Nem dolgozna együtt szívesen sem romákkal, sem melegekkel, sem testi fogyatékkal élőkkel a magyar munkavállalók jelentős része - olvasom a Gemius és a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés által nemrégiben végzett felmérés eredményét. Igen, a magyar munkavállalók zömét kirázza a hideg a cigány és a zsidó főnöktől. Ja, meg a melegtől is, vagy a fogyatékkal élőtől is. Mert Magyarország egy ilyen toleráns, nyitott ország, amely tiszteletet követel magának Európától, de lehetőleg az egész világtól.

Arra gondoltam, amire mindig gondolni szoktam, amikor azzal szembesülök, hogy az előítéletek elhomályosítják egyébként normálisnak tűnő emberek elméjét. Hogy állítólag nem születünk rasszistának, azok nevelnek azzá akik bűnbakot keresnek saját sikertelenségükre. Aztán a számokat nézegetve szerintem mégis újra kell terveznem az agyamban ezt az ideális helyzetképet. A számok ugyanis mellbevágóak. Négyből három magyart kirázza a hideg a cigány főnök gondolatától, 70 százaléka idegbajt kap attól, hogy egy meleg embernek dolgozzon, 62% hallani sem akar fogyatékos vezetőtőről, míg 56%-a rosszul van attól, hogy egy büdös zsidó adja neki az utasításokat. 

Öröm és boldogság, hogy annyira jól teljesít ez az ország, hogy már csak ez az egy kérdés maradt megoldatlan. Kinek dolgozzunk, kinek ne? Kit gyűlöljünk tiszta szívből, és kit viseljünk el gondolkodás nélkül? Az a helyzet, hogy itt már rég nem az a kérdés, hogy ki cigányozik, zsidózik, buzizik. Itt már az igazán nagy kihívás megtalálni azt, aki még nem tette. 

Az a nagy igazság, hogy  - nem győzőm eleget ismételni - a közszereplők, politikusok szájából, és általában véve a legmagasabb szintű kormányzati és nem kormányzati kommunikációból kiszűrődő megbélyegzés, kirekesztés gondolata szépen, lassan  rátelepedett szaros kis életünkre. Munkavállalókként, szomszédokként, valamikori jó barátokként, rokonokként és ismerősökként formálunk jogot arra, hogy a "nagy emberekhez" hasonlóan, mi is mások származásán, milyenségén, bőrszínén, és bármilyen jellegű hovatartozásán gyűlölködjünk, utálkozzunk, forgassuk a szemünket. 

Már azok is, akik anno felháborodtak azon, hogy egy népcsoport elnevezését a bűnözés kifejezéssel azonosítják az ideológiai másik oldalon állók, és ezzel megbélyegzik az adott népcsoporthoz tartozó valamennyi honfitársukat, beleértve a gyerekeket is, a törvénytisztelőket is, ma bőszen cigányoznak. Kerényik büntetlenül buziznak, Orbán Viktorok mosolyogva elfordítják a fejüket, Eörsi Mátyások és Pásztor Albertek cigánybűnözéssel riogatnak, Gyurcsány Ferencek pedig okosan megmagyarázzák, hogy ez miért van rendben. Az idilli kép megkoronázása jeléül pedig ömlik a beton a német megszállás szobrába. 

És így jutunk el a hivatkozott felmérésben vázolt rögmagyar valóságig: hogy tízből négy magyar munkavállaló zsigerből utálkozik a mellette ülő cigány vagy meleg kolléga látványától. És így jutunk el oda, hogy a szóban forgó, nem ritkán jól szituált, de a másik ember identitásától hivatalból hányingert kapó, frusztrált magyar ember a szociális oldalakon ilyen és hasonló üzeneteket osztogat meg. Meggyőződésből, a lelkifurdalás legkisebb nyoma nélkül. 

fotó: Facebook

Megengedhetetlen, elfogadhatatlan, félelmetes. Borzasztónak és vérlázítónak találom, hogy emberek ilyen üzenetek révén élik ki és meg saját szánalmas kisebbrendűségi komplexusukat. Nem vagyok cigány, nem is kell annak lennem ahhoz, hogy kisgyerekek megsemmisítésének gondolatától is megfagyjon a vér az ereimben.

A jelen  témához visszatérve: döbbenten azon töröm a fejem, hogy tényleg mi a tüdőért érzi kevesebbnek magát a szittya magyar attól, hogy kinek vagy minek született a főnöke, vagy a munkatársa? Elképesztőnek érzem, hogy ez a magyar emberek többségének mentalitása: hogy az esetleges emberség, a teljesítmény teljesen elhanyagolható szemponttá válik, amikor idegenek tapasztalatai, azaz primitív előítéletek alapján feszítünk keresztre másokat. 

Hogy a ránk zúduló napi politikai propagandát túlharsogva vallási, származási, testi adottságok szerinti, bőrszínen alapuló, vagy nemi identitással összefüggő tényezők alapján gyűlölködve, érezzük magunkat különlegesnek. Pedig ettől sem a megbecsültségünk nem lesz nagyobb, sem a kollégánál nem fogunk többet keresni, sem a büdös buzi, meleg, cigány főnökünk nem fog kevesebb pénzt hazavinni. 

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy lájk az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához.