Az internetadó esete a lúdtalpas, ultraliberális gennyládákkal

H_A Címkék: tüntetés korrupció internetadó ultrák Amerika Bayer Zsolt Andre Goodfriend2014.10.28. 23:29

Mielőtt lezajlott az internetadó elleni második civil (!!!) tiltakozás (nem, nem tudtam ott lenni, lehet dobálni a köveket rám) megszületett a kormány nem hivatalos, ám annál súlyosabb véleménye erről az amerikai diplomáciai botránnyal összefonódó sztoriról. Szokás szerint a rezsim egyik legarrogánsabb seggnyalójának tolmácsolásában. Bayer Zsolt a verbális kidobólegény, a nemzet vécése, a védhetetlen disznóságokat ki- és megmagyarázni, a kormányzati intézkedések generálta égig érő szarkupac eltakarítását tető alá hozni hivatott tollforgató ismét nagyot alkotott. Úgy alakult, hogy megint nem derültem jókedvre tőle. A Fidesznek egyáltalán nem kínos, hogy ilyen emberek, ilyen stílusban állnak ki mellette. Azért írok megint Bayer Zsoltról, mert a Fidesz önmagában Bayer Zsolt. Vagyis Bayer Zsolt maga a Fidesz lényege.

Nem vagyok egybites focihuligán, sem kigyúrt, biliárdgolyó agyú ultra, és az sem mondható el rólam cáfolhatatlan meggyőződéssel, hogy lúdtalpas, ultraliberális gennyláda lennék. Még rosszabb: nem vagyok rohadt kis pártmunkás, vagy aljas brezsnyevi pravdás sem. Ettől függetlenül érintve érzem magam ebben a Bayer-féle fröcsögés áradatban, mint ahogyan érintett az a több (tíz) ezer ember, aki hozzám hasonlóan, nem esik egybe eme újságírónak nevezett megmondóember által önkényesen megrajzolt primitív kategóriák egyikével sem. Ellenben nem ért egyet a Fidesz sokadik megsarcolási kísérletével.

 

bayer3-760x392.jpg

 A verbális kidobólegény (fotó: 444.hu)

Bayer - megfejthetetlen okokból - Szerelem címet viselő, kötelező szellemi fekáliába csomagolt véleménycikkéből kiderül, hogy Andre Goodfriend amerikai ügyvivőnek takarodnia kell Magyarországról, ahelyett, hogy a tüntetők oldalán fotóztassa magát (amihez vérbeli demokráciában természetesen semmi joga nincs,  mert a magyarhoz hasonló igazi demokráciákban Bayerek kizárólagos joga megmondani, hogy ki mehet tüntetésre és pontosan melyikre) hogy Budapest nem Ukrajna, és hogy az internetadót mellesleg el kell törölni. A mondanivaló alátámasztására használt költői kép - a Golden Globe-  és a BAFTA-díj ellenére - nekem egyáltalán nem rokonszenves (nem hollywoodi) melodráma: az Igazából szerelem. Azért pont ez, mert állítólag van neki lelke. A filmnek. És mert egy adott pillanatban Hugh Grant, azaz Nagy-Britannia miniszterelnöke beszól az Egyesült Államok elnökének, miszerint "egy basáskodó, hatalmaskodó barát nem barátunk többé". Az lebutított bayeri analógiák alapján azért, mert Magyarország Nagy-Britannia. És mert Budapest nem Ukrajna.

Nekem erről a tudatosan uszító kaméleonról, de főleg erről az egész jelen helyzetről Bibó István ugrott be (igaz, nem egy Hugh Grant): „Magyarország 1920 után felvette a legterméketlenebb lélektani pozíciók egyikét: az igazságtalanság áldozatának a szerepét.”  Ez zajlik most is, ezt fröcsögi bele az arcunkba az úgynevezett nemzeti oldal, a magát Magyarországgal azonosító Bayer-Fidesz. Nagyzolás, kivagyiság, önhittség, pökhendiség, acsargó sértettség, a felelősség állandó másra tolása, ellenségkeresés, az elárultatás - minket mindig ver a sors keze típusú - pszichózisa. A súlyos korrupciós vádakkal való szembenézés helyett, a képtelennél jóval képtelenebb intézkedések visszavonása helyett, Bayer Zsoltok kapnak megbízást arra, hogy az ellenséges oldal lókupeceiről gyilkos indulatokkal fröcsögjenek. A barátság, a türelem, és az érvekre való nyitottság szellemében.

Vagyis a kormány Bayer Zsolt(ok) által szembeköpi, lenézi, sértegeti és teljesen megkerülhetőnek, nem létezőnek tartja mindazokat, akiknek "bármilyen kérdésben ellenvéleményük van." A mocskos meló elvégzésére kijelölt Bayert nem lehet, nem szabad ártalmatlan idiótának, önmagából kivetkőzött elmebetegnek tartani. Az, hogy sokunk számára Bayer erkölcsileg vállalhatatlan, nem jelenti azt, hogy az általa okozott károkat zárójelbe lehetne tenni. Ellenkezőleg.

