És a békemenet nem Moszkvába megy...

H_A Címkék: demokrácia atomenergia baloldal ellenzék közvélemény kormányzás Fidesz Moszkva CÖF Csizmadia László paksi bővítés atommutyi Fritz Tamás2014.01.15. 21:08

Miután két napja egyfelől a baloldali, ellenzéki összefogás pikáns részletei, másfelől a Moszkvában sebtében és váratlanul aláírt, a nyilvánosság által alig ismert, a nukleáris energia használatára, azaz a paksi erőmű bővítésére vonatkozó megállapodás egymást köbre emelő témái borzolják a kedélyeket, eldöntendő kérdés volt számomra, hogy a rengeteg idevágó vélemény mellett egyáltalán érdemes-e megpróbálkoznom saját álláspontom vázolásával ezekkel a kilométerkavicsként számon tartható közéleti történésekkel kapcsolatban. És ekkor csoda történt. Eme súlyos dilemmát oldotta fel az elmúlt kb. 48 óra számomra legdörgedelmesebb híre: országos békemenetet indítanak a Fidesz civiljei az ellenzéki összefogás miatt.

Bármilyen meglepő, a CÖF nem Moszkvába indul megvédeni a haza tudtunk nélkül hosszú lejáratú hitelre cserélt szuverenitását, nem fellázadni és menetelni szándékszik az egyelőre beláthatatlan-megjósolhatatlan időre elkészülő, jelen tudásunk szerint ismeretlen végösszegű számlával leírható, a magyar energiafüggetlenséggel kapcsolatban számos kételyt ébresztő, a magyar társadalom véleményét és jóváhagyását teljes mértékben nélkülöző energia-beruházás ellen. Nem.

A kétharmados jobboldali kormány fizetetlen fizetett prókátorának szerepét betöltő civil tagozat ellenben gondolt egy merészet Moszkvával ellentétes irányban, és úgy döntött: időszerű felhívnia a közvélemény figyelmét arra, hogy "újra összeállt az országot a csőd szélére sodró politikusok maroknyi, hatalomra éhes csapata". Igaz ugyan, hogy ha Kövér Lászlón múlik, a bukott baloldali pártok még sajtótájékoztatót sem tarthattak volna bejelentendő a Mesterházytól a megkerülhetetlen Gyurcsányon át Fodor Gáborig húzódó tengely mentén végbement csapatmozgások eredményeit, szerintem a közvélemény nem hülye, és fel van neki hívva a figyelme már egy jó ideje arra, ami a szeme láttára történik.

Igaz, hogy a kormányzás leginkább húsba vágó döntéseivel kapcsolatban a kutya nem volt kíváncsi a véleményére, igaz, hogy a legsúlyosabb kérdésekről a színfalak mögött, egyik percről a másikra hoztak visszavonhatatlan ítéleteket, igaz, hogy többségében kormányváltást szeretne, amivel párhuzamosan úgy gondolja, hogy a jelenlegi kormány könnyedén meg fogja nyerni a jövő évi választást, és az is igaznak tűnhet, hogy a kormányzati arrogancia egészen pontosan tisztában van ezzel. Valamiért most mégis szarelkenés íze és színe van ennek az újabb önmegnyugtató erődemonstrációnak. Sőt, nekem határozottan az az érzésem, hogy körvonalazódnak a vonalkódok a jobboldali alsónadrágok szintjén, ez az Észak-Korea-fíling pedig már megint zavarba ejtően szánalmas.

Erre a felismerésre rímelnek Fricz Tamás, CÖF alapító elbűvölő szavai a közpénzen provokáló, önjelölt népvédelmi szervezet célkitűzéseiről, amelyekre remélhetőleg most szintén felhívódik a közvélemény figyelme: "megvédeni a demokráciát, a közjót, a jó erkölcsöt és a nemzeti szuverenitást." Merthogy - most ugrik a majom a vízbe - "ezek az értékek a baloldali ellenzéki pártok összefogása miatt most újra veszélybe kerültek." Hát ez egészen elképesztően fantasztikus.

És nem, most sem a föld-, patika-, trafik-, szerencsejáték mutyisorozatra gondoltak, fogadjunk! És nem, nem is a fékek és egyensúlyok rendszerének lebontására tett demokráciaromboló csapásokról van szó, nem az alaptörvény egy éjszaka alatt véghez vitt férceléseiről, nem a kézen-közön lenyúlt magánnyugdíj vagyonról, nem a stadiont stadion hátára építő öncélú nemzeti elköteleződésről, a hajléktalanok gátlástalan megbélyegzéséről, a végletesen lebutított rezsicsökkentő agymosásról, sőt, még a közpénz csókosok zsebébe történő pofátlan átvándoroltatásáról sincs szó. Mert természetesen ezek az intézkedések egyértelműen a demokrácia, a közjó, a jó erkölcs, és a nemzeti szuverenitás megnyilatkozásai, amelyek immár halálos veszélybe kerültek a baloldali ellenzéki pártok összefogása miatt. Hitték volna? Gondolták volna? Aligha.

Elhangzik mindez olyan körülmények között, hogy az Ipsos szerint (a Századvéget most kivételesen hagyjuk figyelmen kívül) a rettegő Fidesz egymagában annyit erősödött a köz véleményében, mint az ellenzéki pártok együttvéve. Akkor mire ez a rettegés, uraim? Mi ez a "nemzetjáró" kampány? A Csizmadia-Fritz alakulattól kérdezném: nem kockázatos kicsit ilyen nyíltan kimutatni a félelmet? Mit fog majd érteni a birkák hada e nevetséges félelem láttán? Nem ciki ez az újabb pánikhangulat-keltés egy állítólag elvérzett, levitézlett, bukott baloldallal kapcsolatban?

