A kritikát nem tűrő hatalom középszerű seggnyalói sem tűrik a kritikát

H_A Címkék: kritika vita Facebook Tereskova Tóth Krisztina Vasárnapi Hírek Nagy Kriszta2014.08.15. 23:12

Az az igazság, hogy Tereskova (Nagy Kriszta) munkásságáról jót vagy semmit alapon, az Illatos a p*nám című remekbe szabott darabon kívül semmit nem tudnék elmondani. Azt leszámítva, hogy nemrégiben megihlette őt Orbán Viktor miniszterelnök úr fantasztikus, karizmatikus személyisége, és több mint 6 millió forintnyi bevételre tett szert az által, hogy imádottját több mint száz féle-fajta formában örökítette meg az utókor számára.

És ha már így alakult, hogy a kellemeset a hasznossal ilyen bravúros módon sikerült összekötnie, kiderült, ez a fajta művészet nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Például az ártatlan verseiről ismert Tóth Krisztina egy, a Vasárnapi Hírekben megjelent publicisztikájában kifejti, miért nem. Meg minden ezzel kapcsolatosat. Meglehetősen kulturált, disztingvált stílusban.

És akkor jött a hatalom "megéneklőjének-megfestőjének válasza:

"Hát libacsatába hívsz? Megtéptek te! Ragyás! Hát hány éve irígykedsz te szegény? Jaj.
Hát neked nem elég a siker, mit akarsz még?
Ha szép akarsz lenni, vidd tested áruba, ha kellenél, s jó pénzért fiad popsiát varrasd fel arcod helyére, mert az leégett. Az enyém a helyén!"

Megmondom őszintén, nem lennék Orbán Viktor helyében. Mondjuk máskor sem szívesen lettem volna, de most meg főleg nem. Nem mintha nem volna hízelgő, hogy két nő hajba kap miatta, és egyik sem a felesége. Talán nem is azért, mintha tehetne róla, hogy félanalfabéta provokátor-művészek, és művész-provokátorok tűzték életművük zászlajára az ő mindenhatóságát. Akik persze egyszerű életművészek, akiknek személyes boldogulása túlmutat  mindenfajta erkölcsi alapvetésen. Egyszerű leképezései a millió forintok kedvéért vászonra vinni, megénekelni érdemes hatalomnak. Csak simán azért, mert nagyon utálnám, ha egy ilyen primitív provokátor festménye lógna a hálószobám falán saját magamról.

Tereskova, akinek hatalmas tehetsége annyira volt elég, hogy felejthetetlen kiállítása előtt ki kellett költöznie a lakásából, mert fizetési elmaradásai voltak, most úgy vág vissza egy jogos (vagy jogtalan) de szalonképes kritikára, hogy "Te ragyás..."

teres.png

Te ragyás... (fotó: cink.hu)

Hát igen, nem véletlen, hogy e sorok írásakor, a fenti nyomdafestéket nem tűrő megnyilatkozások nyoma nyomtalanul eltűnt Tereskova Facebook oldaláról, ami nyilván arra utal, hogy a sajtó által is felkapott véleménye valamiért már nem vállalható. És ezért van az, hogy nem tudom Tereskovát egy egyszerű viccnek tartani. Mint ahogy akkor sem támadt kedvem röhögni, amikor arról áradozott, hogy "Orbán Viktor leszállt a szárnyaival és megvédett, oltalmazott … az az egész dolog ez most egy szerelem."

A megélhetési művész kimutatta a foga fehérjét. Ugyanúgy nem bírja elviselni a kritikát, mint annak a hatalomnak a vezére, és karizmatikus figurája, akit (Kiszel Tünde önbeteljesítő naptárát megszégyenítve) a pillanatnyi túlélés miatt a vállaira emelt. És az még hagyján, hogy nem bírja elviselni, de ilyen módon adni hangot ennek, egészen elképesztő. Nem hiszem, hogy van ennél lejjebb, pedig tudom, hogy van.

Ilyen a kortárs művészet érdek nélküli szerelme a hatalom iránt. Darabja több tízezer forint. Az nem lett volna baj, hogy Tereskovánk tökéletesen helyezkedik, és ha lebuktatják, nagyvonalúan azt mondja: mindez irónia volt, sajnálom, hogy ennyire hülyék vagytok, és nem értitek. Ehhez képest személyeskedünk, vagdalkozunk, sértegetünk, és hárítunk. (A helyesírási hibák súlyosságát most hagyjuk.) Aztán töröljük minősíthetetlen véleményünket. Hát ezért van igaza Tóth Krisztinának, bármit is mondana erre Nagy Kriszta művésznő:

"...a Hatalom nem szereti a kétfelé kacsintgatást, inkább a zsebébe nyúl, megveszi kilóra a művészt. Azt is tudja, hogy az észrevétlen középszert bedarálni kevés, a középszer mindenkor behódol a Hatalomnak, nincs is más esélye. Ám a középnemzedék egyik legtehetségesebb, valaha jobb sorsra érdemes tagját odatérdeltetni maga elé a kiállítótérben, aztán ügyesen, ütemre rángatni a fejét, na, ez szép munka."

 Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr806607713

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EOS Uzsora Rt. 2014.08.17. 14:00:51

  a szemléltető kép a civilcontroll.com-ról származik Miért uzsoraság az EOS tevékenysége? Egy tanpélda: Azért mert a Tigáztól mondjuk egy 540.000 Ft-os, "követelés" megvásárlása szerintem ilyen esetekben körülbelül 10%-on történik. Tehát általa 5...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CORSO 2014.08.16. 06:50:36

@maxval a bircaman:

Trolloló...

Itt is trollkodsz? :-)

Csináld csak, a nevetés gyógyít!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.16. 15:09:04

@maxval a bircaman:
Leszámítva, hogy Tereskova soha nem számított nagy művésznek.

mikka 2014.08.16. 15:13:33

Én elolvastam azt a kritikát és már elnézést, de kimondottan sértő volt amit a ragyás kurva irt a másik debil kurvának.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.16. 15:23:55

@Lord_Valdez:

A ballibeknek és az ellenoldalnak mindenki nagy művész, aki az ő oldalukon van.

Mondjuk egy jobboldali példa Wass Albert. Valójában egy középszerűnél is rosszabb, szar ponyvaíró, kb. ő a magyar Coelho, egyedül politikai okokból van istenítve.

Ugyanez ballibeknél.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.16. 15:36:45

@maxval a bircaman:
Értem, hogy Wass egy ponyvaíró és politikai okból nyomják, de ettől én még olyat nem láttam, hogy Tereskovát bárki is nagy művésznek titulálja. Tudtommal, a legpozitívabb amit valaha nyilatkoztak róla, hogy érdekes.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.16. 15:40:41

@Lord_Valdez:

Rosszabb is volt. Pl. az osztrák "művész", aki vérrel fest. A teljes magyar ballib sajtó fel volt háborodva Semjénen, hogy az nyíltan kimondta: nem i9smeri az illető elmebeteget és nem is kívánja megismerni. Ez még az első Fidesz-kormány idején volt az egyik műbotrány.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.16. 15:55:15

@maxval a bircaman:
Ha te mondod. Nem emlékszem erre, de ha igaz, se releváns Tereskova esetére.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.16. 15:56:13

Tereskova mikor és melyik hatalom kegyeltje volt? (Bár itt már seggnyaló szerepel a címben, ami messze nem ugyanaz.)

