04.06. 19:08:38

Nem is értem, van olyan ember aki nem szeretné, hogy csökkenjen a költsége, jelen esetben a rezsije. Bizonyára van, de az már orvosi eset.
Egyébként felhábóritó az eset. Viszont az is felhábórít amikor a templomba politikai szonóklatot tart a pap.

Nap Pali 2013.04.06. 19:10:15

miért fontosak a katolikus hívek a fideSS nek? mert a birkák könnyen bevesznek újabb meséket ! van elég hitük kérdés és kétej nélkül hinni a hazug rabló pártban

hvg.hu/w/20130403_A_sir_ures

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.04.06. 19:14:27

@micsoda?:
"Nem is értem, van olyan ember aki nem szeretné, hogy csökkenjen a költsége, jelen esetben a rezsije. Bizonyára van, de az már orvosi eset."

Csökken a rezsiköltségem, mivel HŐSZIGETELEM a házamat még jobban.
Ehhez adjanak támogatást, ne demagóg rezsicsökkentést erőltessenek.
Másrészről meg mondjuk nem kellett volna szétbaszni a gazdaságot az unortodox hülyeségekkel, és akkor talán a bérek is nőhetnének. (ténylegesen, nem fideszül).
Harmadrészt amikor az áram árának 80%-a az állam zsebébe folyik vissza, akkor miért is nem lehet azon csökkenteni?
Vagy miért csak ellenzékben volt fontos a benzin jövedékiadó csökkentése?

2013.04.06. 19:28:48

Én olyat ívet szeretnék aláírni, amin az állam havi százezer forintot ígér nekem csak úgy. Azt is biztos mindenki aláírná, nem is értem mit kell itt 10 % csökkentéssel kicsiben játszani. Ígérjenek rendesen, ha már ígérgetnek.

micsoda? 2013.04.06. 19:36:34

@Kőmíves Kelemen: Szerintem is az volna a helyes ha több lenne a bér, a nyugdíj, aztán majd eldönti az állampolgár, hogyan csökkenti a rezsiköltséget. Németországban tapasztaltam, fent északon, hogy a tömbházban éjszakára lekapcsolták a fűtést. Nem volt probléma.
Egyébként, mindig azt szajkozzák az okosok, hogy a piac, meg a verseny, hat az árakra, na meg a munkafegyelemre. Csak nem nálunk:)

Tücsök1 2013.04.06. 19:41:44

@Kőmíves Kelemen: Magyarázhatod ezeknek napestig,akkor sem fogják látni,és főként belátni, hogy rohadtul át vannak verve.Én,mint liberális gondolkozású,néha úgy gondolom,tényleg korlátozni kellene a választójogot.Számolni nem tudnak,orruknál tovább nem látnak,távlatokban gondolkodni nem hajlandók.Reménytelen az egész!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.04.06. 19:44:25

@micsoda?:
Szerintem nálunk a 25 évvel ezelőtti állami gondoskodás és a totálisan elbaszott rendszerváltás, a kinai dömping miatt gondolnak az emberek nosztalgiával a régi rendszerre, ahol az állam mindent szabályozott.

Én speciel köszönöm szépen, nem kérek belőle. Nálam a piac+verseny tökéletesen megfelelő. (ehhez persze szorgalom és piacképes tudás/szakma kell)

Másik:
Nálam a fűtés kikapcsol 22-23 órakor, és reggel 6kor kapcsol be újra, addig a legnagyobb hidegben is 1.5-2 fokot hűl.
A szembeszomszéd hőszigeteletlen háza ugyanekkor 5-7 fokot.
Ő 3000 m3 gázt fogyaszt 80 m2-re, én 170 m2-re 1500-1600-at.

anyadmajma 2013.04.06. 19:46:43

Sok hülye meg mantrázza, hogy csökken a rezsije.
Közben meg a fizetése-nyugdíja is csökken, de ha nem is csökken, abból sem tudja a maradék 90%-ot kifizetni.
Be kell látnom, hogy Magyarország az ostobák országa lett. És jelen pillanatban mindent elkövetnek, hogy ne kevesebben, hanem többen legyenek a primitív tudatlan hülyék. Azoknak elég az éljenzéshez hogy a gyurcsány a hibás, vagy bárki más, lehet gyűlölni, az elég. Kenyér helyett is.

anyadmajma 2013.04.06. 19:51:12

@Kőmíves Kelemen: Biztos lopod.:)
Abban, hogy az állam szabályozza a piacot nem az a gáz, hogy szabályozza, hanem hogy a többi országba meg nem.
Szóval ez olyan, mintha az mondanánk, hogy mától 1Ft 2Eur-t ér. Ugye a többi országba maradna a kb 300 Ft/Eur árfolyam...

