Nahát, nahát. Olvasom, hogy a fizetésképtelenség sajnálatos esetének fennállása miatt középtávon veszélyben van az áfával együtt 400 milliárd forint adóbevételt generáló dohánypiac. És implicit módon a második Orbán-kormány által önkényesen felosztott ágazatot kezükben tartó, koncesszió-nyertes trafikosok egzisztenciája.

A maga idején eleget foglalkoztam az említett kormány saját klientúrájának juttatott talán legbűzösebb üzletével, úgy értem, népegészségügyi pávatáncával, amelynek - nemzeti (ál)megfontolások ide vagy oda - sötét oldalán, mint tudjuk, körülbelül 35 ezer jóhiszeműen bebukott magyar vállalkozó áll. Ezért aztán nehéz lenne azt feltételezni rólam, hogy az együttérző kétségbeesés lett úrrá rajtam, midőn értelmezni próbáltam a hírt: mára a nagyjából hatezer trafikból csak hozzávetőleg kétezer képes nyereséget vagy nullszaldós forgalmat produkálni.

Mondhatnám azt is, hogy ez az újabb adat mintegy kiegészítő igazolása korábbi fenntartásaimnak és felháborodásomnak, amelyeket a trafiktörvény életbelépése utáni közvetlen időszak már bizonyított. Hogy tudniillik a központosított piacirányításra törekvő Orbán-féle trafikelosztás, ez a sok sebből vérző nikotin-elosztási politika korántsem  a dohányzás visszaszorításának irányába hatott. A feketepiaci mutatók helyenként drasztikus megnövekedésének, minden 12. doboz cigaretta nem legális úton történő beszerzésének árnyékában persze naivitás lett volna azt feltételezni, hogy az Orbán lojális talpnyalóinak érdekeltségi körébe tartozó, és földrajzilag is totálisan ésszerűtlenül megnyitott nemzeti trafikok - mindenfajta ügyeskedés vagy csalás nélkül -  hosszú távon életképesek lehetnek.

Mégis kezeljük a kellő óvatossággal és körültekintéssel ezt a hírt. Amellett, hogy nyilvánvaló és nem bocsánatos bűn volt tönkretenni a dohányforgalmazásból tisztességesen megélő, és tisztességesen adózó kisvállalkozókat pár ezer elkötelezett jobboldali lelki üdvéért, semmi kétségem afelől, hogy a "senkit nem hagyunk az út szélén" filozófia szellemében ez a szomorú mutató fogja indokolni, és segíteni a birkák torkán lenyomni az italbolt-koncessziók odaítélését. Ugyanazoknak, akik a 3%-os árréssel üzemelő családi trafiktulajdonosokkal ellentétben ennek többszöröséből is veszteséget produkálnak. Az nem baj, hogy saját maguknak, de elég nagy baj, hogy az állami költségvetésnek. Köszönhetően annak a hatalomsóvár kormánynak, amely átgondolatlanul tenyerelt bele valamibe, amihez ugyan nem ért, de amit politikai tőkekonszolidációra adott pillanatban kiválóan alkalmasnak talált: több tíz ezer becsületes magyar ember kárára lekenyerezte saját csókosait.

A fentiek tükrében mindenkit, aki érintve érzi magát, fékezett habzású örömre és kárörömre intek. Nincs itt semmi, aminek örülni lehetne. A dohánybizniszben nemrég még reménykedő, a csődhöz immár karnyújtásnyira került hűséges jobboldali trafikosok helyzete egyáltalán nem nyújt felmentést senkinek a trafikmutyi aljas elkövetése alól. Sőt. Nemzeti, csókos-trafikjaink röpke tündöklése és egyre nyilvánvalóbb bukása szintén a darab része: egy újabb disznóság előkészítésének melegágya. Aminek nyomán majd megint lesz kit/mit jól megvédeni, megmenteni.