Bírom ezt az Egészségügyi Világszervezetet. Nagyra értékelem abbéli fáradozását, hogy Orbán Viktor amúgy sem gyenge lábakon álló önbizalmát és küldetéstudatát lehetőleg jobbról megtámassza és elismerően vállon veregesse. Végül is kell a nemzetközi megerősítés ennek a bátor szabadságharcosnak. Nekünk egyszerű, mezei, dohányzó, de leginkább már nem dohányzó, különféle elismerő díjakkal nem rendelkező népek számára a nagyszerű hír: a dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától.
"Nagy megtiszteltetés ez a díj, habár az elismerés elsősorban nem engem illet, hanem azokat a honfitársaimat, akik sikeresen le tudtak szokni a dohányzásról. (...) Régóta vártam már valakit, aki nem azt mondja nekem, hogy ez túl sok, túl radikális, óvatosabban, hanem azt mondja, még többet, még radikálisabban, csak bátran előre".
Jól látod, Viktor. Én se nagyon értem, hogy mi közöd neked ahhoz a kemény küzdelemhez, amit egy, a dohányzás rabjává vált ember saját magával, saját maga ellen, saját magáért vív meg azért, hogy káros szenvedélyéről lemondva, új alapokra helyezze az életét. Nem azért, mert kevesebb trafik van, hanem mert megérett benne a felismerés.
Végképp nem tudom mi vitte rá a WHO főigazgatóját, bizonyos Margaret Chant arra, hogy Orbán Viktor bátorságára hivatkozzon a dohányzással való szembeszállással, és az országa állampolgárai egészségének megőrzésével összefüggésben. Nem teljesen világos, tudja-e egyáltalán, miről is beszél? Vajon mennyire elismerendő a miniszterelnök győzelme "a dohányipar taktikái" ellen, amikor eme hatalmas eredmény árnyoldalán a klientúrának juttatott bűzös üzlet magasodik. Egyebek mellett dohányzásról leszokott fejeink fölé is. Azt hiszem, ahhoz sokkal inkább kell a vakmerőség alsó határát súroló bátorság, hogy valaki olyan módon ossza fel hálás talpnyalói között a dohánypiacot, mint Orbán, és hogy utána olyan pofátlan szemrebbenés nélkül nevezze ezt a világ legtermészetesebb dolgának, mint Orbán. Igen, ahhoz kell valami érthetetlen bátorság, hogy a trafikpályáztatási rendszer jobboldali elköteleződést a sorok között feltételként támasztó gazemberségére ráragassza a magyarok egészsége megőrzéséért folytatott hősi harc címkéjét.
És még mielőtt bárki is azt próbálná kihámozni a szavaimból, hogy szerintem rendben van, hogy évente hat millió ember hal bele világszerte a dohányzás jótékony hatásaiba, hogy annak örülök netán, hogy Magyarország világelső a tüdőrákos megbetegedések arányát illetően, vagy csak simán Orbán-fóbiában szenvedek, tisztázzuk: egyáltalán nem erről van szó. Azzal kapcsolatban viszont erős fenntartásaim vannak, hogy egy példátlanul felháborító látszatintézkedést ilyen módon honorálnak a magyar viszonyokról halvány finggal nem rendelkező szervezetek.
Orbán Viktortól nem várom el, de gondolkodásra képes embertársaimtól határozottan elvárom, hogy kezeljék helyén ezt a magasztos elismerést. Sőt, hajlandó vagyok megismételni azokat a tényeket, amelyek Chan asszony figyelmét sajnálatos módon elkerülték akkor, amikor nagy tettekre szánta el magát. És amelyek a miniszterelnök urat most megerősítik abban, hogy mindent jól csinál. Hogy a megfelelő szakemberekkel veszi körül magát, akik meggyőzték, hogy fel kell használni a kétharmados parlamenti többség biztosította "kegyelmi pillanatot", és meg kell hozni azokat a szokatlan, radikális, a nagy iparosok által folyamatosan kritizált döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyarok egészségesebbek legyenek.
Nagyon helyes, hogy 2012-től tilos a dohányzás a zárt - és több nyílt - légterű közösségi térben. Nagyon helyes, hogy harminc százalékkal kevesebb cigaretta fogyott közvetlenül a trafiktörvény hatályba lépése után. Nagyon helyes, hogy drasztikusan csökkent a legálisan eladott cigaretták száma a nemzeti dohányboltok indulása után.
De józan önmérsékletünket megőrizve, javaslom, hogy kezeljük a helyén ezeket a közismert tényeket, feleim. A magyarok továbbra is ugyanannyi füstöt nyelnek le percenként, ha a villamosmegállótól egy méterre gyújtanak rá, mint azelőtt. A magyarok ugyanannyi káros anyagot juttatnak a szervezetükbe a kocsma ajtajában vacogva pöfékelve, mint azelőtt. (Abba most ne menjünk bele, hogy oktatási intézmények mellett hogy a búsban nyílhattak trafikok.) Kiemelten javaslom, ne ragadtassuk magunkat arra, hogy a WHO példáját követve ostoba következtetéseket vonjunk le ezekből a trendekből, és megállapítsuk: a magyarok zöme egyik hónapról a másikra lemondott arról a fránya cigarettáról.
Chan asszony, és a WHO figyelmébe is ajánlom ez úton: nem vitatom, hogy a dohányzás részleges tiltása akár korlátozhatja is a nikotinfogyasztást, illetve a rendszeres nikotinfogyasztók körét. De ugye nem gondolja komolyan, hogy ezek az elszigetelt esetek elégséges alapját képezhetik egy ilyen messzemenő (de végtelenül naiv) következtetéseken alapuló kitüntetés odaítélésének? És ha esetleg mégis komolyan gondolja, akkor miért nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen: vajon ténylegesen a korlátozás irányába történt az a fajta, központosított piacirányításra törekvő Orbán-féle trafikelosztás, amelyet előtt ma térdre borult? Biztos, hogy eme zavaros, sok sebből vérző nikotin-elosztási politika díjazása az egészségügy védelméért dolgozó világszervezet hatáskörébe tartozik?
Nos. Csak bátran előre, Viktorom! Tudom, hogy ez egyáltalán nem érdekel, de a WHO buzgó főigazgatójával ellentétben az én figyelmemet nem kerülte el, hogy minden 12. doboz cigaretta nem legális úton jut el a dohányzókhoz. Hogy vannak olyan települések ebben az országban, ahol 450 százalékkal magasabbak a feketepiaci mutatók a tavalyi évhez képest. De amíg egy doboz hamis/csempészett cigaretta 300-400 forinttal olcsóbban beszerezhető, mint például a lojális orvosaid érdekeltségi körébe tartozó trafikokban, addig ezt a nagyszerű elismerést én a helyedben nem tenném ki a falra. Nem más ez, mint a trafikbotrány dohos szagától bűzlő álintézkedéseid álelismerése.