Ne áltassa magát a próbaüzem gépházzajával, miniszterelnök úr!

H_A Címkék: interjú kormány matrica útdíj tüntetések konfliktusok Orbán Viktor Kossuth Rádió ellenzék vajúdása2015.01.11. 08:23

Drágáim! Úgy telt el az év első tíz napja, hogy az alkotás múzsája sajnálatos okokból nem csókolt homlokon, ezért igen nehezen jutottam elhatározásra abban a tekintetben, hogy ennyi idő után mihez szóljak hozzá. Úgy döntöttem, mivel hosszúnak nevezhető eltűnés után a miniszterelnök úr is előkerült, megkésve bár, de én sem hagyhatom szó nélkül ezt a csodálatos megjelenést.

Azon persze továbbra is nagyon nehéz túllépni, hogy a világ európaibb felén 12 embert fényes nappal brutálisan legyilkolnak egy újság szerkesztőségében, ehhez mérten talán nem tűnnek annyira súlyosnak a honi állapotok. Pedig súlyosak azok, egyre súlyosabbak. Igaz, hogy már vasárnap van, de a Kossuth Rádió péntek reggeli miséje "megcsinálta" a hétvégémet: Orbán Viktor semmiből való felbukkanása újra frenetikus alakítással járt együtt: jelezve, hogy eltűnhet ez bármennyi időre, ha visszatér, ugyanonnan folytatja. Tényszerűen elhangzott a szájából:

„A publicisztikai találgatásokra nincs befolyásunk, de az MSZP-t kérjük, hogy térítsék vissza a józan észhez azokat, akik úgy képzelik el Merkel asszonyt, mint a prímást, akinek fel lehet adni a nótát, hogy mit húzzon, mert ez sértő.”

„A kormány szeretné megvédeni az országot a bevándorlóktól."

„(A kormányzás) nem döccenőkkel indult, hanem a megszokott, normális, rendben halad. A politikai életben van szembenállás, de ez nem a kormányzathoz kötődik, hanem a politikához, és az ellenzék helyzetéhez. Évek óta vajúdik az ellenzék, a tüntetések se a kormányzatról szólnak, hanem a modern baloldal vajúdásáról. Ezzel együtt kell élni.”

Az útdíjjal is minden rendben van. „Amit most hallunk, az a próbaüzem gépházzaja.” Egyébként meg amúgy is minden sínen van: az oktatás szárnyal, a nem Putyin érdekét kell nézni, hanem a magyarokét típusú külpolitika irigylésre méltó, a családpolitika isteni, a kormányzás pedig úgy ahogy van, a zsenialitástól nem lát kettőig. Más szavakkal: „A kormány a józan ész talaján áll.”

Abban szerintem lassan egyetérthetünk, hogy Orbán megszólalásai nem nagyon mutatnak túl Kiszel Tünde Blikknek adott interjúin, a hatalmas különbség viszont, ami miatt most mégsem Kiszel Tündéről értekezem, hogy az előbbi mégiscsak egy egész ország sorsával kísérletezik két eltűnés között. Engedje meg, miniszterelnök úr, hogy két publicisztikai találgatás között azt gondoljam: a szilveszteri kabaréban is meredek lett volna ennyi sületlenséget összehordani, de mert ez a Kossuth Rádió műsorában hangzott el, még inkább aggódom az ön egészségi állapota miatt.

Persze abban feltétlenül igaza van, hogy ha már a kivándorlóktól nem sikerült megvédeni az országot, a bevándorlókkal lehet tenni egy próbálkozást, azonban a valóság Fidesz-Magyar szótár szerinti értelmezésének rám erőltetésétől nyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Ön azt sugallja ugyanis, hogy ma Magyarországon - az internetadótól errefelé - az emberek egy része számára életmód kérdése, hogy esténként a kurva hidegben csoportokba verődve kiabáljon az utcán. Belém akarja beszélni, hogy bár az Ön mindenható és tévedhetetlen országlásának eredményeként (a gazdaság dübörgésének gépház-zaját tekintve) Európa élenjárói vagyunk, hogy bár az Erős Pistát megszégyenítő forintnak köszönhetően a nyomor, a szegénység, a munkanélküliség szavakat törölték a szótárból, az ellenzék mindent megtesz az Ön lejáratása érdekében. Baloldali vajúdás címen.