Ja, és senkitől nem hallottam még, hogy nagy művésznek titulálták volna.

Muzsikok közt 2014.08.16. 15:57:32

Ezt a baromságot. Tyereskovát talán valami párt szponzorálja, hogy hülye legyen?

Abendsen 2014.08.16. 16:00:38

Ennyire hülye vagy? Nem tűnt fel, hogy az egész egy vicc?

csak egy néző 2014.08.16. 17:05:37

Az "illatos p...jú" Tereskova nagyon jól csinálja. Volt nem kis anyagi gondja és gondolt egy nagyot, ha a szart el lehet adni jó pénzért (lásd Gyözikét, Édes életű Berki Krisztiánt) akkor szart kell csinálni. Még az Istenkirály asszonya is vett belöle. Fogadni mernék, hogy az asztal sarkára tehető kis pocelán Orbán szobrocskáknak is lenne felvevő piaca, mindkét oldalon.az egyik oldal az asztalára vagy a szekrénysor díszhelyére, a másik oldal pedig a céllövöldébe a kétpálcikás sorba.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.16. 17:24:42

Két dolog lehetséges:

1. A verseket nem szereti Orbán.

2. Tóth kisasszonynak nem illatos a pinája.

tavolirokon2 2014.08.16. 17:53:54

Voltak meg ott jo szamok, a tullimullu, meg a nemnemondd ram, de mikor volt az mar, vagy husz eve, nem?
Honnan szednek elo ilyen figurakat?
Johogynemmar dolliroll meg elsoemelet :-)

Göntér László 2014.08.16. 17:54:25

A gyümölcsfa legmagasabb ágán lévő gyümölcs érik leghamarabb, ezért a darazsak is ezt dongják körül. A napsütés megérleli a gyümölcsöket és ezek szépen lepotyognak. A túlérettek a földön szétloccsannak, így darazsaik a földre szállnak lakmározni. A fa lombhullást és a telet követően megújul, legmagasabb ágán majd másvalakire fog sütni a nap. Az ismétlődés a fa pusztulásáig tart. A darazsaknak nyilvánvalóan ízlik az érett gyümölcs. Az emberek többsége nem szereti a darazsak rágta gyümölcsöt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.16. 19:21:01

@maxval a bircaman: "Amíg a Fideszt gyalázta, nagy művésznek számított ballibáéknál."
- Ezt valamivel igazolni is tudnád?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.16. 19:29:59

@Lord_Valdez: "Értem, hogy Wass egy ponyvaíró és politikai okból nyomják,"

Akkor még sosem olvastál Wass Albertet igaz? Remek író. A jobboldal azért emeli pajzsára, mert gyűlölte a komcsikat. Joggal.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.16. 19:31:18

@maxval a bircaman: Érdekes, birca te mindenhol első vagy. Ja kérem, a hivatástudat!

Albert György (törölt) 2014.08.16. 20:22:11

maxval a bircaman = Deutsch Tamás

Fényezett Rézlábos 2014.08.17. 00:38:45

Akinek Tereskováról nem a "A f@szomnak kell a dióskalács" örökbecsű rigmus jut eszébe, az jó eséllyel még csak egy pörsenéses tini makákó, és szerintem már rég aludnia kéne, mert fellőtték a pizsamát!

Fényezett Rézlábos 2014.08.17. 00:40:36

@Albert György: Á, Deutsch nem nyalja olyan látványosan a ruszkik seggét, mint ez a maximális birkaselejt.

glinolid 2014.08.17. 02:25:43

Ezt kurvára benézted.

A lófa szára 2014.08.17. 04:19:35

Ki a f@sz az a Nagy Kriszta?
Mert Tyereskováról tanítottak anno.
Ja, hogy ki kéne lőni az űrbe? (őt is!) Hajrá!!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.17. 05:58:42

@Albert György: @Fényezett Rézlábos: Hmmm... érdekes felvetés. Az a Deutsch aki lázadt a komcsik ellen, az nyalná most a ruszkik seggét? Nem hiszem.

nu pagagyí 2014.08.17. 06:51:54

Én viccnek vettem az ezer Orbán képet. Szerencsére van olyan hülye a diktátor sleppje, hogy felvásárolja a képeket, hogy házi szentélyt rendezhessen be a zöld-sárga Orbán képekből.

Ez azért jó volt Tereskovától, aki egyébként Nagy-Bandó lánya: www.youtube.com/watch?v=yDvAQbgiaF4

szevabá 2014.08.17. 07:07:20

a Bandó ondo hová jutott?

grani 2014.08.17. 07:29:14

Sima ügy. Tipikus savanyú a szőlő eset. A ballibcsi uralom végén sok "művész" megélhetés nélkül maradt. Aki ügyes volt, rögtön dörgölőzött, le is esett nekik valami. Aki meg nagy művész, annak elég egy-két gesztust tenni a hatalom felé és máris meg van a jutalma. A középszer meg hát nem kell. No, ezek a sértődött emberkék kiabálnak a leghangosabban. És persze a hülye ballibcsik meg kiállnak melléjük. Elkezdik dicsőíteni,üldözöttként beállítani. Nem is tudom, mi az utálatosabb, a hatalom lekenyerező, alamizsnát osztogató viselkedése vagy a ballibcsik gyűlölettől fröcsögő "dögöljön meg a szomszéd tehene is" viselkedése.
Mert ugye az az ellenzékbe szorult ballibcsiknek elképzelhetetlen, hogy nem minden művész gondolja úgy, hogy akkor most velük együtt ők is ellenzékbe vonulnak. Mikor bezzeg, sokáig, túl sokáig, a ballibcsik voltak hatalmon, élvezték a művészek seggnyalását. Most meg ők az árulók. A hülye ballibcsik azt hiszik, hogy a művészvilág az elveikért szerették őket. Pedig csak a pénz kellett. Pont, mint egy profi nagyvilági kurvának. A szerelem szép dolog, de ha nem jön a csekk, akkor hamar elmúlik.

felcsutisuttyo 2014.08.17. 07:34:18

MAJD ÍR EZ A tehetségtelen megélhetési ribanc PICSA EGY DALT. :
FELCSÚTI SUTTYÓ NYALD AZ ILLATOS PINÁM..ÉS ÉN NYALOM A BÜDŐS SEGGEDET!!!
MAGYARORSZÁG a leszámolási forradalom után..egy ló farkára húzza ez a gecitartályt az biztos, legalábbis én szorgalmazni fogom.

