Vidnyánszky és az elképesztő erők támadása

H_A Címkék: kultúra színház Európa Nemzeti Színház Balog Zoltán Alföldi Róbert Vidnyánszky Attila társulati ülés2013.08.21. 16:36

Miközben minden idegszálunkkal Alföldi Róbert megosztó Istvánjának különböző olvasataira, kritikáira koncentrálunk, és föltétlenül valamilyen ellentmondást nem tűrő kategóriába igyekszünk szorítani a produkció formai-tartalmi teljesítményét, könnyen elkerülheti a figyelmünket, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vadiúj igazgatója is produkálja magát a másik oldalon.

Pedig első társulati üléssel egybekötött performansza elég vadra sikerült, és bármennyire is próbálom a politikától független, tehetséges, profi szakembert látni a mondanivalója mögött, mindent elkövet azért, hogy ez legyen az utolsó dolog, ami eszembejut róla. Persze, akinek Balog Zoltán balján ülve kell a rokonszenves, nagy tettekre elszánt művészt eljátszania, annak jóval nehezebb dolga van, mint ha mondjuk kétszer kevesebb reflektor fényében, szerényen szólna társulatához. Balog pátert nagy kár lett volna kihagyni a történetből, annál is inkább, hogy intézményfenntartóként szíve-joga részt venni  Vidnyánszky társulati ülésén, mi több: nélküle valószínűleg soha nem tudtuk volna meg azt a hatalmas létigazságot, amely a Nemzeti Színház mennyezetét két kézzel tartja. Miszerint „Árpád vezér a színészek oldalán áll”. Ámen.

Nem tudom, hogy egy társulati ülés a Nemzeti Színházban tényleg csak attól válhat nemzetivé, hogy kötelezően a Himnusszal indul és a Szózattal zárul, de az biztos, hogy Vidnyánszky állandó visszatérése a „tüskével, fájdalommal” teljes múlthoz, (úgy értem: folyamatos, öncélú alföldizése) a segge alá széket toló hatalomnak való kiszolgáltatottság miatt frusztrált, bizonytalan alkotó képét nyújtja. Aki saját magát csupán elődjéhez viszonyítva képes definiálni. Aki csillapíthatatlan kényszerek által gúzsba kötve bizonygatja: az ő színháza azért lesz jó, mert nem olyan lesz, mint a másiké volt. Aki minden alkalmat megragad azért, hogy leírja azt a másfajta színházat, amelyhez képest az övé kurva jó lesz. És baromira nemzeti. Én azt hiszem, tisztelt Vidnyánszky úr, hogy egyetlen színház sem azért jó, mert nem olyan, mint a másik, vagy a harmadik. Egy színház azért jó, mert önmagában akar valamilyen lenni, és nem akarja mindenáron megmutatni annak a gyalázatos másiknak a magyarok istenét. Ha Vidnyánszky jó színházat csinál, akkor az nem azért lesz jó, mert az Alföldié szar volt. De ha a nézők érdeklődése esetleg nem fogja visszaigazolni a nemzeti szalaggal átkötött merész terveket, az sem azért lesz, mert a színháznak feladata lenne a „nép művészet iránti fogékonyságának megváltoztatása”, ahogy Vidnyánszky gondolja. Lehet, hogy Balog szerint a nevéhez méltó Nemzeti Színház olyan, amely nem a nézők kedvében jár, hanem kimondja az igazságot, de sajnos még ő sem vitathatja el Alfölditől a teltházas előadások sikerét. Az igazság nem egy és oszthatatlan, nem egyvalakinek a kezében van úgy, hogy másoknak nem jut belőle. Ezért aztán csak halkan mondom: az Alföldi „igazságai” iránt tömött sorokban érdeklődő, a jegyekért közelharcot vívó nép művészi fogékonyságával egyáltalán semmi baj nincs, így megváltoztatni is kár lenne.

A legszánalmasabb ebben a pitiáner vagdalkozásban, ebben a másik valamilyenségének megsemmisítésére irányuló primitív dichotomizálásban mégiscsak az, hogy megnyugtató kormányzati támogatással a háta mögött, Vidnyánszky azon sír, hogy „elképesztő erők próbálják őt lejáratni”. A hatalom tenyerén hordozott színházigazgató retteg. Azt állítja, hogy „a múltat lezárta”, miközben gúnyos és megvető rigmusokban állandóan a múltról beszél. A Kerényi Imre gusztustalan buzizását szemlesütve végighallgató, majd utólag elnézést kérő ("Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem. A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat.”) Vidnyánszky korábbi önmagát szembeköpve, most egyetlen buta költői kérdéssel lerombolta azt a képet, amely – ezek szerint – már akkor is hamis volt, amikor hajlamosak voltunk igaznak hinni : „Hányszor kell kereszténységet, papot gyalázni, Himnuszt énekelni a másságról a jó színházhoz?”