MEDVE1978 2013.04.06. 19:53:23

Majd megnézheti az Úr magát, hogy ellentmond Orbán polgártársnak. Megtanulja majd a magyarok istenét...
Ha meg nem, akkor Orbán ráküldi Selmeczi Gabriellát. Az Úr pedig látva Gabriella fényes intellektusát, majd enged és a Bibliába foglalja a rezsicsökkentést is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.06. 19:53:53

A papnak teljesen igaza van. Abszurdum ilyesmit a templomon belül csinálni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.06. 19:55:00

@Nap Pali:

Az általad idézett cikk primitív és hazug. Én nem lennék büszke rá.

anyadmajma 2013.04.06. 20:00:27

@MEDVE1978: Az Úr már elég borsot tört a viktor orra alá.
Hát nem Ferenc lett a pápa????

Tücsök1 2013.04.06. 20:02:41

@anyadmajma: Amióta itt a fidesz vallás lett,OV-t pedig imádják a hívek,azóta a kollektív elhülyülés csak terjed,mint a pestis.Most mondja az ATV-n Kéri-totális néphülyítési igény sikeresen találkozott a kereslet a kínálattal.DE előbb-utóbb ezek a gyűlölködő gyomrok is korogni kezdenek.Láttátok a pécsi tacepaót,a katolikus egyház nagyobb dicsőségére?Tessenek a koldusok a templomtól távolabb koldulni,nem megzavarni a polgárok ájatatoskodását és a mise után megtisztult lelkét a nyomorukkal!Krisztus mit csinált volna a földi helytartóival egy ilyen cédula láttán?

aranyláz 2013.04.06. 20:06:29

@anyadmajma: Ez a megosztó, állandó hidegháborús politika sodorja egyre lejjebb az országot, amíg ezt nem ismeri fel egyre több ember, addig esélyünk sincs. Rá kéne már jönni, hogy nem lehet két hazánk, és elutasítani mindenféle manipulációt, ami az ellenségeskedésre játszik. Csak hát ehhez felnőtt emberek kellenek. Olyanok, mint ez a plébános!

anyadmajma 2013.04.06. 20:06:48

@Tücsök1: Hát, szerintem Isten létét legjobban a pápamobil cáfolja. Minek kell az? nem védi meg a pápát a főnöke?

Tücsök1 2013.04.06. 20:07:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Miért is primitív és hazug?Szerintem Tóta igencsak beletrafált a közepébe!Persze a hívőknek nem kellemes így összeszedve látni a lényeget.De hát nem is azért írja, hogy kellemes legyen.

Tücsök1 2013.04.06. 20:09:56

@anyadmajma: Hát azért kellett,mert pl. Benedek már annyira roskadozott az egyház bűneinek súlya alatt,hogy nem bírták el a lábai.

anyadmajma 2013.04.06. 20:21:05

@Tücsök1: nem, én arra gondoltam, hogy a pápa Ferenc lett, a gyurcsány meg Pápán született.....:)

aranyláz 2013.04.06. 20:22:52

@anyadmajma: "Hát, szerintem Isten létét legjobban a pápamobil cáfolja. Minek kell az? nem védi meg a pápát a főnöke?"

Jézust még megvédte, ő nem félt az emberek közé menni.

Tücsök1 2013.04.06. 20:23:36

@anyadmajma: Hacsakaznem.De egy ilyen méretű világösszeesküvés leleplezésére dupla műsoridő kell a Szaniszlónak.

béla a görög (törölt) 2013.04.06. 20:24:23

Erre mondom ateistaként, hogy
1) HEHE - a papok kezdtek el politizálni a templomba most visszaüt
2) Derék dolog a paptól amit csinált, de ha elfajulnak a dolgok én feldobnám inkább a jónépnek: Emberek ha misét akarnak akkor ezt az embert dobják ki! Amig itt van nincs mise. Semmise! HEHE!