Dehogynem. Vér ciki. Nem mintha nem rímelne tökéletesen a rezsicsökkentés tartalmatlan csatakiáltására végletesen lebutított, primitív kormánykommunikációra. Csak az a baj, hogy ezúttal közbejött ez a fránya, drága atommutyi is. És sajnos úgy tűnik, túlságosan nagy port kavar a köz véleményének szintjén ahhoz, hogy ne lenne kutya kötelessége e derék, fizetett zsoldosoknak elterelni a köz véleményének figyelmét arról, hogy tulajdonképpen marhára kérdéses a magyar nukleáris bővítés gazdaságossága. Hogy simán benne van a pakliban, hogy Orbánék oroszországi üzleti ámokfutása akár több évtizedre Moszkvához láncolhatja kis hazánkat, és hogy a beruházás megtérülési kockázatai mentén akár több generáció nyögheti majd vígan, dalolva ezt az újabb, csuklóból laza hitelfelvételt.

Vajon ez a legújabb dicsőséges üzleti megállapodás (hozzávéve az elmúlt négy év kétharmados vívmányait is) hogyan aránylik a közjóhoz és a jó erkölcshöz, drága birkamenet? A kérdés költői, marad a lehangoló tény: aki a demokráciát az állítólag még komolyan vehető ellenfélnek, vetélytársnak sem tekinthető, összesimult ellenzéktől félti úgy, hogy éppen a Fidesz által látja megőrizhetőnek, annak vagy átmeneti memóriakiesése volt az elmúlt közel négy évben, vagy - Csizmadiákhoz és Fritzekhez - hasonlóan kilóra megvették őket.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr735759997

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Csak Ferit tartsuk távol!" 2014.01.17. 15:54:00

Spanyol politikai elemzőnk az ellenzéki összefogásról. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.                

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobeor 2014.01.16. 17:43:21

@J.László: A kis magyar szuverenitásról való részleges lemondásért cserébe európai méretű, intézményesült európai identitást és európai szuverenitást kaptunk, azaz összességben még ezzel is nagyon jól jártunk.

A ránk befolyási övezetként tekintő ruszkikat meg ki ne találd már hogy jól járunk vazze...

EMU 2014.01.16. 17:44:26

@J.László: Az EU fétises liberálisok 3 ezer milliárdos hitel kapcsán vetik fel a népszavazást, mint adekvát nemzeti konzultációs módszert, míg a derék szarrágó nemzetiszocialista jobbnyikok 300 forintért vért hányva követelték a népszavazást. Úgyhogy bizonyos körülményeket nem a "liberálisok" hagynak figyelmen kívül, hanem azok, akik egyik napról a másikra örvendenek a fidesz által pár éve még minden eszközzel elutasított elveknek, és megszólják az általuk pár éve még stabilan képviselt álláspontot. Ezt hívják igen prózaian gerinctelenségnek. Fordul a bezér, fordul a tábor. Igazi utolsó toprongy szarháziak vezérestől.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.01.16. 17:45:53

@J.László: Tudod, inkább tízszer EU és NATO, mint még egyszer a ruszkik.

J.László 2014.01.16. 17:45:59

@tobeor:
Most olyat mondok Neked, amiből egy árva szót sem fogsz érteni: Európa utolsó reménye Oroszország. Orbán pontosan tudja, mit csinál.

tobeor 2014.01.16. 17:47:01

@J.László: Dehogynem értem barátom, agyalágyult idióta vagy :)

martineden 2014.01.16. 17:48:22

@J.László: maxval a blogszféra egyik legértelmesebben érvelő arca. ...Ez teny.Mar hogy nalad sokkal ertelmesebb.Pedig o is az alja.Olyan melyre keves ember tud sullyedni mint te.A te szinted kb a meztelencsigaeval egyenlo fideszcsicska

J.László 2014.01.16. 17:49:30

@martineden:
Nálam értelmesebben érvel, ebben egyetértek.

_most_ 2014.01.16. 17:50:17

@J.László: imádom, amikor a jobbikosok nyalják Putyin seggét :D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.01.16. 17:51:12

LÁtszik, hogy a Fidesz tele van volt komcsikkal és az utódaikkal. Már nyiltan imádják az oroszokat.

tobeor 2014.01.16. 17:51:17

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

"Tudod, inkább tízszer EU és NATO, mint még egyszer a ruszkik."

Százszor.

J.László 2014.01.16. 17:51:23

@_most_:
Jó vicc. Nem vagyok jobbikos. Szerintem azok pénzelik a Jobbikot, akik az MSZP-t.

martineden 2014.01.16. 17:53:05

@J.László: Hogy végső soron előnyös-e az EU és a NATO tagság, az egy kérdés....Meztelencsiga,ezekrol nepszavazas dontott.Az orosz fuggosegrol viszont a csuti cigany.Ugye erted es erzed a kulonbseget?

szamarhegy 2014.01.16. 17:53:15

@Larry Silverstein: A német exportban az EU-belüli export növekedett legnagyobb ütemben, a teljes német export 60%-a EU-n belüli, Kína csak az 5. legnagyobb partner, Hollandia is megelőzi. Importban is messze az EU képviseli a legnagyobb részt, országokra bontva Kína a második, meglepő módon a hollandok mögött. Az EU-n belül nem a németek kínai exportja, importja a probléma, hanem az EU-belüli erősödő német kereskedelmi többlet.