A hatalom kegyét bíró nyílt uszítás megbocsáthatatlan. Egyebek mellett Bayer Zsolt miatt van az, hogy egy saját logikájából fakadóan önmagát újratermelő őrült paradigma veszi át a normális társadalmi diskurzusok, viták helyét, miközben az elmebaj, az állandó konfrontáció és a háborús propaganda emészti fel a mindennapjainkat.

A hazaszeretet nevében, az igazságtalan áldozat szerepéből uszítani, hát ezt nem bírom neked semmilyen körülmények között megbocsátani, Bayer! Rossz hír lehet neked, hogy ma még többen voltak, mint vasárnap, bár lehet, hogy Goodfriend "már nem barátod" ezúttal a tévében követte csupán az eseményeket. Vagy, micsoda szentségtörés: az interneten. Indíthatsz akárhány Békemenetet tiltakozásul, vagy megnézheted még számtalanszor ezt a csöpögős brit tragikomédiát. Ne aggódj, én megértem a lelkem legmélyén, hogy egy olyan gyilkos lelkű embernek, mint te, a "szerelem" szóról is az erőszak jut az eszébe. Mint mindenről egyébként. Csak most nem a cigányokat, nem a buzikat, vagy éppen Heller Ágnest kell keresztre feszíteni.

Bőven elég lett volna, ha annyit írsz: az internetadót el kell törölni. Ha viszont a lúdtalpas, ultraliberális gennyládák követelik az internetadó eltörlését, akkor nem kell eltörölni. Az a baj, Bayer, hogy ezúttal benézted: ez már a nép. Itt már a magyar nép beszél. (Ja, és barátilag mondom: az Isten őrizzen téged attól, hogy ezek az egybites, kigyúrt, biliárdgolyó agyú ultrák egyszer közelebbről kíváncsiak legyenek rád.)

 Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr706840639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zetor100 2014.10.29. 11:22:12

Bircával lehet nem egyet érteni, lehet leoltani, csak felesleges, mert szerintem nagy részben igaza van. (sajnos...)Mindenesetre érdekes az itt fellelhető Európa kompatibilis, nagyon liberális, nagyon okos, nagyon nyugatbarát emberek stílusa... Szerintem. Jellemző: aki nem ért egyet vesszen... Sajátságos :-)

Szúnyog 2014.10.29. 11:31:01

A szerző színvonaláról mindent elmond, hogy szerinte rendben lévő, ha egy nagykövet egy politikai tüntetésen vesz részt.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 11:33:09

@semmiextra:

Jelenleg magyarul írok. Írtam én bolgárul is sokat. Egy időben a legnagyobb fórumon az év legtöbbet hozzászóló felasználó díját is megnyertem.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 11:34:02

@dr kotász:

Aspergeres vagyok.

Nem szeretem az ilyen "véleményem szerint" jellegű töltelékszavakat.

lavór 2014.10.29. 11:42:40

@Szúnyog:

Hol volt politikai tüntetés? Melyik országban?

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 11:48:00

@maxval birca hozzászóló: És az a kezelés hogy mindenhová odaokádod a faszságaidat a "romlott nyugatról"? Honnan szöktél? Virág elvtárs mellől. LOL...

Egéridomár 2014.10.29. 12:02:55

@maxval birca hozzászóló: Ha a lelked végre megnyugszik tőle, és abbahagyod az irogatást, tőlünk mekaphatod a a "Legtöbb hülyeséget hozzászóló" díjat.
De tudod mit? A tiéd.

lavór 2014.10.29. 12:04:36

@maxval birca hozzászóló:

Azt tudod, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 12:23:14

@Egéridomár:

Ezek itt komoly dolgok. Időmet áldozom az emberiség érdekében. Ehelyett filmeket is nézhetnék.

BiG74 Bodri 2014.10.29. 12:37:15

@maxval birca hozzászóló:

Egy csomó helyen várják a filmrajongók, hogy lássák az igazságot a művekről, melyeknek csak képi felszínét kapargatják, de a kimosott igazság elcseppen előlük a képernyő alján. Szükségük van rád, hogy kritikai éleslátásoddal felfedd a képkockák rejtett tartalmát, a tényleges átadandó információ és érzelemtölteteket. Ne hagyd őket a reménytelenségbe süllyedni, kérlek.

herut 2014.10.29. 12:42:23

Bayer,Bencsik vállalhatatlan.A reptér tulajdonos kutyái.

jolaca 2014.10.29. 12:44:36

Végigolvasva azon mulatok, hogy ez a Birca úr mennyi hozzászólói energiát tud lekötni. Nem veszik észre, hogy ő ebből él (bár most csak a szellemi elégtételére utalok, lehet, hogy pénzügyileg is).
Ha minden blogon - hisz mindenütt ott van - levegőnek tekintené(te)k, azzá is válna. Anaerob vírus létére az maga a halál.

