Felcsút nem politikai ügy?

H_A Címkék: faluház Orbán Viktor Felcsút Mészáros Lőrinc2014.02.01. 18:17

Sok minden fog még történni Felcsúton - olvasom a sokunk számára akár egy kiadós fenyegetéssel is felérő miniszterelnöki üzenetről szóló hírt. Az a helyzet, hogy Felcsúton nem volt még faluház, úgyhogy én a magam részéről örülök, hogy most már ebben sem szenved hiányt a település. De annak talán még jobban, hogy ha már ünnepélyesen átadták az épületet, a település híres szülöttének is jutott pódium egy 7 perces felejthetetlen szereplésre. Fogalmam nincs, mi mindenre gondolhatott politikai ellenfeleinek célzott pökhendi eszmefuttatásában a miniszterelnök úr, de egyáltalán nem csodálkoznék, ha már a rezsicsökkentés emlékparkját, a nemzeti trafikmúzeumot, vagy az EU elleni szabadságharc kutatóállomását terveznék a "csúnyácska víztorony" tövébe, a nemlétező faluközpontba. Mondjuk a stadion és a repülőtér közé elkelne egy metróvonal is, de nem akarok ötleteket adni, a helyzet már régen nem komikus.

Talán ezért is van az, hogy egyre nehezebb józan ésszel értelmet találni ezekben az egyre gyakoribb, egyre gátlástalanabb Orbán-féle öntömjénező, lábszagú anekdotázásba burkolt litániákban, nekem őszintén egyre komolyabb aggályaim vannak az ország első emberének mentális egészségi állapotával kapcsolatban.

Akárhogy gúnyolódnak, akárhogy támadnak is, az országot építeni fogjuk. Itt Felcsúton és az ország minden pontján. (...) Magyarország olyan ország, ahol ha a miniszterelnök falujában történik valami, abból politikai ügy lesz. (...) Azon dolgoznak, hogy magyarnak lenni továbbra is felemelő érzés legyen, és legyen kifizetődő is. Sok minden fog még történni Felcsúton, üzenem a politikai ellenfeleinknek, mert hiába csinálnak ezekből a kérdésekből politikai ügyet, az élet már csak olyan mifelénk, hogy a karaván halad, és haladni fog a jövőben is.

Ha figyelmen kívül hagyom is esetleg, hogy Orbán a Hír TV manipulált felvételére hivatkozva, visszataszító módon poénkodott Mészáros Lőrinc polgármester nyakával, amelyben szerinte sem úttörő nyakkendő nem volt, sem kötél nem lesz (érdekesen hangzó viccelődés ez egy politikai pályafutását KISZ-titkárként kezdő, értsd: az ifjú kommunisták közé önként dalolva belépő, pocakos és már nem annyira fiatal demokrata szájából) a fent idézett gondolatok mégiscsak mellbevágóak.

Mert a legszörnyűbb az, hogy Orbán valóban nem érti, de legalábbis úgy tesz mintha nem értené, mi a gond azzal, hogy egy ország 1800 fős településén, a miniszterelnök házának egyik végében milliárdos alapítvány terül el, a másik végében milliárdos stadion magasodik, a kertje végében pedig több száz millió forint elszámolható közkiadási keretösszegből turisztikai kisvasút épül.

Hogy ez nem politikai ügy? Van olyan szeglete a hanyatló Nyugatnak, ahol ez ne lenne politikai ügy? Valóban mindenki hülye, aki felteszi a kérdést: Felcsút településrendezési problémái valóban a legfontosabbak ebben az országban, annyira fontosak, hogy ekkora hatalmas tőkekoncentrációt igényelnek? És ugye, amikor az egész ország építéséről beszélünk, meg a karaván dicső haladásáról, akkor Esztergomot és a hasonló településeket is beleértjük? Ahol esetleg nem esznek elég narancsot, és nem szeretik eléggé a focit az emberek? Ahova egyáltalán nem jutnak milliárdok, ahol iskolákat zárnak be, ahol 50 kilométeres körzetben nincs munkalehetőség, ahol a polgármester más csapatban játszik, és nem a miniszterelnök kebelbarátja, és amelyek esetében a kormány nem vállalja át nagylelkűen a település adósságát?

Hát ezek miatt a kérdések miatt politikai ügy az, ami a miniszterelnök falujában történik. A félreértés ott van, hogy ezen már régen nem gúnyolódunk nagyon sokan. Ez nem gúnyolódás, Viktor, ez megbotránkozás. Elszörnyedve, megütközve szemlélik nagyon sokan, hogy - Felcsúttól mindenféle értelemben távol eső -  településeiken nemhogy pláza, operaház, vagy királyi vár nem épül, de még a nyugdíjasklubként funkcionáló közösségi viskót sem tudják szigetelni, pedig évek óta beázik szegény.

És akkor mi van? Semmi, marad a nemzeti színű szalaggal átkötött, szívet dobogtató sallang: hogy ti azért dolgoztok, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő, de kifizetődő érzés is legyen. A fenti ábra szerint sokatok számára rendkívül kifizetődő magyarnak lenni, és azt mondani, hogy az adófizetők pénzének önkényes osztogatása mellett átvállaltatok milliós tartozásokat. De azok számára, akiknek egyáltalán nem ennyire kifizetődő magyarnak lenni, azoknak Felcsút, a maga világszenzáció számba menő stadionjával, épülő kisvasútjával, és pár év alatt rohamosan meggazdagodott polgármesterével együtt egy istentelenül nagy és büdös politikai ügy. Világos?

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr825792864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lordofearth 2014.02.02. 09:32:01

Sajnos a T.Miniszterelnök menthetetlen, nagyon beteg ember. A kapitányt is leváltják, ha a hajót és utasait veszélynek teszi ki. Meddig lehet egy beteg embert hagyni kormányozni?

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.02.02. 09:33:37

A felcsúti stadion adományokból és Tao-támogatásból épül.

Jenyei 2014.02.02. 09:37:51

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: látom a zinternet képernyőjén, milyen jót mosolyogsz, miközben ideírod ezt a nyilvánvaló ordas baromságot. Jó szórakozást.

nehéz kezdet 2014.02.02. 09:40:26

a TAOt is tőlünk vették el, az állami pénz ami most hiányzik a költségvetésből, és felesleges értelmetlen megalomán luxusra folyik el.

mokkaczuka 2014.02.02. 09:40:28

Fideszesnek ugyan hiába írod. Minap az egyik ismerős azt kérdezte többünktől a Facebookon, ugyan mi rosszat látunk mi abban, hogy fejlődik egy település. Erre mit lehet válaszolni, úgy őszintén?

dr Smittpálelnökúr 2014.02.02. 09:40:42

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:adadomány: kenőpénz a felcsúti bugrisnak.
Tao focira - kenőpénz a felcsúti bugrisnak.

További kérdés?

nu pagagyí 2014.02.02. 09:42:11

Azért ne nevezzünk már Viktornak egy köztörvényes bűnözőt. Legyen a neve O.V. felcsúti lakos.

2llkedő 2014.02.02. 09:43:24

@mokkaczuka: Tudd meg, hogy irigy vagy!

éntudumalegjobban 2014.02.02. 09:48:02

szerintem csak simán elmebeteg ,pofátlan ,magalomán egyszemélyben ,és még mindig ő az ország megmentője sokak szemében .ez az igazán ijesztő azt hiszem

willcox 2014.02.02. 09:48:34

Baloldali érzelmű voltam mindig, de 2010-ben örültem, hogy elbuktak, mert sok volt a lopkodás, de a mostani vezetéshez képest, eltörpülnek az előző kormány bűnei.
Szürreális események sora történik és ilyen Felcsút is.
Nem csak politikai ügy ez, sokkal inkább bűncselekmény, mert adóforintok öncélú felhasználásáról van szó. Elterelő műveletek jótékony takarásában /ellenség keresés stb./az erőforrások újrafelosztása folyik. Jó érzésű értelmes /nem politikai hívő/emberek sokasága látja ezt, mégsem történik semmi. Meggyőződésem, ha Gyurcsány idejében zajlanak ezek a folyamatok, már lángokban állna kis hazánk.

brumeszkosz 2014.02.02. 09:48:56

Agyatlan egy nép a magyar!!!! Ilyen agyatlan diktárorra van szüksége, és még tapsikolnak is a fidesznyikek.

Ezt érdemeljük ha ilyen hülyék vagyunk!!!

éntudumalegjobban 2014.02.02. 09:49:22

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: te idióta a TAO pénz szerinted micsoda??? az is közpénz te barom amit az állami cégek önként és dalolva adnak oda ennek a baromnak

Achmed, a hitetlen 2014.02.02. 09:49:52

@poszt: Orbán mentális egészségével kapcsolatban nekem már évek óta fenntartásaim vannak. Pontosabban fogalmazva: szerintem a fickó elmebeteg. Ahogy a körülötte lévők is.

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: konkretizáljuk: 70% TAO támogatás, ami olyan 2,7 milliárdot jelent. A TAO támogatás is közpénzt, állami segítséget jelent jelent, mivel különböző cégek a befizetendő társasági adójukból küldik Felcsútra a pénzt. Ez a be nem fizetett adó aztán a költségvetésből fog hiányozni, és mint fentebb írták, kenőpénzként működik a miniszterelnök felé. Aztán a költségvetési hiányt rajtunk verik el 32 új adó formájában. Szóval ki is fizeti a felcsúti stadiont???

kvadrillio 2014.02.02. 09:50:18

NEMTOM MINEK BÁNCSÁK SZEGÉNYT.....A ELMONDTA A VIDEÓJÁBAN, HOGY MÁR MAGZAT KORÁBAN FOCISTA SZERETETT VOLNA LENNI, DE KÉSŐBB RÁJÖTT, HOGY NINCS TEHETSÉGE HOZZÁ....NU EZT A VÁGYÁLMÁT VALÓSÍTJA MOST MEG A FIÁBAN...NEKI ÉPÍTTETI A STADIONOKAT, HAD BONTAKOZZON KI A GYEREK ! Ő.....HA VÁLaszthatott volna, de nem választhatott, mert eleve elrendeltetett minelnöknek, akkor államelméletet oktatott volna egyetemen.....
de most minelnökként, magzati álmát megvalósíthatja közpénzből a fijában.....
Szegény TÁRGYALNI SEM SZERET, DE MUSZÁLY MINELNÖKKÉNT TÁRGYALNIA IS, BÁR AZT A FAJTA TÁRGYALÁSI STÍLUST, AMIT CAIN PAPÁVAL LEVERT NEM KŐNE OKTATGATNI SEHUNN SE, MÁRMINT: NSA-RÓL NEM TÁRGYALUNK, MERT ORBÁN AZT GONDOLJA AMIT MI !
...nu az illen tele...patikus tárgyalási mód...min den nehézséget kiküszöböl...:)(

mokkaczuka 2014.02.02. 09:56:35

Én egyébként nem értem ezt a tetves, szaros kis falut sem, aminek a teljes lakossága befért az új kultúrház dísztermébe. Ezek nem tudják, milyen szégyenbélyeg rakódik rájuk? Nincsenek tisztában azzal, milyen sors vár rájuk, amikor az elmebeteg végleg megbukik? Szerencséjük, hogy nem én kerülök a helyébe, mert kábé azt csinálnám velük, mint Marius Karthagóval. Legfőképp azért, mert egynek nincs bátorsága kiállni a főtérre és azt mondani, anyáddal szórakozz, BolseViktor.

2llkedő 2014.02.02. 09:57:13

"""Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára . Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék. Fontos, hogy a társadalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekintsenek az államra . Mára a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszámíthatóságot és a stabilitást . A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segítséget. Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre juttatásának és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját."""

2llkedő 2014.02.02. 09:58:20

@Lord_Valdez: "De nincs, aki leváltsa..."

De van! A NÉP.

mojszipupi 2014.02.02. 09:59:29

Építsen csak, legalább lesz vmi kézzel fogható amit szét lehet hordani a szegényeknek ha bukik a rezsim.
Paks meg majd termeli az export energiát amelynek bevételét a magyaroktól példátlan módon elvett nyugdíj megtakarítások kárpótlására lehet fordítani

Don Quixote de la Ferko 2014.02.02. 10:00:59

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Persze. És miután rendeletileg betiltották a plakátolást, érdekes módon tele van az ország civil választási plakátokkal.

Igen, van olyan idióta, aki elhiszi azt, amit írtál, akár még te is elhiszed, de egyszer felelni fogtok érte.

csepke 2014.02.02. 10:01:07

Szerintem még megérjük hogy puszta kézzel kell majd követ törnie, és úgy elbontania a stadionját, büntetésből.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.02. 10:02:41

@félázsiai 2llkedő:
A nép? Ez a nép nem vált le senkit, aki betömi a száját valamivel.

2llkedő 2014.02.02. 10:03:27

@Lord_Valdez: Van egy határ, amikor elszakad a cérna.

willcox 2014.02.02. 10:03:57

@Lord_Valdez: De van, ha nem foglalkozol azzal a sok hülyeséggel amit Bajnairól összeirkálnak és elolvasod a nagyon alaposan kidolgozott programjukat, rájössz itt lehet a megoldás. Bárkivel mernék fogadni arra, hogy az euró újra vissza menne 260-270-es tartományba.

bgp 2014.02.02. 10:06:30

Egész biztos, hogy ez még politikai ügy? Mikor csapnak át az ilyenek köztörvényesbe? Gyurcsánynál sokkal kevesebb is elég volt.

bgp 2014.02.02. 10:09:00

@mokkaczuka: Nem hiszem, hogy a falu többsége nagyon örülne Viktornak. Túszok ők is, ahogy Magyarország nagy része. Ha ott élnél a faluban, mit tennél?

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.02. 10:10:39

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Ez a mondatod meg külön-külön értelmes szavakból áll.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.02. 10:17:14

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Definiáld légyszives, hogy mi az a TAO támogatás! Az milyen pénz? Honnan jön?

Rátóti Mutyikos 2014.02.02. 10:18:33

@bgp: "Ha ott élnél a faluban, mit tennél? "

eladnam a hazam a viktatornak mint eddig az osszes szomszedja. (ide most egy felelemmel teljes es megkonnyebbulos emoticon kellene)

Törvény (törölt) 2014.02.02. 10:19:32

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Józan paraszti ésszel tök mindegy, hogy miből épül, mert egy faluba nem kell stadion csak egy focipálya 1000-2000 férőhellyel és ráadásul nem kell repülőtér mert nem felcsút Magyarország közepe, sőt nem is a világ közepe. Majd, ha a minidiktátor egyszer megpurcan, akkor a stadionja is hasonlóan fog pusztulni, mint Akasztón a Stadler stadion!
Épeszű ebmer ilyet nem tesz, nemhogy egy ország megbízott vezetője!

pali923 2014.02.02. 10:20:00

Valóban örülni kéne a felcsúti fejlődésnek akkor, ha az nem közpénzből történne. Akárhogy ragozzák ugyanis, az bizony nem magánpénzből fejlődik, hanem a közösből. Ennek viszont senki nem örül, talán még abból az 1800 helyi lakosból sem mindenki.
Viktor mentális problémái sem olyan nagy gondok ám. Van még rajta kívül sok ezer ember, akinek szintén vannak mentális meg elmebeli bajai. A baj az, hogy még mindig van ebben az országban legalább 3millió ember, aki nem veszi észre, hogy egy hatalommániás f@szkalapot követ, aki mellesleg közben kilopja a nadrágjukból a gatyát is. Nem egy ember hülyesége a gond, hanem a 3millióé, akit még mindig lehet etetni "jobban teljesít" című baromsággal.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 10:22:32

Szevasztok, én fideszes vagyok.

Ha nem tetszik ez a felcsúti vagy akármilyen sztori, szerintem váltsátok le a kormányt. Bizonyára akkora úgyis a felháborodás, hogy nem lesz gond az ikszek többségét pl. az Összefogásra, a Jobbikra vagy az LMP-re húzni.

Inkább örülnétek, hogy ilyen magas lasztit kaptok.

Béke Veletek.

Bolsi Buster 2014.02.02. 10:24:20

Poszter

Szerintem te nem érted hogy Orbánra 3 millióan szavaznak csak azért mert törődik a falujával!

Szóval ha valaki van itt aki nem ért valamit az nem a Zorbán, vágod?

Gunboat-Diplomat 2014.02.02. 10:25:49

A komcsik szokás szerint hergelik az irigy lumpenprolikat. Méééé épül stadijon, mikor a segilykíbül is alig lehet kijönni? Miért, miért, azért, hogy legyen min picsogjatok!

Nézegessetek völgyhidakat, meg síkvidéki autópályalagutakat. Azoknak legalább tényleg semmi értelme nem volt.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 10:25:56

@willcox: azért ez már túlzás, haver, Bajnai meg az ő programja. És még csak nem is a libacirkuszról beszélek. Bajnai tehetségtelen, ócska komisszár, azt teszi, amit a pénzügyi felettes körei diktálnak. Ezt tette 2010 előtt is, mint miniszter és mint miniszterelnök.

2llkedő 2014.02.02. 10:29:59

@Trollcsány rising: "te nem érted hogy Orbánra 3 millióan szavaznak csak azért mert törődik a falujával!"

????????

2llkedő 2014.02.02. 10:32:02

@Gunboat-Diplomat: Mennyi gazdasági haszna lesz a felcsúti stadionnak?

Jenyei 2014.02.02. 10:35:15

@mokkaczuka: Őszintén? Hogy te a Holdon élsz?

Törvény (törölt) 2014.02.02. 10:35:30

@Buday András:

felcsút jobban teljesít, orbán és rablóbandája jobban teljesít. Magyarország??? Gyengén muzsikál!

F173 2014.02.02. 10:36:38

Tipikus kisebbrendűségi érzés kompenzálása az egész felcsúti felhajtás. Van egy faluról származó, alacsony növésű emberkénk, aki feltört és most állandóan úgy érzi, hogy mindenki lenézi a származása és a termete miatt. Szánalmas az egész úgy ahogy van!
Ha nem csinálna semmilyen grandiózus projektet Felcsúton a kutyát sem érdekelné honnan származik..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.02. 10:37:32

@Gunboat-Diplomat: "Nézegessetek völgyhidakat, meg síkvidéki autópályalagutakat. Azoknak legalább tényleg semmi értelme nem volt."

A völgyhidat az Orbán kormány hagyta jóvá 2002 előtt ebben a formában. Az MSZP alatt adták át. Ezt tudtad?

Amúgy több értelme vann ott az autópályán a völgyhídnak (egy autópályán nem is lehet túlzott emelkedő), mint Felcsúton a stadionnak.

Sith Lord 2014.02.02. 10:38:25

@félázsiai 2llkedő: "????????"
Csak elromlott a válaszgenerátora.

morpho 2014.02.02. 10:38:26

@Magyarország jobban teljesít:

TAO= Támogassátok Adományaitokkal Orbánt

2014.02.02. 10:38:54

Srí Lankán jártam nemrég, ahol a miniszterelnök hasonló a mienkhez, de ott nemzetközi repteret építtetett a falujába a semmi közepére. Akkor poénkodtam rajta, na majd ha nálunk is... És nemrég olvasom, hogy csak van egy reptér Felcsúton is, igaz még nem képes fogadni A380-asokat, mint a srí lankai, de azért könnyen át lehet azt alakítani. Csak pénz kérdése, az pedig Felcsútra jut bármikor bármennyi. Nehogy már a Reál Madrid - Felcsút mérkőzésre még busszal jöjjenek Ferihegyről a spanyolok.

Törvény (törölt) 2014.02.02. 10:39:09

@Gunboat-Diplomat:

Mit nézel majd a hiper-szuper debreceni, felcsúti, ferencvárosi stadionba?
Magyarország-Spanyolország 0-13, FTC-Manchester City 0-11, DVSC-Real Madrid 0-20 Magyarország-Azerbajdzsán 0-3 ??????

2llkedő 2014.02.02. 10:39:32

@Buday András: "Szevasztok, én fideszes vagyok."

Az még nem probléma.

2llkedő 2014.02.02. 10:41:14

@Törvény: "Mit nézel majd a hiper-szuper debreceni, felcsúti, ferencvárosi stadionba?"

Nagyot.

2014.02.02. 10:41:37

@roli101: Felcsút - Reál Madrid, mielőtt kötekszik valamelyik focibuzi.

morpho 2014.02.02. 10:42:09

@Trollcsány rising:

Te amúgy hiszed is ezt a hülyeséget?? Vagy csak ez van a mai narancskullancs eligazitásban?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.02. 10:43:07

@Buday András: igen, ez nyilvánvaló. És ennek megfelelően sötét, mint az éjszaka. Vagy hazug. Miután a választási rendszer átírásával előre elcsalta tisztelt pártod a köv. választásokat...
Arról nem beszélve, hogy a többség már rég leszarja mi folyik itt, annyira belefásultak az egészbe, így bármekkora gazemberekből is áll a fidesz, nem fognak elmenni szavazni, míg a fideszbirkák, ha beledöglenek is elmennek, mert VIIIIIIIIIIIIIKTOOOOOOOOOOOR AZ ISTEEEEEEEEEEEN!, ugye...