J.László 2014.01.16. 17:56:52

@tobeor:
Valamennyi IMF hitelről is népszavazás döntött, nem igaz? Hogy érvényes legyen az EU népszavazás, meg kellett előtte azt hekkelni egy törvénymódosítással.

martineden 2014.01.16. 17:59:18

@J.László: Orbán pontosan tudja, mit csinál......Persze meztelencsiga.Most gondoskodott az ukunokai jovojerol,hogy ne legyen gondjuk

kvadrillio 2014.01.16. 17:59:27

ég a rabbinak is túlzás a sokmilliárdos holokauszt emlékhely
2014, január 16 - 08:17

Friss hírek
Vezércikk

A Sorsok Háza első körben 6 milliárdnál is többe kerül, de ez még nem tartalmazza a működési és fenntartási költségeket. Nem meglepő, hogy balról és jobbról, de még a zsidóság köréből is erős kritika éri.

Sorsok Háza – elkészítési útmutató
- végy 1 db megcsonkított, kivéreztetett nemzetet
- (ugye már előzetesen bevezetted a holokauszt emlékévet?)
- alaposan ágyazz meg legalább 6 milliárd forinttal
- hass minél jobban az érzelmekre (pl. kismacska/kisgyerek/filmszínész halála)
- az időzítőt állítsd be a kampányidőszakra
- adagold hozzá az évtizedek óta precízen érlelt bűntudatot
- ügyelj rá, hogy a kíváncsiskodók ne kukkanthassanak bele a készítés folyamatába
- ha kérik, ha nem, nyomd le a torkukon

A ROHADT, KAPZSI ZHSIDÓK SZÉGYELLJÉK MAGUKAT, HOGY AZ 5-6 ÉVE NYOMORGÓ MUNKANÉLKÜLIEK ELŐL LENYÚLJÁK A MILLIÁRDOKAT ORBÁN SEGEDELMÉVEL !
SZAROK A HOLOKAMU EMLÉKHELYEKRE !!!!!

EMU 2014.01.16. 17:59:40

Hányingerem van attól a fidesznyikes attitűdtől, hogy orbán pontosan tudja, mit kell tennie és mit csinál, csak az a baj, hogy akkor is tudta szerintük, amikor a saját mai lépésit pár éve még okádva utasította el, csak mert másnak jutott eszébe. Sőt, pontosan emlékszünk, mert mi nem vagyunk amnéziás birka fideszesek, amikor ugye ment a tandíj ellenesség, a vasútvonalak bezárása elleni ugatás, a ruszkikkal való üzletelés mocskolása, az ingyenes egészségügy melletti hőbörgés, gyakorlatilag mindenen végigment az eszement barom orbán, minden elutasírorr, mindenért hazaárulózott meg ugatott, amit most éppen nagykanállal megcsinál. Ez az ember aljas rohadék, és az is aljas rohadék, aki ezt a tetvet igazolni, kimagyarázni, mosdatni próbálja, aki kiáll ennek a tetűnek a maffiamódszerei és a haza kisemmizése mellett. Jöhet értem a tek.

tobeor 2014.01.16. 18:00:06

@J.László: most ez hogy jön ide? és a válság idején mennyi idő volt népszavaóst játszani?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.01.16. 18:00:53

@tobeor: ... de úgyis fogalmazhattam volna, hogy a ruszkik soha az életben még egyszer!

csárli hárper 2014.01.16. 18:00:58

@J.László: "Orbán pontosan tudja, mit csinál."

nabazmeg, ezt is megéltük, tényleg jöhet az atom...

kvadrillio 2014.01.16. 18:02:57

még a rabbinak is túlzás a sokmilliárdos holokauszt emlékhely
2014, január 16 - 08:17

Friss hírek
Vezércikk

A Sorsok Háza első körben 6 milliárdnál is többe kerül, de ez még nem tartalmazza a működési és fenntartási költségeket. Nem meglepő, hogy balról és jobbról, de még a zsidóság köréből is erős kritika éri.

Sorsok Háza – elkészítési útmutató
- végy 1 db megcsonkított, kivéreztetett nemzetet
- (ugye már előzetesen bevezetted a holokauszt emlékévet?)
- alaposan ágyazz meg legalább 6 milliárd forinttal
- hass minél jobban az érzelmekre (pl. kismacska/kisgyerek/filmszínész halála)
- az időzítőt állítsd be a kampányidőszakra
- adagold hozzá az évtizedek óta precízen érlelt bűntudatot
- ügyelj rá, hogy a kíváncsiskodók ne kukkanthassanak bele a készítés folyamatába
- ha kérik, ha nem, nyomd le a torkukon

A ROHADT, KAPZSI ZSIDÓK SZÉGYELLJÉK MAGUKAT, HOGY AZ 5-6 ÉVE NYOMORGÓ MUNKANÉLKÜLIEK ELŐL LENYÚLJÁK A MILLIÁRDOKAT ORBÁN SEGEDELMÉVEL !
SZAROK A HOLOKAMU EMLÉKHELYEKRE !!!!!

martineden 2014.01.16. 18:05:05

@J.László: Hogy érvényes legyen az EU népszavazás, meg kellett előtte azt hekkelni egy törvénymódosítással.....meztelen csiga,ne ezen lovagolj.Volt vagy nem ?Ugye volt.Es most?Hulye fideszcsicska

martineden 2014.01.16. 18:09:58

@kvadrillio: ég a rabbinak is túlzás a sokmilliárdos holokauszt emlékhely...Te fasz jobbikos.Ezt nyomod mindenhova.De igazad van amugy,csak akkor ird oda,hogy a katolikusok 50 milliardja is nagyon sok es felesleges.AMUGY IGEN.MINDEN FELEKEZET TARTSA EL MAGAT,SOT ADOZZON IS.

xvxvxv 2014.01.16. 18:12:02

@J.László: tényleg, tik magyarokat eladó putyincsicska moszkoviták a Birkameneten remélem a fentebbi idézetet fogjátok a molinón cipelni: OROSZ GYARMAT LESZÜNK!!!

hát a sunyi, minden szemérem nélküli, tolvaj fajtátoknál azóta, hogy Csermanek felhagyott az akasztással, nem volt undorítóbb - pedig volt kínálat bőven.

egy okádék népség vagytok. a saját anyátokat szó nélkül hátba szúrnátok még mise előtt, ha az érdeketek úgy kívánná.