Egyáltalán nem szeretném komoly elemzés tárgyává tenni azt az arcátlan hazugság-sortüzet, amelyet Ön a közszolgálati mikrofon mögül újfent leadott a népre, de ez szerintem ez már a hűséges szavazóbázist tekintve is méltatlan. Tudom, nehéz egyszerre Putyin fejével is gondolkodni, mikor már a sajátjával sem megy, de Angela Merkelt prímáshoz hasonlítani nagyfokú ferdülésre utal. Lehet, hogy az rendben van, hogy Orbán prímást Putyin bármikor lefizetheti, hogy eljátssza Oroszország falovának szerepét az Európai Unióban, de kétlem, hogy ez a keleti hozzáállás Merkelnél működik. Mindazonáltal ez az ostoba elszólás távolról sem a leginkább vérlázító mind közül.

20141114orban-viktor-a-kossuth-radio.jpg"...a józan ész talaján áll." (fotó: Origo)

Az Ön vizenyős tekintetében, szétcsúszott arcában és görcsös rángásaiban manifesztálódó józan ész talaján való álldogálás engem meglehetősen elbizonytalanít, és felmerül bennem a kérdés: nem lehetne csak egyszer, egyetlenegyszer azt összehozni, hogy amiért pénzt kell fizetni, az elsőre jól működjön? Ön melyik józan eszére hallgatott, amikor úgy gondolta, az újabb adó bevezetése pártszimpátiától függetlenül örömujjongást fog kiváltani a vajúdó baloldal ellen utcára vonulókból? Megfordult az Ön józan eszétől hangos fejében - mert az enyémben igen -, hogy az útdíj csak egy újabb, felesleges adónem? Gondolt-e arra, hogy ha nem túlárazott, rossz minőségű utak-pályák épültek volna, amelyen - neveket nem mondok - kormányhoz hű oligarchák tollasodnának a csillagos égig, akkor talán nem lenne szükség ilyen tételekre?
Ez egyáltalán nem a próbaüzem gépházzaja, miniszterelnök úr! A döccenők pedig egyáltalán nem döccenők, bárhonnan is nézem. A rengeteg, érdekvonalaknak alárendelt átalakítás, személycsere, az ellenséges, szabadságharcos hangulat, a hatalom szeleteinek lojális csoportok kezére való átjátszása, és azokhoz igazítása gyakorlatilag megbénította az egyébként olajozott működésre predesztinált állami, közigazgatási struktúrákat. A Lázár Jánosokban, Rogán Antalokban (és hadd ne soroljam még kikben) testet öltő portyázó szabadcsapatok eléggé megcsapolták az olajat abból a motorból!
És végül, hogy még cinikusabb legyen az egész, emlékezzen vissza, ha képes erre a műveletre: anno a 300 forintos vizitdíj bevezetésének ördögtől való gondolata népszavazásba torkolló elégedetlenségi hegyeket mozgatott meg. Akkor aljas dolognak minősítette a kiútkeresésben fetrengő fideszes ellenzék a TB mellé újabb adót kiróni. A tandíj bevezetésének mizériájáról nem is beszélve. Akkor a gépház zaja legalább ennyire zakatolt, sőt, a túltolt üzemanyag is fellobbant itt-ott-amott. Akkor az ellenzék valamiért a nép hangja volt. Mára a népharag a gépház zajává degradálódott. Akkor népi kezdeményezés volt, most Gyurcsány kottája van.

Ideje lenne megpihenni, és elengedni ezt a szemellenzős, ocsmány szabadságharcos dolgot, ezeket a szappanoperába illő félrebeszéléseket! Mondom ezt azért, mert - bármilyen hihetetlen - én tudom, hogy ennek a népnek még maradt önbecsülése, nem süket, és nem vak. Az "Orbán takarodj!" számára valóban azt jelenti, amit. Nincs átvitt értelme. Azt üzeni, hogy elég volt a korrupt, érzéketlen hatalmaskodásból. Ne áltassa magát a próbaüzem gépházzajával, miniszterelnök úr!

