A "legnagyobb uzsorás" és a magyar közélet morális helyzete

H_A Címkék: interjú részvények devizahitelesek végtörlesztés ATV OTP Csányi Sándor Egyenes beszéd2013.09.03. 23:02

Érteni vélem, hogy a Fidesz tanévnyitó ámokfutása, a szánalmastól a felháborítóig terjedő skálán mérhető ünnepi beszédek emésztgetése jóval több időt felvett, mint amennyit megérdemelt volna az ügy, ezért sokunknak talán az is kimaradt, hogy az elrendelt zárlat ellenére kiszivárgott az őzpörkölt illatának híre a szombati Orbán lagziról. Mindenesetre ha már 72 órás éhségsztrájkba kezdett a devizahitelesek egy csoportja Orbán Viktor házánál, úgy gondolom, az OTP elnök-vezérigazgatójával, Csányi Sándorral készült interjú az ATV hétfő esti Egyenes beszéd c. műsorában igencsak témába vág, és legalább akkora figyelmet érdemel, mint mondjuk Kósa Lajos sajátosan undorító elképzelései érdemelnek a teljesítmény-orientált nevelésről

Úgy is mondhatnám: ez a Csányi-interjú a maga nemében kordokumentum. Nem csak azért, mert ha emlékeim nem csalnak, az üzletember nem sűrűn szokott fél órákat nyilatkozgatni ideológiailag-politikailag elkötelezett médiacsatornákon. De legfőképpen azért, mert Csányi rövid idő alatt másodszor bont zászlót úgy, hogy visszavonhatatlanul indulatos kijelentések nélkül mond óvatos, de félreérthetetlen bírálatot arról a kormányzati politikáról, amelyhez elvileg kemény érdekek fűzték/fűzik. Bármennyire is próbált elegánsan kitérni az OTP részvényeinek eladására vonatkozó kérdés elől, egyszersmind nyilvánvalóvá tette: a devizahiteles-mentőcsomag hírére vált meg sokkal több részvényétől, mint eredetileg tervezte. Nevezze bárhogyan, ez volt az első számú zászlóbontása: menteni a menthetőt, minimalizálni a veszteséget. Ha az üzletembert nem a Máltai szeretetszolgálat működési elvei alapján cselekvő szereplőként definiáljuk, olyan nagyon nem haragudhatunk rá ezért.

Túl azon, hogy mosolyogva-diplomatikusan hárította a Lázár Jánoshoz fűződő viszonyára vonatkozó kérdéseket - van az szint ahova nem süllyedünk, meg ugye egy Orbán oldalán megnézett futballmeccs sokkal érdekesebb, mint Lázár személye és pitiáner stílusa - egyértelművé tette, mit gondol arról a populizmusról, amely a politika-közélet számlájára írva kimondott "versenyhátrányát" képezi ennek a gyönyörű országnak. Mondja ezt a Fideszhez közelálló legbefolyásosabb üzletemberek egyike. Aki bankárként pontosan tudja, hogy a kormány azért rántott kardot a bankok ellen, mert ez népszerű, ebből kovácsolódik a politikai tőke. Aki az üzleti szféra képviselőjeként pontosan tudja milyen következményei vannak az állam részrehajló piaci beavatkozásának.

Csányi Sándor nagyon fontos kérdésekre nagyon fontos magyarázatokat ad, amelyeket persze mindenki tud, csak senki nem volt, aki mindenkori felelős kormánypolitikusként vállalta volna a felelősségét annak, hogy kimondja ezeket. Amikor a kormányzati propaganda a magyar gazdaság szárnyaló dübörgéséről beszél, valahogy az összes Hoppál-Zsigó-Selmeczi elfelejti hozzáteni, hogy az adócsalás megszüntetése nélkül, a mesterségesen feltőkésített cégekbe ölt állami pénz nem fenntarthatóságot, hanem csődöt eredményezett. Hogy az állítólag az elmúlt nyolc év hibájából eladósodott devizahitelesek megmentésének aggodalma és emberfeletti erőfeszítései közepette az igazi felelősség soha nem kerül szóba. A mindenkori kormányoké az eurozónához való csatlakozás bizonyosságként való kommunikálásában. A bankoké a kormányzati kommunikáció készpénznek vételében, és ebből fakadóan a hitelfelvétel alapját képező kockázati tényezők téves megítélésében. Nem utolsó sorban a devizában eladósodott, tudatosan kockáztató, nem ritkán nyerészkedni, spekulálni vágyó hiteleseké.

