Korrupt-e vagy, Vida Ildikó? A NAV elnökének beismerő vallomása

H_A Címkék: botrány korrupció kitiltás beismerő vallomás USA NAV diplomáciai botrány Vida Ildikó2014.10.23. 10:38

A legkevésbé sem érdekel, hogy az RTL-nek hogyan sikerült vadhajnalban, egy Bécs melletti reptéren a kamera lencsevégére fognia Vida Ildikót. Maradjunk annyibban, hogy van valami igen profi ebben. Abban, ahogyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke naggyá teszi ezt a mostoha csatornát. Ez azért lehet így, mert az adóhatóság diplomáciai botrányba keveredésének gyanúja által homlokon csókolt elnökét hosszú napok óta lehetetlen szóra bírni. Mert a világ legtermészetesebb dolga, hogy amikor az Egyesült Államok feketelistájával vagy összefüggésbe hozható, fogod magad, és elmész nyaralni október derekán a  Seychelles szigetekre, Balira, vagy Szocsiba. (Mondjuk, aki tudta, hogy hol száll fel a gép, attól elvárható, hogy azt is tudja: hol száll le.)

Szó szerint igaz, hogy Vida Ildikót megtalálta, utolérte, levadászta az RTL. Ami nem igaz, az az, hogy nyilatkozott. Sokkal helytállóbb, hogy szóra bírták. Erőszakkal. Mert nálunk ez a normális. Ha korrupcióval vádolnak, tégy úgy, mint akinek ráléptek a lábujjára, mint akit megcsíptek, és kérd ki magadnak, hogy hagyjanak békén!

Tényleg így viselkedik egy olyan ember, akinek nincs semmi takargatnivalója, aki becsületes? Vida Ildikó meg sem próbálta megmagyarázni, elutasítani, esetleg cáfolni azt a milliárdos bűncselekményt, amellyel kapcsolatban fennforog a neve, horribile, megvédeni saját becsületét. Nem, ő pont most megy el nyaralni, és ehhez senkinek semmi köze. Mert ebben az országban, minden Vida Ildikóhoz hasonló pozíciójú, befolyású embernek akkora pofája van, mint a templomajtó, ám ha véletlenül kiderül valami botrányszagú ügy, lapítani szokás, mint az a bizonyos a fűben.

 Eldöntöttük, hogy semmilyen módon nem nyilatkozunk, nem akarunk politikai csatározások részei lenni (fotó: 168ora.hu)

Ezeknek a NER-es elvtársaknak, elvtársnőknek a gondolat sem merül fel az agyukban, hogy ha már az istenadta nép adójából áll össze egyáltalán nem elhanyagolható kis fizetésük, kutya kötelességük a közvéleményt - nem az RTL Klubot!!! - tájékoztatni. Főleg akkor, amikor - még egyszer mondom, sokadszorra mondom - korrupció gyanúja kering a levegőben.

Elkerülheti a figyelmet, de a történet talán legelképesztőbb vonatkozása mégiscsak az, hogy az állami költségvetés, államháztartás, adóigazgatás tekintetében felelős szerv legfelsőbb vezetője egészen pontosan a jövő évi költségvetési javaslat, ha lehet ilyet mondani: vitája idején jön rá, hogy igencsak elfáradt ebben az évben, és pihenésre van szüksége. Menjen csak, Ildikó, pihenje ki magát, sokat dolgozott! Varga Mihálynak a maga rendjén eszébe nem jutott megkérdezni legalább a nyilvánosság kedvéért beosztottját, hogy mi újság van botrányügyileg, mert nálunk napirenden van, hogy a hanyatló nyugat alaptalanul vádol meg magas pozíciójú embereket, akikről alapjáraton tudjuk, hogy elmondanák maguktól, hogy mibe keveredtek. Ha igaz lenne. De persze sosem igaz.

Úgyhogy amit tegnap este három percben láttam az RTL Klub híradójában, az a tömény arrogancia, amiről Vida Ildikó tanúbizonyságot tett, az a flegma, meglepett, sértődött, ki ha nem én viselkedés számomra felért egy beismerő vallomással. Annak a személynek a beismerő vallomásával, akinek - legyen nagyon világos - kulcsfontosságú szerep jutott ennek az egyre inkább maffiaállamra hasonlító gátlástalan konstrukciónak a kiépítésében. Aki hallgatólagos beleegyezését adta ahhoz, hogy a Fidesz-közeli, "baráti" cégek megússzák az adóhatósági felügyeletet. Hogy a Horváth András-féle túlbuzgó adóellenőröknek beletörjön a bicskájuk a nyomozásba, felderítésbe, és a szennyes ügyek kiteregetésébe. És végül, hogy a baráti cégeknek konkurenciát jelentő vállalkozásokat hatóságilag vegzálni lehessen.

Nagyon úgy néz ki, ezek a Vida Ildikók csak erőből értenek, ezért amíg a magyar embereknek rendben van ez így, addig ez a hozzáállás. Számomra ez egy beismerő vallomás, akkor is, ha hivatalosan nem az. Javaslom mindenkinek, aki szerint a NAV elnöke ezzel a bunkó sértődöttséggel mindent bevallott, hogy adóját helyezze ügyvédi letétbe, amíg hivatalosan is megerősítést nyer, hogy Magyarország adóhivatalának vezetője korrupt.

 Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr916819571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 15:17:56

@Sexual Harassment Panda:

Nem biztos. Azóta a NATO már nem ugyanaz az átlagmagyar szemében.

űrszelvény (törölt) 2014.10.23. 15:19:13

@Krutzifix:
"No, Ön egy igazi zombi fidesznyik! Aki a saját véleményéhez is előbb kikéri a bíróság ítéletét... "

Hát nem ti mondtátok a liba- széf és hasonló ügyek kapcsán, hogy aki jogerős bírósági ítélet nélkül bárki felett pálcát tör, az a demokrácia alapjait tiporja sárba? :O

Tudom, gyöngyöt a disznók elé, de: "Mendacem memorem esse oportet"

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 15:19:28

@_most_:

Mo. legtöbb szomszédja NATO-tagállam (a 7-ből 4), s ha valamelyik megtámadná a NATO-tag Mo-t, a NATO nem tenne semmit, ugyanis nem avatkozik be a tagok közti konfliktus esetében.

bölcsbagoly 2014.10.23. 15:20:04

Amúgy az a felvétel amely megérkezésekor mutatja MV-át a FH-hoz, nem arra utal hogy delegáció tagjaként lett volna ott ahol! A delegációk ugyanis közösen szoktak jönni és menni az ilyen találkozásokra!

bölcsbagoly 2014.10.23. 15:21:06

@Törvény: az igaz emberered semmi igazat nem mondott/bizonyitott eddig!

bölcsbagoly 2014.10.23. 15:21:54

@maxval a bircaman: ld. anno a görög-török konfliktust is.

wolves84lb 2014.10.23. 15:23:08

@űrszelvény: vicces, hogy amikor épp megint szorul a hurok pár fideszzombi nyaka körül, előkaptok ilyen internetadóhoz hasonló faszságokat, terelésképpen.

Nyilvánvaló, h miért nem nyilatkozott a cigánykurva nav-elnök.

inuitdog 2014.10.23. 15:26:39

A B. Zsóti szokott olyat mondani az Echo-n, hogy ilyen ,meg olyan rasszhoz tartozik valaki. Most mit mondana?
Kecskére káposztát bíztak.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 15:28:55

Étolaj, cukor meg egyebek? Adó? NAV? Fidesz új adói?
B.sszátok meg az anyátokat az új adóitokkal b.szdmeg!
Nemzeti Trehánybolt, Nemzeti Piabolt, Nemzeti Internetbolt.
Tegyetek rendet ott felül a k.rva anyátokat.
Amikor mindent elszámoltok költségre mi tetves k.rva anyátokat képzeltek ti magatokról?
Közben meg a jó helyre beültetett komák, sógorok meg ki tudja ki szétlopja az egész országot.
Minden adóban mi vagyunk a rekorderek a világon, közben meg a fizetés a béka s.gge alatt van.
Mit akar a törpediktátor?
5-6 millió közmunkást?
Legyetek már észnél.

wolves84lb 2014.10.23. 15:28:55

@bölcsbagoly: "na igen, de miként lehetett a tagja egy itthon is alig ismert civil szervezet tagja ennek a delegációnak?"

Az nem érdekel, szíjjártónak honnan volt a 170M-ja, és rogán tonyónak honnan volt pénze a bővülő-lakásra? Vagy ezek nem fontosak, de az, h egy alapítvány hogyan juthatott be Obamahoz...petikét meg egy államtitkár-helyettes fogadta. LOL.

Javaslom megnézni az USA Today-es interjút...petike otthon bemagolt egy szöveget, és kérdezhettek tőle bármit, ő elmondta a magáét.
Nem mellesleg, középiskolás angollal...nem ciki a magyar külügyminisztertől...ááááá.
A riporter a végén csak ennyit mondott: "Great....thnx for szijjarto peter...".

Égetitek az országot, ahol csak tudjátok.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 15:29:55

@bölcsbagoly:

Igen?
Te melyik p.cs vagy, amelyik az adócsaló mutyikormányt véded?
Téged is le kéne lőni!

Törvény (törölt) 2014.10.23. 15:31:35

@bölcsbagoly:

Mondd meg te bölcs s.ggfej, hol a 3,14csában van ilyenkor a TEK, a főügyészség, a rendőrség amikor a korrupt bűnöző navasszony szökésben van?

prolee 2014.10.23. 15:32:33

@Törvény: Vigasztaljon a tudat, hogy e véleményeddel nem vagy egyedül. Kb. 9 millióan gondolják még ugyanezt, de VÁLASZTANI sajnos csak ezek közül lehet.
Most még.

turista a saját országában 2014.10.23. 15:38:00

@maxval a bircaman: "az USA egyre szemtelenebbül avatkozik be a magyar ügyekbe."

Hál'istennek! Ez ennek a nyomorult országnak a nagy szerencséje, persze láthatóan nem mindenki örül neki. A partnerek nem hagyják magára egymást. A klubtagságnak pedig vannak bizonyos szabályai, amit nem árt betartani, különben annak törvényszerűen kiközösítés lesz a vége.

"A megoldás: gyors népszavazás a NATO-tagságról és kilépés."

Te tényleg valami ruszki csicska vagy, bazdmeg.

inuitdog 2014.10.23. 15:38:22

BölcsBagoly!
Most már leesett, hogy miért védi minden elérhető blogon a csodás Városliget betonozás projektet, kiderült a kritika nélküli elfogultság oka. Vidékről írva persze nem gond Budapest legnagyobb közparkjának tönkre tétele.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 15:39:48

@bölcsbagoly:

Tudod mi fogok tenni ezek után?

