Az szüljön nektek unokát, akinek két anyja van!

H_A Címkék: szülés nők szexizmus hímsovinizmus Kövér László genderőrület2015.12.13. 22:30

Azt most hagyjuk, hogy a Fidesz-KDNP nevű politikai végtermék képződmény huszonhatodik, tisztújítónak csúfolt kongresszusa mindenféle izgalomra számot tartó esemény nélkül tette világossá, hogy Orbán Viktor további mandátumokra készül és soha nem adja fel. Most speciel nem érdekel, mert Kövér László (leendő államelnök??!!) akkor is elvitte ezt a gyászos show-t, ha ez rég nem show már, és mozdítanivaló se nagyon akad már mifelénk.

“Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk.”

Ezt mondta szó szerint Kövér László, és nem átallott József Attilát és Cseh Tamást is belekeverni dohos, szexista eszmefuttatásába. Lefordítom. Ha farkad van, légy férf! Ha meg hüvelyed és egyéb tartozékaid vannak, akkor légy nő, és szüljél gyereket!

A teljes cikk ITT olvasható. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr858170374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-JzK- 2015.12.14. 13:53:22

www.ferfihang.hu

Ajánlok egy könyvet, a címe Buchanan, Pat – The Death of the West, magyarul is megjelent “A nyugat halála” címmel, de angolul itt letölthető: docdro.id/4zLfAw3

Az átlagemberek tömege hajlamos a nyugati népességcsökkenést kizárólag gazdasági, pénzügyi okokkal magyarázni, de szem elől téveszti, hogy Európa egyik leggazdagabb országának, Németországnak a népessége katasztrofálisan csökken, s ugyanakkor a harmadik világ számos, igen szegény országának népessége ugrásszerűen növekszik, és ez mindennél fényesebben bizonyítja, hogy ez a jelenség gazdasági-pénzügyi okokkal nem magyarázható. Ezzel szemben Buchanan a legmélyebb okot a Marcuse által propagált és a hatvanas-hetvenes évek óta széleskörűen elterjedt élvezeti elvben látja. Nem arról van szó, mintha az élvezet igenlése önmagában rossz lenne. Aquinói Szent Tamás A teológia foglalata című főművében kimutatja, hogy a szomorúság az ember lelki, erkölcsi életét legjobban veszélyeztető érzelmi állapot, amelynek ellenszeréül többek között éppen az élvezetet ajánlja, amely, mint gyönyörködtető jó, a hasznos jónál magasabb értékű. A hasznos jó nem öncél, csak eszköz; az élvezet már öncél, de nem végső cél; az erkölcsi jó követése teszi egyedül lehetővé, hogy az ember elérje a végső célját, és ezzel annak meg nem szűnő élvezetét is. Ha az élvezetet tekintik legfőbb és végső értéknek, ahogy ezt Marcuse sugallja, értelmetlenné válik minden áldozatvállalás, minden olyan kötelességteljesítés, ami fáradsággal, erőfeszítéssel, olykor lemondással jár.

Buchanan helyesen mutat rá, hogy az élvezeti elv csúcsértékké minősítése nagymértékben hozzájárult az abortusz, a homoszexualitás és az eutanázia nagymértékű elterjedéséhez, és ez a három már közvetlen kihatással van a Nyugat tragikus népességcsökkenésére. De ugyanennek vannak közvetett okai is, és ezek közül kiemelkedik kettő. Az egyik a kényszerű női munkavállalás, amely a monogám család halálával fenyeget. A hangsúly viszont a kényszerű női munkavállaláson van Buchanan-nél, és ezt fontos szem előtt tartanunk, ugyanis semmi negatív következménnyel nem jár, ha az a nő, aki hivatást érez tudományos, vagy művészi munkára, vagy küldetésének érzi, hogy például gyermekorvos, óvónő, esetleg bölcsődei gondozónő legyen, önként, anyagi kényszertől mentesen ilyen munkát vállal, hiszen ez női mivoltának és a férfihoz való viszonyának nem eltorzulását, hanem kiteljesedését eredményezi. De a kényszerű munkavállalás hosszú távon feltétlenül árt a monogám családnak és előrevetíti a Nyugat halálát.

Buchanan a Nyugat halálának másik közvetett okát a feminizmus kultuszában látja. Ez az irányzat valójában nem a nők igazi értékét védi, hanem valódi célja a nőket a férfiak ellen uszítani, és ezáltal a legmélyebb emberi kapcsolatnak, a férfi-nő kapcsolatnak, és ezen keresztül a legkisebb, de legalapvetőbb emberi közösségnek, a családnak bomlasztása, elsorvasztása, s ezáltal a társadalom atomizálása, izolált egyedekre való szétzúzása, hogy ezzel helyet készítsen egy nem-keresztény alapon nyugvó „új társadalom” számára.

A Jewish World Review-ban azt írja egy feminista: „Minthogy a házasság alkotmányosan rabszolgává teszi a nőt, világos, hogy a női mozgalmaknak ezen intézmény támadására kell koncentrálniuk A nők szabadsága nem valósítható meg a házasság eltörlése nélkül.” A feminista ideológia ostromában ezer százalékkal nőtt – az 1970-es 523 000-ról mára 5,5 millióra – a házasság nélkül együtt élő párok száma. Az egyedülállók háztartásának száma az USA-ban ma már nagyobb arányú (26%), mint a hagyományos családé. A populáris kultúra értékrendjében a szex rangja magasan felülmúlja az anyaság rangját; a női magazinok, a romantikus lektür és a tévé főműsoridőben ünneplik a szexet, a karriert, a szinglit. A gyermek a nagymamára marad. „A burjánzó szabadszerelem és az általánossá vált válások, a pornográfia térnyerése és a Playboy-filozófia fő irányzattá válása, az adódollárokból történő abortusztámogatás, az, hogy Amerika megérte azt a napot, amikor arról olvas, hogy tinédzser korú lányok kukákba dobják újszülött babáikat, és kint hagyják őket a havon […] Valóban, az új világ a hajdani pogány Róma értékrendjét teszi magáévá, ahol a nem kívánatos gyermekeket kitették egy domboldalra, hogy ott pusztuljanak el.” A szociális kultúrát és az adórendszert a feminizmus és az ellenkultúra értékrendszere, itatja át. Szabad társadalom nem kényszerítheti a nőket gyermekvállalásra, de egészséges társadalom megjutalmazhatja fenntartóit, az anyákat.