Inkább foglalkozna Bayerrel a közösség: ő egy VALAKI. Nem csak azért, mert Viktor meleg mosolyában fürdik, mert első sorban van bérelt helye Magyarország leghatalmasabb, legőszintébb és legspontánabb népi seregszemléjén - de ő az, aki legtöbbet tesz a magyar nyelv műveltségének, kifinomultságának és kifejező készségének bel- és külföldi bemutatásáért, elismertetéséért.
Puszit neki!

bulista 2014.10.29. 13:01:58

@maxval birca hozzászóló: Az emberiség meg piszok hálás lenne, ha befejeznéd undorító nézeteid "igazságként" való ömlesztését minden létező főrumba. Az meg pláne fogja be a pofáját, aki egy az egyben lefasisztázta az összes ukránt, csak azért, mert - veled ellentétben - nem omlottak térdre Putyin cár slicce előtt. Ha van rá igény, akkor a továbbiakban oltsd a bolgár tesókat, ha már valamilyen rejtélyes okokból nem tetted át a székhelyedet az orosz anyácskába. A másik megoldás, hogy kezelteted megadat - csak van egy tetves pszichiáter ott a balkáni legelőkön is. Persze veled, Joszif Sztálin és Loyolai Ignác szerelemgyerekével nem lesz könnyű dolga, az biztos...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.29. 13:02:53

Bayerrel nem szabadna foglalkozni. Egyszerűen nem ér annyit.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:19:16

@$$$=$$$: 'ez már nem "szoci balhé" volt, hanem normális tüntetés.'

Az már szentségtörésközeli állapot, ha te se szimplán libsibolsizol.

Riszpekt!

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:21:26

@doggfather: "Bayerrel nem szabadna foglalkozni."

Hacsak nem szemtől szemben, három ponttal, ahogyan ő vízionálja.
Így is késésben volna vagy tíz évvel a nemzeti tockos meg saller.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:22:40

@dr. mesterseges szinezek: Jut eszembe, egyetlen valamirevaló ellenzékinek se jutott eszébe a cikke alapján feljelentést tenni? Csak hogy érezze a törődést...

turista a saját országában 2014.10.29. 13:23:19

Ha polgárháború lesz, ez a gennyláda az elsők között lesz agyonverve.

Nem kívánom senkinek a halálát, csak úgy mint tényt mondtam.

Critic. 2014.10.29. 13:25:00

Ami érdekesebb: Miért pont az internetadó elleni tiltakozás fogta össze az embereket?

democrat.blog.hu/2014/10/29/miert_pont_az_internet_fogta_ossze_az_embereket

Manarola (törölt) 2014.10.29. 13:31:38

Azért az a kígyóvállú, lúdtalpas jelző helyett, miért nem zsidózik egy jót? Azt nem meri?

Krutzifix 2014.10.29. 13:32:30

@atom327i: ideje lenne, ha már a kezed is leszakadna, hogy ne tudnál ekkora balfaszságokat írni! vagy ezt is Habony diktálja nektek? Fogd meg Bayer kezét, oszt házasodjatok össze!Majd átküldöm Neked a netszámlámat, hogy kifizethesd az én adómat is, Te kretén!

csak egy néző 2014.10.29. 13:35:42

Nem tudom volt e valaki, hogy egy ilyen tüntetés után,valami mást várt volna ettől az 5-ös számú tagkönyv tulajdonos "hikáltól", hogy csak a saját szavait idézzem
"ha a pincében felfordítok egy követ, akkor ilyen arcú fégek másznak ki alola"

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:35:53

@maxval birca hozzászóló: "Kiderül mi lesz, a nép képes lesz-e ellenállni a puccsnak vagy nem."

Te mindent tudsz, és mindent jobban, ezért merlek megkérdezni: ugye az usákok vakondjának javaslatára jutott eszébe Viktoréknak a netadóval terelni figyelmet a kitiltási ügyről, és ők ültették be azt az agysejtet Viktorba, amely miatt a "Kitartás! Éljek én!"-alapon (lásd még: megunják, és hazamennek) véli kezeltnek lenni ezt is, mint mindent?

Mert maguktól biztosan nem volnának olyan hülyék a fijjuk, hogy az eddig jól bejött szegmentálás helyett egy az össztársadalomban jól szétterülő adóbuzerálással próbálnak tematizálni. Mert a fijjuk nagyon ismerik a net bloggergézákon túlmutató részeit is, amióta Viktor megtanult SMS-t írni.
Ugye, ugye Goodfriend volt a tettes?

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:37:41

@turista a saját országában:

Szíriusz Fibernetikai Társaság

"Nem kívánom senkinek a halálát"

Helyes. Egy kerekesszék, szlovák rendszámmal még sikkes is.

Krutzifix 2014.10.29. 13:38:10

@atom327i: ... egyébként - nagy részben - egyetértek Veled! :D (Bocs :) ) Kivétel ez alól a tiltakozásnak a különböző baloldalinak nevezett pártokkal való összemosása...

high up! 2014.10.29. 13:49:47

A kis nagyonhülye Bayerszku Mephisto.

A legszebb az, amikor ez a SBÁB(bogár) bayer zsidózik meg cigányozik.

Mintha ő maga nem éppen egy megtürt kis koszos bevándorló kölyke lenne a mi fajtiszta Magyar hazánkban (hogy a fidióta világképnél maradjak)

FOLYTASSUK!

5perc 2014.10.29. 13:53:44

Most őszintén. Miért kell foglalkozni egy plafonról csüngő takonyfolttal?