Elárulom!

Ahol csak lehet kib.szok az állammal.
Amit lehet, csak feketén fogok fizetni.
Bármilyen szerelést, legyen az autó, gáz, víz, fűtés, bármi!
B.szok én az áfára, ha büntetlenül megússzák a komák, sogórok, nyaligépek, akkor lesz.rom.
Nekem olcsóbb, a vállakozó is jól fog járni.
Az állam meg le van sz.rva!
Polgári engedetlenségre szólítom fel a magyar állampolgárokat! Ne fizesstek adót feleslegesen egy feneketlen zsákba.
Azt hiszem a polgári engedetlenség ismerős lehet neked fideszdroid!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 15:45:18

@turista a saját országában:

Érdekes, én eddig azt hittem, a NATO és az EU nem ugyanaz, mint a VSZ és KGST volt, s a tagság nem azt jelenti, hogy a legerősebbek szavát vita nélkül kötelező elfogandi, s ha valaki nem fogadja el, akkor annak a tagországnak a vezetését leváltja többi tagállam... dehát biztosan tévedtem...

Gyurkó 2014.10.23. 15:48:28

@bölcsbagoly: talán úgy, hogy jelentkezett ennek a társaságnak az ottani programjára. Egyébként annyira nem ismeretlen. Ez főleg az utóbbi időkre vonatkozik. A civil szervezetek között pedig ismert lehet, hiszen pályázni lehet nála (rajta keresztül).

csak egy néző 2014.10.23. 15:48:36

@Szúnyog:
Rovar koma.
"mert szökik?Ez merőben új állítás."
Te tudsz valamit? Én Simon szökéséről beszéltem.

Gyurkó 2014.10.23. 15:52:49

@maxval a bircaman: Igen, tévedtél. A Nato-ban mi léptünk be. Önként (ellentétben a Varsói Szerződéssel). A belépéssel elfogadtuk a szervezet szabályait, különböző kötelezettségeket vállaltunk.
Ugyan ez a helyzet az EU-val is. Mi akartunk belépni, mi vállaltuk a szervezet szabályait. Ha valaki belép egy szervezetbe, akkor feleljen meg annak a szabályainak is. Ez minden klub esetében így van. Nem kötelező a legerősebb szavát elfogadni. Csak azt kérik számon, amire kötelezettséget vállaltunk.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 15:55:01

@bölcsbagoly:

Tudod, vannak igazemberek a jobboldalon és nem csak Horváth András személyében kell keresni.
Ángyán József.
Igen, lehet találni hiteles embereket jobboldalon, csak az a baj, hogy ezeket az embereket kigolyozzák abból az egyik MSZMP utódpártból, mert nem a lopást, harácsolást, bűnözést támogatják!
Eszembe jutott Varga Mihály 4-5 éve szövege.

Nem tudjuk hány csontváz esik még ki a szekrényből.

Ez csak a jenkiken múlik!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 15:56:13

@Gyurkó:

Nem éppen. Egy klubban a tagok akarata a mérvadó, s nem a legerősebb tag akarata. Mármint ha demokratikus. Mert ha nem az, akkor semmi gond...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 15:58:25

@Gyurkó:

Egyetlen NATO-kötelezettség sem írja elő egyébként agresszív politika folytatását külső államokkal szemben.

Tudod mi a NATO-kötelezettség? A katonai rendszerek egységesítése. Ez megtörtént, a magyar haderő NATO-kompatibilis. S emellett a megtámadott NATO-tagállam közös védelme. Nem ért egyetlen NATO-tagot sem támadás.

csak egy néző 2014.10.23. 15:58:44

Ki áll a mikrofon elé ez a cinikus f..sz és minden kérdésre, mint egy papagáj, csak azt hajtogatja, hogy segítsen ezen a szegény kis országocskán az USA, mert mi magunktól olyan hülyék vagyunk, hogy fogalmunk sincs, hogy kire gondolhattak, amikor korrupciót emlegetnek.

index.hu/video/2014/10/22/2014_1022_lazar/

Vazzeg Jankó, ha a Milenális parkbéli bulin, ha pöttyös labdát dobálnál a színpadról, csak olyant találnál el.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 16:00:49

@bölcsbagoly:

Igen nem bizonyított, mert a korrupt kormány és a szintén korrupt adóhivatal lefoglaltatta a "ZÖLD DOSSZIÉT",
Ami bizonyító bűncselekményeket tartalmazott!