-JzK- 2015.12.14. 13:54:10

Nem kis részben a Frankfurti Iskola destrukciói nyomán „az apa, az anya, a gyermek családmodell ma az amerikai háztartások kevesebb mint egynegyedét képviseli. A nők felszabadítása a hagyományos feleség és anyaszerep alól, amelyben kétségkívül az iskolák voltak a bajnokok, azt eredményezte, hogy ezen szerepek elveszítették jelentésüket, és eltűnőben vannak az amerikai társadalomból.” A feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában a nyugati nők milliói osztoznak, nem áll szándékukban férjhez menni, s még kevésbé gyermeket szülni. Azonosulásuk Marcuse Élvezet Elvével és a szexuális forradalommal a folytatás megtagadását jelenti. „A fogamzásgátlás, a sterilizáció, az abortusz és az eutanázia a »halál kultúrájának« négy lovasa […] A tabletta és a koton lett a kulturális forradalom sarlója és kalapácsa.

A családok szétverésének eszközei: a nők “egyenjogúságának” olyan irányba fordítása, hogy a nő megszűnjön családanya lenni, és először karriert, később meg már az önmagába zárt egyéni boldogágát keresse. A mai, “modern” szinglik nem attól lesznek boldogok, hogy három-négy gyerek, 10-15 unoka veszi őket körül. A pisis pelenka fárasztó és kicsinyes holmi, a szülésektől ellazuló has és lógó mell pedig abszolút ellentmond a reklámok idealizált húszéves, karcsú, ránctalan cicababáinak. Ma a szex már abszolút öncél, és több könyv, videó és egyéb jelenik meg az élvezeti technikákról, mint a gyereknevelésről. A buzik intenzív támogatása is ennek a taktikának a része – Buchanan kitért arra is, hogy miképp kényszerítették ki a WHO ezzel kapcsolatos masszívan politikai döntését az amerikai pszichiátriai társaság kőkemény befolyásolásával.

A család megsemmisítéséhez hozzájárul az abortusz liberalizálása is. Az utóbbi évtizedekben csak az USA-ban 40 millió abortuszt végeztek el.Magyarországon a helyzet még ennél is rosszabb, ha a megszületett és méhben megölt csecsemők arányát nézzük. Az abortusz szabadsága talán a legkeményebb csapás a keresztény egyház abszolút élettiszteletére: ugyanis következik belőle, hogy az életet máshol sem tekinti prioritásnak a harcias kultúrmarxizmus, és támogatja az eutanáziát, az öngyilkosság szabadságát. Félelmetes, hogy amikor Európában a népességi válság az aktív korúak megfogyásakor és a nyugdíjasok számának megkettőződésekor – úgy 2050 táján – vajon milyen liberális áramlat várható? A ma eltűrt, sőt, egyre inkább orvosi segítséggel is támogatott öngyilkosságok esetleg elvárt magatartássá válnak majd az eltartandó öregektől???

-JzK- 2015.12.14. 13:55:22

Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó “férfinőt” teremt belőle. A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És – amint válási és születési statisztikáink mutatják – még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívják apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.

Szelid sunmalac 2015.12.14. 13:58:15

@aleb19: Megegyszer elmondom: ez nem igaz. Ismerem a bersavokat, rengeteg szerzodest es en konkretan TAPASZTALATBOL allitom, hogy hazudsz.

traIalala 2015.12.14. 14:01:48

Az összes csaj aki velem volt az intézetben, tudta a kötelességét, mindnek van már több gyereke.

traIalala 2015.12.14. 14:02:38

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Kötelességünk védeni a nemzetmentő kormány élén álló zsenit, a ballibsi támadásoktól.

traIalala 2015.12.14. 14:03:47

@Lady Ann: 47 ezer forintból meg lehet élni még egy gyerekkel is.

Szelid sunmalac 2015.12.14. 14:05:06

@aleb19: "Ijesztően sokat nyom a latban a fizetési besorolásnál a pályázó neme is – derül ki a felmérésből, amely szerint évről évre nő a férfiak bérelőnye. Míg 2011-ben 40 ezer forinttal kerestek többet női kollégáiknál, 2012-ben 45 ezerre nőtt a különbség, 2013-ban pedig már átlagosan 50 ezres eltérést mértek. Mindez persze szakterületenként változó: míg például az egészségügyben nem jelentős az eltérés, a gazdasági szektorban nettó 54 ezerrel, az informatikusok között pedig 64 ezerrel több vándorol a férfiak zsebébe, mint nő kollágáikéba."

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.14. 14:08:26

@high up!:

nem tehetek róla, hogy személyesen főnökötök buktatott le titeket.

Gyűlöletkeltés, és hazudozás.

Ennyi telik az agyatlan ballibektől.

Most megint izgulhatsz, hogy lebuktat-e Gyurcsány, mint a múltkor.
Amikor az összes agyhalott ballib együtt hazudott az összes fórumon, mint most:

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” – Debreczeni József: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris Kiadó)

aleb19 2015.12.14. 14:09:11

@Szelid sunmalac: szerintem te meg buta vagy csak szeretsz okoskodni ...azon ragodj eloszor is , hogy tobb fiatal nonek van magasabb iskolai vegzettsege mint hasonlokoru pasinak

ergo ha ezt a tenyt elfogadod es szamolgatsz rajosz hogyha diplomasok tobbett keresnek akkor a fiatal es gyermektelen nok egy jo ideig magasabb bertomeget kapnak/gyerekvallalasig/...aztan kiesnek a munkaeropiacrol/teljesen vagy reszlegesen/ a gyerek kb12 eves koraig

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.14. 14:10:30

@Kormánymeghízott Államcickány Úr:

A szenerncsétlen ballibek be vannak tőle szarva, hogy a családsegítő intézkedések hatására több magyar születik.

Megjegyzem 2014. január óta folyamatosan több magyar születik, mint az előző év azonos időszakába.

Így a magadfajta hazaáruló tetvek gyűlöletkeltése, és asszonyok gyerekvállalásról lebeszélése ismét meddő talajra hullt.

aleb19 2015.12.14. 14:12:18

@Szelid sunmalac: "Ijesztően sokat nyom a latban a fizetési besorolásnál a pályázó neme is – derül ki a felmérésből, amely szerint évről évre nő a férfiak bérelőnye. Míg 2011-ben 40 ezer forinttal kerestek többet női kollégáiknál,"

balfaszka ez osszesitett adat en a legalabb erettsegizett es gyermektelen fiatal nokrol beszelek

Szelid sunmalac 2015.12.14. 14:15:51

@aleb19: Nesze bazdmeg: reports.weforum.org/global-gender-gap-report-2015/economies/#economy=HUN

Nemhogy javulna a helyzet, de everol-evre romlik. EZT cafold meg hulyegyerek

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.14. 14:15:57

Tisztán látszik abból, hogy az összes Gyurcsnyista blog ezzel a témával jött elő, hogy újra parancsot kaptak Kövér lejáratására a főnöktől.

Reméljük az olvasóknak több esze van, az elmeháborodott Gyurcsány nevű gyűlöletkeltő írástudó bagázsától.

ózdi cigány 2015.12.14. 14:17:07

@Ballib Cenzúra: Hülyegyerek! 2008 és 2009-ben még több gyerek született. A születésszám a fidesz alatt sokat csökkent, most egy picit nőtt, de még mindig nem éri el a 2008-2009-es szintet. Te baromarc!