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 13:53:47

@doggfather: Nem lesz vitánk. Mondanék nagyobb számot is, de annyira mégsem érdekel ez a félresikerült tornatanár, hogy utánanézzek a születésnapjának.

turista a saját országában 2014.10.29. 13:56:52

@dr. mesterseges szinezek: Sanos egyáltalán nem zárom ki egy esetleges polgárháború lehetőségét. Persze ahhoz még tovább kellene eszkalálódnia a helyzetnek, nőnie a feszültségnek. Mert aztán még ott találjuk magunkat a pesti Majdanon, ahol a kormánnyal szembefeszült, és a kormány, meg a CÖF által kivezényelt tömeg fog szembenézni egymással...

Dr Gregory House 2014.10.29. 13:59:57

Tisztelt FIDESZ kongresszus! Javaslatot teszek pártunk nevének sürgős megváltoztatására, ugyanis mára sem a FIATAL, sem a DEMOKRATIKUS jelzők nem érvényesek szövetségünkre. Új nevünk: Öreg Diktátorok Szövetsége

s 2014.10.29. 14:01:13

orbán faszevicsnek roppant csúnya véget jósolok. Egy kibaszott drótkötélen fog lengedezni egy lámpavasról, rothadó tetemét pedig hollók dézsmálják majd. Aztán ha már senki nem bírja a bűzt, lelocsolják benzinnel, és felgyújtják a tolvaj faszparaszt földi maradványait.

s 2014.10.29. 14:03:46

@maxval birca hozzászóló: Leszarom, bazdmeg. Valaki takarítsa már el ezt a szarkupacot innen, ez a lényeg.

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 14:07:53

@turista a saját országában:
Ja, ez maradt nektek: reménykedni egy kijevi mintájú CIA puccsban.

Alkibiadesz 2014.10.29. 14:16:49

@maxval birca hozzászóló:
A nyugat hanyatlása 1947. július 7-én vette kezdetét. Azért hanyatlik, mert a háttérhatalom azt akarja hogy tönkremenjen. Az emberiséget ugyanis csak a nyugati-felvilágosult-racionalista nyugati kultúra felszámolása után lehet visszavezetni a középkorba.
A középkorba pedig azért kell visszatérni, mert csak így lehetséges az, hogy a fennálló hatalom újból transzcendens igazolást nyerjen.
Újból eljön az istenkirályok kora, és amikor ez eljön akkor végre felfedhetik az arcukat a hatalom valódi birtokosai, akik nem mások, mint az emberiséget gyarmatosító földönkívüliek!

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 14:18:32

@turista a saját országában: Ez benne van a pakliban, de ez mégsem volna elsőszámú gyújtózsinór.
Hanem.
Ha elszabadul hajóágyúilag az éppen emlegetett agyilag zokni Zsóti, képes tényleg bár birkát az USA követsége elé cibálni, onnan meg fej vagy írás kérdése, hogy mikor mi repül és hová.
Úgyis faszán állunk tőkebehozatal terén, kimondottan hiányozna 1-2 sátorfáját szedő usák cég, amit követ a többi.
Ez volna igazi "helyzet", nem az, ha Bencsik belevezeti a birkanyájat a keresztforgalomba.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2014.10.29. 14:23:58

Érdemes elolvasni az eredetit.
magyarhirlap.hu/cikk/8337/Szerelem

Ebben pedig benne áll:
"P. S.: Amúgy pedig az internetadót azonnal el kell törölni. És nem azért, mert ezek a rohadékok azt hiszik, törvények felett állnak. (...) Hanem azért, mert hülyeség. Mert többet visz, mint hoz, és mert nincs semmi értelme. És mert néhány éve még mi is ezt mondtuk. Hát azért.) "

És mivel benne áll az utóirat, a megjelentetett poszt teljesen okafogyottá vált. Ugyanis sehol senki nem írta azt, hogy kizárólag ilyen és olyan emberek vettek részt a tüntetésen. A megnevezettek a csoportnak olyan RÉSZEI, akik a pártszékházat dobálták, rongálták. Ezért sem érdemes kiforgatni egy írást, amivel lehet egyetérteni vagy ellenkezni, de semmiképpen sem rossz vagy vállalhatatlan. Szerintem.

Münci66 2014.10.29. 14:32:40

Möszjők!

Bár nem tisztem, de némileg védenem kell maxvalt :-(
Bár szinte semmiben nem értek vele egyet, azt elismerem, hogy kozekvensen képviseli nézeteit, van logika sok gondolatában (bár logikájával nem értek egyet!), nem támogatja a direkt lopást és a nemtelen dolgokat, nem akar drasztikusan eltávolítani (megölni) senkit.
Én egyébként liberális gondolkodónak tartom magam. A liberális gondolkodásnak meg szerintem az az alapja, hogy más is elmondhatja a véleményét, legalábbis addig, amíg nem akarja erővel rákényszeríteni azt másokra. Mint azt Voltaire is mondta: "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd." No, én nem akarok harcolva meghalni, de ha demokráciát akarunk, célszerű ezt átgondolni.