Törvény (törölt) 2014.10.23. 16:00:49

@bölcsbagoly:

Igen nem bizonyított, mert a korrupt kormány és a szintén korrupt adóhivatal lefoglaltatta a "ZÖLD DOSSZIÉT",
Ami bizonyító bűncselekményeket tartalmazott!

spinat 2014.10.23. 16:05:02

még ha az Ökotárs az amik ügynöe is lenne, még mindig Putyin van jobb helyzetben, ö megvette az egész kormányt kétharmadostul. Vagy az nem beavatkozás a magyar belügyekbe?

csak egy néző 2014.10.23. 16:15:10

@spinat:
Vajon Kovács Béla és a nagyforgalmú lyukú asszonykája, most hol ügynökösködik?

micsoda? 2014.10.23. 16:20:41

.....gondolat sem merül fel az agyukban, hogy ha már az istenadta nép adójából áll össze egyáltalán nem elhanyagolható kis fizetésük, kutya kötelességük a közvéleményt - nem az RTL Klubot!!! - tájékoztatni"

Már miért fordulna meg az agyukban, hiszen a pénzt mindig a kormány adja. Adófizetőként ritkán kerülünk szóba, legfeljebb amikor rács mögé kell dugni valakit. - ellopta, elcsalta, hütlenűl kezelte az adófizetők pénztét -

Szúnyog 2014.10.23. 16:23:31

@Törvény: a zöld dosszié, amiben az egyetlen példány volt...
Mondjuk magvas, szépen megfogalmazott "gondolataidat" olvasva nem csodálkozom, hogy minden hülyeséget elhiszel.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 16:37:33

@csak egy néző:

Ne száíts jóra, amikor egy Lázár Lézer Jankó mikrofon elé áll. Azért Lézer, mert lézerdetektor van a kocsiján, hogy a gyorshajtásait ne tudják rögzíteni.
Sajnos így már egy embert meggyilkot Lázár Lézer Jankó az M5-ös autópályán.
Szerinted mit lehet várni egy korrupcióval kapcsolatos kérdésre egy gyilkostól?

Törvény (törölt) 2014.10.23. 16:39:41

@Szúnyog:

Aha, akkor oszd meg mi volt a zöld dossziéban!

Miért kellett lefoglalni, ha nem volt benne semmi terhelő bizonyíték?

A magvas gondolataimat meg te úgysem érted, mert alulképzett vagy hozzá.

Szúnyog 2014.10.23. 16:51:37

@Törvény: :)) mulatságos figura vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.23. 17:03:44

@jayesda:

"A CIKK SZERZŐJÉNEK: EDDIG ÚGY TUDTAM, HOGY A BÍRÓSÁG MONDHATJA KI, HOGY (A HALLGATÁS) "BEDISMERŐ VAÉÉOMÁS"-E..."

A bíróság ítéletben mondja ki a bűnösséget vagy az ártatlanságot.

Mi itt véleményt mondunk. Engedelmeddel - vagy anélkül - MÉG létezik véleménynyilvánítási szabadság. Tudom, egyeseknek fáj...

Szúnyog 2014.10.23. 17:11:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Helyenként a vélemény rágalmazássá alakul egyik-másik hozzászólónál, s majd csodálkoznak, ha egyszer bekopognak hozzájuk.

inuitdog 2014.10.23. 17:15:46

Folyamatosan azt állítják, hogy nem tudják ki az a 6 személy akit kitiltottak az USA-ból. Nem hiszem el, hogy a reptéri határőrségtől belső minisztériumi hálózaton keresztül nem jutottak hozzá az információhoz. Ott meg kell legyen az adatbázisban. Egyszerűbb volt az egyik nyilatkozatban már 980 ezer közalkalmazottat is bele keverni, mintha köztük is lehetnének a kitiltottak.
Az ügy kommunikációja mindent elárul. Ha tisztázni szeretnék az ügyet nem hallgatnának. Önként lemondhat a NAV vezető vagy lemondatják Ezután egy teljes belső ellenőrzést indíthatnak a hatóságnaál. Máris kihúzták volna a méregfogát az ügynek és időt is nyernének.

átlátó 2014.10.23. 17:17:37

Ezeket simán orrba verni a "nem nyilatkozom" meg a "magánember vagyok" mögé bújásokért...semmiben nem különböznek attól,mintha egy vendéglátóipari objektumban valaki a fikáját a tányérom szélére kenyi.
Szétbaszni a fejét az ilyen "jajmán ne zaklassanak amikor szabadságra repülőzök!" szerű csinovnyiknak.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 17:30:35

@Szúnyog:

Szeirntem egyáltalán nem mulatságos, hogy a Nemmteti Adó és Vámhivatal vezetői és az ott dolgozók egy olyan korrupcióban daganyáznak, ami ellen gyakorlatilag működnie kellene ennek a közhivatalnak.
Azt is megállapíthatjuk, hogy az adócsalás intézményesült Magyarországon a Nemzeti Adó és Vámhivatal berkein belül.

$pi$ 2014.10.23. 17:32:07

@átlátó: "Nem hiszem el, hogy a reptéri határőrségtől belső minisztériumi hálózaton keresztül nem jutottak hozzá az információhoz."

Zseniális. És az amerikai állam mi a fenének mondaná meg a "reptéri határőrségnek", hogy kik vannak kitiltva az országból, ha egyszer a külügynek sem mondják el?