Vidnyánszky első társulati ülésének egyik legfőbb tanulsága: semmiféle kölcsönös megbecsülésről nem volt, és nem lesz itt szó. Hogy nem akkor hazudott, amikor szégyenkezést mímelt Kerényi jobbján, hanem amikor utólag úgy tett, mintha megbánta volna. Nem akkor röhögött az arcunkba, amikor némán asszisztált a minősíthetetlen minősítésekhez, hanem akkor, amikor utólag az igaztalan, bántó szavakért sajnálkozott. Nem, a jó színháznak nem ismérve az, hogy himnuszba foglalja a másságot,  de kutya kötelessége társadalmi kérdéseket feszegetnie ahelyett, hogy elhallgassa őket. Ha ilyen sarkító-torzító, cinikus, mímelt felháborodásra utaló beszólásokat enged meg magának a Nemzeti Színház igazgatója, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az intézmény jó kezekbe került, és fényes jövő elé néz.

Abban már nem akarok értelmet keresni, hogy világhírű rendezők hogyan fognak alázattal dolgozni a társulattal, és ez a színház miként fog tiszteletet kiváltani, ha Vidnyánszky – a kormány jól fizetett Európa-ellenes szócsöveként - arról álmodik, hogy a Nemzeti el fog különülni Európától. Nekem fölöttébb nehéz  ezt a jobboldali kultúrlogikát megérteni, meg nem is tudtam, hogy immár a kultúrában is cél az európai rabiga levetése, de hátha az olvasó megtalálja benne a valós értelmet.  Ellenben  azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy Vidnyánszky őszinteségi rohamnak is beillő, társulati ülésre időzített kétértelmű vallomása így szól: „a kritikus világgal nagyon nehezen tudok szót érteni.

Ezt kivételesen elhiszem, és mélyen meg is értem. Bár felvetődik bennem a kérdés: a színházi kritikusokkal nem ért szót, vagy a világnak azon részével, amely kritikát fogalmaz meg szavaival, tetteivel szemben? Ha az előbbi, akkor nem dolga az alkotónak műveiről (politikától lecsupaszított szakmai szempontok mentén) megteremteni a párbeszédet a kritikával? Ha az utóbbi, abba nem szeretnék belegondolni. Nem hiszem, hogy egy sértett, szorongó, elképesztő erők vélt lejáratásától rettegő, komplexusos ember kezében jó helyen lenne ez a kétségtelenül kiváló színészeket felvonultató társulat, és eme szimbolikus jelentőségű intémény. A jó színházhoz egyáltalán nem elég rossznak tartani egy másikat. Még akkor sem, ha Árpád vezér a színészek oldalán áll.

Korábban azt írtam, hogy kár önért, Vidnyánszky úr. Ha így folytatja, nem lesz nehéz revideálnom. 

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr385469808

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Illusztráltam az új Alkotmányt! 2013.08.22. 15:14:36

Orbán a szavazófülkébe vezeti a népet,  Szalai felrakja a szájkosarat a háromfejű médiára, Lázár utolsó ítéletet mond a szegények fölött és még 12 nagyszerű alkotás.  A képek elkészítéséhez nagyon híres festmények nézegetéséből merítettem az...

Trackback: Kampányharcok, nagygyűlések, seggnyalók, exit poll, szlogenek, múltba révedés, jelenkori dráma 2013.08.22. 15:12:53

Hogyvoltoztam az István, a király Alföldi-féle feldolgozását. A sztori akár ma is játszódhatna. Reformokra készül a kormánypárt. A pártelnök neve Géza, helyettese az européer szemléletű Vajk. Csatlakozna a nemzet a Keresztény Európai Unióhoz. Központj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gipsz.jakab 2013.08.21. 20:07:13

az a jó hogyha bukik a fideSS akkor ez a sok hitvány talpnyaló is el fog tűnni...

vagy nem? köpönyeget váltanak újra ?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.08.22. 08:41:02

akkor ott van az a "provokáló színház a gyávák színháza"-dolog. az mi, ha nem provokáció, ami a saját nemzeti színházába is becipelt bolha a fülben-ben brüsszelt teszi meg európa kuperájává?