Tisztelettel, Münci

miért 2014.10.29. 14:43:15

Zsótika igazi fideszes! Hazudik, köpköd, adót csal, és ellop mindent mi nincs lebetonozva. De úgy látszik, ma ez kell ennek az országnak! Ilyen aljas hazaárulók!

rasztaszív 2014.10.29. 14:55:48

@Alkibiadesz: hát majdnem.csak nem földönkívüliek,hanem vatikán.

mobilus 2014.10.29. 14:56:49

Internetes mozgalmat indítanék Magyarországon.

Nem én találtam ki, hanem Molnár Ferenc a Pál utcai fiúkban; csak aktualizálnám a mai viszonyokra.

A fidesz korifeusai és szekértolói sokat szerepelnek a közélet írott oldalain is. Ezek, akik grundnak képzelik Magyarországot, einstandolnak bármit, ami megtetszik nekik, gittegyletet csináltak az országgyűlésből, súlyos bűnöket követtek már el.

Egyszer vezekelniük is kell majd érte, ám addig is: nevük, ha már ki kell írni, írassék csupa kisbetűvel, és nem baj, ha egybeírva: orbánviktor, lázárjános, rogánantal, bayerzsolt és számtalan társaiké.

Csatlakozzatok!

Alkibiadesz 2014.10.29. 15:01:40

@rasztaszív:
És szerinted kik állnak a Vatikán mögött?
A földönkívüliek!
Na ugye! ;)

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 15:21:55

@Alkibiadesz: Semmi gond, a Pókemberben is benne volt, hogy a gyíkemberek nem bírják a KA-NAMA-KA-NAJERAMA mondatot. Hátha ez a birca is felfedi a valóját.

Tényleg csak nekem tűnt fel, hogy WMIKI nincs sehol? Bezárták végre és kezelik?

csak egy néző 2014.10.29. 15:43:00

@ügyfélszolgálatos:
Vagy csak nevet váltott, mert van itt sok hasonló idióta, vagy csak az ápolók lettek szigorúbbak és nem engedik gépközelbe.

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 15:46:39

@csak egy néző: Szerintem az első, mert még ennek a bircának sincs olyan stílusa, mint Wmikinek. Sehol egy tudományellenes hozzászólás...

ephart 2014.10.29. 16:07:29

bevittek egy jobbost a magyaroknak nem vitás.de meg sokat kell dolgoznia a judeolibsibolsi oldalnak hogy megbukjon a fidesz.mondjuk a fene se gondolta hogy már ennyi magyarul tudó zsidó él Budapesten

titan 2014.10.29. 17:07:17

@Alkibiadesz: ezzel a hozzászólással szerintem a programozó nők rémálmába kergetted szegényt: végtelen ciklusba

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 17:08:51

@ephart: Azt se gondoltuk, hogy ennyi debil él itt, de te és a fidesz szavazó haverjaid ránk cáfoltak.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 17:08:53

@ügyfélszolgálatos: Azt az ősi tudást, hogy a zemberiséget tűhegyes fogakkal felruházott, farokkal csapkodó gerincesek uralják, az angol nyelv davincsikódolva őrzi:
"Behold, I am the LORD, the God of all flesh..."

Nem lehet nem észrevenni, hogy god fordítva dog.

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 17:11:08

@dr. mesterseges szinezek: Tényleg! Most felnyitottad a szemem! Akkor ezek szerint a dinoszaurusz csontvázakat is csak a CIA helyezte el, ugye? A gyíkemberek parancsára!

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 17:11:53

@ügyfélszolgálatos: wmiki? Ahogy a dolgokat elnézem, felvették tanácsadónak a Lendvay utcába.
Azóta kidobták az összes párologtatót.

csak egy néző 2014.10.29. 17:21:29

@ephart:
Már háromszor és némi csalással bizonyítottátok, hogy mennyi hülye van, de azért van remény, hogy csökken a számotok.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 17:25:05

@Münci66: "azt elismerem, hogy kozekvensen képviseli nézeteit"

Rendes vagy, hogy a dogmatizmust erényként értékeled.

2014.10.29. 17:33:44

@ephart: "a fene se gondolta hogy már ennyi magyarul tudó zsidó él Budapesten"

Az a helyzet, hülyegyerek, hogy a vezíred pont a társadalom pillérét rúgta pofán a sarcolásokkal, utána pedig a tüntetések utáni mocskolodással. Csak hogy, mint ahogy a tegnapi események is mutatták, a lejárató Orbán-gépezet már nem működik, mert sokkal többen mentek ki a tolvajok ellen tüntetni, mint vasárnap. Ha ezek mind neked magyarul tudó zsidók, legyen a te problémád, mert legközelebb még többen lesznek. Ha kijöttél volna tegnap, tartogattam neked egy klaviatúrát (ha tudod mi az) meg egy féltéglát. Nem láttalak, köcsög: tele ment a gatya?

