Szégyelld magad, MTVA!

H_A Címkék: cenzúra március 15 aktuálpolitika slam poetry Pilvaker2014.03.09. 13:09

Március 15, az 1848-as forradalom, sajtó- és szólásszabadság ünnepe, nemzeti ünnepeink legnemzetibbje. Legalábbis 1848 óta, őseinkhez hasonlóan így tudtuk mi itt nagyon sokan széles e Kárpát-medencében. Az Erkel Színházban Szente Vajk rendezésében idén színpadra állított Red Bull Pilvaker – A Szavak Forradalma rendezvény kapcsán azt ajánlom kedves mindannyiunknak: értékeljük át ezt a naiv bizonyosságot.

Mára kiderült ugyanis, hogy 166 év több generációjával, és általában 1848 szellemi örököseivel ellentétben az MTVA nem így gondolja. Mindazok, akik nem elkötelezett rajongói és támogatói a slam poetry műfajának, hogy az őszinte híveket már ne is említsem, értetlenül állhatnak a nemzeti ügyek kormányát nemzeti ünnepen is feltétel nélkül kiszolgáló királyi televízió ügybuzgó döntése előtt. Az történt ugyanis, hogy „a rendezvényt közvetítő MTVA-nak nem igazán tetszett egyik-másik szókimondó slam produkció, illetve tetszett, csak úgy találta az illetékes szerkesztő, hogy nem a nemzeti ünnepre való – és kihúzta azokat a programból” - írja a Huppa.hu. 

Nem, nem azért mert zavarta volna őket a fellépők némelyikének szókimondása. Á, dehogy. Nem akarták ők korlátozni a slammerek témáit. Á, dehogy. A programot azért szervezték át hipp-hopp, mert a Red Bull Pilvakernek szerintük nem az aktuálpolitikai kérdésekről kell szólnia.

Mivel  a béke, szabadság és egyetértés sokat hangoztatott, ám évről évre egyre üresebbé váló szólamai, nemzeti ünnepeinket az egyre véresebb egymásnak feszülések mentén értelmező politikai alakulatok élet-halál harca egyébként is visszás érzésekkel tölti el az embert a választások előtt pár héttel, gondoltam felelevenítem az MTVA kedvéért - nem mintha bármit is változtatna a helyzeten - Petőfiék akkor még ugyan nem annyira slam poetry-s, de aktuálpolitikától legalábbis szétfeszülő követeléseit. 1848 12 pontjának első pontja így hangzik, hölgyeim, uraim: "Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."

Tudom, hogy a március 15-én kokárdába öltözött, duzzadó keblű magyarok zömének nem egy oltári nagy probléma az 1848-as hőseink által megálmodott magyar demokrácia ilyetén, sokadik pofán törlésére irányuló gesztus, de a cenzúrára hivatkozó, és ebből kifolyólag az Erkel Színházban való fellépést elutasító előadókhoz csatlakozva annyit mondanék: megette a fene ezt a fajta szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. Ne erőltessük, nem megy ez nekünk. Aktuálpolitizálás helyett érjük be a rezsicsökkentésről és az arctalan ellenségekkel szemben folytatott szabadságharcról szóló dicshimnuszok tömkelegével.

A márciusi ifjak is biztosan erről álmodtak. Szégyelld magad, MTVA! Mert én nagyon szégyellem magam.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr615850977

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.10. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azbesztos 2014.03.10. 08:20:51

"Pilvaker". Már az elnevezés is egy nyomorult magyarellenes provokáció, a nemzeti ünnep meggyalázása.

azbesztos 2014.03.10. 08:23:23

MIért? Mert ez pont olyan, mintha a Holocaust emléknapján valaki "holvaker" címmel rendezne kabarét.

Steppenwolf 2014.03.10. 08:27:05

Az megvan, hogy nem az MTVA, hanem a Pilvakert évek óta szervező Red Bull nevezési szabályzata tiltja a politizálást a műsorban?

"Red Bull Pilvaker – Politikamentesen

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

A Red Bull Pilvaker koncepciójának kialakításakor az a cél vezérelte a szervezőket, hogy közkedvelt előadók és színészek segítségével hozzák közelebb a történelmet és az irodalmat a fiatalokhoz. A Red Bull Hungária Kft. az MTVA-val egy politikamentes színházi előadás közvetítéséről állapodott meg, amely 12-es karikával kerül adásba, vagyis meg kell felelnie a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényi előírásoknak. A szereplők felkérése hónapokkal ezelőtt megtörtént, a koncepciót minden érintett ismerte. A slammerek a szervezőkkel egyeztetve hetekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt a produkcióban, a végleges forgatókönyv ennek szellemében készült.