Utóirat:

ceausescu.png

forrás: Sárga lap

 Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr497055911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek" 2015.01.11. 19:45:17

Ismételjük át az Őszödi beszéd leghíresebb, szállóigévé lett sorait, mert a mi Ferink akkora vehemenciával próbál az ál-civil ellenzéki mozgalmak élére állni, mintha abban bízna, hogy senki nem emlékszik rájuk!  Ez az ember a korrigálhatatlan, súlyos ...

Trackback: Tudtad, hogy Goodfriend egy frissen kirobbantott polgárháborúból érkezett Budapestre? 2015.01.11. 19:41:50

Korábbi állomáshelye Szíria volt, ahol akár személyesen is részt vehetett a százezrek halálát követelő "Arab tavasz" nevű vérengzés kiprovokálásában. Mi is megtehetnénk, amit a nálunk józanabb török, német, orosz, bolíviai, ecuadori, bahreini, venezuel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2015.01.11. 09:46:52

Tamponreklámmal azonos szinten van régóta a narancsmaffia komunikációja,megspékelve soviniszta nemzeties elemekkel.Kérdés meddig vannak 1000 milliárdok szavazatvásárlásra a lejtőn lévő gazdaságból már régen nincs csak a külföldi befektetők lehúzásából.

Haraszty Miklós 2015.01.11. 10:38:12

Nincs orvosi bizottság akik meg tudnák állítani ezt a félkegyelműt?

rovid 2015.01.11. 10:52:17

nem gondoltam volna , hogy egyszer még meg kell védeni Tüncikét! de ez még számára is sértő lehet, hogy orbánhoz hasonlítják!

wantaan 2015.01.11. 10:58:06

@Haraszty Miklós: Sajnos a körülötte lévő "orvosi bizottság" gáz és víz szerelőkből és kivénhedt luftrugókból áll.

sielfis 2015.01.11. 12:17:00

@wantaan: ennyi FÉLKEGYELMŰ "embernek" hogy lehet az ,hogy okos telefonja , vagy pc-je van?
egyszer eljön az idő, hogy az átírja az ilyen gyenge elméjűek blogját.... és a kommentjeiket is !
Bízom a jövőben

István Tamasi 2015.01.11. 12:32:20

A maffiakormányzásban a döccenők a normál megszokott üzemmód.

2015.01.11. 14:58:27

Észrevettétek, hogy folyton vörös a szeme fehérje? ;) Nagy spíler ez a miniszter elnök úr!

Andras J Fazekas 2015.01.11. 15:04:50

Ha elolvas az ember egy ilyen síkagyú majom által kitermelt eszement baromságot, egyből világos lesz, hogy a mentálisan teljesen lerongyolódott balfék ellenzékünk, miért nem volt képes 2006 ősze óta egyetlen országos választást sem megnyerni.

Hajrá fiúk!

Csak így tovább.

nandras01 2015.01.11. 15:31:33

erről a "gépház próbaüzem zaj"-ról az jutott eszembe, hogy az a gépház, amelyik ilyen hangokat ad ki magából egy nagyon beteg gépet kell, hogy tartalmazzon.
egy a szakmához kicsit is értő gépész azonnal leállítaná, amíg nem késő.

Félkifli 2015.01.11. 17:37:21

Az a gond, hogy a hozzáértők már ebből a "gépházzajból" meg tudják állapítani, hogy bizony ez a csörömpölés azért van, mert eltört a tengely és a fogaskerekek is darálják már egymást.
A kormány által a gépházon kívülre száműzött mérnökök, akik korábban a két kezükkel rakták össze az üzemet, most döbbent, kikerekedett szemekkel néznek össze, mert nem gondolták volna, hogy egy géprombolót engedtek a szeretett művük közelébe.
Félő, hogy mire a mérnököket és a szerelőket visszaengedik a csarnokba, (bár már akkor a kétségbeesés kint, hogy a betörést fontolgatják), addigra nem lesz mit beindítani.

zila5 2015.01.11. 20:27:32

A ravasz félmosoly egy ideje hiányzik a repertoárból, viszont azóta sikerült 10 évet öregednie. Néha már-már sajnálom szegénykét.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.01.11. 20:31:05