Szelid sunmalac 2015.12.14. 14:17:36

@aleb19: Mondom balfaszka: reports.weforum.org/global-gender-gap-report-2015/economies/#economy=HUN

Most meg viritsd TE, hogy honnan veszed az okorsegeid. Most mar igazan alatamaszthatnad valamivel, ugyanis te allitottal valamit, nem en.

ózdi cigány 2015.12.14. 14:18:06

@Ballib Cenzúra: Mivel Kövér megint mondott egy kövér hülyeséget. Ahogy te is.

aleb19 2015.12.14. 14:27:51

@Szelid sunmalac: balfaszka segits nekunk hol van a legalabb erettsegizett es gyermektelen fiatal nokrol keszult adatsor

csak az latom, hogy a diplomasok tobbsege/58%/ no nemu

aleb19 2015.12.14. 14:31:12

@Szelid sunmalac: az is latom,hogy 25-30%tobb no jar egyetemre foiskolara mint ferfi tehat diplomaskent tobbet fognak keresni mint a szakmunkasok

2015.12.14. 14:34:27

Ha ez a véleménye, legyen,boldogítsa a saját családját az okosságaival. Érdekel egyáltalán valakit,mit makog ez a csubakka? Azok után amit műveltek az országgal,képes valaki még egyetlen szót is pazarolni rá? Jó lenne, ha a hölgyek és urak a következő ogy választáson (ha egyáltalán lesz) emlékeznének ezekre az ügyekre és a durva beszólásokra...

aleb19 2015.12.14. 14:38:06

@Szelid sunmalac: ez egy osszesitett kagyvasz ami szokas szerint eltakarja a lenyeget: a fiatal es kepzett es germektelen nok jobban keresnek mint a hasonlokoru ferfiak ...amig gyereket nem vallalnak

patkányarcúáginéni 2015.12.14. 14:49:13

A liberális csorda nem akarja, hogy a magyar szaporodjék. Miért nem lepődöm meg?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.14. 15:03:41

@ózdi cigány:

Ilyen egyszerű solgokban minek hazudsz ?

Tudod a gyermek kihordás cirka 9 hónap..
Azaz a 2010-es adat még az MSZP sara.

Élve születések száma:

2003: 94647
...
2008: 99149
2009: 96442
2010: 90335

Azaz az MSZP kormány 8 éve alatt több mint 4000 el csökkent az élveszületések száma.
2014-ben 93300 volt ez a szám,
és azóta minden hónapban több születik, mint az előző év megelőző időszakában.

A magadfajta hazaáruló ballibeknek az fáj, hogy gyarapodik a magyar.
Ezért írtok születés gyarapodását célzó akaratot, és tettet fikázó bejegyzéseket.

Billy Pilgrim 2015.12.14. 15:04:06

Az a vicces, hogy a szaporodási kényszer megmondóemberei mindig vagy férfiak vagy régesrég pókhálós vénasszonyok :D

A valódi szülő korú nők meg a megkérdezésetek nélkül szarnak az elveitekre és építik a karriert jobban és céltudatosabban, mint eddig valaha, távolabbi tájakat, ismeretlenebb nyelveket, újabb hobbikat fedeznek fel maguknak, mint bármely generáció előttük.

Hisztizhettek arról, hogy takarodás szülni, de ez csak pár pinát tán sosem látott senki egymás közötti acsarkodása marad.

Aki akar szül, és akinek van magához való esze megáll nagyon maximum 2-nél, de inkább 0 vagy 1-nél.

Billy Pilgrim 2015.12.14. 15:09:35

@Ballib Cenzúra: gyönyörű, ahogy kb. ez a harmadik blog, ahol látlak titeket lúzereket a KSH adatairól vitatkozni meg jól megmagyarázni, hogy na ez a fityfaszok, ez meg na az mszp sara.

Így jártok, amikor a fejetek búbjáig elmerültök a szarban.

Súgok: hu.wikipedia.org/wiki/A_2008-ban_kirobbant_gazdas%C3%A1gi_vil%C3%A1gv%C3%A1ls%C3%A1g

Az emberek leszarják a politikát, a pénztárcájuk vastagsága számít. És mivel egyre többen szoknak hozzá ahhoz, hogy az a pénztárca külföldi hétvégi kiruccanásokat és nyaralás mellett teleléseket is finanszírozton, szokjatok csak hozzá a 9 meg 8 milliós ország jövőképéhez.

Képzeljétek, akkor se lesz vége a világnak.

Szelid sunmalac 2015.12.14. 15:12:14

@aleb19: O bazdmeg....en hulye...miert is hittem, hogy tudsz egy egyszeru tablat ertelmezni...Viszont meg mindig kibaszottul nem tamasztottad ala semmivel a hazugsagaid. Szoval? Hol is van a kimutatasod?

Netuddki. 2015.12.14. 15:18:05

Na mi van? Még mindig nincs unokája a kötéllacának? Annyira bántja, hogy így üzen a menyének/lányának?
Nem először és utoljára fordul elő, hogy a fideszesek összekeverik a magánéletet a közélettel. Meg a közpénzt a sajátjukkal ugye.
Mi jöhet még ezek után? A parlament elnöke a kamerák előtt fogja magár asszonypajtással leszopatni?

Netuddki. 2015.12.14. 15:20:21

@Ballib Cenzúra: Dikk mán! Hazug, tolvaj, hazaáruló orbánköcsög hazaárulózik...

Netuddki. 2015.12.14. 15:21:12

@patkányarcúáginéni: "A liberális csorda nem akarja, hogy a magyar szaporodjék. Miért nem lepődöm meg?"

Hát bazmeg, belőled 1 is elég...

Sir Galahad 2015.12.14. 15:21:40

@Kishableany: Ez nem elképzelés, hanem a működő nyugdíjrendszer Magyarországon. Olvass utána, úgy hívják, felosztó-kirovó rendszer. A lényege az, hogy amit a mai aktívak befizetnek nyugdíjjárulékként, azt szétosztják a mai nyugdíjasok között. Lehet vitatkozni azon, hogy ez jó vagy nem, de ez van. Az viszont biztos, hogy ez a rendszer hosszabb távon (ez alatt már akár 10 évet sem túlzás érteni) fenntarthatatlan, mert egyre kevesebb a járulékfizető és egyre több a nyugdíjas, tehát ha mindent változatlanul hagyunk, a nyugdíjak nagyon alacsonyak lesznek. Szerintem erre az a megoldás, hogy a járulékfizetők és a nyugdíjasok között egyébként is meglévő természetes személyi kapcsolatot érvényesíteni kell a rendszerben, azaz az kapjon nyugdíjat, akinek van járulékfizető utódja. Nem tudom, hogy ennek mi köze a tévévásárláshoz?