A Red Bull Pilvaker előadást március 15-én tartják az Erkel Színházban, a produkcióban olyan művészek vesznek részt, mint Wolfie (Punnany Massif), Sena (Irie Maffia), Dipa (DSP), Bom (DSP), Diaz, Snow, Sub Bass Monster, Fluor Tomi, Kiss Ádám, Kautzky Armand, Szervét Tibor, Földes Eszter, Trecskó Zsófi, és Delov Jávor vezetésével a Random Trip zenészei. Az eseményt az M2 élőben, a Petőfi Rádió felvételről közvetíti. "

A szólásszabadságnak amiért picsogtok, része az is, hogy ilyen ostobaságok és szándékos félrevezetések megjelenhetnek, mint ez a poszt.
Persze, értem én, meg kell adni a parasztnak a napi 5 perc gyűlölködést...

nakivagyok 2014.03.10. 08:34:32

@azbesztos: És a holokamu kinek a meggyalázása, nem a magyaroké TE NAGY MAGYAR!

-JzK- 2014.03.10. 08:34:34

Eleve 1848 balos (tehát rossz) hagyomány, de most ezt nézzük el (akit érdekel a helyes történelemszemlélet: mek.oszk.hu/04200/04245/index.phtml ), mert beépült a "nemzeti" konszenzusba, oké. De nehogy már a ballib oldal ezt a maga javára felhasználja, amely köztudottan olyan undorítóságot akar, mint a buziknak jogokat, a cigányoknak meg pénzt adni?

csababácsi 2014.03.10. 08:40:41

Miért szégyellje magát? Ez kell a népnek! Újabb fidesz 2/3 a láthatáron.

Caaroy 2014.03.10. 08:42:30

Sok esetben egyet tudnék érteni a bejegyzéssel, de a Red Bull érintettsége miatt pont nem.

Caaroy 2014.03.10. 08:48:12

@-JzK-: Ha ebben látod a baloldal/jobboldal közötti különbséget, nem csodálom hogy a kommunista Fideszre szavazol.

Jolka40 2014.03.10. 08:50:47

Ami most zajlik, az is történelem. És nem a dicsőséges fajtából való. Ükunokáink nem fogják ünnepelni, az tuti.

2014.03.10. 09:00:21

@nakivagyok:

Mivel nem a magyarok ügye, hiszen elkövetői nem magyarüldözésből követték el, ezért nem. Mai felemlegetői és számonkérői sem vallják magukat magyarnak ...

(a puszta állampolgárságon kívül, természetesen, de vannak, akik demonstratíve még azt is visszaadnák, ha megtartása érdekükben nem állna, de egyesek odáig mennek, hogy meg sem kívánnak szólalni ezen a nyelven, pedig a H. után még 50-60 évig vígan beszéltek rajta)

... sőt a teljes magyarságot szinte egyszemélyben ítélik el érte, tehát nem értem, mi a porbléma. Úgyhogy a Holvaker is mehetne, s azokon

Pl. kifejezetten élvezném, ha mondjuk a Snóbli-díjas imrekerteszt olvasnák fel amúgy reppesen, vagy szlemesen. Persze szegény Radnótit már most is reppesítik, úgyhogy igazából a "holvaker" már létezik ... :)

szonár 2014.03.10. 09:02:44

Azért megnéztem volna, hogy mi történik azzal, aki 1848. március 15-én elkiáltja magát a tömegben, hogy "éljen Metternich! Éljen a király!" :P
Már úgy a szólásszabadság jegyében. :)

2014.03.10. 09:11:55

@Steppenwolf: annyira tudtam, hogy lesz ebből óbégatás, annak ellenére, hogy teljesen világos, hogy egy nagynevű kereskedelmi cég érthető módon nem akar aktuálpolitikát, se egyik, se másik oldalról, mert az számára imidzsromboló, káros. Ebből kikiáltani a cenzúrát meg az elnyomást, az beteges hiszti.

2014.03.10. 09:15:56

@szonár: Ennyit érsz történelemből...

2014.03.10. 09:20:43

Valóban, az elmúlt 24 év teljes egészével együtt ez a magyar történelem mélypontja. Ahelyett, hogy igaz és szabad, felnőtt és felelős ország & nép lettünk volna, elégtételt véve az előtte volt 40-45 évért, és közmegegyezéssel átlépve a múlton, holokauszton-trianonon, nácikon és komcsikon, normális, a rendes polgárait megbecsülő, s a magyart külföldön is megvédő nyugat-európai színvonalú demokráciává válva, hát ehelyett csak maguknak kaparó és egymást maró patkány exbolsi gazemberek és az ő kineveltjeik szórakoznak, szinte az ÖSSZES pártban és politikai egyletben.

Csak azt ne állítsa nekem senki, hogy a két fő "oldal" vagy "tábor" között a legcsekélyebb különbség is van abban, hogy MIÉRT IS kell nekik a hatalom, mert szemközt röhögöm, annyira szánalmas. Aki azt állítja, hogy a 24 éve tartó, folyamatos nemzeti szégyen csak az egyik fél bűne, az téved, vagy szándékosan sulykol egy hazugságot. Egy ún. "politikusnak" ugyanis ma itt csak az nem mindegy, hogy ő rabolhat-e vagy más, de hogy az országon és népén, mármint a nép normális részén segítsen, ráadásul úgy, hogy abból egy fikarcnyi kézzelfogható anyagi haszna sincsen.

