Soha nem titkoltam mit gondolok Magyarország kormányának nemzetpolitikai stratégiájáról, elképzeléseiről, konkrét cselekvési irányáról. Ezen belül arra is rávilágítottam már, hogy a kedvencem e tekintetben Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Tény, hogy mikor legutóbb explicit módon foglalkoztam becses személyével még valószínűtlenül távolinak tűnt a június 10-i romániai helyhatósági választás. Azóta azonban Erdélyben gőzerővel folyik a kampány, amelynek 1990 óta először - és egyáltalán nem véletlenül - a magyar-magyar összecsapás kimenetele képezi a legnagyobb tétjét.
Eme írás apropóját az képezi így 3 héttel a finish előtt, hogy bármerre fordulok valamilyen módon beleütközöm a magyar kormány – Szlovákiában tapasztaltakhoz hasonló – pártoskodó, frontálisan az erdélyi magyar közéletbe beavatkozó jelenlétébe. Leggyakrabban Répás Zsuzsannát szalajtják Édentől keletre, hogy megnyisson valamit, hogy meg- és ellátogasson ide meg oda, hogy részt vegyen, hogy sajnálkozzon, hogy fontosnak nevezzen, hogy reményének adjon hangot, de mindenképpen leszögezze: „...a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat..”
Rövid kitérő: olyannyira speciális ez a kapcsolat, hogy nemrégiben Füzes Oszkár, bukaresti magyar nagykövet jártában-keltében Marosvásárhelyen nem szégyellte kifejteni, magánemberként Smaranda Enachéra szavazna a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségért folyó választásokon. Arra a hölgyre, aki mindamellett, hogy állítólag független jelölt, az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását (is) élvezi. Hogy ne mondjam, hogy konkrétan az EMNP jelöltje. Ami természetesen rendben is van. A versenyen alapuló bősz összefogás ezt simán megbírja. Sőt, az sem probléma, hogy egyáltalán semmilyen esélye nincs megnyerni semmilyen választást, de nyugodt lelkiismerettel el tudja vinni azokat a szavazatokat, amelyekkel a nyilvánvalóan esélyes magyar jelölt polgármester lehet. De az, hogy a magyar államot magas szinten képviselő elöljáró, Romániában szavazati joggal nem rendelkező magánemberként preferenciáit ecsetelgesse a kampány kellős közepén, az diplomáciai, nemzetpolitikai szempontból meg úgy amúgy is felelőtlenség, arrogancia, és egyáltalán nem bocsánatos bűn.
Párhuzamosan ezzel – mint utaltam rá - Zabolától Nagyváradig Répás Zsuzsannától hangos a huzatos Kárpát-medence öle. Aki belenyilatkozta a romániai magyarok arcába: Magyarország számára fontos, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel rendelkezzen, és az új párt (értsd EMNP) megalakítása az építkezés része. És akinek pályafutását természetesen, teljesen logikus módon, már tavaly megelőlegezte és előrevetítette az RMDSZ kongresszusra delegált, szolgálatos Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök, aki világossá tette ahogy a száján kifért: ha az RMDSZ nem áll a Fidesz mellé, akkor a romániai magyar szervezet a továbbiakban még kevésbé számít majd a magyar kormánypárt szemében partnernek. És lőn. Május 21-én, a romániai helyhatósági kampány kellős közepén a Fidesz az Erdélyi Magyar Néppárt kampányának egyik legalapvetőbb szócsöve Erdélyben (is).
Ne feledjük ebben az összefüggésben azt sem, hogy május 11 „történelmi” pillanata volt ennek a nemzetpolitikai bohóckodásnak: Orbán Viktor – egy meglehetősen átlátszó koppernikuszi világné(gy)zeti fordulat szellemében - összetartásra szólította a romániai magyar szervezeteket. Merthogy állítólag bár a politikában szükséges rivalizálni, de a mostani helyzetben a verseny felett ott van az együttműködés, az összetartás mindent felülíró eszméje (Függöny lemegy).
Nos, az történt, hogy a magyar miniszterelnök úr hosszú, szívós és kitartó munkával megbontja a jól-rosszul de funkcionáló egységet a külhoni magyarok között, aztán egy elegáns szófordulattal, mintegy Alzheimer-kórból magához térve, feltalálja a langyos vizet. Hogy majdan, június 10 után, amikoris kiderül, hogy mennyire sikeres volt a szétverésre irányuló hadjárat, eljátszhassa Pilátus szerepét: mossa kezeit, ő mindent megtett az egységért, ezek a bolsevik posztkommunisták a felelősek az (esetleges) kudarcért.
Más szavakkal: az összetartás, összefogás Orbánok-Pelcznék-Répások-Semjének fidesz-kádéenpés-magyarjában annyit jelent, hogy mindenki felsorakozik a nagy királyi hátsó mögé. Vagy amögé, amely ugyanazokra az utasításokra billeg, mint a nagy királyi. Aki erre nem hajlandó, az hazaáruló, nemzetellenes, kommunistagyanús, idegenszívű, gyarmatosító, bolsevik, balliberális. Átfogó terminussal: rossz magyar. Nem ártana belátni, hogy mind az erdélyi, mind a felvidéki magyarság politikailag egységesen lépett fel (a nyilvánvaló és teljességgel érthető belső nézetkülönbségek ellenére) mindaddig, amíg a vezér és hadteste el nem kezdett gyújtogatni és kútmérgezni a határokon túl.
Amellett, hogy számomra bármilyen pofámba röhögő, összefogásra szólító nyilatkozat teljességgel hiteltelen, Füzes Oszkárhoz hasonló magánemberként szeretném megkérni ezeket a tisztelt hölgyeket, urakat: kapjanak észbe, és lássák be ennek a tudathasadásos, felelőtlen ámokfutásnak a reális veszélyeit. Maradjanak szépen otthon, ne mondják meg, hogy szerintük ki a jó jelölt, és nekem kire kellene szavaznom. Tudtommal nem maguknak választanak polgármestereket, és általában önkormányzati képviselőket. Mint ahogy arról is van némi sejtésem, hogy nem ők fognak a román pártokkal reménytelen harcokat vívni a helyi, illetve országos grémiumokban.
Tudom, hogy ebbe az összefogásra sarkalló hatékony, egyszeri és megismételhetetlen megosztási nemzetpolitikai stratégiába csak a speciális kapcsolatok férnek bele, és csak az egyesek tekinthetők stratégiai partnernek, a kettesek nem. Ennek ellenére nem ártana elgondolkodni azon: mennyivel elegánsabb lenne, ha Répás Zsuzsanna és bármely hozzá hasonló anyaországi nemzetpolitikai totumfaktum valamennyi magyar párt kampányrendezvényére elmenne, gondosan odafigyelve az egyenlő távolság kategorikus imperatívuszára, kinyilvánítaná a magyar kormány semlegességét, buzdítana a választási részvételre, óvna a sárdobáló és lejárató kampánytól és baráti együttműködéséről biztosítaná a majdani győztest, legyen az bármelyik párt jelöltje, polgármestere.
Mert ha netán a jelenlegi érdekképviseleti rossz magyar szövetség marad helyzetben, kínos és kellemetlen lesz magyarázni a nemzetpolitikai bizonyítványt. Nem beszélve arról, hogy eljön az a pillanat is, amikor a határon túli, nemzettel egyesített közösség is számonkéri majd a miérteket Orbánéktól. Na, akkor nem szívesen lennék a helyükben.