Kocsis Máté és a „buzeráns” sötétség pöcegödre

H_A Címkék: melegek erkölcs buzeráns Kocsis Máté szellemi pöcegödör2015.05.31. 11:51

Kocsis Máté odaállt a Napi Gazdaság Cpont című műsorának kamerája elé, és egyik lábáról a másikra állva azt mondta, hogy ő „nem buzeráns”. Bár eme információ hiányában is teljes életet éltem, érteni vélem, hogy Ungár Klára nehézsúlyú liberális, és könnyűsúlyú politikai szereplő ilyen irányú „vádjára” reagált a polgármester úr. Azt most hagyjuk, hogy jogi értelemben és minden jóérzésű ember értékrendje szerint a „meleg vád”, mint olyan, se nem rágalom, se nem becsületsértés, se nem pejoratív jelző, Mátéka ezt úgysem érti.

Mert ha értené, akkor nem ragaszkodott volna föltétlenül ahhoz, hogy a Jobbik által belengetett, bizonyos embereknek, a világörökség részét képező területekről való kitiltásának nemes gondolatához csatlakozzon. Hogy tudniillik jobban nézne ki ez a fránya meleg felvonulás a nagybani piacon, mint az Andrássy úton. Sajnos a gyülekezési jog miatt ez megvalósíthatatlan, pedig de jó lenne, végre a gyakorlatban is összenőne az, ami ideológiailag már így is összetartozik.

Nos, én például a Békemenetet, vagy a Magyar Gárda masírozását se szívesen nézegetem a világörökség részét képező területeken, igaz a zuglói Tesco parkolójában sem, de tudomásul veszem, hogy joguk van ehhez. Továbbá...

Folytatás ITT

kocsis-mate_960x640.jpgfotó: hirpub.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr97506510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2015.05.31. 13:05:09

Ezek szerint nem csak a pénz miatt nem maradt zombikok tag.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.31. 13:57:31

A homokos problémára az egyetlen helyes válasz a homofóbia. Az úgynevezett "európai" válasz, azaz a perverzió támogatása nem humánus válasz, hanem egy recsegő-ropogó, elavult eszmrendszer, a liberalizmus halálhörgése.

István Tamasi 2015.05.31. 16:13:45

@maxval bircaman szerkesztő:
Te ocsmány bulesz birkaszar /leánykori néven ivanov/!
A beírásod nem humánus válasz, hanem egy bűzhödő bégetés. Nem értesz semmit, mert zsivkov és castro janicsárképzőiben nem tanultál semmi értelmeset.

Éhes ló 2015.05.31. 20:06:39

Nos ha nem buzi, akkor nem buzi.
Ungárbuzi bukott ismét, be kell perelni oszt ennyi.
Más kérdés?

A buzik meg ne vonulgassanak a város közepén.
Nem egészséges nekik se, meg másoknak se.

felcsutisuttyo 2015.06.01. 08:05:29

Bamba de baszna a málészáj...Kocsis! Lehet hogy Bi...?

istvankah 2015.06.01. 08:16:20

Az ilyen kocsismáték lubickolnak a nemzetiszarban és egyre tőbben lesznek bél-sarasak!A nagy nemzeti istálló kiganézásához ujabb hős kerestetik!Lehet NŐ is!Talán jobban ért hozzá?
süti beállítások módosítása