Ez az a háromszög, amelyben érdemes volna tisztán látni akkor, amikor az éhségsztrájkolók/devizakárosultak teljes kártalanításra vonatkozó abszurd követeléseit értelmezni próbáljuk. Vagy méltányossági alapon nem értjük, hogy a nehéz helyzetbe került forint alapú hitelesek sorsa érdekes módon miért nem érdekli a kutyát sem. Netán mai napig bután állunk az előtt a groteszk helyzet előtt, hogy a végtörlesztéssel elsősorban olyanok kaptak segítséget, akik egyáltalán nem voltak rászorulva.

deviza.jpg„A magyar közélet morális helyzetét jellemzi, hogy a devizahitellel rendelkező országgyűlési képviselők 73 százaléka élt a végtörlesztéssel. Volt, akik megszavazták a végtörlesztést, majd végtörlesztettek, és ezzel több mint 10 milliót nyertek"

Azt hiszem, hogy "a legnagyobb uzsorás" feladta a leckét az Orbán-kormánynak. Udvariasan, úriemberekre hivatkozva. És bár messze nem értek egyet Csányival abban, hogy a miniszterelnök úriember volna, megértem, hogy nem ragadtatta magát arra, hogy Zsigóék stílusában sallereket és kokikat osztogasson. Ettől még súlyosak a szavai. És attól még súlyosabbak, hogy egy olyan ember szavai, aki - ahogy ő maga is állítja - valószínűleg sikeres üzletember lesz a Fidesz után is, a Fidesz nélkül is. De akinek egy ideje már nem fér bele, hogy a vagyonát kockáztatva asszisztáljon a Fidesz bankok, és multinacionális cégek elleni háborújához.

Sikeres vállalkozást a banki szférában sem lehet bizonytalan politikai helyzetre alapozni. Márpedig nem tudni, mikor és hogyan lesz vége ennek a devizahiteles cirkusznak, zsarolásnak. Igen, fölöttébb furcsa kommunikáció a kormány részéről, amikor azt mondja, hogy tárgyal a bankszövetséggel, de ha nem egyezik meg, úgyis megcsinálják, amit akarnak. Kétségem nincs efelől.

Csányinak akkor is igaza van, ha mifelénk elvből illik utálni azokat, akiknek több van, mint másoknak. Félek, hogy Csányinak igaza lesz: ez a bankokat kriminalizáló, olcsó szavazatszerzésre irányuló felfokozott hangulat sajnos valóban versenyhátrányt jelent. Nem, nem Csányi Sándornak. Egész Magyarországnak.   

fotó: www.gepnarancs.hu
 
Update: Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) 2013-2014-es globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb mint az ország elmúlt évi helyezése. Két éve még 48. helyen voltunk a rangsorban. Magyarország legrosszabb pozíciója eddig a 62. hely volt a listán 2008-2009-ben.
 
Hát ja. Valami ilyesmiről beszélt Csányi.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr185493942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.04. 11:15:42

A jó krva anyját a sok mocskos szarházi zsiványnak !
És ez a sok mocsok patkány ugat itt a keresztényi erkölcsről, a tisztességről és a keresztényi becsületről, értékrendről ?

Vajon ezeket mikor fogják már rabosítani és kényszermunkára itélni ?

Husz_János_Puszita 2013.09.04. 12:41:22

Csányit nem azért utáljuk, mert több van neki, de mindegy, a poszt nem erről szól. A szavainak súlya van.

Súlyos kérdések, súlyos válaszok.

A politikai elit, mint versenyhátrányt nyugodtan kiterjeszthetjük a rendszerváltás óta eltelt mind a 23 évre.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.09.04. 15:55:28

Hja, nehéz időkben le kell vágni a aranytojást tojó malacperselyt... :)

MALACPERSELY

Csoda-duckó malacpersely!
Na, pénz-költő, erről verselj!
Rázom… csörög! Félbe töröm!
Ez a gazdag életöröm!

Hasad szét a malac burka,
Tekeredik pénzes hurka,
Apró kolbász, csörömp köröm,
Nő pénzügyi hatóköröm!

Gazdag vagyok, milliomos!
Ex-malacka viszont romos…
Megérthetné szegény pára,
Nagy dolgoknak nagy az ára!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/09/malacpersely.html
:)

s 2013.09.04. 16:13:00

Itt az újabb lázár arc,
Sima, mint a gázálarc.

s 2013.09.04. 16:20:20

"Csányi Sándor nagyon fontos kérdésekre nagyon fontos magyarázatokat ad, amelyeket persze mindenki tud, csak senki nem volt, aki mindenkori felelős kormánypolitikusként vállalta volna a felelősségét annak, hogy kimondja ezeket."