Szerintem ha nem vagy síkhülye, akkor pontosan tudod, micsoda szabadrablás, fosztogatás megy itt, szépen törvényesítve, tákolmányba írva. Persze, törvényeket nézve, talán nem bűncselekmény, de ha egy józanul gondolkodó, minimális erkölcsi érzékkel rendelkező ember szemével nézzük, akkor ez kb. tényleges életfogytiglani fegyházra jogosítja a teljes narancs-komcsi vezérkart és a rendszer haszonélvezőit.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 10:48:02

Ez aztán egy igazán objektív, gátlástalan, populista blog. Csak ezt nem veszitek észre, hogy akármi akárhol épül, értéket teremt. És ha netán a saját idióta gondolataitokon kívül másra is képesek lennétek figyelni, észrevennétek, hogy mi minden - elég, ha csak a jelenleg futó kb. 65 Mrt Ft értékű új kórházépítésekre és felújításokra figyelnétek. A gond mindössze annyi, hogy nem tudtok mást, és az egész társaságotok sem tud mást, beleértve az összes kedves vezetőtöket, mint gyűlölködni és az alantas emberi ösztönökre építeni - lásd a köteles beszólást.
Az meg végképp nem működik, hogy bárki, aki veletek ellentétes módon gondolkodik, érez, tesz (pl. dolgozik ezért az országért) eszetlen, agyatlan birka, hogy a veretesebb jelzőitektől eltekintsek.
Egytlen központi gondolat köré szerveződtök: Orbán takarodj. Ez azért kevés ahhoz, hogy valamit tegyetek. Az elmúlt 24 évből 12 évig voltatok kormányon, a tevékenységetek eredménye tragikus. Amit lehetett ebben az országban, azt nagy sikerrel tönkre tettétek. Hazudtatok reggel este meg éjjel, ahogy nagy vezéretek mondta. Érdemes lenne abbagyni és valamiféle barátságosabb vizekre evezni. A gyűlölködés gyűlölködést fakaszt.
Adalék: www.pfla.hu/index.php?q=static/mi_keszul_felcsutonhttp://www.origo.hu/sport/20120919-tobb-mint-30-milliardot-hozott-eddig-a-sportszervezeteknek-a-tao.html

www.rainbowprogram.com/pages/tao-tamogatas-kozerthetoen.pdf

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 10:48:20

@álfirkász: Biztos így van. Amúgy síkhülye vagyok, hiszen közismert tény, hogy intelligens, művelt, egyben humorral rendelkező egyén csakis SZDSZ-es lehet.

És áprilisban melyik pártra kellene szavazni, hogy jobb legyen idéntől? E14 jó lesz, ugye? Igazán megérdemelnének már egy esélyt itt a négy évnyi rablás után.

Dolgozónép 2014.02.02. 10:49:04

Hogy Orbán régen elvesztette a valósággal a kapcsolatot, az mutatja legjobban, hogy belebolondult a stadionépítésbe. Holott minden józan elemzés azt mutatja, nemcsak mostanában nincs közönsége a magyar futballnak, de a jövőben sem lehet erre számítani. Azt gondolná az ember, csak azért nem mennek ki manapság, mert minden meccs úgyis el van tippmixelve, mert azzal csinálják a pénzt a játékosok. És ha majd rendesen üzleti alapon működik, akkor lesz közönség. De nem lesz. Először is, mert itt, Elő-Ukrajnában nem nagyon tud üzleti alapon működni, de ha tudna is, a piac túlságosan kicsi ahhoz, hogy a befektetések megtérüljenek. Példa a holland bajnokság. Pedig az ő focijukkal nem sok gond van, ami a válogatottat illeti. De a bajnokságban az Ajax-Feyenoord meccseket leszámítva hézagos a nézőtér, a csapatokban pedig az európai másod-harmadvonal játszik. Pedig ott majdnem kétszer annyian élnek, mint nálunk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.02.02. 10:54:49

Makovecz imádta fát. Igazán tervezhetett volna Felcsútra egy bitófát is!

high up! 2014.02.02. 10:55:58

@Buday András: "Ha nem tetszik ez a felcsúti vagy akármilyen sztori, szerintem váltsátok le a kormányt."

Barátom, ez nem müködik, mert hát ugy ugye van a magyar képlet: 4,5 millió tenyész állomány generációról generáciora újra termelődik.

Kádárnak volt 10 millió prolija
gyúrtcsánynak volt 2,5 millió agyhalott idiótája
Tovaris Orbanescunak van 2,5 millió agyhalott birkája

Na már most minden választáson a vezér segg vezette tömegek (akiknek a száma az átszavazások után kb. 4,5 millió), rendre legyőzik az 1 milliónyi normális (=polgári, Európai) szavazót.

Aranka Köplinger 2014.02.02. 10:57:25

@félázsiai 2llkedő: Mint a Stadler stadionnak ! Valahogy nagyon hasonlít a TAO támogatás és a Stadler
Utolsó vacsorája . Csak a Stadlert ezért leültették, lehet ha elnevezi anno TAO-nak még most is virágozna a stadionja.
Csak ötlet szintjén , miért nem a Stadler féle stadion vették meg és hozták rendbe ?

Törvény (törölt) 2014.02.02. 10:58:19

@Hannibal ante portas:

Te most azt gondolod, hogy én a másik oldalra szavazok?
Tévedsz!
Ugyanis 25 éve váltják egymást a kormányok és a pártok, de ahogy haladunk az időben előre, mindegyik többet és többet lop, csal, hazudik mint az elődeik. Ezzel szemben az ország fokozatosan és menthetetlenül süllyed mind gazdaságilag, mind életszínvonalban.
Teljesen kiábrándító a magyar politikai elit. Az én szememben ennél mélyebbre már nem süllyedhet egyik sem.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 10:59:29

@álfirkász: érdemes lenne megismerned a választási törvényt, talán nem írnál ekkora baromságot. A törvényesített rablás legföljebb annyit jelent, hogy mos éppen nem a te haveri köröd van nyerő pozicióban. Volnának bájos történeteim a 2002 - 2010 közötti időszakból. Aktatáskával vagy nélküle.
Az Indexről:
20% az államtitkár-helyettesnek

Egy induló, kicsi informatikai cégnek egy 3,4 millió forintos informatikai fejlesztési projektet sikerült megnyernie. Ennek keretében megvalósíthatósági tanulmányt kellett készíteniük az egyik minisztérium számára. Az előzetes négyszemközti beszélgetésen az államtitkár-helyettes mélyen a bejelentő szemébe nézett és azt mondta, hogy 20 százalék. Fizettek 720 ezer forintot, mert figyelmeztették őket, hogy ez az első projektjük és ha nem fizetnek, több munkájuk ott nem lesz. A 20-25 százalékos jatt az informatikai fejlesztéseknél azóta is teljesen általános, szinte minden projektben ennyi, a milliárdos nagyságrendű EU-s pályázatok esetén is. Sőt, a bejelentő hallott már 50 százalékos visszaosztási arányról is. Az eset 2004-ben történt, utána minden egyes állami megrendelésért fizetni kellett, hat éven keresztül. Kötelező alvállalkozó sem volt soha, csak vinni kellett a pénzt borítékban. Az ilyenfajta üzletelést befejezték azóta, és a céget is megszüntették

CSENDES 2014.02.02. 10:59:59

@Dolgozónép: És azt is hozzátéve, hogy a válogatott játékosai nem a holland bajnokságban játszanak.

háténvagyokaz 2014.02.02. 11:01:21

Az ugye csak véletlen, hogy a felcsúti fociakadémia olyan területeken épül-szépül temérdek közpénzből, ami amúgy a miniszterelnök magántulajdona?
A jogászkormány és környezete biztosan nem talált még megoldást arra, hogy ezeknek a területeknek a tulajdonjogát hogyan lehetne átadni az alapítványnak (településnek, MLSZ-nek...).
Nem is merek arra gondolni, hogy szándékosan maradt magántulajdon. Az 50 évre szóló megállapodást bármikor lehet módosítani vagy visszavonni - ha már Alaptörvényt meg bármilyen törvényt akár havi rendszerességgel módosítgatnak.

morpho 2014.02.02. 11:01:32

@Hannibal ante portas:

Mindig is érdekelt, hogy vajon milyen érzés lehet Orbán seggéből kiabálni ezt a sok hülyeséget? Elégedettséggel tölt el? Jobban alszol tőle? Vagy csak simán van az a pénz? Gyomorral birod?

Aranka Köplinger 2014.02.02. 11:02:05

@high up!: Tökéletesen így van . Ez az ország ilyen kormányt érdemel. Ezek a nyomor közepén épülő stadionok , totális szürrealizmus. Már magában építészetileg a pici háza mellett a nagy mostrum. Hazai bajnokságra és a faluhoz képest monumentális , nemzetközi mérkőzésre meg kicsi.

M_R 2014.02.02. 11:02:09

@Gunboat-Diplomat:

"Nézegessetek völgyhidakat, meg síkvidéki autópályalagutakat. Azoknak legalább tényleg semmi értelme nem volt."

Milyen kár hogy mindkettő fideszes-mutyi volt...

Nincs is annál nagyobb haszon, mintha az autópálya nyomvonalának kijelölése miatt az állam kisajátítja a mezőgazdaság szempontjából kevéssé értékes földedet.

Maximum azt kérheted számon az "elmúúúúúúúúúútnyóóóócééév"-en hogy nem csinálták vissza az egészet - igaz az horror összeg lett volna, mert a "fiúk" ügyesen lepapírozták hogy akkor is nyereségesen jönjjenek ki belőle.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:02:47

@high up!: Oké, én elhiszem, hogy szerinted mindenki más agyhalott birka, kivéve a blog.hu-ra kommentelő értelmiségiek - na de akkor melyik párt lenne a jobb (európai, polgári), mint az MSZP meg a Fidesz?

Az SZDSZ-t, E14-et lszi ne mondja senki, mert azok MSZP-partiumok.

Dolgozónép 2014.02.02. 11:03:12

@CSENDES: pontosan, egyikük sem ott játszik.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:03:19

@high up!:
Ezért lenne sokkal üdvösebb, ha mind az egymillióan (ez a valóságban kb százezer, hozzád hasonló szélsőlibsit jelent) végre eltávoznátok máshova. Csomó remek kis ország vár rátok, ezt a szerintetek nagyon szart pedig végre hagyhatnátok a fenébe. Miért nem lesz ebből soha semmi? Hm?

inez1012 2014.02.02. 11:03:40

@willcox: jól látod, mellesleg csaucseszkuhoz hasonlóan fejleszti szükebb hazáját o.v.éé és nem csak ez az egy őárhuzam figyelhető meg...

ob.szerver 2014.02.02. 11:03:56

@álfirkász:

"a választási rendszer átírásával előre elcsalta tisztelt pártod a köv. választásokat."

A választási rendszer megváltoztatása még nem választási csalás. Ellenkezőleg, az egy óriási baklövés volt a részükről, a régi rendszerben ma semmi esélye nem lenne az ellenzéknek a 2. fordulós fideszjobbik összeborulás miatt. Kérdés persze, hogy ki tudják-e használni.

Ami viszont választási csalás az a kampány kiadások közpénzekből történő outsourcingolása álcivileknek és a lakájmédia (inkl. az un. közszolgálati) aljas, gátlástalan, folyamatos és a késői kádárkorit messze meghaladó manipulálása és hazudozása. Ezek valóban el fogják torzítani a választói akaratot és kimerítik a választási csalás fogalmát. Az ellenzéknek világbotrányt kellene ezek miatt keltenie, kérdés, hogy miért nem teszik.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 11:04:04

@high up!: te melyik proli vagy agyhalott csapatba tarozol? Vagy te lennél a 1 millió normális? Netán Marslakó vagy? Ugyan, ne röhögtess már!

Hannibal ante portas 2014.02.02. 11:05:44

@M_R: azért ezt a fideszes mutyit kifejthetnéd, mert hát a dolog pontosan az ellenkezője. A nevek ismertetésétől eltekintenék.

F173 2014.02.02. 11:07:09

@Hannibal ante portas: "Ez aztán egy igazán objektív, gátlástalan, populista blog. Csak ezt nem veszitek észre, hogy akármi akárhol épül, értéket teremt."

Ritkán lehet olvasni ennél nagyobb hülyeséget! 1800 fős faluban 35 000-es stadion értékteremtés :))) Ilyen alapon építsünk minden faluban 100 méteres OV szobrot mert az is értékteremtés :))

barázda_billegető 2014.02.02. 11:07:12

"...Orbán valóban nem érti..."

@Autognomia: Úgy látom, Te nem érted Orbánt. Hogy ő nem érti? Dehogynem érti. De szarik rá. Mint ahogy szarik magasról minden írott és íratlan erkölcsi, jogi vagy bármilyen egyéb normára. A törvény tiltja? gond egy szál se, átírjuk a törvényt, ahogy nekünk tetszik. oszt jó napot. Ő az a fajta, aki nem tűr korlátot maga köről, nem tűr ellenvéleményt. Az ő "ego"-jának kell a legmagasabbra ágaskodni, ahogy G.Fodor megírta. Nem azért van ő a pályán már negyedszázada, mert olyan jó, hanem azért, mert különféle módszerekkel mindenkit kicsinált, aki veszályeztethette volna a pozícióját.

CSENDES 2014.02.02. 11:07:26

@Aranka Köplinger: Nem is lenne gond, ha LEGO-ból építették volna, vagy mondjuk Polly pocket-ből.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.02.02. 11:07:27

@Buday András: Mond már meg, milyen az, ha valaki fideszes? Olyan, mint a futballszurkoló, akinek mindegy az edző személye, meg a csapat összeállítás, nem számít hogyan játszanak, de drukkolni fog? Azaz mindegy a jelöltek személye, a program, hogy mit csinálnak, de rájuk szavaz?
Csak azért kérdezem, mert a baloldal, vagy a liberálisok, mikor nem a pártjaik nem teljesítettek elfordultak azoktól, a fideszes meg a legnagyobb dúlás közepette is biztos szavazó.

high up! 2014.02.02. 11:08:27

@Hannibal ante portas:

Barátom, te láthatóan nem érted, hogy mekkora sötétség van a fejedben, amikor neked összvissza ennyi "érvre" fussa csak 4 év ország és nemzet pusztítás után:

"Az elmúlt 24 évből 12 évig voltatok kormányon"

Na most az helyzet barátom, hogy erre mondják, hogy tenyészállomány. Síkhülye vagy ahhoz hogy megértsd, hogy van több mint 1 millió emver, aki nem halt agyhalált egyetlen debil vezérérét sem. Se gyúrtcsányért se Tovaris Orbanescu eftársadért.

Na most akkor ők kicsodák? Rohadt normális emberek?

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:09:56

@Madnezz: az én esetemben Fidesz-szavazó és MSZP-gyűlölő. Konkrétan olyan 2000 óta, főleg a szocioliberális hisztéria hatására csapódtam a mi drága Miniszterelnök Urunkhoz. Előtte FKGP-szimpatizáns voltam.

Ha jön erősebb, jobb jobbos párt, lehet, hogy elgondolkozom majd én is a váltáson. De ilyen MDF-ek meg Dávid Ibolyák nem érdekelnek.

Ilyen az élet, fiatal barátom!

Hannibal ante portas 2014.02.02. 11:10:44

@F173: köszi az okos választ.
Amúgy a felcsúti stadion 3500 férőhelyes lesz.

www.pfla.hu/index.php?q=static/mi_keszul_felcsuton

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.02.02. 11:11:04

Tiszta Ceausescu! Az is porbafingó faluból jött... majd amikor már végképp elszállt az agya, akkor ennek a pf szülőfalunak építtetett egy 15 ezres stadiont és a focicsapatot felvitette a román egybe... már a 4. helyen álltak a bajnokságban, ...

... amikor szitává lőtték a felkelők...

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:11:31

@F173:
Hihetetlen méretűre dagad ez a kis felcsúti ékszerdoboz, annyira utáljátok már. Amire megépül, simán lehagyja az elmétekben a Maracanát is.
Mi lesz még itt áprilisban, ha már február elején ennyire el vagytok torzulva?

Aranka Köplinger 2014.02.02. 11:11:33

@Hannibal ante portas: Miért is csodálkozunk, az egész ország az " uram -bátyám világ " szerint működik és korrupt a velejéig. Állás, hitelt, orvost , ügyintézést , pályázatot és semmit nem lehet normálisan intézni. Nem harcol ellene senki, csak nagy ütemben fokozódik immár nemzeti stratégia lett.

morpho 2014.02.02. 11:13:47

@Hannibal ante portas:

Olyan a válasz, amilyen a felvetés... Egyébként ki tudnám részletesebben fejteni, de tök felesleges..

CSENDES 2014.02.02. 11:16:43

@F173: Az csak 3500 fős, ez a leggázabb, mert nemcsak túlzott méretű a helység népességéhez képest, de a szabványosnál (min. 5000 fő) jóval kisebb.
A többi persze igaz.

Aranka Köplinger 2014.02.02. 11:17:56

Mindig a síkvidéki alagút és a völgyhíd ....-ra szoktak hivatkozni. Az azonban nem szabad elfelejteni , hogy kényszer volt a javából, mert minden útépítési beruházást az előző kormány idején a "környezetvédők " megtámadtak a bíróságon, évekig húzódott egy-egy út építése, ilyen -olyan " kankalin " okán. Ki kellett kerülni ezt a területet.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 11:18:30

@high up!: ifjú ámde lelkes barátom, én téged nem becsméreltelek, csak kérdeném, hogyan jössz te ehhez? Meg ahhoz is, hogy másokat, bárkit, akárkit becsmérelj?
A válasz talán az egyáltalán nem européer elkötelezettségedben rejlik. Ne áltasd és ne bízd el magad: a soraid, a stílusod (ugye, a stílus maga az ember) és a kedves szófordulataid igazán nem árulkodnak finom európai szellemi mivoltodról.
Mondja ezt egy öreg európai, aki elég sokat letett az ország asztalára az elmúlt 65 évben. (és még csak nem is volt soha egyetlen pártnak, ifjúsági szervezetnek vagy egyéb tömegszervezetnek a tagja).

ob.szerver 2014.02.02. 11:21:38

@Buday András:

"Előtte FKGP-szimpatizáns voltam."

Tehát Torgyán hívő.

Ennyi. Köszönjük.

tisztapista 2014.02.02. 11:22:00

Valóban, inkább a döglődő Békés megyébe kellene belepumpálni ezeket a pénzeket, ahonnan csak elvándorolnak az emberek.

Vagy Borsodban néhány gyárat építeni belőle, hogy még tisztább legyen a levegő arrafelé.

Miért baj az, ha valaki szakít a tradíciókkal, és nem a múlt dicső városait próbálja meg újjáépíteni, hanem egy új kulturális centrumot hoz létre?

Én ezt az építkezést is támogatom, amikor behúzom az ikszet a Fideszre áprilisban.

nick066 2014.02.02. 11:22:54

Sok agyatlan tapsikoló országa! Ezt érdemlitek.

high up! 2014.02.02. 11:22:54

@Kuruc ezredes: "Ezért lenne sokkal üdvösebb, ha mind az egymillióan (ez a valóságban kb százezer, hozzád hasonló szélsőlibsit jelent) végre eltávoznátok máshova."

Jaj te kis aranyos Nemzeti Birka Tenyészet! Nem megy ugye az elemi matematika, hogy kik is azok az 1 millió szavazó, akik ugyebár nem ragadtak bele se a ti kis Nemzeti Suttyó Szarotokba, se a ballibsi szarba.

Kis maszek Turul-szobor gyártó kisiparosám, ha az országot fel akarod szabadítani a szellemi sötétségtől, akkor pont neked meg a Nemzeti Birkamenet Testvíreidnek kellene nagyon messze elhúzni az országból. Az irányt már megadta a felcsúti idomárod: Azerbajdzsán, Kazahsztán!

Az meg külön hab a tortán te Nemzeti PISA-károsult, hogy egy libsi majd hülye lenne megdönteni Tovaris Orbanescu rendszerét! Teccik tudni, ekkora kassza rablást az elit hasznára még a szadesz se mert megtenni, mit amit Tovaris Orbanescu megtett az egykulcsos szja, a végtörlesztés, a reszicsökkentés meg a közbeszerzések által.

Birkuci, a libsik álmát az elit határtalan gazdagodásáról a 80%-os proletár réteg kárára éppenséggel Tovaris Orbenescu valósította meg.

A blog is pont erről szól, de hát ugye te manifeszt PISA-károsult vagy, akinek a világ megértése sose sikerült. (ráadásul a tendenciád romló)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:23:14

@ob.szerver:
Te miben hittél az MSZP előtt?
Esetleg volt ott még egy M?

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.02.02. 11:23:27

@Buday András: Lelked rajta, én lényegi különbséget nem látok közöttük. A Fidesz a jókor váltott ifjúszocik, az MSzP meg a régiek, egyik sem jobb. A magyar vállalkozók többségét elnyomják, barátokat segítik, a nagy külföldi cégeknek lefekszenek, ügynöktörvény nincs, átlátható pártfinanszírozás nincs, a kinyalható külföldi seggeket imádják. A Fidesz egyetlen normális embere a Habonyi Árpi, aki a marketinget csinálja. Ja, a szociknál nincs normális. :D

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:24:03

@ob.szerver: nem hívő, csak szimplán szórakoztatott az öreg. Meg az MSZP-t a kezdetektől fogva utáltam. A MIÉP-pel is szimpatizáltam sokáig, de nekem túl öreges volt az egész.

Tetszik, nem tetszik, az én szavazatom is annyit ér, mint bárkié.