2014.10.29. 17:40:20

Bájer elvtársnak meg a másik kikeresztelkedett kommunista Bencsik elvtársnak igen rosszul esett, hogy a legfőbb birkapásztor azt parancsolta: bent kell maradni az akolban.
Pedig szegények meg szeretnék védeni a korrupciót és a sarcolást, legfőképpen meg szeretnék megregulázni Amerikát, mert seggberúgták a Legfőbb Vezírt.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 17:51:39

Ez már megvan ?

www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=79508

- Jó estét. Mielőtt csatlakoznék egy tüntetéshez, megkérdezhetem, ki szervezi?

A srác döbbenten nézett rám, majd megkérdezte, miért érdekel?

- Itt látok egy színpadot elsőosztályú fény- és hangtechnikával, amelynek a bérlete egy napra alsó hangon egymillió forint. Erre ki biztosított anyagi keretet?
- Ezt... az előző tüntetésen adakozták össze.
- Kik?
- Hát az emberek!
- Értem. És ki folytatta le a gyűjtést? Ki kezelte a pénzt?
- Ööö... erre nem válaszolhatok.
- Hát ki válaszolhat?
- A... a főszervezők.
- Ők hol vannak?
- Most elfoglaltak.
- De hol vannak?
- Nem tudom.
- Ezek szerint nincsenek itt?
- Nem, még nincsenek.
- Hol vannak húsz perccel a tüntetés megkezdése előtt?
- Hát, majd jönnek.
- Kik ők?
- Erről nem nyilatkozhatok.
- Nem is nyilatkozatot kértem, csak magánemberként kérdezem. Ki a főnököd?
- Nem... nem tudom.
- Nem tudod? Hát ki adta nektek ezeket a sárga mellényeket?
- Az... az az infrastruktúra része.
- Értem én, de valakitől csak kaptad?
- Ő most nincs itt.
- De ki ő?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 17:53:38

@Jules Verne:

Te tudod, kik adják a pénzt és az infrastruktúrát a tüntetéshez ?

Vagy ez tényleg mindegy ?

Azt már tudjuk, hogy a programban benne volt, hogy MSZP-s képviselők lengetnek zászlókat, és az egyik szervező, az MSZP tag volt, még 1 hónapja, és MSZP-s delegált.

Alkibiadesz 2014.10.29. 17:56:20

@titan:
ettől nem kell tartani :)

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 18:03:00

@Ballib Cenzúra: HAHAHAHA hogy te mekkora kretén vagy...Tudod bérelték. A saját pénzükből nem úgy mint a birkamenetes haverjaid a Fidesz pénzéből. Ne próbálj áskálódni nem fog menni. Az emberek kimentek és még ki fognak máskor menni mert elegük van a Fideszből és a hozzád hasonló csekély mentális képességű emberekből.

polgári kór 2014.10.29. 18:07:31

abban mondjuk igaza van bayernak hogy goodfriend takarodjon/nevezzenek ki nagykövetet végre

+ obamát a teljes eu-ból kell kitiltani a kémügy miatt

polgári kór 2014.10.29. 18:08:05

@ügyfélszolgálatos: hahahaa

'A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 18:09:06

@polgári kór: Az jelzés értékű hogy nincs nagykövet itt. Jelzés, hogy mit gondolnak Orbánról. Nem véletlen, hogy max. egy államtitkár akarta a törpét fogadni Washingtonban.

polgári kór 2014.10.29. 18:11:46

@ügyfélszolgálatos: ja csak a kutyátnem érdekli mitgondolnak amerikában

'Számottevően nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága az önkormányzati választás utáni hétre, miközben a baloldali pártok szavazótábora nem változott – közölte a Tárki szerdán az MTI-vel.
Az október 14. és 20. között – ahogy közleményükben fogalmaznak: a jelenlegi kiéleződött politikai helyzet előtt – készült felmérés eredménye szerint a választáson győztes pártok népszerűsége a győzteshez húzás mechanizmusa alapján megnőtt. A teljes népességen belül a Fidesz–KDNP támogatottsága a szeptemberi 31 százalék után októberben 37 százalék volt.

A Jobbiké 8 százalékról 11 százalékra emelkedett. Az MSZP-é a szeptemberi 10 százalék után októberben 11, a DK-é 4 százalék után 3, az Együtt–PM Szövetségé pedig 2 százalékot követően 1 százalék volt. Az LMP nyár eleje óta 2 százalékon áll.

A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 18:15:45

@polgári kór: "ja csak a kutyátnem érdekli mitgondolnak amerikában"

Azt nem, de Lázár pubi baráti köréről most volt megtudható, hogy kb. ötven fős, és mind Amerika.

2014.10.29. 18:23:30

@Ballib Cenzúra: "Te tudod, kik adják a pénzt és az infrastruktúrát a tüntetéshez ?"

Igen, én is adtam pénzt a helyszínen és a feleségem is. Van valami fasz közöd hozzá? Holnap utalok még a számlájukra is. Vetted?

"Azt már tudjuk, hogy a programban benne volt, hogy MSZP-s képviselők lengetnek zászlókat, és az egyik szervező, az MSZP tag volt, még 1 hónapja, és MSZP-s delegált."

