Gyurcsány esete a melegekkel

H_A Címkék: melegek örökbefogadás leleplezés Gyurcsány Ferenc Magyar Nemzet2014.03.01. 11:42

A jobboldali pártmédia, élén a Magyar Nemzettel, már annyi mindent leleplezett az elmúlt négy évben, már annyiféle fajta titkos és kevésbé titkos felvétel a birtokába került, hogy a legújabb lepel lerántása a Fidesz egyetlen komolyan vett ellenfeléről legfeljebb mosolyt csalni képes a nagyívű kiszivárogtatásokba egyre inkább belefáradni látszó arcomra. Mert lássuk be, ha a Magyar Nemzetet kampányidőszakban, vagy azon kívül, télen vagy nyáron álmából felkeltjük, akkor is megbotránkoztatóan nagy ügynek fogja tartani, hogy egy zártkörű szakkollégiumi fórumon - ahol egyébként meghívottként volt jelen a riogatásra, elrettentésre kiválóan alkalmas, örökzöld Gyurcsány Ferenc - a szóban forgó olyat vesz a szájára, hogy engedélyezné a házasságot és az örökbefogadást az azonos nemű párok számára. Vérlázító, fújj.

Bármit is gondolnék erről a kérdésről, azt semmiképpen nem gondolhatom, hogy Gyurcsány a választási kampány hevében szándékosan, előre megfontoltan vetemedett arra, hogy egy megosztó, különböző előjelű indulatok feltüzelésére bármikor bevethető témából próbáljon politikai tőkét kovácsolni. Nem gondolom, hogy a kizárólag egyetemi hallgatóknak tartott előadáson elhangzott "zártkörű vallomásában" bármiféle eget rengető újdonság volna, bár a labda természetesen magas. "A Magyar Nemzet által szenzációként tálalt álláspontot már régen magáénak vallja a DK, noha a lap megpróbálta úgy eladni a most birtokába jutott hangfelvételt, hogy annak kapcsán az őszödi beszédet is felemlegette cikkében" - írja nagyon helyesen a mandiner.hu.

Éppen ezért arra intenék mindenkit - és tudom, hogy Őszödből és az elmúlt nyolc évből még sokáig flottul meg lehet élni a jobboldalon - ne rökönyödjön meg azonnal, zsigerből. Már csak azért sem, mert nyugi-nyugi, sem a DK-nak, sem Gyurcsánynak egy személyben nincs és nem is lesz kétharmada, amelynek birtokában önkényesen alaptörvényt, polgári törvénykönyvet módosítana (lehetőleg ahogy egyesek szokták az ilyesmit, máról holnapra) a megélhetési keresztény oldal megbotránkoztatása céljából.

Ha már a Magyar Nemzet az érdemi leleplezések jegyében nem arra vállalkozott, hogy mondjuk a pártok választási programjait szivárogtassa ki, mi lenne, ha ezt a megrázó gyurcsányi felvetést olcsó hisztériakeltés helyett egy széleskörű társadalmi-szakmai párbeszéd alapjának tekintenénk? Ezt javaslom egyébként Gyurcsánynak is: lassan a testtel, és azzal a törvényjavaslattal, ha azt akarja, hogy mélységesen liberális elveit komolyan vegyék széles e hazában.

Tudom, hogy már a rezsicsökkentés diadalában, a Simon Gáborok korrupciós ügyeiben sem bízik eléggé a jelenlegi kormánypárt, így Gyurcsány Ferencet naponta kötelező előkapni különféle világraszóló kiszivárogtatások címszavai alatt, de ez a legújabb melegekkel való riogatás még akkor is visszatetsző lenne nekem, ha ahhoz a réteghez tartoznék, amely keresztényi erkölcsökre hivatkozva minden bevezető nélkül felrúgná ezeket a mocskos buzikat a holdba. Nehogy már házasodni, örökbe fogadni akarjanak.

De hogy mit gondolok tulajdonképpen erről a kérdésről? Azt, amit eddig is gondoltam: a nyitottság, egy összetett társadalmi probléma megértésének és orvoslásának jóhiszemű szándéka sokkal közelebb áll a keresztény és demokrata értékrendszerhez, mint a szemforgató elutasítás. És miközben persze lehet azt mondani, hogy ettől a kérdéstől sokkal fontosabb, égetőbb problémák foglalkoztatják a magyar társadalmat így választások előtt, mellékesen hozzáteszem: egy másságát felvállaló embernek legalább annyi joga van példás gondossággal, odafigyeléssel és felelősséggel gyereket nevelni, mint az egyház berkeiben burjánzó pedofíliát hallgatásával helyeslő, az asszonyverés fölött szemet hunyó, vagy saját agresszivitását a vak komondorra fogó keresztény honatyának.

Mint ahogy az egyneműek házassága és örökbe fogadáshoz való joga egy puszta lehetőség, a nőből és férfiból álló család definíciója lehetne akár egy egymást szerető emberpár valóban emberhez méltó kapcsolata. Nem kötelező, csak lehetőségként mondom. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr135837071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 16:44:33

Gyurcsány célja az Összefogás drasztikus veresége, ezért beszél hülyeségeket.