Nehezen mondok ilyesmit, de kimondom. Magyarország véleményem szerint sokat profitálhatna abból, ha ma - vagy a nem túl távoli jövőben - csányi lenne a miniszterelnöke. Ezt most kibaszottul komolyan mondom.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.09.04. 16:29:32

Nem rajongtam különösebben Csányiért, de most tökéletes képet festett a mai magyar valóságról, úgy összességében mind a 23 évről. Persze ezt már régebben megírta más, csak kevesen olvassák:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

WLaci 2013.09.04. 16:33:09

@s: +1. Nem ártatlan bárány, de letett valamit az asztalra. Ráadásul szép karrier az apja mezőőrségétől idáig, magyar self made man.

dimitrij 2013.09.04. 16:33:57

Remekmírás, ilyet pedig ritkán írok. ;)

(Nekem még egy dolog tűnt fel: miért is nevesítette a Hajdú-Bétet, meg a feltőkésített versenytársat?)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.09.04. 16:36:27

@s: az az ország aki a 300 Ft-os vizitdíjat eltörölteti alkalmatlan lenne Csányit befogadni. Ahhoz hogy itt bármi történjen a lett válságkezelésre lenne szükség, azonban másnap garantáltan lángolna a főváros. Az embereknek itt rezsicsökkentés kell, elég ha megnézed a közvéleménykutatásokat. Mi meg tűrünk amíg bírunk...

Ebben az egész Csányi-ügyben nem is a konkrét személyek érdekesek, én személy szerint legalábbis Csányit se szívlelem, viszont az megint érdekes, hogy egy erősen jobboldali kötődésű és fontos (befolyásos) embernek lesz tele a töke a csak szavaiban jobbos kormánnyal.

Hé Gazsi! Én? Milyen tyúkot?! (törölt) 2013.09.04. 16:40:27

Orbánék elszámolták magukat. Azt hitték, ha valaki beáll mögéjük, szükségképpen fél is tőlük. Lázár nyilván egy nagyobb hadjárat előretolt parasztja, akinek ezt és ekkor kellett mondania. Talán megtudták, hogy Csányi keresi a kapcsolatot Bajnaiékkal, és megelőző csapát akartak mérni rá. Ugyanakkor ezen az ügyön és máson sem: Csányi nem tud veszíteni, ha szembeszáll a fidesszel, itt egy vesztes lehet, az ország. Két lehetőség van: komolyan gondolta, és támogatni fogja az ellenzéket. Ebben az esetben a MOL és az OTP mostantól nem hirdet ott, ahol az ellenzék nem kap kedvezményes és jó sok hirdetési felületet. Simicska plakátbirodalom ide vagy oda, ezzel az emberrel nem jó szórakozni. Másik lehetőség, hogy tudja, a szocik se jobbak, ezért csak figyelmeztette a fideszt és főleg Orbánt. Lázár neki nyilván nem szint, tehát értelemszerűen nem is róla szólt az interjú. Ellenben ha mégis a fidesz nyer jövőre, megteheti, hogy elviszi innen az érdekeltségeit, vagy azok jelentős részét. Ez a GDP-t hazavágja, a további nyilatkozatok pedig teljesen alááshatják a kormány hitelességét, elvégre nem egy kő MSZP-s mondja őket. További lehetősége a kapcsolatrendszerén és az esetleges külföldi érdekeltségein keresztül shortolni vagy shortoltatni a forintot. Egyszóval a fidesz helyében komolyan venném a fenyegetést, és leállnék.

nem várt fordulat 2013.09.04. 16:41:49

@s: tulajdonképpen bárki, aki racionálisan tud gondolkodni, összefüggésegben gondolkodik, jó lenne miniszterelnöknek, mert ami itt megy, az kutyakomédia.

ez a mi bajunk, hogy soha nem jutunk el odáig, hogy szakértőket ültessenek a megfelelő pozicióba. értem én, hogy fontos dolog a politika, csak így a vízzel együtt kiöntjük a gyereket is.

Kim Jong Un 2013.09.04. 16:48:07

A fidesz legnagyobb hibaja, hogy nem kuldte sittre a kurcsanyt. Ezenkivul hellyel kozel jol csinalja a dolgokat, de hogy a boszme meg szabadlabon van, az elkeserito.

