Talán van remény

H_A Címkék: katasztrófa március 15 összefogás szolidaritás havazás Orbán Viktor Semjén Zsolt Pintér Sándor2013.03.16. 15:57

Lassan és tagoltan mondom, hogy értsd, Viktor! Alulmaradtál. Mindenben. Pintérrel, katasztrófavédelemmel (szerencsétlen megfogalmazás: elhárítás helyett mi védjük a katasztrófát) gusztustalan tehetetlenséggel és arrogáns cinizmussal együtt. De szerencsére tegnap óta tudjuk, hogy ez az ország nem rólad szól. Március 15. egy sima karmikus figyelmeztetés volt: hó alá került egy ország, a saját országod. Amelyet elvbarátaiddal együtt legjobb tudásotok szerint hagytatok cserben. Amelyet állítólag nem azért szerettek mert nagy, hanem mert a tietek.

szon.hu.jpgBármilyen perverz, lehet, hogy ez a havazás kellett ahhoz, hogy megértsük: nem egyszerűen pártokról, széthúzásról szól az életünk.

 

Szikrázó napsütésben, Magyarország millió pontján, külön ünnepelt volna a nemzet (leszámítva lovasnemzetünk Semjénjét, ő a székelyeket próbálta lóvá tenni). De bármilyen hihetetlen: nem minden a politika által vezérelt széthúzásról szól. Egy hó alá került országban, a filmvásznon gyakran visszaköszönő drámai pillanatokban gazdag nemzeti ünnep az emberek összefogásáról szólt.

Nem Pintér Sándorról, Orbán Viktorról, vagy éppen Semjén Zsoltról. Hanem önkéntes autómentőkről, és az azonnali reakciók közötti szolidaritás erejéről. Éttermek sütöttek, főztek, szállítottak. Emberek teát osztottak, traktorral, terepjáróval, gyalog, vagy két kézzel mentettek, helyiségeket tettek szabaddá, szállást és fűtést biztosítottak, élelmiszert, takarót, pelenkát, gyógyszert, ivóvizet adtak, telefonáltak, szerveztek, intéztek.

Ugyanezen a napon, mint szokás szerint elvárható volt, kitüntetések záporesője is lehullott Magyarországon. A kormány díjazta legkiválóbbjai teljesítményét. Kossuth- és Széchenyi díjak, a Magyar Érdemrend kitüntetései kerültek méltó tulajdonosok birtokába (pl. Magyar Hírlap, Echo TV, Széles Gábor).

A magam részéről - bár semmilyen díjat nem tudok átadni - tisztelegni szeretnék azok előtt, akik „semmiért egészen”, önzetlenül, senkire  nem várva, alázattal, nem okoskodva, egyszerűen csak cselekedtek embertársaikért. Ők több ezren, tízezren lehetnek, nekik nem jut valószínűleg ünnepi vacsora, és kormányzati hátbaveregetés sem. Ők nem nagyvállalkozók, őket nem hívják Széles Gábornak. Ők egyszerűen segítettek. Szállással, meleg étellel, itallal, és együttérzéssel.

Szerintem erre gondoljatok, feleim! Ez sokkal fontosabb, mint Orbánékat újra meg újra elküldeni az anyjukba. Energiát vesz el, és semmi nem változik. Eléggé nagy a valószínűsége, hogy a havazás elmúlik, a kormány marad. Március 15. is bizonyította, a segítség nem fentről érkezik, hanem a mellettünk álló embertársunktól. Aki nem fogja megkérdezni, hogy te kire szavaztál, ba*meg?

Talán van remény. Hogy Magyarország ezeket az embereket jelenti, és nem gőgös, önreflexióra képtelen, megzuhant vezetőiket. Akik olyan mélyre süllyedtek, hogy már bírálni is teljesen fölösleges őket. Van egy másik Magyarország. Ahol egységben fel lehet állni. És ahol nem lehet lenyomni az emberek torkán, hogy az egész világ összeesküdött ellenük. 