Vombatus Ursinus 2014.01.16. 18:41:06

@kvadrillio: Miért nem mész már a kurva kurucos anyádba?

Pszt! 2014.01.16. 18:47:50

Azért jó a bekemenet, mert a majdani elszamoltatasnal könnyedén azonosítani lehet a felvételek alapján az orbán szimpatizansokat. Könnyebb lesz lecsukni a hazaarulokat. :-D

nandras01 2014.01.16. 18:49:58

@erol:
"Há idáig az vót, hogy utájjuk a ruszkikat és a nyugat a faszagyerek. Most most utájjuk a nyugatot és a ruszkikat má nem? Vagy mi van? Most kit kell utáni és kit nem!?"

de hát óceánia mindig is a szövetségesünk volt.
(valamint a csokoládé fejadag is 30 grammról 20 grammra emelkedett...)

J.László 2014.01.16. 19:00:10

@martineden:
Volt népszavazás, igen.

A magyar nép 80%-ának 30%-a vett azon részt, akik 70%-a szavazott az EU-ra. Ez a magyar népnek még 20%-át sem teszi ki.

Tehát: le az EU diktatúrával! A többség nem szavazott az EU-ra!

2014.01.16. 19:11:42

Hát ez ellen a rothadék ellenzéki csürhe ellen és is bármikor kimegyek az utcára. Eddig gyalázták, mocskolták, leszólták egymást, most összeborulnak.

Milyen kormányzás lenne ebből? A sok jellem és gerinctelen, hazug, mocsok ellenzéki börtönbe való, nem a magyar Parlamentbe!

kvadrillio 2014.01.16. 19:14:26

Látom óriási hűhó lett egy vadászatból amin részt vettem. Többen megosztották a képeket amit a barátaimnak tettem fel és tücsköt-békát kiabáltak! Tisztelet a kivételnek de nem mind barát! Miért kell politikai ügyet csinálni mindenből?!! A vadászat ősrégi dolog, azonkívül a vezető politikusok mindig körülvették magukat művészekkel. Sohasem csináltam titkot abból hogy jobboldali vagyok és a baloldali ismerőseimnek üzenem hogy Soponya, ahol most voltam, Kádár elvtárs fő területe volt egykor és jártam a "nem semmi" vadászházában is. Akik most ezt a vadászatot nehezményezik, ne felejtsék el hogy akik mellé állnak most, Kádár örökösei. Azt hiszik hogy a baloldalon nincsenek ilyen vadászatok? Csak ott nem arisztokraták vannak hanem régi és új harcostársak. Én nem vagyok elvakult és kritikával élek mindennel szemben ami nem jó. Vannak barátaim és ellenségeim itt is ott is. Ez a lehetetlen hozzáállás csak Magyarországon létezik. Külföldi barátaimról azt sem tudom ki milyen párthoz tartozik. Nem is illik megkérdezni, mint ahogy azt sem, hogy mennyit keres és mi a vallása.

...Donatellácska te csak zongorájjjáááá !

ÉS NE FÁCÁNOKAT LÖVÖLDÖZZÉL AKKOR, AMIKOR 2,5 MILLIÓ MUNKANÉLKÜLI NEM JUT ÁLLÁSHOZ 5-6 ÉVE ÉS ÉHEZIK MEG BELEDFÖGLIK EBBE A NAGY SZARBAN, AMIT TI ÉLŐSKÖDÖK ITT KOTYVASZTOTTATOK KAPITALIZMUS CÍMSZÓ ALATT NEKIK !

EMU 2014.01.16. 19:39:06

@Lindalinda: Az a bajod, hogy összeálltak? Szóltál volna időben a csúti oláhnak, hogy ne hozzon olyan választási törvényt, ami felrúgja a plurális demokrácia játékszabályait és arra kényszeríti a debil fideszes maffiaszervezeten kívül álló minden pártokat, hogy egy szövetségként induljanak. Akkor hol volt az a finnyás képed, amikor ezt megtette a parasztpártod? Akkor hol csürhéztél, amikor ez a választási törvény született? Alakoskodni, hazudni, lopni, azt tudtok, akár a komcsi elődeitek, mint a kövér család meg az orbán klán, és az összes geci kormánytag egykori ügynökötök. Azért miért nem okádsz, hogy a fideszed meg a csúti vajda nem engedi az ügynökakták nyilvánosságát? Hm? Akkor is ilyen kényes voltál, gyökér?

moareka 2014.01.16. 19:39:59

@erol: Utáljuk a ruszkikat, a az EU@nandras01: -t, a ballibsi osszeborulókat a bukott baloldalt, meg mindenkit, akik nem mi vagyunk, a hazaszerető CÖF-ös lánglelkű hazafiak, csapatalkotók, harcosok, fülkeforradalmárok,vadászok, halászok, föld és trafikmutyizók, akik többnyire ott gunnyasztottunk a KiSZ KB padsoraiban.