Kim Jong Un 2013.09.04. 16:50:28

@Hé Gazsi! Én? Milyen tyúkot?!: lehet, hogy ez az uzsoras fereg gazdag, de szart sem er azokkal szemben, akik teljhatalommal rendelkeznek a torvenykezes felett. Remelem ez a csanyi is egy patkanylyukban vegzi valahol kolduskent!!!

ob.szerver 2013.09.04. 16:50:29

@s:

Csányi a fidesz 2/3 szálláscsinálója, ami ugyan nélküle is meglett volna, de azért anyagilag és erkölcsileg is támogatta a maffiát. Úgy gondolta, hogy hálásak lesznek neki, csak hát tévedett. Márpedig Orbán nem olyan komplikált személyiség, akin nem lehet kiigazodni. Egy amorális hitvány gazember, aki mindenen keresztülgázol, minden igéretét megszegi, minden megállapodást felrug, a saját ill. ami ezzel egyenértékű, kollégiumi pajtása gyarapodása érdekében.

Ha Csányi bízott benne, az nem éppen jó ítélőképességre vall. Ezért most korrigál, erkölcsileg, és - ki tudja - talán anyagilag is. Ezért még ne emeljük piedesztálra.

_most_ 2013.09.04. 16:54:50

Csányiról nem illik jó véleménnyel lenni, de egy Lázár-Csányi ellentétben azért nem vitás, hogy Csányi a szimpatikusabb arc.

Mészáros Laci 2013.09.04. 16:59:46

Csányi elég ritkán nyilatkozik, ezért fajsúlyosabb, amit mond, de pár elhangzott részleten azért felvontam a szemöldököm. Devizalhitelek összege / száma nem teljesen vág egybe a Portfolion ezzel foglalkozó cikkekben szereplő adatokkal; és a devizaadósságok rendezésének kérdése körül fontos dolgokra nem tért ki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.04. 17:05:25

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Ez már csak ilyen. Előbb utóbb mindenki megtanulja, hogy hiba támogatni a "koleszos csapatot", mert könnyen kést találhat a hátában.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.04. 17:06:08

@Kim Jong Un: "Remelem ez a csanyi is egy patkanylyukban vegzi valahol kolduskent!!!"

Érdekes, én meg pont veled kapcsolatban remélem ezt.

Hé Gazsi! Én? Milyen tyúkot?! (törölt) 2013.09.04. 17:10:43

@Kim Jong Un: Látod, ezért nem jó sikertelen kisembernek lenni. Csak idegeskedsz, vered a billentyűzetet, Csányi meg legrosszabb esetben Svájcba emigrál és onnan röhög rajtad.

Cinkes 2013.09.04. 17:13:29

@Kim Jong Un: jobb nevet tényleg nem választhattál volna... esetleg a "kretén" ami még egy kicsit jobban állna

Kim Jong Un 2013.09.04. 17:14:29

@Hé Gazsi! Én? Milyen tyúkot?!: meselj mar errol a sikertelen kisember erzesrol, mert te jol lathatoan tudod milyen! De majd jon a libas es minden jo lesz ugye?

kacsa232 2013.09.04. 17:17:57

@karacsi_maci: Mi????

"ez a mi bajunk, hogy soha nem jutunk el odáig, hogy szakértőket ültessenek a megfelelő pozicióba."

-hát ültek már "szakértők" pozícióban...a volt MSZP-s/SZDSZ-es gazdasági/pénzügy miniszterek mind "szakértők" voltak,hiszen nagyvállalaltok éléről jöttek...jahh,hogy azokat a vállalatokat kivétel nélkül az állami megrendelések hozták helzetbe??:))))

Az más kérdés:))))

Csányi vajon miből lett ilyen sikeres válallkozó? 1989-ben elvileg mindenkinek nullán kellett állnia a start vonalnál:)))
Szerinted miből és hogyan lett ekkora vagyona a "szakértő" Csányinak??

czjanos 2013.09.04. 17:18:38

Érdekes lenne megtudni, hogy " a bűnös bankárként megutáltatott" Csányi Sándor élelmiszer ipari és mezőgazdasági beruházásai hány embernek biztosítanak munkát, megélhetést! A sikeres embereket nem utálni kell, hanem tanulni tőlük.

dr kíváncsivagyok 2013.09.04. 17:18:40

@dimitrij:
"Nekem még egy dolog tűnt fel: miért is nevesítette a Hajdú-Bétet, meg a feltőkésített versenytársat?) "

Mert Bábolna ismételt és felesleges feltőkésítésével tették tönkre...

kacsa232 2013.09.04. 17:19:12

@kacsa232: Majd a róka mondja meg a tyúkoknak,hogy hova tojjanak:)))))))

tingli-tangli 2013.09.04. 17:19:46

Nyilván az is megérne egy misét, hogy a Csányi hogyan lett felsővezetőből milliárdos tulajdonos, de ilyen apró részleteket már a jótékony homály fedi. De ugyanilyen érdekes, hogy Janink és még jópár fideszes önkormányzat hogyhogy chf-ben adósodott el és nem ft-ban, akkortájt nem volt náluk a bölcsek köve? Az már csak hab a tortán , hogy még át is vállalta az állam a hiteleket, tudnám, miből.

