A helyzet a következő: az évi 80 milliárd/ napi 220 millió adóforintból fenntartott és további közel 50 milliárdos kormányzati hitelátvállalással nemrégiben megtámogatott közmédia "elfelejtett" beszámolni arról, hogy „Az amerikai-magyar viszony jelen állásáról" szóló eseményen az Egyesült Államok nagykövete keményen bírálta Magyarországot. Nem, bocsánat: példátlan durvasággal ment neki a magyar kormánynak. Az állami médiagépezet mulasztásának oka - az MTVA szerint - az, hogy „semmilyen jel nem utalt a magyar belpolitikával vagy más, egyéb releváns témában történő megnyilvánulásra”. Vagyis a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió tudata nem fogta át azt a fölöttébb magas, következésképpen nehezen felfogható evidenciát, hogy az amerikai-magyar viszony jelen állása eléggé releváns lehet a magyar belpolitika vonatkozásában. Cserében az MTVA fél napos fáziskéséssel ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel számolt be Szijjártó Péter külügyminiszter reagálásáról. Arra való reagálásáról tudniillik, hogy Colleen Bell aggodalmát fejezte ki a magyarországi korrupció, a civil szervezetek elleni fellépés és a média csorbuló függetlensége miatt. Vagyis arra, amiről egy nappal korábban nem tartotta fontosnak tájékoztatni a fent nevezett adóforintok tulajdonosait. 

Amikor Colleen Bell cenzúrázatlanul helyet kapott a közmédia híradásában (fotó: hirado.hu)

E helyütt nem elsősorban arról fogok vitát nyitni, hogy a nagykövet állításai helyénvalóak-e vagy sem, hogy joga van-e Amerikának szóra nyitnia a száját Magyarországgal kapcsolatban, és egyáltalán kicsoda az a Colleen Bell. Inkább egy viszonylag egyszerű tényállást kívánok felvázolni. Egészen nyilvánvaló, hogy ha egy (pontosabban a közszolgálati!) médium nem számol be valamiről, utólag (mint ahogy egyébként tette is) simán elintézheti azzal, hogy nem tartotta hírértékűnek a szóban forgó eseményt. Ha utólag mégis közöl reakciót, az természetesen a hitelesség kérdését veti fel, de még mindig van lehetőség valamiféle tisztességesnek nevezhető korrekcióra. Ugyanis tényleg megtörténhet, hogy csak egyszerűen, véletlenül, objektív okokból lemaradt az egyébként fontos témáról, amire éppen egy reakció hívja fel a figyelmét. Hogy az MTVA kapcsán mennyire egyértelműen nem erről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a(z első) hírből  nem derült ki, mire is reagált Szijjártó Péter. Ebből pedig csak az következik, hogy vannak olyan témák, amelyek a mai magyar közmédiában egyszerűen nem kerülhetnek forgalomba. Más szavakkal: úgy néz ki, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott központi pártmédia az amerikai nagykövet kormánykritikus hangvételű beszédét (a központi pártreakció és utasítás beérkezéséig) elhallgatta.

Mert persze hálásak is lehetünk azért a 80 milliárdért. Mondhatták volna azt is, hogy nem volt semmilyen esemény, semmilyen beszéd, és az Egyesült Államoknak nincs is nagykövete. Ha meg esetleg lenne, és mondott volna valamit, azt meg úgysem úgy gondolta, ahogy. Ehhez képest végignéztünk egy abszurd színjátékot, amelynek kapcsán az alábbi nevetséges kérdések fogalmazhatóak meg: ha a nagykövet asszony (mert mégiscsak van budapesti nagykövete Amerikának) beszéde nem volt releváns, akkor mi ellen tiltakozik a kormány? Egy nem releváns beszéd kapcsán mi értelme van a hőbörgésnek? Egyáltalán: egy nem fontos eseményen elhangzott nem fontos beszéd kapcsán született nem fontos tiltakozásról miért kell beszámolnia a kizárólag releváns, fontos témákról tudósító nem állami közmédiának?

Ezek a kérdések akkor is fontosak, ha eléggé valószínű, hogy az amerikai nagykövetéhez hasonló frontális bírálatok erőteljesen sértik a közmédia nyájas közönségének különböző érzékszerveit, és azokban is szimpátiát ébreszthetnek az Orbán-kormány iránt, akik egyébként nem feltétlenül rajonganak érte. Ha az Egyesült Államokról van szó, akkor ez hatványozottan igaz lehet. Ez viszont nem változtat az elhallgatott információ tartalmán, és azon a szomorú tényen, hogy a rezsicsökkentésre kalibrált agyak ingerküszöbét ez sem rúgja szájba. Pedig azt mindenképpen feljegyezhetjük, hogy új szintet léptünk ezzel az elhallgatással: a pátközpontból való jóváhagyás kézivezérlése egy olyan szint, amelyről sokan azt gondoltuk, hogy néhány évtizeddel korábban magunk mögött hagytuk. 

Miközben semmi olyan nem hangzott el ezúttal sem, amit ne kritizálhatna vagy kérhetne számon teljes joggal bármely magyar állampolgár, akinek szellemi fejlődése nem állt meg a kórusban bégető, egybites szarvasmarha szintjén, akit közönye nem győzött le annyira, hogy le lehessen nyomni a torkán ezt a nemzeti sportágként űzött kormányzati személyeskedést, és teljesen megalapozatlanul gőgös, frusztrált nemzeti hisztit. Ezért aztán engem rohadtul nem érdekel, hogy ki mondta, amit mondott, mit csinált, és mit nem csinált, amit mi igen vagy nem, és hova tartozik ő, ahova mi nem.