Meg tudja nekem mondani valaki, hogy a Párizsi demonstrációról készült fotón, hol találjuk miniszterelnökünket? Hogy hova soroltak be bennünket? Őt!
Ma egy interjúban az Emberi Erőforrások Főpapja arra a kérdésre, hogy:
- Mi a véleménye arról, hogy az Öveges programban - amivel kapcsolatban Balogék is feljeletést tettek - hatalmas lenyúlások valószínűsíthetők?
A válasz:
- Tudja-e, hogy mikor írták ki az Öveges pályázatokat?
- ????
- 2009-ben!
Tehát:
1. Nem az a baj, hogy most hatalmas lopások vannak, hanem, az, hogy az előző kormány írt ki pályázatot!
És ez az ember (pap) Orbán lelki tanácsadója!
2. Pap lévén, vajon folyamatos gyónásra kényszerül-e Balog? Kap-e a Teremtőtől feloldozást???
3. A zemberek hatalom általi tudatos félrevezetése, vajon nem emberiség elleni bűncselekmény?

Egyébként: egy sosemdolgozott pártkatona megváltó, vajon honnan tudja, milyen egy próbaüzem gépházzaja?
Mesélte neki valaki? Csak nem a lelki tanácsadója?

2015.01.11. 20:58:24

Kurva anyját az összes fideszes gecigánynak, amelyiknek van bőr a mocskos pofáján 67 nettót átutalni a közalkalmazottaknak!

Göntér László 2015.01.11. 21:24:46

Megfigyeltem magamon, hogy eddig egyik kormánnyal sem voltam maradéktalanul megelégedve. Most, hogy a FIDESZ - KDNP kormányoz ugyanezt figyelem meg magamon. Időközben annyit változtam, hogy most már azt is megkérdezem magamtól, hogy mi lenne, ha teljesülne az "Orbán takarodj" felszólítás? Ki jöhetne az eltakarodó Orbán helyett? Az új főelölülő tetszene-e nekem? Valószínü, hogy nem. Azt hiszem, hogy a főelölülői státuszhoz hozzátartozik a "száj karatés" beállítódás, az önmagában való határtalan hit. Valószínü, hogy az edzők is így tunningolják az edzettjeiket, akik vereség esetén nyilvánvalóan fejben veszítették el a versenyt. Most még nem látom a trónkövetelőt, és azt sem látom, hogy Ő mit és hogyan tenne? Abban biztos vagyok, hogy bármit tenne is, az mindenkinek nem fog tetszeni.

koala kóla 2015.01.11. 21:40:51

én nagyon élvezem a ballibmentes új évet

és ti?

BelAmi 2015.01.11. 21:52:32

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Bár a komment tartalma szempontjából nem lényeges, de a pontosság kedvéért: Balog nem pap, hanem református lelkész, ennélfogva nem kell, hogy gyónás útján nyerjen bűnbocsánatot.

Kobaki 2015.01.11. 21:53:23

@nandras01: Megelőztél. Pontosan ezt akartam én is írni!
Annyi azért bíztató, hogy a gépészt, aki már nem ismeri fel a bajt, elcsaphatjuk.

studyfy 2015.01.11. 21:58:21

@Göntér László:
Abban biztos vagyok , hogy él az az ember, aki Orbán után következik. Csak az a kérdés, hogy mikor? Bízom benne, hogy a vezérmű hibáját Ő nem keveri össze egy egyszerű gépház zajjal!

ember100 2015.01.11. 22:01:17

@koala kóla: @♔bаtyu♔:
Helló !
Remélem Ti TÉNYLEG hülyék vagytok és nem pénzért irogattok , mert akkor az felér egy hazaárulással !!!!!
Ki , mi az a ballibsi , megmagyaráznátok nekem egyszerű halandónak !

anyadmajma 2015.01.11. 22:25:25

@ember100: hát te! nem szopod a ordán faszát, hát ballibsi vagy.
Ja, és tökmindegy, hogy pénzért vagy ingyen írnak, minden egyes fideszes hazaáruló! aki nem az, az nem fideszes, nem ajvékol, hogy jó nekünk, csak a ballibsik ne lennének, hanem régen otthagyta ezt a mocskos bolsevik hazaáruló bandát.