Metálvörös 2015.12.14. 15:24:34

Van három gyerekem. Függetlenül attól, hogy hány unokával örvendeztetnek meg, akkor is szeretni fogom őket, ha esetleg misszionáriusnak mennek Afrikába, és akkor is, ha netalán politikusnak állna valamelyik. Még akkor is, ha Fideszes lesz, mert elsősorban az én felelősségem, hogy egészségesen kritikus szemmel figyeljék a világot. Egyetlen dolgot fogok kategorikusan megtiltani nekik. NEM SZÜLHETNEK KÖVÉR LÁSZLÓNAK UNOKÁT!

csak egy néző 2015.12.14. 15:27:54

@patkányarcúáginéni:
"Patkányirtás: kiknek ajánljuk
A patkányirtás sokféle területen lehet szükséges. Lehetséges a lakossági és céges oldalon egy azonnali szükséglet, de lehet megelőző jellegű is egy visszatérő problémás helyszínen. Emellett lehet a törvényi megfelelőség miatt a vonatkozó cégek/vállalatok esetében egy állandó védelem fenntartása.

A patkányírtás lehetőségei
A patkányírtás többféleképpen mehet végbe, minden esetben a környezet, és a megrendelő igénye szerint döntünk egy-egy technológia mellett."

aleb19 2015.12.14. 15:28:19

@Szelid sunmalac: "kibaszottul nem tamasztottad ala semmivel a hazugsagaid. Szoval? Hol is van a kimutatasod? "

ne legy lusta te vagy a fizetett guglihuszar

amugy a hivatkozott link is engem igazol ...libsike

csak egy néző 2015.12.14. 15:36:00

"Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma óriási mértékben csökkent. Úgy fogalmazott: hatszázezerrel több ember van biztonságban, a biztos középosztályban, ők már nincsenek kitéve a lecsúszás veszélyének."

"Hegedűs Zsuzsa felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést Magyarországon"

scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xlp1/v/t1.0-9/12308240_425196884332845_3729865991499679343_n.jpg?oh=793a8ac5ecba3c1c5e365a55c2b9fb87&oe=56EB8A4B

Szelid sunmalac 2015.12.14. 15:36:03

@aleb19: Linkeld mar be ami teged igazol bazdmeg! Gyava fereg. Hol a statisztikad???

befano 2015.12.14. 15:39:56

Igazad van, te kis tetű firkász.
Nem kell a nő, mert a segg a jövő pinája, nem kell szülni
,,ezeknek" !!!, majd befogadunk. Nem kell itt lakni, mert ez egy homofób ország.

Te húgyagyú! az ország azé , aki teleszüli ! A románok is ezt tették, a szlovákok is, látsd: trianon! Az albánok Szerbia bölcsőjét vették el így. Kis Ázsia, Észak Afrika most épp ezt teszi Európával. Lehet a fideszt nem szeretni, lehet Kövért utálni, DE A CSALÁD, EGY NŐ ÉS EGY FÉRFI PÁROSBÓL ÁLL ! Lehet, hogy te is így jöttél létre/lehet, hogy nem, akkor viszont a SZÜLEID tudtak valamit.

aleb19 2015.12.14. 15:43:20

@Szelid sunmalac: "kibaszottul .... hazugsagaid.... igazol bazdmeg! Gyava fereg"

tipikus vesztes vagy a szavaidbol is nagyon latszik, hogy torpekkel kefelsz es csod az eleted

Szelid sunmalac 2015.12.14. 15:45:17

@aleb19: Na latod. Ennyi telik toled. Allitasz valamit, persze alatamasztani nem tudod, aztan ki is merul az eszmefuttatasod a szemelyeskedesben. Szanalmas vagy.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 15:48:18

@high up!: Szerinted ha kevesebb születés van , akkor kevesebbet dugnak az emberek? Fogamzásgátló szerekről tetszett már hallani?

Egyébként meg az előző ciklus alatt helyre kellett tenni azokat a dolgokat , amiket Gyurcsányod elkúrt. Mostanra sikerült az élveszülések számának csökkenését megállítani, és ismét növekvő pályára állítani.
Azzal remélem tisztában vagy, hogy egy 2011 első negyedévében született gyereket még a szoci ámokfutás idején kellett vállalni. Tehát legfeljebb csak innentől tehetnéd felelőssé a csökkenésért a Fidesz kormányt, de azt senki sem gondolhatja komolyan hogy 1-2 év alatt el lehetett volna takarítani a gyurcsányi ámokfutás mocskát, és ismét helyes pályára állítani az országot. Ehhez több idő kellett.
A jelenlegi kormány pedig komoly lépéseket tett, és tesz a szülési kedv növelésére, amire a magát baloldalinak hazudó szoci-szadesz bagázs nem volt képes.
Ennek az intézkedéssorozatnak az újabb eleme az ingatlanépítés áfájának drasztikus csökkentése.

bElannaTorres 2015.12.14. 15:49:21

@Szelid sunmalac: tényleg szánalmas nem tud semmit csak az elképzeléseit írogatja tényként tálalva, te meg guglizz rá arra ami csak az ő fejében létezik :)

aleb19 2015.12.14. 15:50:38

@Szelid sunmalac: "kibaszottul .... hazugsagaid.... igazol bazdmeg! Gyava fereg"

ne harits ...ezek a te szavaid es te kezdted a karomkodast es a szemelyeskedest

high up! 2015.12.14. 15:58:15

@Ballib Cenzúra:

jaj te szerencsétlen genetikailag hibás fideszfos! Nem elég, hogy síkhülye proli vagy, nullásra leépített agysejt állománnyal, de még duplán hirdeted is.
Örülünk a táblázatodnak, miszerint te magad bizonyítod, hogy amíg a ballibsik alatt az átlagos éves születési szám 97 ezer volt, addig a fidesz tolvaj maffia alatt ez bezuhant átlag 90 ezerre:

2003: 94647
...
2008: 99149
2009: 96442
2010: 90335
2011: 88.049

Ergo: a NER alatt a magyarok jó része világrekorder impotens lett ("a fél világ irigyel minket!"), mondjuk ti fidesz barmok vagytok a legjobb példa: 4 évig csak a Libás meg gyúrtcsány szóra tudtatok csak rájszolni, most meg a liberális szóra, mire este hazamentek a fosul fizetett troll állásotokból, addigra az asszony már rég megoldotta a dolgot egynéhány stramm szíriai bevándorlóval, te már akkor se kellenél, ha esetleg hatna a viagrád. Oszt még csodálkozol, hogy alattatok, orbaneszkubirkák alatt kihal a nömzöti magyarság.

FOLYTASSUK!

tralalala 2015.12.14. 16:05:35

@Billy Pilgrim: "Aki akar szül, és akinek van magához való esze megáll nagyon maximum 2-nél, de inkább 0 vagy 1-nél. "

Remélem neked nincs gyereked. Így az eszméiddel max. a fórumokon tudsz fertőzni, és azok - a természet törvényeinek megfelelően - idővel kihalnak a faszba veled együtt.

