A pálinkaharc lesz a végső. Vagy nem.

H_A Címkék: pálinka hungarikum pálinkafőzés szabadságharc Fidesz EU Hoppál Péter2014.04.14. 20:26

Pedig azt hittem, hogy a rezsiharc lesz a végső. De nem. Van itt még valami. A pálinka. „Ha kell, törvényt is alkotunk a pálinka védelmében. A magyar pálinka a kultúránk része, elválaszthatatlan a hagyományainktól”. Valóban. Szeressük mi a pálinkát széles e hazában, de a gaz EU rárontott hungarikumaink egyik legnagyobbjára. Üldöznek ezek mindent, hogy mást ne mondjak, itt van a jó öreg magyar akác és a méze is. Úgyhogy elmegyünk mi a falig, ha kell, megnyugtatóan megvédjük mindazt, ami a mienk - ezt olvashatjuk ki Hoppál Péter Fidesz szóvivő tartalmas sajtótájékoztatón elhangzott szavaiból. Aki az Európai Unió bíróságának ama ítéletén ráncolta össze homlokát, amelyben a szóban forgó intézmény azt állapította meg, hogy ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentességére vonatkozó magyar szabályozás.

Nehezen tudnék ellentmondani annak a kőkemény evidenciának, hogy a pálinkát itt mifelénk sok helyen az anyatejjel együtt szokják magukba szívni a népek, még jó, hogy elválaszthatatlan a hagyományainktól. Mégis a szemforgatás állítólagos oka megint egy jókora csúsztatás, amely a Fideszt arra sarkallta újabb kétharmados mandátuma birtokában, hogy felszólítsa az önmagából összeálló új kormányt, vagyis ö: találja meg a megfelelő jogi megoldást a hungarikumok megvédésére.

Persze hogy ki ne szeretné a pálinkát, persze hogy kinek ne szorulna ökölbe a keze annak hallatán, hogy már megint orvul hátba támadtak valamit, ami a miénk. Nagy kár viszont, hogy Hoppál Péter és a Fidesz megint hazudik. Ugyanis senki nem mondta, még az Európai Unió bírósága sem, hogy a magyar ember ne főzhetne pálinkát. Amit mondtak ezek a pálinka-szabadságharcunkat leverni szándékozó bürokraták, az az, hogy nincs rendben ezt úgy tenni, hogy közben jövedéki adót csal a magyar ember. Senki nem akarja elmeszelni a magyar pálinkát, miként azt Hoppálék rémálmai vizionálják, csupán az adócsalás fölött nem óhajtanak szemet hunyni Európában, amire a Fidesz nagyszerű törvénye köztudottan lehetőséget teremt. 

Tisztában vagyok vele, hogy fölösleges itt EU-s adóharmonizációról, jövedéki adóról elmélkedni, amikor a kérdés ilyen primitívvé silányítható, hogy mindenki megértse: meg akarják ölni a pálinkánkat.

Pedig én már tényleg azt hittem, hogy a rezsiharc lesz a végső. De nem. Van itt még valami. A pálinka. Amelyért újra gumicsizmát húzunk, és felmászunk vele Európa asztalára. Éljen az adómentes magyar pálinkafőzés! Aztán ha ez sem elég, jöhet az akácfaharc.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr336032188

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai mítoszok és eposzok 2014.04.16. 09:40:02

“Nyomot hagyni” - írta Török Gábor Orbán és köre egyik fő politikai és személyes céljáról, hogy megérthessük, miért nem elégszik meg a regnáló miniszterelnök csak egy “sima” kormányzással. Kétségtelen, a név megörökítésének szándékát számos momentum bi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vitéz.László 2014.04.16. 07:15:51

1998 április: 1 340 826 birka = beregi ÁRvíz

2010 április: 2 706 292 birka = bódvai+sajó ÁRvíz

2010 október: 2 444 228 birka = vörösiszapÁR

2014 április: 2 142 142 birka + 122 588 (román birka) = 2 264 730 birka = ÁR ????

bölcsbagoly 2014.04.16. 07:25:00

A jog harmonizációról szóló mesében elfelejtitek ballibák, hogy azt megköveteli az EU, miközben a régi tagok kivételes jogaihoz nem nyúl, az újaknak meg csak centizte az ilyeneket! A csatlakozási tárgyalásokon nem lehetett minden olyan hazai jellegzetességre kivételezést kérni, ami máshol meg van engedve. Ilyen az adózás nélküli pálinkafőzés is. Álságos, hogy ez másoknak jár, de nekünk nem. De számotokra az a jó, amikor ránk szállnak az Únió keselyűi valamiért, hazaáruló nimemandok!