Kelta6725 2014.02.02. 11:25:09

@Hannibal ante portas: Egy a nagy gond, már ha érted mit írok..az mszp mikor hatalmon volt, bizony sok tagja seftelt, bizniszelt törvénytelenül, ez tény. de ők ha lebuktak (pl: zuslag, tudom nem így írják, de tökmindegy)akkor bünti..a törvények rájuk is vonatkoztak.
De a fideszes rablóbanda rájött a tutira..a törvényeket írták hozzá, alakították hozzá a rablóhadjáratukhoz..és így persze papíron törvényes, a hatalmas lenyúlás amit csinálnak..csak éppen gusztustalan, és messze nem demokratikus....
"törvény tiltja a dolgot?..nem gond, átalakítjuk a törvényt!" hát így müködik az orbán maffia..az hogy nem látod ezt, vagy nem akarod látni..az a te lelki nyomorod, és bajod.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.02. 11:25:16

@Buday András: Igen, síkhülye vagy. A síkhülye fideszes retorika az, hogy aki nem fideszes az nem lehet más, csak szdsz-es (zsidóbérenc természetesen).

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:26:10

@Madnezz: Igen, mindenki azt lát bennük, amit akar. Ha a többség rosszat lát, akkor jöhet megint az európais MSZP és csatlósai. Túléljük, ahogy korábban is túléltük.

Mindenesetre az egykulcsos adónak köszönhető többletjövedelmemről nem szívesen mondanék le, de hát majd a NÉP dönt.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:27:00

@high up!:
www.facebook.com/sajtoszabadsagert?fref=ts
Ebből gondolom én, hogy kurvára nem vagytok ti egymillióan. Tényleg minden bántó szándék nélkül javaslom, hogy a probléma feloldására sokkal jobb módszer lenne, hogy ti százezren mentek el innen az istenített szupermodern nyugati csudaországaitokba (Anglia, Belgium, Izrael esetleg) nem pedig minket akartok megetetni a nagy Macskafogótokkal.
Esetleg még azt is lehet, amit kiváló humanista partneretek, a haladó emberiség vezére javasolt anno, hogy vagonokkal az Urálon túlra deportáltok bennünket. Ez az üres rinya viszont már rohadt unalmas. Valamit csináljatok már végre! Legyetek férfiak, az Istenért!

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:27:20

@Magyarország jobban teljesít: Nem teljesen azért, mert a jobbikosok között ismerek pár rendes embert. Bár többségük nem túl okos meg művelt, az is okos. Az SZDSZ-esek általában képzettek, de gonoszak, a magyarokat pedig gyűlölik.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.02.02. 11:27:33

@Hannibal ante portas: Bocs, hogy belekotyogok! Amit az elmúlt 24-ből 12 évről írtál, IGAZ! DE Orbánnak és gátlástalan, gerinc- és elvtelen bandájának takarodnia kell, mert darabokra hullik az ország! Ilyen mértékű és módú harácsolást nem látott még a világ, kivéve persze a VÉRES diktatúrákat, és ez rettentő sok embernél kiverte a biztosítékot! Csak azokat nem értem, akiknél nem verte ki a biztosítékot! Ilyenkor csak egy ésszerű magyarázat van, azoknak ez így jó, érdekük, hogy így legyen... és ez az igazán veszélyes!

barsled 2014.02.02. 11:27:55

" Az elmúlt 24 évből 12 évig voltatok kormányon,"

Nagyjából ezért vagy tragikusan buta a politikához, és a vitához.

Aki nem tud különbséget tenni az ide vagy oda, vagy ide-oda szavazók és a hatalmat gyakorlók között az menthetelenül buta. Aki nem tud különbséget tenni a politikusok állítólagos "érték" orientáltsága és a társadalom mindennapjaira gyakorolt kiváló vagy szörnyű tevékenysége között, és a tevékenységekre vonatkozó értékítéletét szinte kizárólag a kedvenc politikusa pártállása és véleménye határozza meg az targikusan buta.
Mint te.
Az "Orbán takarodj"-ot kívánók, vagy harsogók óriási többsége SOHASEM volt kormányon.

És, ha nem érted, hogy ilyen mentalitással Nyugat-, vagy Észak-Európában megyei vezető sem lehetne O.V., ezen nem csodálkozom. De, itt, Pistának, jó ő is.
Utoljára európai politikus Romániában épített stadiont a szülőfalujában. Egy bizonyos Nicolae Ceausescu. Őt követi Orbán Viktor.

ob.szerver 2014.02.02. 11:27:56

@Buday András:

"Tetszik, nem tetszik, az én szavazatom is annyit ér, mint bárkié."

Ez kétségkívül így van. Ennél ütősebb érvet aztán nem is lehet felhozni a demokrácia ellen.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 11:28:09

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: "A felcsúti stadion adományokból és Tao-támogatásból épül."

Azt is eltudom rólad képzelni, hogy ezt még komolyan is veszed.

high up! 2014.02.02. 11:30:04

@tisztapista: "Én ezt az építkezést is támogatom, amikor behúzom az ikszet a Fideszre áprilisban"

Nem kell ezt patetikus rizsába önteni. Elég ennyit írnod: Tovaris Orbenscu eftársam örökös agyhalott szolgája vagyok.

Barátom, a te brilliáns Birkamenet logikád alapján mi kivetni való is volt anno abban, amikor a ballibsi 2006-ban meg 2010-ben a völgyhíd építkezéseket, a 4-es metró építkezéseket, a Hagyó Miklósi fejlesztéseket stb támogatva húzta be az X-et az mszp-re?

Nem is értem minek orrolsz te a gyúrtcsányi oldalra, amikor teljesen közös a célotok: lerohasztani a nemzetet a 2-3%-os elit hasznára.

ob.szerver 2014.02.02. 11:31:45

@Kuruc ezredes:
@Buday András:

Ti egy személy vagytok? Esetleg sziámi ikrek? Vagy csak élettársak (nem baj, csak kérdezem, bár közöm tényleg nincs hozzá)? Ha az egyik debil megjelenik, rögtön ott a másik. Ez ügye nem véletlen?

2014.02.02. 11:32:08

@Hannibal ante portas:

"Csak ezt nem veszitek észre, hogy akármi akárhol épül, értéket teremt."

Remek! :)))))
Akkorát röhögtem, hogy ezt most megcáfolom!
Mármint az "akármi" részét ennek e gyöngyszemnek, nesze:

www.google.hu/search?q=pictures+of+gold+statue+turkmenbashi&client=firefox-a&hs=Pxv&rls=org.mozilla:hu:official&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=Jh7uUtOkAYeSywPKnoLIDQ&ved=0CCcQsAQ&biw=1920&bih=889

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:32:29

@Kuruc ezredes: :DDDD

"Ez az üres rinya viszont már rohadt unalmas. Valamit csináljatok már végre! Legyetek férfiak, az Istenért!"

Pontosan. Ami megy:

-pofázás, kötözködés, hazugságok
-hisztéria, árulkodás, pereskedés
-rendőrök, külföld, idegen hadsereg mögé bújás
-dohányzás, istenkáromlás, szodómia

Ami nem megy:

-mondjuk akár csak egy 80-100 kilós deadliftet felhúzni
-erőt mutatni
-tényleg elhúzni egy jobb országba, és nem hazakiabálni folyton.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:33:22

@ob.szerver:
Nagyon szolid vagy ma, hogy csak a szavazati jogát akarod megvonni. Az elvtársak őt nem akasztanák?
Igen, mi kettek vagyunk Andrissal.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 11:34:22

@Kelta67: a lelki nyomorom köszi, jól van. Talán elhiszed, ha nem, próbáld meg, sajnos látok nagyon sok mindent, többet is, mint kellene. Ettől függetlenül, az a személyes véleményem, hogy ez a mostani nagyságrandekkel jobb, mint az előzőek voltak.
Zuschlagot meg szépen beáldozták, kicsi figura volt ő, a nagy halak meg - pl. Hagyó, Demszky, Juhász, stb. emelt fővel és fehérre meszelve kószálnak közöttünk. Ilyen beáldozott figura van a másik oldalon is.
Azonban van egy jó hírem: eltelik néhány tíz év, és a korrupció nálunk is olyan civilizált formában fog tovább élni, mint a fejlett kapitalista országokban. (Suemens, Gripen, Strabag, stb.)

A gumicsontot ezennel átadom a gumikutyának, mára elég ebből a sok bullshitból és kutyagumiból.
Béke veletek, jó étvágyat mindenkinek a fínom vasárnapi ebédhez.

vega4 2014.02.02. 11:34:35

@mokkaczuka: Nos. Ha majd nem lesz aki sok pénzt ad a létesítmények fenntartására (Energiaszámlák e.t.c.), akkor majd vajon miből tartják fent ezeket az intézményeket? Most könnyű megépíteni, de később majd fent is kéne tartani. Na az lesz majd nehéz.

nick066 2014.02.02. 11:38:31

@Kuruc ezredes: "ti százezren mentek el innen az istenített szupermodern nyugati csudaországaitokba"

Már el is mentünk 500 ezren, és pont azt vittük el magunkkal, ami kihúzhatná az országot a szarból (500 ezer adag szorgalom, IQ, vállalkozókedv). Maradt még 100 ezer szerinted (szerintem kicsit még több), utáljátok cask ki őket, aztán ehetitek orbánbasi szarát, más nem marad.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 11:38:31

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: "A felcsúti stadion adományokból és Tao-támogatásból épül."

Nagyot tévedsz. Az igazság az, hogy a magyar nemzet ajándéka mind ez a sok jó Pannónia géniuszának, melyeket mély tisztelettel és őszinte szeretettel adományoztunk mindannyian odaadó hálánk bizonyságaként, amiért a nagy tanítómester harcosan véd a hanyatló nyugat burzsoá karvajtőkései ellen gigászi harcában, és bölcsen vezeti nemzetünket mindannyiunk boldogulása érdekében oly sok áldozatot vállalva a becstelen nemzetidegen hazaáruló reakciós ellenségeink aknamunkája ellenére is.

high up! 2014.02.02. 11:38:53

@Kuruc ezredes:

Jaj mekkora debil vagy te haver! Te tényleg asziszed, hogy amikor 1 millió, nem tenyészállományú szavazóról van szól akkor az valami fakebook csoprtosulást jelent?
Ekkora barmai még Orbenscunak se lehetnek, mint amilyen te vagy!!! Szerintem ekkora IQ hiánnyal te valami Eke TV-s betelefonáló lehetsz.

Hülyegyerek, ami engem illet alig vártam, hogy 2010-ben a ballibsik el legyenek takarítva a fidesz által. Csak teccik tudni, azóta kiderült, hogy a ballibsiket a magadfajta tanulatlan szellemi suttyók váltották fel.

Ergo, húzzál inkább el te meg a suttyó vírtestvéreid, Palesztinába, Ujgurföldre vagy ahova akartok. Az való nektek, nem Európa meg a 21. század!

Kelta6725 2014.02.02. 11:39:26

@Buday András:
no nézzük:

pofázás?: lásd, fidesz szóvivők..naponta selmeczi mélysötét agyhalottal az élén.

kötözködés?: lásd hir tv hamisítás utáni hiszti..

hazugságok?: lásd zsigó per, kishülye rogán ordas hazugságai stb stbstb

hisztéria?: lásd mikor Bajnai megjelent: meg Gyurcsány, a gatya egyből telement jobboldalon.,.

rendörök?: lásd TEk,+ kövér magánserege..felesleges, kirakatbabák, milliárdokért..

külföld?: oroszok?? aki takarodjanak haza, anno orbán beszéd? vagy idézzek 2006 bol? 2008 bol? szijjártó orbán?? tudom nálatok alapfelszereltség része a szelektív memoria..nálunk nem!

dohányzás?: trafikmutyi?? ne röhögtess..

szódomia: szajer? akis pedofil köcsög?? hm??

olyan sötétek vagytok, hogy a negro világít a szátokban...

ob.szerver 2014.02.02. 11:41:02

@Kuruc ezredes:

"Te miben hittél az MSZP előtt?"

Bár még fiatal voltam, ugyanabban mint ma. A szabadságban, a demokráciában, a teljesítményben, az kezdeményezőkészségben, a toleranciában, a szuverén véleményalkotásban, tehát csupa olyan dolgokban, amelyeknek a hangalakját ismered, de nem tudod, hogy mit jelentenek.

CSENDES 2014.02.02. 11:41:08

@ob.szerver: Megkettőződtek. Egyikük 2013.07-től, a másik 10. hótól ontja az észt.

lehunyjaketszemet 2014.02.02. 11:41:28

Magyarország pont Orbánt érdemli, ő csak a valóságot tükrözi...ez van.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:42:49

@nick066:
Ennek ellenére még mindig itt vagytok. :(
Úgy értem, hogy tényleg el, nem csak szájjal.
@high up!:
Jaj, ne csacsiskodj már. Te a nagy nyugatbarát majd pont a szadeszre nem szavaztál le újra és újra és újra és újra. :)
Na, tényleg. Ennél kicsit komolyabban társalogjunk már. Szóval tényleg tökre komolyan mondom ennek szellemében, hogy esetleg keressetek egy jólmenő nyugati kis ékszerdobozt, ami új hazátokként funkcionálna. Semmi értelme ócsárolni a jelenlegit. Egy mozdulat, és lesz új, amivel ti is, és főleg mi is jól járnánk. Na?

Szúnyog 2014.02.02. 11:43:40

Ebben a szar blogban az egyik legnagyobb hazugság a címe.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:44:09

@ob.szerver:
Most minek kellenek folyton ezen az üres körmondatok?
Miért nem lett volna egyszerűbb leírnod, hogy SZDSZ?
Nem fogjuk leharapni érte a fejedet, hát tudjuk, hogy az volt, na.

digiteye 2014.02.02. 11:44:54

Az Orbán egy pszichopata. Tessék megnézni google-böl, mit jelent, ha ez a szó önnek egyet jelent egy sorozatgyilkossal.
Az ugyanis csak egy fokozata ennek és akkor következik be, ha a pszicho krónikusan frusztrált mert nem tudja kiélni magát.
A jóistenke óvjon minket attól, hogy a felcsuti terepasztal felbillenjen.

nick066 2014.02.02. 11:45:24

@Buday András: "deadliftet felhúzni"
Te tulokmagyar izomagy! Magyarul már nem is tudsz ? Legalább rováírással irnád le az angol szavakat...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 11:45:58

@Gunboat-Diplomat: "Nézegessetek völgyhidakat, meg síkvidéki autópályalagutakat. Azoknak legalább tényleg semmi értelme nem volt."

Azért ugye képben vagy, hogy a völgyhidas autópálya nyomvonal fideszes projekt volt, csak a szocik alatt épült meg? Hogy a helyi polgármesterek mindenhol népszavaztattak, hogy ne arra menjen, amerre lsszerű, és a szociknak így nem volt lehetősége változtatni az idióta terveken, és kényszerből építették meg így?

micsoda? 2014.02.02. 11:46:23

@félázsiai 2llkedő: Igazad van, a történelmünk már bizonyitott. Egy a baj, hogy irtó nagy árat fogunk fizetni, mint mindig. Szerintem a mentalitásunk olyan, hogy tűrünk, tűrünk, és egyszer csak robbanunk.

Valóban értékes okfejtése van a posztirónak. Nem a ház vásárlás kiakasztó Felcsúton, senkit nem is érdekelne. De az előzmény? Újból megvilágításba került, viszont ezt elkerülendő, én ott nem vettem volna most házat. Ezért vagyok én egy senki:-)

Törvény (törölt) 2014.02.02. 11:53:10

@Buday András:

Nem tudom miért, de erről "tényleg elhúzni egy jobb országba, és nem hazakiabálni folyton" most pont ez jutott eszembe:

index.hu/bloghu/fideszfigyelo/2014/02/01/szegedi_rezsiforum_szajer_jozseffel

high up! 2014.02.02. 11:54:53

@Hannibal ante portas: "Mondja ezt egy öreg európai, aki elég sokat letett az ország asztalára az elmúlt 65 évben. "

Hú barátom, ez megaLOL. Még egyszer mondom: MEGALOL!

Lettettél tehát akkor 40 évet Kádár asztalára, utána meg letettél 24 évet arra, hogy 2014-ben még ott se járjon az ország, ahol kifingott 1990-re.

Hú b+, ez aztán egy életmü! Szólok is Andy Vajnának, hogy rendezze már el, hogy ezért szobrot kapjál Hálivúdban!

UI: Teccik tudni, ez a legnagyobb baj, amikor a ti, kissé kivénhedt lúzer korosztályotok ahelyett hogy levonult volna már rég a poltikai színtérről, még mindig itt hyperaktívkodik és már megint egy újabb országkísérletet akar csinálni. Turul-madár, Szentkorona, örök-kádárizmus.
És hát a legfőbb ismérve a ti örök kádár-generációs korosztályotoknak: a szellemi agyhalál a Vezérért! Kitartás a végsőkig!

Na erről a 4,5 millió hasznavehetetetlen szavazóról szól a Magyar Képlet, akiknek közük nincs se Európához, se a 21. századhoz. Viszont rendre ezek határozzák meg az ország sorsát.

Le_Penseur 2014.02.02. 11:55:42

@Kuruc ezredes, @Buday András:

Vajon honnan veszitek ezt a pökhendi, kioktató, felsőbbrendű stílust? Aztán honnan veszitek a bátorságot, hogy bárkinek, aki nem tapsol örömében, hanem esetleg kritizálni meri a jelenlegi kormányt annak azt mondjátok, hogy hagyja el a szülőhazáját?

Ha valakinek esetleg nem tetszik, hogy épül szépen a szocializmus 2, az még nem feltétlen idegenszívű, libsibolsi, stb, stb.

@poszt:
Ez a karaván haladásos szöveg a trolloktól is gyenge, a miniszterelnöktől pedig kimondottan gagyi!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 11:57:53

@Buday András: "Az SZDSZ-t, E14-et lszi ne mondja senki, mert azok MSZP-partiumok."

Az SZDSZ nem létezik már.

2014.02.02. 11:59:14

@Le_Penseur:

Vajon hogy lehetsz ilyen ostoba, hogy szóba állsz ezzel a Buday + Kuruc kettőssel? :)))

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 11:59:18

@Le_Penseur: nekem kötelet kínálnak általában az MSZP-sek, úgyhogy ahhoz képest egész baráti elmenni. Ami csak lehetőség, ha nagyon nem tetszik. Lehet maradni is, de akkor akár élni is lehet a sok rinyálás helyett. De nekem amúgy mindegy, csináljatok, amit akartok (amit szabad).

Na de most megyek, és éttermezem egyet az egykulcsoson nyert havi 70-80 ezer forintocskából! ;)))

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.02. 11:59:54

Azt tudjátok, hogy Mesterházi "Kötél" Attila néhány éve még a stadionépítések mellett ált??!!

MI TÖRTÉNT VELE AZÓTA? Csak nem szembeköpte korábbi önmagát?!

mandiner.hu/cikk/20130918_mesterhazy_attila_3_4_5_uefa_licences_stadion_kell_az_orszagnak

Válaszoljatok! Kíváncsi vagyok erröl mi a véleményetek!!

2llkedő 2014.02.02. 12:00:33

@Buday András:
""""Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára . Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék. Fontos, hogy a társadalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekintsenek az államra . Mára a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszámíthatóságot és a stabilitást . A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segítséget. Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre juttatásának és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját.""""

Éhes_ló 2014.02.02. 12:01:40

Inkább orbánfalván és bárhol máshol építsenek bármit a magyarok maguknak, mint joavblum féle taknyos zsidók, szintén maguknak.
Korszakos a különbség és ezt értik is pár milliónyian, még akkor is ha idén belefulladuink a holoszeánszok és önostorozások végtelen sorába, amit persze buktor vezet a bandájával és persze amiért alaposan megrugdalják őket köszönetképpen a kinyalt seggű zsidó haverjaik.
De ez van.
Nem azt kell figyelni mit hazudnak, hanem, hogy mit csinálnak.

2llkedő 2014.02.02. 12:02:17

@Le_Penseur: "a valakinek esetleg nem tetszik, hogy épül szépen a szocializmus 2"

A Nemzeti-t kifelejtetted.

high up! 2014.02.02. 12:02:41

@Kuruc ezredes:

Szegény fifióta tenyészállatkám. Nem akarod ugye megérteni a Hoffmanrózsi edzette IQ-dal, hogy a fidióta birkaállományotok pont akkora nemzet pusztítást végez, mint amekkorát a gyúrtcsányi idióták csináltak?

Mit rinyálsz itt akkor rendre a ballibsik miatt? Nektek fidiótáknak valójában egyesülnetek kellene a ballibsikkel, mert ti ugyanaz a fajta ország rohasztó banda vagytok. Azt meg majd megszokjátok, hogy az egyik 4 évben gyúrtcsánynak hívják az idomárotokat, a másikban meg Tovaris Orbenscunak. Tennetek viszont mindegyik alatt ugyanazt kell.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:02:46

@Kuruc ezredes: "Ezért lenne sokkal üdvösebb, ha mind az egymillióan (ez a valóságban kb százezer, hozzád hasonló szélsőlibsit jelent) végre eltávoznátok máshova. Csomó remek kis ország vár rátok, ezt a szerintetek nagyon szart pedig végre hagyhatnátok a fenébe. Miért nem lesz ebből soha semmi? Hm?"