Talán van remény.

fotó: www.szon.hu

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr185138178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Beintett a belügyminiszternek a Telenor 2013.03.17. 12:12:55

Pintér Sándor őrjöng. A Telenor nem továbbította a Belügyminisztérium katasztrófás (katasztrofális?) SMS-ét az ügyfeleinek. Telenor ügyfél vagyok, és ezzel a cég szerzett nálam egy piros pontot. Arról lehet szó ugyanis - mármint az én értelmezésemben ...

Trackback: A havazást a NeoLiberál ZsidóBolsevikok csinálták 2013.03.17. 12:09:31

Elkészült a Bukás c. film népszerű jelenetének március 15-i ünnepi feldolgozása:  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.03.16. 20:05:05

Semmi remény arra, hogy valamiről is tudnál tárgyilagosan irni.

H_A 2013.03.16. 20:12:31

@Donoter: a te értékrended szerint nem is szeretnék. Szerencsére.

Donoter 2013.03.16. 22:04:17

Ezzel csak te veszítesz.

H_A 2013.03.16. 22:33:00

@Donoter: köszi hogy szóltál. Ebben a konkrét esetben végképp fogalmam nincs hol veszett el az objektivitàsom..

ephart 2013.03.17. 09:05:31

hát igen.van remény.a Rendőrság a Magyar Gárdával karöltve teljes egyetértésben dolgozott az utakon.most már bajtársak,barátok

Nap Pali 2013.03.17. 09:29:55

dr.O.Viktor bűnszervezet vezető stábjának üzenem... és a csíkszeredai fiúnak...

ad1) 2x50 000 Ft a be nem csatolt ÖV...

ad2) Csíkszeredán sosem esik a hó ! a Hargitán különösen nem !
erről sokat írt a könyveiben Úz Bence ! a város egy egyenlítői déli banántermelő vidék
klikkejjetek rá a "képek" opcióra...

www.google.com/search?btnG=1&pws=0&q=cs%C3%ADkszereda+t%C3%A9l

viragimado 2013.03.17. 09:34:55

Teljesen egyetértek a post írójával! A legnagyobb probléma a széthúzás, amiből csak a pártok (lássuk be egyik rosszabb, mint a másik), a politikusok, és a pénz elit húz hasznot!
Sajnos az egymásra, politikai nézetük miatt, gyűlölködők észre sem veszik, hogy a nyilvánosság előtt egymásnak eső párttagok, vezetők, politikusok, a háttérben üzleti partnerek, pártra való tekintet nélkül, ahogy épp az érdekeik kívánják!

mrZ (törölt) 2013.03.17. 10:12:46

A politikus a pofozógép, a rendszer kihasználója.
A baj valódi neve: bürokrácia. Amíg nincs kibaszva az állami sereg fele, addig itt változás nincs. Majd lesz, ha nyilvános pályázatokkal, és nyilvános értékeléssel lehet betölteni állami és állami érdekeltségek vezetői állásait.
De amíg:
- többgenerációs bíró-vagyonkezelő-tanácsadó-tanácsos-osztályvezető-rendőr-katona állások vannak,
- életre szólóan lehet üldögélni állami pozicióban,
- helyi kiskirályok uralkodhatnak térségek felett,

addig SEMMI esély.

A főellenség a bürokrácia. Közben meg lehet szüntetni ezt a hazudós parlamenti demokráciát(önkéntes rabszolgaság) is.

És mindezt mosolyogva, demokratikusan, legálisan.

Csak akarni kell.

De akarod-e?

ntracer · http://ujnemzedek.blog.hu 2013.03.17. 10:17:22

@Donoter: Nekem is ez volt az első benyomásom xD

Mondom, hmm... végre valami értelmes blogbejegyzés, talán szól is valamiről...

Első mondat: "Lassan és tagoltan mondom, hogy értsd, Viktor! Alulmaradtál."

Sajnos mégsem :D

ntracer · http://ujnemzedek.blog.hu 2013.03.17. 10:18:41

@autognomia: Látom eljutott az agyadig, hogy mi az a tárgyilagosság.

viragimado 2013.03.17. 10:20:48

@ntracer: Figyelj, ez most akkor is a jelenlegi kormányról szól! Most éppen ők nem tették meg amit kellett volna, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak. És ennek a kormánynak most ő a vezetője.
Nem azt írta a postoló, hogy Fidesz.