Mensikov 2014.03.02. 10:04:47

Jaj má megint előkerült az egyházi pedofilia meg az asszonyverés.
A baloldal meg ezt húzza elő naponta...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 10:19:21

Nem értem a problémád ostoba MSZP csicska !

Mondta vagy nem mondta Gyurcsány hogy buzik fogadhassanak örökbe kitaszított és befolyásolható árvákat ?
Mondta.

Egyetért ezzel a társadalom többsége ?
Nem.

Ennyi a történet.

Karipapa01 2014.03.02. 10:25:22

@Mensikov: Ne panaszkodj. A kártyában is a piros királyt a piros ásszal kell megütni. Itt a Magyar Nemzet hívta le a piros királyt, ők kezdték.

kovi1970 (törölt) 2014.03.02. 10:27:53

Gyurcsány egyszer már összehozta a Fidesznek a kétharmadot, úgy tűnik most is sikerülni fog neki.
Feri minden megszólalása hatalmas ajándék a Fidesznek.

berne 2014.03.02. 10:28:37

"Bármit is gondolnék erről a kérdésről, azt semmiképpen nem gondolhatom, hogy Gyurcsány a választási kampány hevében szándékosan, előre megfontoltan vetemedett arra, hogy egy megosztó, különböző előjelű indulatok feltüzelésére bármikor bevethető témából próbáljon politikai tőkét kovácsolni."

Mondjuk, itt mérhetetlen tévedésben vagy. Vagy pedig szándékosan írsz ilyeneket.
Pont Gyurcsány az, akitől simán kitelik, hogy szándékosan, provokatív céllal, ilyen, a társadalmat megosztó témából politikai tőkét próbáljon kovácsolni.
Egész mostani szereplése a provokáció köré épül.
Mondjuk, szerintem ott tévesztette el, hogy aki eddig is bírta, az úgyis rá szavaz, azaz nem lettek többen. Akik pedig vacilláltak, azok közül jó soknak-köztük nekem is- elfogadhatatlan ez a provokáló, a másik oldalt démonizáló stílus, és inkább nem mennek el, vagy keresnek másik pártot, de nem az összefofást.
Mert ne tévedjenek meg a Jávor Benedekek, nem mindenki képes arra, hogy befogott orral szavazzon Gyurcsányra,arra az emberre, akivel szemben ők létrejöttek, csakazért hogy Orbán menjen.

Sir Galahad 2014.03.02. 10:29:00

Nincs igaza a szerzőnek: ebbe a sorba igenis jól beleillik ez a legutóbbi ámokfutás. Ez igenis kényes téma, és amit Fletó mondott, azt a nagy többség élesen ellenzi.

Én annak a rejtett kamerás felvételnek az előbukkanását várom, amin az látható, hogy a Fidesz valamelyik prominense titokban találkozik Gyurcsánnyal, megköszöni neki a kampányban a Fidesznek eddig tett szolgálatait, esetleg még egy nagy kötegpénzt is átad neki - mondjuk viszkisdobozban, 240 milliót. És megkéri, hogy a hátra lévő egy hónapban is mondjon hetente legalább egy olyan beszédet, amivel bizonytalan szavazók tömegeit riasztja el a baloldali pártszövetségtől.

Bölcsészmérnök (törölt) 2014.03.02. 10:31:37

Hajrá Feri!
Ne állj meg félúton!
Követelj jogokat az állatokkal szexelőknek is!

kohn-orsós-munteanu-francois 2014.03.02. 10:35:15

@Bölcsészmérnök:

a sikhülye primitiv tajparaszt bunkóknak is!
ja hogy nekik megvan minden joguk?

De kérem, én ott sem voltam! (törölt) 2014.03.02. 10:38:50

@Sir Galahad: Tényleg gyanús, hogy Gyurcsány kinek is dolgozik valójában, hiszen minden megnyilvánulása a Fideszt erősíti.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:47:28

A Keresztény (és más ) egyházak akkor tiltakozhatnának JOGOSAN melegeket érinto liberális megkozelítés ellen,...ha NEM lenne koztuk meleg...
De amíg Semjén a szóvivojuk....

torró 2014.03.02. 10:47:56

Ráteszek még egy lapáttal. Szóval, én hallottam olyan dolgot, hogy annak idején, a Feri, meg a Viktor, egyezséget kötöttek, miszerint kell a 8 év mindegyik kormánynak,és azután váltanak. Hülyeség?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 10:48:02

@kovi1970:

:-)

Igen, valahogy így van.

Aki esetleg még gondolkodott azon, hogy a Fidesz ellen az Összfogásra szavazzon, az már ezek után lemondott e vad ötletről.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:48:56

@Bölcsészmérnök:
"Követelj jogokat az állatokkal szexelőknek is! "

Így van "mérnok úr ",...legalább anyád is felemelt fejjel járhatna...