Leszarom, hogy te mit tudsz. Ugye megengeded nekünk, hogy ne a volt pufajkás békamenet szervezőket kérjük fel tüntetések szervezésére? Vagy úgy gondolod, hogy a kormányellenes tüntetésszervező személye mindig meg kell hogy feleljen a kormánypárt elvárásainak? Hát hülye vagy te, bazmeg?

csak egy néző 2014.10.29. 18:27:29

@Ballib Cenzúra:
"Odabiccentettem pár ismerős riporterkollégának, és távoztam. Nem tévedtem, amikor távolmaradtam ettől az egésztől."

Húú vazze, Tomcat(ica), "riporter kolléga"?????
WTF??? Ez azért odab..sz.
Tomcatica, majd a birkameneten is érdeklődj légyszi Bayer, Bencsik, Csizmadia, Széles elvtársaktól is, hogy ki a paripa pénisz fizeti az infrastruktúrát, buszokat.

2014.10.29. 18:27:44

@Ballib Cenzúra: "Mielőtt csatlakoznék egy tüntetéshez, megkérdezhetem, ki szervezi?"

Én ezt válaszoltam volna: neked nincs otthon neted, köcsög?

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 18:31:06

@Jules Verne: @csak egy néző: Kár vitatkoznotok vele. Hívő. A Fidesz a vallása. Az megrémíti, hogy az emberek csak fogják magukat, kimennek és ellent mernek mondani a szent Orbánjának, aki lényegében Svájcban bujkál és nem mer valóban konzultálni erről a szarságról.

2014.10.29. 18:34:06

@ephart: "bevittek egy jobbost a magyaroknak nem vitás"

Mire gondolsz, Putyin-csicska? A vezíred vitte be a netadós ötletével a magyaroknak vagy a tüntetők vitték be a korrupt, tolvaj pártodnak?
Jó lenne tisztáznod.

2014.10.29. 18:36:35

@ügyfélszolgálatos: Nem csak nem akar "konzultálni", hanem dacol is. Pont úgy, mint Khadafi tette.

csak egy néző 2014.10.29. 18:42:59

@ügyfélszolgálatos:
Vitatkozzon vele a nyári villám.
Én csak arra reagáltam, amit valahogy elfelejtette idekopizni, hogy Tomcat volt az az érdeklődő, magár riporternek mondó köcsög.

Alkibiadesz 2014.10.29. 18:47:53

@csak egy néző:
Akkor jól sejtettem, és teljesen indokolt, hogy nem válaszolt normálisan a megkérdezett!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 18:56:50

@ügyfélszolgálatos:

Erről a bérlésről van valami konkrét információd, bizonyítékod, vagy csak beleböfögöd az éterbe a hazugságaidat, kitalációidat ?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 18:59:44

@Jules Verne:

Ez álszent magyarázat.

Avagy kimentél teszem azt a Fidesz szervezte, Gyurcsányék által bevezetett vizitdíj ellen tüntetni ?

Miért nem ?

Mégse mindegy ki szervezi az adott tüntetést ?

Vagy az MSZP-nek szívesen tejelsz 300 Ft-ot, a 700 Ft-os netadót meg sajnálod.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 19:01:14

@ügyfélszolgálatos:

Tudnál konkrét példát mondani, ahol a Fidesszel bármilyen formában egyetértettem valaha is, vagy csak a szokásos 1 bites MSZP csicskák rágalmazását mantrázod..

Nevezetesen: Aki nem úgy fütyül, mint az MSZP sajtóosztálya az Fideszes.

2014.10.29. 19:11:29

@Ballib Cenzúra: "Vagy az MSZP-nek szívesen tejelsz 300 Ft-ot, a 700 Ft-os netadót meg sajnálod."

Idióta. Az a 300 forint nem a maszopnak ment volna, hanem az orvosoknál maradt volna (nem mentek volna külföldre dolgozni). Csak hogy ti képesek voltatok 300 forintért nemi életet élni az anyátokkal. Úgy hogy ne hazudj!

Most te következel: MIÉRT LOPTOK?

csak egy néző 2014.10.29. 19:15:03

@Ballib Cenzúra:
Waohhh, milyen jó, hogy vannak még ilyen objektív kommentelők.
Visszanézve az eddigi munkásságod, mosolyt varázsoltál az orcámra.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 19:18:37

@Jules Verne:

Értem.. Tehát az MSZP-nek szívesen tejelsz, a Fidesznek nem.
Egyértelmű világos válasz.
Köszönöm.

Megjegyzem a Fidesz is azt mondja, hogy a 700 Ft-okat, teljes egészében az internet fejlesztésére, eldugott falvakba eljuttatására fordítja.
Pont mint a 300 Ft-ok elméleti síkon.
A gyakorlat meg azt mutatta, hogy annyival kevesebbet kaptak a kórházak, amennyi ebből befolyt.

De hogy a kérdésedre válaszoljak:
Én nem lopunk.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 19:20:48

@csak egy néző:

Akkor hogy legyen világos.
Rühellem az MSZP-t és Fideszt is.

Nem szeretném, hogy legyen net-adó.

És nem szívesen közösködök olyanokkal, akik csak a Fideszt, vagy csak az MSZP-t utálják.