...

"Pilvaker", mi? Hát mi közük ezeknek a korunk diktálta trendek szerint önmagukat besoroló, kvázi-műveletlen és félig primkó nyikhajoknak ahhoz, ami akkor volt, az akkori néplélekhez, hazaszeretethez, nemzeti fellelkesüléshez? Petőfi, ha ezeket látná, leköpné, és elfordulna. Kábé a dumaszínház, meg a gettónigger színvonalon elküldeni az amúgy az elődeivel eghyütt szintén igen hitvány orbi-bagázst az anyjába túlságosan is egyszerű feladat ennyi mai "lázadó művésznek", de nem kéne Petőfi napján rendezni, én úgy vélem.

2014.03.10. 09:23:38

Bocsánat, temészetesen: "de hogy az országon és népén, mármint a nép normális részén segítsen," stb. ... AZ MÁR BÜDÖS NEKI, így akartam volna befejezni ezt a mondatot ...

dr kíváncsivagyok 2014.03.10. 09:43:04

Felébredtek a nácik , ittak egy kávét,..oszt posztolgatnak...

dr kíváncsivagyok 2014.03.10. 09:45:11

"A szólásszabadságnak amiért picsogtok, része az is, hogy ilyen ostobaságok és szándékos félrevezetések megjelenhetnek, mint ez a poszt.
Persze, értem én, meg kell adni a parasztnak a napi 5 perc gyűlölködést... "

Bezzeg , ha a rezsicsokkentésrol szeretett volna reppelni a nep ecceru gyermeke,..azt kívánatosnak érezné a hatalom !
Azt sajtószabad megénekelni ...

turbocat 2014.03.10. 09:46:34

@Steppenwolf: egy baj van, farkaskoma, a márciusi idus talán az egyetlen olyan ünnep, ami igazából a politikáról szól...., ha ez a pirosbikának nem fér bele, akkor szervezzen uzsonnadélutánt habos kakaóval.és akkor most azon picsogsz, hogy a szánalmas, ostoba komented megjelenhet ?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.10. 09:48:37

@-JzK-:

Én 20 éve hagytam abban március 15. ünneplését. Nekem ez pont olyan, mint november 7., azaz egy hamis ünnep.

Rátóti Mutyikos 2014.03.10. 09:51:23

olyan bajos hogy egy osztrak! energiaital ceg akar a 48-as forradalom emlekere egy politikamentes slam musort rendezni, a szinten kozismerten politikamentes mtva segitsegevel. :DDDD

2014.03.10. 10:06:38

@turbocat: a pirosbika azt szervez, amit csak akar. Ha olyan bulit hoz össze, ahol csak lila tangában lehet megjelenni, és csak eszperantóul beszélni, akkor olyat, legfeljebb akinek nem tetszik, nem megy el. de ha erre a zöldtangások diszkriminációt hirdetnek, akkor nem pirosbikával van a gond. Érted már, hogy mit nem értesz?

szonár 2014.03.10. 10:17:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mert? Ez nem érv, hanem fikázás. Miattad is kár volt a márciusi ifjaknak meghalniuk...

halaloszto 2014.03.10. 10:20:31

@Steppenwolf:
1. valaki elmagyarazhatna a redbullnak, hogy a nemzeti unnep nem egy franchise, amibe be lehet szallni. vagy megis? az aug20-adikai repuloverseny is bejott. valahol itt kezdodik a kerdes. ha adnank magunkra, tartanank tuntetest a nemzeti unnepeink ceges szponzoracioja ellen.

mennyire humoros mar, hogy egy osztrak ceg marketingesemelyeve valtoztatjuk a megemlekezest egy forradalomrol, aminek elsodleges celja az osztrak uralomtol valo fuggetlenedes volt.

2. aki azt hiszi, hogy egy forradalomrol meg lehet emlekezni politikamentesen, az hulye. a forradalom az maga a politika.

Vajk

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2014.03.10. 10:25:50

Red Bull tiltotta le, nem az MTV.Mivel szponzor, simán megteheti (az megint más kérdés, hogy egy szponzornak MINDIG jól jön egy médiamegjelenés)

Az indok viszont elég béna lett szerintem. Politika mentes márc. 15? Akkor nem is lenne mire emlékezni :)

Blogger Géza 2014.03.10. 10:33:38

@Steppenwolf: Köszi, ezzel a poszt ki is van lőve, lehet próbálkozni valami értelmesebbel. (Már ha sikerül.)

dreamhotep 2014.03.10. 10:39:37

@Steppenwolf: ott a pont.
Kedves postoló, gyenge próbálkozás, kapitális öngól.
Nem olvasol híreket?
Valójában a vegyszergyár tiltotta le a hetihetes új generációját.
Gyengül a propagandagépezet, gordon partyján is csak fehérhajúak.
Hova tűnt démonhill meg ronwerber?
Orbánéknak meg sem kell feszülniük a kétharmadért.
Főleg hogy az igazi bombákat még fel sem robbantották.
Legalább egy pedofilvideót összeollózhatnátok rogántóniról vagy valami.
Had röhögjön a magamfajta senkirenemszavazó gyökér is :-)