szó sincs már itt arról, hogy ez a pali "politikától független, tehetséges, profi szakember" lenne, ugyanolyan pártkatona, mint balog, fekete, eperjes, tordy és a többi. pfhoej.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.08.22. 12:00:32

Csak a színészeket sajnálom, akiket ez a politikai vergődés kényelmetlen helyzetbe hoz.

felcsutisuttyo 2013.08.22. 14:29:20

A NEMZET DISZNAja nem fog 5 évig a Nemzetiben röfögni!:DDDDD

Szamiz67 2013.08.22. 14:35:10

Vidnyánszky
"Mint mondta, világhírű rendezők fognak alázattal dolgozni majd a társulattal."
"A Nemzeti Színház el fog különülni Európától és tiszteletet vált ki – ígérte."

Tehát világhírű rendezők alázattal fognak az Európától való elkülönülésen dolgozni, vagy mi van !!!???

wikipedia - Vidnyánszky:
Két évig a Nagymuzsalyi Középiskolában tanított, majd felvételt nyert a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Itt 1992-ben szerzett rendezői diplomát, emellett 1990-től egészen 1997-ig színészmesterséget oktatott az intézményben.

Az ukrán színházi hagyományoktól is el fog különülni, amiben szocializálódott, amit tanítottak neki és amitől (részben) Vidnyánszky pont az, aki ?

MACISAJT 2013.08.22. 14:43:55

" elképesztő erők vélt lejáratásától rettegő,"

Vélt, mi?:)
Vidnyánszky eddig is pontosan tudta-ahogyan amúgy Balikó Tamás is megtapasztalhatta, milyen az amikor éppen alföldivel szemben indult- hogy mit kapott már eddig is "ezektől".

Amúgy,a napokban jelent meg, hogy Európa legszebb épületei között van a Nemzeti Színház...

index.hu/kulfold/2013/08/11/europai_legszebb_epuletei_kozott_a_parlament_es_a_nemzeti_szinhaz/

Az az épület, amit Siklós Mária tervezett.
És amit a koltai tamás vezette kritikusi horda naponta lefikázott.
És a szegény tervezőt meg évekre megfosztották megélhetésétől,amíg a Legfelsőbb Bíróság ki nem mondta hogy jogtalanul...

Szóval, Vidnyánszkí pontosan tudja hogy kik "ezek" az elképesztőek és mire képesek.

MACISAJT 2013.08.22. 14:49:20

Emlékezzünk néhány epizódra:

2008-ban r Balikó Tamás, pécsi igazgató és pályázó leplezte le alföldi róbert pályázatának nyilvánvaló csalásait....
www.bama.hu/baranya/kozelet/nemzeti-szinhaz-csalast-emleget-baliko-110452
Bizonyára alföldi kinevezésében ez nagy hátrányt jelenthetett:D

www.parlament.hu/kepviselo/elet/a123.htm

Vagy arra mikor szegény Schwajda Györgyöt kergették halálba ezek a "kultúremberek"...
Vagy mikor szegény szelíd Siklós Mária
tervező meg évekig járhatott a bíróságra, amíg a Legfelsőbb Bíróság kimondta hogy visszaélésszerüen zárták ki a kamarából ezek a "kultúremberek":

Újra tervezhet a Nemzeti Színház építésze

Index

2004. december 1., szerda 09:36 |

Négy év után újra tagja lehet az építészkamarának, és ismét gyakorolhatja szakmáját Siklós Mária. A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint a köztestület jogsértően zárta ki tagjai közül a Nemzeti Színházat megtervező építészt.

Jogsértően zárta ki tagjai közül Siklós Máriát, a Nemzeti Színház tervezőjét a Magyar Építész Kamara, állapította meg a Legfelsőbb Bíróság keddi határozatában. A legfőbb fellebbviteli testület döntése szerint visszaélésszerű volt a köztestület négy éve meghozott döntése.
--------

Aztán a 2002-es kormányváltás után átúsztatták a Duna-partról a Jordán-partjára az évekig legyalázott épületet...
és máris jó lett.Nekik.

Emlékeztetőül, a 2002-es "dicsőséges" kormányváltás után, még el sem égették jóformán a szavazócédulákat, máris:

2002. máj. 30. – Huszti Péter lett a Nemzeti Színház Rt. új vezérigazgatója. Görgey Gábor kulturális miniszter a kinevezésről szóló döntését csütörtökön ...