nu pagagyí 2014.08.17. 07:36:54

A despota élete szakadatlan küzdelem a hiányzó legitimitásért. Úgy gondolja, mivel minden pénzzel ő rendelkezik, bármit és bárkit megvásárolhat. Aztán a pénzéért mit kap? Autonóm személyiségektől a rendszert nevetségessé tevő vagy leleplező műveket, mint annó Kádár Bacsótól a Tanút, vagy a seggnyalásra berendezkedett, rendszerhű művészektől egyen Lenin/Horthy stb. giccsparádét.

nu pagagyí 2014.08.17. 08:11:51

@grani: Egy művészt onnan lehet megismerni, hogy az önkifejezés módjait keresi, ami persze nem jelenti azt, hogy öncélú tevékenységet folytat, mivel ő is a társadalom tagja, művészete egyfajta reflexió az őt körülvevő közegre. Egy liberális demokráciában közömbös ki van éppen hatalmon, mert nem a hatalom osztogatja a pénzt, nem is mondják meg felülről ki mit alkosson, ezért a művészek nem is foglalkoznak seggnyalással, abban a rendszerben ez értelmezhetetlen dolog. Ellenben valódi verseny van a köz figyeleméért, amelyben egy Fekete György vagy L.Simon féle tehetségtelen alak nem nagyon tud labdába rúgni és borzalom, de Ákos is csak egy középszerű zeneiparosnak minősül.

A despota rendszerek, mint Orbáné is, a tehetségtelen középszer diktatúrája, minden értelemben. A művészek tehetsége egy ilyen rendszerben az előállított giccs minőségében mutatkozik meg és abban, mennyire találja el a legfényesebb segg ízlését. Tyereskova eltalálta. Művei Warholt idézik, a vezér egyen képeivel telezsúfolt kiállítóterem pedig a rendszer lényegét, a személyi kultuszt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 08:38:18

@nu pagagyí:

"Egy liberális demokráciában közömbös ki van éppen hatalmon"

Hát persze, hogy közömbös, hiszen liberálisok vannak hatalmon. Különben nem liberális demokrácia lenne. :D

"mennyire találja el a legfényesebb segg ízlését. Tyereskova eltalálta."

Említetted korábban A tanút. Bár Tereskova nyilván egy napon sem említhető Bacsóval, de én az Orbán-képeket inkább egyfajta fityiszmutatásnak érzem, ami épp ellentétes a seggnyalással. Kommentjeidből arra következtetek, hogy te is így vagy velük.

Mellesleg én Tereskova válaszát ("hát libacsatába hívsz...") inkább valami rá jellemző költeménynek tekintem, kiváló lenne valamelyik nótája szövegeként. Mellesleg egészen jó szöveg.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.17. 09:06:06

@nu pagagyí:

"Egy liberális demokráciában közömbös ki van éppen hatalmon, mert nem a hatalom osztogatja a pénzt"

Hanem a hatalmat támogató körök, azaz ugyanaz. Próbál nyugati liberális országban komcsi, fasiszta, antiliberális, bármi más, ami ellene van a mainstream ideológiának lenni, s gyorsan rádöbbensz: nem lesz mit enned hamarosan.

A liberalizmus szót a liberálisok a "független" szó szinonímájaként használják, ez a legnagyobb hazugság.

nu pagagyí 2014.08.17. 09:16:23

@maxval a bircaman: Összetéveszted az autonómiákat a felülről kinevezett vezetővel funkcionáló kényszerkamarákkal. Bár tudom, a gondolkodást még csak próbálgatod, de próbáld kitalálni mi a különbség a közpénzeket a Vajda-féle filmfinanszírozó szervezetre bízó jelenlegi struktúra és a korábbi közt. Ha ez sikerül, elgondolkozhatsz a médiafelügyelet, az önkormányzatok, az állam korábbi és mostani szerepéről és viszonyukról a polgárokhoz, mondjuk hozzád, ha annak tartod magad.

grani 2014.08.17. 09:26:11

@nu pagagyí: Ezt mondod te és nekem ezt el kell hinnem? Nos, nem hiszem el.
A művész az művész és meg szeretné valósítani önmagát. Ehhez pedig pénz kell és a hatalom pártfogása. A nagy művészek tudták ezt és kilincseltek is szépen a hatalmasoknál. A reneszánsz korszakára gondolva pld. szint nem is tudok olyan nagy műről, amelyet ne az egyház, valamelyik herceg, király stb. pártfogása nélkül valósítottak volna meg.
A liberális demokrácia? Miért, van nem liberális demokrácia is? És az rosszabb, mint a liberálisok demokráciája?
Nincs gonoszabb, megvetendőbb dolog a PC liberalizmusnál. Ahol egy gonosz, elfogult csahos rétege az értelmiségnek meg akarja nekem szabni miről mit gondolhatok, mit mondhatok és hogyan. Hát ettől még a fasizmus is jobb, mert ott hatalmi szóval tiltanak, a PC liberálisok meg kiközösítéssel, sakálhorda szerű támadásokkal. A PC liberális demokrácia a középszer diktatúrája. Minden értelmes, szabadon gondolkodó embernek kötelessége harcolni ellene és az elpusztítását követelni.
Hogy mi a művészet és mi nem az, nem a kortársak fogják eldönteni. Még csak az sem, hogy a művész a hatalom kenyerét ette, vagy dacosan éhezett. A művész értékét a műveinek értéke fogja meghatározni akkor, amikor a kortársai, maga a művész is rég halott lesz. Addig meg a művésznek meg kell valósítani magát és ha ennek az az ára, hogy egy hercegnek kell házi-muzsikálni, aki még az asztalához se ülteti, akkor az az ára. A művész megfizeti és alkot tovább.

nu pagagyí 2014.08.17. 09:30:31

@maxval a bircaman: "Próbál(j) nyugati liberális országban komcsi, fasiszta, antiliberális, bármi más, ami ellene van a mainstream ideológiának lenni, s gyorsan rádöbbensz: nem lesz mit enned hamarosan."

A nyugati liberális (liberális demokrácia) országok jellemzője, hogy a szabadpiacon bárki megméretheti magát. Az ítéletet az államtól független vásárlók mondják ki. Van piaca a kommunista, a fasiszta és más egyéb abberációban szenvedő művésznek is, persze szerény, de valószínűleg nem fog éhen dögleni. Bár tudjuk róluk, hogy nekik ez kevés, tehetségüket meghaladó javadalmazásra számítanak, ami csak a magafajtájúak hatalma által, közpénzből teljesíthető.

nu pagagyí 2014.08.17. 09:40:03

@grani: Diktatúrákban valóban a hatalomnál kell kilincselni. A reneszánsz korszak sem volt demokrácia, de akkor legalább több, teljhatalomért vetélkedő nagyúr volt, így egy tehetséges ember tudott válogatni a támogatók közül.

Orbán rendszere más jellegű, egy totalitárius diktatúrára hajaz. A despota ízlése mérvadó mindenkire, ami viszont a Kádári krumplileves vallásos áhítatba csomagolása.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 10:40:39

@nu pagagyí:

A reneszánsz idején a mecénások a magánvagyonukból költöttek a kedvenceik támogatására.