Amoxx 2014.03.10. 10:44:29

Nem tudok egyetérteni a posztolóval.
Én immár kb. 20 év nem ünnepelek semmilyen állami, nemzeti ünnepen. Nem viszem el a családomat a rendezvényekre és nem követen nyomon a tévében sem.
Kb. ez idő óta minden ünnepet megmérgeznek a politikusok, képesek egy ünnep alkalmából is sz@rdobálást és tüntetést csinálni, teljesen figyelmen kívül hagyva az ünnep valódi jelentőségét, a nemzet akaratát. Csak a saját pitiáner céljuk lebeg a szemük előtt és ennek érdekében elveszik százezrek "szórakozását", ünnepségét.
Nem sok mindenben tudok egyetérteni a jelenlegi hatalommal, de ha betiltanák a tüntetéseket, a politikai gyűléseket és az aktuálpolitikai felszóllalásokat legalább ezeken a piros betűs ünnepeken, azt nagyon meg tudnám köszönni.
Adják vissza az embereknek az ünneplés jogát, a morgásra és gyalázkodásra ott van az összes többi nap.

Netuddki. 2014.03.10. 10:52:39

@Steppenwolf: "Red Bull Pilvaker – Politikamentesen
A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek."

Ezek szerint egy labanc energiaital márka reklámcélra használja fel 1848-at? Ez ediig még senkinek nem jutott eszébe B+?

DezInf 2014.03.10. 10:53:28

@Blogger Géza:

Gejza, egyre gyengébb vagy!

Lassan kezdesz szánalmassá válni.

Segítek rajtad, pár ötlettel.

Kell egy törvényt hozni, hogy az ellenzék nyílvános programjait csak is a Red Bull szervezheti.

A Red Bull meg nem változtathatja meg a belső szabályzatát - csak a fidex egyetértésével.

Ráadásként, meg csak a RED Bull szervezheti az összes állami ünnepséget.

A fidexes résztvevőkre természetesen nem vonatkozik a RED Bull szabályzata, mert ők a gyevi bírók:)))

Ennyit se tucc Gejza összekaparni?

Csak bólogatni tucc ???????????

....... szedd már össze magad!!!!!!

2014.03.10. 10:56:54

@Amoxx: én se értem, például most itt a hőbörgést, hogy miért nem lehet aktuálpolitikázni (mert a RB nem a politikát, hanem az aktuálpolitikát kéri mellőzni). tehát a '48-as politikával lehet foglalkozni, hisz ez az ünnep része. A mai dolgok nem az ünnep részei, ergo aki összesározza március 15,-ét mai történésekkel, éppenhogy az gyalázza az ünnepet, mert alantas célokra használja a régi események felidézését. Szóval teljesen helyes, hogy napi hiszti ne legyen egy '48-as megemlékezésen, ráadásul a mellőzés kérése nem központi, hanem szponzori. Hol itt a gond?

Arni83 2014.03.10. 11:04:19

Hát most, hogy elolvashatja itt bárki a Red Bull eredeti elképzeléseit, már eléggé öngólnak tűnik ez az írás. Főleg, hogy nem volt képes a szerző utánanézni, hanem rögtön nekik kellett menni a köztévének. Na nem baj, egy újabb cikk, ami miatt újra felháborodhatnak akik szeretnek ilyen híreken felháborodni...

Sárga Pecsenyekacsa 2014.03.10. 11:06:30

@shitgun: Én is sejtettem, hogy ez lesz, a poszt írójának én is a figyelmébe ajánlanám, hogy félrement a címzés.
De...
A Red Bull szponzoráljon továbbra is csodamasinákat, űrből aláhullást, akármit, de a politizálás az a slam poetry velejárója.

Adok én pénzt a terepjáródra, indulj vele a versenyeken, de megígéred, hogy csak aszfalton használod?

Blogger Géza 2014.03.10. 11:10:21

@DezInf: OK, sejtettem, hogy a "valami értelmes" komoly kihívás lesz a ballib törzsközönségnek, és igen, bebizonyosodott! :)

2014.03.10. 11:11:54

@Sárga Pecsenyekacsa: ismétlem, én úgy hallottam, hogy az aktuálpolitika nem mehet. '48-cal kapcsolatban rengeteg, sőt végtelen számú politikai utalás létezhet, a korra vonatkoztatva, ráadásul mivel költőfélékről van szó, adott, hogy burkoltan, kétértelműen fogalmazzanak. A nyílt, napi, politikai aktualitások viszont nem férnek bele, legalábbis RB szerint, és ebben azért van annyi logika (a presztízs védelme mellett), hogy semmilyen oldalról nem elegáns az egyik legnagyobb magyar ünnepet aktuális célokra használni, ahogy azt szokta tenni minden oldal.