Majd mikor kitört a botrány, akkor beúsztatták a jordánt a képbe:
Jordán Tamás, a Nemzeti Színház 2003 január 1-jétől hivatalban lévő főigazgatója Görgey Gábor kulturális minisztertől vette át a kinevezését tanúsító okmányt hétfőn ...

Amúgy , alföldivel kapcsolatban egy szomszédos posztnak volt egy igaz mondata is, kiemelném:
"Alföldi nem üti a mércét nemzeti érzelemből, hazaszeretetből, konzervatív-keresztény értékrendből."

Ez eddig világos.De minek kell ezzel még fel is vágni?

crazyfish 2013.08.22. 14:55:54

Ott kezdődik és végződik a problem, amikor a miniszter kijelenti, h a "színház nem a nézőkért van"....akkor kiért???????????????...részemről ennyi, a vitát lezártam.

capacete 2013.08.22. 15:04:23

@MACISAJT: Igen, a díszkivilágítása tényleg szép, de az épület maga a szakma meggyalázása.

Lásd pl. intersectingspaces.com/Blog/?p=202

ob.szerver 2013.08.22. 15:11:15

@MACISAJT:

"Amúgy,a napokban jelent meg, hogy Európa legszebb épületei között van a Nemzeti Színház..."

Hát, nem egészen. 1 (egy) ember szubjektív véleménye sorolta a legszebbek közé, na nem nappali fényben az egész épületet, hanem éjszakai díszkivilágításban egy látványos pespektívából, amiből a teljes épület formájából semmi sem látszik, és azt a legkevésbé sem minősíti.

Szamiz67 2013.08.22. 15:15:02

@MACISAJT: A Nemzeti Színház ízlés kérdése van olyan ismerősöm akinek tetszik, van akinek nem. Nekem a külseje tetszik, a belseje túlságosan dagályos. A MÜPA fordított ügy, egy szimpla kocka kívülről, belül pedig egy érdekes előadói, közösségi tér.
Vidnyánszky magát pörgeti, színházba járó ismerőseimmel sajnáljuk, hogy Alföldi elmegy, de a pályázat visszásságai ellenére tudjuk, hogy VA. kiváló rendező, ezért kíváncsian várjuk, hogy milyen minőségű darabok lesznek. VA. pedig feleslegesen nyilatkozik, szerintem igazgasson és rendezzen, aztán lesz, ami lesz.

ob.szerver 2013.08.22. 15:16:45

@MACISAJT:

"2008-ban r Balikó Tamás, pécsi igazgató és pályázó leplezte le alföldi róbert pályázatának nyilvánvaló csalásait...."

És nézzük csak, ki is volt Alföldi vetélytársa a pozicióért?

Micsoda meglepetés. Hát nem Balikó Tamás?

Gratula, sikerült tárgyilagos forrást találnod Alföldi csalásaira.

flort 2013.08.22. 15:23:16

@MACISAJT: nekem a Charles de Gaulle reptér épülete pl sokkal jobban bejön. Vagy a Petchersk Lavra Kievben. És a Stonehenge. Ja, és a tewkesbury-i apátság. Meg a "Turning Torso" Malmőben.

De igazából nem várom el, hogy ez legyen az etalon.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.22. 15:24:16

de igazgatós névjegye van, és van akinek csak ez számít.

2013.08.22. 15:25:13

Vidnyánszky jobb ha maradt volna ott ahol eddig volt.
Itt ugyanis még nem tett le semmit az "asztalra" a nagy pofázáson kivül, igy ha csendben marad, bölcsebb maradt volna.
Ő sem lett más mint seggnyaló, aki mellét döngeti, mint a hülye kormánybiztos, aki mellett ült.

De a legszégyentelenebb az, hogy olyanok ugatnak itt a keresztény értékekről, a keresztényi erkölcsökről és a keresztényi szeretetről, akik lopnak, csalnak , hazudnak és azokat akik nem osztják a seggnyalás művészi szintjére emelkedett melldöngető magyarságot, azokat megölnék egy kanál vizbe.

Hát én erre bizony nem lennék büszke a szinidirektor helyében.
Mert döngetheti itt a mellét, féltéglával, idomkővel, akkor sem lesz magyar.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.08.22. 16:20:00

Liberális európai "művészet" kellékei:kurvák,ordenáré káromkodás,emebri ürülék,nácik,tárgyak vizeletbe helyezve,buzi szex,sperma,nácik,még több náci és buzi

unionista (törölt) 2013.08.22. 16:26:46

végtelen felszínes leszek. ez az ember ukrajnából jön. szóval nem kell csodálkozni azon, hogy kisebbségi komplexusa van és egy kissé paranoiás. nyilván kiválóan rendezett a kárpátalján. mert az volt az ő igazi közege. érdektelen művész volt debrecenben. ezt is meg tudom érteni. borítokolni lehetett, hogy budapesten gyűlölni fogják. a fővárosban feltűnik egy döbrögi kinézetű és jellemű fazon. és a mellét döngetve üzeni, hogy ő majd elsöpri az európai polgári színjátszást.

flort 2013.08.22. 16:32:55

@unionista: már nem azért, de Te láttál általa rendezett valamit? csak hogy érdektelennek tartod a művészetét?