"Önként lemondhat a NAV vezető vagy lemondatják"

Az nem úgy megy, hogy az usa nyilatkozik egyet mindenféle bizonyítékok nélkül és nálunk vezetők mondanak le. Szép is lenne, ha az amerikai cégeknek csak be kellene mennie a mminisztériumukba és szépen átszerveznék a magyar adóhivatalt az érdekeiknek megfelelően.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 17:33:55

@Szúnyog:

Nagyon várom a "nagy fekete autót" amely a Rákosi személyi kultuszos sztálinista rendszerben ment az emberekért.
Csak most nem Rákosi, van kormányon, hanem a felcsúti törpenapóleon, akinek a kert végébe stadionja van.
Ceausescunak is volt stadionja a falujában, tudjuk, hogy végezte.

martineden 2014.10.23. 17:38:30

@maxval a bircaman: De te nem atlagmagyar vagy,hanem zoldfulu szamar

Hefe 2014.10.23. 17:43:37

nem irigylem a beosztottjait ennek az oregasszonynak.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:04:05

@wolves84lb: folyvást ezzel az irigykedő lumpenproli szöveggel jöttök! Mo-on sok ezer embernek van nagyobb vagyona mint SzP-nek! Ők sem mind munkából/fizetésből szerezték, van pl. öröklés, szülői/rokoni segitség is a világon. No meg hitel! SzP esetében az utóbbiak teszik ki ezt a "horribilis" összeget. persze egy panellakó fotel irigykedőnek ez felfoghatatlan.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:05:32

@Törvény: remélem minél hamarabb odakerülsz ahova való vagy!

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:37:53

A hazzai balfékek hozzállása jól kivehető Spirk elvtárs mai böffenetéből is az Indexen!
index.hu/belfold/2014/10/23/lokdosodes_anyazas_a_becsi_railjeten/
Miután mindent a MÁV-ra kent, a v égén kénytelen a MÁV véleményét is közölni:
A MÁV szóvivője szerint a hasonló helyzetek elkerülhetők
a helyjegyek kötelezővé tételével,
a jelenleg kétóránként induló járatok sűrítésével.
A MÁV szerint indokolt lenne a járatot óránként elindítani.
Ergo, az osztrákok a felelősek a helyzetért!
Hogy hogy kerül a csizma az asztalra, nos úgy, hogy a kitiltás ügyben is kiderül egyszer, hogy nem az amcsiknak volt igazuk! De ezt a balféken képtelenek elfogadni.

csak egy néző 2014.10.23. 18:50:07

@bölcsbagoly:
Ostoba madár. Tényleg az osztrákok a hülyék, hogy a magyar vasutas 3X annyi jegyet ad el, mint amennyi ülőhely van a vonaton. És az osztrákok akadályozzák a MÁV-ot, hogy sűrítsék a járatokat?
Ergo, hülye vagy, de ezt már többször tisztáztuk.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:52:32

@csak egy néző: olvasd el a cikket te idióta! A kedvenc seggeid nem akarnak helyjegyet adni, ergo a MÁV annyi jegyet ad el a járatukra amennyi igény van rá! Miért nem kezelteted magad? Ja, bezártátok az OPNI-t.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:53:23

@csak egy néző: te hülye, az ő vonatuk, ergo ők sürithetik a járatokat!

Törvény (törölt) 2014.10.23. 18:57:28

@bölcsbagoly:

Ja meg volt egy olyan, hogy Zuschlag-Szijjártó közös biznisz. Az előbbi vitte el a balhét, az utóbbi meg a pálmát.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 18:58:27

@bölcsbagoly:

Én a helyemen vagyok.
Te meddig?
Lámpavason lesz a helyed pár hét múlva?

Törvény (törölt) 2014.10.23. 19:06:37

@bölcsbagoly:

"...ergo a MÁV annyi jegyet ad el a járatukra amennyi igény van rá!"

Igen, leírtad csak nem érted.

Igény volna rá ezért is adnak el többet, mint amennyi hely van. Ergo nincs annyi hely a vonaton, amennyi igény van a helyekre. Tehát megállapíthatjuk, hogy kevés volt a vagon.

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:07:18

@Törvény: te lüke, az cuslág /Fleto /Újhelyi /Mesterházi biznisz volt!

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:08:11

@Törvény: nem ragaszkodsz a nickedhez?

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:09:33

@Törvény: látom te sem olvastad végig Spirk cikkét! Személyvonatra is annyi jegyet adnak el, amennyit kérnek! A vagonok is a sógoroké!

Törvény (törölt) 2014.10.23. 19:15:55

@bölcsbagoly:

Én csak azt nem értem, hogy a XXI. században ilyen informatika mellett, miért nem lehet azt megoldani, hogy egy vonatra annyi jegyet adjanak el, amennyi ülőhely van.
Lehet, hogy velem van a baj, de nem értem.
Egy vagonnak van bizonyos számú férőhelye. A vonatra kapcsolnak öt vagont. Az ötször ennyi férőhely. Egy programban simán lehetne maximálni a kiadott menetjegyeket Sanghajtól Londonig. Ennyi.
Miért nem oldják meg?

csak egy néző 2014.10.23. 19:16:23

@bölcsbagoly:
Most megkövetlek. Én vagyok a hülye.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 19:17:19

@bölcsbagoly:

A Sz.rgyártó Petike is benne volt.
Egyik oldal olyan mint a másik.
Senkiházi mind!

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:23:14

@Törvény: személyvonaton nincs ülőhelyre jegy!az osztrákok meg ilyennek tekintik a vonatjukat, a sebessége ellenére is.Ők kell vagont kapcsoljanak hozzá, mert az övék s nem a MÁV-é! capisci? Ők kellene megoldják. Még mindig nem olvastad el a cikket???

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:24:04

@Törvény: te vagy cuslág? mert ezt legfeljebb ő kárhoztathatná!

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:25:01

@csak egy néző: na látod, már rég mondom!-:)))

csak egy néző 2014.10.23. 19:27:32

@bölcsbagoly:
Én csak azt mondtam, hogy most.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 19:30:40

@bölcsbagoly:

Értem hogy nincs helyjegy.
Én csak azt nem értem, ha egy szerelvény pl. 400 személyes, arra miért lehet eladni pl.: 600 jegyet.