Danubium 2014.03.02. 10:50:01

"Mint ahogy az egyneműek házassága és örökbe fogadáshoz való joga egy puszta lehetőség, a nőből és férfiból álló család definíciója lehetne akár egy egymást szerető emberpár valóban emberhez méltó kapcsolata."

1. Tudtommal minden ember "egynemű", születési rendellenességeket kivéve, úgyhogy ez ökörség.

2. Agyonidealizált parafíliák kiélését "szeretetnek" hazudni annyi, mint szart se tudni a szeretetről.

3. Senki nem hatalmazott fel megmondani, mi számít "emberhez méltónak".

Az ilyen gusztustalan, nyálas csöpögés kizárólag ön- és közbecsapásra jó, mint látszik.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:50:27

@kohn-orsós-munteanu-francois:

"a sikhülye primitiv tajparaszt bunkóknak is!
ja hogy nekik megvan minden joguk?"

Zagyva Gyula ? a Parlamnetben...és nem takarító személyzet !!!

Gérard Duchemin (törölt) · http://sorbuvar.blog.hu 2014.03.02. 10:51:00

@De kérem, én ott sem voltam!: Gyurcsány akár megint összehozza a Fidesznek a kétharmadot, mert az MSZP szétverése a politikai túlélésének záloga.
Azt viszont nem értem, hogy ezt miért nem látják az MSZP-ben?

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:53:46

@maxval a gondolkodó birca:
"Aki esetleg még gondolkodott azon, hogy a Fidesz ellen az Összfogásra szavazzon, az már ezek után lemondott e vad ötletről. "

Óriási tévedés !

Ha Feri a nyílt utcán kefélné meg Mesterházit és kozben Bajnait szopná ,...akkor is rájuk szavaznék , mert Orvbán az EGÉSZ ORSZÁGOT KÚRJA ÉS SZOPATJA !!!!

dual824 2014.03.02. 10:54:58

Ettől a beszédtől sem kevesebb, sem több szavazója nem lesz sz Összefogásnak.

Danubium 2014.03.02. 10:55:40

@dr kíváncsivagyok: Te egy gyűlölködő, bigott náci vagy, mesterséges normák címén megbélyegzel és kirekesztesz másokat, csak mert máshogy szeretnek.

www.beastforum.com/
www.ipce.info/host/radicase/index.htm

Művelődj mások szexualitásáról, mielőtt ítélkezel.
^_^

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:04:42

@dr kíváncsivagyok:

Te törzsszavazó vagy. De a választást nem ti döntitek el, hanem a hozzám hasonló pártfüggetlenek.

Bölcsészmérnök (törölt) 2014.03.02. 11:08:36

@dr kíváncsivagyok: Érted dolgozik a Feri, amikor azért harcol, hogy ne kelljen szégyenkezned, a zoofiliád miatt.

Amocsok 2014.03.02. 11:10:09

@maxval a gondolkodó birca: Na, látom hoztad az egész nyájat bégetni. :) De a bégetés, akármennyien, akármilyen hangosan is bégetnek, csak bégetés marad.
Nem csak a melegekről beszélt Feri, mondott ő már olyat is, hogy felmondaná a vatikáni szerződést. Ó, jajh! Micsoda skandalum. Meg mondott ő olyat is, hogy ezekkel a véleményekkel a DK egyedül van, így az összefogáson belül ezek nem aktuális kérdések. Csak a hangos bégetéstől már hallás károsodottak lettetek, oszt azt hallotok, amit akartok, vagy amerre a fantáziátok szárnyal. Birka populista banda vagytok, amelyik a birka populista politikus hátsójából lóg ki. Jobbra megy, jobbra mentek, balra megy, balra mentek, vágóhídra megy, hát követitek. Gyurcsótány azt mondja, amit a dologról gondol. A másik meg leveledzik először, és amitől nem gurul a szekere abban kussol nagyokat (abortusz törvény szigorításának kísérlete, ugyi). De nektek ez tetszik, hát ez tetszik. Az evolúciónak is működnie kell valahogy.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:16:02

@Amocsok:

Nem érted. Nem azzal van gond, hogy Gyurcsánynak van egy adott véleménye. A gond az, hogy jelenleg ő egy szövetség része, s e szövetség zöme más véleményen van. Ezen kivül még a ballib törzsszavazók nagyobb része sem akar homokos házasságot, örökbefogadást. Nem beszélve a pártfüggetlen szavazókról.

Szerinted jó kampánytaktika, ha valaki olyan témát dob be, melyet a többség ellenez? Ezzel meg lehet nyerni szavazókat?

Ez kb. olyan, mintha az ellenkező oldalon kiállna egy fő fideszes és kijelentené, hogy az abortuszt be kell teljesen tiltani. Az is olyan téma, melyet még a fideszes törzsszavazók zöme sem támogat.