Ugyanez a kérdés @jános515-nek is.

Én nem, és megvárnám, hogy mit hoz ki magából (és a társulatból) Pesten.

Mindenesetre ez a megnyilvánulása khm... nem volt szerencsés.

micsoda? 2013.08.22. 16:47:14

@capacete: Nekem is ez a véleményem. Szerintem giccshalmaz. A tervezőt nem hibáztatnám, joga sőt diplomája van a tervkészítéshez, viszont akik elfogadták azokat igen.

Szamiz67 2013.08.22. 16:51:48

@unionista: 5 év (vagy ki tudja mennyi...) hosszú idő, ha jó darabok készülnek, akkor teli lesz a Nemzeti. Budapesten jelenleg is dolgozik több száz ilyen-olyan származású művész, kit érdekel, hogy Vidnyánszky honnan jött, sőt, ez még érdekes is, mert egy sajátos kettős kultúrát hoz magával.
Vidnyánszky van valami miatt piszokul rágörcsölve erre a történetre, lehet persze, hogy adják alá a lovat...

lobster thermidor 2013.08.22. 17:05:37

@MACISAJT:

Ez a "legszebb épület" csak egyetlen fényképész véleménye, de ő is csak azt mutatja be egy fotósorozatban, hogy milyen sokszínű, és változatos Európa építészete.
Ráadásul az sehol nincs leírva, kivéve az Index cikk szándékosan provokatív címében, hogy az ominózus Duna mellé épült színház szép.
Viszont arról szó sem esik, és valahogy te is megfeledkeztél megemlíteni, hogy nem csak a külcsín, hanem a belbecs is vitákra adott alkalmat, hiszen az épület funkcionalitása is erősen megkérdőjelezhető.

unionista (törölt) 2013.08.22. 17:15:23

@flort:
debrecenben tökéletesen érdektelen volt. a polgárokat nem érdekelte az, amit ő kárpátaljáról hozott. az egy nagyon nehezen áttörhető közeg. ott latinovits zoltán (igaz segédszínészként) sem volt érdekes. hofi géza is csak szűk körben tudta felhívni magára fel a figyelmet. elég jól ismerem debrecent. szóval tudom, hogy annak a városnak van egy furcsa aurája. a debreceni polgárság nem műveletlenebb, mint az átlag. mellette a lakosság jelentős része egyetemista. mégis: a többség egyáltalán nem gondolja azt, hogy létezik nagybetűs SZÍNHÁZ, amiért különösebben rajongani kellene. hanem úgy képzeli: a színház azért van, hogy legyen. vagyis ott akkor lehet valaki sikeres ha végtelen alázattal legalább egy évtizedet kibír. vidnyánszky elment onnan. senki se siratta. ellentétben alföldivel. mintha ez zavarná. beregszászon a seggét is kinyalták. debrecenben magasról leszarták. budapesten bántják.

lobster thermidor 2013.08.22. 17:22:52

@Szamiz67:

Nem a "honnan jött" számít, hanem az, hogy mit hozott magával, és mit képvisel ezek után.
Vidnyánszky szocializációjába nyilván mély nyomokat hagyott kora ifjúsága, és neveltetése, mely a szovjet pártállam iskoláiban zajlott. A balkáni stílus nem áll messze a habitusától, látható, hogy kissé nehézkesen illeszkedik a kifinomultabb kultúrákhoz, ezért méltó képviselője a magát plebejusnak, és nemzetinek hazudó orbáni Európa ellenes vonalnak.
Bár ami Orbánt illeti, volt ő már Ifjúkommunista, alternatív, rendszerváltó liberális, majd később polgári, most éppen a keresztény nemzeti bohócruhában illegeti magát.
Meglátjuk, hogy a sleppje, többek között a tömege miatt nehezen forduló színházigazgató hogyan fog alkalmazkodni az új helyzethez, ha majd a "vezér" jelmezt cserél ismét.