dr kíváncsivagyok 2013.09.04. 17:20:39

@kacsa232:
"Szerinted miből és hogyan lett ekkora vagyona a "szakértő" Csányinak?? "
Kérdezheted úgy is : Milyen a minősége a fejében lévő szürkeállománynak,...mondjuk a Tiéddel és az enyémmel szemben !?

kacsa232 2013.09.04. 17:20:57

@czjanos: ja,és,hogy mennyi állami támogatást vesz fel egy évben,én arra is kíváncsi lennék;)

A nagy zenehallgatós tehenészete is szinte teljesen állami támogatásból jött létre!

Úgy könnyú verni a csalánt a más fas.ával,ha más tartja a hátát,ha bukó van!

kacsa232 2013.09.04. 17:24:03

@dr kíváncsivagyok: nyilván kell hozzá szürkeállomány is,hogy ennyire vitte,de szerintem pofátlanságból és gátlástalanságból sokkal,de sokkal többre volt szüksége,mint szürkeállományra!

_most_ 2013.09.04. 17:26:51

@kacsa232: hát, de azért az mégis csak groteszk, hogy pont a trafik mutyi király Lázár János kritizálja Csányit.

Hé Gazsi! Én? Milyen tyúkot?! (törölt) 2013.09.04. 17:28:01

@Kim Jong Un: Én meséljek a kisember érzésről annak, aki libásozik? :))))

czjanos 2013.09.04. 17:30:22

@kacsa232: Na most őszintén: inkább a felcsúti fociklubnak vagy valamelyik mutyikosnak adtad volna azt a pénzt? Jobb helyen lenne azoknál?

Lopez de Futastan y Ramodon 2013.09.04. 17:35:42

Egyik bűnöző szidja a másik bűnözőt... nagy kaland.
Mindegyiknek 20 év kényszermunka, oszt' jóccakát.

Miután mindenki eltünt, aki az elmúlt 20 évben hazudozott a parlamentben, utána beszélhetünk bármiféle előre lépésről, addig csak fórumos cicaharcról lehet szó.

kacsa232 2013.09.04. 17:40:47

@_most_: persze,egyértelmű:)

Tudjuk jól,hogy ki az a Lézer Jani és mihez ért. Csak arra akartam célozni itt pár kommentelőnek, hogy muszáj benézni a színfalak mögé is,hogy ki,hogyan lett sikeres. Azért nekem a pofámról lesülne a bőr,ha egy tehenészetre is az államtól kuncsorognék pénzért.

kacsa232 2013.09.04. 17:42:06

@_most_: "

"Lopez de Futastan y Ramodon 2013.09.04. 17:35:42
Egyik bűnöző szidja a másik bűnözőt... nagy kaland."

erre ezt a kommentet tudom válaszolni...

Dzoltán55 2013.09.04. 17:56:35

Én minden szavával egyetértettem,pedig nem kedvencem.

s 2013.09.04. 18:00:19

@ob.szerver: "Ha Csányi bízott benne, az nem éppen jó ítélőképességre vall."

Csányi nem bízott benne. Együttműködött vele, akár csak az előző kormányok bármelyikével. Akinek üzlete van, az mást nem is nagyon tehet. Az más kérdés, hogy ezt az együttműködést mostanra kezdi óvatosan befejezni, mert nem köteles orbánnal együtt beleugrani a lávafolyamba. Nem véletlenül mondta, amit mondott : "egy olyan ember szavai, aki - ahogy ő maga is állítja - valószínűleg sikeres üzletember lesz a Fidesz után is, a Fidesz nélkül is"
Erről ennyit. Az ítélőképességet meg gondold át jobban. Egy kis segítséget jelenthet, ha átnézed, hogy ki mindenki próbálta kicsinálni az öreg szivart, aztán végül is hogy nem jött ez össze nekik.

s 2013.09.04. 18:10:34

@WLaci: @HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: @karacsi_maci: @mutymurutty:

Aki a realitások szerint cselekszik, az Magyarországnak tesz jót. Valószínüleg nem 63. helyen állnánk a versenyképességi listán, ha csányi állna a parancsnoki hídon, nem pedig ez a fasz suttyó orbán.

zobod 2013.09.04. 18:16:03

@s: nem akarja ő befejezni, hanem kiszorul.

kacsa232 2013.09.04. 18:17:45

@s: hát hoooogyne......nyilván Csányi érdekelt lenne abban,hogy a hazai vállalatait a külföldi cégek versenye tönkrevágja:)))))

Igen,biztosan szembe menne a saját magán üzleti érdekeivel a hazáért...atyaisten,mekkora sötétség van nálad.