Azt a baloldal hozta divatba, hogy a művészeknek a hatalom seggét kellett nyalni a pénzért, merthogy a komcsik államosították a magánvagyonokat, az egykori tulajokat meg elrakták az útból.

Úgyhogy teljesen értelmezhetetlen a baloldal picsogása. Inkább örülniük kellene, hogy ma is él az a rendszer, amit ők hoztak divatba: a művészetnek a politikához kell dörgölőznie, ha élni akar.

A csóringer Marx elvtársnak egyébként a kőgazdag Engels elvtárs fizette a számláit.

Tudtad?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 10:50:03

@nu pagagyí:

" A reneszánsz korszak sem volt demokrácia, de akkor legalább több, teljhatalomért vetélkedő nagyúr volt, "

Az akkori mecénások nem azért támogattak művészeket, hogy a politikai befolyásukat erősítsék vele. Azért tették, mert ez a kedvtelésük volt, amellett egyfajta státuszszimbólumnak számított. Legfeljebb egyházi vonalon lehet szó a mai értelemben vett kampányról.

Egyszerűen bunkónak tartották volna az elitet, ha nem költ a vagyonából népszerű művészek mega-projektjeinek, vagy jól-létének a busás támogatására.

Mercel 2014.08.17. 10:50:40

@maxval a bircaman:

Egyszer magyarázza már el valaki, hogy mi a faszt jelent ballibnek lenni. Már azon kívül, hogy tipikusan gyökér fideszdroidok, és magukat nagymagyarnak tartó analfabéta szobanácik előszeretettel ballibeznek le bárkit akinek a véleménye vagy személye nem tetszik.

Szóval definícót kérnék ha ugyan létezik:)
Mert az, hogy valaki zsigerből rühelli a szeretett vezérünk mocskos bandáját, és a nácikat is csak megélhetési csőcseléknek tartja az nem hinném, hogy eredendő bűn lenne.
Valójában úgy tűnik, hogy pont azok bélyegzik meg a normális életre vágyó embereket akik a normális életet ellehetetlenítik.

"Fric"

grani 2014.08.17. 10:52:08

@nu pagagyí: A demokrácia és a diktatúra között van átmenet. Tulajdonképpen a demokrácia is diktatúra: a többség diktatúrája. Platon. Olvass több klasszikust és kevesebb PC propaganda kiadványt.
Miért gondolod, hogy most nem kell kilincselni? Kiadók, szponzorok, médiamágnások stb. előtt? Ma abból csinálnak sztárt, akiből akarnak, a piacnak ehhez semmi köze. Lehet, hogy akkoriban voltak abszolút uralkodók, viszont a művészi színvonal sokkal magasabb volt, mint most a pop kultúra korában, ahol csak a bevétel számít, a profit dirigál. Meg a hatalmasok ideológiája, amely a művészetet a közvélemény befolyásolására használja. Mit ér csak a hollywoodi álomgyár teljesítménye? Mennyi külön, kisfilmest fojtott meg, hány ország, hány művész stúdió ment tönkre miattuk vagy álltak be a nyálgyártás, a happyendes filmek készítőinek sorába.
Más. Ha lehet, ne minősíts. Ez visszatetszést kelthet. Mi az hogy Orbán rendszere? Mi az hogy hajaz egy totális diktatúrára? Mi az hogy despota ízlése? A te ízlésed jobb, mert te PC balliberális vagy és eleve te vagy a "jó fiú" ? Nekem a balliberális PC nagyobb ellenség, mint OV keménykedése, autoriter hatalom gyakorlási módszere. És ha ezt hiszed, hogy te különb vagy nálam, akkor miért akarsz meggyőzni bármiről? Meg akarod menteni a "lelkemet", mint mondjuk a Jehova tanúi? Kösz, nem kérek belőle.

nu pagagyí 2014.08.17. 10:52:28

@polyvinyl: Gondolom a kommunistákról beszélsz. Azokat én sem szerettem. Pont olyan rendszert működtettek, mint a jelenlegi hatalom, amely szintúgy elveszi a magánvagyonokat és az önálló boldogulás lehetőségét.

grani 2014.08.17. 10:55:10

@Mercel: Ballibnek lenni ugyanaz, mint komcsinak, nácinak , fideszdroidnak stb. Egy seggfej, aki csak a betanult propaganda szöveget nyomja és fanatikusan meg van győződve arról, hogy csak neki és rajta kívül senki másnak nincs igaza.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 11:01:48

"Próbál(j) nyugati liberális országban komcsi, fasiszta, antiliberális, bármi más, ami ellene van a mainstream ideológiának lenni, s gyorsan rádöbbensz: nem lesz mit enned hamarosan."

Ez csak a graniféle baromsághalmaz fokozása.
Egyrészről, Amerikában számos kommunista művész volt, még a McCarthy-korszak alatt is, pedig akkor aztán nagyon nem voltak mainstreamek. Walt Disney echte fasiszta volt, Lars von Tier meg most az, Mel Gibson antiszemita stb.. Persze, éheznek is. Ja nem.

Másrészről, a valóságban létezik olyan mainstream művészet és létezik underground művészet. Példának okáért még az egyébként nagyon vallásos Egyesült Államokban is létezik black metal, ami per definitionem sátánista és mégse hal éhel. Idehaza is létezik a magát nemzeti rocknak nevező irányzat, pedig egy rezsim se pártolta túlságosan. Hogy lehet ez?
Úgy, hogy van rá igény. Rétegigény az igaz, de van.
Az is igaz, hogy rétegművészek általában nem élnek meg csak a művészkedésből, ezért általános jellemzőjük, hogy van polgári szakmájuk és csak másodállásban művészek.

"A nagy művészek tudták ezt és kilincseltek is szépen a hatalmasoknál."
Fordítva volt ez. A hatalmasok kerestek meg ismert kortárs művészeket.

Nyugaton, és úgy általában a civilizált világban nem fogsz olyanokat látni, hogy emberek abból élnek, hogy dicsőitik a hatalmat. Hogy Obama dollármilliókat fizet az adófizetők pénzéből azért, hogy készítsenek róla szobrokat, vagy Merkel, hogy indítsanak egy őt éltető kiadványsorozatot, vagy Hollande, hogy írjanak hozzá egy ódát.
Vagy éppen index.hu/bulvar/lagziorban60/
Az ilyesmi a személyi kultuszokra jellemző, mint Észak-Korea, sztálini Szovjetunió stb.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 11:04:59

@nu pagagyí:

A mentalitásról beszélek. Azok a baloldali érzelmű emberek, akik az "övéik" negyvenéves (!) uralma alatt rendjén valónak tartották, hogy a művészetnek a politikához kell dörgölőznie, mert nem volt magánvagyon, csak közvagyon, ma itt verik a tamtamot, ha egy jobboldali politikus FELESÉGE a konyhapénzből festményt vesz, nem sárgarépát.