Öreg Sziszi 2014.04.16. 07:44:41

Erre inni kell, egészségünkre.
Hajrá fidesz!
"Április 11-én a központi költségvetés bruttó adóssága az előzetes adatok alapján 24 487,4 milliárd forintot tett ki, ami 2488,8 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz, és így az előzetes számítások alapján a GDP 82,9 %-át tette ki – közölte az ÁKK."

citrix 2014.04.16. 07:53:31

Az "unió keselyűi",ez annyira szép hasonlat. Hát ha még tudná az illetékes lótuszfaktusz hogy diverzánsok ürgebőrbe varrt bádogdobozokba zárt jelentéseket dobálnak a Dunába a jugoszláv békaembereknek (naná hogy nem húsvéti tojásokat)... Nyomják Krahácsot :-)

2014.04.16. 08:05:08

És még képesek azt állítani, hogy micsoda színvonal emelkedés köszönhető a házi pálinkafőzés megjelenésének.
Igazság szerint annyi szar pálinkát még nem kóstoltam, mint az utóbbi pár évben. Mindenki azt hiszi, hogy vesz egy főzőt a metro-ban és máris tud pálinkát főzni.
Ennyi erővel szabaddá tehetnénk a fogorvosi ellátást is. Ha veszek egy széket, meg egy fúrót, akkor már tudok fogat tömni.
És mindeközben a legális, minőségi pálinkát főzők tönkre mennek, mert mindenki a pancsolt szart issza. Ne higgyük már, hogy aki főz, az magának főzi. Tegnap volt a születésnapom, 4 féle házi pálinkát és egy ukrán zárjegyes vodkát kaptam. A pálinkák közül 3-at csak kiköpni volt érdemes és ugye nem is kaphattam volna, mert tilos.
Én örülök, hogy szabad lett a pálinkafőzés, de a magyar ember szokás szerint kijátssza a törvényt, ezért az EU-nak igaza van, mert ez nem más, mint adómentes jövedéki termék kereskedelem, ami hátrányosan érinti a szabályosan, adózva működő vállalkozásokat.

ostvan2 2014.04.16. 08:24:13

Vannak országok Európában, ahol - hagyományosan - adómentes volt egyes szeszes italok előállítása. Nálunk MINDIG adózni kellett minden itókáért. A többiek ezért kérhettek adómentességet és mi pedig ezért nem is kértük (nincs hagyománya az ADÓMENTESSÉGNEK).
És egyébként a sok okos hozzászólónak fogalma sincs arról, hogy áll össze egy "ajánlás", vagy rendelkezés az EU-ban. Szóval úgy, hogy az épp elnöklő ország képviselője feldobja (e-mailben) a tagok szakértőinek a témát. A tagok konzultálnak egymással (szövetségeseket keresnek a saját álláspontjukhoz, vagy tisztázzák, hogy a másik miként fog szavazni) és a várható válaszukat elküldik az elnöknek. Ha elég erős többség áll össze a feltett kérdésre adható valamilyen válasz megszavazására, akkor azt szavazásra bocsájtja az elnök.
Ha a pálinka-ügyben Magyarország vesztett, akkor nem tudott támogatókat szerezni az álláspontjához (ismerve az Orbán által irányított "külpolitikát" és általában az EU-n belüli kapcsolatépítésének a hatékonyságát, az eredmény borítékolható volt).

Stenonis 2014.04.16. 08:33:02

@bölcsbagoly:
Valahogy a csehek ki tudtak térni a házi sörfőzésre...

Mikor is voltak a csatlakozási tárgyalások?
Ki volt akkor a kormányfő?

32FNewYork 2014.04.16. 08:58:23

Mondjuk a posztíró is hazudik, hiszen amíg a magyar törvények megengedik az adómentes pálinkafőzést 50 literig, addig szó nem lehet adócsalásról. Így az Eu sem az adócsalás fölött nem huny szemet, hanem egyébként saját érvelésüket ajánlom a posztíró figyelmébe, miszerint az EU-s szeszkereskedők nem egyenlő feltételekkel kereskedhetnek így Magyarországon. (Azaz a jelenlegi szabályozás mellett kevesebbet tudnak eladni, ezért kevesebb lett a profitjuk is, és így aztán megrángatták az Eu-t, hogy hasson már oda, hogy megint nőhessen már az a profit. Aztán lehet majd egy külön posztban örülni, ha így lesz. De hogy ebben nekünk mi a jó, azt nyilván csak a posztíró tudja.)

SMFB 2014.04.16. 09:00:32

Fejenként évente 50 liter 86%-os pálinka saját használatra? Aki erre rákattan, azt elég messzire lehet vezetni ígéretekkel, fenyegetéssel, riogatással.

És vajon hol van az az átfolyásmérő, amelyik lekapcsolja a főzést amikor kijött az 50 liter?