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:08:01

@barli:

Vannak akik egy gyereken kétszer is szeretnének élvezkedni.:D

high up! 2015.12.14. 16:09:06

@A megvalósult amerikai ólom..: "Mostanra sikerült az élveszülések számának csökkenését megállítani, és ismét növekvő pályára állítani."

Hát te se vagy kisebb féleszü fideszbirka, mint bármelyik fideszkomcsi eftársad. Ki kéne már járni azt a Nyócc osztályt, hogy agyilag felfogd, hogy a fideszkorszak átlag 90 ezres születési száma mélyen a ballibsik 97 ezres átlaga alatt van. Talán vissza kéne ülni az iskolapadba a 9 éves gyerekek közé, hogy megtanuljad az 5 jegyü számokat.

Egyébként rólad a legnagyobb féleszü eftársad, a Blogger Géza jut eszembe, aki meg rendre azzal, villogott, hogy a fideszmaffia az államadósságot 86%-ról 80%-ra hozta le. Szegény hülyét soha nem fogta fel agyilag, hogy a 86%-ra maga a fidesz tornázta fel az államadósságot (a 81%-ról).

Én mondom, fideszbuzinak lenni már rég nem politikai kérdés, hanem elmeorvosi.

FOLYTASSUK!

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:12:55

@Sir Galahad: "Az viszont biztos, hogy ez a rendszer hosszabb távon (ez alatt már akár 10 évet sem túlzás érteni) fenntarthatatlan, mert egyre kevesebb a járulékfizető és egyre több a nyugdíjas, tehát ha mindent változatlanul hagyunk, a nyugdíjak nagyon alacsonyak lesznek."

Arról tessen már egy kicsi elmélkedni, hogy hány stdijony is épül abból a 3000 milliárdból, amit a magányugdíjkasszából elzabráltak. Mennyi nyugdíjat is termelnek ezek a magán tulajdonú stadijonyok?

ózdi cigány 2015.12.14. 16:14:23

@Ballib Cenzúra: Te hülyegyerek! A gazdasági válság beütésekor az emberek nem mertek több gyereket vállalni. Az nem az emeszpé sara! A híres fideszednek meg nem sikerült olyan születésszámot produkálni, mint ami az emeszpé alatt volt.

rádió 2015.12.14. 16:15:33

" Anyának szülni kötelesség,lánynak szülni dicsőség " ( Ratkó Anna)

ózdi cigány 2015.12.14. 16:15:45

@patkányarcúáginéni: "A liberális csorda nem akarja, hogy a magyar szaporodjék. Miért nem lepődöm meg? "
- Azt akarjuk hogy TE ne szaporodj. Mondjuk te nem is vagy magyar.

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:16:01

@high up!: " NER alatt a magyarok jó része világrekorder impotens lett ("a fél világ irigyel minket!"),"

Rosszu értelmezed az eredményt, mindössze arról van szó, hogy jobban teljesítünk. Le a béka segge alá.

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:17:25

@rádió:

Mivan? Kövér nem Ratkó tanítvány.:O

Sir Galahad 2015.12.14. 16:30:29

@látjátok feleim szümtükkel: Nem tudom, de ennek nagy jelentősége nincs. Ha az a pénz az állami nyugdíjrendszerben marad, akkor nem 10, hanem mondjuk 12 év múlva áll elő ugyanez a helyzet. A probléma ettől ugyanaz.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 16:32:32

@high up!: Talán meg kellene tanulni szöveget értelmezni te szerencsétlen. A csökkenés megállítása nem azt jelenti hogy rögtön visszaugrik a korábbi szintre, hanem hogy nem csökken tovább.
Az államadósságról pedig jobb ha hallgatsz te kretén mert csúnyán elszállt az elvtársaid alatt:

4.bp.blogspot.com/-yELnXe3u96Q/UNBRZZRkfwI/AAAAAAAAA_c/HpJXED0bUXg/s1600/%C3%A1llamadoss%C3%A1g+5.jpg

Akárcsak a villany, a gáz, és a tömegközlekedés árai..

prolee 2015.12.14. 16:36:28

7 millárd ember él a földön. Egyszerűen nincs szükség a folyamatos szaporodásra.
Sőt! A népesség számát csökkenteni, életszínvonalát növelni
kell.

Az másodlagos szempont, hogy az inaktívakat ki fogja eltartani.
Csökkenteni kell az állami admnisztrácót, a pénzt az embereknél kell hagyni és majd gondoskodnak magukról.

Ha egy házaspárnak csak egy gyereke van, annak felnőttként nem kell önálló háztartást kialakítani, élhet a szüleivel (megfelelő méretű, szeparációt is biztosító ingatlanban), mert a többgenerácós család nagyon gazdaságos.

befano 2015.12.14. 16:37:11

@-JzK-: Én ugyan nem olvastam az idézett könyvet, fogalmazni is egy kicsit sekélyesebben fogalmazok, de egyetértek az idézett mű minden szavával, gondolatával.
Amikor én születtem még családi pótlék sem volt, én a 7.dik élő gyerek voltam a háború után , apám elismert kisvárosi cipész volt, Édesanyámnak nem volt munkahelye, mégis felnőttünk, tanultunk mindannyian,-megjegyzem nem a rendszer érdeme volt, hanem a mi szüleink szorgalma okán- de sajnos nem 49 unoka született, csak 11.
Ezt hozta a szép új világ. Akkoriban valami csermanek nevű fattyú volt hatalmon. Hajj! hol volt még akkor Kövér ?
Előtte meg hallottam valami ratkóról- na nem a Jóskáról-, aki
azt mondta:"lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség.Oszt mégse
károgott egy szabad madár se. Akkor hogy van ez?

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:42:32

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ne lódíts. A küzmű árak 2010-ben kezdtek felmenni, és majd csak 2013-ban csökkentették vissza a 2009-es szintre. Ezt azért tudom, mert havi kimutatásban követem a befizetéseket, így könnyű a sánta kutyát utolérni.

wirth6 2015.12.14. 16:44:07

@Szelid sunmalac: Nem kevered össze véletlen a másik bajuszossal? Magyarország (köztársasági)elnöke Áder János. Kövér az országgyűlés elnöke, nem az országé.

prolee 2015.12.14. 16:47:05

A nagynéném férjével és a szüleivel közösen épített egy négyszobás házat egyik nagy vidéki városunk villanegyedében a szocializmusban, miután a kommunisták mindenüket elvették.
Két fizetésből és két nyugdíjból röhögve fizették a kölcsönt, nevelték az unokatestvéremet.
Most az unokatestvérem lakik a házban a feleségével, gyerekével és a szüleivel, mert a nagyszüleink meghaltak. Ő már antik bútorokkal rakta tele a házat, havonta legalább egy wellness-hétvége, utazások, nem tudják felélni a pénzüket.
Az unokatestvérem gyereke már nagyon komoly vagyont fog örökölni.
Mi a probléma ezzel a családmodellel?

