Azért jó, hogy - ami késik az jön nemes elv alapján - több mint egyéves!!! csúszással közzétette végre minden idők legnemzetibb magyar kormánya a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját az egész huzatos Kárpátok ölére vonatkozóan. Mindenki tudja, hogy azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek minősülnek úgynevezett nemzeti jelentőségűnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek.
Csak és kizárólag azért szentelek ennek az eseménynek egy teljes bejegyzést, mert egy dolgot kívánok nagyon hangsúlyosan kiemelni: nem az a baj vele, hogy preferenciális, az sem, hogy burkolt pártépítést és pártfinanszírozást szolgál. Mivel kormányzati ciklusról, költségvetésről beszélünk, nyilván senki nem feltételezi a politika háttérbe szoríthatóságát.
fotó: MTI
Az a baj, hogy az oly sokat emlegetett elmúlt nyolc év gyakorlatát habzó szájjal és páratlan vehemenciával elítélve igérték az illetékesek, a forradami győzelem mámorában, hogy minden másként lesz a határon túliak támogatáspolitikáját illetően (IS). Átláthatóvá teszik a fejetlenséget, nem lesz klientúra építés, és az kapja, aki megérdemli. Nagy tisztelője vagyok annak a gyermeki naivitásnak, amellyel ezt egyikünk-másikunk elhitte.
Olyannyira, hogy emlékezetünk felfrissítése érdekében nézzük mit mondott például 2007 szeptemberében az akkor ellenzéki, ma kormányzó FIDESZ: a miniszterelnöki tájékoztató nem tudta rendbe tenni azt a káoszt, ami a határon túli támogatások körül tapasztalható volt az elmúlt években. Az idei költségvetési előirányzatban 2,2 milliárd forint szerepel a nemzeti jelentőségű intézmények és programok számára, ma összesen 677 millióról volt szó. Mit tudhatunk a többi 1, 5 milliárdról? Arról már nem is beszélve, hogy miért megkésve, szeptember közepén születik döntés az idei támogatásokról, amelyeket a kiéheztetett határon túli intézmények év eleje óta várnak? Több esetben a politikai elfogultság érhető tetten a támogatások elosztásánál.
Én, aki a „kiéheztetett határon túli intézmények” oldaláról próbálom megközelíteni a felvetést, el tudom mondani, hogy 2011-ben egyetlen határon túli, szerintem akkor is és azóta is farkaséhes intézmény sem kapott egyetlen fillért se. Ennek természetesen oka van, mégpedig elég komoly oka: a hivatkozott 2007 évi politikai elfogultság, hogy tudniillik –erdélyi viszonylatban legalábbis - építeni kellett az isten tudja hányadik magyar pártot, meg a hátországot biztosító Demokrácia Központokat. Hőn szeretett Répás Zsuzsannánk ezt úgy fogalmazta meg: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Ámen.
Továbbra is fenntartom, amit már egy hasonlóan nagyon nemzeti téma kapcsán elmondtam: aki a zenekart fizeti, az rendeli a nótát. Tehát ha a FIDESZ adja rá a pénzt, akkor adhassa akinek akarja. Csakhogy ez nem a FIDESZ pénze, bármennyire is önkényes döntés alapján állt össze ez a lista.
Következésképpen akár vicces is lehetne, ha nem volna inkább tragikus, hogy senkit nem zavart ennek a ködös listának a nyilvánosságra hozatala a magyarországi ellenzéki pártok közül, gondolok itt a beszámíthatóakra. (Persze belátom, eltörpül az a pár száz millió forint ahhoz képest, hogy Magyarországot falhoz állítja éppen az Európai Unió, miközben gyanítom, hogy a FIDESZ értetlenül pislog.) És egyenesen siralmas, hogy a Jobbik volt az egyetlen, amely természetesen rendeltetése okán, de mégiscsak nehezményezte a Répás-Semjén akció eredményét. Mely eredmény indokai azon elvárt kritériumokra épülnek – ha valaki nem tudná - hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását.
Megmaradás? Gyarapodás? Igen, az összefogásról, nemzetről, nemzetegyesítésről halandzsáznak ezek a magukat messiásoknak kikiáltó szánalmasságok. Miközben mit tesznek? Ugyanazt, amiért annak idején tüzet okádtak. Mert ha valóban és jóhiszeműen az összefogáson szorgoskodnának, nem rekesztenének ki. Ha az együttműködés volna a céljuk, nem hoznának létre Erdélyben (és másutt) újabb és újabb zsebpártokat, nem nyúlnának le és darálnának be határon túli közösségrészeket abba, amit a határok nélküli politikai nemzetként képzelnek el. Miközben szerintem megengedhetetlen, a (még) létező romániai magyar érdekképviselet megkerülésével és ellenében – kialakult közvetlen beavatkozás a romániai magyar közösség életébe. Ennek képezik részét nem utolsó sorban a közvetlen anyagi támogatások, mint amelyekre a nemzeti jelentőségű intézmények és programok igényt tartanak. Sokszor elmondtam, és még többször el fogom: hibásnak tartom, hogy a budapesti kormány határozhassa meg, melyek a romániai magyarság prioritásai.
Igen, tudom: az elmúlt 8 évben Romániában – ha már erről beszélünk – a magyar parlamenti érdekképviseleti szövetség (RMDSZ) birtokolta mind a hazai, mind a magyarországi források elosztásának összes előnyét. Éppen ideje volt a váltásnak. Egyetértek. Egyetértenék. Csakhogy egy határon túli kisebbségi képviseleti szervezetnek alapvető, hogy a mindenkori anyaországi kormányzó erővel jó kapcsolatokat ápoljon. Aki ennek a jelentőségét nem látja be, azért én nem tehetek semmit. Mint ahogy jelen esetben az RMDSZ sem arról, hogy történetesen az MSZP kormányzott 8 évig.
Visszatérve a kérdésfelvetésemre: csak annyit nem értek, hogy ha annyira átlátható, kiszámítható, nyomon követhető és indokolt minden lépése e szakpolitikai konstrukciónak, akkor miért nem lehet tudni, hogy Erdély esetében a nevesített tizenakárhány szervezeten kívül kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben? Miért nem hangzott el semmi arról, hogy mekkora pályázati keretről van szó? És vajon miért nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek? Azt, hogy az elbírálók kik lesznek, az már valóban luxus adalék volna tudni. Szerintem ezekre a kérdésekre adható válaszok sok magyarországi magyart is érdekelnek, ha másért nem, hát abból a közhelyes okból kifolyólag, hogy az ő adójukról is szó van.
Attól tartok, hogy a felelőtlen demagógia okán a legtöbb kérdésre nem létezik FIDESZes válasz. Örülök minden olyan intézménynek, amely felkerült a normatív támogatás listájára. De attól tartok, Orbánéknak nem hogy határon túl elköltendő pénzük nincs, de gyönyörűszép Magyarországot is kiszámíthatatlan pályára sodorják minden egyes múló pillanattal. Tegyék. Építsék a soros klientúrát, ígérjenek fűt-fát, majd verjenek át szemrebbenés nélkül mindenkit: csángókat, pedagógusokat, anyákat, gyerekeket, egyetemistákat, üzletembereket és akiket jól esik. Egy dolog biztos: minden erőfitogtató, demokráciaellenes politizálás előbb-utóbb kudarcra van ítélve. Bele fognak bukni, Budapesten is, Erdélyben is, mindenhol. Ilyen egyszerű.