2014.03.10. 11:13:12

@Sárga Pecsenyekacsa: "Adok én pénzt a terepjáródra, indulj vele a versenyeken, de megígéred, hogy csak aszfalton használod?" - ezzel meg az van, hogy nem kötelező, foghatod a saját terepjáródat, és ott zúzatsz vele, ahol akarsz.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.03.10. 11:13:21

@shitgun: Jó, hát mindig is a vendég fizette a prímást. :-)

DezInf 2014.03.10. 11:15:05

@Blogger Géza:

Látom Gejza visszafejlődsz.
.... de tényleg:)))

Érvelni sem tudsz, még egy seggnyalást sem engedsz meg magadnak.
A grafikonjaid is eltüntek.

Ez tényleg gyalázat :)))

... részedről marad a bólogatás, bólogatás, bólogatás .......

Sárga Pecsenyekacsa 2014.03.10. 11:16:40

@shitgun: Dolgoztam a Red Bull (magyar) marketingeseivel, tudom, hogy mennyi objektív és szubjektív szűrőn megy keresztül egy javaslat, hogy mit érdemes szponzorálni.

Ha észrevennék, hogy a hatvanas-hetvenesek(szlömösödők) is isznak legalább annyi Red Bull-t, mint a szlemösödők, lehet, hogy rezsicsökkentő fórumot is támogatnának. :-)
(Vicc volt, kéretik annak venni!)

halaloszto 2014.03.10. 11:30:06

@kovi1970: nem csak marc15-odiket. emlekszel a red bull aug20-ra?

"alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye"

ha nem akar politizalni, akkor huzza mar ki a marketingnaptarabol a nemzeti unnepeket keremszepen. ennyi.

ha valaki rendezvenyt csinal marc15-re, az politizal.

Vajk

DezInf 2014.03.10. 11:37:06

@shitgun:

Így igaz ahogy írod.
Ha a Red Bull szervez egy bulit, akkor a résztvevőknek a Red Bull szabályai szerint kell játszania.

Itt az a bibi, hogy a Red Bull nem egy sima ralit rendez, hanem a nemzeti ünnepünkön a nemzeti ünnepünk értékeit kiemelve szervez egy rendezvényt.

Szabadság,függetlenség, jog, a 12 pont, ........

Hiányolom a jobbikos aktivistákat :))

Hogy lehet az, hogy egy multi kisajátítja nemzeti ünnepünk jelképeit?

Hogy engedhető meg az, hogy egy multi határozza meg a véleményalkotása szabadságának korlátait?

Egyáltalán, hogy van pofája ellopni előlünk ezt az ünnepet?

.
.
.

A kutyát sem érdekelne ez az egész, ha nem akkor lenne amikor lesz, és nem az lenne a szlogenje ami a szlogenje.....

==T== 2014.03.10. 11:46:23

Ti (általában a ballib "demokraték") még akkor is hazudtok, ha kérdeztek.

A Red Bull már tegnap közleményben kihozta, hogy már a kezdetek (tavaly ősz) óta tudják a felkért "slammerek" hogy aktuálpolitika - mint minden Red Bull által támogatott rendezvényen - TILOS.

Ennyi.

A kis HaHa kompatibilis slammerek egyszerűen csak megpróbálna kennek kapcsán mártírt csinálni magukból.

A márciusi ifjak sok mindenről álmodozhattak, de pl. melegfelvonulásról meg melegházasságról meg csonka Magyarországról biztos nem.

gabuscica 2014.03.10. 11:52:03

Ugyan már, pajtások, most nagy hirtelen diktatúráról óbégattok? Jártatok már Bartus blogjában vagy Vincentnél?

Phteven 2014.03.10. 11:57:34

"Azért megnéztem volna, hogy mi történik azzal, aki 1848. március 15-én elkiáltja magát a tömegben, hogy "éljen Metternich! Éljen a király!" :P "

A rendőrség nyilván nem bántotta volna. A munkahelyével nem játszott volna. A gazdasági lehetőségeit nem ölték volna meg. Nyilván a tömegből kiosztanak neki néhány sallert. Kb. mintha most kiáltaná el valaki magát, hogy "Soká éljen Viktor!". Érzed a párhuzamot? :-)

Itt ragadnám meg az alkalmat, és vázolnám értetlenségemet az előre beharangozott 2/3-dal kapcsolatban. Ki a faszomból áll az a 2/3?! Ha a tágabb értelembe vett környezetemet is nézem, egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik elkötelezett Fidesz szavazók. Hasonló számú alak van, aki titokban a szíve fölött hordja a piros párttagsági igazolványát, manapság nem nagy dicsőség ugye ezzel felvágni. A túlnyomó többség azonban reális alternatíva híján bizonytalan, nem szavazna.

ertelmetlensegi 2014.03.10. 11:57:43

2014. április 7-én ismét Magyar Televíziónak hívják a közszolgálati csatornákat (MTV).
Cserében a DUNA TV kap új jelentést: Duna menti Ultra Nacionalista Alakulat.