Éhes_ló 2013.09.04. 18:21:45

Érdekes, ezek szerint az év/év 4 éven át 7-11% körüli államháztartási hiánnyal ejrópát a kedves brüsszeli haverokkal kézenfogva végighazudozó, elquró által példátlan adósságnövekedéssel csödbesodort, IMF lélegeztetőgépre szoruló Magyarország versenyképesebb volt mint a mai.

No persze.
Én meg ezt el is hiszem.
No azt már nem.
Ezt a maszlagot a poster és a haverjai etessék meg a jesivával.
Nekem ez nem kóser.

Éhes_ló 2013.09.04. 18:29:02

Más: csányi és a "sikeres" "rendszerváltó" gazdasági "elit" sittre való, buktorral, elqróval, libással, d209-el együtt.
Menne velük még párezer első és másodvonalas pártcsinovnyik és privatizációbajnok patkány családostul, teljes vagyonelkobzás, oszt rend lenne néhány évre.
A harmadik ilyen garnitúra hidegre tételét követően pedig már a következő banda óvatosabb lenne és több maradna az országnak és a népnek.

A tanulási folyamat lámpavasak bevonásával gyorsítható.
Úgy már a következő banda elgondolkodna, akarja el, hogy a szél harangozzon vele és a családjával a kies főváros közútjain...

kacsa232 2013.09.04. 18:36:45

@Éhes_ló: kb ez a lényeg,amit leírtál!

s 2013.09.04. 18:40:07

@kacsa232: Te nem érted a lényeget, öreg. Aki egy több országban érdekeltségekkel rendelkező bankot képes irányítani, az talán egy ország esetében sem vallana kudarcot. orbán mi a picsát irányított eddig sikeresen, több éven keresztül? A fűnyírót? Az elektromos fogkeféjét?
Nyilván nem arról van szó, hogy a legnagyobb magyar bank elnöke lenne a miniszterelnök. Összeférhetetlenségi okok miatt ki kellene szállnia ebből az üzletből, ahogy az normális is lenne. A képességekről van szó. Amivel ő nagy valószínűséggel rendelkezik, orbán meg nem.

gipsz.jakab 2013.09.04. 18:55:57

orrban uriember? :)))))

amugy nem is ezt mondta, hanem "nem is említve a főnököt..."

vagyis mindkét csoportba beleérthető maradt...

a rohat büdös bűnöző politikusoknak rossz vége lesz... szerintem

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.04. 19:09:47

@Éhes_ló: Ne hidd el. Ez is csak a titkos háttérhatalom álságos ármánya, mellyel Magyarország elveszejtését célozza. Még szerencse hogy Orbán Viktor és kormánya árgus szemekkel őrködik Hazánk biztonsága felett. És persze felnyitja a tudatlanok szemét.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.09.04. 19:14:00

@Éhes_ló: Te jól meg vagy vezetve édesapám, amennyiben hiszed is, amit leírtál.

czjanos 2013.09.04. 19:26:43

@Éhes_ló: Éhes makkal disznókat álmodik az ember!

_most_ 2013.09.04. 19:28:08

@Éhes_ló: így nem sok ember maradna a parlamentben :D

Éhes_ló 2013.09.04. 19:39:48

@_most_: persze, menne a kazánfűtő, meg a büfés is az operettruhás őreikkel karonfogva a levesbe... :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.04. 19:44:39

@Éhes_ló:

Igen, tényleg hihetetlen, de a Kedves Vezető és rablóbandája még Fletóéknál is mélyebbre lökte az ország taligáját. Én sem hittem volna. De hát tudtuk, hogy Dr. Orbán Viktor Mihály nem hétköznapi ember.

Jock Ewing 2013.09.04. 19:51:05

Onnantól kezdve, hogy a bajusz a Viktorral jár meccsre, és a atv-ben panaszkodik, bekaphatja.

Boka1 2013.09.04. 20:09:23

MLSZ, OTP,MFB, Takarékszövetkezet, Sólyom Légitársaság. Tovább is van.... Azért ezekhez kell kis tehetség, meg szervező készség. A kormány irányításáról nem is beszélve. Szerintem Csányi a leg...leg...leg.