Érted már? Vagy inkább nyomod tovább a pártlemezt?

csak egy néző (törölt) 2014.03.02. 11:16:13

Nehéz eldönteni, hogy mi lehet Gyurcsány célja az ilyen gondolatokkal. Úgy érzi, hogy minden rendben van ebben az országban, és már csak a fartúrók problémáját kell megoldani a Kánaán eljöveteléhez?
Vagy lehet, hogy csak saját politikai céljai eléréséhez használja fel a buzikat?

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:16:31

Gyurcsánynak az az érdeke hogy Atesz minnél nagyobbat bukjon.

Ebben találkoznak a fidesz-gyurrrrrcsány érdekek.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:24:14

@maxval a gondolkodó birca:
" De a választást nem ti döntitek el, hanem a hozzám hasonló pártfüggetlenek. "

Ez a szerencsénk...hogy orvbán seggétol barna a nyelved ,..de te párfuggetlen vagy...

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:26:09

@Bölcsészmérnök: Anyád a legnagyobb kost valsztotta ki a nyájból hogy téged letrehozzon...

Amocsok 2014.03.02. 11:26:50

@maxval a gondolkodó birca: Birka vagy te birca! Mondom, hogy nem hallod a bégetéstől az erdőt. Neked az tetszik, hogy ha a cáratyuska elszellenti magát, akkor minden birkája kéjesen beleorrol a levegőbe, majd ő is megpróbál kierőszakolni magából egy pukikát. Azt sem érted, hogy francot sem érdekel, ha egy közösségen belül több nézetet vallanak, ha el tudnak fogadni egy közös célt. Attól az egyén véleménye még vélemény. De mit ugatok itt neked? Azt sem értitek már, hogy mi az az egyéni vélemény. Még hogy én nyomatom a pártlemezt, te..., te birca.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:27:36

@dr kíváncsivagyok:

Ez csak azt bizonyítja, hogy te fanatikus párkatona vagy. Minden fanatikus pártkatona meg van győződve róla, hogy a függetlenek csak aljas, álcázott ellenséges pártkatonák.

A te fideszes verziód meg komcsinak szokott hívni engem.

Amocsok 2014.03.02. 11:33:18

@maxval a gondolkodó birca: Megmondta, hogy most nem aktuális. Te elolvasod, hogy én mit írok? Vagy csak nekem kell téged? Arról beszélek, hogy nem érdekel hány idióta fidesz meg "keresztény" szavazót veszít Gyurcsótány, de legalább a saját (pártja) véleményét mondja. Ha meg a saját szavazóiból veszít, hát abból. Neked az mit fáj?

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:40:54

Gyurcsányoztok bazmeg,...oszt olyan tálentumok vezetik az országot , mint Kósa Lali...
Egyugyu egy tajparaszt és a Fidesz második embere...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:42:07

@Amocsok:

Az, hogy eleve felvette, önmagában már hiba.

A Fidesz 2002-es vereségét gyakorlatilag egy darab fideszes egy darab hülyesége okozta, emlékszel?

Persze Gyurcsány egyáltalán nem hülye, sőt Orbán és ő a két legprofibb magyar politikus. Így nem hólyeségből tette ezt, hanem előre megfontoltan. Miért? Mert nem célja most a Fidesz legyőzése, ő Bajnait és Mesterhéázyt akarja legyőzni idén.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:42:15

@maxval a gondolkodó birca:
"A te fideszes verziód meg komcsinak szokott hívni engem. "

Tejjes joggal...
A komcsik mind a Fideszben vannak !

Ramil Safarov 2014.03.02. 11:45:52

Mocskos buzik !
Mocskos Gyurcsany !!
Mocskos mszp !!!
Mocskos zsidok !!!!

Amocsok 2014.03.02. 11:48:08

@maxval a gondolkodó birca: Összeszedem magam, nyugalom!
"Az, hogy eleve felvette, önmagában már hiba."
Ha egy párt elmondja a véleményét, az hiba? Sunnyognia kellen, mint... tudjuk kiknek? Akiknek a választási programjában egy kumma szó sem volt arról amit tesznek? Tetszik a hazugság?

"...egy darab fideszes egy darab hülyesége okozta, emlékszel?"
Nem. Ha a köteles beszédre gondolsz, engem nem hatott meg. Nem osztott, nem szorzott.

"... ő Bajnait és Mesterhéázyt akarja legyőzni idén."
Komolyan? Nem buta (írod), de olyannal akarja legyőzni őket, amit azok szavazói is elutasítanak? Majd még keresem szavaid mögött a logikát.

Amocsok 2014.03.02. 11:50:48

@Ramil Safarov: Érvelésedben van jelentősége az írásjelek számának?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:50:51

@Amocsok:

Látom csak a Párt üzenetét nyomod, nem akarsz gondolkodni. Ez a te bajod.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:53:23

@maxval a gondolkodó birca:

"Ez csak azt bizonyítja, hogy te fanatikus párkatona vagy"

Ez konkrétan nem igaz...
Nekem teljasen mindegy , hogy melyik DEMOKRATIKUS párt zavarja el Orvbánt...ha lenne aseélye az LMP - nek ,..akkor rájuk szavaznék...
De nincs más , csak az Osszefogás !!!!