VadMacs 2015.01.11. 22:35:46

@koala kóla:
Mert te a jobbfaszt szereted... :)

ember100 2015.01.11. 23:22:43

@anyadmajma:
Helló !

De bakker nem veszik észre hogy olyanok mint egy hazaáruló ?????

2015.01.11. 23:50:32

@koala kóla: Jó lehet neked, mint komcsijobbernek...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.01.12. 00:56:37

@BelAmi:
Kössz! Vallási analfabéta vagyok.
Nem tudtam, hogy egy református lelkésznek joga van arra, hogy büntetlenül manipuláljon és megvezessen embereket! Gondolom, egyszer amikor neki is jelenése lesz valahol, Valaki elött rendesen összeszarja magát!
Azt hittem, Richelieu bíboros (bár az sem református) csak a Három testőrben van.
Háát már a lelkészekben sem lehet bízni!
Marad a: Fanta, haverok, buli!

nu pagagyí 2015.01.12. 00:58:22

Megmondom őszintén, engem már konkrétan nem érdekel, hogy mit csinál még az ideiglenesen szabadlábon levő miniszterelnök és tolvajokból álló kormánya. Eddigi köztörvényes tevékenységük bőven elég ahhoz, hogy életük végéig börtönben rohadjanak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.12. 07:18:10

Röhejes vagy GYurcsány csicska..

Magatokból csináltatok hülyét.

Ugyanis az MSZP-s bérrettegő bloggerek, valóban mást se tettek, csak leadták Merkelnek a rendelést, mint egy cigányprímásnak.

Kitűnő a hasonlat.
Ez nem Merkelt minősíti, hanem a magadfajta bérrettegő csürhét.

AZ új matricarendszer pedig mindenkinek olcsóbb aki legalább 10 jegyet vett eddig.
Ki lehet számolni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.12. 07:20:35

@nu pagagyí:

Hiú ábránd..
A Zuschlagon és Hunvaldon kívül mást még nem ítéltek el. Úgy néz ki, hogy a legnagyobb MSZP-s tolvajok is sorra megússzák Hagyó, Gyurcsány, Molnár Gyula, ...

Gondolod, hogy a jogászokkal körbevett Fideszesek nem ügyeltek 10-szer jobban a törvényesség látszatára ?

2015.01.12. 07:43:06

"de Angela Merkelt prímáshoz hasonlítani nagyfokú ferdülésre utal. "

Nem mintha védeni akarnám a Vikit, de pont azt mondta, hogy "nem prímás", azaz nem hasonlította hozzá.

Pop40 2015.01.12. 08:12:26

"(A kormányzás) nem döccenőkkel indult, hanem a megszokott, normális, rendben halad."

Ebben abszolút igaza volt. Nem is értem, mi a francon csodálkozik mindenki azon, amit összebalfaszkodtak az utóbbi időben.

Igen, ez a csürhe ennyire képes.

Lopnak, csalnak, hazudnak, és elkúrnak mindent, amit csak lehet. Ezt tették eddig is, ezt teszik ezután is, míg le nem sittelik őket.

Nekik valóban ez a kormányzás normális menete. Business, as usual.
Amíg a haveroknak akad ellopnivaló, és Vitya svájci számlái is rendben vannak, addig nincs gond.

Pop40 2015.01.12. 08:14:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Tényleg, valahogy az ex-fideszes Polt a fideszes tolvajokat valamiért nem nagyon igyekszik elítélni. Érthetetlen.
Nyilván azért, mert ártatlanok :-D

Szaros a nyelved, fideszbérenc.

Netuddki. 2015.01.12. 08:38:34

A reggeli vargamisis bullshitbonbonos "köz" rádiós interjúban a hüpi megint nem kérdezett rá, hogy ha annyira jól megy itt minden akkor mijafrancnak kell hülyébbnél-hülyébb adókat kitalálni (útdíj, napelem)?

Netuddki. 2015.01.12. 08:40:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Gondolod, hogy a jogászokkal körbevett Fideszesek nem ügyeltek 10-szer jobban a törvényesség látszatára ?"

Attól, hogy törvényesnek LÁTSZIK, még messze nem az. Hoppá!