Érted? Nem nehéz, hanem tök egyszerű.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 19:32:40

@bölcsbagoly:

Nem én nem tartoztam és nem tartozom egyik MSZMP posztkommunista utódpárthoz sem (Fidesz, MDF, SZDSZ, MSZP és töredékei).

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:52:08

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Nem, maxval egy orosz ügynökcsótány, de legalábbis rajta van az FSzB fizetési listáján.

Punxsutawney Mormota 2014.10.23. 20:08:17

@űrszelvény: Civil fronton? Ugyan már tesó! Ilyen bizonyíték alapján még egy osztályfőnöki intőt sem durrantanak el.
Nyomj már egy frissítést és nézd meg, hogy mire utasítottak a központból, mit is kell ilyen kommunikálni?!

Az a szerencse, hogy ha bejön az internetadó, akkor nem lesz pénzed kifizetni, mert a társadalmi munkáért nem fizetnek.

$pi$ 2014.10.23. 20:09:58

@Törvény: "Értem hogy nincs helyjegy.
Én csak azt nem értem, ha egy szerelvény pl. 400 személyes, arra miért lehet eladni pl.: 600 jegyet."

Jézusom! A jegy, amit eladnak nem a szerelvényre szól, hanem a vonalra. Rá van írva, hogy Bivalybasznád-alsó vagy mittudomén 73 kilóméter. Aztán mész vele amikor akarsz. Mint a buszjeggyel, érted? Busznál sem mondod, hogy "rohadjanak el mér adtak el több buszjegyet mint ahány szék a buszon van" ugye?

A szerelvényre a helyjegy szólna, de az meg nincs.

Krisz11 2014.10.23. 20:17:00

A NAV az ország legnagyobb bűnszervezete. A működése is tipikusan maffia szerű elemeket mutat.

Ez ellen kellene tiltakozni a civileknek, ha nem külföldről szponzorált ügynök szervezetek lennének.

Dr_utcai_arcos 2014.10.23. 20:23:29

Azt hittem szavazás lesz :DD!

mikka 2014.10.23. 20:28:44

Tök mindegy melyik oldalon állok.
Ez egy fontos kérdés, jogállami kérdés.
Köteles válaszolni a kérdésre, mert, pont.
HA nem válaszol, követelem a lemondását.

bölcsbagoly 2014.10.23. 20:29:28

@Törvény: Budapest-Bécsre adták és két óránként közlekedik a vonat! Arra űl fel az illető amelyikre akar, amig érvényes a jegye! capisci?

bölcsbagoly 2014.10.23. 20:30:12

@csak egy néző: na igen, de általánosan érvényes!-:))

bölcsbagoly 2014.10.23. 20:31:50

@mikka: kötelesnek köteles lehet, de nem feléd. A személyiségi jogok csak a ballibsik irányában érvényesek szerintetek?

Törvény (törölt) 2014.10.23. 20:36:12

@$pi$:

Jézusatyaúristen!

Épp ezt kellene megváltozatatni, ha még nem jöttél volna rá.
Ha felmérnék azt ma este 9-kor, hogy vasárnap délben Jászkarafaszáról indul vonat Bivalybasznádra 5 vagonnal, akkor tudniuk kell, hogy arra mennyien férnek fel és annyi jegyet adnának el amennyien elférnek rajta és nem kétszer annyit.

Ja ezt fel is kellene fogni, meg a vasúttársaságok sem kaszálnának a heringesdoboz vagonokon.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 20:39:01

@bölcsbagoly:

Igen a hiba a rendszerben van.
Ha az általam javasolt módszert alkalmaznák, akkor sosem fordulna ez elő.
Világos?

$pi$ 2014.10.23. 20:39:22

@Törvény: "akkor tudniuk kell, hogy arra mennyien férnek fel és annyi jegyet adnának el amennyien elférnek rajta és nem kétszer annyit"

Akkor ha rájönnének az emberek, hogy 23-án nem lehet jegyet kapni, megvennék 22-én te nagyon okos. Két hétre előre meg lehet venni a jegyet és nem kell megmondani, hogy mikor akarsz utazni.

Az a helyjegy, de azt meg az osztrákok nem akarják.

Kizártnak tartom, hogy ne értsd meg.

McKinney 2014.10.23. 20:42:34

ez csak egy stroman. most gyorsan elkuldtek nyaralni. egy utcavegi vietnamipapucsos ciganyasszony is partikepesebb.

Szúnyog 2014.10.23. 21:05:10

@$pi$: pedig nem fogja megérteni. Ennyire egyszerű.

átlátó 2014.10.23. 21:07:10

@$pi$: ...szerintem ezt nem nekem szántad.

$pi$ 2014.10.23. 21:32:09

@Szúnyog: Nem, nem fogja. :D

@átlátó: Nem is a te nicked van ott...

Törvény (törölt) 2014.10.23. 21:32:31

@$pi$:

Te észlény.
A rendszert kellene megváltoztatni. Nem olyan vonatot kellene elindítani, hogy van pl.: 200 hely rajta és eladnak 500 jegyet amelyikel fel is lehet szállni rá. Nem.
Kifejezetten adott lenne a vonat indulási ideje és ahhoz az indulási időhöz lehetne jegyet venni a vonatra.
Sosem lenne káosz, zsúfoltság.