Akkor majd kiderül kire van nagyobb szüksége a derék hívő léleknek - Orbánra vagy az Istenre. HEHE.

Én mint bolsilibsi csak csendben elröhögök itt magamban.

anyadmajma 2013.04.06. 20:38:21

@béla a görög: ja, ezzel én is így vagyok nagyjából, csak én azért tartok attól is, hogy a végén mindegy melyiket választják, megégetnek mint eretneket...

2013.04.06. 20:40:42

Én sem értettem mi a péktetves f@5zt keres a fidesz aktivista a templomban, oda civilben kéne menjen csak.
Remélem szerencsétlen papot nem éri retorzió emiatt.

Tücsök1 2013.04.06. 20:42:23

@béla a görög: Az egyház igazodott a szocializmusban és igazodik most is,és nem a hívek,hanem a saját anyagi érdekei miatt.A politizálás tehát nem újkeletű,de talán soha nem volt ilyen direkt.Nem olyan egyszerű papot kidobni,lásd a paráznaságot a kisgyerekek levetkőztetésével szemléltető derék egyházi munkás esetét.Azonnal jött a reakció, ez az egyház belügye.Szűzmáriaédesanyám! Dehát a hittan oktatása alaptantervbe van foglalva!Mégsincs az államnak,mint mindenhatónak köze ahhoz, mi folyik a hittantanítás leple alatt?

Sákif za morro? 2013.04.06. 20:45:19

Majd módosítják az alkotmányt, hogy ezentúl lehessen templomban aláírást gyűjteni.

El Visco Stello (törölt) 2013.04.06. 20:51:20

Én még mindig nem értem ezt az egészet. Miért kell aláírást gyűjteni? Mi történik, ha meglesz? Mit csinál vele egy olyan párt, akinek 2/3-ja van? Nem azt csinál akkor is, amit akar? Még a törvénytelenből is tud alkotmányost csinálni. (csinál is) Csoda, ha dührohamot kap, aki meghallja a rezsicsökkentés című álszent hazugságot? Olyan nyilvánvalóan, a polgár pofájába vigyorogva nézik őt hülyének, hogy kinyílik a zsebében a bicska.

igi1 2013.04.06. 21:04:23

Az a szép, hogy ilyenkor fel se fogjátok, mit is tettek igazából. A történet sem erről szól.

Azt nem tudom, hogy Roland atya meddig hirdethet még igét a keceli templomban
---
ezek után nem sokáig, az garantálható a botrány után

egyébként meg ötévente áthelyezik a papokat

nagyon szomorú, gusztustalan dolog volt ez a fidesz részéről

és persze az atya repülni fog nagy ívbe, hiszen az egyház a támogatást az államtól kapja

biobender 2013.04.06. 21:10:12

@El Visco Stello: a diktatoroknak allandoan kell a megerosites. Ceusescu alatt is fostak az aktivistak, hogy 99,7 vag 99,8 szazalek a megyeben a valasztasi eredmeny. Chavez is feszt nepszavaztatott- igy megy ez.

dr kíváncsivagyok 2013.04.06. 21:13:14

@micsoda?: Ezeen az elven arról is lehetne népszavazást tartani , hogy " Akar Ön percenként többször levegőt venni " ?
Csak ezeket a fidesz-savazó birkákat lehet ilyen populista demagóg szöveggel egyben tartani...

dr kíváncsivagyok 2013.04.06. 21:14:47

@Sákif za morro?: ...és az is bele lesz írva hogy Roland nevű papok mostantól nem lehetnek...

béla a görög (törölt) 2013.04.06. 21:18:51

@Tücsök1:
"Dehát a hittan oktatása alaptantervbe van foglalva!"
Ez komoly?! Na akkor a gyerek majd kap ellenkiképzést. Kap olyan ellenségképet, hogy megtéríti a tanárt! :)
De egyszerűbb inkább azt hiszem ha nem taníttatom Magyarországon.