DezInf 2014.03.10. 11:57:56

@==T==:

Ti (általában a narancstálibok és jobbikos fegyvertársaik) már a kérdéseitek megfogalmazásánál is hazudtok.

A Red Bull rossz időben, rossz témában szervez egy rendezvényt.

A sajtószabadság és a cenzúra eltörlésének vágya disszonáns a Red Bull belső szabályzatával.
Nem azért, mert a Red Bull a cenzúra bajnoka lenne. Nem.
Csak ilyen a belső szabályzata, a marketingesei meg ezt a rendezvényt csúnyán benézték.

"A márciusi ifjak sok mindenről álmodozhattak, de pl. melegfelvonulásról meg melegházasságról meg csonka Magyarországról biztos nem."

Ez meg téged minősít, narancstálíbok szószólója :))))

DezInf 2014.03.10. 12:03:35

@gabuscica:

Mi a baj cicó?

Nem viselkedtél, oszt kirakták a szűröd?
Meséjj, micsináltál, miért vagy ily feldúlt? :))

A diktatúra nem a hatalom eszköze?
Ellenzéki diktatúra is van?

Szelid sunmalac 2014.03.10. 12:04:06

Mi az, hogy ne politizaljanak marcius 15.-en? En bizony igen jol emlekszem arra, mikor a Fidesz sajat politikai celjainak hasznalta PONT EZT AZ UNNEPET! Amikor honapokig jarkaltak kokardaban partszimpatizansok! Amikor egy nemzeti unnep jelkepevel kulonboztettek meg magukat honfitarsaiktol. Egy olyan jelkeppel, ami a nemzeti osszefogas szimboluma!
Soha nem felejtem el nekik!

eßemfaßom meg áll 2014.03.10. 12:05:12

Jól értem, hogy az MTVA felvásárolta a Red Bullt?

Szelid sunmalac 2014.03.10. 12:07:14

@eßemfaßom meg áll: Jol! A Milka is magyar kezben van, es en ugy hallottam, hogy a gyori Audi gyar felvasarolta a sajat anyavallalatat is!

eßemfaßom meg áll 2014.03.10. 12:10:59

és hogy a sztori mennyire friss és aktuális:

index.hu/kultur/zene/2012/03/16/petofi_sandor_bogatyaban_tancol/

2012. március 16., péntek 11:51

". Hogy értsük: az osztrák multi egy rakás pénzt fizet, hogy a lánglelkű magyarok megünnepeljék magukat: mintha az osztrák uralkodó Petőfi Sándort támogatta volna. Ráadásul kikötötték, hogy nem lehet offenzív politikai utalás a szövegekben (deffenzív lehetett volna?): "mind a slam poetry, mind a rap versenyzőket kérjük, hogy tartózkodjanak az offenzív politikai, aktuálpolitikai állásfoglalástól".

DezInf 2014.03.10. 12:12:28

@eßemfaßom meg áll:

A gyengébb kommerek kedvéért: a kérdésedre a Red Bull oldalán megtalálod a választ:)

eßemfaßom meg áll 2014.03.10. 12:13:08

@Szelid sunmalac: akkor nyilván az MTVA felvásárlás miatt lett az idei F1 gépük is olyan szar, ha szegény Vettel ezt előre tudja, biztos máshova igazol. De legalább van magyar F1 csapatunk végre.

Hannibal ante portas 2014.03.10. 12:13:43

@halaloszto: Az a helyzet, hogy nem a Red Bullnak kell elmagyarázni. Hanem annak, aki a Red Bullt kéri föl szponzornak, s utána csodálkozik, hogy a nagy álszent political correct jegyében a szponzor diktál. Meg ennek a szerencsétlen idióta blogírónak magyarázhatná már el végre valaki, hogy hol van és hol lenne a helye. Mert ez a blog így egy szánalmas mocskos kis uszítás, nem először. Annyira szánalmas, hogy bátran szégyellheti magát.

J.László 2014.03.10. 12:28:59

@dr kíváncsivagyok:
Járhatnál néha eligazításra. Most kommunisták, nem nácik.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.03.10. 12:41:21

PÉcsett kivonul a Meki a városháza alóli belvárosi étterméből.

Már lihegnek a fideszes seggnyalók a koncért, pedig már megvan az új tulaj.

Nem ilyen Magyarországot szeretnék....Orbán takarodj!

Pipas 2014.03.10. 13:04:49

@Menjél el szavazni, nehogy megint kétharmad legyen:
"Már lihegnek a fideszes seggnyalók a koncért, pedig már megvan az új tulaj. Nem ilyen Magyarországot szeretnék....Orbán takarodj!"

Hát milyet? Olyat, ahol a "fideszesek" kapják meg a "koncot"? :D

eßemfaßom meg áll 2014.03.10. 13:14:17

@DezInf: pont ennnyi erövel porbaalázhttál volna egy linkkel.