H_A 2013.03.17. 10:21:10

@ntracer: Jó azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy egy másik filmet nézzenek, mint ami körülöttük zajlik. Jó étvágyat hozzá!

viragimado 2013.03.17. 10:23:56

@autognomia: ami körülöttünk zajlik, az zajlik több száz éve! Csak rá kellene erre jönni. A pénz intéz mindent, a politikusok lefekszenek a pénznek. A korrupció megy ezerrel, az ÖSSZES pártnál!
Halogatás, hozzá nem értés.
Mutass 1600 óta olyan kormányt, amelyik tudta mit csinál, sikerre vezette az országot hosszú távon, és jó volt az országnak, meg az embereknek.
Ez nekünk valamiért nem megy!

H_A 2013.03.17. 10:40:22

@viragimado: Ez így van. Bármelyik párt végezhetné JÓL a dolgát, nem teszi igazán egyik sem. Igaz, hogy 2/3-os többséggel méginkább elvárható lehetne, hogy elegánsan, ne erőből. És mégsem ez történik.
Nem ideológiákról, jobb- avagy baloldal szapulásáról szól ez: az elv, a miként, a hogyan a baj. Lehet úgy tenni, hogy ez nem történik, nem velünk történik, nem is ez történik. Nekem ez annyira nem megy.

viragimado 2013.03.17. 10:46:19

Ahhoz, hogy ne erőből, hanem elegánsan menjenek a dolgok, intelligens emberek kellenek vezető pozicíóban. Én olyat még nem láttam, pedig lassan 60 éves leszek. :((
Bár nem árt az sem, ha az ország lakossága is intelligens, de sajnos, az sem így van, bár ott azért találni olyat is.

BigPi 2013.03.17. 11:00:54

Nem árt megdicsérni az autós társainkat is, hogy ekkora balfaszok voltak.
Egy hete folyamatosan mondták, hogy jön az ítélet idő, és ők ezt teljesen figyelmen kívül hagyták.
Felkészületlenül vágtak neki az útnak. Hólánc, hólapát hol maradt!? Húsz centis hóban még simán el lehet kocsikázni.
Én ezt tettem pénteken egész nap. Igen volt hogy a hófúvás miatt meg kellett állni, odébb dobálni, majd mehettem tovább.

Hogy bénáztak-e a kormányszervek lehet, de hogy az autósok felül múlták őket az biztos.

viragimado 2013.03.17. 11:10:00

@BigPi: ez is igaz, de ahhoz ész kellett volna, hogy valaki ne induljon el! Hiába, hogy esetleg a szülőhöz akartak menni a 3 napra, vagy valami wellnes szállóba, de ezeket le lehet mondani, az időjárási viszonyokra hivatkozva. Aki csak simán hazament volna, mert itt Pesten lakik a munkanapokon, az is várhatott volna, vegy kihagyhatta volna ezt a hétvégét.
Nagyon kevés lehetett, akinek muszáj volt útnak indulni.

viragimado 2013.03.17. 11:11:06

és az nem kérdés bénáztak-e, mert bizony bénáztak!

lamb79 2013.03.17. 11:14:59

Érdekes nép a magyar. Ideje túlnyomó részében egymás fikázásával vannak elfoglalva, teret engedve szélsoségeseknek, mini-diktátoroknak (Kádártól napjainkig), ex-kommunistáknak... idonként azért valóban képesek vagyunk emberi viselkedésre, segítokészek és pozitívak.

A cikk utolsó, teljes bekezdésével totálisan egyetértek. Jó ideje nem élek már Magyarországon, de rendszeresen hazalátogatok és amit otthon látok (politikai megosztottság) az egyszeruen borzasztó. Emberek úgy ébrednek fel reggelente hogy "de kinyírnám Fletót/Viktort/cigányt/zsidót", nem egészséges. Le kellene állni azzal hogy a politika ENNYIRE uralja a hétkoznapokat, akinek meg igazán muszáj, azoknak meg ott vannak a nyilvános fórumok, ott lehet uvoltozni. Esetleg lehetne nekik pankrátor-meccseket szervezni.