Tücsök1 2013.04.06. 21:36:02

@béla a görög: Most keringett a neten a nyilatkozat,amit a szülőnek kell kitölteni arról,hogy milyen oktatásban akarja részesítetni a gyereket.Kötelezően választható:hittan(felekezet szerint),erkölcstan,etika.Most öülök igazán,hogy a gyerekeim már kinőtték az iskolát,unokáim még nincsenek.

2013.04.06. 21:38:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A papnak teljesen igaza van. Abszurdum ilyesmit a templomon belül csinálni. "

Mélységesen egyetértek.

Tücsök1 2013.04.06. 21:38:39

@dr kíváncsivagyok: Ne adj nekik ötleteket!Látod,hogy a Nemzeti Katyvaszban egy nap alatt törvény lehet bármilyen baromságból.

2013.04.06. 21:47:35

@micsoda?: Nem is értem, van olyan ember aki nem szeretné, hogy csökkenjen a költsége, jelen esetben a rezsije. "

Én például nem szeretném, megéltem annak idején, hogy órákig nem volt villany. Városon.
Hogy sorba kellett ülni/állni a hentesbolt előtt a húsért. Hidd el, ha nem lesz fejlesztés, karbantartás, lepusztul (így is romlik) az állapota az eszközöknek.
Aztán majd választhatsz: nem lesz villany, vagy egy összegben fizeted ki a vezeték és trafócserét.
Ezt is megéltem: hozzá kellett járulni az utca aszfaltozásához anyagilag. Még Kádár alatt. Vagy a hálózatfejlesztéshez. Már ha akartál áramot.

Tücsök1 2013.04.06. 21:57:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Látom,neked még van türelmed magyarázni az összefüggéseket,azt hiszem én máa feladom.Jóéjt

Kámasuka 2013.04.06. 22:02:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ne lesz villany, nem lesz kenyér, államcsőd lesz! Riogatnak a komcsik, nagy sikerrel.

Nyihahaha-huhuhuuh-nyeheheehe

igi1 2013.04.06. 22:09:02

MAJD ÉN, HA AKAROM, ELMEGYEK, ALÁÍROM A REZSICSÖKKENTÉST.

De a templomba semmi keresnivalójuk, csak még jobban felidegesítenek.

Ha nagyon akarom, mindenképpen aláírom, megkeresem a módját. De nem a templomban, nem akarok még ott is ezekkel foglalkozni, nyugtot akarok, eldönteni, akarom-e aláírni az egészet.

Egyébként lásd Csehországot, hogy kell kitolni a szolgáltatókkal:

minél többször céget, szolgáltatót váltani, tömegesen

vittore 2013.04.06. 22:38:11

@Kőmíves Kelemen: azért fontos a rezsicsökkentés, mert evvel gyakorlatilag megnyerték a 2014 es választásokat, úgy, hogy más farkával verik a csalánt.A birkák kollektiv emlékezete pedig nem nyúlik vissza az előző ciklusra. Ezt használják ki ezek a patkányok. Vajon egy egy ilyen dologgal miért nem szembesítik őket élő adásban, épp amikor nagy mellénnyel verik a nyálukat az eredményeikkel?

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.04.06. 22:39:20

Ha kimegyek az utcára, mindenhol kormányzati plakátok, a napilapokban kormányzati hirdetések. A TV-ben, az interneten reklámok és reklámok...Most meg még a templomba is megtalálták az utat.Nem lehetne egy kicsit finomítani az állapolgárok megdolgozásán? Messze még a választás, s Magyarország ettől nem teljesít jobban. :( copywrite.blog.hu/2013/04/04/magyarorszag_jobban_terhesit

2013.04.06. 23:04:15

@BenFranklin: Ne lesz villany, nem lesz kenyér, államcsőd lesz! Riogatnak a komcsik, nagy sikerrel.

Nyihahaha-huhuhuuh-nyeheheehe

Látom, eszed az rengeteg. Igazi NER -társ vagy!
Talán ha képes volnál emlékezni, rájönnél, hogy az élelmiszer-hiány, az áramkimaradások épp a Kádárizmusra voltak jellemzőek.
Nem baj, énekeld csak: a párttal a néppel egy az utunk!

Ja, most látom, te egy ló vagy. Akkor viszont csodálom intelligenciádat!