­regress 2013.09.04. 20:20:12

Tekintve, hogy mind az ország, mind a lakosság eladósodása az MSZP alatt kezdődött, és 2010-re érte el tetőpontját, mind devizakitettségbe mind forintban,
Továbbá tekintve hogy a ballib elit és Ejrópa évek óta azon nyavajog, amiért a Fidesz a bankokat szívatja, csekély önellentmondás rejtezik az érdekek és szállak kibogozásában.

funfun 2013.09.04. 20:25:01

@s: Van ráció abban, amit írsz. Nyugodt, higgadt, van bőven pénze, tehát talán nem azon járna az esze, hogy síbolhatná el az ország kasszáját.

Boka1 2013.09.04. 20:27:02

@­regress: hálisten a fideszes szavazók és politikusok már akkor is szóltak, hogy rossz vége lesz. Csak őket engedném adós menteni, de 1944-ben érvényes svájci frank árfolyamon és csak pengőben.

funfun 2013.09.04. 20:27:47

@Kim Jong Un: Mi a cucc neve, amit szedsz? Én is jónak akarok látni mindent.

panelburzsuj 2013.09.04. 20:33:58

@funfun:

CSAKAFIDESZ

Teljesen legális; tévén, neten, plakáton is futott a bevezető kampánya.

ostvan2 2013.09.04. 20:50:31

@Éhes_ló: És miért nem folytatod a meghirdetett elveknek megfelelően azoknak a névsorával, akik később, nagyobb összegű károkat okoztak? Sokkal nagyobbakat.

ob.szerver 2013.09.04. 20:56:50

@s:

"Együttműködött vele, akár csak az előző kormányok bármelyikével."

Ez messze nincs így. Nem deklaráltan persze, de egyértelműen és nyilvánvalóan a fideszhez húzott. Benne volt az UD Zrt ügyben finanszírozóként, tudott a Dávid Ibolya elleni puccskisérletről, nem véletlen, hogy mikor vállalta el az MLSZ elnökséget, pedig már régóta kapacitálták, kezdetben toleránsabban nyilatkozott Orbán 200 milliárdos bankadójáról, mint Gyurcsány 30 milliárdosáról, jó barátja akit OTP igazgatósági tagsággal és az ezzel járó százmilliókkal is megkínált nem véletlenül nem szoclib alatt lett miniszter, és még lehetne folytatni. Egyértelműen elszámította magát, olyasvalakivel szemben, aki kiszámíthatóbb mint a napfelkelte. Ez bizony ítélőképességi fiaskó.

Éhes_ló 2013.09.04. 21:09:13

@ostvan2: megteheted, nem tiltja senki.
Nekem elég lenne ez a párezer jópofa a bányában, vagy a vason.
Ha neked több kell, bővítsd a listát.

boyob 2013.09.04. 21:29:38

A forradalom felfalja saját gyermekeit,most pedig forradalom van,fülkeforradalom. :)
Kezdik a legnagyobbakkal akik milliárdokkal támogatták őket amikor ellenzékben voltak és rájuk a legnagyobb csapást mérik,a vagyonukat a pénzüket csapolják meg,ha nézitek Csányit és Demjánt ahogy nyilatkoznak,forr az indulat bennük,de hát így jár az aki rossz lóra tesz.

Kim Jong Un meg az ilyen Jarek féle fidesznyik bértollnokok kezdhetnek aggódni mert túl sokat tudnak és sokkal egyszerűbb őket eltüntetni és újabbakat behozni helyettük erre az alávaló munkára mint az emberek fórumokon történő megtévesztésére...

csak egy néző 2013.09.04. 21:32:24

Kedves mélymagyar, fidióta troll barátunk igen változatos kommentjeiből egy kis izelítő.
@Kim Jong Un: Kurva anyatokat libsik!
Kim Jong Un 2013.09.03 15:30:40
@norbert79: rohadt libsi!
Kim Jong Un 2013.09.03 19:14:49
@regress: kurva anyad!
Kim Jong Un 2013.09.01 22:44:42
@Napkutya: te liberalis szar!
Kim Jong Un 2013.09.01 14:39:59
@mutymurutty: te libsi szar!
Kim Jong Un 2013.08.31 19:57:36
@Szamiz67: te liberalis szar
Kim Jong Un 2013.08.27 12:05:38
@CSENDES: en legszivesebben a libsik levagott feje helyen tatongo lyukba okadnek bele egy hatalmasat, mert kb. ezt erdemlik.
:D :D :D :D :D\\Idiotak. Nagyot fogtok koppani ti jovo tavasszal mocskos libsik