Úgy gondolom hogy a magyarok alaptermészete alapvetoen nem negatív, segítunk ha kell. Kár hogy a politikusaink lépései ezt nem tukrozik, de hát ahol túl sok pénzre teheti valaki a kezét, bármelyik országban megkergulne... Mindenestre, hónapok óta eloszor úgy jottem le az Index honlapjáról hogy végre valami jó is tortént. Magyarország, én így szeretlek!

Nap Pali 2013.03.17. 11:16:24

a fizetett BM-es fideszgyíkok elözönlötték a netet most parancsra, nekik:

ad1) -saját szemmel láttam hogy beszedték múlthéten a HÓFOGÓRÁCSOKAT
-saját fülemmel halotam az időjárás jelentésben hogy 100 km/h feletti széllel HÓFÚVÁS lesz és rendkívüli hideg (fagy) !

ad2) ennek következményeként az országban leesett 1 cm hó az utakon volt 3-5 méteres kupacokban...

ad3) a kamionoknak KÖTELEZŐ menni, kivéve ha útzár vagy tilalom van...
ezek magáncégek, nem a közpénzt lopják, mint ti, hanem munkából élnek
Ankarából nem tudnak okosabbak lenni mint a heji kormányok
bár ezt most szerintem Mao. esetében újragondolhattyák...

ad4) az összes többi fidesmafia kuminikáció már csak hab a tortán
és nagyon szánalmas... hogy érdemi munka hejett még emberek HOLTTESTYEIN is kamunikálni próbálkoznak...

ad5) dr.O.Viktor megmenti a Csíkszeredai mediterrán vidékről jött átlagpolgárt...
és hogy dr.P.Sándor bűnszervezetfeje sms t küld hogy mencse a saját és dr.B.György 1/2lősségét?
inkább szánalmat ébreszt... ijjen hitványsággal nehéz lehet együt élni...

ad6) ja és az hogy a kib@szott MTA elnök megmentésére külön akció indul és a több ezer kocsiban a nőket gyerekeket hagyják meggebedni! hát mijjen ország ez???

ad7) a fidesmafiaálam működésképtelen feudális sötétség !

uff én beszéltem nemdakota törzs főként

viragimado 2013.03.17. 11:26:33

FIDESZ-gyíkozd le a rokonaidat, ne olyanokat, akikről nem tudsz semmit!
Bár a te csökött agyad nem tudja ezt felfogni, VANNAK EMBEREK (!) akik tudnak gondolkodni, akik EGYIK pártnak sem fekszenek le, nem úgy, mint te!
És tanulj helyesírást!

viragimado 2013.03.17. 11:27:29

Na az ilyen szánalmas emberek miatt olyan ez az ország, amilyen :(((

viragimado 2013.03.17. 11:28:14

Gondolom fogsz még fikázni, de nekem sütnöm kell, családi esemény van készülőben, estig nem fogom látni :)))

Nap Pali 2013.03.17. 11:28:14

@viragimado: akinek nem inge ne vegye magára:)

nem olvastam a kommentyeid...
ha nem szóltál volna bölcs maradtál volna...

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.03.17. 12:10:01

@viragimado: Egyetértek, tökéletesen! A széthúzás a gond, meg az, hogy a nehéz életünk okozta fusztrációt valamilyen politikai alakulat gyűlöletével próbáljuk enyhíteni. Ez teljesen normális pszichológiai folyamat, de nem vezet előre. Előre az összefogás vezet, pláne egy ilyen kis országnak, amilyenek mi vagyunk. Meg az, hogy felfogjuk vére, nem egyes pártokkal, hanem úgy összességében a politikusokkal, pontosabban a hozzáállásukkal van a baj. Én nem tudom, léteznek-e JÓ politiukusok. Lehet, hogy a nem önérdekorinetált politika valami utópia. Egyelőre bizonyosan.
copywrite.blog.hu/2013/03/14/politikus_szarka

alfax 2013.03.17. 12:14:01

pont ez a bejegyzés a példa rá, hogy minden remény elveszett.