2013.04.06. 23:07:19

@micsoda?: Nem hiszem, hogy így lenne. Ez pusztán demagógia. Majd más módon kompenzálják. Mint a bankoknál. Kamatadó, utalási illeték, csekkadó, és most a legújabb: kötelező kártyahasználat!
Vagy arra megy ki a játék, hogy átvegyék az energiaszektort. de mindegy, mert mindenképp te fizeted a beruházásokat, hisz kijafaszom fizetné?

ásványi répacukor 2013.04.06. 23:21:49

@BenFranklin: A képlet egyszerű:Nincs villany, nincs gáz, akkor nincs rezsid! Le lehet ezt 0-ra is csökkenteni, ha kikapcsolják, mert nem tudod kifizetni. Legyen benne részed, és akkor Nyihaha-huhuhu-nyehehe. Milyen jól is jártál.

reccs 2013.04.06. 23:27:38

@pocaklakó minimanó:

Ugye ez az a fidesz, aki 2006-ban politikai haszonszerzésből felgyújtatta/szétverette a belvárost?

Lassan nenm nagyon hiszem el, hogy ezeket az aktivista-veréseket nem a fidesz pr osztálya intézi.

Frizuravarjú 2013.04.07. 01:16:03

A rabbik is folyton a fideszt és orbánt éltetik. Nekik is a kurva anyjukat!
A zsidók is ugyanolyan barmok, mint a keresztények.

Mr. Waszabi 2013.04.07. 03:50:31

Burányi úr még finom volt. Olvasmányaim szerint Jézus Krisztus ostorral hajtotta ki az ilyeneket az Isten Házából. Ezeknek is belefért volna. Az se fajin dolog, hogy emberek lakásába csöngetnek be aláírás gyűjtési célból, kormányzati megbízásból, de azért a templomban aláírást gyűjtögetni, ott zaklatni az embereket, az egyenesen pofátlanság. Főleg, hogy a kormány is álságosan keresztény beállítottságban tetszeleg közben. Vagy én értelmezem rosszul esetleg, s valójában a kereszténykedésük azt jelenti csupán, hogy mostantól a templomok is párirodaként funkcionálnak? Remélem, nem.

El Visco Stello (törölt) 2013.04.07. 04:15:08

Nem voltam elég világos. REZSICSÖKKENTÉS NINCS! Ez az egész egy nagy hazugság. Újrakeverik a paklit, de a bank nyer. Mindig. Lehet, hogy csökken 100-200 Ft-tal valamelyik számla (2-3 szál cigaretta , vagy egy fél kiló kenyér ára), de le van húzva kamatostul máshol. Pölö ma már nem nyúlhat senki úgy a pénzéhez, hogy ne büntetnék érte. De még számtalan terület említhető a közalkalmazottak reálbér-csökkenésétől kezdve az oktatáson át a közlekedésig.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.04.07. 06:39:57

@aranyláz: Azért ezt így Húsvét után. :-)
Megvédte, mi? Akkor miért feszítették keresztre?

nu pagagyí 2013.04.07. 07:08:30

Rezsicsökkentést lehetett volna adócsökkentéssel is elérni, mondjuk az Áfa 5%-osra mérséklésével. Előterjeszt, elfogad.
Az aláíróív másról szól: tönkre tegyük-e a közműcégeket? Ezzel kell egyetértenie annak, aki aláír.

ggaborx 2013.04.07. 07:15:28

Jópofa dolog ez a templomi jelenet. Figyelembe véve, hogy a fidesz szavazók nagy része mélységesen _hisz_ a fideszben és egyenesen a megváltóként tekint Orbánra szerintem tökéletes választás a templomi aláírásgyűjtés. Ha ehhez hozzáveszem, hogy az előző választások során legalább 4 katolikus templomban (ahol személyesen jártam) mise helyett hosszú beszédek hangzottak el arról, hogy az "igaz hívő a fideszre szavaz", akkor nem is nagyon értem most ezt a hirtelen jött ellenszenvet a párt harcos képviselőjével szemben.

Komolyan mondom egyre komikusabb ami ebben az országban folyik. Én már csak hátradőlve élvezem a műsort és jókat mulatok a sok idióta lassan vérre menő, ámde változatlanul jelentéktelen, ostoba harcán.