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 11:55:41

@Ramil Safarov:

"Mocskos buzik !
Mocskos Gyurcsany !!
Mocskos mszp !!!
Mocskos zsidok !!!! "

Kósa úr,..leereszkedett kozénk ?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:57:10

@dr kíváncsivagyok:

Jelenleg a nép zöme fideszes, így nem lesz elzavarva Orbán. Majd 4 év múlva más lesz a hangulat. S Gyurcsány ezt jól tudja, ezért is irányul harca másra.

Amocsok 2014.03.02. 11:58:29

@maxval a gondolkodó birca: Ez a válaszod arra, hogy minden logikát nélkülözve hadoválsz? Mi a párt üzenete? Halljam!

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 12:02:37

@Ramil Safarov:
"Mocskos buzik !
Mocskos Gyurcsany !!
Mocskos mszp !!!
Mocskos zsidok !!!! "

Ez a Fidesz , vagy a Jobbik választási kampánya ?

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 12:03:58

@maxval a gondolkodó birca:
"Jelenleg a nép zöme fideszes, így nem lesz elzavarva Orbán."

Ja,...mint 2002 - ben....akkor is sokan voltatok...

Amocsok 2014.03.02. 12:04:46

@maxval a gondolkodó birca: Oszt má mé lenne más a hangulat? Rezsi már nem lesz, Paks dübörög, kiadunk pár menedékjogot kérőt mindenféle baráti keleti diktatúrának, Papcsák úrnak eszébe jut, honnan dőlt a lé, Rózsáról iskolát neveznek el, Tónit végre beszavazzák a VV-ba...
Mire gondolsz?

Amocsok 2014.03.02. 12:08:06

@maxval a gondolkodó birca: Akkor az vagyok. Nem téged árullak el. Mi van a csóka csákóján? Millen kereszt? Vagy a bal..., az a másik bal?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:09:21

@dr kíváncsivagyok:

Más a helyzet. Akkor a Fidesz előnye pár százalék volt csak. S a ballib oldal sikeresen ledolgozta ezt a kampányban. Most az előny sokkal nagyobb és a ballib kampány meg eleve buta, csak a Fideszt segíti.

2002-ben szavaztam egyébként utoljára a Fideszre. Azaz én nem vagyok jó példa.

IPetya 2014.03.02. 12:10:39

Régen a baloldal remekül működő ügynöke Torgyán József volt. Úgy látszik a Fideszt tanulva a baloldaliaktól beszervezte Gyurcsány Ferencet, aki méltó versenytársa Az ügyvéd úrnak.
Sajnos el kell sütnöm a régi viccet, mert egyre aktuálisabb lesz!
Két férfi beszélgetett amikor az ország elhagyása, de még a tervezése is büntetendő volt.
El kell hagynom ezt az országot!
Miért?
Régebben tiltották a homoszexualitást, most megtűrik!
Én nem várom meg, hogy kötelező lesz.
Most merre lehet menekülni?

kovi1970 (törölt) 2014.03.02. 12:11:28

@Amocsok: : Az MSZP szavazói jelenleg elutasítják ugyan Gyurcsányt, de ez hatalmasat fog fordulni a választások elvesztése után. Az MSZP-ben katasztrofálisan gyenge az utánpótlás. Nem lesz kire lecserélni Mesterházit, és akkor jön majd el Feri ideje.
Birca pedig nem Fideszes, csak realista.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:11:44

@Amocsok:

Mert a Fidesz nem fog tudni 2014-2018 között sem elérni életszínvonalnövekedést, s 2018-ban már kevés lesz a választások megnyeréséhez a "csak nehogy visszajöjjenek a ballibek" érv. Ki fog alakulni egy jobboldali párt is addigra, s a Fidesz veszíteni fog.

Jenyei 2014.03.02. 12:11:46

@maxval a gondolkodó birca: és neked mi a célod ezzel a baromsággal?

Jenyei 2014.03.02. 12:12:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: de f@szkalap, tudod-e, hogy a FIDESZ-nek ki a kampány-főtanácsadója? Te agyhalott f@szkalap.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:17:00

@maxval a gondolkodó birca: '2018-ban már kevés lesz a választások megnyeréséhez a "csak nehogy visszajöjjenek a ballibek" érv.'

- Ez így van.

'Ki fog alakulni egy jobboldali párt is addigra'

- A ballib választói bázison? Ugyanmár.

taka2 2014.03.02. 12:17:25

Nem mindegy, hogy egy politikus mit mond?
Nagy valószínűséggel hazudik.
Mint ahogy a legtöbb ember.

Amocsok 2014.03.02. 12:19:37

@kovi1970: Igen? És? Változtat ez valamit azon, hogy Gyúrcsótány felmondaná a vatikáni szerződést, vagy bővítené a melegek jogait?
Nem értem. Az most hirtelen valami rossz dolog lett, hogy egy párt esetleg szétver és beolvaszt magába más pártokat? Mióta?