_most_ 2014.01.16. 19:40:48

@J.László: nem tudom honnan veszed ezeket a számokat, 45% vett részt a EU-csatlakozásról szóló népszavazáson és 83% szavazott igennel, ez akárhogy is nézem 5/6, ami messze felülmúlja a fidesz támogatottságát is :D

EMU 2014.01.16. 19:44:32

@Lindalinda: Mert összeborulni is csak a csúti büdös szájúnak lehet, ő bezzeg egymásra találhatott torgyánnal, az neked fasza volt, miután kijelentette a csúti gyökér, hogy torgyánnal soha. Az rendben volt, de most hogy a fidesz fasiszta törvényei összekényszerítik az ellenzék pártjait, az neked most kurvára fáj. Be vagy szarva, ostoba? Olyan korlátolt sötét primitív barmok vagytok, hogy az már süt. Békemenet, az való az ilyen gondolkodni képtelen tahó birkáknak.

J.László 2014.01.16. 19:45:13

@_most_:
Rendben. A magyar nép 80%-ának 45%-ának 83%-a szavazott igennel. Ez nincs 30%.

Tehát: le az EU diktatúrával! A magyar nép elsöprő többsége nem szavazott az EU-ra!

poor 2014.01.16. 19:48:58

@Lindalinda:
Úgy látom az orbán köcsögök aktivizálták magukat. Hajrá fidesz még többet lopni!!

zobod 2014.01.16. 19:55:33

@EMU: te nagyon naív vagy. Az összeborulást az kényszerítette ki, hogy a Gyurcsány/Bajnai redundancia miatt megosztott, még egyben sem nagy liberális oldalnak sanszos volt, hogy megint a Parlamenti képviselet nélkül marad. Az mszp párt-gazdatestére akaszkodva, a szokásos parazita módszerrel viszont mandátumhoz juthat minden olyan rég megbukott macskajancsi is, aki a Neves Közéleti Személyiségeknek és Aláíróknak fontos.

EMU 2014.01.16. 19:55:52

@J.László: És le a fidesszel, a magyar nép elsöprő többsége nem szavazott a csúti oláhra. Stimmel?

EMU 2014.01.16. 19:58:19

@zobod: Ne parazitázzunk egy parlamenti kdnp-vel. Másrészt ne macskajancsizzunk a népfront fidesz frakciójával, selmeczigabikával, rogán kisz elvtársakkal meg szíjjártókkal, saját porta előtt söprögetni, ügynöktörvényre igent mondani, aztán ugatni.

EMU 2014.01.16. 20:23:30

@J.László: Nem, ez a fülkeforradalmi csúti matek, ami szerint 2 667 000 szavazattal kétharmados nagy mellénnyel lehet ugatni és erőszakoskodni a társadalom 3/4-ével szemben. Úgyhogy ennek tükrében főleg pofa be EU meg NATO szavazás kérdésben! Ja, és nem mondtuk, hogy forradalom volt, persze hogyne...

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.01.16. 20:26:50

@Lindalinda:

"Milyen kormányzás lenne ebből? A sok jellem és gerinctelen, hazug, mocsok ellenzéki börtönbe való, nem a magyar Parlamentbe! "

Milyen kormányzás van most? A sok jellem és gerinctelen, hazug, mocsok fidesztolvaj börtönbe való, nem a magyar Parlamentbe.

De menjél csak, vonulj mint kommunista őseid május elsején. Lassan csak kipusztul már ez a fajta, hogy rohadna meg a fajtátok.

redriot77 2014.01.16. 20:31:15

@EMU: öregem, szinte szóról-szóra ezt akartam beírni. Kösz hogy megtetted helyettem, iszok egy sört az egészségedre! :)

Ahogy az évtizedes következményekkel járó döntéseket minden egyeztetés nélkül meghozzák, ahogy a törvényeket és az alkotmányt a saját pillanatnyi érdekeiknek megfelelően, ötletszerűen módosítgatják, ahogy az embereket primitív kétbites szólamokkal elhülyítik, ahogy a hatalmat központosítják <- ezek hívják magukat jobboldali konzervatív pártnak???? Igazi bolsevikok ezek, csak nemzeti színű mázzal leöntve!

(Nyilván ők nem ismerik el hogy bolsevikok lennének és mindig is jobboldali pártnak hazudják magukat. De ha egy Trabant elejére krómozott hűtőrácsot szerelek háromágú csillaggal a tetején és azt mondom hogy ez egy Mercedes attól még nem lesz valóban az. Vagy ha Orbán csinálná meg nem pedig én akkor 2-3 millió birka ezt is elhinné neki? :)

EMU 2014.01.16. 20:39:14

@redriot77: Hogyne hinné el a sok földműves birka?! A csúti disznósajt odaszarik nekik az asztal közepére és azt mondja, hogy pite, ezek két pofával tömnék magukba. Ezek a saját szemüknél többre tartanak egy falusi, hazug, kommunista, tolvaj szemetet.

anyadmajma 2014.01.16. 20:45:19

@zobod: Fostok mi, kisköcsögök?
szar lehet gyűlöletben és félelemben élni, de kezdem belátni, hogy nem is jár nektek más.

mirigy187 2014.01.16. 20:45:52

@Lindalinda: Na nézzük, hogy csutiék eddig kikkel bútoroztak össze. FKGP, MDF, KDNP, na ebből az első kettőt a fidesz nyírta ki szóval ne dumáljatok ti itt acsarkodásról

mirigy187 2014.01.16. 20:48:38

@J.László: Pedig ez tény. Nem az ország 2/3-a hanem a választáson megjelentek 2/3-a szavazott ezekre. 8 millióból 2,7 millió.

Maharadzsa kicsi lánya 2014.01.16. 20:49:37

@nandras01: ez frankó volt, grat! Ja, és várnak a 101-es szobában...

zobod 2014.01.16. 20:52:40

@anyadmajma: ezektől? Ugyan már...