A rezsicsökkentés meg egy baromság. Röviden: attól nem lesz senkinek sem jobb, hogy a millió adó és járulék mellett 1db tételt csökkentenek néhány forinttal, miközben a többit következetesen növelik. És erre még aláírást is gyűjtenek! Amúgy azzal remélem minden aláíró tisztában van, hogy ezzel felkerült a "könnyen manipulálható, gondolkodni képtelen, idóta birkák" kormányzati körökben egyre népszerűbb listájára.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2013.04.07. 08:28:44

Ez a dokumentum a Fidesz 1989-es programjának kivonata: "Az államtól megszabadított egyházakat, egyházaktól mentes államot."

erkolcstan.blog.hu/2013/04/07/egyhazaktol_mentes_allamot

Nap Pali 2013.04.07. 08:58:01

@El Visco Stello: aláírásgyűjtés :) ;)

szerinted az a cél? mégse hívhattyák kubatov lista frissítésnek...
azért még jogállam van, nem?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.07. 09:14:55

@Tücsök1:

Nem ismeri a kereszténységet, s úgy beszél róla. Ez primitívség. Tóta egy bulvárújságíró, több persze nem is várható tőle. De viszont ezt tudva, abszurdum őt komolyan venni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.07. 09:16:40

és ez true story? mert akkor még szomorúbb...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.04.07. 09:32:43

Az volt má', hogy köztörvényes bűnözők...?

Amúgy pedig az ingatlanomon minden fidesz-komcsi-csicskát a legnagyobb szívvel
V Á R O K

...gyertek bàtran :-)

aranyláz 2013.04.07. 12:51:09

@Rendíthetetlen Álamkatona: olvasd el a Bibliában, minden le van írva...

igi1 2013.04.07. 12:59:49

@nu pagagyí: igen, de úgy àllam bácsinak lnne kevesebb

Viktor sajàt magától venné el a falatot

az lenne a rezsicsökkentés lényege,hogy a szolgáltatók àlljàk a cahet

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:06:00

@regress:

"amúgy megérdemelték,minek kell zaklatni az embereket ilyen baromságokkal."

Az egészben az az érdekes, hogy ugyanezt a liberális attitűdöt ebben az irányban teljesen elfogadhatónak tartod, miközben másik irányban meg tiltakoznál ellene.

"az nem csípte a szemed,mikor más pártok irodáira benzines palackot dobáltak?"

Ide is írd ki, légy szíves, hogy "amúgy megérdemelték."

Ne légy finnyás! Akit bántanak, az megérdemli.

A te olvasatodban. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:09:01

@gusthy1:

"Nyilván az se helyes, ha az aktivistákat elverik, persze nem tudjuk, ők hogyan aktívkodtak. És ahogy itt valaki írta, az aktivistáknak ez a sorsuk, oldaltól függetlenül, időnként elverik őket (ami nagyon szomorú)."

Csak akkor az a sorsuk, ha nem a maszopnak, szadesznek vagy más lúzer pártnak aktivistáskodnak. Ha nekik aktivistáskodnak, akkor bármiféle atrocitás a jogállam és jogbiztonság sárba tiprása, rasszizmus és kirekesztés, amellyel a vásárhelymáriák és csürhéjük egészen strászbúrgig szalad véres kardként lengetve az atrocitást.

Ez alap.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:12:37

@vittore:

"A birkák kollektiv emlékezete pedig nem nyúlik vissza az előző ciklusra. Ezt használják ki ezek a patkányok."

kiváló példája ennek a 2006-os országgyűlési választások.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:13:42

@reccs:

"Ugye ez az a fidesz, aki 2006-ban politikai haszonszerzésből felgyújtatta/szétverette a belvárost?"

A ballib csürhe olvasatában tényleg erről van szó.

De mit számít? Hiszen a ballib csürhe nem tud olvasni. Csak írnak és sírnak.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:31:25

@gusthy1:

"Mint pl amikor Zsiga Marcell csinált ilyet, gondolom, a Te olvasatodban ezt szabad"

Csak annyira, mint amennyire belefér az, hogy Veres János lefejeli a tévékamerát és aztán kikéri magának.