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.14. 16:47:37

@Sir Galahad:

Ja, ugyan az nincs, csak hasonló. Essetunni.

high up! 2015.12.14. 17:11:54

@A megvalósult amerikai ólom..:

jaj, te tényleg nem csak játszod a hülyét, hanem ez a lényed!

Te PISA katasztrófa, tényleg ennyire hülye vagy, hogy nem fogod fel, hogy a ballibsik Nyócc év átlagában tudnak felmutatni évi 97 ezer újszülöttet, a fidesz maffia meg 5 év átlagában tud 7 ezerrel kevesebbet? Mindenféle trendfordulók nélkül - szinte nyílegyenes pályán?
Rádásul a ballibsiknél csak a 2010-es év volt zuhanás, emmeg bammeg már másfél éve a fideszé volt, ugyanis 2009 eleje óta minden közvélemény kutató hatalmas fidesz gyözelmet pt mindenki tudta, aki nem egész nap csak a kocsmában vedelt, mint te.

Tehát akkor a te fideszbirka logikátok szerint, az emberekben már 2009-ben megfogant, hogy nem fognak az új, fideszmaffia kormányak gyereket szülni, nemde?

Az államadósság tábládat meg mutogasd a gyúrtcsányista ex-eftáresaidnak te idóta. Jól tennéd viszont ha azt is mellékelnéd, hogy a fideszkomcsi gazdáid az öszes törvényt megszavazták 2002-től, ami az államadósság megugrásához vezettet, teccik tudni?

És azt a táblázatot is megvillanthatnád, miszerint 2010 óta a fideszkomcsijaid a GDP 20%-át nyúlták le, meg szorírotották meg az emberken, oszt mégse tudták 3 százalékpontnál lejjeb vinni az államadósságot.
Miközben a privát gazdagodásukat 1200%-kal növelték.
Hát ennyire seggyhülye analfabéták vagytok ti az élet alapvető dolgaihoz, de hát ettől vagytok ti egy féleszü diktátor röghöz között nömzöti NER birkái.

FOLYTASSUK!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 17:48:24

@látjátok feleim szümtükkel: Te ezen a bolygón élsz?? 2002 és 2010 között 200 %-kal nőtt a földgáz fogyasztói ára, 150%-kal a villanyé, és ugyanennyivel a tömegközlekedésé.
Vagy pocsék a memóriád, vagy szándékosan hazudsz..

bkkzol 2015.12.14. 17:57:43

Ha nem engedi maga elé az ajtóban, liftben...parkoláskor akkor "bunkó" a férfi! Ha valaki azt mondja, hogy szép, kellemes adottságú akkor meg "szexista". Döntsék már el, hogy mit akarnak?!

Alick 2015.12.14. 17:59:57

Anno Kövért is legyártották a szülei, de hogy a felprogramozása sikeres volt-e, abban nem vagyok biztos. :)
(persze van igazság a mondanivalójában, a szájból kieső közhelyek szintjén)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 18:10:42

@high up!: Mit írtam te agyhalott ballib mutáns? Hogy sikerült MEGÁLLÍTANI a népességfogyást. Érted te barom? Megállítani. Nem azt írtam hogy visszanőtt a korábbi szintre csak megállt, te kerén.
Íratkozz vissza az általánosba, mert alapvető szövegértelmezési gondjaid vannak seggfejkém..

Tetszik, nem teszik 2011 első negyedéve volt az abszolut mélypont a születésszámban. Márpedig ezeknek a gyerekeknek a megfoganása idején a Fidesz kormány még nem kezdte meg működését. A tények makacs dolgok..

"Rádásul a ballibsiknél csak a 2010-es év volt zuhanás, emmeg bammeg már másfél éve a fideszé volt, ugyanis 2009 eleje óta minden közvélemény kutató hatalmas fidesz gyözelmet "

Hihi, hát ez jó. Akkoriban nem arról ugattál te fasz, hogy a közvéleménykutatók direkt a Fidesznek mérnek jót, és hogy nem is az a valóság? Ugye hogy de, te nyomorék?

Egyébként tényleg azt hiszed te szerencsétlen hülye, hogy amikor egy pár mérlegeli a gyermekvállalást, akkor majd azt veszi figyelembe, hogy 1 év múlva ki nyeri a választást? Hihihihiháháhá
Te orbitális idióta..
Azt veszi figyelembe hogy milyen az aktuális helyzet. Márpedig 2010 nyarán-az új parlament alakulásának idején- nem volt valami jó, köszönhetően a Gyurcsány féle ámokfutásnak.

"GDP 20%-át nyúlták le," Miről beszélsz te fasz??

" 3 százalékpontnál lejjeb vinni az államadósságot. "

Viszont nem is növelték 27 százalékponttal mint a szocik..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 18:13:13

@bkkzol: A genderhívők szerint ha egy nő és egy férfi egyszerre ér a bejárathoz, akkor a jobbkéz szabály az irányadó..

Balt 2015.12.14. 18:56:18

Igazán kár lenne magadra venni, vegyük úgy, hogy fel vagy mentve.

bElannaTorres 2015.12.14. 19:35:52

@bkkzol: pedig az ajtós dolog nem valami bonyolult: aki előbb ér oda menjen be de tartsa meg már arra a másodpercre amíg eléri az utána jövő, mert mást pofánbaszni az bunkóság. Én ugyanígy teszek korra nemre tekintet nélkül. Más a helyzet ha szembetalálkozunk, én akkor állok arrébb ha az ajtó felém nyílik mivel így nekem kell tartani és nem fog a képébe csapódni senkinek. de amúgy találd fel magad.
A másik dologról nem tudok nyilatkozni, én jobban örülök ha nem tesznek megjegyzéseket, mivel zavarba hoz.

Lavinia Pinkerton 2015.12.14. 20:22:35

Kövér LÁszló lánya majd szül a Kövér Lászlónak amennyit a Kövér László akar, hogy szüljön neki.
Unokát.

Miért olyan érdekes a Kövér család, hogy mindenki erről pofázik ?

Visceroid 2015.12.14. 21:08:06

Komolyan, van olyan, akit Laca beszólásai meglepnek? Igen, elmebetegek kormányozzák az országot. Igen, Laca is egy közülük, mindig is az volt. Az ilyen megnyilvánulások biztosítják be, hogy az ország értelmesebbik része ha nem is lép le, halál biztos, hogy nem vállal gyereket. ILyenkor tudja az ember 100%-ra, hogy ebbe az országba tilos gyereket szülni, mert ilyen elmebetegek kormányozzák és fogják irányítani a gyerek életét is.