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.09.04. 21:45:26

Caligula és Néró, a két őrült diktátor nagy népszerűségnek örvendve kezdte az uralkodást, majd az őszinte visszajelzés hiányától mindkettő megtébolyodott és a sok cirkusz okozta pénzszűke miatt kezdte kinyírni a leggazdagabbakat, hogy a vagyonunkat lenyúlva túlélje az önmaga által generált válságot és továbbra is biztosíthassa az éhező népnek a kevés kenyeret és a sok cirkuszt. Végül mindkettőnek csúnya vége lett.
Remélem, mi békésebben megússzuk.
:)

Kivancsi 2013.09.04. 22:06:50

ez lehet akarmilyen uriember de akkor is egy uzsoras geci marad a tobbi bankveziir uzsora baratjaval egyutt, tobb million ember szemeben....

csak egy néző 2013.09.04. 22:07:48

@Kim Jong Un:
Ime egy újabb gyöngyszem ettől a mélymagyar, fidióta baromtól.

2013.09.04. 22:10:17

@Kim Jong Un: Mondjad már te nem liberális barom! Nálatok szavazhatnak a nők a családban? Mert az bizony egy liberális vívmány. Apád pénzért vette anyádat vagy szerették egymás. Mert a szerelemből való házasodás is liberális fertő. Hogyhogy szabadon internetezhetsz és hülyeségeket írogathatsz mindenhova? Csak nem azért teheted meg, mert liberálisan gondolkodtak előtted néhányan. Például ennek a blognak szerzője megtehetné konzervatív módon, hogy nem enged hozzászólni. Mégis engedi még az ilyen idiótákat is, mint te.

csak egy néző 2013.09.04. 22:12:01

@Kim Jong Un:
Baromarcú komám! Magyarul is megtanított anyád, vagy csak trágárul?

dimitrij 2013.09.04. 22:36:02

érdekes hír: index.hu/gazdasag/2013/09/04/lazar_legfeljebb_jovo_nyarig_iranyitja_az_nfu-t/

bünti? nem kellett volna arcoskodni a főnök pártnerével? :)

2013.09.04. 23:47:09

@dimitrij: Nem. Lazar szerintem Orban utodja lesz, amennyiben nyernek. Orbant egyre kevesbe kepesek a dokik es a gyogyszerek "szinpadkepes" allapotban tartani.
Es oszinten? Szerintem jobb lenne, ha a fidesz nyerne megint tavasszal - megnezhetnenk legalabb, mit tudnak kezdeni azzal a nagy kupac szarral, amit csinaltak negy ev alatt.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.09.04. 23:56:41

@s: ez oké és egyetértek, de az emberek nem. És az most garantálom, hogy ha a fidesz le lesz váltva lángolni fognak az utcák a legelső csomag után ami elvesz. Mert ők az egyetlenek akik ezt megszervezik. A baloldal úgy en bloc semmit nem csinál, a milla is megvonta a vállát és eltűnt miután a kormány lefoglalt minden fontos színhelyet ünnepnapokra, a jobbiktól meg annyi telik, hogy néha kimennek buzikat fújolni, meg eu zászlót égetni. Az emberek leszarják a hosszútávot, már az egy évre előremutatót is. Mindenkinek minden azonnal kell, ez jól látszik a megtakarítási és hitelfelvételi mutatókból is. Szóval ja, hajrá, legyen jó az országnak. Csak éppen valószínűleg úgy járna mint Medgyesi, ha nem az ellenzék fúrja meg akkor a saját pártja. Elméleti síkon szép, a gyakorlatban ehhez még egy de inkább két ciklusnak el kell telnie hogy életszerűvé váljon.

s 2013.09.05. 13:12:59

@csak egy néző: Engemet ennek a töredékéért kibasztak a devizahiteles blogról. Furák az emberek.

s 2013.09.05. 13:18:21

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Az, hogy ki lesz egy ország miniszterelnöke, nem a pártokon és a jelölteken múlik csak. A lakosságon múlik leginkább, hogy kit választ meg, és kit tűr meg vezetőként. Az eddigi tapasztalataim semmi okot nem adnak a bizakodásra, de képtelen vagyok elhinni mégis, hogy ennyire kibaszott hülyék lennénk.

s 2013.09.05. 13:20:17

@ob.szerver: "Ez bizony ítélőképességi fiaskó."
Aludj erre még egyet. Mondok azért valamit. Már megették azt a banánt, aminek a héján orbán seggre fog esni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.05. 14:41:30

Van ott minden, kérem!
Halandzsa, terelés, maszataolás, de ami mégis a legaranyosabb, a proletkult költészet.
:-D
süti beállítások módosítása