Elég fájdalmas volt látni a sokezer spontán bloggert, aki a meleg szobából ekézte a kormányt, a TEK-et, a rendőrséget, stb, az első pillanattól fogva, ahogy megjelentek a hóhelyzet-jelentések.

Nem kellett sok idő hozzá, hogy ez fröcsögő gyűlölködébe menjen át a békemenetesekkel, és úgy általában mindenkivel szemben, aki szerint nem orbán a legrosszabb, ami ezzel az országgal történhet.

nincs remény. mélységesen átpolitizált és gyűlölettel teli az ország.

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.03.17. 12:17:13

@lamb79: Nekem most az jutott eszembe, hogy régen a rómaiak az erős népeknél az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazták. Így törték, majd győzték le őket. Most biztos sokan lehülyéznek majd, de lehet, valaki lát bennünk valami veszélyeset, hogy folyamatos megoszlásra sarkall. Vagy csak szimplán mi szivatjuk saját magunkat? Hm. Az biztos, amíg idehaza abban éljük ki magunkat, hogy egymást szidjuk és folyamatosan meggyőződéssel hisszük, hogy az általunk képviselt igazság az egyetlen, addig nem megyünk előre. Leginkább egyhelyben állunk és azon kesergünk, miért rossz nekünk.
Ezt a havazás estéjén írtam, amikor elegem lett annak olvasásából, ki miért hibás, és ki hova menjen...
copywrite.blog.hu/2013/03/15/marcius15_677

Nap Pali 2013.03.17. 12:18:05

@alfax: a rohat qva fajtád!

82% adótartam mint Dániában

ok hogy nincs közoktatás, közegészsségügy, közbiztonság stb...

megoldom... deeee !!!??!
mindenki maga söpörja az ótópáját ha esik 1 cm (egy azaz egy) HÓÓÓÓ?????

hol a qva életben élsz??? kátyúzzam is majd?
és az árvizet is intézzem???? mindenki épícsen gátat a háza köré????

agyatlan fideszombi, dögöjj meg!

Netuddki. 2013.03.17. 13:04:36

A probléma valóban a széthúzás. Mindenki tudja kik a felelősök. A megélhetési politikusok. Eljáttszák, hogy mindez az ország érdeke, de csakis a saját érdekükben ugrasszák itt össze a zembereket. Még az is lehet mindezt élvezik is...

Donoter 2013.03.17. 18:00:40

@autognomia:
A tárgyilagosság kapcsán azt azért megemlíteném, hogy az iromány indítása azt az érzetet keltette bennem: akármit tehetett volna vagy tett a regnáló kormány, ez úgyis a nyuszika esete mikor a sapkája léte vagy nem léte miatt kapja a pofokat. Nem tudom belátni, miért kell egy természeti – mondjuk úgy – esemény után csupán politikai mércét alkalmazni a beavatkozás kapcsán? Ide értem azokat a megfogalmazási módokat is amelyek sejtetik a vélemény politikai motivációit, mindez ügyesen tálalva az emberi összefogás méltatásával is. Példának okáért, nem olvastam politikai okokra visszavezethető elmarasztaló írást a gyurcsányi augusztus 20-i ünnepség tragikus kimenetele okán, a bal liberális oldal részéről. A kritika szükséges, de azt csak nem értem, hogy miért kell minden áron egy oldalúnak lennie a vizsgálódásnak és ily módon nem mentesül a kötelező ideológiai torzításoktól . Minden „aktusnak” mondhatnám úgy is minden emberi tevékenységnek több oldala van, tehát a kritika is lehetne hozzá hasonló. Ez által tárgyilagos is. De amit itt írtam nem csak erre az egy írásra vonatkozik.

