Olvasom, hogy májusban az utcára vonulnak az egészségügyi szakdolgozók, ha követeléseik továbbra is süket fülekre találnak. Levelet is írtak a brókerbotrányban nyakig csücsülő kormánynak, egyebek mellett ezt írják:
"Az alacsony létszám, a sok munka, a nagy felelősség, a rossz munkakörülmények a kollégákat testileg és lelkileg is megnyomorítják. Ezzel sem foglalkozik senki. A munkáltatók szinte semmit nem tesznek, hogy ne kiégett, elfásult kollégák álljanak a betegágy mellett. Egyre több betegpanasz van a szakdolgozókra. Sajnos be kell látnunk, hogy a panaszok jogosak. Azonban az eddig felvázolt körülmények között elvárható az, hogy jól teljesítsenek a kollégák?"
Nem, valóban nem várható el. A fentieket éppen azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mert miközben borzasztónak tartom, hogy Magyarországon 40 beteg jut egy ápolóra, legalább annyira felháborítónak érzem az egészségügyi rendszerrel szorosan összefüggő, dilettáns szociálpolitikában gyökerező társadalmi ellátás kérdését. Amelyet ezúttal kivételesen, a nagypolitika szennyétől elrugaszkodva a mindennapi, úgy értem, szürke hétköznapi való világ kiábrándító élethelyzetével fogok szemléltetni.
A sztori: B.A. 45 éves. 2010 óta két agyvérzése volt, anamnézise így fest: hypertonia, obstruktív tüdőbetegség, illetve jobb ACM területi keringészavar következményeként jobb felsőtagi paresis. Más szavakkal: agyi infarktus, stroke, magasvérnyomás-betegség, enyhe kognitív zavar, hypertensiv encephalophatia. Azaz minden, ami kell ahhoz, hogy egy, a legszebb korba jutott ember élete többé és kevésbé kettétörjön.
A 2013 novemberében dr. K.K. főorvos által kiállított, foglalkoztathatóságára vonatkozó, egészségügyi szakvélemény szerint nem foglalkoztatható. Nem azért, mert B. A. notórius munkakerülő, akinek ebből adódóan büdös a munka, és élete álma volt, hogy segélyből szeretné tengetni mindennapjait. Hanem azért, mert a kórtörténetének tanulmányozásával összefüggő, legalább egy órás komoly vizsgálat eredményeképpen az orvos saját felelősségének tudatában, nem nyomta rá az oké, mehetsz közmunkázni pecsétet a lapjára.
Ezzel a papírral B.A. azóta rengeteg fejtörést okozott az önkormányzatoknak, munkanélküli hivataloknak, akik abból a gagyi, életidegen törvénykezésből dolgoznak, amelyet a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjaival nyíltan háborúzó kormány vetett eléjük. Ugyanis B.A. nem foglalkoztatható, négyhavonta infúzióra jár, nem is szívesen áll szóba vele senki (legutóbbi munkahelyéről akkor rúgták ki, amikor értesültek betegségéről), ám ahhoz, hogy a foglalkoztatást helyettesítő jelenleg még 22 800 forintos, szánalmas támogatásra jogosult legyen, dolgoznia kell. Dolgozni viszont nem tud, és ha tudna is, azzal várható élettartamára nézve beláthatatlan döntést kellene meghoznia. Leszázalékolási kérelmét szintén elutasították: fiatal, nem látszik rajta, hogy beteg, ez nem az elmúlt nyolc év, hogy boldog-boldogtalan az állami költségvetés vérét szívja.
2015. március 30. B.A. újra az üzemorvos elé áll, hiszen a munkaügyi hivatal nyilvántartja, mit tehetne, nem tud vele mit kezdeni. B.A. néha kognitív zavarral küzd, nem tudja kifejezni magát, hivatalos ügyintézéskor néha előfordul, hogy segítséget vesz igénybe. B.A. kísérőjét nem engedik be a vizsgálatra, pedig másfél éve is közeli családtagjával ment oda, akkor nem volt akadálya annak, hogy a feltett kérdésekre hozzátartozója válaszoljon. Dr. Cs.T. főorvost nem igazán érdekli B.A. nem mindennapi paksamétája, vaskos kórtörténete. Öt, azaz ÖT perces, itt is megkopogtatom, ott is megkopogtatom egy kicsit, miért nem megy egyenesen?, na jó, nem szórakozom itt magával típusú orvosi villám-vizsgálata – kíváncsi kérdések és különösebb érdeklődés hiányában – megállapítja: B.A. meggyógyult. Másfél éve visszafordíthatatlannak diagnosztizált agykárosodása megszűnt. Foglalkoztatható. Egy „az egészségi állapotának megfelelő munkafeltételeket biztosító munkahelyen.” Teljes munkaidőben is akár.