Pepibubó 2013.08.22. 18:47:35

"a segge alá széket toló hatalomnak való kiszolgáltatottság miatt frusztrált, bizonytalan alkotó képét nyújtja"

Ugyanmá' segítsen valaki, bizonytalan vagyok, jól emlékszem-e!

Az Alföldi a segge alá széket toló hatalom, az nem véletlenül a MaSZoP kormány volt?
Véletlenül nem azt követően, hogy az egyik tévé műsorában - Heti hentes - éveken át, heti rendszerességgel nyalta MaSZoP-ék seggét Alföldi?
Merhogy' én rohadtul úgy emlékszem! Milyen érdekes, hogy dicsőséges bolsevik médiánkból egy fing fuvallata nem sok, annyi ellenszél se fakadt az akkor széktolással szemben.
Hát nem érdekes?
Ami persze még normális is lehetett volna, hiszen nálunk bejáratottabb demokráciákban is természetes, hogy a kormány beleszól a Nemzet Színházának dolgaiba. Abnormálissá most vált a sajtó reagálása az új vezetés elleni médiahajszával. Most bukkant ki az ördög lólába, hogy az előző, Alföldi kinevezését övező, egyetértő CSEND csak a kommunista kormánynak szóló szimpátia volt a hazai, bolsevik média részéről.

kamarti 2013.08.22. 19:29:04

@Pepibubó: légyszi, soroljad már azokat a "nálunk bejáratottabb demokráciákat", ahol "természetes, hogy a kormány beleszól a Nemzet Színházának dolgaiba"
kíváncsi vagyok, mire gondolsz, vagy csak hallottál valakitől valamit, és azóta azt szajkózod, mert fogalmad sincs, hogy butaságokat beszélt

nemtom, Orbán mit szól, hogy egy perc alatt lettünk a tízmillió futballszakértő országából a tízmillió színházi szakértő országa...

kamarti 2013.08.22. 19:31:42

@unionista: és Szegeden, a Szabadtérin is megbukott mindkétszer - ráadásul tavaly mindenféle megosztottság nélkül ünnepelték Alföldit, aki akkor is a záró produkciót rendezte, őt meg tavaly még azok is szidták, akik jegyet váltottak az előadására. Vissza lehet keresni.

kamarti 2013.08.22. 20:06:04

érdemes amúgy az MTI közleményből is szemezgetni, mert igen tanulságos dolgok hangzottak ott el:

"Vidnyánszky Attila, a színház új igazgatója Federico García Lorca spanyol íróval szólva arról beszélt, hogy "a színház az egyik legkifejezőbb eszköz egy ország építésére, (...) néhány év alatt képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát". Tamási Áront idézve pedig azt mondta, "a színház egyre elszántabban és mind jobban eltévelyedve a valóságot akarja elénk állítani és nem az igazságot".
Mint mondta, az igazságot próbálják mutatni, korszerű színházi nyelven, amely érdekessé teszi színházukat a világban. Aranyra, Bartók és Kodály munkásságára hivatkozott.

"Kinyitjuk a színházunkat" - hangsúlyozta az új igazgató. Az első hónapokról szólva elmondta: nemzetközi fesztiválra utaznak Kijevbe, a szatmárnémeti, a beregszászi színházba is ellátogatnak és külföldi előadásokat fogad a teátrum: a szebeni, a beregszászi színház produkcióit hívták meg."

szóval ezek szerint pl. Szeben és Beregszász nem Európa, és nem külhon, de külföld. És hát azt meg máshonnan tudjuk, hogy a rendszeres amerikai turné van tervbe véve - hogy az ottani magyarok se maradjanak anyaországi szellemi támogatás nélkül...

Pepibubó 2013.08.22. 20:13:23

@kamarti:
"Német Szövetségi Köztársaság (németül Bundesrepublik Deutschland; nemzetközi szerződésekben, okmányokban, hivatalos fórumokon a Németországi Szövetségi Köztársaság"

Kormányváltáskor az ottani szocialisták meg sem várták, amíg lejár az előző kormány emberének Nemzeti Színház igazgatói szerződése, inkább kifizették az egy évvel hamarabbi kirúgás költségeit. Semmiféle médiabotrány nem lett belőle.
Elég lesz nálunk bejáratottabb demokráciának, "futballszakértő"-kém?!