Amocsok 2014.03.02. 12:21:10

@maxval a gondolkodó birca: Hát?! Valamikor veszítenie kell neki is. Reméljük, választáson!

kovi1970 (törölt) 2014.03.02. 12:28:17

@Amocsok: Nekem nincs semmi bajom azzal, hogy Gyurcsány szétveri a baloldali riválisait és új pártot épít a romokon. Hajrá Feri!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:32:09

@Muzsikok közt:

Nem, hanem a fideszesek zöme rá fog jönni, hogy a Fidesz NEM rendes jobboldal. Lengyelországban is így bukott meg a Fidesz helyi verziója, nem a poszkommunisták vagy a ballibek buktatták meg, hanem egy jobboldali konzervatív párt.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:33:09

@Amocsok:

A KDNP megszűnt 15 éve. A mai KDNP csak egy Fidesz-ügyosztály.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:34:45

@Amocsok:

Nem, ez egy eredeti választási plakát a Horthy-korból. Semmi köze a mai pártokhoz.

Amocsok 2014.03.02. 12:40:44

@kovi1970: A szövetségesei előtt ismert volt, hogy a vatikáni szerződést felmondaná. Gyanítom, a melegek dolgában is ismerték az álláspontját. Ennek ellenére szövetségre léptek vele. Ha rosszul döntöttek és ezek lesznek az okai a megsemmisülésüknek (erősen kétlem), úgy jártak. Én anarcholiberális kommunista vagyok, és nagyon unom már a töketlenkedéseiket. De ha Mesterházy vagy Bajnai kerülne ki győztesen (vagy egy negyedik ismeretlen), akkor úgy. Ne állítsunk mesterséges gátakat az evolúció elé!

zobod 2014.03.02. 12:48:50

Gyurcsány csak majmolja amit a nyugati liberális mainstream felkarol. Nem azért, mert őt ez érdekli, hanem azért mert már csak ebben a nicheben van számára hely a közéletben. Nagyon súlyos dolgokat tudhat az mszp politikusairól, ha ezzel a semmi támogatottsággal, megvetettséggel és utáltsággal az mszp lista harmadik helyére felvették.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.03.02. 12:52:59

Magyar Polgárok Egyesüljetek!

Előre! Ma a baloldalt és jobboldalt a proletárok és dolgos földműves parasztok ellenségei irányítják! Farkasok vannak a Bárányok közt!

Még nincs minden veszve! Meg lehet tisztítani a szocialista pártokat és a munkáspártokat, az oda alantas módon, hazugságokkal beszivárgó nagytőkés kapitalista burzsóá elemektől, akik a dolgos termelő munkásnépet félrevezetve, imperialista nagytőkés fasiszta egyeduralomra törnek, az emberek vad nacionalista érzelmeit felkorbácsolva és egymás ellen uszítva az elvtársakat!

Ki a pártokból a mussolini fajta fasiszta gyártulajdonosokat, a bankárokat a kereskedő élősködőket! Ma ezeket a pártokat a dekadencia és protekcionizmus posványos mételye fertőzi! A tisztességes dolgos verejtékből élő munkásembernek érdekeit elnyomó népirtó terroristák, foglalják el az őket megillető helyeket a parlamentben (gulágban)!

Magyar Polgárok egyesüljetek! Ne hagyjátok, hogy az érdek-képviseleti egyesületeitekbe olyanok szivárogjanak be, akiknek az az érdeke, hogy minél jobban kihasználjanak benneteket!

Előre! Rendületlenül! Elő a sarlót és kalapácsot!

Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll!

Ezek az antik anti szociális elemek, társadalmunkra bomlasztóan hatnak! A politikai hulliganizmus biztosítja a korrupció melegágyát és az erkölcstelenség elharapózását!

Nincs más megoldás! Fel kell számolni az imperialista törekvésekre törő nagytőkés mussolini fajta nagytőkés fasiszta nézeteket valló szubcensziákat a politikai életben!

Társadalmunk szociális létbiztonságának megőrzése érdekében, érvényesíteni kell a proletár testvériség szellemét, a társadalmi egyenlőséget!

Bolsevik nép! Egyesüljetek a mensevik gazdag burzsoá elnyomók ellen!

Idézem dicső nagy vezetőinket! Ez a harc lesz a végsőőő!

Mindenkinek joga van a munkához! Ezért a kapitalista szempontú automatizációt ellensúlyozni kell, tehát a társadalmi létbiztonságú munkaelosztást ki kell eszközölni!

A szükségletek állandóak, de a munka mennyisége lecsökkent a termelés automatizált felgyorsulásával!

Újra internacionálé kell! Már nem elég a 3x8 óra! Mától proletár testvéreim, a 4x6 órát kell bevezetni, hogy eltűnjenek az éhező munkanélküli naplopó tömegek!

Testvéreim! A megoldás a kezetekben van! Munkás ököl vas ököl, oda sújt ahova köll! Nincs más megoldás jövőnk és jogaink biztosítása érdekében, mint a munkás osztály hatalmát visszaállítani!

