"Belenéztem a "modern" az István a királyba..... Hát én a rendező kisasszonyt biztosan belelőném a Dunába,,a jó kurva anyát ábrázolja a földről evő disznóknak ne a Magyar embereket!! Undorító hányadék az egész és az a gyalázat hogy ezt egyáltalán engedik a TV-ben!! Balliberális buzivezérek takarodó Magyarországról!!!!!!!!". A szocializációs oldalak sokmindent elbírnak, egyebek mellett ezt a sokatmondó bejegyzést is, amelynek szerzője Szepesi Zsolt, a Fidesz-KDNP Hajdú-Bihar megyei jelöltje a 2010-es országgyűlési választásokon.

A feldolgozhatatlan román-magyar mérkőzés körülményei, az újabb és újabb nyilvánosságra kerülő részletek emésztgetése közben, jobbkor nem is jöhetett volna szembe ez a hír. Ugyanis ez a szépreményű hazafi, aki a Hallgatói Hálózat aktivistáit nem is olyan régen válogatott trágárságok kíséretében fenyegette, nem mellesleg a debreceni focicsapat egyik vezérszurkolója is. Bár lehetetlen bármit is hozzáfűzni az elmúlt napok eseményeihez, mindenki elmondta már a magáét, megtárgyaltuk és túltárgyaltuk a sport sajnálatos módon önmagán túlmutató vonatkozásait, álljunk meg még egy szóra.

Az összes többi, hasonlóan felemelő híradás mellett olvasom, hogy a Bukarestből hazafele tartó magyar szurkolók - ha még valami esetleg hiányzott volna a piros-fehér-zöld dicsőség repertoárjából - szétverték az őket szállító vonatot. Hogy mi köze van ehhez Szepesi Zsoltnak, aki Dunába lőné Alföldi Róbertet? Látszólag semmi. Látszólag. Csakhogy - amint a román-magyar VB-selejtező is megmutatta - a futball-lelátók világa egyáltalán nem esik messze a politika aktuális állapotának világától: a szimbolikus, politikailag szándékosan kreált csatatér egyre inkább a futballstadionok köré telepedett. Szepesi (egykori) politikusként, és egyben egy futballcsapat hangadó szurkolójaként vegzálja Alföldit az általa rendezett István, a király apropóján. A magyar emberek földről evő disznókként való ábrázolását kéri ki magának úgy, hogy közben ő maga röfög bele az éterbe, verbálisan mocskolódva osztja meg perverz elképzeléseit az általa nem kedvelt rendezővel kapcsolatban.

Összerakva ezt a lehangoló összképet arra jutottam, hogy akik most a liberális sajtó szándékos ferdítésein siránkozva próbálják felmenteni a magyar ultrákat minősíthetetlen viselkedésükért úgy, hogy az európai értékrenddel bírók számára felfoghatatlan román gyűlöletre hivatkoznak, azoknak semmiképpen nem volna haszontalan nekifutni még egyszer. A bajok tulajdonképpeni eredete összetettebb annál, mint hogy a bevált recept szerint le lehetne egyszerűsíteni. Hogy tudniillik a balhé úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.

Amíg Szepesi Zsoltok gyűlölöködő fröcsögése következmények nélkül marad a politika és futball összefonódásának határmezsgyéjén, amíg az ilyen minősíthetetlen véleménynyilvánításokhoz hallgatásával cinkosan asszisztál a politikum, amíg nincs politikai elit, amely elítélné ezeket a kiábrándítóan veszélyes gesztusokat, vagy kivetné magából ezeket a figurákat, addig a békés szurkolás helyét az egyre terjedő, megmagyarázhatatlan, öncélú, eszement agresszió veszi át.

Persze vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy a szurkolók mindenütt a világon ezt csinálják, és kezdhetjük a mondatainkat úgy, hogy bezzeg a románok, a szlovákok, a cigányok, a zsidók, a média, a liberálisok, a ballábasok, a buzik. Ki lehet magyarázni a sepsiszentgyörgyi akciózást, a MÁV-kocsik megrongálását, és áhitatosan mély tiszteletünket fejezhetjük ki az életüket veszélyeztető, nem kis rizikót vállaló magyar szurkolók iránt, akik kiutaztak Bukarestbe, a világ végére, erre a mérkőzésre. De mi lenne, ha egyszer, legalább egyszer nem másokra mutogatnánk? Mi lenne, ha mi lennénk azok, akik példát mutatnánk normalitásból, ha mi lennénk azok, akik magatartásukkal nemet mondanak az agresszivitásra? 

A bezzegezőknek mondom: nem, egyáltalán nem fér bele, hogy román létére kővel dobálja bárki egy magyar szerelvény ablakát, vagy hogy focimeccseken folyamatosan skandálja: a magyarok hagyják el az országot. Nem fér bele, hogy bután általánosító kategóriába szorítsa az ellenségként definiált ellenfelet, és az sem, hogy sztereotip leegyszerűsítési kényszerek áltel vezérelve bárki fasiszta csőcseléknek kiáltson ki olyanokat, akiknek ehhez semmi közük. Mint ahogy fölöttéb kulturálatlan és elítélendő gesztus az ellenfél himnusza alatt fütyülni. Viszont elnézve ezt a kopasz, kigyúrt vakvilágba beleüvöltött nyomorúságot, a sehova nem vezető, számomra érthetetlen törő-zúzó gyűlöletet, intoleranciát, értékvesztettséget, meg- és eltévelyedettséget, azt hiszem nem sok remény van arra, hogy a focimeccsekre valóban a játék kedvéért járjunk.

Amíg példának okáért Alföldi Róbertet, vagy bárki mást ebben az országban jópofának szánt Facebook-bejegyzésekben következmények nélkül Dunába lehet lőni úgy, hogy a huligánokkal a háttérben összekacsintó politikum szeme a nyilvánosság terében meg sem rebben, addig minden bizonnyal rengeteg MÁV-szerelvény fogja még megsínyleni. Addig a békés szurkolás helyét visszafordíthatatlanul átveszi a frusztrált gyűlölködés. A "belelőném a Dunába" típusú mentalitás. És ami a legszomorúbb: addig mindig mások tehetnek róla. Arról is, ami a futballpályán zajlik, de arról is, ami azon kívül.