ZSírfeka 2014.03.10. 13:15:50

Szép napot!
Hol lehet fizetett tapsolónak jelentkezni ov. márc. 15.-i felszólalásához? Ha már ünnep, jó idő, legalább egy kis pénzt is hadd keressek vele... :)))

Pipas 2014.03.10. 13:21:07

@ZSírfeka: Miért nem mész a Gyurcsány eftárs gyülekezetébe, te lehetnél a tömeg fele. :)

DezInf 2014.03.10. 13:24:32

@eßemfaßom meg áll:

Sosem tennék ilyet.
Feltételezem, ennél összetettebb, akár bonyolultabb feladatok elvégzésére is képes vagy.

Te sem ma kezdted az ismerkedést a blogok világával:)

ZSírfeka 2014.03.10. 13:25:59

@Pipas:
Igazad van, ott még tojást is dobálhatnék, a pénzért meg ugyanoda kellene menni átvenni. Vagy előre fizetnek? Esetleg többet? Á, ov-t tapsolni kevésbé stresszes. Ott csak vattának kell lenni, hogy a vajda lelke ne sérüljön :)))

halaloszto 2014.03.10. 13:36:54

@Hannibal ante portas: felkertek szponzornak? ki a szervezoje ennek az esemenynek?

Vajk

arckönyv 2014.03.10. 14:31:26

ennek az egész red bull pilvaker dolognak a szellemisége kurvára sántít. osztrák szponzor egy osztrákok ellen vívott szabadságharcra való megemlékezéskor... aztán aktuálpolitika mentes rendezvény pont 48 szellemében kicsit furcsa. ha jól emlékszem Petőfi is biztos azon pipult be, hogy hideg volt a kv-ja... komolyan mondom, hogy vicc ez az ország.

Éhes_ló 2014.03.10. 14:36:22

Nem értem mi a gond?
Van egy meglehetős primitív szubkulturális esemény, aminek az immár létezése óta csont nélkül a mindenkori qrmány szócsöveként létező, politikai káderek nemzedékeivel feltöltött antimagyar "köz" TV szerkesztője nem ad műsoridőt.
Na és akkor mi van most? - mondaná két mezítlábas munkásból való szippantása között a poklokra rohadt pufajkás horn gyulus.
Hol van az megírva, hogy bármi marhaságotokat a "köz" TV műsorra tűzze?
Ez valami törvény lenne, amit elfelejtettek közzétenni a megszavazását követően?
Komolyan?
Ti lennétek a szerkesztők itt ezen a szar poston?

No ne már!

fifibá55 2014.03.10. 14:41:46

Nem sírni meg háborogni kell, hanem megszervezni és megtartani saját pénzből, ha olyan fontos. A publikumtól feltehetőleg viszajönne a kiadás, hálából a magas művészet közvetítéséért. Ha nem, akkor meg jön az, hogy egy hobbi ált. pénzbe kerül.

El periodista 2014.03.10. 15:12:17

2014. március 15. 12 pontja

1. Szponor pénzeli, az ő pályáján kell játszani az ő szabályai szerint
2. Nettó hülyeség ezt a rendezvényt egy céggel (mindegy, hogy magyar vagy külföldi) szponzoráltatni, ha már annyira a magunkénak érezzük. Ez állami, azaz ÁLLAMI ünnep. Kellene, hogy legyen... Ez világos, nem? Ja, Világos volt, de éppen ezért veszett fejsze nyele
3. Ellenben erre sajnálja a qrva stadionépítő a lóvét. (mellékszál, de hasonló: a Honvéd nem éltetheti Puskást a hasonló nevű fociakadémia elleni meccsen? Röhej). OK, ez demagóg volt, de ki kellett jönnie a 12 pontnak...
4. Posztoló azt ír, amit akar, elvégre szabadság van (még). Nem tetszik, ne olvasd, de legalább ne mndj hülyeséget
5. A posztoló nettó hülye, mert nem oda szúr, ahová kell
6. A Red Bull meg barom, hogy egy szabadságharcról szóló rendezvénynél korlátozni akarja a politikai megnyilvánulást
7. Márc. 15 mindig is politikai esemény volt, és igen, aktuálpolitikai is. A szocializmusban mindenki a ruszkikra gondolt, utána meg arra, amit az aktuális főbirka bégetett
8. Slammerek minek neveznek be már eleve, ha tudják, hogy alapszabály, nincs aktuálpolitika
9. Ellenzék hülye, mert simán kellett volna ellenrendezvény
10. Pilvaker: felesleges ezen felháborodni. Ha így hívják, hát így hívják, nehogy már a Pilvax is védett szó legyen. Ha nem tetszik, nem kell meghallgatni vagy odamenni
11. Gondolom, nektek minden tabu, ami "nemzeti": ha nemzeti hőseitek is így gondolták volna, még mindig Bécs lenne a fővárosunk....
12. Akadjatok már le a feudális hülyeségekről. Fej föl, körülnéz, látszik, hogy mindenkinek a feje vagy a honokban vagy a másik seggében
+1: alapvetően baromság az egész: közös (igen, kormánypárti ÉS ellenzéki) ünnepség kell. Ha mindenki csak magának kaparja a gesztenyét, akkor már hamis az egész ergo értelmetlen. Ahh, jöjjenek megint a lengyel buszok éltetni a főnököt
+2: Arról azért majd lehet beszélni, hogy végül az oroszok segítségül hívásával lett leverve az egész? Vagy ma már erről sem lehet beszélni?