Hát ez megért egy gigára taposós érdemrendet.

tisztapista 2014.02.02. 12:03:51

@high up!: "Barátom, a te brilliáns Birkamenet logikád alapján mi kivetni való is volt anno abban, amikor a ballibsi 2006-ban meg 2010-ben a völgyhíd építkezéseket, a 4-es metró építkezéseket, a Hagyó Miklósi fejlesztéseket stb támogatva húzta be az X-et az mszp-re?"

Semmi. 2006-ban ott csápoltam a tömegben, igen, igen. Magyarország, Magyarország, gyere bátran...

"Nem is értem minek orrolsz te a gyúrtcsányi oldalra, amikor teljesen közös a célotok: lerohasztani a nemzetet a 2-3%-os elit hasznára."

Nem orrolok én, csak nem értem mire gyúrt Csányi?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.02. 12:06:40

@félázsiai 2llkedő:

A többség szereti és támogatja a stadionokat.

A linket meg olvasgasd te is amit irtam :)) :D

További jó vergődést!!

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:07:45

Magyarország jelenlegi miniszterelnoke nyíltan kétféle embert kulomboztet meg ebben az országban :
vannak a jobboldali ,keresztény (ez nam annyira a hit , mint inkább a látvány és a kommunikáció szintjén...)
, konzervatív ( ez is csak populista duma, a tettekben nem érezheto ...),....és vannak az egyebek , a liberális , baloldali érzelmuek ,...akiket felelossé tehet az ország állapotáért ( holott már uralkodott 4 évig ...), konkrétan nemzetellenesnek , hazaárulónak beállítva oket !
Ezt érzékelteti a demagóg , populista napi politikájában is ...és az anyagi javak újraelosztásával is, nyíltan kisemmizve , hátraszorítva az élet minden teruletén !
Az órvbáni politika leegyszerusítve : Aki ellenkezés , vita nélkul azt teszi amit órvbán mond , az magyar hazafi,...aki kételkedik , ellenvéleményt fogalmaz me , netán nyíltan bírál,...az nemzetellenes , hazaáruló !
Ez a politika mélységes árkot ásott a nemzet testén , figyelembe véve , hogy nagyjából maximum az ország fele osztja a nézeteit!!!!
Jelen helyzetben mintegy 2.5 milló honfitársunk helyesli órvbán politikáját,... 5.5 millio ellenzi !
Mindezt figyelembe véve hogy van bátorsága az ország tobbségét nemzetellenesnek , hazaárulónak bélyegezni ?????
NAGY A BAJ , ha ezt nem vesszuk észre és kap még 4 évet,...jóvátehetetlen károk keletkeznek és elindulunk keletre , Lukasenkó irányába!

2llkedő 2014.02.02. 12:08:17

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"A többség szereti és támogatja a stadionokat."

???????

high up! 2014.02.02. 12:08:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Azt tudjátok, hogy Mesterházi "Kötél" Attila néhány éve még a stadionépítések mellett ált??!!
Válaszoljatok! Kíváncsi vagyok erröl mi a véleményetek!! "

Az a véleményünk, hogy k.rd seggbe mind nyeszlettházit mind orbánt! Lehetöleg egy stadionban!

Törvény (törölt) 2014.02.02. 12:09:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Ugyanaz a véleményem, mint amit feljebb írtam.
Olvass, tájékozódj!

Jenyei 2014.02.02. 12:10:01

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Bocs, tényleg igazad van. Akkor stadiont:
- Bivalybasznádra
- Alsómocsoládra
- Orfűre
- Iregszemcsére
- Sóskútra
- Zebegénybe.

jhn 2014.02.02. 12:10:15

Szegény orult OV,felcsuti foparaszt, nem is tudja hogy de mennyire politikai ugy a saját faluját fovarossa avanzsálni ado fizetok pénzén.

Had emlékesztessem az itt levo hozászoló társaimat egy szomszédos ország diktátorának sorsára.
Ugy hivták Ceausescu. Ez a torpe cipesz egy olteniai faluban szuletet amit Scornicestinek hivtak. Amint pártitkár lett és megszerezte a korlátlan hatlamat Oláhországban elkezdte nyomni a faluját.(Mondjuk Orbanal ellentétbe inteligensebb volt, nyilvánosan soha nem emlietette meg)
Ott is stadiont épitettek és még a fotball csapatukat is felhozták egy év alatt az utcai vagy mezei bajnokságból az Oláh elso osztályba .

( Csak ugy mellékesen Mindenki tisztelte is a csapatott majdnem mindenhol gyoztek kiveve a bukaresti Steauanal es a Marsovásárhelyi ASA-nal nem , ez utobbi tele volt magyar srácokal Bolonivel az elen es nem vett tudomast az ellenfel kapcsolatairol, egy alakalommal elpáholták az sconicesti oláhokat 7-0 Marosvásárhelyen. Ezt nem kellett volna, Boloninek menni kellett a Steauahoz a Vásárhely pedig egy év alatt kiesett és eltunt az Olah futbalbol.)
De folytassuk az torténetett, ott is epult a falu kulturház, iskola, gyárak minden amit lehet.
Szoval a párhuzam teljesen tokéletes a keét diktátor kozott. Ott a story azzal végzodott hogy Ceausescut egy nap alatt elitéltek és sikeresen kivégezték olyan modon hogy a kivégzo osztag katonái még meg sem várták hogy falhoz állitsák már kapásból lottek is.
Itt nálunk a mi faszink még szorakozik. Ugy tesz mint a kiskakas aki azt gondolja hogy az o kukorékolására kell fel reggel a Nap. Ugy érzem nagyon kozeleg a nagy pofára esés napja itt is. Hogy kotel lesz , golyó vagy rács vagy esetleg uroltek háza azt majd meglátjuk. Valamelyik tuti.
Es a legfontosabb Scornicest orokre egy megbélyegzett helység lett akit mindenki utált viccet csinált belole es mindig csak a diktatorol emlekezetes. Szegény Felcsutiak : fel is csut , le is csut.

2llkedő 2014.02.02. 12:11:37

@dr kíváncsivagyok: "NAGY A BAJ , ha ezt nem vesszuk észre és kap még 4 évet,...jóvátehetetlen károk keletkeznek"

Pedig nyerniük kell, hogy az embereknek kinyíljon a szemük, és végre elindulhassunk valamerre. Mert ez csak úgy jöhet létre, ha a jobboldal kezet fog a baloldallal. Mert így csak körbe-körbe evezünk.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:12:18

@Buday András: "a magyarokat pedig gyűlölik."

Ha szabadon választod meg a magyar és a gyűlölik szó jelentését, akkor akár egy vízilovat is elképzelhetsz trolibusznak.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 12:13:59

@Le_Penseur:
Ezer bocs, de én pusztán javasoltam ezt a megoldást. Négy éve képtelenek megbékélni a helyzettel, hogy a magyar választópolgárok meglehetősen jelentős többsége nem kér többé a libsi fajtájukból. Vagdalkoznak, alsóbbrendűznek, megvonnák a nem rájuk szavazók szavazati jogát, a kis kongresszusukon még a kötelek is szóba kerültek.
Ennél jóval békésebb és emberségesebb módon javasoltam nekik, hogy esetleg el is lehetne innen költözni, ha a többség másképp gondolja, ők meg képtelenek ezt elfogadni.
@high up!:
Na, tényleg ne majomkodj már, kedves liberális embertársam! Évek óta tolod itt a művelt, mosolygós nyugat istenítését, most miért háborodtál fel ennyire hát a libsi szó miatt?
@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Köszi, benned mindig bízhat az ember! :)
Lesz akasztás is? Vagy csak börtönnek fogod hallani, mint Atesz?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:14:29

Hogy van b atorsaga komcsizni annak , aki maga is KISZ titkárként kezdett politizálni , az apja MSZMP párttitkár volt és az egész barári kore ( gyakorlatilag az ország vezetése !!) mind KISZ , vagy MSZMP vonalon kerult a politikába ?!?!

Szúnyog 2014.02.02. 12:16:28

Annyira röhejes, ahogy a tömény szdsz lelkület, azaz a kommentelők többsége itt hány, köp, ordít. Élvezetes, hogy ebben a helyzetben vannak. Forranak, ők, a megmondók, a szakértők, a mindenhez értők. Vergődjetek szar figurák a posztolóval együtt, aki kiírja, hogy Kárpát-medence, persze arról sosem ír (jobb is), csupán naponta öklendezik egyet fikablogjába.
Vergődjetek, élvezetes, engem olyan jól szórakoztat!

lobaszopiatej 2014.02.02. 12:17:00

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Azt tudjátok, hogy Mesterházi "Kötél" Attila néhány éve még a stadionépítések mellett ált??!!"

Bárcsak a 2 komcsi-szoci párt (Fidesz, Mszp) abbahagyná a zsebünkben való túrkászást...

nick066 2014.02.02. 12:18:07

@Hannibal ante portas: "aki elég sokat letett az ország asztalára az elmúlt 65 évben. "

Egyel kevesebb erkölcsi alap arra, hogy a segítségeddel orbánbasi a fiatalabbak életét csessze el a következő 30-50 évre, amit te meg se élsz már.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.02. 12:19:05

@Kuruc ezredes: És te miért nem tudsz eltakarodni Észak-Koreába? Ott örömmel látják az ilyeneket. Vagy legalább Érpatakra?

2llkedő 2014.02.02. 12:21:05

@Szúnyog: """"5.1 Kitartunk a demokrácia és a jogállamiság eszméje mellett

A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget vessen, a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet""""

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:22:04

@félázsiai 2llkedő:
"Pedig nyerniük kell, hogy az embereknek kinyíljon a szemük, és végre elindulhassunk valamerre. Mert ez csak úgy jöhet létre, ha a jobboldal kezet fog a baloldallal. Mert így csak körbe-körbe evezünk."

Nem , barátom...mára felépítették a rendszeruket,...ha kapnának még 4 évet bebetonoznák úgy magukat , hogy csak polgárháborúvan lehetne elzavarni ezt a csurhét...
Még 4 év alatt totálisan elosztanák maguk kozott az ország javait és a maradék hatalmi ágat , a bíróságokat...azt ugyanis még nem uralják totálisan !!!

2014.02.02. 12:22:10

@nick066:

Azért reméljük előtte elvégzett valami egyetem félét és akkor már erősen tart a 90 felé.
Így elég lett volna max 10 évet írnod! ;)

Habár:

sportgeza.hu/sport/bringa/2014/02/01/102_eves_matuzsalem_bringarekordja/

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:24:17

@Kuruc ezredes: Ugye te a tanársegéd keménykalapjában szöktél meg az elmegyógyintézet személyzetének éberségét kijátszva? Azóta is keresnek téged, de csak a kötelező előírások kedvéért, a lelkesedés annyira nem átütő, mert a félsz az megvan, hogy az esetleges siker folyományaként kénytelenek lesznek hallhatni azt a sok hülyeséget amit kényszeresen ismételgetsz naphosszat, és a végén a személyzeti ruhát sorban cserélhetik kényszerzubbonyra mikor melyiküknek omlik össze az idegállapota kóros végkifejletben.

2014.02.02. 12:24:27

@dr kíváncsivagyok:

Ez a rendszer szerintem atomjaira fog hullani, ha jön még 4 ilyen év.

2llkedő 2014.02.02. 12:25:11

@dr kíváncsivagyok:
""""A parasztbácsit rokonai elviszik repülni. Gondolja a pilóta, kicsit bemutatja tudását. Tesz egy éles kanyart.
-Hát, ezt gondótam. – mondja a bácsi.
A pilóta meglepődik és felbátorodva ejt egyet a gépen.
-Ezt is gondótam. – mondja a bácsi.
A pilóta most már tényleg valami újat akar mutatni, fejreállítja a gépet.
-Na, ezt azért nem gondótam vóna! – mondja a bácsi.
A pilóta örül, hogy meglepetést tudott szerezni az utasoknak. Leszállás után megkérdezik a bácsit a rokonok:
-Mondja bácsikám, miért mondta kétszer is, hogy ezt gondótam, utána pedig, hogy ezt nem gondótam?
-Tudod öcsém, hogy bepis@lok, azt gondótam. Hogy besz@rok, azt is gondótam, de hogy ez még a nyakamba is esik, azt nem gondótam!""""

"csak polgárháborúvan lehetne elzavarni ezt a csurhét..."

Nekünk Mohács kell!

Vombatus Ursinus 2014.02.02. 12:25:30

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Köteles" Attila néhány éve TÁMOGATTA A STADIONÉPITKEZÉST. Csak most ugye ellenzékben van ezért támadnia kell...
Ebből már nem mosakodtok ki! "
9 éve beszélt erről, 15-20 éves távlatokban gondolkodva, nem három év alatt elköltve 100 000 0000 000 forintot, amikor döglődik a gazdaság és 314 forint egy euro... Csak, hogy értsd is, hogy mit linkelsz be, te szerencsétlen.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:26:34

@félázsiai 2llkedő:
"A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget vessen, a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet"""" "

Hát ez egy kissé megváltozott :
A valódi demokráciát órvbán NYÍLTAN egy más rendszerre akarja cserélni ( ezt saaját maga nyilatkozta 2012-ben !!!)
Már nem a "hanyatló" nyugat a cél,..hanem a lehetoségek tárháza,...a KELET !!!
A jólét megmaradt célnek,...de csak az elvtársaknak - ez folyik most gozerovel !!!

Törvény (törölt) 2014.02.02. 12:31:34

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Egyébként te adtad az ötletet:

Kötél!

Ha jól emlékszem Kövér is beszélt már kötélről meg most a másik oldal.
Az lenne az ország számára a legjobb, ha a két komcsipárt tagjai, seggnyalói (MSZP és szövetségesei illetve Fidesz) egymást lógatnák fel kötelek segítségével.
Nem is gondoltam még arra, hogy így mindkét gárda segíthetne Magyarország talpraállításában!

gnme 2014.02.02. 12:31:51

saját környezetemben nem ismerek senkit, aki szereti a focit

ugye nem baj?

és gyűlölöm a magyarokat.

Szúnyog 2014.02.02. 12:32:42

@félázsiai 2llkedő: igen, buta csoportotokra jellemző a sztereotip látásmód, azt hiszitek, ha valaki nem fújja zagyvaságaitokat, ha valaki nem ordít, toporzékol, akkor az fideszes.

Gunboat-Diplomat 2014.02.02. 12:33:25

@félázsiai 2llkedő:

"Pedig nyerniük kell, hogy az embereknek kinyíljon a szemük, és végre elindulhassunk valamerre. Mert ez csak úgy jöhet létre, ha a jobboldal kezet fog a baloldallal."

Hogyne, nyilván a jobboldal alig várja, hogy pacsizhasson a hazaáruló tolvajbandával, ami baloldalnak becézi magát.

A magyar nemzet már elindult valamerre, és még véletlenül sem afelé a középkori sötétség és rabszolgasors felé, amerre a baloldal terelné.

Úgyhogy kézfogás nélkül is elindulhattok és mehettek a vérbe. Utánatok se fog köpni senki.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:33:27

@Törvény: Nem véletlen, hogy semmilyen listán és egyéniben nem szerepel Szájer. Egy kerületi polgármesteri hely jutott neki áprilisra.

Azért az jellemző, hogy önkéntes CÖF-mamikák vették át a kezdeményezést tőle gyurcsányozásban. Azért a rezsifórumokon elhelyezett akasztás számláló minden bizonnyal kiakadna.

jhn 2014.02.02. 12:33:27

Szegény orult OV,felcsuti foparaszt, nem is tudja hogy de mennyire politikai ugy a saját faluját fovarossa avanzsálni ado fizetok pénzén.

Had emlékesztessem az itt levo hozászoló társaimat egy szomszédos ország diktátorának sorsára.
Ugy hivták Ceausescu. Ez a torpe cipesz egy olteniai faluban szuletet amit Scornicestinek hivtak. Amint pártitkár lett és megszerezte a korlátlan hatlamat Oláhországban elkezdte nyomni a faluját.(Mondjuk Orbanal ellentétbe inteligensebb volt, nyilvánosan soha nem emlietette meg)
Ott is stadiont épitettek és még a fotball csapatukat is felhozták egy év alatt az utcai vagy mezei bajnokságból az Oláh elso osztályba .

( Csak ugy mellékesen Mindenki tisztelte is a csapatott majdnem mindenhol gyoztek kiveve a bukaresti Steauanal es a Marsovásárhelyi ASA-nal nem , ez utobbi tele volt magyar srácokal Bolonivel az elen es nem vett tudomast az ellenfel kapcsolatairol, egy alakalommal elpáholták az sconicesti oláhokat 7-0 Marosvásárhelyen. Ezt nem kellett volna, Boloninek menni kellett a Steauahoz a Vásárhely pedig egy év alatt kiesett és eltunt az Olah futbalbol.)
De folytassuk az torténetett, ott is epult a falu kulturház, iskola, gyárak minden amit lehet.
Szoval a párhuzam teljesen tokéletes a keét diktátor kozott. Ott a story azzal végzodott hogy Ceausescut egy nap alatt elitéltek és sikeresen kivégezték olyan modon hogy a kivégzo osztag katonái még meg sem várták hogy falhoz állitsák már kapásból lottek is.
Itt nálunk a mi faszink még szorakozik. Ugy tesz mint a kiskakas aki azt gondolja hogy az o kukorékolására kell fel reggel a Nap. Ugy érzem nagyon kozeleg a nagy pofára esés napja itt is. Hogy kotel lesz , golyó vagy rács vagy esetleg uroltek háza azt majd meglátjuk. Valamelyik tuti.
Es a legfontosabb Scornicest orokre egy megbélyegzett helység lett akit mindenki utált viccet csinált belole es mindig csak a diktatorol emlekezetes. Szegény Felcsutiak : fel is csut , le is csut.
V@Hannibal ante portas:

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:34:33

@félázsiai 2llkedő:
""csak polgárháborúvan lehetne elzavarni ezt a csurhét..."

Nekünk Mohács kell! "

Tudod , én abban bízok , hogy megint elszámolják magukat ,...mint 2002 - ben....
Akkor is nagy volt az arc...
A sok állami alkalmazottra (is) számítok , akikbol alattvalót csinált órvbán és nem merik nyíltan vállani a pártállásukat.
A sok foldmuvesre is számítok , akik alól kiganézták a foldeket ...
Egyáltalán....az épeszu emberekre számítok , akik már megmutatták , hogy milyen rendszerben NEM akarnak élni !!!

2llkedő 2014.02.02. 12:34:56

@Szúnyog: Aki tapsol ennek az ámokfutásnak, az vagy fideszes, vagy agyhalott, vagy annyi esze van, mint egy szúnyognak.

jhn 2014.02.02. 12:35:22

Szegény orult OV,felcsuti foparaszt, nem is tudja hogy de mennyire politikai ugy a saját faluját fovarossa avanzsálni ado fizetok pénzén.

Had emlékesztessem az itt levo hozászoló társaimat egy szomszédos ország diktátorának sorsára.
Ugy hivták Ceausescu. Ez a torpe cipesz egy olteniai faluban szuletet amit Scornicestinek hivtak. Amint pártitkár lett és megszerezte a korlátlan hatlamat Oláhországban elkezdte nyomni a faluját.(Mondjuk Orbanal ellentétbe inteligensebb volt, nyilvánosan soha nem emlietette meg)
Ott is stadiont épitettek és még a fotball csapatukat is felhozták egy év alatt az utcai vagy mezei bajnokságból az Oláh elso osztályba .

( Csak ugy mellékesen Mindenki tisztelte is a csapatott majdnem mindenhol gyoztek kiveve a bukaresti Steauanal es a Marsovásárhelyi ASA-nal nem , ez utobbi tele volt magyar srácokal Bolonivel az elen es nem vett tudomast az ellenfel kapcsolatairol, egy alakalommal elpáholták az sconicesti oláhokat 7-0 Marosvásárhelyen. Ezt nem kellett volna, Boloninek menni kellett a Steauahoz a Vásárhely pedig egy év alatt kiesett és eltunt az Olah futbalbol.)
De folytassuk az torténetett, ott is epult a falu kulturház, iskola, gyárak minden amit lehet.
Szoval a párhuzam teljesen tokéletes a keét diktátor kozott. Ott a story azzal végzodott hogy Ceausescut egy nap alatt elitéltek és sikeresen kivégezték olyan modon hogy a kivégzo osztag katonái még meg sem várták hogy falhoz állitsák már kapásból lottek is.
Itt nálunk a mi faszink még szorakozik. Ugy tesz mint a kiskakas aki azt gondolja hogy az o kukorékolására kell fel reggel a Nap. Ugy érzem nagyon kozeleg a nagy pofára esés napja itt is. Hogy kotel lesz , golyó vagy rács vagy esetleg uroltek háza azt majd meglátjuk. Valamelyik tuti.
Es a legfontosabb Scornicest orokre egy megbélyegzett helység lett akit mindenki utált viccet csinált belole es mindig csak a diktatorol emlekezetes. Szegény Felcsutiak : fel is csut , le is csut.
V

Gunboat-Diplomat 2014.02.02. 12:35:43

@félázsiai 2llkedő:

"Mennyi gazdasági haszna lesz a felcsúti stadionnak?"

Nyilván lényegesen több, mint a csilliomodik sokmilliárdos holokauszt-központnak.

2llkedő 2014.02.02. 12:36:03

@dr kíváncsivagyok: "Tudod , én abban bízok , hogy megint elszámolják magukat ,...mint 2002 - ben..."

És az miért lenne jó? Szeretnél 2006-2010 közötti ellenzéket hatványozottan?