Úgy látszik, hallottad a MaSzoP központból a tutit, vagy valakitől valamit onnan, és azóta azt szajkózod, mert fogalmad sincs, hogy butaságokat beszélsz.

dr yetee 69 2013.08.22. 20:52:56

@MACISAJT: Vastag bőr van rajtad,droid,vagy csak akkor fizetnek,ha irod a kötelező sületlenségeidet,Zsolt?

jet set 2013.08.22. 21:13:12

Vidnyánszky még semmit sem csinált a Nemzetiben, de már fikázzátok. Majd jövőre ilyenkor mondjatok véleményt a munkájáról! Ha szar évad lesz, akkor lehet majd jogosan szidni.

Morrózió 2013.08.22. 21:18:52

Az "elképesztő erőrkről" jut eszembe, talán egy modern Don Quijote adaptációval kellenne kezdeni az évadot, hatásosan megjelenítve Vidnyánszki kűzdelmét a[...] hát az elképesztő erőkkel.

Morrózió 2013.08.22. 21:23:05

Ahogy több előttem szóló már rámutatott, legyünk türelemmel és ítéljük meg munkájáról az évad végén.

OminózusZsé 2013.08.22. 21:56:41

@MACISAJT: Véresszájú ballibsiként elárulom neked, hogy abból azért lett botrány, mert Görgey a haverját, Husztit nevezte ki igazgatónak, és a mocskos liberális, bolsevik színházi szakma - jogosan - felháborodott ezen. Pedig Görgey az MSZP kultminisztere volt..akkor még kicsit másképp mentek a dolgok, igaz?:)

hirszerzo.hu/hirek/2002/6/7/1583_huszti_peter_a_nemzeti_szinhaz_elen

kamarti 2013.08.23. 00:14:20

@jet set: @Morrózió: akkor én meg szeretnék rámutatni arra, hogy Dörneivel és az ő Hátországszínházával kapcsolatban épp ugyanez a duma ment. Hogy legyünk türelemmel, és majd ha. Aztán eljött az és majd ha, kong a színház, nyeli a pénzt - és mi történt? Leváltották? Nem, toltak neki még egy pár tízmillát, tudod, az adófizetőkéből, és vidáman "színházazik" tovább.
VA is elmondta, már előre, hogy Debrecenbe se jöttek eleinte, de aztán!...., meg Balog is megmondta most, hogy nem a nézőknek kell színházat csinálni.
Hanem, kiknek? Neki meg Fekete Györgynek? Persze, a vidéki kúriájukban, az általuk fizetett vándortrupptól kérhetik ezt, de eddig nem arról volt szó, hogy majd VA lesz az, aki a többség ízlése szerint való Nemzetit csinálja?
Kezdek összezavarodni a sok kinyilatkoztatás közepette.

kamarti 2013.08.23. 00:18:21

az igazán elgondolkodtató az tényleg az, hogy a nyilatkozatai szerint Vidnyánszky "bezzeg" Nemzetit csinál (és ezt is várják tőle). Szóval nem valamilyent, hanem nem olyat, mint tudjukki.

Erről a bezzegről, hogy valaki vagy valakik csak valakihez vagy valakikhez képest tudják meghatározni magukat, nem is tudom, mi jut elébb eszembe. Az ovis kinek a papája erősebb/dömpere nagyobb stb. vetélkedések? Vagy a kamaszkor, amikor az ember azt gondolja, na ő biztos nem ilyen szülő/tanár lesz, hanem épp ellenkezőleg? Vagy az átkos, ahol valamihez (ahhoz az egyvalamihez: egyvezérhez, egypárthoz) képest olyan könnyű volt kritizálni/ellenállni? Ahol a tévét csak kikapcsolni lehetett, ha nem tetszett - mert nem volt másik csatorna.

Na, ez megszűnt. A világ (nálunk is) megváltozott. Persze a sokkal több lehetőség közül sokkal nehezebb választani, zavarba ejtő lehet, ha a világ nem igen és nem, és nem fekete-fehér.
De ez van. Fel kéne nőni végre, mert ez a gyermetegségnek nem az a formája, amit meg kellene őrizni a sírig.... intelligens, döntésképes, szuverén felnőtt emberekhez nem illő magatartás.

kamarti 2013.08.23. 00:23:47

@Pepibubó: aha, tehát nem játszották el, hogy szakmai kuratórium dönt az egyenlő eséllyel induló pályázókról, hanem felvállalták, hogy ők döntenek és politikai alapon?
szóval nem savazták (buzizták, zsidózták stb.) vagy csak hagyták, hogy mások ezt tegyék az épp regnáló igazgatót, hanem korrekt mód felmentették és pénzügyileg kárpótolták?

hát nem tudom, ez tényleg annyira korrektnek és unalmasnak tűnik, hogy nem is értem, miről kellett volna cikkezni a lapoknak? Vagy az új igazgató ott is üzengetett a réginek?

a demokrácia nem az, amikor eljátsszuk, h mi kvára demokratikusak vagyunk, de közben meg kábé 20 lóláb lóg ki...