Pedig B.A. állapota egyre romlik. Jobb keze már régen nem a régi, hamar elfárad, koncentrálni 8 órában aligha lenne képes. Pedig egész életében dolgozott, és most is azt tenné legszívesebben. De már nem megy. Agyvérzése után közölték vele: állapota legfeljebb szinten tartható, de ahhoz ideális körülményekre van szükség. 2015-ben az elfásult, kiégett, lelkileg megnyomorított, futószalagon szakvéleményeket kibocsátó üzemorvost ez a legkevésbé sem érdekli. És ha jobban belegondolok, nem is tehet mást. Kicsit olyan, mintha utasítást hajtana végre.
Higgyék el, B.A. példája nem egyedülálló. Bizonygatnia kell, hogy beteg, mert nem hiszik el neki, mert nem érdekli őket, mert nem akarják tudomásul venni: egy 45 éves embernek dolgoznia kell, nem betegnek lenni, és rontani a statisztikát. Mert a jobban teljesítő Magyarországon, ahol boldog és megelégedett közmunkások nyomják felfele az egészségtől kicsattanó foglalkoztatási statisztikákat, B.A. betegsége csak a bajnak van.
Ki kell lökni dolgozni, mert a szociális védőháló őt már nem tartja meg. Mert ez a védőháló túl sokáig, túl sokakat megtartott, akiket nem lett volna muszáj. És most, az ország gátlástalan szétlopkodása közben a szánalmas 22 800 forintra utalt, beteg embereket kell egészségesnek nyilvánítani, hogy úgy tűnjön: ez a kormány teszi a dolgát, méltányossági alapon ad-vesz, az illetéktelenektől megvonja, és azoknak adja, akik valóban rászorulnak.
És hogy mi történik valójában? Háborúzik a kiszolgáltatottakkal. Ami nem lenne baj, ha nem az életükkel játszadozna. Szemrebbenés, megfontolás nélkül alakítja a rokkantnyugdíjakat és a munkanélküli ellátásokat, csökkenti és közmunkához köti a segélyezést. Ha a magyarok istene is úgy akarja, szép lassan teljesen meg is szünteti azt. Befagyasztotta, ezáltal reálértékben 20 százalékkal csökkentette a gyes és a családi pótlék értékét, és ha nem lép közbe a magyarok istene, az utóbbit munkavállaláshoz is köti. Nem sorolom.
Miközben Orbán kormánya eltökélten és koncepciótlanul harcol azért, „hogy a lustaság, a restség, az ellenszolgáltatás nélküli juttatások elcsökevényesítsék a munkaképes, egészséges polgárainkat" és „munkaképes emberek munkanélküliség címén való segélyezésének elvi ellenségeként" definiálja magát, korszerű, hatékony és méltányos szociálpolitika helyett a kényszermunka és a jótékonysági levesosztás szakadékába taszítja Magyarországot. Ahol a B.A.-hoz hasonló, önhibájukon kívül munkaképtelenné vált, és a hozzá nem értés oltárán feláldozott, súlyosan beteg embereket egészségesnek hazudnak holmi hazug statisztikák kedvéért.
Ahol testileg, lelkileg megnyomorított embereket arra köteleznek, hogy testileg, lelkileg megnyomorított/megnyomorodott emberekbe rúgjanak. A dübörgő statisztika kedvéért. Többek között ezért gyűlölöm egyre jobban ezt az országot.
(A bejegyzés szereplői valós személyek, bármilyen hasonlóság a valósággal egyáltalán nem a véletlen műve.)