Netuddki. 2015.01.12. 08:44:10

"Ez egyáltalán nem a próbaüzem gépházzaja, miniszterelnök úr!"

Persze, hogy nem. Ez a sajátos orbáni humor amivel pofánhuggyantja az ecceri állampolgárokat. Mindenki tisztában van vele, hogy nem próbaüzem, keményen büntetnek ha nem veszed meg az éves matricádat. Ugyan nem 15000+5000, hanem 1500+5000, de személyesen kell "közbenjárnod", ami még akár többe is kerülhet...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.12. 08:57:49

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Gondolod, hogy a jogászokkal körbevett Fideszesek nem ügyeltek 10-szer jobban a törvényesség látszatára ?"

Mekkora egy aljadék mocsok vagy.

korupisti 2015.01.12. 09:01:36

H_A-t miniszterelnknek és minden probléma megoldódik 24 órán belül!Vagy mégsem?Igaz könnyebb a szófosóknak,semmi felelősség mert a szabad sajtó akolmelege véd a hideg ellen.

fda 2015.01.12. 09:08:10

A bérrettegők valóban nem gondolták végig, hogy egy jelentős tömegnek ez a megoldás olcsóbb? Vagy azt, hogy az autópályákért eddig is fizetni kellett, most annyi történt, hogy megszűnt pár véletlenül ingyenes szakasz?
Nem tűnt fel, hogy aki sokat megy, annak az új rendszer megéri, aki meg keveset, annak meg kb. tök mindegy, mert ott a régi rendszer is párhuzamosan?

Igen vannak hülyeségek, de ne mondja már nekem senki, hogy Budapesten eddig úgy autózott, hogy egész évben egy 2 kilométeres szakaszt használt és semmi mást. Ja, azt egyébként én is használtam, de mivel messzebbről jövök, ki is fizettem a matricát, hogy használhassam és nem érdekelt, hogy hol felejtették le a fizetős táblát itt-ott az országban 3 kilométeres szakaszokon. A rendszernem sok hibája van szerintem is, az újnak is, meg a réginek is, de ennek apropóján nem jutna eszemben népfelkelni és kormányt dönteni, mert ez nem az az ügy. Ja, és semmivel sem jártam rosszabbul mint tavaly, de tudok olyat, aki ebben az évben a felét se fizeti a tavalyi díjnak.

dr kíváncsivagyok 2015.01.12. 10:59:42

Gépház-zaj ?

A fotengely tonkrement , a hengerek kopottak , a gyuruk torottek...

Azt hiszem nem érdemes javítani , csak a motorcsere johet szóba !

nu pagagyí 2015.01.12. 11:29:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Csak a látszatra ügyeltek, de közben rendszert váltottak - vissza. Ezért kár volt elzavarni az oroszokat, ha az elnyomó viszonyokat saját vezetőink is prezentálni tudják. Ennek a Fidesz által összerittyentett elnyomó rendszernek egyetlen intézkedése sincs/volt, amin ne sütne át saját népének lenézése, a hatalomban levők harácsolási vágya, a tömény rosszindulat. Minél tovább maradnak, annál súlyosabbak lesznek a következmények. Most még békében távozhatnak, később már nem biztos.

kvadrillio 2015.01.12. 11:39:45

Mégis jó befektetésnek nyilvánították az orosz vállalatokat
2015.01.09 16:39

A világ vezető pénzintézetei hirtelen mégis elkezdték ajánlani a befektetőknek, hogy a legnagyobb orosz vállalatokba - mint a Sberbank és Gazprom - fektessék pénzüket. 2014 novemberében ugyanis, amikor a fővonalú sajtó a rubel válságával volt elfoglalva, Oroszország visszavásárolta külföldi tulajdonban lévő vállalatainak tekintélyes részét, ahogy az korábban a Krím csatlakozásakor is történt (akkor azonban kisebb volumenben).