Mert most az van, hogy minden jeggyel fel lehet szállni rá, ezért téma, különben nem lenne az.

Világos?

$pi$ 2014.10.23. 21:33:05

@átlátó: Hahh, fentebb tényleg a te nicked van. Bocsi, mellényúlhattam vagy valami ilyesmi.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 21:34:14

@$pi$:

"Két hétre előre meg lehet venni a jegyet és nem kell megmondani, hogy mikor akarsz utazni."

Na látod ezért fordul elő ilyesmi egyre gyakrabban.

$pi$ 2014.10.23. 21:36:23

@Törvény: "Kifejezetten adott lenne a vonat indulási ideje és ahhoz az indulási időhöz lehetne jegyet venni a vonatra. "

Igen, így van. Ezt hívják helyjegynek. Csakhogy az osztrákok nem akarnak kötelező helyjegyet. Ez a probléma.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 21:49:32

@$pi$:

Oké nem akarnak. Ha így van akkor ez egy f.szság az osztrákok részéről is, meg a MÁV részéről is, mert belemegy a MÁV ebbe a csiki-csukiba.
Akkor nem kell meglepődni azon, hogy nyomorogni kell, nem kell vernyákolni akkor sem, ha senki nem akar változtani rajta miközben mindenki csak a vállát vonogatja.
Olyan k.rvára magyaros ez a történet.

Szúnyog 2014.10.23. 21:51:19

@$pi$: Abba a problémakörbe talán már nem is kéne belevezetni szegény rendszerváltoztató kollégát, hogy melyik állomás hány értékesíthető helyjeggyel rendelkezik, s ily módon könnyen előáll az a helyzet, hogy az utas nem kap jegyet, holott bőven van hely a vonaton.

Törvény (törölt) 2014.10.23. 22:17:05

@Szúnyog:

Nem kell engem bevezetni ebbe a XIX. századi megoldásba, a MÁV meg a vasút maradhat a születésének a századában.
Nekem meg jobb lesz a XXI. században.

$pi$ 2014.10.24. 08:04:26

@Törvény: "meg a MÁV részéről is, mert belemegy a MÁV ebbe a csiki-csukiba."

A MÁV-ot nyilván nemzetközi szerződések kötik, amelyek előírják, hogy hogyan oszlanak meg a felelősségi körök közösen üzemeltetett járatok esetén.

@Szúnyog: Nos igen.

Törvény (törölt) 2014.10.24. 10:53:40

@$pi$:

"A MÁV-ot nyilván nemzetközi szerződések kötik, amelyek előírják, hogy hogyan oszlanak meg a felelősségi körök közösen üzemeltetett járatok esetén."

Akkor meg nem kell rinyálni, hogy 500-an vannak egy olyan szerelvényen amelyiken jó ha 250-en elférnek.
Mosollyal az arcokon kell tudomásul venni, hogy ez a természetes állapot. Nem kell anyázni, nem kell sírni, hogy zsúfoltság van a vonatokon.
El kell fogadni ezt a tényt, mivel senki nem akar rajta változtatni.
Csak azokat nem kellene hülyének nézni, akik próbálnak rá megoldást találni. Ám ez a Magyarország a banánköztársaság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.24. 12:46:33

@Törvény:

"Ám ez a Magyarország a banánköztársaság."

És ezen az alapon főképp Ausztria, mert az ÖBB nem akar változtatni.

bölcsbagoly 2014.10.24. 14:28:47

@McKinney: na ja, de ki akar mindenhova nőket, ráadásul szépek és okosak , jó szakemberek is legyenek? Amúgy, Merkel, Reding, Hillary, az EP nőinek jórésze mennyire felel meg ennek az eszményképnek?

bölcsbagoly 2014.10.24. 14:31:34

@Törvény: ennyire fafehjű mint te nem lehet normális ember! Te hatökör: ha az osztrákok nem akarnak helyjegyet adni, akkor ki a jóisten ellenőrizheti, hogy hányan szálnak fel a vonatra? A jegyüket megvehetik előre s az bármelyik osztrák szerelvényre érvényes! érted már idióta?

Törvény (törölt) 2014.10.25. 17:57:39

@bölcsbagoly:

Agyhalott vagy.

Lássuk csak itt írta valaki:

"A MÁV-ot nyilván nemzetközi szerződések kötik, amelyek előírják, hogy hogyan oszlanak meg a felelősségi körök közösen üzemeltetett járatok esetén."

Igen kötik a nemzetközi szerződések a MÁV-ot, mert azokat a nemzetközi szerződéseket a MÁV is aláírta.
Egy üzletben egynél több partner kell legyen.

de, nagyvonalú vagyok és azt mondom tekintsünk el az előbb általam leírtaktól.

A helyzet az, hogy természetes állapot az, hogy 250 férőhelyes szerelvényre felszállnak 500-an, mert ilyenek a szabályok. Ergó senki se háborodjon fel, mert nincs semmiféle ügy, mert ennek ezek szerint így kell működnie. Az utas meg főleg ne háborogjon, mert ő is elfogadja azt, hogy megveszi a jegyet aztán akkor utazik, amikor kedve szottyan. Aztán pont lesz egy olyan járat, amikor éppen nagyon sokan vannak.