2llkedő 2014.02.02. 12:36:47

@Gunboat-Diplomat: "Nyilván lényegesen több, mint a csilliomodik sokmilliárdos holokauszt-központnak."

Ki építi a holokauszt-központokat?

nick066 2014.02.02. 12:36:51

...röpke 30 év távlatából nézve egy ehhez nagyon hasonló ámokfutás:

Ennyi maradt Ceaușescu futballkalandjából

sportgeza.hu/futball/2013/09/28/ennyi_maradt_ceausescu_futballkalandja_utan/

Amadeus62 2014.02.02. 12:36:52

@dr kíváncsivagyok:

Azt is tedd hozzá, hogy a jelen legnagyobb ellenzék sajnos sokkal jobban le van járatódva mint 2002-ben!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.02.02. 12:37:11

Én CSAK azokat a felcsútiakat sajnálom, akik rendes népek. Mert biztos van közöttük rendes, tisztességes ember is... de most már egy egész ország utálja azt a települést... és amikor vége lesz az orbanizmusnak (legkésőbb, amikor megkrepál), nekik lehetnek még gondjaik ebből a fene nagy orbáni lokálpatrióta gondoskodásból...

komplikato 2014.02.02. 12:37:17

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Szerintem éppen elég elérhető információ forrás van arról, hogy ez miért ordas nagy hazugság. Nyilván 100%-ig tisztában vagy vele, ergo hazudsz.

2llkedő 2014.02.02. 12:38:33

@Amadeus62: "le van járatódva mint 2002-ben!"

Le van járatva.

Gunboat-Diplomat 2014.02.02. 12:39:33

@félázsiai 2llkedő:

"csak polgárháborúvan lehetne elzavarni ezt a csurhét..."

Polgárok ölni te meg az elvtársaid mindig is szerettetek. Csak most nincs hozzá szovjet tankotok, a muszkavezetőitek meg már járókerettel se igen tudnak kivánszorogni a mókásmozgalmi panteonba.

Amadeus62 2014.02.02. 12:39:37

@félázsiai 2llkedő:

Lényegtelen. Sokkal szarabb helyzetben vannak mint 12 éve.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:40:59

@jhn:
"Ceausescut egy nap alatt elitéltek és sikeresen kivégezték olyan modon hogy a kivégzo osztag katonái még meg sem várták hogy falhoz állitsák már kapásból lottek is.2

Ha hagynánk még 4 évig tobzódni ezt a minidiktátort,...akkor lehet hogy nem úszná meg bortonnel,...ugyanis addigra visszaállítaná a halálbuntetést...és visszanyalna a fagyi , mint az általa kitalált új sajtótorvénnyel , miszerint buntetheto a manipulált TV felvétel !!!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:41:30

@Buday András: "nekem kötelet kínálnak általában az MSZP-sek, úgyhogy ahhoz képest egész baráti elmenni."

Meglepő, hogy ilyen vehemenciával még nem voltál egy CÖF nagygyűlésen, rezsifórumon, fideszes pártrendezvényen sem, mert akkor tisztában lennél vele, hogy ott kiakadna egy képzeletbeli akasztásszámláló.

Egyébként nem lenne meglepő, ha az egyik HÍR-tévés kábelhurcolgató segédmunkaerő ugatott volna közbe a függöny mögül settenkedve a hátsó sorok mögött, és ezért kellett volna felerősíteni a hangsávot az objektív hírcsinálás kedvéért, mert onnan tényleg nem hallhatta a Mesterházy.

2llkedő 2014.02.02. 12:41:36

@Amadeus62: Nem lényegtelen. A lényeg a tisztán látás. Ez az, ami sokaknál nincs meg.

komplikato 2014.02.02. 12:42:12

@Trollcsány rising: "Szerintem te nem érted hogy Orbánra 3 millióan szavaznak csak azért mert törődik a falujával!"
Lol. Hányan voltak ÖSSZESEN szavazni legutóbb? :D
te is ott tanultál matekot ahol Matolcsy Tündér Lala?

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.02. 12:43:44

@ob.szerver: Együtt nyomják a polgárdát is, hejderutyutyu.

komplikato 2014.02.02. 12:43:57

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Jaj de kötekedő vagy, ha ráadták volna a mikroportot és NEM kellett volna kihangosítani, akkor meg az lenne a gyanús. :D

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 12:43:57

@Gunboat-Diplomat:
"Polgárok ölni te meg az elvtársaid mindig is szerettetek. "

ja,...2006 - ban is a liberálisok gyújtották fel fél Budapestet....

Amadeus62 2014.02.02. 12:44:29

@félázsiai 2llkedő:

Azt azért tedd hozzá, hogy Mesterházy mint miniszterelnök jelölt, meg Gyurcsány jelenléte, meg még Kuncze meg Fodor rengeteg embert elriaszt. Ezt az összefogást még az amerikai népszava is szarrá kritizálta, pedig őket igazán nem lehet fideszbarátnak nevezni.

gnme 2014.02.02. 12:46:35

szomszédos intézményben írták:

"...kis hazánk új fővárosában a 20 fős királyi székhelyen a stadionépítés központjában morecsuton biztosan nincs probléma nehogy a 120cm-s more királyt ellepje az ónos eső..."

híreket hallottunk

Nyers Fa 2014.02.02. 12:47:15

@Hannibal ante portas:
Sajnos a fentebb említett erkölcsi érzék az, ami a fajtátokból hiányzik. Gátlástalan, sunyi, rosszindulatú talpnyalók vagytok egytől egyig. Teljesen függetlenül attól, hogy ezt pénzért csináljátok vagy ingyen. Nemzetáruló nyalnyikok.
És ne gondold, hogy ezt személyeskedésnek szántam, ugyanis ez esetedben, egy idegdúcos parazita esetében képtelenség. Igaz ez a többi 4-re is, aki pont veled egy időben jelent meg itt a blogon.

2llkedő 2014.02.02. 12:48:15

@Amadeus62: Ha a véleményemet kérdezed, akkor a jelenleg palettán lévők közül Bajnait tartom a legjobbnak. De mint már említettem, csak összefogással lehet előbbre jutni. Hogy kinek a vezetésével, az valószínűleg nincs a jelenlegi Palettán. Lehet jobboldali, lehet baloldali. Lényeg, hogy ne árokásó legyen.

komplikato 2014.02.02. 12:48:21

@Hannibal ante portas: " Csak ezt nem veszitek észre, hogy akármi akárhol épül, értéket teremt."

Ja. A negatív érték is érték. Érdemes elolvasni pár számítást arra, hogy hány milliárdba fog fájni a csodás fából épült és vélhetőleg full kihasználatlan stadion faszerkezetét. Ha egyszer nem áll majd Felcsút-Alcsút rendelkezésére a végtelen forrás, akkor a helyi önkormányzat ott fogja össze szarni magát erőlködésben, hogy fenntartsa, de nem fogja tudni, ott fog széthullani ...

jhn 2014.02.02. 12:48:33

Szenzáciosan értelmes miniszterelnokunk komoly valasztasi igéretei :

futbal , pálinka fozes, trafikmutyi, kolbásztoltoverseny stb... meg ilyen marhaságok

ilyen komoly politikai programmal sokáig nem lehet vinni:

Nála hulyébb mar csak a magyar nép, mi vagyunk akik megszavaztuk.

komplikato 2014.02.02. 12:49:51

@Amadeus62: Ki tudja mennyire alakulnának most másképpen a dolgok, ha Mesterházyt a FIDESZ hívta volna előbb vissza telefonon, ha már amúgy oda jelentkezett eredetileg. :D

Amadeus62 2014.02.02. 12:50:50

@félázsiai 2llkedő:

Én is őt. Befogott orral, de leszavazok az Összefogásra, de félő, hogy nem leszünk elegen. Majd kiderül.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:55:29

@komplikato: "Jaj de kötekedő vagy, ha ráadták volna a mikroportot és NEM kellett volna kihangosítani, akkor meg az lenne a gyanús. :D"

Akkor meg a Mesterházyt nem lehetett volna hallani mert elnyomta volna a függöny. :-D

2llkedő 2014.02.02. 12:56:33

@Amadeus62: Éljenek a Kétfarkúak!

Mindegy, hogy kire szavazol, csak ne a fideszre. A lényeg, hogy minél többen szavazzunk a fidesz ellen.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.02. 12:57:06

@Gunboat-Diplomat: azért a nyilas elődeidről se feledkezz meg, te szarházy!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.02. 12:58:40

@félázsiai 2llkedő: sajnos ez nem ilyen egyszerű. Írtam már korábban is, hogy gondosan elcsalták előre a választásokat azzal, ahogy átírták az egész szavazósdit. Látszólag törvényes a dolog, épp csak gondosan ügyeltek rá, hogy másnak esélye se legyen a köv. választáson. Tudod: ahogy sok közbeszerzési pályázatot úgy írnak ki, hogy ne nagyon legyen rá alkalmas más, csak akinek szánták.

jhn 2014.02.02. 12:59:00

Most hogy pálinka,kolbász, trafik és stadionnal tele van az ország nem kéne valaki más után nézni a kovetkezo vasztason, aki mást is tud igérni és meg esetleg nem is nagykepu?
Ja , Kérem a kovetkezo miniszterelnokot ne azzal kezdje a videkfejlesztési programját hogy a porfészket ahol szuletett fovarossá épiti.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 12:59:05

@Amadeus62: "Azt azért tedd hozzá, hogy Mesterházy mint miniszterelnök jelölt, meg Gyurcsány jelenléte, meg még Kuncze meg Fodor rengeteg embert elriaszt. Ezt az összefogást még az amerikai népszava is szarrá kritizálta, pedig őket igazán nem lehet fideszbarátnak nevezni."

Azért az megvan fejben, hogy az ellenzéki fidesz propaganda ugyanolyan hatékony volt, mint most a kormányoldali. Csak egy a különbség, hogy most az ellenzéknek esélye sincs közvetíteni az üzenetét. Na ezért van az, hogy nem változott se az ellenzék, se a kormány megítélése sokaknál.

xvxvxv 2014.02.02. 12:59:26

@Szúnyog: tik, ex-gondolás, ex-index-es, ex-mno-s, javarészt közalkalmazott-köztisztviselő, naponta 4 órát fórumozgató ősfideszesek még mindig 2000-ben éltek - buksitokban a 35 éves "Viktor, az 'szdsz' szóra meg még mindig elkezd az ánuszotok vizesedni.

de közben elment mellettetek a világ. 20 éve hisztek jezsuita kandühvel abban, amiről mára kiderült, hogy nem más, mint egy velejéig rothadt, undorító magánvállalkozás, egy tetves, rohadt maffia.

de tik hisztek, hiszen 20 éve hisztek "Ő benne", tik nyugdíj felé botorkáló közalkalmazott-köztisztviselő ősfideszesek, akik még a füves-csuhásozó vadlibsi, vannabizsidó korszakát is hajlandóak voltatok 1995-ben megbocsátanni neki.

mint a szdsz, lassan tik is kipusztultok, tik, az ősfideszes tálib közalkalmazott-köztisztviselői kar.

Törvény (törölt) 2014.02.02. 13:00:31

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Te adtad az ötletet:

Kötél!

Ha jól emlékszem Kövér is beszélt már kötélről.
A két komcsipárt tagjai (MSZP, FIDESZ) és a hátsó felükben nyelvükkel csapkodó holdudvar egymást föl is lógathatnák kötél segítségével.
Így mindkét gárda segíthetné Magyarország talpraállítását.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 13:00:50

@Amadeus62:
"Azt is tedd hozzá, hogy a jelen legnagyobb ellenzék sajnos sokkal jobban le van járatódva mint 2002-ben! "

Ja,..az ellenzék engedte el a baltást,..meg nevezte ki Schmittet,...meg osztotta szét haverjainak a trafikokta és a foldeket,...az ellenzék támadja az uniót - ahová népszavazással léptunk be - és az ellenzék vette el a manyup pénzeket - vérben is úszott volna az ország - és az ellenzék torli el a demokráciát - ezt órvbán nyíltan kijelentette : "más redszer kell a demokrácia helyett "

Ja,..az ellenzék van lejáratva....

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 13:04:08

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
"Azért az megvan fejben, hogy az ellenzéki fidesz propaganda ugyanolyan hatékony volt, mint most a kormányoldali."

A Fidesz ellenzékben majdnem annyi kárt okozott , mint most 4 év alatt kormányon....

Amadeus62 2014.02.02. 13:08:23

@dr kíváncsivagyok:

Nálam jobban senki nem utálja a fideszt szerintem, de az tény, hogy amit jól csinál az a kommunikáció. Persze ez csak nekik jó, nem az országnak. Bármit megmagyaráznak és az emberek el is hiszik nekik, hogy az úgy jó volt, például a baltás ügy.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:10:11

@jhn: "Szenzáciosan értelmes miniszterelnokunk komoly valasztasi igéretei :

futbal , pálinka fozes, trafikmutyi, kolbásztoltoverseny stb... meg ilyen marhaságok

ilyen komoly politikai programmal sokáig nem lehet vinni:"

Nem ez a programjuk. Ez csak az orbáni hóbort, a passzió.

A fő programjuk a rezsicsökkentés. Csak éppen ott lóg ki a lóláb, hogy a jelenlegi piaci trendeknek megfelel a hatósági ár csökkentés, mert a világpiaci árak csökkennek.

Ezt évekig ki is használták egy offshore cégen keresztül, és közel százmilliárdot el is loptak. Az oroszoktól egy sokéves átlagár alapján vesszük a gázt. Az ingadozásokat védtük ki vele, és éppen most az orosz ár felette van a világpiacinak. Nyugatról olcsóbban lehetett venni. Meg is lépték gyorsan. Nyugatról az MVM olcsóbban beszerezte, de tovább is adta az offshore mutyicégnek, aki orosz áron adta tovább az energiaszektornak. Így egy fideszes oligarchia csoport lefölözte éveken át a rezsiköltségeinket. Most úgy csökkentenek, hogy felfüggesztették a gázmutyibizniszt. De ez csak a választások miatt történt meg. Ha nem kell a kampányhoz, még mindig a mi rezsinken élősködnének.

Jolka40 2014.02.02. 13:10:21

@Buday András:"Mindenesetre az egykulcsos adónak köszönhető többletjövedelmemről nem szívesen mondanék le, de hát majd a NÉP dönt." És ha a nép úgy dönt, hogy a Fidesz marad, akkor jövőre ugrik az egykulcsos. Majd meglátod. A költségvetés egyre nagyobb szarban van, és már nincs hová nyúlni. Majd megmagyarázzák, hogy a nép kikövetelte tőlük az igazságosabb adórendszert.

2llkedő 2014.02.02. 13:14:54

@álfirkász: Már írtam, hogy az a jó, ha a fidesz nyer most. Főleg, ha minimális többséggel. És ehhez kell az, hogy sokan menjenek el szavazni, mert akkor nem tudnak hivatkozni a zemberekre.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:15:28

@dr kíváncsivagyok: "A Fidesz ellenzékben majdnem annyi kárt okozott , mint most 4 év alatt kormányon...."

Ezt pont ugyanígy gondolom.

2llkedő 2014.02.02. 13:15:57

@Amadeus62: "de az tény, hogy amit jól csinál az a kommunikáció."

Azt se csinálják jól, mert már átesnek a ló túloldalára.

2014.02.02. 13:16:08

@félázsiai 2llkedő: Ez a baj, hogy én nem ellen hanem mellett szeretnék szavazni. Csak nincs ki mellett. Az összefogók menjenek a bús picsába, nem jók semmire főleg ebben a formában és ezt milliók tudják. Nagy szerepük van abban, hogy úgy áll a fidesz ahogy áll és hogy megint nyerni fog.

2llkedő 2014.02.02. 13:17:49

@vuvuzela importőr: "Ez a baj, hogy én nem ellen hanem mellett szeretnék szavazni."

Volna ki mellett szavazni, csak ahhoz tisztán kellene látni.

2llkedő 2014.02.02. 13:19:38

@vuvuzela importőr: "Nagy szerepük van abban, hogy úgy áll a fidesz ahogy áll és hogy megint nyerni fog."

Nem nekik van szerepük benne, hanem a fidesz korábbi lejárató propagandája volt jó.

baldoc 2014.02.02. 13:20:12

Azért egy mauzóleum még hiányzik Felcsútról!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:20:20

@Amadeus62: "Nálam jobban senki nem utálja a fideszt szerintem, de az tény, hogy amit jól csinál az a kommunikáció. Persze ez csak nekik jó, nem az országnak. Bármit megmagyaráznak és az emberek el is hiszik nekik, hogy az úgy jó volt, például a baltás ügy."

Semmi mást nem csinálnak jól, csak a kommunikációt. Undorom van a fidesztől. De hogy korrekt legyek, felsorolok pár lépést, amivel egyetértek. Félkarú rablók betiltása, Paks. Most hirtelen nem jut más az eszembe.

Az például zseniális, hogy a világpiaci árak csökkenésekor úgy állítják be a hatósági ár szabályozást, mint rezsicsökkentést. Persze, most meg lehet tenni.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:24:22

@Jolka40: Nagy a homály a fejekben, amikor a 350 milliárdios szja csökkentést az egy kulcsos adóval együtt egy 1000 milliárdos fogyasztáshoz köthető adóemelés bőven megöli. Ezért nem jött be a majd fellendül a fogyasztás mantra. Mert valójában több az elvonás.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.02.02. 13:27:08

@Amadeus62: Bocs, hogy belekotyogok, de csak azok az "emberek" hisznek a fityiszkommunikációnak (tovább megyek, bármely politikusnak), akiknek (amiknek) az IQ-ja éppen csak szűken 1 ponttal haladja meg a növények IQ-ját! Én így is kezelem ezeket...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:27:50

@baldoc: "Azért egy mauzóleum még hiányzik Felcsútról!"

Ez mindent visz.

komplikato 2014.02.02. 13:30:17

@félázsiai 2llkedő: Nem így van. van 131 bejegyzett párt. Nyilván a többségük kicsi és a kutya sem hallott róluk. Ezek jó része persze nem is fog indulni. De az összes olyan kis párt, aki százalékokat vesz el a lehetséges ellenzékiektől, miközben BIZTOSAN nem fog bekerülni, az az Ő malmukra hajtja a vizet.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.02.02. 13:30:27

@baldoc: :D
és itt a "MÉG"-en van a hangsúly! :D

lobaszopiatej 2014.02.02. 13:31:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "A többség szereti és támogatja a stadionokat."

1. kimutatás, statisztika?
2. A sört is szeretjük, legyen ingyér!
3. völgyhíd is jó dolog, kérdés ennyiért kell-e és pont ott
4. a foci NÉZÉSÉT támogatják ezzel, sem nem a focit, sem nem a sportot, de még csak nem is az utánpótlást!
Részemről futok / fitnesz / uszoda belépőt veszek. Ez utóbbi kettő pedig méregdrága (1500-2000 / alkalom).
A foci arról szól hogy sok-sok ember nézi 2x11 ember hogyan mozog. Ez nemhogy nem SPORT de inkább csak az alkoholizmust támogatja! (sörreklámok)

A TAO pedig a kenőpénz legalizálása, onnantól ellenőrizhetetlen hová folyik.

2llkedő 2014.02.02. 13:31:44

@komplikato: Nyerjenek csak! De ne tudjanak a nem szavazókra is hivatkozni.

komplikato 2014.02.02. 13:35:37

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Az a szép, hogy elmúlt 4 évben a beszedett adók mennyisége vagy 25-30%-ot nőt, miközben hű de nagy SZJA csökkentés volt. Persze aki akkora tahó, hogy csak az SZJA-t nézi, miközben átlag gagyi béres ember bruttójának 76%-a megy adóba ... na ők csápoljanak ennek.

A nem-megszorítások, a package megtette hatását.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 13:36:35

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
""A Fidesz ellenzékben majdnem annyi kárt okozott , mint most 4 év alatt kormányon...."

Ezt pont ugyanígy gondolom. "

Csak egy dolgot emelnék ki :

Kiszámolta már valaki , hogy ha nem hisztiztek volna a 300 ft - os vizitíjon,..vajon lennének -e 3 - 4 éves várólisták ????
Szaros 300 ft-on rúgóztak,...mára meg tonkretették az egészségugyet !!
Ugyanez érvényes a maitól sokkal kisebb tandíjra is !!!!

Amadeus62 2014.02.02. 13:38:47

@komplikato:

Ezt állandóan arra fogják, hogy külföldön is megszorítások vannak, meg arra, hogy államadósság csökkentés miatt kell (ami valójában nem is csökken)

komplikato 2014.02.02. 13:39:25

@félázsiai 2llkedő: Ugyan már a 2/3, ami valójában 52% volt, ami valójában a lakosság 20%-a is elég volt nekik hivatkozási alapnak, hogy bármit megtegyenek, amiket eredetileg saját maguk és szavazóik is elleneztek ... az új sajátos választási törvény alapján most még bizarrabb kamu alapot fognak teremteni.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 13:39:34

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
""Azért egy mauzóleum még hiányzik Felcsútról!"