J.László 2014.01.16. 20:53:10

@mirigy187:
Pontosan. Ezen az alapon az EU és a NATO szavazás eredménye is diktatúrához vezet, hiszen az elsöprő kisebbség szavazott mellette.

Nem Te vagy az első, aki nem érti.

anyadmajma 2014.01.16. 20:54:45

@J.László: Te meg egyszerűen hülye vagy, de ezt te nem érted. 22-es csapdája. Ha értenéd, nem lennél hülye, de nem érted.

J.László 2014.01.16. 20:57:17

@J.László:
De az 1994-es kétharmad is diktatúra volt, hiszen az ország népének egyértelmű többsége nem szavazott rájuk.

mirigy187 2014.01.16. 21:03:43

@J.László:
1. A matekra reagáltam
2. Hol írtam, hogy diktatúra van?

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.01.16. 21:03:46

@Larry Silverstein:

Az megvan, hogy Orbán seggnyalója, Mészáros Lőrinc, most nyert (lopott) 30milliárdos EU pénzt arra, hogy Felcsútról (!) megszerelje a békés megyei csatornákat?

Nem békési vállalkozó nyert, hanem többszát kilométerről Orbán Viktor Szomszédja, érted???

Ezeknek mész ki bégetni, akik szétlopják az országot? Egészségedre, komcsi féreg :)

J.László 2014.01.16. 21:08:06

@mirigy187:
A "diktatúra" az egyik alapvetésetek. Ha mégse, akkor elnézésedet kérem.

mirigy187 2014.01.16. 21:09:50

@J.László: Lehet, hogy másoknak az de én soha nem írtam le, hogy diktatúra van.

smartdrive 2014.01.16. 22:01:47

leszarom, hadd meneteljenek

Kandabula 2014.01.16. 22:05:22

Békemenet. Hm. Orbán meg harcol. Ki fog győzni? Álságos név, álságos résztvevők. Szomorú.

2014.01.16. 22:12:48

@J.László: @zobod: @Lindalinda: Gejza, már megint más dugja anyádat helyetted? Mit akarsz már megint, hajjá meg... hazaáruló hulladék.

2014.01.16. 22:15:52

Az oroszokat a hazaárulók szokták visszahívni.

Parajpuding 2014.01.16. 22:48:44

A békemenetnek keresztelt hazaáruló emberi hulladékok vajon milyen transzparensekkel fog felvonulni?
1. Nem leszünk gyarmat, csak az oroszoknak.
2. IMF hitel nem kell. Orosz hitel igen.

Innentől aki tényleg nem veszi észre, hogy a fidesz valójában egy komcsi maffia, az egy szinten van a bélférgekkel. Haszontalan, undorító, kellemetlen élősködő a magyar nemzetben.

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.01.16. 22:55:12

@Parajpuding:

:)))

Most konkrétan befostam! Ilyen agresszív, ijesztő reakcióval utoljára ekkor találkoztam:

www.youtube.com/watch?v=YpR87Bjqe2M

Remélem, a Békemenet megtanítja az ilyen agresszív, nemistudom milyen durvaságokat, hogy a haza nem lehet ellenzékben, Éljen Orbán Viktor, és Lázár, a Trafikminiszter Mutyikirály Országa! :)

nemzeti csótány írtó 2014.01.16. 22:59:12

"És akkor jött Orbán elvtárs, és szájon csókolta Putyin elvtársat"
Most kérem nem röhögni! Ez nem mese! Ez a valóság.
Itt vááláámi váán! De nem ááz igázi...

Shinanai 2014.01.16. 23:36:14

He? Bevallom, nem kovetem figyelemmel a bekemenet ideologiai valtozasait, de nem ugfy volt, hogy ok dolgok MELLETT tuntetnek (ize... vonulnak fel), nem ellenuk? Szegenyek ha nem vigyaznak, elobb-utobb meg valami haboruba is kivezenylik oket (oh bocsi... marmint maguktol, polgari onszervezessel mennek ki).

Egyebkent tenyleg, vajon mennyire lenne bonyolult trollkodni egy kicsit ezzel a birkanyajjal? Szegenyek annyira nincsenek kepben, hogy ha lemegyunk, szolunk, hogy valtozott a program, lejatszuk nekik Vityo nehany evvel ezelotti ruszkizos-hazaarulos beszedet (nem utne el nagyon az MSZP szokasos lekomcsizasabol) es szetosztunk "le az orosz atommal" meg "nem kerunk a komcsikbol" molinokat, siman azokkal vonulnanak :3

JohnHenry 2014.01.16. 23:36:56

ez ugye vicc? ilyen nem lehet...

JohnHenry 2014.01.16. 23:39:14

@luis5: hát a magyar érdek biztosan nem az, hogy lefeküdjünk a ruszkiknak.

JohnHenry 2014.01.16. 23:39:58

@Lindalinda: sötét vagy, mint a bányászbéka segge.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 00:33:47

Egy, a kutatások alapján vezető kormánypárt tényleg az ellenzék levitézlett és esélytelen káderei ellen szervez felvonulást?

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.01.17. 00:40:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Igen, a Fidesz felvonulást szervez, mint Rákosiék a Gonosz Nyugat és a Coca Cola ellen.

Ez nem baj, hiszen a Fidesz egy segghülye párt. Az viszont már baj, hogy vannak olyan magyarok, akik ezt az idióta átbaszást torkosra beszopják. És még szavaznak is rájuk:)

Berzengő 2014.01.17. 05:20:59

@autognomia :"És a békemenet nem Moszkvába megy..."