Csak annyira.

www.youtube.com/watch?v=-bZ1rKhsDO8

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 11:34:30

@pocaklakó minimanó: Ha figyeltél, azt írtam a legelején, hogy egyik se elfogadható. Nyilván.
Mellesleg jegyeztem meg, hogy sajna kis hazánkban (valószínűleg nem csak ott) az aktivistákat időnként elverik. Ezt nem azért írtam, mert ez helyes, hanem csak leszögeztem a tényt.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:44:17

@gusthy1:

"Ezt nem azért írtam, mert ez helyes, hanem csak leszögeztem a tényt."

Nincs is ezzel semmi gond, ezt fogjuk alkalmazni akkor is, ha netán majd maszopnyik aktivistákat vernek el. Elmondjuk, hogy hát sajnos ez létező dolog, de nem helyes.

Majd egy 'regress'-i fordulattal hozzáfűzzük, hogy "amúgy megérdemelték,minek kell zaklatni az embereket..."

És ez így lesz jó.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 11:45:40

@pocaklakó minimanó: Hozzátettem én ilyet? Lécci mutasd meg, hol.

Tehát ha jól értem, a te álláspontod az, hogy a Fideszes aktivistákat nem helyes elverni, míg a nemFideszeseket helyes?

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:51:43

@gusthy1:

"Tehát ha jól értem, a te álláspontod az, hogy a Fideszes aktivistákat nem helyes elverni, míg a nemFideszeseket helyes?"

Nem. Az álláspontom az, hogy semmiféle aktivistát elverni nem helyes. És az sem helyes, hogy ezt egyrészt alapvetően adottnak tekintjük, bár sajnálkozunk picit (ld. te) és az meg pláne nem helyes, ha a tapló regress nick módjára még igazolhatónak is látjuk azt.

Már ha érted.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 11:56:28

@pocaklakó minimanó: Igazolhatónak nem látjuk.
Értem, persze, akkor csak félreérthető voltam.
Nem "adottnak tekintjük, és picit sajnálkozunk", tényként leszögezzük, hogy ez van (mert ha ezt nem tesszük, akkor az csak a fejünk homokba dugása), és... és itt a baj, hogy nem tudom, mit csinálunk, mert tehetjük pl, hogy nem verjük az aktivistákat, de én eddig se vertem, tehát ez nem új elem. Elmondhatom továbbá az ismerőseimnek, hogy ne verje őket, de általában ők se szokták.
Sajna frusztrált, elmebeteg emberek minden "oldalon" vannak (jaj de elegem van ebből az "oldalazásból"), és tényleg fogalmam sincs, mit kellene tenni ellenük.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 11:59:10

@gusthy1:

"...és tényleg fogalmam sincs, mit kellene tenni ellenük."

Bünti. Oldalfüggetlenül.

De regress nicknek ne említsd, mert nem fogja érteni.

Köszi a tapintatodat!

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 12:02:53

@pocaklakó minimanó:

És én is a tiédet :)

Igen, erre már én is gondoltam, csak az a baj, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az épp meg nem büntetett idiótákat elriasztja. Nota bene, ha elvernek egy aktivistát, akkor attól függetlenül most is járna bünti, hogy az illető aktivista-e. Csak valamiért ezzel senki nem akar törődni. Az az oldal, akinek aktuálisan elverték az aktivistáját, azért nem, mert így mártír lehet, a másik meg azért nem, mert nem akar fellépni a saját aktivistája ellen.

KolDet 2013.04.08. 12:04:18

tök igaza van a cikkírónak, rezsicsökkentés = vita, per, veszekedés, verekedés, balhé
egy alapesetben tök jó dolgot (csökken a rezsi), aminek mindenki örül, így lehet totál elrontani

mert lehet ezt egyszerűbben is ahogy itt olvastam. egy csomó országban csökken a rezsi, de nincs ekkora (semekkora sincs) balhé.

energiagorilla.blog.hu/2013/04/05/rezsicsokkentesi_korkep_vilagban

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:28:32

@gusthy1:

"...csak az a baj, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az épp meg nem büntetett idiótákat elriasztja."