Mert ezek miatt váltogatják egymást az MSZP és Fidesz rablóhordái 20+ éve.

csak egy néző 2014.10.29. 19:40:07

@Ballib Cenzúra:
Tudod én is azt az erdészt várom, amelyik minkét harcoló felet kizavarja az erdőből a pi...ba. De ahogy olvasgattalak, kicsit, mintha az libsibolsik jobban csípnék a bal szemed.
Remélem a békemenet után is felteszed Tomcat(ica) nevében ezeket a kérdéseket.

Gyorgy Nagy 2014.10.29. 19:52:13

Bayer egy adocsaló ( szlovák rendszámmal furikázott )! Frôcsög a szar a szájábol.F.szt szopó Zsotika előbb utobb a pofádba igazit fogsz kapni te mocsok.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 19:53:41

@Ballib Cenzúra: "Vagy az MSZP-nek szívesen tejelsz 300 Ft-ot, a 700 Ft-os netadót meg sajnálod."

Dugtál már 9 éves lányt?
Nem???
Mert buzi vagy!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 20:15:06

@csak egy néző:

Miért kéne a CÖF-nek bármilyen kérdést is feltenni !?

Egyértelmű hogy a Fidesz pénzeli őket, és hogy a Fideszt szolgálják.
Nincs szükség több kérdésre, hogy tudjam kik állnak mögötte, és mi a céljuk.

Szöges ellentétben azokkal, akik tegnap a háttérben maradtak.
Akikről nem tudjuk, hogy kik pénzelik őket, hogy kik ők egyáltalán, és mik a céljaik.

dr. mesterséges színezék 2014.10.29. 20:20:10

@Ballib Cenzúra: "Nincs szükség több kérdésre, hogy tudjam kik állnak mögötte, és mi a céljuk."

A tüntetéssel kapcsolatban sincs: te már eldöntötted, hogy mindent tudsz, a válaszok nem érdekelnek, mantrázol tovább.
Minek rugózol még? Van neked egy fasza koncepciód, az pont úgy igaz, ahogy van. Lazíthatsz.

csak egy néző 2014.10.29. 20:20:48

@Ballib Cenzúra:
Kiváncsian várom a nyomozásod eredményét.

_most_ 2014.10.29. 20:25:05

@Ballib Cenzúra: orvoshoz csak az öregek járnak, viszont netet mindenki használ.

Parajpuding 2014.10.29. 20:33:31

Kérdezem a blogírót, hogy saját reggeli székeléséről és annak eredményéről is írna bejegyzést? Mert bayerzsótiról bármit írni pont ugyanilyen.

Kuss, és figyelj! 2014.10.29. 20:41:50

Bayer, Orbán és az egész fidesz EGY FASZORRÚ MAJOM!!!
Szemétdombra velük!

zsoltix 2014.10.29. 23:37:25

@Ballib Cenzúra: Osztán Tomika vitt-é cuki lufikat, vagy most csak riporterkedett?

Münci66 2014.10.30. 08:27:59

Möszjők!

Megint belevau
Vizitdíj vs netadó
Emlékeim szerint ez valahogy úgy volt, hogy amikor bementem a kórházba, akkor fizettem a kórháznak (akitől cserébe kaptam valamit) Ha krónikus beteg voltam (talán évi 10-12 vizsgálat felett) akkor év végén vissza igényelhettem a pénzt Max 11 x 300 < 12 x 700, legalábbis én így tanultam. Elismerem ez sem tökéletes és abszolut igazságos rendszer
A másik, amit elfelejtenek (igaz, nem is propagálták). A vizitdíjnak még egy lényegi célja volt. Nyilván tartották a valósan megjelenő betegek számát. A magyar eü.-ben nagy gand, hogy sok orvos a magán betegeit is állami rendelésen állami keretből látta - látja el. Ez ellen nehéz harcolni ha nem bizonyítható. A számlaadással kapcsolatos pü szabályok megszegése jóval egyszerűbben bizonyítható (és büntethető). Abban a rövid időben amíg működött a vizitdíj, érdekes trendek derültek ki :-( De sok embernek (messze nem minden orvosnak, ez lényeges!) ez igencsak zavarta a bizniszét. Ők összefogtak pár politikussal és az embere részben jogos ellenérzését kihasználva nem javították hanem elsöpörték a rendszert, növelték a saját népszerűségüket. Tehát a vizitdíjért kaptam valamit.
A netadó esetében köztem és a szolgáltató között létrejött egy kontraktus. A szolgáltató ad valamit (net hozzáférést) én meg fizetek érte. Legjobb tudomásom szerint a szolgáltató infrastruktúra nem állami kézben van, azt a szolgáltatók javarészt saját illetve EU-s forrásokból hozták létre, az állam semmit nem regisztrál, nem ellenőriz. Így nem értem az adó kivetésének jogalapját.
Attól meg félek, ha a befolyó összeget egy állami cégbe döntik, ami majd -a mi pénzünkből- fejleszteni fogja a saját hálózatát, így lehetetlenné téve versenytársait. Hasonló elgondolások voltak az ötéves tervek, a KGST, sőt! A szocializmus alapjai. Azt pedig már láttuk, hogy az alapjaiban helyes -vagy annak tűnő- elgondolások azokban az esetekben hová vezettek :-(

Tisztelettel, Münci