Ez mindent visz. "

Lesz ,...csak ki kell várni....
( Látom lelki szemeim elott a békameneteseket , ..amint sorban állnak...
Persze lesznek bérletesek is ...)

komplikato 2014.02.02. 13:41:16

@dr kíváncsivagyok: Hát azért abban a váró listás témában erősen benne vannak az EÜ-ből elvont tízmilliárdok, de hát kellett stadionra, meg határon túli iskolák támogatására, határon túli iskolakezdési támogatásra, stb.

komplikato 2014.02.02. 13:42:17

@dr kíváncsivagyok: Szerintem ott a békemenetesek részéről a pénzért vagy "céges okokból" (nem jössz ki vagy rúgva) kint lévők már hiányozni fognak erőst.

Szúnyog 2014.02.02. 13:42:31

@xvxvxv: " tik, ex-gondolás, ex-index-es, ex-mno-s, javarészt közalkalmazott-köztisztviselő, naponta 4 órát fórumozgató ősfideszesek még mindig 2000-ben éltek - buksitokban a 35 éves "Viktor, az 'szdsz' szóra meg még mindig elkezd az ánuszotok vizesedni."

Biztosan azt gondolod, okosat szóltál, most jól megmondtad. :)
Nem vagyok sem ex-gondolás, ex-stb, nem vagyok közalkalmazott-köztisztviselő, sőt, alkalmazott se vagyok, nem fórumozok 4 órát naponta, nem élek 2000-ben, s nem vagyok fideszes sem.
Csupán mulattat az a nagyon buta gyűlölet, ami ömlik a pofátokból.

Amadeus62 2014.02.02. 13:44:29

@komplikato:

Az meg van, hogy a nézőpont 50%-os fideszt mért 4 éve a TELJES NÉPESSÉG(!!) körében? Most meg 35-t. Ennyire még a századvég sem ferdít.

Nyilas Mise 2014.02.02. 13:45:05

szerintem sem politikai ügy felcsút...

köztörvényes maffia bűncselekmények...
vagyis simán BŰNügy

Nyilas Mise 2014.02.02. 13:47:04

amugy az oO.Viktor (nulladik viktor) mafiaszervezetét kb 1-2 milla birka támogattya...
ijjen arányban a nácikat korábban is támogatták...

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 13:48:52

@Jolka40: Remélem, nem.

De ha mégis, majd visszanyúlnak a Bajnai-féle adótáblához, ami a _kvázi egykulcsos_, amögött biztos lett volna társadalmi támogatás bőven.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 13:49:44

@dr kíváncsivagyok: Nem pontosan így gondoltam. Inkább úgy, mint száz éve a szakállas nőt a cirkusz ketrecében.

Nyilas Mise 2014.02.02. 13:49:56

felcsút amugy akkor is dübörögne ugyanígy ha a dúcse nem épp ott született volna a cigánysoron egy putriban...

hisz minden falu ugyanígy fejlődik...

AlexWolf 2014.02.02. 13:50:49

Igazából az a szörnyű, hogy ha az elkövetkező 4 évben is ezek maradnak hatalmon, akkor tovább folytatják az ország rombolását és a saját zsebük gyarapítását.

Ha meg véletlenül mégis veszítenének, akkor ott vannak a 9 évre bebetonozott ilyen-olyan fidesznyik elsőemberek, akiket ha el akarnak távolítani, akkor szerződés szerint olyan végkielégítést kellene fizetni, hogy beszarnánk, és természetesen az adott kormány tehetne róla...ha meg maradnának, akkor hathatósan tudják akadályozni a hatalomra kerülőket.

Viktorék sajna nem hülyék. Nagyon okosan elérték négy év alatt, ami másoknak 40-ig tartott.

873ujr3rk 2014.02.02. 13:52:42

Kedves hacsaknem !

hirtelen tudnál idézni bármit az össefogás tájékáról ami feketén fehéren azt mondaná úgy basszák rács mögé a teljes orbán simicska nyerges közgépbirodalmat hogy a lábuk sem éri a földet, vagy nem tudsz csak csendes konfliktusmentes lapítást mert már nagyon várják hogy újra ők lophassanak és akkor is kussoljon majd az aktuális ellenzék ?

2014.02.02. 14:06:51

@dr kíváncsivagyok: A 300 Ft nem hisztizés volt, az bizony ma is sok pénz néhány embernek. A 3-4 éves várólista viszont hisztizés, ugyanis csak tenni kellene a dolgukat az egészségügyben dolgozóknak és nem végigtraccsolni a napot, akkor jobban haladna a sor. Ok nélkül senki nem megy orvoshoz. Ez baromság.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:09:22

@Amadeus62:
"Azt is tedd hozzá, hogy a jelen legnagyobb ellenzék sajnos sokkal jobban le van járatódva mint 2002-ben! "

Járatódva...ez tetszik...
Meg kell tanulnunk szétválasztani a demagóg populizmust a kritikától...és már nem is olyan szornyu...
Ez a 4 év erre jo lecke volt.
Most az fog eldolni , hogy tanultunk-e belole !

AlexWolf 2014.02.02. 14:11:16

@abcd1234: Látom téged is nemrég engedtek ki a pszichiátriáról pénzhiány miatt!

flort 2014.02.02. 14:11:45

@Buday András: Már csak az a kérdés maradt, hogy mi a h.l.l r.dv.s f.sz..rt kellett akkor ezzel a marhasággal kivéreztetni a költségvetést (nem tőled kérdezzük, ne értsd félre), ha végül egy elfogadható változatnál kötnek ki?

(Ugyanez a kérdés az ellenzéki összeborulási szappanopera kapcsán is, ami sok kárt okozott, de régóta lehetett tudni, hogy törvényszerű. Lehet, hogy ez egy ilyen ország.)

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:11:56

@abcd1234:
": A 300 Ft nem hisztizés volt, az bizony ma is sok pénz néhány embernek. A 3-4 éves várólista viszont hisztizés, ugyanis csak tenni kellene a dolgukat az egészségügyben dolgozóknak és nem végigtraccsolni a napot, akkor jobban haladna a sor."

Hahóóó,...ébreszto...már ángliában vannak az egészségugyi dolgozók !!
A 300 ft segített volna keresetuket novelni , hogy itthon maradjanak....

873ujr3rk 2014.02.02. 14:12:23

@dr kíváncsivagyok: nem azt mondták feri.

www.youtube.com/watch?v=jqc4aPyqgCg

nem azért mondták.

és többek közt ezért marad még legalább 4 évig viktor.
és ezért érdemli meg a teljes maszop h valami gecinagy gödör mélyén végezze és végre maradjon hely bármimásnak. ha az összefogásra szavaztok azt akadályozzátok, hogy négy év múlva ne ők legyenek a megmentők, ne hozzák el újra a jóléti rendszerváltást, a kormányzati jósdát és a nesoroljammiket.

flort 2014.02.02. 14:13:17

@abcd1234: mikor voltál utoljára körzeti orvosnál?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:15:02

@Nyilas Mise:

Ja,..az eroszakos kisebbség csodákra képes, mint a náci Németországban is láthattuk...

873ujr3rk 2014.02.02. 14:16:19

@AlexWolf: nem barátom nem maradnának ott, mert percek alatt lehetne rács mögé baszni a teljes "bebetonozott" gárdát. de ha ez megtörténne pillanatok alatt találná magát a teljes szoci vezérkar a szomszédos cellában. szóval nagyon szar félrebeszélés.

szerinted nem mondana le pillanatok alatt az összes hűbéres ha a főnök más választása nem lévén erre kérné őket ? márpedig egy lelkiismeretes ügyész és néhány elhivatott nyomozó hetek alatt rakna le olyan paksamétát a bíróság elé minek eredménye egy végtelenül kezesbárány kooperatív fidesz lenne.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:16:25

@873ujr3rk:

"és többek közt ezért marad még legalább 4 évig viktor.
és ezért érdemli meg a teljes maszop h valami gecinagy gödör mélyén végezze és végre maradjon hely bármimásnak. ha az összefogásra szavaztok azt akadályozzátok, hogy négy év múlva ne ők legyenek a megmentők, ne hozzák el újra a jóléti rendszerváltást, a kormányzati jósdát és a nesoroljammiket. "

Azért én inkább reszkírozok...

épészmérnök 2014.02.02. 14:16:47

@AlexWolf: "Ha meg véletlenül mégis veszítenének, akkor ott vannak a 9 évre bebetonozott ilyen-olyan fidesznyik elsőemberek, akiket ha el akarnak távolítani, akkor szerződés szerint olyan végkielégítést kellene fizetni, hogy beszarnánk"

Meg lehet azt oldani. Jönnek az ügyvédek, oszt jónapot.

Amator 2014.02.02. 14:18:00

@Amadeus62: Azt kikérem magamnak hogy a Fidesz jól csinálja a kommunikációt. Mondjuk inkább hogy a saját táborának a szellemi képességéhez igazítva. Közben tudják hogy ez egyfajta lenézése az embereknek, nem buták ők, de hát a cél szentesíti az eszközt.
Azon elgondolkodott már valaki, hogy normális országban az emberekeket nem érdekli ennyire a politika, nem szurkolnak 1-1 pártnak. Minden pártot kellő kritikával és távolság tartással kellene kezelni, ez jelentene egyfajta társadalmi kontrolt.
Az pedig a pimaszság teteje, amikor a pártok hoznak létre és támogatnak első ránézésre "civil" szervezeteket. Hazafias Népfront - CÖF párhuzam megvan ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:22:06

Az nem tunik fel senkinek , hogy hiába alkotmányellens,..hiába dontott az EU bíróság is a bírák kényszernyugdíjazása ellen,...csak bejott a felcsuti kupec szándéka , a helyeiket ugyanis betoltotték a saját embereikkel !
Még 4 év,...és MINDEN kezében osszpontosul !

Na onnan már nehez lesz...
Már uralja a gazdaságot , a kozszférát , az ugyészséget, médiát,...mindent !

Csak a bíróságog...azok még nincsenek mind a kezében !!!

2llkedő 2014.02.02. 14:23:51

@dr kíváncsivagyok:
""""Az emberek ma nemcsak azért bizalmatlanok a politikával és a politikusokkal szemben, mert a hivatalban lévő kormány gazdaságpolitikájának leginkább ők látták kárát, hanem azért is, mert az ………. évek óta visszaél a jóhiszeműségükkel és megfosztotta őket a tisztánlátás jogától. Amilyen gyorsan elillan a demokráciába vetett bizalom, olyan keservesen nehéz visszaszerezni . A …….oldal képtelennek bizonyult erre, sőt attól sem riadt vissza, hogy a napi politikai túlélés reményében olyan lépéseket tegyen, amelyek kül- és belföldön egyszerre rombolják hazánk tekintélyét . A demokrácia eszméjével összeegyeztethetetlen módon 20.. után jog- és alkotmányellenesen elmozdították azokat, akik nem kívántak asszisztálni felelőtlen politikájukhoz. A ………., ………. , ….. vezetői ismerhették meg elsőként, milyen is a …………….. kormány felfogása a jogállamiságról . …………. , ………….. , hivatalból történő elmozdítása csak az első lépés volt a demokratikus intézményrendszer leépítéséhez vezető úton. Ha úgy diktálta érdekük, kriminalizálták, ha kellett, antiszemitának bélyegezték az ellenzéket . Ha arra volt szükség, akkor megkísérelték tudatosan szembefordítani egymással az egyes választói csoportokat. S mindeközben görcsösen ragaszkodtak a kormányzati hatalomhoz, még akkor is, amikor világossá vált, hogy bizalom és támogatás hiányában az ország kormányozhatatlanná vált . Ezzel megfosztották az embereket a demokratikus véleménynyilvánítás és az önrendelkezés szabad gyakorlásának lehetőségétől.""""

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:24:30

@Amator:
" Azt kikérem magamnak hogy a Fidesz jól csinálja a kommunikációt. Mondjuk inkább hogy a saját táborának a szellemi képességéhez igazítva. Közben tudják hogy ez egyfajta lenézése az embereknek, nem buták ők, de hát a cél szentesíti az eszközt."

Amíg ez a tábor 2.5 milliós,...addig veszélyben van az ország !
( Foleg , ha a maradék 5.5 millió szavazó nem fog ossze...)

Amadeus62 2014.02.02. 14:26:12

@dr kíváncsivagyok:

2,5 millió? Hol? Jó lesz az 2 milliónak is. Maximum.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:26:40

@félázsiai 2llkedő:
" S mindeközben görcsösen ragaszkodtak a kormányzati hatalomhoz, még akkor is, amikor világossá vált, hogy bizalom és támogatás hiányában az ország kormányozhatatlanná vált . Ezzel megfosztották az embereket a demokratikus véleménynyilvánítás és az önrendelkezés szabad gyakorlásának lehetőségétől.""""

Most hány támogatója van a Fidesznek ?
2.5 millió ?
Az már a tobbség ?
hogy is van ez ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:27:42

Az megvan ,..hogy a teljes népesség 53 % - a kormányváltást akar ?
Ma, Magyarországon !

2llkedő 2014.02.02. 14:28:04

@dr kíváncsivagyok: "Az már a tobbség ?
hogy is van ez ?"

Az új Kuszaszem féle matematikában igen. Tudod, a negatív növekedés is növekedés.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:29:10

@Amadeus62:
"2,5 millió? Hol? Jó lesz az 2 milliónak is. Maximum."

Papíron 2.5 millió, én meg hiszek (ebben) a Századvégnek...

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 14:30:33

@félázsiai 2llkedő:
"Az új Kuszaszem féle matematikában igen. Tudod, a negatív növekedés is növekedés. 2

Hát persze,...ha a " - " jelet egy piros ázsiai csíknak hívjuk...

Amadeus62 2014.02.02. 14:31:45

@dr kíváncsivagyok:

Remélem nem lesz igazad. Ennyi emberrel még nem baszott ki egy kormány sem mint ezek. Kizárt hogy ezeknek több szavazójuk legyen mint 2 milla.

ob.szerver 2014.02.02. 14:32:09

@Amator:

"Azt kikérem magamnak hogy a Fidesz jól csinálja a kommunikációt. Mondjuk inkább hogy a saját táborának a szellemi képességéhez igazítva."

Abszolút igazad van. Szerintem tudatos is Selmeczi/Zsigó/Hoppál intellektusú és moralitású embereket kirakatba állítani, mert úgy gondolják, hogy ez a nívó rezonál a választóikban saját magukra ismerve. És ebben tökéletesen igazuk van.

Jelentkezzen, aki a fenti hármasból bármelyiket is alkalmazná borítékragasztásnál igényesebb munkakörben.

Amator 2014.02.02. 14:39:18

@dr kíváncsivagyok: Igen, csak amíg ezen a fórumon is kb. 1 kézen meg lehet számolni a rendszert erkölcsi alapon kritizálókat, miközben a fizetett kommentelők és az elkötelezettek elképesztő vehemenciával támadnak mindenkit, aki nem ad nekik igazat, addig ez az aránytalanság fogja rányomni a bélyegét a választásokra.
Sokan állnak értetlenül az események kapcsán, de mivel nincs kire szavazni, nem maradt 1 hiteles ember sem a magyar politikai életben, valószínű megismétlődik majd a 94-es választás, amikor az emberek csak azt nézték, hogy olyan pártra szavazzanak, aki eltakarítja az előző, pökhendi garnitúrát.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.02. 14:39:44

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

A hazugságaitokból nem nekünk kell kimosakodni, ugye, "kötéllacafan".

Jelen helyzetben még mindig kötéllaca az, aki valóban dokumentálhatóan kötelezett, de ha még jobban elmerülünk a valóságban, viktor vezéred az, akinek bírósági végzése is van arról, hogy hazudott.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.02. 14:41:33

@Amator:

A most 30 különböző néven mocskolódó egy darab orbánista bolsevik a választáson csak egynek számít.

jhn 2014.02.02. 14:41:53

@baldoc:
Adtál most otletet. Nem csodalkoznék ha holnap eloálnának valami Piramis épitesi tervukel hogy az is legyen Felcsuton

Hannibal ante portas 2014.02.02. 14:42:52

@high up!: köszönöm a különösen szívetmelengető, gyöngéd gondolataidat.
Apáddal anyáddal, nagyszüleiddel hogy vagy? Elvágtad a torkukat vagy netán kötelet küldtél nekik, mint a gazdád?

Azután, a soraidat olvasva, gyönge szánalmas kis szellemi szegénylegényke vagy te ahhoz, hogy bármiről is véleményt formálhass. Előbb tanulj egy keveset, aztán szerényedj le, s majd akkor jelentkezz, ha kellő alázat lesz benned emberekhez, országhoz, eseményekhez.

jhn 2014.02.02. 14:43:24

@Amator:
Az is mar egy szep eredmeny lenne

Hannibal ante portas 2014.02.02. 14:44:29

@Amator: Igen, csak hát a 94 - es választás nem erről szólt.

jhn 2014.02.02. 14:48:11

valaki elmagyarázná nekem hogy jott ossze a 2,5 milio szavazó
én az utobbi két évben meg nem beszéltem emberrel aki nem szidta volna ezt a Fideszes társaságot, pedig aztán járom az országot keresztul kasul rendesen

Amator 2014.02.02. 14:50:23

@Hannibal ante portas: Szerintem pontosan erről szólt.
Csak a mérték volt más. Miért gondolod hogy nem ?

jhn 2014.02.02. 14:53:45

Azert nem nem szivesen elnek most Felcsuton.a kesobbiekben meg vegkep nem

jhn 2014.02.02. 14:57:54

Felcsuti emberek nem mernek nyilatkozni mediáknak ,a sajtó munkatársai nem szivesen látottak arra felle stb.

szuper kis hely lehet!

Amator 2014.02.02. 14:59:01

@jhn: Gondolj bele egy kicsit. Statisztikai alapon.
Megpróbálok egy példát mondani hozzá. Egy kis településen, ahol mindenki ismer mindenkit, azt is számontartják,hogy ki milyen elkötelezettségű. Pl. összeírták a rezsicsökkentést támogató papírokon szereplő aláírásokat. Szerinted akkor is aláírták volna, ha egy fülkében, zárt borítékban, névtelenül kellett volna leadni a papírt ?

jhn 2014.02.02. 15:05:36

Egy ujsag iro aki az epulo stadionrol szeretett volna erdeklodni es kepeket csinalni el lett zavarni 3 hete.
Mas orszagokban ezt orommel veszik es kihasznaljak hogy reklamozzak az uj letesitmenyeket. Felcsuton a PR szakemberek nem profik. Majd mi kell fizessuk a vegen reklamozast adoforintjainkbol az orszagimazs kozponton keresztul.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.02. 15:22:08

Annyira undorító, hogy a politikai, mint jelző ennyire lejáratódott.

Ha azt mondja, valaki, hogy politikai akkor azonnal ellenzéki, ellenséges, de minimum szakmaiatlan lesz az amire ezzel utalt.

Pedig amit ő (itt OV) csinál az is politika, illetve politikai.

2llkedő 2014.02.02. 15:24:52

@doggfather: Ha így nézed, akkor amit otthon, a munkahelyeden csinálsz az is politika.

Vilmos Sándor 2014.02.02. 15:24:58

A kérdés az, hogy
NEM AKARJA VAGY
NEM TUDJA MEGÉRTENI EZ AZ ELMEZIZZENT
ORSZÁGTÖNKRETEVŐ VLACH REZIDENSS?
Nem érti azt, hogy SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.02. 15:35:09

@félázsiai 2llkedő: nem, közel sem.

De, mikor OV nyilatkozik vagy felavat valamit az igenis politikai dolog.

Amator 2014.02.02. 15:36:56

@félázsiai 2llkedő: " Jegyezd meg fiam, minden politika " - nem kell messzire menni, hogy klasszikusokat idézzünk. :)
@doggfather: Szerintem meg nem kell szeretni a politikusokat, ez az alapja egy normális civil kontrollnak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 15:46:09

Na még egy MSZP csicska, aki tagadja Mesterházy kötelezését.

Nem gond..

Néhány info a rendszerváltás elötti időkből amit nem tudtál, a soraid leírásának tanulsága szerint:

Gyurcsány egyetemi KISZ titkárként jelentegett a Pécsi Dialógus csoportról, amiért cserébe az MSZMP KB leszólt az egyetemi tanárainak a vizsgáira.Videó:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Orbán Viktor a gimiben volt KISZ titkár utoljára, és az egyetem első éveitől folyamatosan jelentéseket készítettek róla és feleségéről, meg a többi Fideszesről, meg a többi Kisgazdáról, és minden ellenzéki csoportosulásról a Gyurcsányhoz és Medgyessyhez hasonló spiclik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.02. 15:46:17

@Amator: persze, hogy nem kell szeretni, állítottam az ellenkezőjét?!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 15:58:00

@Vilmos Sándor:

Ettől egyszerűbb a képlet.

Orbán egyetlen szerencséje, hogy az MSZP-től szarabb formáció nincs az egész EU-ban.

Minden gazdasági mutató szerint az MSZP volt a legszarabb EU szerte.
Így fordulhatott elő, hogy a Szlovákok előtti pozícióból az EU utolsó helyére kerültünk 2010-re.

Közben megduplázták a munnkanélküliségi rátát, és végletekig eladósították az országot és az embereket.

Szóval Orbánnak nincs szüksége kampányra.
Éppeszű ember a beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékieket verető, elkúró MSZP kormányra soha nem szavaz !

2llkedő 2014.02.02. 15:59:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Mán csak ennyire fussa? Nagyon nyögvenyelős ez a szurkolás!