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.16. 09:48:35

Volt régen egy ország, úgy hívták Szovjetúnió. Az idősebbek tán még emlékeznek reá. Nos nekem olybá tűnik, hogy a Szovjet Únió a legvadabb korszakában sem szólt bele olyan piszlicsáré dolgokba, mint a pálinkafőzés vagy a villanykörte vagy az akác. Sajnos az EU megpróbál már olyan szinten szabályozni, ami már súlyosan sérti a saját elveit is. A szubszidiaritást vagy mifenét. Így múlt el a demokrácia és dicsősége.
Gondolom ül Brüsszelben jónehány senki által meg nem választott hivatalnok, s mivel az égvilágon semmi dolga, ezért megpróbál valamilyen látszattevékenységet folytatni, amelynek aztán a tagállamok a szenvedő alanyai. Azt gondolom csán kéne rúgni már ezt az egész antidemokratikus Brüsszeli vízfejet. (Már ha ez nem lenne teljes képzavar.)

Netuddki. 2014.04.16. 09:49:29

Alkesz balfaszok az orbánék.

Pár napja a "köz" médiában valamelyik fideszes balfasz arról csipogott, hogy a törvény előtt se fizették be a pálinkafőzés után az adót. Bammeg! Egy közfeladatot ellátó paprikajancsi hogyan mondhat ilyet? Akkor nem végezték el a munkájukat a NAV-nál ha nem sikerült beszedni. Gyanítom nemcsak ezt nem, ahogy a Horváth úr is rámutatott.

Az EU-val meg keménykedhet az orbán, de ha Brüsszelből beintenek akkor a sok földbérletet elnyert havernak miből lesz átlagon felüli életszínvonala ha nem fizetik ki a területalapú földtámogatásokat? He? Engem mondjuk nem különösebben érdekel. Se a pálinka, én nem vagyok alkesz...

Netuddki. 2014.04.16. 09:53:08

@32FNewYork: Mi van? A választások után az összes fizetett fidesztroll új nicknevet kapott? Vagy megemelték a keretet és újakat vettek fel? Balfaszok...

"32FNewYork 0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.02.07. óta tag."

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.16. 09:54:52

@kovi1970: SAjnos nem lehet minden gyümölcsből 3-5 hektó cefrét előállítani, mert nincs annyi. Ennél kevesebbel viszont a főzde nem foglalxik, ezért kénytelen az ember maga lefőzni. Te meg majd rámküldöd a NAVot b+.

Netuddki. 2014.04.16. 10:05:49

@greatwideopen: "SAjnos nem lehet minden gyümölcsből 3-5 hektó cefrét előállítani, mert nincs annyi. Ennél kevesebbel viszont a főzde nem foglalxik, ezért kénytelen az ember maga lefőzni."

Szemenszedett hazugság! Apám fél hordót is szokott főzetni. Kerested volna meg azt a helyet ahol bevállalják!

"Te meg majd rámküldöd a NAVot b+."

Ha te mondod...

qwertzu 2014.04.16. 10:27:26

@ostvan2: Az illegális főzésnek viszont szép hosszú hagyománya van, akkor visszatérünk ahhoz.

@kovi1970: Miért mit tudna csinálni a NAV? Tartson házkutatást decemberben minden háznál, ahol gyümölcsfa van?

A saját célú főzést esélytelen felderíteni, az eladás meg régen és most is illegális.

qwertzu 2014.04.16. 10:29:13

@kovi1970: Örülök hogy apádnak szerencséje van. Felénk a közelben lévő összes főzde minimum 100 literrel működik.

Madár Fokker 2014.04.16. 11:41:10

@qwertzu: Vagy, ha nincs elég cefréd, akkor is bevállalják, de összekeverik valaki másnak a megkérdőjelezhető minőségű cefréjével. Így ugrik a jó pálinka, hiába foglalkoztál vele.

Mióta mi is magunknak főzzük, azóta jobb lett a minőség és megéri törődni a cefrével és a pálinkával is.

bölcsbagoly 2014.04.16. 14:14:16

@Stenonis: a csehek mezőgazdaságát ne hasonlitsd a miénkhez, náluk tényleg prioritás volt a sörfőzés, mig nálunk a föld magyar kézben tartása, a génbankjaink sorsa, a borászat, stb.

nemszólokmégegyszer 2014.04.16. 19:53:43

És természetesen a teljese legális 50 liter 86 fokos pálinka /ez 100 liter 48 fokos felhígítva/ metilalkohol és ciántartalmát is minden önjelölt pálinkafőzőmester ellenőrzi Az, hogy kerítésszaggatugót csinál, az ő baja,ye? Mert, hogy kerítésszaggat

nemszólokmégegyszer 2014.04.16. 19:56:13

folyt. ót csinál, de kíváncsi lennék a 3 múlva megjelenő egészségügyi adatokra. Már, ha nem titkosítják 1000 évre.

32FNewYork 2014.04.17. 12:06:31

@kovi1970: Jól gondolod hülyegyerek! A fidesztrolloknak már február elején megvoltak a választások csakhogy új nevet kaphassanak.

bendeguz33 2014.04.20. 21:28:16

Legyen az új jelszavunk :
Pálinkára fel " Hajrá Magyarország hajrá Magyarok"
süti beállítások módosítása