A büntetés elriasztó céllal való emlegetése félrevezető, ugyanis ha bármiféle büntetésnek ténylegesen lenne elrettentő ereje, akkor a büntetés megléte a bűn csökkenését eredményezné.

A büntetés célja a büntetés. A bűnelkövetéstől való elrettentés másodlagos (harmadlagos?) cél lehet csupán.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 16:31:49

@pocaklakó minimanó: Ez viszont nem így van, és nem csak szerintem:

A büntetés célja
Btk. 37.§
A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

Tehát a megelőzés a büntetés deklarált célja.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:50:17

@gusthy1:

"Tehát a megelőzés a büntetés deklarált célja."

Azt hiszem, hogy akkor nem értetted, mit írtam megelőzés címszóval. Az általad hozott idézet ugyanis a bűncselekmény elkövetésének megelőzéséről szól, míg én a bűn létének megelőzéséről szóltam.

Tehát ameddig az első szerint a büntetés pl. a zsebtolvajlást úgy csökkenti, hogy a bűnöző a börtönben nem képes erre a bűncselekményre, addig én nem erről beszélek, hanem arról, hogy maga a zsebtolvajlás büntetése nem rettenti el a bűnelkövetőt attól, hogy elkövesse azt a bűncselekményt.

Már ha érted...

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 16:55:24

@pocaklakó minimanó: De értettem :-)

És de igen, a büntetés kockázata csökkenti a bűnelkövetés mértékét. Hogy mennyire, ez függ a társadalmi normáktól, a büntetés súlyosságától és egyéb dolgoktól is.

Hogy egy egyszerű példát mondjak, tavaly jan 1től tilos volt cigizni kocsmában, de szankciókat csak ápr 1től volt. Március 31ig ugyanúgy dohányzott mindenki.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 17:17:57

@gusthy1:

"És de igen, a büntetés kockázata csökkenti a bűnelkövetés mértékét. Hogy mennyire, ez függ a társadalmi normáktól, a büntetés súlyosságától és egyéb dolgoktól is."

Ha a lex talionis elvét követjük, nem mutatja meg, hogy az életért életet hozzáállás drámai módon csökkentené az emberölések gyakoriságát.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 18:22:36

@pocaklakó minimanó: Ez tökéletesen így van, ez szokott lenni az egyik érv a halálbüntetés ellen (sok egyéb más érv mellett).
De ebből nem következik, hogy a büntetés, mint olyan, nem bír prevenciós hatással. Csak, mint ahogy említettem, ennek mértéke függ tényezőtől.
Azt gondolom, hogy a konkrét esetben ez elég csekély mértékű lenne, ezért mondtam, hogy a büntetés nem riasztaná vissza azokat az idiótákat, akik pártállástól függetlenül aktivistát vernek. Mert ők ezt kuldtetéstudatból teszik. Így aztán ha megbüntetik őket, még mártírnak is érzik magukat.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 18:28:07

@pocaklakó minimanó: ja, még annyit, hogy épp ezért a büntetés célja a modern büntetőjogban nem a megtorlás, hanem a társadalom védelme. Ennek három módja van: az egyik a reszocializáció, a másik, amikor elrettentjük az elkövetőt (vagy a többi potenciális elkövetőt), a harmadik pedig amikor megakadályozzuk a cselekmény elkövetésével. Utóbbinak sok országban mindenféle módja van, nálunk szerencsére nem dívik a kézlevágás :-)

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 19:09:18

@gusthy1:

"Ennek három módja van: az egyik a reszocializáció, a másik, amikor elrettentjük az elkövetőt (vagy a többi potenciális elkövetőt), a harmadik pedig amikor megakadályozzuk a cselekmény elkövetésével."

P. László lájkolja, Bándy Kata meg nem.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.04.08. 19:26:24

@pocaklakó minimanó: Ezt egy olyan országban, ahol nem is olyan régen történt meg egy olyan súlyos justizmord, ami tutira tévesen kiszabott halálbüntetéssel járt volna (Kaiaer Ede, móri rablógyilkosság), nem kéne feszegetni.
Meg amúgy se nyissuk ki ezt a dobozt, mert jórészt hitvita, és eddig egész kulturáltan vitatkozgattunk. Hitvitából meg nem lesz kulturált vita.
süti beállítások módosítása