H_A 2013.03.17. 19:13:15

@Donoter:
1. Rendkívül megtisztelő, hogy ilyen kiemelt figyelmet szentelsz eme ideológiailag torz blog olvasásának. Amely blog-jellegéből adódóan nem követi a közszolgálati média hírközlési logikáját. Természetesen nem a magyarországira gondolok, tekintsd vonatkoztatási pontnak a BBC-t.
2. Aktuálpolitikai, közéleti témákat vetek fel, amint bizonyára rájöhettél, ha figyelmesen olvastál. Nem tudom miért kellene egy 6-7 évvel ezelőtti eseményről írnom, főleg ha a párhuzam megvonása az akkor és most között, eléggé sántít. De ha számodra ennyire evidens, akkor bizonyára majd megérveled. (A balliberális jelzőt, amelyet implicit módon rám aggattál, mivel nem marasztaltam el Gyurcsányt, engedd meg, hogy visszautasítsam, ezek szerint mégsem olvastál elég figyelmesen.
3. Semmiképpen nem ideológiai alapú az a nagyfokú dilettantizmus, amellyel a jelenlegi kormány ezt az egész ügyet kezelte. Vagy éppen elmulasztotta kezelni.Persze meg lehet fordítani (a megfelelő helyeken megtalálod az ilyen jellegű okfejtéseket) és lehet azt mondani, hogy hülyékre hullt a hó, akik ahelyett, hogy otthon maradtak volna. Csakhogy ott bukik meg ez az egész (és ezért ennek a konkrét írásnak a célja az emberi szolidaritás egyáltalán nem magától értetődőségének kiemelése) hogy ami a magyar hatóságoknak nem sikerült, azt az osztrákok megoldották. És ha lehetett még a helyzet tragikomikumán dobni, akkor föltétlenül dobtak is rajta azzal a nevetséges, szánalmas videóval, amelyben a miniszterelnök úr - micsoda véletlen - erdélyi (!!!) fiatalokat "talál" a sztrádán, és nagylelkűen elszállítja őket néhány kilométerrel odébb található kamionjukhoz.
Néha az az érzésem, ez mind nem történik, hogy ennyire nem lehet hülyére venni egy országot. Lehet persze gyurcsányozni, kell is, de azért próbáljuk meg ezt a filmet önmagában szemlélni, és ne állandóan elmúltnyolcévhez méregetni.

Donoter 2013.03.17. 20:32:11

@autognomia:
Közelről sem vártam el, hogy most 2013-ban reflektálj a 6-7 ével előbbi eseményre, csupán jeleztem, akkoron nem olvastam olyan liberális kritikát amely a bal liberális kormány ténykedését kritizálni merte volna. Remélem érz(t)ékeled, hogy a bal liberális jelzőt helyesbítésként csupán az akkori kormányra értem, de marad a liberális jelző blogodra ami tudom nem zavar. Ami engem zavar és számomra érthetetlen miért kötötték össze hajóikat a szoc + bal, igaz bele is buktak, és most tűnő félben vannak de biztos nem fog eltűnni egyik fél sem. Most nálunk is szövögetik a szoc + bal szövetséget, érdeklődéssel várom mikorra darálják be itt is liberális tábort. Már ha létezik ilyen ideológia a PNL-ben. Egyáltalán a pénz ideológiáján kívül létezik valami más is mindkét esetben? De az azért lehet itt nehezebb lesz a bedarálás.
Sajnos én még nem értem meg olyan korszakot mikor nem az előző lett volna a hibás.

Gabe Walker 2013.03.18. 09:34:13

@Donoter: Ejsze, azt mondd már meg akkor, hogy vajon milyen ballib kritikát kellett volna írnia az elmúlt két nap lebőgése kapcsán a poszt írójának? Vagy a kritika csak akkor kritika, ha minden irányba oszt? Ez a kritikán aluli teljesítmény a hivatalos szervek részéről és az azt követő röhejes magyarázkodás és önfényezés ÖNMAGÁBAN felháborító és baszok arra, hogy mit csinált vagy nem csinált Gyurcsány, Mesterházy vagy bármelyik karaktergyilkolt baloldali valamikor. Engem nem melegített az autópályán a tudat, hogy mennyire elkúrták ám azok 2006-ban.
süti beállítások módosítása