Kovács Ákosnak meg nem az a dolga, hogy (bele)pofázzon
H_A Címkék: szülés nők hímsovinizmus Kovács Ákos dalcsináló2015.12.15. 10:29
Az már önmagában is épp elég nagy baj, hogy a magyar közélet napirendjét harmadik napja Kövér László, genderőrület ellen lázadó lábszaga tematizálja. Az még nagyobb baj, hogy ehhez Kovács Ákos dalcsináló úr is adja – hogy nálam okosabbakat idézzek –“forradalmárból naftalinszagú, lankadt pöccsé” változott arcát.
Aki egy mindent pénzt megérő, Echo Tv-s ámokfutásban fejtette ki a szélesebb váll-szélesebb csipő szembenállásból fakadó nemi kötelezettségeket, miszerint egyeseknek a gerendát kell cipelni, másoknak gyereket szülni. Ez a férfi-nő, nő-férfi minőségi szétválasztás bizonyos értelemben sokkal visszataszítóbb, mint egy országgyűlési elnök dohos, kretén megszólalása. Hogy soha ne felejtsük el, leírom ide még egyszer: a nők dolga értelemszerűen nem az, hogy sok pénzt keressenek, hanem hogy a női princípiumot beteljesítsék. Vagyis ne keressenek sok pénzt (gondolom keveset se), hanem tartozzanak valakihez, és szüljenek. Punktum.
Az csak egy újabb szégyenfoltja Kovács Ákos emberi létezésének (a dalcsinálásról is rögvest), hogy ráuszította menedzsmentjét (ha meg nem uszította, legalább annyira súlyos) arra a Facebook-csoportra, amely egy esemény révén kívánt tiltakozni mondandójának vállalhatatlansága ellen.
Fotó: munchausenparokaja.tumblr.com
A teljes cikk ITT olvasható.