Pipas 2014.03.10. 15:37:30

@El periodista: "egy szabadságharcról szóló rendezvénynél korlátozni akarja a politikai megnyilvánulást"

Nem a politikai tartalmat, hanem az aktuálpolitikát akarja kizárni, ami egyébként nemes és igencsak vállalható cél. Normális embernek a gyomra kifordul, ahogy több mint száz éve hősi halált halt emberek önfeláldozását Fidesz/MSzP gyalázkodásra használják.

El periodista 2014.03.10. 15:42:06

@Pipas: Pontosan erre írtam azt, hogy tetszik vagy sem, de ezt az ünnepet az egypártrendszer alatt is minden esetben az aktuálpolitikára használták fel, legfeljebb nem lehetett róla beszélni. Sajnos ez a megemlékezés szerintem kb. a II. vh végén értelmét veszítette. illetve nem, csak nem hagyták, hogy az legyen, aminek lennie kellene: valóban egy ünnepnek, egy megemlékezésnek
Az átkosban márc. 15-én (ahogy okt. 23án is) gyülekezési tilalom volt. Ha 3-4 ember álldogált az utcán, rögtön jöttek igazoltatni. Igaz, még kezdő középiskolások voltunk, de nem nem engedték, hogy kialakuljon az, hogy egy tényleg egy ünnep, csak az állandó vegzálást és az állandó szembefordulást (aka mostani aktuálpolitizálás) juttatta mindenki eszébe.

Fulek 2014.03.10. 15:49:42

@Steppenwolf: Ezeket ez a kicsinyke de fontos tény nem érdekli, csak megint azt kiabálhassák cenzúra...

Erre persze nem ugranak: hirek.ma/hirek/gyorshir-orizetbe-vettek-simon-gabort

El periodista 2014.03.10. 15:50:08

hoppá, javítom magam, helyesen:"...kialakuljon az, hogy ez tényleg egy ünnep legyen..."

DezInf 2014.03.10. 16:00:57

@Éhes_ló:

Ejnye paci, nagyon belehúztál :)))
A posztot is olvastad, vagy csak csuklógyakorlat:)))

Az M2 és a Petőfi is közvetíti .... persze csak azt, ami a vezér fülének is kellemes:D

DezInf 2014.03.10. 16:10:10

@Fulek:

A mai feladatodat teljesítetted :)))

Remélem ezért fizetnek neked, főként azért mert a témához is hozzábüfiztél.

Éjjen a Fidex, meg Fulek a legfidexesebb aktívista!
Már ma is jobban tejjesítettetek!!!!

Gyorgy Nagy 2014.03.10. 16:34:11

ZSirfeka. Lehet hogy kicsi Viktorék is fizetnek hapsolsz vagy nem de az egész vàros beszèli hogy a CÖF békemeneten aki részt vesz 2500ft kap.Csak tudhatnán hogy Csizmadija vagy Bencsik mibőltud fizetn?

Szakura 2014.03.10. 16:44:00

@El periodista: miért kellene ugrani a hírre? Simon ott van, ahova tartozik, csak sajnos a milliárdos gázszerelő nem a cellatársa.

Pipas 2014.03.10. 16:46:58

@Gyorgy Nagy: "az egész vàros beszèli hogy a CÖF békemeneten aki részt vesz 2500ft kap"

Nem, nem az egész város beszéli, csak a haverjaid. Az a helyzet, hogy rossz társaságba jársz, semmi másról nincs szó.

fifibá55 2014.03.10. 16:59:57

@Gyorgy Nagy: Lehet erről közelebbit tudni? Mennék legközelebb családostúl..

Gyorgy Nagy 2014.03.10. 19:32:53

Pipas! A Lehel piac rossz társasàg?

Gergo Belovai 2014.03.10. 19:51:56

@-JzK-: nyomorult kis homofób,beszélni magyar?nem? valamilyen nyelven egyáltalán?

Pipas 2014.03.10. 20:50:42

@Gyorgy Nagy: nem tudom, nem járok oda

blr 2014.03.11. 04:42:51

Úgy tűnik, szinte mindenki, aki kommentel, és "nem érti", nem veszi figyelembe:
1. A Red Bull nem szponzor, hanem szervező.
2. Két évvel ezelőtt ugyanígy tiltva volt az aktuálpolitika.
Ebből nekem egyenesen következik, hogy ami változott, az az MTVA megjelenése. Így ez erősen cenzúraszagú...
süti beállítások módosítása