Már felvetették korábban a blog kérdését:

3.bp.blogspot.com/-lkGwNu9xfHc/TyiRvnJe9kI/AAAAAAAAFZ0/eQBrVKO-q00/s1600/putyin-b%25C3%25A9kemenet.jpg

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.17. 07:24:22

Kedves MSZP csicska blogger.

Menjetek ti Moszkvába.

Igaz cseppet röhejes lesz, hisz 2009-ben a kedvenc MSZP-d tette le a voksot a Paksi bővítés mellett törvényileg, épp Putyin látogatás után, de lelketek rajta.

Röhejesebbek már nem lehettek.

Viszont ami a legnagyobb probléma, hogy az elkúrók változtatás nélkül visszatérnek.
Gyurcsány-Bajnai-MSZP-Kuncze-Fodor.

Ezt kell mindenképp megakadályozni !

Az országot a szlovákok elötti pozicióból az EU utolsó helyére pakolták.

Beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verettek tömegesen ellenzékieket.

Elkúrták, hazudtak, és rohadt sokat loptak.

Ennyit tudnak meg a nevüket !

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

szamarhegy 2014.01.17. 08:40:34

Bayer Zsoltnak már korábban súghatott valaki, ezért csinálta meg a Transszibériai vasútvonalat bejáró filmjét.

sas70 2014.01.17. 09:05:24

Búúúú, nem te hülye beeee!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.17. 09:14:51

Fizetett a nyavalyát! A hülyékben az a jó, hogy nem kell őket fizetni. A hülyéket nem kell meggyőzni sem, mert meggyőzik ők saját magukat. Persze, kívülről nézve röhejes és abszurd, szinte elképzelhetetlen, hogy felnőtt ember bevegye, de jusson eszedbe Hanlon borotvája:
Never attribute to malice that which is adequately explained by stupidity.

bebe tv 2014.01.17. 09:28:26

@J.László:
Európa utolsó reménye Oroszország. Orbán pontosan tudja, mit csinál.

Én meg attól tartok te sem érted.Semmi másról nincs szó csak arról, hogy valakiknek ez az orosz projekt őrült nagy üzlet, és az sem érdekli a vezéred hogy belerokkan az ország.A lényeg az, hogy hízzon egyesek bankszámlája. A többi az csak púder.

bebe tv 2014.01.17. 09:34:49

@JohnHenry: Borítékolom, ha még egy darabig a nyakunkon marad a fidesz, lesz kis hazánkban még járási meg megyei pártbizottság is mindenféle osztályokkal ahová jó pénzért be lehet ültetni az egyébként semmihez sem értő pártkádereket.Lehet mégis , hogy egy jogász végzettségű káder mindenhez ért?

bebe tv 2014.01.17. 09:38:58

@szamarhegy: Bayer Zsoltnak már korábban súghatott valaki, ezért csinálta meg a Transszibériai vasútvonalat bejáró filmjét.

Szerintem meg azért készült a film, hogy emlékeztessen minden magyart, ha sokat ugrál hamarosan egy ottani gulagban találhatja magát.Gulag melóval lesz kifizetve a paksi bővítés.

tisztítottVihar 2014.01.17. 09:44:02

"A spontán demonstrációk leglelkesebb hívei a birkák voltak, és ha valaki felpanaszolta (mint
ahogy némelyik állat néha megtette, ha a disznók és a kutyák nem voltak a közelben), hogy
csak az időt pazarolják, és egy csomót kell álldogálni miattuk a hidegben, a birkák biztosan
elnémították őket félelmetes „Négy láb jó, két láb rossz!” bégetésükkel. De az állatok
nagyjában-egészében élvezték ezeket a tüntetéseket."

George Orwell: Állatfarm - Tündérmese (részlet)

citrix 2014.01.17. 10:10:21

"A harcos ezt zengi, s ki elnyomva szenved,
Ez éneknek esd, s boldog holnapba lát.
Mert Sztálin a harcunk, és Sztálin a béke,
És Sztálin nevével lesz jobb a világ!"
A pártállam édes bája mennyire aktuális tud lenni.

uud 2014.01.17. 10:27:12

a kontraszelektáltak ismét a ruszkikat imádják

belekotty 2014.01.17. 10:35:44

@J.László: "A magyar nép 80%-ának 30%-a vett azon részt, akik 70%-a szavazott az EU-ra. Ez a magyar népnek még 20%-át sem teszi ki."
- Akkor az 52 százalékkal szerzett kétharmad is illegitim, ugye?

belekotty 2014.01.17. 10:36:45

@Lindalinda: "Hát ez ellen a rothadék ellenzéki csürhe ellen és is bármikor kimegyek az utcára."
- Amúgy is ki vagy a placcon, szóval ne hencegj. Tudjuk hogy egy doboz cigi nálad egy natúrfrancia. :-))

belekotty 2014.01.17. 10:39:56

Gondolom a Békemenet elején Kerényi is ott fog masírozni. :-))

Vidéki 2014.01.17. 11:21:48

"És a békemenet nem Moszkvába megy."

Viszont volt régen egy kitűnő olasz film, "A Munkásosztály a Paradicsomba Megy!" címmel.

J.László 2014.01.17. 11:56:00

@belekotty:
Így van. Ahogy ezen az alapon minden népakarat kinyilvánítás illegitim. Szerintetek, hiszen ez a ti számtanotok (2010 óta legalábbis).

conmorientes 2014.01.17. 12:25:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Figyellek Bibas :)))
Veled az a baj hogy a fenséges függetlenség álcája mögé próbálod rejteni rémisztő megrögzöttségeidet, és ennek az egésznek a dzsidájaként viszont az értetlenség finom provokációját használod.