BéLóg 2015.12.14. 21:14:15

Idemásolom hogy minden hülye, különösen a poszter elolvashasa:
"...“Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk....”

Az van itt, hogy:
NEM AKARJUK...
AZT SZERETNÉNK...

B+, aki ebbe bele tud kötni, az megérdemli.
Az meg különösen durva, hogy:
"...és nem átallott József Attilát és Cseh Tamást is belekeverni dohos, szexista eszmefuttatásába..."
Mert mint tudjuk, József Attilát és Cseh Tamást KIZÁRÓLAG balliberálisok, buzik, leszbikusok, kecskebaxók és rhinotillexiómások keverhetnek bele akármilyen eszmefuttatásba.

Azt meg hogy le tudtad írni hogy:
"...Lefordítom. Ha farkad van, légy férfi! Ha meg hüvelyed és egyéb tartozékaid vannak, akkor légy nő, és szüljél gyereket!..."
...lefordítom én NEKED.
NEM, nem azt jelenti amit idehánytál. Persze tudjuk, te is azok közé tartozol, akik mikor szóltak hogy másnap PISA teszt lesz az iskolában, ott álltál a sorban egy kis üveggel a kezedben, benne büdös sárga folyadékkal.

Hülye elmebetegek, tényleg már csak a kötél hiányzik az eszmefuttatásból. Mondjuk az Index "híre" megpróbálta ebbe az irányba tolni a dolgot, de nekik se jött be.

Hát baromkák, jó lesz ha TÉNYLEG meggondoljátok amit más is leírt már:
Egy ország azé aki oda GYEREKEKET SZÜL.
Igen, tessék csak Koszovóra gondolni. Ha meg ez túl sok, én nem tudom mi gondja lenne a "kétanyás" bloggernek hogy elköttesse magát, így még a havibajától (ezt a NORMÁLIS nőknél menzesznek nevezik) is megszabadulna!

conchita 2015.12.14. 21:36:03

@BéLóg: " lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk....”

Már nem abban a korban élünk hogy egy nőnek ez az önmegvalósítás. Le vagy maradva kb. 150 évvel.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 22:06:41

@conchita: Csakhogy- te köcsög- a számlában nemcsak a felhasznált gáz áráért fizetsz, hanem a gázhálózat használatéért is (kb. 40-45%-ban). Ennek a költségnek pedig nem kell megemelkednie attól, hogy nőtt az import gáz ára..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.14. 22:09:46

@conchita: El kell érni, hogy ismét önmegvalósítás legyen a számára, mert egyébként a fehér civilizáció kihal. De hiába is magyarázom ezt egy szakállas nőnek..( Az okostelóssal nem terveztek közös utódokat?) Biztos erre is van már valami alkalmazás..:))))

Tiborpapa 2015.12.14. 22:44:36

A nők dolga kizárólag a szülés? Azt tudtam, hogy Kövér disznó, de azt nem, hogy latens bigott iszlamista.

bElannaTorres 2015.12.14. 22:57:26

@Tiborpapa: nem az, sokan egyszerűen másik világban élnek, normális pároknál ez kétemberes döntés. És a legtöbb ilyen.

bElannaTorres 2015.12.14. 22:59:39

az a legjobb mikor az öregek elhiszik, hogy az hogy ők felneveltek 10 gyereket szegénységben az ma is menne, csak hát igényeink vannak :D
Mert hát akkoriban nem kevesen már 16 évesen elkezdtek dolgozni.
fel lehetne talán segélyekből nevelni sokat, mint a cigányok, fele analfabéta lenne, felének talán meglenne a nyóc.

Tiborpapa 2015.12.14. 23:03:16

@bElannaTorres: Aha. Oké, akkor csak disznó. :)

a nemzet fogatlan provokátora 2015.12.14. 23:12:22

A megfelelő szaporulat gátja nem a szegénység, hanem a nők karriervágya ! Korlátozni a karrierlehetőségeiket, és bejutásukat a felsőoktatásba meg kell szüntetni!
Így majd sokkal többen fognak szülni, és helyre áll a megfelelő népszaporulat.
A lányok fő feladata a következő nemzedékek megszülése é felnevelése kell hogy legyen, nem pedig az, hogy mindenféle karrierszempontokat dédelgessenek. Ez nem az ő dolguk, hanem a férfiaké.

BéLóg 2015.12.14. 23:15:48

@conchita: Puncifütyikém! Te vagy lemaradva egy fartúrásnyit. SENKI nem mondja hogy a nőknek ez legyen az önmegvalósítás. Ha tudnál olvasni, Kövér azt SZERETNÉ. Nem tudom hogy ezt lehet-e ott is érteni.
Például ha TE szeretnéd hogy hó essen, az még nem jelenti azt hogy:
1. Mindenki szeresse ha hó esik.
2. Mindenki AZONNAL akarjon havat.
3. Aki nem szereti a hóesést az szemét.
Folytassam vagy ennyiből is megérted?

(Tudod, mint a Gyurkaferkó meg a Kövér kötele.)

apanna 2015.12.14. 23:24:49

"Internet leányai! Liberális nők! Ti mind! Ne szüljetek gyereket!

Tényleg ne! Nem kell a terhességi tesztes dolog, felháborodni se kell! Egyszerűen NE szüljetek! Tényleg, minket is felbosszantott Kövér László, hisz mit képzel? Mit kezdenénk a ti gyerekeitekkel ugyanis?

Elsősorban biztos, hogy apa nélkül nőne fel, hisz magatok se tudjátok ki az. Szexuálisan olyan emancipáltak vagytok, feminizmusban meg annyira élen jártok, hogy a “férfi” fogalmát kizárólag úgy tudjátok értelmezni, mint egy hangyakirálynő. Van is ezért épp elég pasitok a negyven éves korotokig a vagyonokból fenntartott, tinilány kinézetű testetek mellé.

Ne szüljetek gyereket, bontakoztassátok ki magatokat!
Legyetek beszáradt, elviselhetetlen, férfi alkalmazottait egzecíroztató főnökpicsák, akik otthon, magányosan bebaszva posztolgatnak Coelho idézeteket és a meleg barátaiknak zokognak öles posztokon arról, hogy mennyire egyedül vannak.

Ne, könyörgöm, ti ne szüljetek gyereket, mert ha megszülitek, valószínűleg úgy fogjátok “szeretni” hogy abba belehal. Mint egy pincsit, mint egy macskát, mint egy tárgyat, amire jogotok van. Amibe összes feminista frusztrációitokat bele tudjátok ölni, amitől egy lelki nyomorék lesz kamasz korára, hogy aztán maga is a ti szánalmas szar életeteket élje szinte önkéntelenül, örökölve a ti teljesen beteg gondolkodásotokat.