Földművesek! Harcoljátok ki a szabad piaci kereskedelmet, ahol adószám és megbélyegzés nélkül eladhatjátok a termékeiteket!

Előre! Rendületlenül és rettenthetetlenül!

Pomegájcse...

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:56:36

@maxval a gondolkodó birca: 'Nem, hanem a fideszesek zöme rá fog jönni, hogy a Fidesz NEM rendes jobboldal.'

Ez lehetséges, de ehhez sok sok pógárosodott pógár kell, ez a réteg meg még meg is gyengült a válságban.

Amocsok 2014.03.02. 12:59:01

@Con Storm: Jó az indítás, de utána nem egészen értem. A jobboldali szocialistákat és munkáspártokat is ostorozod, vagy az majd egy külön röpcsi lesz?

Lali73 2014.03.02. 13:05:01

"Mint ahogy az egyneműek házassága és örökbe fogadáshoz való joga egy puszta lehetőség."

Magyarországon szerencsére nem. És belátható időn belül nem is lesz az.
Persze nyugodtan lehet érte kampányolni továbbra is. Az embereknek valóban nem ez a legfontosabb problémájuk, de annyira még egészséges gondolkodásúak, hogy az ezzel kampányolókat nem juttatják hatalomra.
Angliában sem kampányolt ezzel Cameron, mielőtt elfogadta, vélhetően a liberális koalíciós partner nyomására.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.03.02. 13:18:01

@Amocsok: A nagytőkés mussolini fajta fasisztákat... bankárokat, kereskedőket, gyárosokat... Milyen szocialista az olyan, aki nem szakszervezeteket vezet, vagy nem valamilyen szociológiai végzettsége van?! Semmilyen.. az csak belehazudik mindenki pofájába, hogy minél jobban el tudja adósítani, minél jobban ki tudja zsigerelni a gyárában, és minél jobban átvághassa a boltjában...

A fasiszták sosem tudnak vezetni egy makrogazdaságot, mert a makrogazdaság érdekei ellentétesek a mikrogazdaságokéval! A makrogazdaság érdekei, ne legyenek az állampolgároknak adósságai, mert úgy nem kell a jövedelmük egy részét kamatra fordítani, és így magasabb a vásárló erő! A makrogazdaság érdeke az, hogy minél kisebb legyen az egy főre jutó munkaidő, hogy a munkavállalók ne sorba álljanak a munkáért, hanem úgy kelljen versenyszerűen minél magasabb bérért fölvenni őket... a makrogazdaság érdeke az, hogy az árukon az árrés minél alacsonyabb legyen... hogy a termékek minél jobban oszoljanak el a néprétegek közt... Az elmúlt 24 évben, gyakorlatilag fasiszta gazdasági szempontok érvényesültek...

Lali73 2014.03.02. 13:25:33

Ami a médiát illeti: ha nem tetszik a Magyar Nemzet, akkor ne olvasd. Ha a te ízlésednek inkább az kell, ott a Népszava meg a Népszabadság. Ez a két lap még mindig itt maradt a múlt rendszerből, a vasfüggöny lebontása után is, hogy a baloldali igényeket kielégítse. Sokakat inkább ezek mosolyogtatnak meg, ha egyáltalán van még hozzá gusztusuk, beleolvassanak.

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 13:26:21

Az a ballibsik baja, hogy olyan az egyik főemberük, akit nem is kell fikázni.

Elég csak mutogatni és hagyni, beszéljen csak.

ben2 2014.03.02. 13:35:06

A Magyar Nemzet "leleplezése" nem azért érdekes a kampány közepén, mert hú a melegek így, hú a megeleg úgy. A jobboldal álláspontja a kérdésben ismert és a liberálisoké is, nem ez a kérdés fogja eldönteni az amúgy már erősen eldőlni látszó választásokat.
Ami érdekes, hogy miért kell egyáltalán "leleplezni" egy magát demokratának nevező párt programját?
Az überdemokraták zárt körben, a sajtónyilvánosságot kizárva hirdetnek olyan programot, amiről tudják, hogy súlyos százalékokat veszítenének, ha nyíltan tennék, azaz a választók többségének akaratával szemben akarnak fontos társadalmi kérdésekben kisebbségi akaratot érvényesíteni. A demokraták. Nem az orbánfasiszta mutyitrafikosok, hanem a demokraták.
A post író tehát jobban tenné, ha mielőtt keresztény értékrendről okítaná a keresztényeket, előbb talán demokráciából leckéztetné a "demokratákat".

szemtanú 2014.03.02. 13:44:02

Nos, az látszik, hogy itt Böszmefogás lett az összeborulásból.
Egyébként, mi az, hogy "zártkörű szakkollégiumi fórum"? Ez valami titkos társaság? Kik alkotják, csupa meleg vagy bárki akit érdekel?
Mellesleg az nagy tévedés, hogy csak Orbán a megosztó politikus, sajnos túl sokan vannak.