Ebből kifolyólag valószínüleg van olyan is, hogy egy szerelvény meg félig van utasokkal, csak erről nem hallunk, mert nem háborog senki, pedig ugyanaz a rendszerhiba, szerződéshiba, mint az ellenkező esetben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.25. 19:11:48

MÁV:

"Már a múlt héten láttuk a fakultatív helybiztosításokból, hogy ez a járat tele lesz, értesítettük az osztrák felet, ám ők írásban jelezték, hogy nem áll módjukban ennek a járatnak a megerősítése"

(Index cikk)

A MÁV akkor járt volna el korrekt módon, ha pl. a pénztáraknál hirdetményben figyelmeztette volna az utasokat, hogy a járat nagyon-nagyon tele lesz. Persze nem aznap, hanem már akkor, amikor tudomására jutott, hogy tele lesz a vonat.

Kíváncsi vagyok, vajon időben - vagy egyáltalán - volt-e kinn ilyen figyelmeztetés a pénztáraknál.

Persze az ÖBB is köcsög volt, bár érdemes lenne ismerni az osztrák cég indokait is, miért nem indított mentesítő járatot. Lehet, alapos okuk volt, pl. nem volt szabad szerelvény.

bölcsbagoly 2014.10.26. 06:22:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem attól köcsög az ÖBB, hogy nem süritete a járatait, hanem amiatt,, hogy nem akar helyjegyet adatatni! Ergo, rátolja a teljes felelősséget a MÁV/magyarok-ra s mossa a mocskos mancsait, jó évszázados osztrák szokás szerint!
Helyjegy hiányában ugyanis az a helyzet mint minden más személyvonaton. Annyian vesznek jegyet (előre vagy az utolsó percben) ahányan akarnak és akkor szállnak fel amikor akarnak, arra a vonatra amire a még érvényes a jegyük!
Ha Piripócsra akarsz menni személlyel, akkor sem figyelmeztet senki arra, hogy aznap sokan akarnak arra fele utazni! mert nincs is honnan tudják, hogy ki mikor akar utazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.26. 13:58:08

@bölcsbagoly:

Általánosságban igazad van, a biztos megoldás a helyjegy - feltéve persze, ha a MÁV jó szokása szerint nem adja el ugyanazt a helyet ugyanarra az útszakaszra többször is.

Jelen esetben azonban már előre tudták, hogy szokatlanul sok utas lesz, az ÖBB ezt a leggyorsabban pótjárat indításával oldhatta volna meg.

bölcsbagoly 2014.10.27. 10:38:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha nincs helyjegy kötelezettség és előre megveheted a jegyed utazásod előtt az ország bármely vasúti pénztárában és jegyautomátájában, hogyan akadályozhatná meg a MÁV hogy bárki jegyet vegyen Bécsbe?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.27. 11:38:06

@bölcsbagoly:

Természetesen sehogy.:) Jelen esetben a MÁV részéről én csak az időben kifüggesztett figyelmeztetéseket hiányoltam - legalábbis nem olvastam arról, hogy ilyenek lettek volna. Nyilvánvaló, hogy ettől eltekintve az ügyben 99%-ban az ÖBB a ludas.

deruyter 2014.10.28. 13:03:39

Csináltak a mocskos dolgokat, de ami itt folyik... Mindig lehette trükközni azzal, hogy éppen kiket ellenőriznek és mennyire és kinek mit néznek el és mit nem.

De ma már a látszatra sem adnak. Az adóhivatalt is úgy tekintik, mint a politikai gépezet egy elemét, ami ráadásul kiváló terep is a nagyüzemi lopásra. Mint ahogy minden mást is lesilányítanak. Kezdődött az ügyészséggel, a köztévével. De bedarálják az alkotmánybíróságot a bíróságokat az iskolákat.

Az a szomorú, hogy az emberek nagy részének már fel sem tűnik mindez. Ezeknek az állami szervezeteknek mindnek lenne valami normális egészséges szerepe, de ez már mind másodlagos lett. Az iskola tudás átadás helyett ideológiai nevelővé kezd válni, a bíróságok, az alkotmánybíróság fékek helyett végrahajtók, az ügyészség a jog kikényszerítője helyett politikai kriminalizáló, a közmédia a tájékoztató szórakoztató helyett agymosó, tényelhallgató, torzító stb.
Kedves jobboldali polgártársaim, - vagy nem is tudom minek nevezzelek benneteket, hiszen a fidesz egyszere jobboldali és baloldali, de leginkább színvonaltalan - tényleg ennyire erős bennetek a paranoia vagy a szolgalelkűség, hogy mindezt vidáman nyelitek, csak azért mert összekakikáljátok magatokat a balliberálisoktól??? Mit lehet még veletek megetetni??? Tényleg ennyire hülyék vagytok?

STamas 2014.11.06. 10:50:54

Az nyilvánvaló hogy ez a kihízott judeo-roma csapat nem fogja kivezetni a magyar néptömegeket a nyomorból innkább csak bele... de azért az a mellékes tényezőt se hagyjuk figyelmen kívül hogy nemigazán van a jelenlegi pol.garnitúrán belül aki legitim és amellett progresszív módon válthatná őket.
Úgyhogy elkezdhetjük sütögetni a fideszt - de csak óvatosan, lassú tűzön forgatva - mert az ország az továbbra is a miénk a parlamenntel együtt, úgyhogy értékeinket nem gyújtogatjuk s dobáljuk ezzel-azzal.
süti beállítások módosítása