Ha hiányzik a lelki dimenzió, a közösség, a valahová tartozás élménye, akkor a materiális dolgokat sem tudják élvezni az emberek, ha pedig megvan, akkor az életminőségbeli javulást is jelent. Nem az én szavaim ezek, hanem a nemzet legnagyobb politikus lelkészének, és legsikeresebb lelkész politikusának moralizálási kényszertől vezérelt megszólalása a Fidesz-KDNP kormányzás minőségi vonulatáról. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint e nagyszerű kormány feladatának tekinti, hogy az elsősorban a materiális dolgokra figyelő „has-magyarokat” meggyőzze arról, hogy szívük is van. 

Hát így négy évnyi kormányzási sikertörténet és tündérmese után szerintem is elérkezett az idő arra, hogy az ún. has-magyarokat meg akarják nevelni Balogék. Mert ebben az országban, has-magyaroknak hívják újabban és ezek szerint azokat az embereket, akiknek nem járnak milliós fizetések mellé milliós prémiumok, akiknek gondot jelent az egyik napról a másikra átívelő megélhetés, akiknek nem egyértelmű, hogy karácsonykor kerül-e hús az asztalra, vagy hogy melyik számla kifizetése legyen a prioritás. Ezeknek az embereknek has-magyarságból előadást tartani, kereszténydemokrata ájtatoskodásba csomagolt erkölcsi alapokra hivatkozni, minimum gusztustalan. Mondhatnám úgy is, hogy pofátlan cinizmus ez, Balog páter!

Jó okom van azt hinni, hogy ezek a has-magyarok bőven megelégednének azzal is, ha moralizálás helyett kormányuk egyszerűen végezné a dolgát. És lehetőleg jól végezné. Mivel ezzel kapcsolatban számos fenntartásom van, az is nyilvánvaló számomra, hogy ez a fajta álszent mellébeszélés éppen a jól végzett munka helyén tátongó űrt hivatott kompenzálni. Már megint. Az erőből átvitt, kétharmados, unortodox, mindenfajta kompromisszumra való hajlandóságot nélkülöző intézkedések sajnos semmiféle hiteles lelki dimenzióval nem kecsegtetnek. Négy év után, azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a jelenlegi kormány legvisszataszítóbb tulajdonsága: gátlástalan kétharmados hatalommániáját a moralitás köntösébe bújtatja, mert hátha annyira hülye a has-magyar, hogy fel sem tűnik neki, hogy tegnap is átverték, holnap is átverik majd. 

És ha már így alakult, belegondoltam egyik-másik kormánypárti politikus lelki dimenziójába is. Mondjuk a Lázár Jánoséba, a Kövér Lászlóéba, de a Balogh Józsefét is nyugodt szívvel az el nem hanyagolható, példamutató esetek közé sorolhatnám. Ezek volnának azok az emberek, vezérükkel az élen, akiktől a valahova tartozás, ne adj isten, szeretet érzését kellene megtanulnunk? Ők azok valóban, akik has-magyarságból kioktathatnak minket? Akik azzal moshatják büntetlenül az agyunkat, hogy szerintük azért nekünk is van szívünk, hiába korog a gyomrunk?

Nos, ha gyorsan végigfuttatjuk az elmúlt közel négy év valamennyi - mutyi néven elhíresült - disznóságát, a korrupciós ügyek végeláthatatlan sorát, a dübörgő propagandát naponta megcáfoló rögvalóságot, sok minden eszünkbe juthat, de a legkevésbé az, hogy ennek a kormánynak felhatalmazása lehetne minket erkölcsi alapon terelgetni, és jobb belátásra bírni létező, de szerintük inkább nem létező szívünk ügyeit illetően.

Természetesen értem ama kormányzati megfontolást, hogy éhesen is lehet boldogan imádkozni, de az iskolákban kötelezővé tett vallás- és erkölcstan oktatás, és általában véve az erőnek erejével végrehajtott, mindenhatónak tekintett, alaptörvénybe betonozott reformok oltárán éppen a materiális dolgokra naponta figyelni kényszerülő ún. "has-magyarokat" áldozza fel ez a hatalom. Azokat, akik belefáradtak, akiknek elegük van, akiket nem érdekel, és akiknek - átmenetileg legalábbis - minden reményük elveszett az életminőségbeli javulást illetően. Ők azok, akik a legtöbben vannak. De bármilyen hihetetlen ez egy politikussá züllött lelkésznek, nekik is van szívük. Még akkor is, ha nem a Fidesz iránti feltétel nélküli lojalitás dallamára dobog. Őket has-magyaroknak nevezni mérhetetlenül pofátlan, megalázó és erkölcstelen húzás.