Pipas 2014.03.02. 14:12:19

@ben2: "a sajtónyilvánosságot kizárva hirdetnek olyan programot, amiről tudják, hogy súlyos százalékokat veszítenének"

Nos, igen. Nem először teszik ugye...

bivalybasznád 2014.03.02. 15:14:31

én a post alapvetésével tökéletesen egyetértek. mi a faszt kell ilyen témákon a kormányoldalnak hintázni, gyurcsány minden mondatkezdő "a" betűje mögött világméretű nemzetvesztést láttatni? gyurcsány és a pártja azt gondol egyes kérdésekről amit akar. jó lenne ha mély erkölcsűek a tükörbe lesnének (majd leköpnék a tükörképüket), mivel pl. az állami szférában olyan félelemre, megfélemlítésre alapozott "igazgatást" visznek, hogy csak na.

jogalany 2014.03.02. 15:17:48

@kovi1970:
Mondom, hogy O.V. és gyurcsány 2006-ban megegyezett, 8 év nekem 8 év neked.
Pont ezt hajtják végre.
Bármivel zsarolta meg az MSzP-t gyurcsány, az nem ártott volna annyit, mint hogy bevették a listájukra.
Min. 4 évre állandósították maguk mellé az ármányt és árulást.
Még van idő kirúgni.

Amocsok 2014.03.02. 16:11:16

@Con Storm: Ha jól értem, de csak ha valóban jól értem, akkor, mondjuk Ferenc és testvérei meg néhány hasonló kolduló rend felelne meg az ízlésednek, bár szociológiai végzettségük nekik sem nagyon lehetett. Ami azt illet, nekem nincs adósságom, így elvileg kamatot sem fizetek magam miatt, csupán mások helyett. A rövidebb munkaidő tetszik (meg a teljes foglalkoztatás..., nem volt már ez?), de csak ha marad a bér. Magasabb bért, azt hogy? Nyomdai megoldások is szóba jöhetnek? Az apró fillér támogatandó gondolat, ha a munkaadó képes úgy is megélni, egyébként éhen pusztul az egész láncolat.
Attól tartok, nem bírtam felfogni a gondolataidat, ha csak nem nagy vezérünk gondolatai ezek, és csak a nyelvedet köszörülöd rajta.

Amocsok 2014.03.02. 16:16:28

@jogalany: Tisztelt Bíróság! Kiegészítem a vallomásomat. Nem csak Dániel és Pelikán egyezett meg a nyolc éves ciklusokban, hanem Vona is."
Így már teljesen érthető a Fidesz és MSZP mutyizása, és a Jobbik előretörése.

Amocsok 2014.03.02. 16:20:50

@Pipas: Szerintem nem is utoljára. De tehetik, mert a politikai ellenfeleik is ezt a játékot űzik.

jogalany 2014.03.03. 16:52:19

@Amocsok:
Minden történés, csak egy módon indokolható ugyanazon gondolatmenettel, ez a két párt vezető megállapodása.
Igaz ezzel Gyurcsány hátbadöfte a saját pártját, most valamivel megzsarolta, de a zsaroló sosem áll meg, ezt jobb ha tudják az MSzP-nél.
A jobbik mostani előre törése könnyen leszorítható, pl. hogy az elnökhelyettes besúgó és ügynök volt, vagy a Vona család, Gyöngyösi zsidó eredete, stb. , szóval ez nem gond.

Amocsok 2014.03.04. 15:56:02

@jogalany: "A jobbik mostani előre törése könnyen leszorítható,..."
De én nem látom, hogy valaki le akarná szorítani. Mondom én, hogy Vonával is megállapodtak.

jogalany 2014.03.05. 08:31:45

@Amocsok:
És az LMP-vel is, akiknek segítenek (a fidesz) a bejutásban.
Már a jobbikban történt anno hatalom átvételnél megfigyelhető Vona furcsa és gyors előre törése, majd maga mellé olyanokat vesz akik nem igazán oda tartoznak lásd Szegedi csanád esete, de rajt kivűl is van még vagy 7 - 9 hasonló pl. az egyik elnökhelyettese, aki sosem volt pesti srác, de annál inkább a hatalom embere, majd az MDF -nél ügynök és átküldve a jobbikhoz.
Vagy a gyöngyösi libling, aki zsidó származása ellenére zsidózik az ország gyűlésben. Azonnal le kellett volna mondatnia.
Csak a hülye hiszi, hogy a fekete egyenruha, a Horthy imádat, a csendőrség utáni vágyakozás a véletlen , vagy a tagság akaratának megnyilvánulása. Ezek mind taszítóak a magyar váálasztópolgárok számára, de erőltetik.
Egy esetet sem tudok, amikor a valódi problémákat szerették volna okosan, ésszel megoldani.

Amocsok 2014.03.05. 13:25:47

@jogalany: És akkor a fidesz után jobbik, majd lmp, és csak utána gyurcsány? Elég hamar kezdte a hajrát.
süti beállítások módosítása