Baloldali politikusról mikor fogja megírni a bulvár, hogy elment egy kiállításra, és vásárolt ezt-azt? Nekik csak Kádár alatt, a zabrált pénzből ment a magas művészet támogatása?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 11:07:25

@Mercel:
Ballib mindenki, aki nem fideszes. Néhány évig a jobbikosokat is idesorolták, mára azonban külön kategóriába kerültek. Így a világ áll fideszesekből, jobbikosokból és ballibekből.
Azzal ne törődj, hogy mennyire inkompatibilisek az anarchisták, a szociálliberálisok, a kommunisták, a laissez-faire kapitalisták nézetei. Ez mind ballib és kész. Egyszerű világkép, egyszerű emberek számára.

nu pagagyí 2014.08.17. 11:13:21

@grani: "Tulajdonképpen a demokrácia is diktatúra: a többség diktatúrája." Amíg korlátozott a többség hatalma, addig valóban demokráciáról van szó. Nálunk ezt már elfelejthetjük sem illiberális, sem liberális demokráciáról nincs már szó. Szaros bolsevik típusú diktatúra van amelyet az állam totális megszállása, a kisebbség (valójában többség) jogainak semmibevétele jellemez. A rendszer demokratikus módon leválthatatlan. Megvalósult a törvény előtti egyenlőtlenség, a hatalom képviselői törvényen kívül állnak, a többiek léte pedig eleve törvénytelen, csak a hatalom kegyétől függ, hogy hazaárulásért, gazdasági bűncselekményért vagy szimpla szabálysértésért kell felelniük ugyanazért a cselekményért.

nu pagagyí 2014.08.17. 11:18:05

@polyvinyl:
"egy jobboldali politikus FELESÉGE a konyhapénzből festményt vesz, nem sárgarépát."

A közpénzen meggazdagodott jobboldali politikus feleségéről van szó? Akinek férje saját közvagyonból kihasított földjére stadiont építtetett, mert szereti a szotyolát?

grani 2014.08.17. 11:21:02

@Lord_Valdez: Volt olyan, hogy a hatalmasok kilincseltek a művésznél, de gyakrabban volt fordítva. Lord féle szokásos csúsztatás.
Nyugaton, ami a civilizált világ, persze, Kína, India, Közel kelet a több ezer éves kultúrájukkal az ugye maga a barbárság? A mocsárlakó szászok azok a civilizáció csúcsa a többieknek meg tátott szájjal figyelni rájuk, meg a te baromságaidra? És ha nem?
Méghogy nem találsz, aki a hatalomból él nyugaton? Lehet, hogy egy embert nem méltatnak nyíltan, de magát a rendszert azt jobban dicsőítik, mint a kommunizmusban valaha is tették. Mert ha nem akkor jön a PC ballibcsi banda és nyomják a víz alá Gibsont, Triert arra kényszerítve, hogy bocsánatot kérjenek, megalázkodjanak, mert különben csukott ajtókra találnak mindenütt.

grani 2014.08.17. 11:22:25

@nu pagagyí: Ki korlátozza a többség hatalmát? A Jedi lovagok?

nu pagagyí 2014.08.17. 11:35:55

@grani: Kína és India napjainkban elég nagy erőfeszítést fejt ki, hogy utolérje a nyugati hatékonyságot és civilizációs fokot. Jól haladnak. Annyira, hogy már le is hagyták visszafelé fejlődő hazánkat.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 11:36:29

@nu pagagyí:

"A közpénzen meggazdagodott jobboldali politikus feleségéről van szó? "

A politikus már csak olyan, hogy közpénzekből fizetik az apanázsát, amit ha tud, megtold a kapcsolati hálójából származó ügyletek hozadékával.

Gyurcsány felesége a honnan szerzett vagyonkából NEM vásárol a kortárs művészeti kiállításokon?

nu pagagyí 2014.08.17. 11:47:00

@grani: A demokráciák nyomokban demokratákat szoktak tartalmazni. Jellemzőjük bizonyos fokú önkorlátozás. Például kétharmaddal sem élnek vissza, pedig megtehetnék. Nyugaton a hatalmon levők tudják honnan jöttek, kiknek tartoznak elszámolással, mert azok a rendszerek véres forradalmak révén jöttek létre, amelyek eltörölték a kiváltságokat, bevezették a jog előtti egyenlőséget és erkölcsi kötelességé tették a szolidaritást nemzettársaikkal. Nálunk még várat magára egy nemzeti forradalom, amikor a polgárok kezükbe veszik a sorsukat és valódi köztársaságot teremtenek. Addig sajnos, ilyen Orbán-féle gecihuszárok is nyomoríthatják a nemzetet, saját haszonra terjesztve a nép körében a szolgaság tudatát, nehogy felébredjenek.

nu pagagyí 2014.08.17. 11:49:09

@polyvinyl: Gyurcsány nem politikusként gazdagodott meg. Szándékos vagy valódi ostobaság összevetned a két esetet. Rád bízom a választást.

grani 2014.08.17. 11:58:57

@nu pagagyí: A hatékonyság és a civilizáció nem sokban korrelálnak. A németek is hatékonyak voltak az emberirtásban, de hogy civilizáltak is?...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 12:03:55

@grani:
Ébresztő az agynak!!!
Nézz már körül Kínában! Hol van az a bizonyos ezeréves kultúra? Belefulladt Mao Ce Tung segglyukába.
Indiában? A mocsokba és igénytelenségbe.
Közel-Keleten? A vallási fanatizmusba.

Dicsőítik a rendszert? Ne már! Ez már fáj. Szinte látom magam előtt, ahogy énekelnek arról, hogy milyen csodálatos dolog is a kapitalizmus, meg a szabadság. Igaz?
Hát, a lószart.
A valóság ezzel szemben az, hogy még a legmainstreamebb művek is tele vannak társadalomkritikával. Nézd meg mondjuk az Avatart.
Bár inkább ajánlom mondjuk a Szelid motorosokat.
Vagy nem annyira ajánlom Michael Moore filmjeit. Ezek nem annyira igényesek és túlságosan tömények is (amellett, hogy sokszor tényszerűleg is baromságok).
Amennyiben a rendszer kritizálása a rendszer életésének számít, úgy igen, valóban éltetik.

Lószar nem történik Gibsonnal, vagy Trierrel, ha nem teszi. Mint ahogy Cruize-sal történik, hiába akasztja ki a jónépet rendszeresen. Hőbörögnek pár hétig, aztán minden megy tovább, mint rendesen.

grani 2014.08.17. 12:06:32

@nu pagagyí: Demokrácia és a demokraták önkorlátozóak? Jaj ne, ez valami olyasmi, mint az, hogy a kommunizmushoz ki kell nevelni egy kommunista embertípust?
Önkorlátozás csak annyiban, hogy megéri-e a többségnek egy lázadás, egy polgárháború stb. csak azért, hogy végigvigye az akaratát. Ha nem éri meg, akkor ad "jogokat" a kisebbségnek.
Nagyon szép, amit írsz a nyugati demokráciákról, kár, hogy nem igaz. Egy szó se belőle. A saját nemzettársaikkal talán még szolidárisak, de a nemzet, ez a pusztító eszme, az bizony a nyugati demokráciák terméke. A nacionalizmus talán valamikor szép és jó volt, de később pokollá tette, teszi az emberiség életét.
Eltörölték a kiváltságokat? Tényleg? A gazdagok kiváltságát is? Had nézzem csak.. Nagy Britannia királyság, Dánia királyság, Norvégia, Svédország királyság. Spanyolország királyság, Monaco, Luxemburg hercegség. Ki maradt még valami? Ja persze, Hollandia királyság, Belgium királyság... És persze mind a demokrácia mintaállamai. Talán nekünk is kellene egy király?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 12:08:03

@grani:

"A németek is hatékonyak voltak az emberirtásban, de hogy civilizáltak is?..."

