Nem tudom mi lehet annak az élő, magát embernek nevező öntudatlan lénynek a fejében, aki egy sírkőre képes rávésetni önmaga nemes cselekedetének bármely kifejezési formáját, de egyáltalán nem irigylem érte. Úgy is mondhatnám, hogy végtelenül sajnálom. De még inkább azt a közéletet, amely erre a szintre süllyedt. Miután eléggé egyértelművé vált mostanra, hogy nem valami rossz viccről van szó, pár gondolatot mégiscsak megér a dolog. Akkor is, ha abszurditását tekintve, egyébként annyira borzasztó, hogy beszélni sem lenne érdemes róla.

Nem fogom egy politikus undorító merényletének, vagy egy nagyon konkrét politikai térfélhez kapcsolható közszereplő kegyeletsértően bárgyú, félrecsúszott önmarketingelési kísérletének nevezni ezt a gesztust. De ha magamból indulok ki (mert másból igen nehéz volna) akkor őszintén nem fogja az agyam, hogy egy ki a fene ez a Kovács László mit kereshet az egykori, neves ornitológus, néprajzos, nyelvész, és talán nem véletlenül parlamenti képviselő Herman Ottóval egy lapon, kövön. Nem, nem az a bajom ezzel a névtelen Kováccsal, hogy fideszes önkormányzati képviselő Miskolcon, de ha KDNP-s netán, az sem az igazi baj igazi forrása. Legalább annyira súlyos volna a dolog akkor is, ha az MSZP vagy Bajnai pártja írná rá egy sírkőre, hogy lássa a világ: ezt én csináltam, ennek fényében tessenek rám nézni, megítélni és ha egy mód van rá, szavazni, mikor eljő az idő.

A reklám helye?

Nem kérdés, hogy Herman Ottó mit gondolhat most erről az egészről, bár speciel az is érdekelne, vajon nyelvészként mit szól ahhoz, hogy ráadásul még helyesírási hibáktól sem mentes ez az emléket állító mű. Viszont az a teljes bizonyosság része, hogy aki életében síremléken reklámozza magát, azaz - mivel politikusról van szó - ilyen morbid és gusztustalan módszerrel igyekszik politikai tőkét kovácsolni (hogy plasztikus legyek, Dr. Kovács) magának és nyilván közvetett módon pártjának is, az nem politikai alapon, hanem erkölcsi alapon egy hulladék. Mert az rendben van, hogy az ember politikusként, a sokakat képviselőként megengedi magának, hogy hülyére vegye ezeket a sokakat. Azoknak a sokaknak, akiket képvisel pedig lehetőségük van arra, hogy honorálják a törődést, vagy elküldjék melegebb éghajlatokra az elkövetőt. Csakhogy.

Tisztelt Dr. Kovács! Herman Ottónak - aki önnel ellentétben volt valaki - nincs lehetősége semmit lépni arra, hogy túlbuzgóságban szenvedő, (pártkatonák) magukat kereszténynek, demokratának, a tiszta moralitás megtestesítőinek tartó, enyhén sérült lelkületű halandók helyette saját maguknak állítanak síremléket. Mivel végképp nem áll szándékomban ízlésvitát generálni abból, hogy egy szép, régi követ miért kell egy csúnya újjal kicserélni, sajnos azt kell mondanom: legalább cserélte volna ki. De nem. A régit sikerült kitakarni az újjal.

Persze ez utóbbi is csak apró szépséghiba ahhoz képest, mennyire borzasztó, hogy már megint morális alapon kell felháborodnom, főleg, hogy ennek a történetnek se nagyon van már megint tanulsága, leszámítva azt a felállítható fertő-diagnózist, aminek ez is egy újabb kicsiny darabkája. Félő, hogy még mindig nem értünk le a mindennek a legaljára. Persze amíg ilyen Kovács Lászlóknak lapot osztanak a magyar közéletben, addig erre minden esély megvan. Addig is üzenem nekik és kiemelten a szóban forgó úriembernek, hogy a jó hírnévnél fantasztikusabb tőke nemigen van. Az, amit - tisztelt képviselő úr - ön a fenti ábra szerint igencsak elkártyázott. Nincs az az erkölcsi mérce, amely szerint egy sírkő a reklám legjobb helye volna.

fotó: Védegylet via Index