Morrózió 2013.08.23. 01:41:12

@kamarti: most ne nevess, de tegyük fel, hogy szakmai döntés alapján választották meg Vidnyánszkyt.
Ha tudsz jobb módszert arra, hogyan lehet megállapítani előre(!), hogy a jelölt sikeres lesz-e vagy nem, megválok a HR-esemtől és alkalmazni foglak mint személyes tanácsadót.
Én nem vitatom az ő alkalmasságát vagy alkalmatlanságát, de látnunk kell, hogy mit tesz le az asztalra (még akkor is ha közben hülyeséget beszél).

Ha nem fogadjuk el, hogy a döntést szakmai alapon hozták, akár teltházas előadásokad ad a Nemzeti, akár kong, kádernek fogjuk őt tartani.

lobster thermidor 2013.08.23. 07:21:51

@MACISAJT:

Vidnyánszky véleménye a Nemzeti Színházról:

„Nem a szívem csücske. Belül sem. Nagyon sok probléma van a színpad és nézőtér arányával a nagyteremben" Az épület külsejéről pedig azt mondta „Én egy letisztultabb formát tudtam volna elképzelni kívül, de ez van, ez a miénk. A közönség úgyis nagyrészt este jár, este kivilágítva pedig elég szép”.

Na ez mindenről szól, csak nem arról, hogy a legszebb!

www.index.hu/belfold/2013/08/22/vidnyanszky_tiz_percet_lattam_az_istvan_a_kiralybol/

kamarti 2013.08.23. 09:31:54

@Morrózió: a feltételezésed már akkor megbukik, ha elolvasod a két pályázatot és elfogulatlanul összehasonlítod
és a Vidnyánszkyé nem attól értékelhetetlen, hogy nincsenek mellette támogatólevelek, hanem attól, hogy nagy része egy elméleti zagyvaság, önmeghatározás, és színházeszmény, telitömve innen-onnan vett idézetekkel (jó, mondjuk ez egy motivációs levél), a másik felében meg bár felsorol néhány darabot, amit majd szeretne bemutatni, de pl. üzleti terv sincs mellette, mert hogy kevés az infó
szóval max terjedelemben különbözik a Dörner-féle értékelhetetlen sajtcetlitől.
Persze így nemigen lesz mit számon kérni, az igaz. És nem is fogják, ahogy Dörnert se kéri számon senki.

az meg, hogy valaki tíz perc alapján nyilvánít véleményt valaki másnak a munkájáról, és ezzel még dicsekszik is - hát, nem tudom. Bár ebből a Tranzitos összefoglalóból az derül ki, hogy rajta kívül senki nem ért a színházhoz.

kamarti 2013.08.23. 09:36:31

@Morrózió: persze talán elég lenne visszakérdezni: ha valaki hülyeségeket beszél az állásinterjún, szidja az elődjét (aki pénzügyileg vitathatatlanul sikeresen vitte az ügyeket, de valamiért meg kellett válnod tőle), de közbe bele-beleszúrja, h ő aztán nagyon ott van a szeren, csak hát eddig üldözték-nem ismerték el, de minden álma ez az állás volt, és itt majd bebizonyítja, hogy tényleg ő fújja a passzát szelet, felveszed? és megvárod, hogy mit tesz le az asztalra?

capacete 2013.08.23. 09:56:29

@MACISAJT: Ajjaj, már a mi kutyánk kölykének se tetszik a Nemzeti, lehet, hogy van némi esztétikai érzéke?

Vidnyánszky Attila a Tranzit fesztiválon: Az igazgatót a Nemzeti Színház épületéről is kérdezték. „Nem a szívem csücske. Belül sem. Nagyon sok probléma van a színpad és nézőtér arányával a nagyteremben." Az épület külsejéről pedig azt mondta „Én egy letisztultabb formát tudtam volna elképzelni kívül, de ez van, ez a miénk. A közönség úgyis nagyrészt este jár, este kivilágítva pedig elég szép”.

index.hu/belfold/2013/08/22/vidnyanszky_tiz_percet_lattam_az_istvan_a_kiralybol/

Morrózió 2013.08.23. 20:07:13

@kamarti: sajnos már túl van az állásinterjún...
süti beállítások módosítása