Ne szüljetek egyáltalán, ne házasodjatok, legfőképpen ne éljetek családban! Teljesítsétek ki magatokat úgy, ahogy a média meg a szar propagandátok mondja!
Kísérletezzetek a bi- és homoszexualitással, váltogassátok partnereiteket, dolgozzatok multicégeknél, keressetek jobban, mint egy családfenntartó férfi, hogy aztán – gyerek helyett – azt a rengeteg pénzt költésetek egzotikus utazásokra, sminkre, ruhákra, parfümökre, autóra és egyéb marhaságokra! A végén meg egy vagyont arra, hogy a spermabankból mesterségesen legyártsanak nektek lombikban egy gyereket valami kósza egyetemista spermájából, hogy aztán saját nyomorotokat átültethessétek bele.

Hajrá Internet leányai, csapassátok! De könyörgöm… NE SZÜLJETEK GYEREKET!"

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.15. 00:17:20

@bElannaTorres: Nem kell tíz. Elég lenne 2 is. Hiába van magánnyugdíj számlád, ha a jövőben nem lesz megfelelő számosságú munkaképes generáció, kitörölheted vele a hátsódat.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.15. 00:18:41

@apanna: Sztem inkább az okostelójukkal kellene közös utódot vállalniuk.. Biztos lesz erre valami alkalmazás..:)

2015.12.15. 06:14:55

Ez a gyökér köteles Laca már megint részeg volt. Szerencsétlen balfékje azt hitte hogy kocsmában van.
Ám ha belenéz a tükörbe, akkor rájön, hogy ha egy óvodásnak megmutatják a fényképét, akkor visszamarad a fejlődésben.
Ja és az ilyen és hozzá hasonló hős káderekért, kár volt valakinek letolni a nadrágját. Talán egy görbebot többet ért volna, mint a Laca. Arra lehet támaszkodni is, ha szükséges.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.15. 10:58:11

@jános515: Neked kinek a fényképét mutatták meg, amitől visszamaradtál a fejlődésben?

conchita 2015.12.15. 16:19:51

@A megvalósult amerikai ólom..: Látom a matek, nem erősséged. Ha a gáz beszerzéi ára megháromszorozódik és az ötven százaléka volt az eredeti árnak, akkor pont megduplázódik a végfogyasztói ár. :-))
De hát az agyament fideszeseknek mindent be lehet adni, azt is hogy csökkent az államadósság 19300 milliárdról 25 ezer milliárdra.
Istenem, hogy te mennyire ostoba vagy!

conchita 2015.12.15. 16:21:29

@BéLóg: " SENKI nem mondja hogy a nőknek ez legyen az önmegvalósítás. Ha tudnál olvasni, Kövér azt SZERETNÉ."

Ááááá.. csak Kövér szeretné. Semmi baj, tudjuk hogy a matek mellett az értő olvasás sem az erősséged.

csak egy néző 2015.12.15. 19:12:58

Haha, szuper és még a hangja is jobb, mint a nagyarcú Ákosnak, DDD
www.youtube.com/watch?v=t257vuJbBPI

BéLóg 2015.12.16. 00:59:11

@conchita: Puncifütyi!
Ha valaki nem tud értően olvasni (ja, a matek hogy jön ide?) az nem én vagyok. De MEGINT segítek.
Én például borzalmasan szeretem a büdös sajtot, például a Pálpusztait. Namármost, egy kongresszuson azt találom mondani:
Azt SZERETNÉM? hogy mindenki élvezze ha Pálpusztait eszik!
Azt KÍVÁNOM, bárcsak mindenki enne Pálpusztait!

Namármost ebbből ugye csakis az következhet, hogy:
Mindenkinek KÖTELEZŐ legyen Pálpusztait enni.
Aki nem eszik Pálpusztait az egy geci!
Aki nem is bírja elviselni a Pálpusztai szagát, az pokolra való mocsok!

Na, próbáld EZT megemészteni (sic!).

conchita 2015.12.16. 16:10:18

@BéLóg: Hülyegyerek! Az hogy te mit szerecc, az kurvára nem érdekel senkit. De itt a házelnökről van szó, te baromarc!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.16. 16:35:47

@conchita: De nem megháromszorozódik. ( Gyengébbek kedvéért: a 100 %-kal történő emelés megkétszereződést, míg a 200%-kal történő emelés pedig megháromszorozódást jelent..)

Tehát a szocialisták kétszer annyival( 100% helyett 200 %-kal) emeltek 8 évük alatt mint az a világpiaci ár alapján indokolt lett volna. Ezt ismerted el az előző kommentedben ostoba módon..A szakállas nők mind ennyire hülyék?

BéLóg 2015.12.16. 17:36:09

@conchita: Hülyegyerek!
Ki nem szarja le hogy ő a házelnök vagy az udvarminiszter vagy akárki? Azt állítod hogy egy kérészéletű, általad bizonyára utált POLITIKUS érzelmi élete (mit szeret és mit nem) BEFOLYÁSOLJA az életedet?
Hát barátom rohadtul sajnállak de tényleg!
Egyébként akkor egy "politikusnak" már nem lehet semmilyen véleménye? Ne mondd hogy azt kell ÁLLANDÓAN néznia, megsérti-e a buzikat vagy éppen a buzikat utálókat, a négereket, a környezetvédőket, az EU-t a nemtomkit meg a nemtomkiket gyűlölőket!
Nem vagytok ti normálisak, az biztos!

B+ ha azt írta volna hogy jó lenne ha mindenki Pálpusztait enne, most gyújtogatnátok a sajtgyárat vagy mi?
Vegyétek már észre magatokat, szerencsétlenek!

BéLóg 2015.12.17. 00:21:22

Lehet Csernust olvasni:
mitortenikma.blog.hu/2015/12/15/ha_nem_gond_majd_en_inkabb_magamnak_szulok_koszi

Kiemelés a lustáknak:
"...A lányok elképesztő módon maszkulinizálódnak. Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy rengeteg, és egyre több a tökös nő. „Határozott vagyok”, „erőszakos vagyok”, „majd én megmondom”, „mindig mindent jól tudok” – ilyeneket szoktak mondani, de a csajok nem tudják, hogy ezzel valójában a férfi nemi szervük növekszik. Ezt csak fejlesztett érzelmi intelligenciával lehet kezelni és helyre rakni, de a pasiknak meg nagyon alacsony az érzelmi intelligenciájuk, és erre nem is figyelnek, úgyhogy a nők egyre bizonytalanabb pasikkal fognak találkozni. És egyre több az úgynevezett feminizálódott pasi. A hiteles nemi identitások felborultak..."

látjátok feleim szümtükkel 2015.12.18. 21:00:00

Azért maradjunk annyiban, más dolog az, ha én szeretnék valamit, meg más az, ha a vezető párt vezető embere szeretne valamit. Mondjunk este nyóckor eszébe jut mit szeretne, és reggelre már törvénybe van iktava önálló képviselői indítvány alapján.

Tud valaki ettől jobban szeretni valót?
süti beállítások módosítása