Amator 2014.02.02. 16:03:43

@doggfather: Bocs, csak kicsit koncentráltan válaszoltam. ( Ez már a végkövetkeztetés volt ).
A politikai mint jelző, szerintem teljes joggal lehet negatív, maradjon is így, mert az ellentéte a "szakmai", és a szakmai döntés mindig korábbi tapasztalaton és tudáson alapul. ( Legalábbis szorult belém annyi szakmai önérzet, hogy ezt így lássam. )
Az elmúlt 3 évben azt láttam, hogy szinte kizárólag politikai döntés született majdnem mindenben. Ráadásul annak idején, 90 körül elfogadott volt, hogy a politika választások után max. a helyettes államtitkárig nyúlnak bele az előző garnitúrába, most meg ott tartunk, hogy már a WC-s néniktől is hűségnyilatkozatot követelnek, különben repül.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:06:11

mandiner.hu/cikk/20130918_mesterhazy_attila_3_4_5_uefa_licences_stadion_kell_az_orszagnak

"Magyarországon jelenleg nincs, és a stadionrekonstrukciós program lezárásával sem lesz UEFA-licences stadion. Elképzeléseink szerint nagyon fontos, hogy 3-4-5 ilyen stadionnal rendelkezzen Magyarország. (Parlamenti felszólalás, 2004.)"

(Mesterházy Attila gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár felszólalása 2004. június 21-én)

2llkedő 2014.02.02. 16:09:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

""""Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára . Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék. Fontos, hogy a társadalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekintsenek az államra . Mára a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszámíthatóságot és a stabilitást . A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segítséget. Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre juttatásának és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját.""""

Holle anyó 2014.02.02. 16:10:39

@komplikato: Jah! Ezért kell az LMP-re szavazni!

2llkedő 2014.02.02. 16:10:45

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
„”””Az államnak pártatlannak kell lennie . Nem ügyeskedhet, nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie.””””

„”””Magát az államot sem övezi erkölcsi megbecsülés, mert maga sem viselkedett erkölcsös módon. Miközben folyamatos áldozatvállalást várt el polgáraitól, egyre kevesebbet adott cserébe . Az államon sokak szerint valójában nincs már mit tisztelni, maradék tekintélye pedig a korrupciós botrányok sorozatával tovább porladt . Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatául esett .””””

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:12:44

@félázsiai 2llkedő:

hvg.hu/itthon/20140123_kormanyprogram_igeretek_demokracia

A Transparency International (TI) úgynevezett korrupcióérzékelési indexe alapján Magyarország 2010-ben az 50. helyen állt a 178 vizsgált országból, holtversenyben Szaúd-Arábiával és Jordániával, megelőzve Csehországot. 2013-ban – némileg megváltozott pontozás alapján – a 47. helyen áll a 177 vizsgált országból,

Amator 2014.02.02. 16:16:03

@félázsiai 2llkedő: Igen. Hol van már az az ígéret, hogy az adóbevallás elfér majd egy söralátéten.
Pedig ez a szemlélet profizmusra vall, bár egyesek csak a praktikumát látják, igaz, az se rossz.
A lényeg, hogy az elmúlt 3 évben totálisan szembe mentek ezzel az elgondolással.

2llkedő 2014.02.02. 16:20:33

@Amator: "hogy az adóbevallás elfér majd egy söralátéten."

Még hogy nem fér el?

Létezik kisméretű CD, ami akkora, mint egy söralátét.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:21:00

@Amator:

Viszont van egykulcsos adó, a feketegazdaságot erősítő kétkulcsos helyett,
Van családi adókedvezmény, alanyi jogon járó gyerekgyártási támogatás helyett,
Közmunka ingyen segíly helyett.

2llkedő 2014.02.02. 16:21:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

""""Vissza kell adnunk az adott szó hitelét. Felelősen, az emberek bizalmára építve csak úgy lehet kormányozni, ha az ígéretet valóságos tettek követik. Ezzel a bizalommal tehát élni is kell, mégpedig olyan módon, hogy vissza kell térni a hiteles kormányzáshoz. Mivel szilárdan hisszük, hogy a legjobb kormányzás csakis a demokratikus kormányzás lehet, minden olyan kezdeményezést támogatni kell, amely erősíti az átláthatóságot, elősegíti a hatalom ellenőrizhetőségét, és példaként szolgálhat állampolgári kapcsolatainkban.

Újjá kell építeni a joguralomba vetett hitet: Magyarország alkotmányos demokrácia, a működését elősegítő jogszabályok ugyanakkor csak abban az esetben érnek bármit, ha mindenkire egyaránt érvényesek. Nem lehet újra megerősíteni az országot, ha az emberek azt látják: szomszédjuk nem tartja be a törvényeket, és ezért nem kell senki előtt felelniük. A törvények szelleme megköveteli, hogy az írott szabály ne legyen tekintettel vagyoni státusra, politikai hovatartozásra, vagy más, egyéni tényezőkre.""""

2llkedő 2014.02.02. 16:22:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

""""Kikhez kell a propagandának szólnia?

A művelt intelligenciához, vagy a kevésbé képzett tömegekhez?
Mindig csak a tömegek felé kell irányulnia!

A propaganda feladata nem az egyesek tudományos kiképzése, hanem a tömegnek bizonyos tényekre, eseményekre, szükségszerűségekre stb. való figyelmessé tétele úgy, hogy azok jelentősége a tömeg érdeklődésének középpontjába kerüljön.
Minden propagandának népszerűnek kell lennie és szellemi színvonalát a felvilágosítandók legkevésbé képzett rétegének befogadóképességéhez kell szabni.
Minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala. Ha tehát a propaganda a háborúban való kitartás fokozását célozza, és éppen ezért az egész népre irányul, a túlságosan magas szellemi előfeltételek kerülésére a legnagyobb gondot kell fordítani.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény. Ez a propaganda helyességének és helytelenségének legkitűnőbb fokmérője, és semmi szín alatt sem egynéhány tudósnak vagy esztétikai ifjoncnak a kielégítése.
A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk. Mihelyt az ember ezt az alaptételt feláldozza és sokoldalú akar lenni, akkor a hatás elaprózódik, mert a tömeg a nyújtott anyagot sem megérteni, sem megemészteni nem tudja. Ezáltal azonban az eredmény is tovább gyengül mígnem végleg elmarad.""""

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:29:35

@félázsiai 2llkedő:

index.hu/belfold/mszp0407/
A zárszó Tóbiásé: "Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük. 2002-ben a két forduló között a Fidesznek minden megengedhető volt. Plakátjainkat vállaljuk, nem névtelenül riogatunk. Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság."

magándemokrata 2014.02.02. 16:31:35

@Buday András: te miért hazudozol? " · polgarda.blog.hu 2014.01.18. 17:06:19
@Kis ember: Érdekes, én viszont pont úgy vagyok az MSZP-vel, hogy még rájuk szavaztam 2010-ben, de sajnos átvertek, mert összeálltak a népnyúzó Bajnaival meg a buta PM-esekkel, DK-sokkal. Pedig hogy mondták, hogy ez az MSZP már nem az az MSZP... :((((" polgarda.blog.hu/2014/01/16/akkor_megis_rendben_van_putyin?fullcommentlist=1#comments

Amator 2014.02.02. 16:34:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az egykulcsos adóval nem értek egyet, vitatkozhatunk róla, bár én műszaki végzettségű vagyok.
A családi adókedvezményt és a közmunka programot viszont nagyon jó elgondolásnak tartom, az üzenete is pozitív, ezt őszintén lehet kommunikálni. Csak hát ebben a politikai adok-kapokban nehéz már tisztán látni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:37:58

@Amator:
Sok helyen nőtt a bejelentett fizetés az egykulcsos hatására.
Ha az MSZP bevezeti a kétkulcsost, majd a vállalkozók visszaállnak a kulcs határa alá.
Mint régen.

Mellesleg a második kulcs kezdete 170 bruttó körül volt egykoron. Nem gondolom hogy ez olyan mértékű összeg, hogy büntetni kéne azt aki 10-20 ezerrel többet kap ettől bruttóban.

2llkedő 2014.02.02. 16:43:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Mellesleg a második kulcs kezdete 170 bruttó körül volt egykoron. Nem gondolom hogy ez olyan mértékű összeg, hogy büntetni kéne azt aki 10-20 ezerrel többet kap ettől bruttóban."

???????

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.02. 16:45:05

@félázsiai 2llkedő:

Te leírtad a propaganda általános módszertanát.

Én leírtam az MSZP tökélyre fejlesztett változatát, már ami a propagandát illeti, saját kampányfőnökük szájából:

"Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság." "

komplikato 2014.02.02. 16:45:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: " és az egyetem első éveitől folyamatosan jelentéseket készítettek róla és feleségéről, meg a többi Fideszesről, ..."
Ne célozgass Kövér elvtársra. Az összekötő tiszt nem jelentget. .P

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 16:46:16

@abcd1234: "A 3-4 éves várólista viszont hisztizés, ugyanis csak tenni kellene a dolgukat az egészségügyben dolgozóknak és nem végigtraccsolni a napot, akkor jobban haladna a sor. Ok nélkül senki nem megy orvoshoz. Ez baromság."

Financiális kérdés. Nem arról van szó, hogy ott ülbek a betegek a szívműtétre várva, a doki meg azt mondja, hogy ehhez most lusta, jöjjenek vissza jövőre. Arról van szó, hogy a beültetendő szívbillentyű félmillió forint, a gyógyszerek meg másfél, és akkor kellene kétmillió forint a műtétre, de idén nem kapnak rá pénzt.

fvipera 2014.02.02. 16:47:10

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: a gázbiznisz végső haszonhúzója nyilván nem garancsi, hanem orbán. nem hinném, hogy a vezér azért dolgozna, higy garancsi elvtárs 10 MD Ft osztalékot húzzon 2 év alatt.

ahogy mészárosnak is le kell adni a közel milliárdos éves osztalék jó részét a vezénylő tábornoknak (ez orbán zsebpénze)

gyurcsány milliárdos HUF-ban, orbán milliárdos USD-ben

fvipera 2014.02.02. 16:50:16

@Amator: miért hasznos a közmunkaprogram azon túlmenően, hogy kommented szerint téged megnyugvással tölt el, hogy nem élősködnek rajtad a legszegényebbek.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 16:50:52

@flort: "mikor voltál utoljára körzeti orvosnál?"

Keüli az egészségügyi intézményeket, mert mióta ő is a tanársegéd keménykalapjában hagyta el a pszichiátriai osztályt, meggyőződése, hogy a fényképe minden rendelőben ki van ragasztva, mint keresendő személy.

fvipera 2014.02.02. 17:01:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nehezen hiszem, hogy kubatovnak csak egy majomra futotta. sikkasztja a kampánypénzt?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.02. 17:02:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Viszont van egykulcsos adó, a feketegazdaságot erősítő kétkulcsos helyett,
Van családi adókedvezmény, alanyi jogon járó gyerekgyártási támogatás helyett,
Közmunka ingyen segíly helyett."

Jaja, a 300 milliárdos szja csökkentéssel szemben meg van 1000 milliárd fogyasztási adó növekmény.

ILOVEHUNGARY 2014.02.02. 17:26:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ja persze akkor hirtelen megvilágosodott és azóta is ő a mindenható!!!
Te se menj iq tesztre.időpocsékolás lenne

lutria 2014.02.02. 17:29:56

Azért én kíváncsi leszek hogy az esetleges kormányváltás után mi lesz ezekből a fejlesztésekből,el tudja-e tartani magát a stadion,megkapja-e az állami támogatást a vasútépítés,ha nem,akkor fizetnek-e továbbra is mindent az önzetlen adományozók vagy eltűnnek.
Vagy talán majd a Mészáros Lőrinc-esetleg mint ex-polgármester civilként a zsebébe nyúl-e faluja érdekében és átutal pár száz milliócskát...?

Rókakígyó 2014.02.02. 18:18:03

@dr kíváncsivagyok: dehogyis lesznek. Ha vége lesz mindenki le fogja szarni. Nézd meg melyik politikust becsüljük bármennyire is. Még a Horthyé a legkomolyabb kultusz, de az is mi már.

Amator 2014.02.02. 18:38:16

@fvipera: Azért mert itt egyetértek a hivatalos indokkal, hogy tartós munkanélküliként sokkal nehezebb visszailleszkedni a munka világába, mint közmunkásként. Aki otthon ül már egy ideje, egyre elkeseredettebb lesz, az önbecsülése szertefoszlik, reménytelen helyzetbe kerül egy idő után. A közmunka hatékonyságáról lehet vitatkozni, de ez nem csak pénzkérdés, attól sokkal több.

2llkedő 2014.02.02. 18:44:43

@Amator: Közmunkából meg lehet élni? Közmunka mellett lehet munkát keresni?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 18:46:17

@Sárga Pecsenyekacsa:
Mert nem én nem tudom elfogadni a választók jelentős többségének véleményét, hanem ti.
Majd ha 60%-os lesz az SZDSZ, és nekem nem tetszik, akkor megfontolom én is a távozást, kedves balliberális embertársam!
@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Ja bocs, akkor mégsem akartál fizikailag bántalmazni a tiédtől eltérő politikai véleményem miatt. Mindezt csak beképzeltem. :)

Amator 2014.02.02. 18:47:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ez így van, amikor a Bosch-nál dolgoztam pár éve, nekem is nőtt a nettó bérem az egykulcsos adó hatására. Ennek ellenére mondom, hogy igazságtalan, mert tovább növeli a vagyoni különbségeket, a gazdagok még gazdagabbak lettek, ezzel párhuzamosan a szegények száma is megnőtt. A mostani statisztikák szerint már 25% körül jár az arányuk a társadalom egészét tekintve. Hogy-hogy nem, ilyen arányban nem nőtt a környező országok szegényeinek a száma. Sőt.

2llkedő 2014.02.02. 18:55:17

@Kuruc ezredes: Kicsi kuc-Kuruc!

Minek a 60%-a az a többség?

Amator 2014.02.02. 18:55:26

@félázsiai 2llkedő: Félreértesz. Én nem mondtam hogy meg lehet belőle élni, nem lehet célja senkinek a közmunka, ez csak egy átmeneti állapot. Ugródeszkának ill. egyfajta pszichológiai mankónak viszont alkalmas lehet. Persze sok múlik a kommunikáción is, amire már korábban utaltam. Szerintem közmunka mellett lehet munkát keresni, ahol ez probléma, ott nem értik a rendszer lényegét.

komplikato 2014.02.02. 18:57:37

@Amator: "Aki otthon ül már egy ideje, egyre elkeseredettebb lesz, az önbecsülése szertefoszlik, reménytelen helyzetbe kerül egy idő után."

Persze, mert aki közmunkásként vegetál az nem. Jesszus.

A hatékonyságáról lehet vitázni? Nem lehet, vitán felül szahar. De legalább jó drága fenntartani ... a látszatot. Viszont marha jól el lehet dugni a munkanélkülieket és utána lehet mutogatni a kamu statisztikát.

komplikato 2014.02.02. 18:59:03

@Kuruc ezredes: "Mert nem én nem tudom elfogadni a választók jelentős többségének véleményét ..."
Mert soha nem volt többség? Egy tízmilliós országban 2 millió nem többség.

Másrészt azokat a választókat átbaszták, nem kicsit, nagyon. jó részük, ha csak nem süket és vagy, vagy elmeháborodott, nem hiszem, hogy úgy gondolja ERRE szavazott.

Amator 2014.02.02. 19:03:54

@komplikato: Szerintem túl fiatal vagy még ahhoz, hogy ezt átérezd.
Persze hogy rossz a hatékonysága, mert az nem cél. Ez szociális kategória. Viszont a kommunikáció szokás szerint másról szól, és amit még hozzá kerítenek, ezt jól látod.

2llkedő 2014.02.02. 19:13:35

@Amator: Egy tanár, mérnök milyen közmunkát végezzen?

2llkedő 2014.02.02. 19:15:49

@Amator: A közmunka arra jó, hogy olyan munkát végeztessen az önkormányzat, vagy az állami munkáltató, amit egyébként vállalkozás végezne el. Ezzel kevesebb vállalkozásra lesz szükség, gyarapodik a közmunkások száma.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 19:16:13

@félázsiai 2llkedő:
A választókénak.
@komplikato:
Bármennyire is nem tetszik nektek, a választók többsége választotta meg eddig is a kormányokat, meg ezután is.
Szar ügy, de ők nem titeket választanak most.

2llkedő 2014.02.02. 19:19:30

@Kuruc ezredes: A választásra jogosultak, vagy akik elmentek választani?

Amator 2014.02.02. 19:20:34

@félázsiai 2llkedő: Nem leszek demagóg, megígérem.
Ha az adott önkormányzat illetékesébe szorult egy kis empátia, akkor valamilyen akta rendezgetős, vagy egyszerűbb adminisztrátori feladatot bíznak rá, épületen belül.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 19:24:21

@félázsiai 2llkedő:
Akik elmentek szavazni, őket hívjuk választóknak.

betütészta 2014.02.02. 19:31:55

Vazze! Tényleg lesz reptér is?

Kandabula 2014.02.02. 19:32:30

Pofa kell ehhez az egészhez, kérem szépen. De ahhoz a mondathoz is, amit a vezénylő tábornok nem fejezett be: "a karaván halad", a kutya meg ugathat... Elképesztő. Szarik az egész országra.

2014.02.02. 19:43:13

@Kuruc ezredes: "Legyetek férfiak, az Istenért! " - MUHAHA! A választási törvényből meg az utolsó pillanatos CÖF-plakátokból, rezsifórumokból és hirdetési variálásokból ítélve ti úgy be vagytok szarva, hogy a fal adja a másikat. Ti férfiak:))))

Amúgy ja, szeretnek a vezéreid katonás férfinak látszani (nekem Semjén lovaglása a kedvencem), de háborúban ezek az gyáva faszok lennének az elsők, akik suttyomban elhagynák az országot. Képzelem, ahogy a tábornokokat lesöpörve a szakértelmükkel azért még gyorsan a halálba küldenének néhány jobb sorsra érdemes katonát - nemzeti jelszavakat pufogtatva persze.

Különben én szurkolok nektek, akárki nyer, én jól járok: ha ti, ilyen forint árfolyam mellett már megint be kell látnom, hogy nem volt igazam, nem 2015-ben fogtok megbukni, hanem már 2014 végén. Az lesz a show, amikor Orbán próbál a második megnyert választás után is visszamutogatni az elmúlt 8 évre, miközben bejelenti a megszorításokat. Na akkor fogom halálra röhögni magam:))))

2014.02.02. 19:45:26

@Kuruc ezredes: Illetve nem Orbán fogja bejelenteni, ahhoz túl gyáva szegénykém. Tippem szerint Vargára bízza majd:))))

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 19:51:07

@storker:
Biztos félünk, csak emellett összecsomagoltunk titeket, és most a bőröndből dörömböltök, hogy össze fogtok kenni kaszinótojással, ha egyszer kiszabadultok. Tehát, mi az üres rinya helyett felmértük a problémát, helyesen kezeltük a problémát, megoldottuk a problémát, és most nyeregben vagyunk. Ti közben a közönségnek mutogattok, hogy mekkora köcsög, amiért nem kér többé belőletek.
Ez kislányos hozzáállás.
matula.hu/index.php?section=article&rel=47&id=569

Mondjuk ajánlom ebből a zseniális önvallomásból az Ny-betűt, nem túl meglepő, amit műveltek.

komplikato 2014.02.02. 20:02:14

@Kuruc ezredes: oldottatok meg lófaszt, szarból építettek várat és a kérdés az, hogy amikor leomlik, legalább még ott lesztek vagy sem.

@storker: +1 Varga
Ő a "rossz zsaru" karakter, meg ügyeletes szarlapátoló. És most már a látszatja sincs meg, hogy ellentétben Tündér Lalával neki több esze lenne pénzügyekben.

komplikato 2014.02.02. 20:04:43

@Amator: Túl öreg vagyok még 25 évig kudarcra ítélt emberkísérlet alanyának lenni, de leginkább az utódomat nem hagyom, hogy szintén annak vessék alá. Az első ciklusukból gondoltam, hogy nem lesz ez sem jó, de azért engem is meglepett, hogy képesek voltak a Medgyessy-Gyurcsány tandemet is alulmúlni mindenben, kivéve a lopás mértékét.

Amadeus62 2014.02.02. 20:07:27

@komplikato:

A lopásban is alul, illetve felülmúlták az elődöket.

Vagy te is így gondolod? Egy kicsit félreérthető az utolsó mondatod..

zobod 2014.02.02. 20:15:10

@storker: nem beszarás, hanem magas labda leütése. Gyurcsány túl akar élni, az sem érdekli, ha emiatt 2014-et biztosan bukja a baloldal. A lényeg, hogy ő a fősodorban maradjon, ha ellenzékben, akkor úgy. A jobboldal meg miért ne használná ki a személyéből adó helyzetet. Értsed már meg, az mszp kirúgta Fletót, a liberálisok Bajnai mögé sorakoztak fel, ehhez képest visszamászott, és olyanra alakította a listát ami neki jó - csak neki. Tudod miért? Mert a többiek nem érnek semmit, nem tudták kicsinálni, ő intézte el őket. Bajnai után Mesterházyt is ki fogja fúrni. Ha nektek ez kell, akkor tessék. De azt ne várja egyetlen baloldali szimpatizáns sem, hogy a fidesz majd nagyvonalúan ne használja ki mindazt, amit Gy. visszatérése számukra jelent.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:17:14

"valószínű megismétlődik majd a 94-es választás, amikor az emberek csak azt nézték, hogy olyan pártra szavazzanak, aki eltakarítja az előző, pökhendi garnitúrát. 2

igen,..már az is valami , ha eloszor eltakarítjuk a mocskot,...a rendrakás majd utána kovetkezik...