A nyugati tanácsadó cégek most kezdik felismerni, hogy a rubel válsága nem a befektetési környezet romlását jelenti, hanem részben az új gazdasági unió létrehozásának rövidtávú következménye, részben pedig egy államosítási stratégia része. Így a Merill Lynch, Amerika legnagyobb befektetési tanácsadó vállalata bejelentette, hogy a Gazprom részvényeit a legkecsegtetőbb befektetési lehetőségnek tartja az olaj- és gázipar terén egész Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. A szakértők azt prognosztizálják, hogy a Gazprom számára lesz jövedelmező, ha az európai gázpiacon csökken a kínálat a líbiai "polgárháború" és a japán földrengések miatt.

Hídfő.net.ru | Merrill LynchMagasan képzett gazdasági szakértők, de több hónappal le vannak maradva

A Goldman Sachs az egyik legjobb befektetési lehetőségnek a Sberbankot nevezte meg a pénzügyi szektor és a moszkvai értéktőzsdén vehető részvények terén. Előrejelzésük szerint a rubel volatilitása leginkább a Sberbank számára lesz jövedelmező.

Ráadásul, az európai média már jelenti, hogy Oroszország csak megismételte azt a trükköt, amit a Krím csatolását követően is alkalmazott. Nevezetesen, hogy a Krím Oroszországhoz csatlakozása idején fokozott ingások voltak megfigyelhetőek a pénzpiacokon, amit Moszkva arra használt fel, hogy visszavásárolja az orosz exportvállalatok elértéktelenedő részvényeit. 2014 végén pedig néhány nap alatt Oroszország kezébe kerültek vissza jelentős gáz- és olajtartalékok, melyek egészen addig nyugati befektetők kezén voltak. Mindez a rubel gyengülésének köszönhetően valósult meg, valamint a tömegesen terjedő piaci pletykáknak, miszerint a központi bank nem avatkozik be a rubel védelmében, eközben pedig egyre csökkent az olaj ára.

Vezető nyugati tőzsdei elemzők az év végén figyeltek fel arra, hogy valakik a rubel válsága miatt tömegesen és nyomott áron vásárolták az orosz energiacégek, technológiai vállalatok részvényeit, az azonban csak később merült fel, hogy ez egy szervezett művelet volt, amit az orosz kormány megbízásából cselekvő magánszemélyek hajtottak végre. Holger Tsshepits, a Die Welt magazin gazdasági elemzője szerint az orosz aranypiacon is nagy mozgások voltak megfigyelhetőek, Kína és Oroszország feltehetően összehangoltan cselekszik a dollár hegemóniájának ellensúlyozása céljából. Azt hozzátette, hogy a Kreml mostanra komoly lépéseket tett a dollár használatának kiszorítására, és több mint 8 hónapja titokban aranyat vásárol, ami a hivatalos statisztikákban egyelőre nem jelenik meg.

A gazdasági elemző szerint Moszkva tudatosan leépíti dollártartalékát, mivel a jövőben véglegesen felhagy a dollár használatával. Holger kifejtette, hogy Oroszország dollárból vásárolta vissza a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatokat, valamint a rubel stabilizálására is közel 100 milliárd dollárt költöttek (vagyis a dollárt adják, a rubelt veszik). A szakértő szerint a rejtett aranyvásárlás szintén a Kreml geopolitikai stratégiájának része, amivel fokozottan függetleníti magát a dollártól és egyre nagyobb mozgásteret nyer a nyugati szankciók ellenére is.

A fizikai arany egyébként továbbra is menedékként szolgál a globális piacon, és a dollár után egy általánosan elfogadott fizetőeszköz. A fokozott aranyvásárlás emiatt gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államoktól függetlenedés kinyilvánítását jelenti.
Címkék:

hááááámostan...TÉLLEG ILLEN OKOSAK AZ OROSZOK ?????

csak egy néző 2015.01.12. 15:16:37

Nem kis aggodalomra ad okot, hogy ezeknek vagy zajok, vagy nevek vannak a fejükben.
Nem ártana egy csoportos kivizsgálás abban a Grazi klinikában.

"Amit most hallunk, az a próbaüzem gépházzaja.”
"Vannak nevek a fejemben”

Pop40 2015.01.12. 18:32:03

@dr kíváncsivagyok:

"Azt hiszem nem érdemes javítani , csak a motorcsere johet szóba !"

Az se árt, de a kormánycsere is létfontosságú :-)
süti beállítások módosítása