Elég korlátolt vagy, ha csak ennyit tudsz a németekről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 12:10:48

@nu pagagyí:

"Gyurcsány nem politikusként gazdagodott meg."

Szóval azt állítod, hogy a cocizmus alatti politikai tevékenysége nem segítette elő nagyon komolyan a meggazdagodását?

Ugye viccelsz?

nu pagagyí 2014.08.17. 12:11:33

@grani: Az eredmény számít. A náci Németország megbukott, a Horthy-rendszer is. Az egyén szabadságát tisztelő liberális demokráciák pedig virágoznak. Utóbbiak nagy előnye, hogy az egyén valós érdekeit összhangba tudják hozni a társadalom érdekeivel, így történelmileg nézve folyamatos fejlődést produkálnak. A fejlődés minden szegmensre kihat és alapvetően az emberek jólétét szolgálja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 12:17:33

@nu pagagyí:

"Az egyén szabadságát tisztelő liberális demokráciák pedig virágoznak."

Mostanában inkább válságban vannak. Gazdasági-pénzügyi válság, bevándorlás, etnikai-vallási ellentétek stb., többek között hála a ballib által nagyban erőltetett és ajnározott multikultinak.

Másrészt virágzik Kína, Malayzia, Szingapúr, Dél-Korea, holott egyik sem a liberális demokrácia fellegvára.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 12:18:28

@nu pagagyí:

" Gyurcsány nem politikusként gazdagodott meg. Szándékos vagy valódi ostobaság összevetned a két esetet. Rád bízom a választást."

1. Gyurcsány a politikából gazdagodott meg.

2. Az ostobaságokat te írod, szívem.

nu pagagyí 2014.08.17. 12:19:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A "cocizmus" alatt húszegynéhány éves volt. 1995-ben nyerte el privatizációs pályázaton ma is működő cégét, amikor már túl voltunk Antal-Boroson. Nem kótyavetyélte el, talán ezért lett gazdag. A pályázaton egyébként ugyanakkora eséllyel te is indulhattál volna. Ha lemaradtál róla a te bajod, bár úgy vélem nyugis, közpénzből finanszírozott állásodat valószínűleg nem cserélted volna egy kockázatos vállalkozásra.

grani 2014.08.17. 12:21:44

@Lord_Valdez: Szóval a tühtigség a kultúra?
A rendszer nem a kapitalizmus. A rendszer a PC, szeressük egymást, a multikulti, a homofób ellenesség stb. Ne keverjük a kettőt. A kapitalizmus ellen bárki felléphet, sőt fel is lép. De ki meri ma mondani valaki az USA-ban, a szabadság fellegvárában, hogy utálja a niggereket és a homokosokat?
Az Avatar meg PC ballibcsi propaganda film. Nincs abban egy csepp rendszerkritika sem.
A liberalizmus nem maga a kapitalizmus és a liberális demokrácia nem maga a demokrácia. Ráadásul a mostani liberalizmusnak annyi köze van az eredeti elvekhez, mint OV-nak az eredeti konzervatív elvekhez. Semmi. Viszont jól lehet vele takaróznia egy, a középszer érdekét védő rétegnek.

grani 2014.08.17. 12:23:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Elég korlátolt vagy, ha csak annyit tudsz más világokról, amit a balliberális propaganda megmutat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 12:24:20

@nu pagagyí:

"A "cocizmus" alatt húszegynéhány éves volt."

Ennél azért kicsit több is volt, nem? A KISZ-ben ugye véletlenul sem szerzett kapcsolati tőkét? Hogy másféléről ne is beszéljünk.

Inkább ne hazudozz.

grani 2014.08.17. 12:29:30

@nu pagagyí: Hát ez nem nagyon látszik mostanában. Mintha az egyén érdekét alávetnék a multikulti, a tolerancia, a kisebbség érdeke, a pozotív diszkrimináció stb. érdekeinek. Mintha a PC fontosabb lenne, mint az, hogy én mit gondolok, hogyan gondolom és hogyan mondom. Nem csak az állam tud terrorizálni, hanem az un. közvélemény is, a mögötte álló befolyásosokkal. Ha nekem, mint egyénnek tetszik az, ahogy az állam élén álló vezetők irányítanak, akkor miért kell eltűrnöm, hogy a társadalom egyes tagjai ezért lehülyézzenek, lebutaparsztozzanak és elmagyarázzák nekem fröcsögő szájjal, hogy ők ezt mennyivel jobban csinálnák? Nekem, mint egyénnek arra is jogom van, hogy diktátort követeljek az állam élére. Az eredeti demokráciában ez benne is volt. A görögöknél türannosznak, a rómaiaknál diktátornak hívták.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 12:34:05

@nu pagagyí:

"A "cocizmus" alatt húszegynéhány éves volt. 1995-ben nyerte el privatizációs pályázaton ma is működő cégét, amikor már túl voltunk Antal-Boroson. "

1. 1983-ban már főállású KISZ-titkár volt Pécsen.

2. A privatizációs pályázatokon azok nyertek, akiknek volt "szocialista" kapcsolata, befolyása a politikában.

3. Itt van Gyurcsány okkal hézagos életrajza. Meg tudnád nevezni azt az évet, amikor NEM direktben, frontemberként politizált, NEM is a háttérben politizált, NEM is a családi kapcsolatait építgetve politizált, hanem a politikától távol, egyszeri vállalkozóként dolgozott?

Az életrajz:

nol.hu/archivum/archiv-330026-148220

nu pagagyí 2014.08.17. 12:40:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Utóbbiak olyan mértékben virágoznak, amennyire liberalizálódnak. A gazdasági válságok törvényszerűek az egyéni kezdeményezéseket favorizáló kapitalista rendszerben. Nem kell tőle beszarni, a válság a technológia-váltás törvényszerű velejárója és ösztönzője, az addigi húzóágazatokon elfogy a profit, mert mindenki abból akart meggazdagodni, ezért egyre kisebb lett a nyereség. Előbb-utóbb kiválasztódnak azok az új irányok/fejlesztések amelybe érdemes tőkét ölni és elindul egy új felvirágzás. A liberális demokráciák dolga ilyenkor a szükségszerűen jelentkező szociális és társadalmi problémák kezelése. A kezelés akkor jó, ha a szociális problémák kezelése nem a versenyképtelenné vált ágazatok agóniájának meghosszabbítását célozza. Az államosítás azért nem jó eszköz, mert egyszerre valósítja meg a nem hatékony viszonyok konzerválását és zárja el az egyéneket a lehetőségektől, küszöböli ki azt az egyéni érdeket, amely új innovációkat szülhetne.

nu pagagyí 2014.08.17. 12:41:28

@polyvinyl: Nem 83-ban gazdagodott meg.

kulcsar2011 2014.08.17. 13:03:41

@nu pagagyí: Nagy Bandó András lánya Nagy Natália.

nu pagagyí 2014.08.17. 13:09:10

@polyvinyl: Orbánnal kapcsolatban súlyosabb a vádam, ő hatalmával visszaélve (miniszterelnökként és/vagy önkormányzati hatalommal rendelkező párt vezetőjeként, mikor hogy) gazdagodott meg.