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:18:16

@zobod:
A legrosszabb Gyurcsány is jobb mint Orvbán....

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 20:18:30

@komplikato:
Persze-persze, szar-szar, meg minden.
Csak valahogy mégis a Fidesz alkothat kétharmados kormányt, meg vszeg fog is. Itt most nem arról van szó, hogy ez tetszik-e neked, vagy sem. Persze tőlem szarozhatod nyugodtan, élvezettel nézem, ahogy képtelen vagy belátni a tényeket. :)

Blais 2014.02.02. 20:19:54

@Hannibal ante portas:
Apuci, kórház van elég, csak az nincs aki dolgozni, illetve az ellátásra nincs pénz.

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:21:08

@storker:
"Amúgy ja, szeretnek a vezéreid katonás férfinak látszani (nekem Semjén lovaglása a kedvencem), de háborúban ezek az gyáva faszok lennének az elsők, akik suttyomban elhagynák az országot. "

A Semlyén talán nem meleg...de az a hogyishívják honvédelmi miniszter....

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:23:28

@Blais:
"Apuci, kórház van elég, csak az nincs aki dolgozni, illetve az ellátásra nincs pénz. 2

Erre mondtam, hogy kiszámolta-e valaki hogy hány milliárdot jelentett volna 8 év alatt az a szaros 300 ft -os vizitdíj...
lehet hogy jobb lenne az egészségugyi helyzet ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:25:56

@Kandabula:
"Elképesztő. Szarik az egész országra. "

Na nem az egészre...a népnemzeti jobbkeresztény turulnácik egészen jól elvannak...

2014.02.02. 20:34:10

@Kuruc ezredes: Igen, biztos, hogy féltek, na látod, tudunk mi egyetérteni. A szar kormányzásotok egészen biztos bizonyítéka, hogy ilyen ellenzék mellett simán egy átlagos 4 évvel is nyerni kéne, de amilyen béna és beszari pöcsök vagytok, a tuti kedvéért úgy módosítgatjátok az utolsó pillanatban is a szabályokat, hogy nektek legyen jó. Mert becsomagoltatok minket, aha. Álmodozz csak kisbogár:)

2014.02.02. 20:36:20

@zobod: "A jobboldal meg miért ne használná ki a személyéből adó helyzetet." - Már a visszajövetele előtt is sikítva kampányolt és üvöltött a jobboldal, amikor még csak Bajnai tűnt fel a színen. Persze Gyurcsány nem jöhetett volna vissza, ha utóbbi+Mesterházy rendesen tud politizálni, a DK egyből elvesztette a szavazóit Bajnai megjelenésekor, egyszerűen ezek szivárogtak vissza Fletóhoz az E14++MSZP kombó töketlenkedése után. A többi felvetésedre is szívesen válaszolnék, csak sajnos akkora buta seggfej vagy, hogy nem éri meg:)

2014.02.02. 20:55:52

Nagyon szépen megszívatta a szocialista bácsi a hírfosó tv riporterét:)

www.youtube.com/watch?v=mBNn-T_eD8U

Nem szokok szociknak gratulálni, de ez az ember szimpatikus:)

gnme 2014.02.02. 21:14:04

butát nem érdekli az emberek véleménye

ő a király

azt csinál, amit kigondol

zobod 2014.02.02. 21:16:54

@storker: Bajnait is Gyurcsány találta ki, annyit is ér... csak úgy, mint mindenki, aki őket támogatja... a lényeg, hogy Gyurcsánnyal sosem fognak győzni. Ez számít.

Hannibal ante portas 2014.02.02. 22:26:01

@Blais: @dr kíváncsivagyok: Mi köze ennek Felcsúthoz, gyermekeim.

Köszi a gondoskodást, nem ígénylem. Teljes munkaidőben dolgozom, s az elmúlt kb. 30 évben egyetlen napot sem töltöttem táppénzen. Szóval az én vizitdíjam nem sokat segített volna az egészségügyön. Szerintem ti többet veszitek igénybe.
De ha megszorulok, értesítelek benneteket.
Jó éjszakát, hívatlan vendégek előtt bezárjuk az ajtót.

Kandabula 2014.02.02. 22:49:51

@dr kíváncsivagyok: tévedsz. Nagyon kevés haver jár igazán jól. A többi talpas igazi seggfej. Morzsagyűjtő reménykedők. Idétlen golyófogók.

Blais 2014.02.02. 23:03:17

Kedves Hannibál,

Gondolom kaptál oltást, szedsz gyógyszert. Vannak (lesznek) gyermekeid, szüleid - gondolom nem az inkubátor nevelt fel (bár úgy tűnik). Esetleg a feleséged lehet munkanélküli - esetleg te is. Nos ennek a költségét te és mindenki fizeti, aki bérből él.
Ja és leszel te még nyugger is.
A hozzászólás annak a seggnyalónak szól, aki a 60 milliárdos kórházépítést dicsőítette (egyébként nem is igen építenek kórházat sehol).

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.02. 23:37:20

@storker:
Igen, ebben egyetértek. Sosem szabad titeket kézlegyintéssel elintézni, mert kimásztok a legmélyebb kriptából is, szóval csak óvatosan a fenevad fajtátokkal.

2llkedő 2014.02.03. 05:41:24

@Kuruc ezredes:
Márai Sándor:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

2llkedő 2014.02.03. 05:43:50

@Hannibal ante portas:

"Szóval az én vizitdíjam nem sokat segített volna"

Viszont helyette boldogan fizeted a megemelt szochót.

2llkedő 2014.02.03. 05:44:44

@zobod: "Bajnait is Gyurcsány találta ki"

Bajnait szerintem a szülei találták ki.

2llkedő 2014.02.03. 05:46:44

@Kuruc ezredes: "Akik elmentek szavazni, őket hívjuk választóknak."

Szóval ha tízmillió emberből elmegy szavazni három, és abból kettő Piktorra szavaz, akkor a többség rá szavazott?

2llkedő 2014.02.03. 06:56:22

@Amator: "Ha az adott önkormányzat illetékesébe szorult egy kis empátia, akkor valamilyen akta rendezgetős, vagy egyszerűbb adminisztrátori feladatot bíznak rá, épületen belül."

Ezt hívják gyermeknevén burkolt munkanélküliségnek. Az átkosban is ilyen volt. És volt még KMK is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.03. 08:55:42

@Amator: persze, ez így világos legyen is különbség szakmai és politikai érvek között, de ma az a divat, hogy ha a mondok valamit az automatice szakmai érv, de ha a politikai ellenfelem mond valamit az azonnal politikai érv.
Ezzel van problémám, hogy mindegyik párt, szakértő a saját állásfoglalását szakmainak tartja.

Szerintem akkor vagy mindegyiké politikai, vagy mindegyiké szakmai, de, hogy attól függően lesz valami szakmai, hogy ki mondja az nem érv.

És így jutunk el az általam először sérelmezett politikai jelzőhöz, hogy az a szitokszó.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.03. 11:51:14

@félázsiai 2llkedő:
Aha, a másik felvetésedhez pedig javaslom, hogy mivel azóta se sikerült, ezért egyszerűen ölj meg minket. Lehetne mondjuk kötél.

Amator 2014.02.03. 12:17:30

@doggfather: Elfogadom amit mondasz, nekem nincs problémám ezzel, szerencsére nem bölcsész diplomám van, hogy a semmiről is tudjak beszélni akár 1 órát is. Az a baj, hogy mindenki nyilatkozik mindenről, pedig nem is ért hozzá. Ez főként gazdasági kérdésekre igaz. Egy jogásznak nem kell érteni a gazdasághoz, mégis lépten nyomon nyilatkoznak. Tovább megyek. Egy olyan ember akinek életében nem volt munkahelye, egyetemről rögtön politikusnak ment, mekkora élettapasztalata lehet, vagy mihez ért egyáltalán ? Hát ahhoz ért, hogy hogyan tudja magát eladni csak beszéddel, és mellette kapcsolati tőkét gyűjt, amiből aztán valóságos tőke lesz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.03. 14:50:16

@Amator: "Tovább megyek. Egy olyan ember akinek életében nem volt munkahelye, egyetemről rögtön politikusnak ment, mekkora élettapasztalata lehet, vagy mihez ért egyáltalán ? "

Ugye tudod, hogy ezzel rengeteg fideszest, meg a fél lmp-t, meg a fél jobbikot is leírtad?!

komplikato 2014.02.03. 16:06:05

@doggfather: "Ugye tudod, hogy ezzel rengeteg fideszest, meg a fél lmp-t, meg a fél jobbikot is leírtad?!"

Így van. És ez a szép, hogy ezzel együtt is 100%-ban igaza van.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.03. 20:14:57

@doggfather:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit"

Nagyon szép idézetek. Én semmit se szeretnék belőletek kipusztítani. Pusztán annyit szeretnék, hogy mutassatok fel magatok mögött társadalmi többséget. Mivel ti is tudjátok, hogy ez nem lehetséges, ezért a legalpáribb stílusban ócsároljátok a békés, elsöprő többséget, mert gyökeresen eltér a véleménye a tiétektől. Természetesen mindezt a tolerancia nevében. Nagyon bájos. :)
Választást nem terveztek inkább nyerni? Sokkal könnyebb lenne, hidd el!

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.02.03. 20:22:58

@Kuruc ezredes: Imádlak, te mocskos patkány! :D

Mondjuk annyira szerencsétlenek, kb. mintha a Blue Front '96 pofázna folyton a II-es szektornak, aztán nem értenék, hogy mindig arccal esnek a pingpongasztalról az újpalotai betonra.

2llkedő 2014.02.04. 05:37:46

@Kuruc ezredes: "a békés, elsöprő többséget,"

????????????

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.04. 12:03:29

@félázsiai 2llkedő:
A választók elsöprő többsége, tudod. Akik a Fidesz mellett állnak.

2llkedő 2014.02.04. 12:52:09

@Kuruc ezredes: Élükön Piktorral, aki minden és mindenki ellen harcol.

"Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk,
Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk.
Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája,
Küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk"

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.04. 15:29:53

@félázsiai 2llkedő:
Csak a ti kis atlantista-cionista hatalmi tömbötök ellen, ahogy a nagyrabecsült Tóth Gy Úr szokta mondani. Nem mindenki ez, ne túlozz! :)

2llkedő 2014.02.04. 19:52:53

@Kuruc ezredes: Megmosolyogtató az erőlködésed!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.04. 22:27:26

@félázsiai 2llkedő:
Igen, te már 1990-ben is lelkesen harcoltál ezek ellen, dehogy vagy te ilyen. Valódi magyar hazafi vagy, mert Európát (ez valójában persze az atlantista-cionista tömb kritikátlan imádatát jelenti) támogatod az ostoba magyarkodás helyett.

Kandabula 2014.02.04. 23:04:20

Hol tart a vita? Hát nem egy genyó dolog ez az egész? Mit és kit kéne itt védeni?

2llkedő 2014.02.05. 05:43:46

@Kuruc ezredes:

""""4. A nép lelkét csak akkor sikerül megnyernünk, ha saját célunkért folyó pozitív küzdelmünkön kívül egyúttal tönkretesszük céljaink ellenségeit is. A nép az ellenfél könyörtelen megtámadásában a küzdelem jogos voltának bizonyítékát, míg az ellenféllel való megalkuvásban a bizonytalanság jelét látja.
A nagy tömeg csak alkotó része a természetnek, és nem képes megérteni azt, ha olyan emberek fognak kezet egymással, akiknek nézetei merőben ellentétesek. A természet ui. azt kívánja, hogy az erősebb győzedelmeskedjék, és a gyengébb elpusztuljon, vagy pedig feltétel nélkül adja meg magát.
A nagy tömeg nacionalizálása csak akkor sikerülhet, ha népünk lelkiségéért folytatott pozitív harcunk mellett népünk nemzetközi megrontóit kiirtjuk.""""

2llkedő 2014.02.05. 05:45:53

@Kuruc ezredes:
""""5.1 Kitartunk a demokrácia és a jogállamiság eszméje mellett

A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget vessen, a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet.""""

Qrni és szűznek maradni nem lehet egyszerre!

2llkedő 2014.02.05. 05:49:31

@Kuruc ezredes:

""""A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség húsz éve következetesen képviseli azt a politikát, melynek alappillére a szolidaritás, a szabadság, az állampolgári jogok és az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletben tartása, valamint a jogbiztonság .
Meggyőződésünk, hogy minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet .
Valódi jólét szabadság nélkül nem képzelhető el. A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze. Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény . A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.""""

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.05. 21:07:56

@félázsiai 2llkedő:
Nem ilyen naivak már ők, nyugi. Azóta belátták, hogy milyen demokrácia van a nyugati államokban. Isten őrizzen az olyantól.

Jancsipapa (törölt) 2014.02.05. 22:11:50

@Kandabula: Csatlakozom nagyon ül amiket mondasz.

2llkedő 2014.02.06. 05:36:25

@Kuruc ezredes: Ja? Hogy a diktatórikus demokrácia a demokrácia? Azaz az a demokrácia, amit ők annak mondanak.

2llkedő 2014.02.06. 06:50:15

@Kuruc ezredes: Piktornak is, meg neked is csak és kizárólag addig fontos a demokrácia, amíg ellenzékben van. Piktor meg is mondta, hogy neki a diktatúrával semmi baja nem volt, a problémája csak abban volt, hogy nem ő a diktátor.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.06. 07:49:46

@félázsiai 2llkedő:
Szuper kis demokráciáik vannak, csak annyi a probléma, hogy némi kis többséget kéne elérjenek az itteni választáson, az érdekeiket képviselő még szuperebb pártjaiknak. Itt van a gond, hogy ez a rohadt despota Orbán ezt nem hagyja. :(
Sajnos sokkal többen szavaznak rá, mint a szuperül demokrata pártokra. Persze ettől ez még diktatúra, és az lenne a valóban demokratikus, ha mégis a kisebbség kormányozhatna, valamilyen úton-módon.

2llkedő 2014.02.06. 12:02:34

@Kuruc ezredes:
""""Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára . Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék. Fontos, hogy a társadalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekintsenek az államra . Mára a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszámíthatóságot és a stabilitást . A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segítséget. Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre juttatásának és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját.""""

2llkedő 2014.02.07. 05:37:16

@Kuruc ezredes: Azért mesélhetnél arról, hogy miről is ismerszik meg Piktorod jobboldalisága és demokratikussága!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.08. 21:43:10

@félázsiai 2llkedő:
Nevezzük nemzetinek, a jobboldal sztem is elég elavult fogalom. A demokratikussága arról ismerszik meg, hogy a választók döntő többsége választja meg őt.

2llkedő 2014.02.09. 08:02:10

@Kuruc ezredes: Attól, valakit demokratikusan választanak meg, mg nem demokrata.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.09. 21:23:34

@félázsiai 2llkedő:
Nem arról volt szó, hogy ki a demokrata. A demokratikusságról volt szó.

2llkedő 2014.02.10. 05:36:39

@Kuruc ezredes: Ezexerint egyetértünk abban, hogy demokratikusan került hatalomra, de nem demokrata.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.10. 21:04:22

@félázsiai 2llkedő:
Az elsőben egyetértünk, a másodikban meg, hát. Nektek ne is legyen. :)
Tudjuk, mit jelent nektek a demokrata.

2llkedő 2014.02.11. 05:36:46

@Kuruc ezredes: "Tudjuk, mit jelent nektek a demokrata."

Mesélj!

2llkedő 2014.02.11. 05:52:00

@Kuruc ezredes: Egyébként pedig azt kérdeztem, hogy miről ismerszik meg, hogy Piktor demokrata?

A hazugságairól?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.12. 08:44:18

@félázsiai 2llkedő:
Nyaljon ugyanannak az atlantista-cionista rendnek, aminek ti olyan szívesen. Kösz, de nekem egy életre elegem volt belőletek, és úgy látom Miniszterelnök Úrnak is.

2llkedő 2014.02.12. 08:51:17

@Kuruc ezredes: Mán csak ennyire fussa? Szánalmas!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.12. 09:41:41

@Kuruc ezredes:
Rossz hírem van, de a Miniszterelnök Elvtárs nem elvi alapon válogatja, hogy kinek nyal, hanem a pillanatnyi érdekei alapján. Neki mindegy, hogy a Kínai Kommunista Párt főtitkára, valami közép-ázsiai diktárocska, vagy a német kancellár, csak adjon pénzt, amit elkölthet. A Nyugat csak azért van most kvázi feketelistán nála, mert kikosarazták és nem adtak pénzt...

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.13. 08:35:39

@félázsiai 2llkedő: @Lord_Valdez:
Elvi alapon válogatja. Az az elve, hogy minél nagyobb mozgásteret biztosítson Magyarországnak. Persze megértem, hogy nektek ez nem tetszik. Áprilisban lehet majd választásokat nyerni a Nyugatot feltétel nélkül kiszolgáló remek kis eszméitekkel.

2llkedő 2014.02.13. 09:10:24

@Kuruc ezredes: "Az az elve, hogy minél nagyobb mozgásteret biztosítson Magyarországnak."

Tévedés!

Az az elve, hogy neki legyen minél nagyobb mozgástere, hogy az egyéni érdekeit minél jobban érvényesíteni tudja. Magyarország nem érdekli. Magyarország csak egy eszköz számára.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.13. 11:08:29

@Kuruc ezredes:
Nehéz elhinni, hogy valaki, aki ennyire hülye, képes a megfelelő sorrendben eltalálni a billentyűket ahhoz, hogy mondat legyen belőle.
Orbánt kibaszottul nem érdekli Magyarország. Azért keres elkölthető pénzeket, hogy elkerülje a megszorításokat, amik csökkentenék a népszerűségét.
Azért költötte el a nyugdíj megtakarításokat, hogy abból fizethesse a jelen nyugdíjasait. A jövő nyugdíjasai meg már egy másik kormány problémája.
Azért államosította a babakötvényeket és cserélte le az ott felhalmozott pénzt egy 19 éves államkötvényre, hogy most pénzhez jusson, és fizessen valaki más.
Azért támogatja a lakásvásárlást, mert abból ÁFA bevétel van most, igaz, hogy a költségvetés évtizedekig fizeti, de az egy másik kormány problémája.
Azért vett fel az oroszoktól több ezer milliárd hitelt, hogy legyen beruházás most, a visszafizetése meg legyen egy másik kormány problémája.
Azért csökkenti a rezsit, hogy növelje a népszerűségét, a lerohadó infrastruktúra meg legyen egy másik kormány gondja.

Hát, nem látod, hogy az egész ténykedése másból sem áll, mint hogy a problémák megoldása helyett feléli a jövőt? Orbán egyetlen dolgot akar: megnyerni a következő választást. Hogy az országgal mi lesz közben, az annyira nem érdekli.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.13. 23:45:51

@félázsiai 2llkedő: @Lord_Valdez:
Készséggel elhiszem, hogy ti így látjátok, mi viszont nem. Újabb és újabb megállapodásokat szeretnénk látni, tovább ezen az úton. Kínával, Indiával, Brazíliával.
Nagyon várom már, öröm nézni, ahogy olvadozik a ti kis hajdan egyeduralkodó atlantista vonalatok.

2llkedő 2014.02.14. 05:38:45

@Kuruc ezredes: "tovább ezen az úton. Kínával, Indiával, Brazíliával."

És a fejlett É-Koreával, Kubával, stb.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.14. 10:56:23

@félázsiai 2llkedő:
Gazdaságilag lényegtelen országok, nem hiszem, hogy érdekelnék ME Urat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.14. 11:25:17

@Kuruc ezredes:
Ezen az úton? Mármint azon, hogy nem oldjuk meg a problémákat, hanem újabb helyeket keresünk, ahonnan kunyerálhatunk egy kis hitelt, hogy kihúzzuk még egy kicsit?
Végül is, miért ne? Argentína is ezt csinálja már pár évtizede. Igaz, hogy összeomlik pár évente, de annyi baj legyen.

2llkedő 2014.02.14. 12:33:31

@Kuruc ezredes: Gazdaságilag nem is, de politikailag annál inkább.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.02.15. 00:01:06

@Lord_Valdez:
Mi viszont nem omlottunk össze, pedig ti a hatalmas tudásotokkal 2011-re jósoltátok az armageddont. Helyette az lett, hogy minden főbb gazdasági mutatónk messze jobb a 2002-10 közti tatárdúlásnál. Ha jött ki az újabb koporsószögetek, elvtársak!
Jó, persze, gondolom majd kidumáljátok ezt is. Alacsony volt a bázis, jó a termés, meg az MSZP-SZDSZ által behívott autógyárak csinálták, senki más. :)

@félázsiai 2llkedő:
Úgy meg még inkább. ME Urat a gazdaságilag jelentős, és politikailag is egyre fajsúlyosabb országok érdeklik, valamint az olyan kisebb, elsősorban ázsiai országok, akikkel stratégiai partnerek lehetünk. Na most Észak-Korea legnagyobb bánatotokra nincsen ezek között.

2llkedő 2014.02.15. 07:01:56

@Kuruc ezredes: További kellemes nyelvfényesítést!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.15. 08:41:59

@Kuruc ezredes:
Ami azt illeti nem sokon múlt. Ha az EKB nem lép közbe, most nagy szarban lennénk.
süti beállítások módosítása