Mert ez rohadtul nem változtat a szándékosan elhallgatott információ tartalmán, miszerint korrupt maffia-kormány áll az ország élén, amely a vészesen fogyó, sajnos már rég nem 10 millió, de magyar ember kárára, kizárólag saját és holdudvara zsebét tömködi. Lehet persze mutogatni az elmúlt hat évet minden alól felmentő elmúlt nyolc évre, meg a korrupt, bukott Amerikára, de ez nem változtat azon a tényen sem, hogy a naponta közel 220 millió forintba kerülő közszolgálat ilyen módon hamisítja a valóságot, és nézi hülyének nagylelkű finanszírozóit. Mert nem gondolom, hogy ezt az igenis állami hazugsággyárat kizárólag a fideszes adófizetők tartják fenn, akik a párt központi bizottságához hasonlóan nem tűrik az imperialista kritikát. Akik szerint nincs hírértéke és a magyar belpolitikához kapcsolódó relevanciája például az EU-s pénzek botrányos elköltésének,  a KLIK által felhalmozott milliárdos tartozásoknak, a magánnyugdíj-pénzek államosításának, az állami pályázatokat futószalagon nyerő cégek kizárólag politikai szempontok szerinti megválogatásának, Rogán Antal propagandaminiszter ingatlanbotrányainak, a szélhámos Tiborcz István mindannyiunk lábán állásának, a Quaestor és a külügy kapcsolatának, az állami földek  elmutyizásának, Mészáros Lőrinc mindenhez értő, bámulatos gazdasági zsenialitásának, Matolcsy György és a Nemzeti Bank fényűző pénzszórásának, és a megszámlálhatatlan, minden napunkat bearanyozó, bűzlő korrupciós ügyek végtelen sorának.

A magyar közmédia szerint egy haldokló birodalom nagykövete nem tényező a magyar politikában, és pont azért mert évi 80 milliárdba kerül, nem szórhatja a pénzt mindenféle jöttment távoli állam képviselőjének halandzsájára. Mint ahogy nem számolhatott be az MSZP azon közleményéről sem, amelyben az ellenzéki párt fent nevezett Tibrocz bizonyos festményvásárlásának körülményeit firtatta. Mint ahogy letilthatta az LMP két héttel ezelőtti közleményét, amelyben bírálta - minő botrány - a közmédiát. 

Mert a nem állami, de közszolgálati média elvtársaiban a valóság bizonyos szeletkéi szorongást keltenek, ezért azoknak inkább nem tulajdonítanak hírértéket. De a közszolgálati pánikkeltés szellemében bármikor szívesen gyártanak, kommentálnak, értelmeznek eseményeket, ha a helyzet úgy kívánja. A pártközpontból érkező utasítás pedig fölöttébb egyértelmű: a birkáknak nem kell mindenről tudniuk, mert a valóság megismerése ideiglenes zavart okozhat a hitükben. Az meg kinek hiányzik? Úgyhogy maradnak a valódi hírek: Európa a lábainknál hever, a magyar modellt irigykedve szemlélik a nyugati eltévelyedett népségek, gazdasági mutatóink ráadásul nem várt mértékben nőnek, és Orbán Viktor miniszterlenök úr megvédte az embereket és a hazát. Bármitől. Akármitől. Mindentől.

Nem, nem azt várom el az MTVA-tól, hogy pártatlan legyen, mert valószínűleg soha nem lesz az. De azt joggal elvárhatom ezért a pénzért, hogy legalább törekedjen rá. Ha a közmédia híradásában fontosabb téma az, hogy az eső enyhülést hozott az indonéziai orangutánoknak, vagy hogy országos népművészeti tárlat nyílt a Néprajzi Múzeumban, mint az, hogy Magyarországot felemészti a korrupció, akkor csak annyit tudok erre mondani, hogy magyar közszolgálati média, te rossz kurva! A rossz kurva definíciója pedig: nem elég, hogy drága, de nem is azt csinálja, amiért fizetünk neki. Az elhallgatáson és hírgyártáson át a valóság meghamisításáig mindent megcsinál, legkevésbé azt, amiért állítólag fenntartjuk. Az objektív, részrehajlást nélkülöző, pártatlan tájékoztatás valahogy nem megy neki. Úgyhogy aki még mindig nem ismerte fel, hogy ez bizony a súlyos állami cenzúra minősített esete, amelyet a szemrebbenés nélküli közpénzszórás tart életben az agyak tisztára mosása céljából, az meg is érdemli, hogy hülyének nézzék. Aki továbbra sem érti, hogy mi ezzel a gond, annak napi 220 milliónál nagyságrendekkel több pénzt is nyugodtan ki lehet emelni a zsebéből, még tapsolni is fog a boldogságtól. 

U.I. Mivel a közmédia szerint valószínűleg nincs hírértéke, én a magam részéről tájékoztatni kívánom olvasóimat arról, hogy Colleen Bell újra beszédre nyitotta a száját, és azt mondta: az USA bíróság előtt akarja látni a korrupt állami vezetőket. Az indonéziai orángutánok meg köszönik, jól vannak.