Gyurcsánynak nem volt hatalmi pozíciója, amikor pályázatokon nyert. Pont úgy nyert, mint Széles Gábor például. Nem élte fel a privatizált vagyont értékesítve az eszközöket, épületet, telket, hanem tényleges üzemeltette és most üzemelteti a vállalkozásait, méghozzá nyereségesen. Ez volt egyébként a privatizáció célja.

Ennek az előzménynek is köszönhető, hogy Gyurcsány lemondott például a miniszterelnöki fizetéséről, mert válsághelyzetben nem akarta terhelni a büdzsét saját költségeivel is (kb. 100 millió). Orbánnak ilyesmi eszébe nem jutna, mert ő mindig közpénzből élt, közvagyonból gazdagodott és neki természetes, hogy zsebre teszi ami "jár", akkor is, ha másoknak elszegényedést hoz a politikája (utóbbi esetben lényegtelen, hogy indokoltan vagy indokolatlanul, de azért ehhez is lenne néhány észrevételem).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 13:13:51

@grani: "
"A rendszer a PC"
Ja, vagy úgy. Kitaláltál egy ellenséget és elnevezted a "Rendszernek". Ha számodra, ez a "Rendszer", akkor az Avatar tényleg nem az.
Eleve a PC-t csak és kizárólag a demokraták támogatják. A republikánusok utálják.

"utálja a niggereket és a homokosokat"
Merni sokan, ellenben kevesen vannak, akik így éreznek.

Egyébiránt nagyon képmutató vagy, mert amilyen lelkesen utálod a PC-t, annyira el is várod. Itt a bizonyíték arra, hogy te bizony PC vagy:
"miért kell eltűrnöm, hogy a társadalom egyes tagjai ezért lehülyézzenek, lebutaparsztozzanak és elmagyarázzák nekem fröcsögő szájjal, hogy ők ezt mennyivel jobban csinálnák?"
Ha ugyanis elutasítanád a PC-t, akkor azt mondanád, hogy az a világ legtermészetesebb dolga, hogy mások leparasztoznak. A szólásszabadság azt jelenti, hogy nem csak szólhatsz, de mások utálhatnak is érte.

2014.08.17. 13:29:19

@maxval a bircaman: Hanem a hatalmat támogató körök, azaz ugyanaz. Próbál nyugati liberális országban komcsi, fasiszta, antiliberális, bármi más, ami ellene van a mainstream ideológiának lenni, s gyorsan rádöbbensz: nem lesz mit enned hamarosan."
Ennek pont ellentmond a megerősödő nacionalizmus a nyugati országokban. Már megint lyukra futottál....

nu pagagyí 2014.08.17. 13:31:15

@grani: Még jó, hogy Orbán eltörölte a PC-t, így most már büntetlenül lehet rugdosni a fröccsöntött Orbán-fejet.

2014.08.17. 13:33:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Épp azokat a napokat éljük, amikor Kína válságba kerül. Tudod, lehet, hogy megoldja, de már nem a korábbi autokratikus módon. Puhul föl a rendszer. Az oroszoknak ugyanez a bajuk: regionális hatalom maradtak, mint világhatalom visszaszorultak. Mindkettő a nyersanyagokból és az olcsó munkaerőből él. Ez nem lehet a fejlődés útja.
Kína rájött, fejleszti a technológiai iparát. Kérdés, lehet-e?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 13:41:39

@grani:

Ezt félrecímezted, magadnak lellene.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 13:43:51

@nu pagagyí:

"Gyurcsány lemondott például a miniszterelnöki fizetéséről, mert válsághelyzetben nem akarta terhelni a büdzsét saját költségeivel is (kb. 100 millió)"

100 millió lenne pár év alatt a miniszterelnöki fizetés? Ezt hogy számoltad ki?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 13:48:44

@nu pagagyí:

"Nem kell tőle beszarni, a válság a technológia-váltás törvényszerű velejárója és ösztönzője"

Én nem úgy vettem észre, hogy az ingatlanlufi bármilyen technológiai váltás része lett volna. Inkább volt a túlliberalizált pénzügyi rendszer egyenes következménye.

Még nem kaptam reakciót tőled a Gyurcsánnyal kapcsolatos válaszkommentemre. Mindenesetre erősen muéatságos, ha komolyan azt hiszed, hogy én azonos eséllyel indulhattam volna, mint Gyurcsány a maga évtizedes KISZ-kapcsolataival.

Nem tudom eldönteni, vajon ennyire naiv vagy ennyire elvakult szoclib vagy.

micsoda? 2014.08.17. 14:01:07

@nu pagagyí: Remek válasz:)))))

Nekem az egészből ami lejött, nem csodálkozom, hogy apuka családot váltott. Azonkívűl a tanulság, hogy azonos nevűvel nem szabad kikezdeni:)

nu pagagyí 2014.08.17. 14:29:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csak durván: 2 millió*12*4.

Egy privatizációs pályázaton persze nincs mindenkinek azonos esélye. Aki nem ad be pályázatot annak például nulla, akik beadják azok közül a pályázati szempontoknak jobban megfelelő nyer. 1995-ben még nem volt divat a szubjektív pontozás, nem volt titkolózás és meg lehetett támadni az eredményt. A pályázatokat az államigazgatásban dolgozók és nem politikusok vagy haverjaik bírálták el.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 14:45:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Én nem úgy vettem észre, hogy az ingatlanlufi bármilyen technológiai váltás része lett volna. Inkább volt a túlliberalizált pénzügyi rendszer egyenes következménye."
Igazság szerint pont nem. Az ingatlanlufit az államok fújják, amikor pénznyomtatással, vagy kamatmanipulációval próbálják pörgetni a gazdaságukat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 14:47:54

@nu pagagyí:
Azért azt tegyük hozzá, hogy a rendszerváltáskor a pályázatok elbírálását sokkal inkább a kapcsolatok és borítékok döntötték el, mint a pályázat szövege...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.17. 15:29:16

@nu pagagyí:

Gyurcsány egyik legbecstelenebb húzása volt ez, ezt Tegyük hozzá.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 15:38:10

@nu pagagyí:

"@polyvinyl: Nem 83-ban gazdagodott meg."

Tudsz szöveget értelmezni?