Ez pedig nekem a jelenlegi hatalomgyakorlás fősodrára hajaz sajnos....

Peterpapo 2014.01.17. 12:27:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Nem az orosz kapcsolatok fejlesztése a gond. Néha még az sem baj, amit csinálnak. A gond ott kezdődik, hogy korábban a szöges ellentettjét mondta, mint amit végül tesz és az rendszeres. Na ez a nagy baj! A még nagyobb, hogy azok, akik jobboldali érzelműnek mondják magukat és ezáltal büszkék arra, hogy a magyarok milyen okosak, ügyesek, szépek és különbek a többi nemzetnél, megeszik azt a sok hazugságot, amit ez a kis faszkalap mond. Tehát hihetetlenül buták. Persze tudom, hogy a hülye mindig okosnak képzeli magát, ami nem zavar, csak legalább kussolnának otthon, minthogy felvonulgatnak békamenetben.

Boka1 2014.01.17. 14:06:45

MEGVAN AZ INGYEN ENERGIA !!!!! erről beszélhetett Széles Gábor. 3 ezer milliárd, de ingyen van.

Exxit 2014.01.17. 14:21:46

A hátam közepe se kívánja Gyurcsányék visszajövetelét!

DE

Úgy gondolom szíve joguk azzal összeállni akivel akarnak! Majd a nép dönt!

DE
A hócipőm kivan ezzel az államilag finanszírozott, civilnek látszó, valójában Fidesz pártkatonákból álló, állideológiai csoportosulásból!

"újra összeállt az országot a csőd szélére sodró politikusok maroknyi, hatalomra éhes csapata".

Kár hogy ezt nem négy éve tartották! Nézzük a politikailag új arcokat? Harrag Pepe, Semjén Zsoltika, Derogán Tóni! A Fidesz összefogott minden politikai hulladékkal a KDNP-től kezdve az MDF-en át. Olyanokkal akikről azt mondta Orbán, hogy:térdre imára!

Miért is erőszakolta meg Orbán a saját nézeteit?
Ja , majd elfelejtettem, a HATALOMÉRT?

Miért kell most a békemenet? Ja, hogy: HATALMON MARADHASSUNK!!

"megvédeni a demokráciát, a közjót, a jó erkölcsöt és a nemzeti szuverenitást."

Ebbe, hogy fér bele a 30 évre a nagy ellenségnek eladott ország??
A kedves békemenet, emlékeztek még: "Nem leszünk gyarmat!"

Tudjátok, ha nekem választani kellene, az EU, és a maffiózó Oroszország között, akkor szemrebbenés nélkül nem a mutyit választanám!

P.S:
ezektől a degeneráltaltól miért nem lehet ilyeneket megkérdezni? Lakossági fórumra is csak birkákat engednek be, akik helyeslően bégetnek!

Exxit 2014.01.17. 14:32:11

nekem egyébként is nagyon tetszik ez az önkéntes, felvonulgatós Békemenet!

Pláne a Civil része!

volt valamikor valami MSZP rendezvény Hódmezővásárhelyen (Lázárisztániában).

Szépen benne volt a híradóba, hogy a Békemenet tiltakozott ellene, mintegy 1500-an vonultak fel.

Ez a szám, ha a várost nézem, is kevés. Úgy meg pláne, hogy az itt lévő Fideszes ismerősöm mondta, hogy innen két, Fidesz által szervezett busz is indult, a békemenetre. Csak 300 kilométert buszoztak, csak oda!

Tehát legalább 100-an nem Lázárisztánból valók voltak!

Gyorgy Nagy 2014.01.17. 14:36:50

Azt beszèlik hogy a volt MSZP -s Csimadija László 5-6000ft fizet a résztvevöknek Széles anyagi támogatásával.Csak igy megy?

pocaklakó minimanó 2014.01.17. 17:14:30

@Exxit: "A hócipőm kivan ezzel az államilag finanszírozott, civilnek látszó, valójában Fidesz pártkatonákból álló, állideológiai csoportosulásból!"

Vö.: "A Magyar Demokratikus Charta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére 2008. szeptember 6-án létrejött magyarországi politikai mozgalom. (...) A Charta a 2010-es magyarországi országgyűlési választások második fordulójára az MSZP és az LMP jelöltjeire való szavazást ajánlotta támogatóinak, mivel a szóvívők szerint csak ez a két parlamentbe jutott párt demokratikus, a másik kettő (Fidesz, Jobbik) nem."

:)

jpmjpm 2014.01.18. 13:46:57

békemenet valakik összefogása ellen.

csak nekem ellentmondásos? mondjuk én már a "békemenet" szókapcsolatot sem értem a kezdetek óta.

Berzengő 2014.01.20. 04:02:09

@ "Vajon ez a legújabb dicsőséges üzleti megállapodás (hozzávéve az elmúlt négy év kétharmados vívmányait is) hogyan aránylik a közjóhoz és a jó erkölcshöz, drága birkamenet?

Hogy hogy hat így: Most mar egyenesen nemzeti érdek lett a nagyhatalmaknak való nyalás szerintük!

84.2.228.36/sites/default/files/videos/2014/01/18/86654/korr2-1_standard_video_1390039461.mp4

Hogy is mondta Hofi, mi magyar nem vagyunk boldogok ha nem sz...s a szánk.

pocaklakó minimanó 2014.01.20. 17:39:24

@jpmjpm: A demokratikus charta nevében sem volt érthető a demokratikus szó, de sebaj! :)

jpmjpm 2014.01.20. 21:00:53

@pocaklakó minimanó: oké, de ez most hogy jön ide?
süti beállítások módosítása