84-ben már FŐÁLLÁSÚ kisztitkár volt, vagyis PÉNZT kapott azért, amit csinált, miközben politikai KAPCSOLATOKAT épített.

EBBŐL gazdagodott meg. A kapcsolataiból. Mega hátszélből. Szerintem.

85 után mindenki vállalkozni kezdett, akinek volt egy kis pénze, és sokan azok is, akiknek nem volt, próbálkozni kezdtek valamivel.

Mit tesz isten, végül mégis csak azokból lett burzsuj, akik már a 80-as években is a tűz közelében melegedtek! Közöttük lett szétprivatizálva BAGÓÉRT meg vicces kamatokkal a "jóelvtársak" között kiosztott hitelre a sok állami tulajdonú termelőegység.

A "jóelvtársak" többségéről persze a következő 20-25 évben kiderült, hogy csak a seggnyalásban voltak a toppon, a vállakozáshoz hülyék voltak, mint a segg, így az egykor szétosztogatott, elkótyavetyélt kisebb és nagyobbacska cégekből mára nem maradt szinte semmi.

Szerinted Gyurcsánynak mi jutott volna a nagy elvtársi osztogatás közben, ha nem nyomult volna KISZ-es vonalon a 80-as években már főiskolásként, és hozzá nem tudta volna, hogy mikor hová érdemes beházasodni?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 15:46:05

@nu pagagyí:

"Ennek az előzménynek is köszönhető, hogy Gyurcsány lemondott például a miniszterelnöki fizetéséről, mert válsághelyzetben nem akarta terhelni a büdzsét saját költségeivel is (kb. 100 millió). "

Még szép, hogy lemondott a fizetéséről. Hiszen ő és a pártja idézték elő a válsághelyzetet. :DDDDD

phaszfej 2014.08.17. 15:46:31

ez a tereskova vagy kija tököm, na, az randa. csúcsállú és mintha a saját öreganyja lenne.

csak egy néző 2014.08.17. 15:54:18

@Lord_Valdez:
"Azért azt tegyük hozzá, hogy a rendszerváltáskor a pályázatok elbírálását sokkal inkább a kapcsolatok és borítékok döntötték el, mint a pályázat szövege..."
Mert szerinted, ma mi alapján döntenek????

csak egy néző 2014.08.17. 16:02:30

@polyvinyl:
"Még szép, hogy lemondott a fizetéséről. Hiszen ő és a pártja idézték elő a válsághelyzetet. :DDDDD"
Miközben az egész világgazdaság szárnyalt, ugye?

látjátok feleim szümtükkel 2014.08.17. 16:18:29

@nu pagagyí:

Szeritem a Bandónak két lánya van, az első Natalia, aki színésznő ( Margit és Pityu lányát is játszotta a sorozat kezdetén ), a második meg még kicsi, 5-6 éves körüli.

Ez a festőliba meg Krisztina, és nem emlékszem, hogy Bandó bármikor büszkélkedett volna vele, hogy az ő sarja.

Gera 2014.08.17. 16:52:38

Egészen szánalmas ez a hirtelen jött Tereskova fikázás, amibe most mindenütt belebotlok. Hirtelen jobbos seggnyaló lett ezért a vitán felül fasza húzásért az Orbán portrékkal? Mitől? Szerintem baromi jól csinálta és nekem az a benyomásom, hogy ez a jobboldalnak inkább ciki, csak próbálnak kényszeredetten jó képet vágni hozzá (ami amúgy jobb taktika, mint fikázni, kivételesen jól mérték fel a helyzetet). Ami érthetetlen, hogy miért kell ezen az egészen balhézni. A másik hasonlóan félismeretlen művésznő úgynevezett kritikája pedig vulgáris megjegyzések nélkül is volt annyira sértő, mint a rá adott válasz, úgyhogy semmi gond, de ez amúgy egyáltalán kiafaszt érdekel? Röhögjünk már egy jót a tizenöt percükért küszködő szerencsétleneken, bakker.

1349973572759 2014.08.17. 17:21:19

Tereskova kitűnő művész lett, még ha régebben nem is találta meg a saját útját. Az Orbán képek a magyar történelem legszebb műalkotásai. Talán Rákosi Mátyásról készíthettek ilyen jó képeket a szerencsés művészek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 17:47:30

@csak egy néző:

1. A magyar gazdaság Gyurcsányék alatt óriási bajban volt. Emlékszel, a 2006-os választások előtt nem is engedték közzétenni az évente kötelezően publikálandó adatokat!

2. Az általánosan tragikus magyar valóság tortáján a világgazdasági válság csak a tejszínhab volt.

3. Pedig Gyurcsány határozottan ismételgette, hogy a válság meg fog állni az ország nyugati határán :)

nál 2014.08.17. 17:47:34

@Gera:
Tökéletesen egyetértek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 18:13:56

@nu pagagyí:

"1995-ben még nem volt divat a szubjektív pontozás, nem volt titkolózás és meg lehetett támadni az eredményt. A pályázatokat az államigazgatásban dolgozók és nem politikusok vagy haverjaik bírálták el."

És ugye a Mikulásban is hiszel?

Mellesleg Antall egyik óriási hibája épp az volt, hogy az államigazgatásban dolgozókat nem cserélte le. 1995-ben pedig mintha épp szoclib kormány lett volna hatalmon, talán emlékszel még Horn Gyula nevére. Természetesen mindez csöppet sem segítette a volt szoci funkcionáriusok és seggnyalók pályázati sikereit, ó dehogy! ;)

Egyebekben pedig: @polyvinyl:

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 18:22:58

@Lord_Valdez:

"Az ingatlanlufit az államok fújják, amikor pénznyomtatással, vagy kamatmanipulációval próbálják pörgetni a gazdaságukat."

Szerintem a bankrendszer is alaposan részese a lufinak, hiszen az eszetlen ingatlanhitelezéssel épp ők engedték felfújni a lufit.

A másik, igazából még ma is ható gond a származékos ügyletek nyomasztó túlsúlya. Bár ez igazából csak a piac volatilitását segíti elő, és inkább a szar tőzsdei szabályozás okozza. Na de ez is része a túlliberalizált pénzügyi rendszernek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 19:24:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Része, de nem az oka.

"Mellesleg Antall egyik óriási hibája épp az volt, hogy az államigazgatásban dolgozókat nem cserélte le. "
Mégis ki a tökömre cserélte volna le?

@polyvinyl:
Nem a gazdaság volt bajban, hanem az államháztartás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.17. 19:50:01

@Lord_Valdez:

A felsőbb szintű vezetőket le tudta volna cserélni. Az alsó szintűeken és az ügyintéző szintűeken meg ált. nem sok múlik.

Antall ugye ezzel az átmenet békés voltát akarta demonstrálni, bár lehet, ez egy háttérmegállapodás része volt: "...nem tudja senki. Vagy aki tudja, hallgat."

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 20:26:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Szerintem pedig egyszerűen csak a szakember hiány miatt nem tudta, mert azért a felső szintű vezetőnek is kell értenie hozzá. Különben az lesz, mint most.
süti beállítások módosítása