Amíg körmünket rágva várakozunk Áder János államfő hosszas tépelődést követő rábólintására, lássuk be: Karas Monika miniszterelnöki jelölése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élére körülbelül akkora súllyal bír, mintha  a sarki bolt Pénztáros Mónikáját bízta volna meg a feladattal Orbán Viktor. Nem azért, mert Karas az MSZP szerint ilyen, az Együtt-PM szerint olyan, a DK vagy az LMP szerint amolyan. Mondjuk alkalmatlan, felkészületlen, dilettáns, ésatöbbi. Hanem leginkább azért, mert ez az egész, körültekintőnek álcázott, túlságosan hosszúra nyúlt jelölési-kinevezési procedúra a Mónika-show-t megszégyenítő kétharmados Fidesz kormányzás újabb sokatmondó látlelete és szegénységi bizonyítványa egyben.

Egyfelől annak iskolapéldája, hogy már egy politikailag független intézmény élére jelölt személy látszólagos függetlenségének megőrzésére sem fordít a legkisebb energiát sem a jelenlegi hatalom. A kormányt kiszolgáló Magyar Nemzet és a Hír TV, vagy a „nemközszereplő” Habony Árpád szolgálatos jogászának lenni egyáltalán nem a pártsemlegesség ékes bizonyítéka.

Másfelől annak újabb elkeserítő példázata, hogy ma Magyarországon a szakmai szervezetek és csoportosulások álláspontja egyáltalán semmilyen jelentőséggel nem bír a kormányzat számára akkor, amikor fontos döntések előkészítéséről, véleményezéséről van szó. Vagy ha igen, akkor csak és kizárólag azoknak hallgattatik meg a véleménye, akiknek nincs saját véleményük. De ha egyáltalán nem lennének szakmai szervezetek,  akkor még jobb lenne, már a formalitásokkal sem kellene fölöslegesen időt vesztegetni.

Harmadrészt azt is ellentmondást nem tűrően beletolja az arcunkba, nekünk, e gyalázatos Mónika-show nézőinek arcába, hogy középszerű jogászoknak is terem babér ebben az országban. Hogy több vesztes médiaper, a nyilvánvaló névtelenség és megkérdőjelezhető szakmai felkészültség dacára bárkiből lehet egy országos hatáskörű autonóm államigazgatási szerv vezetője. Az egyetlen feltétel a helyes politikai elköteleződés mentén kiteljesedő feltétlen szervilitás és lojalitás. Mert ebben a rendszerben ügytől, helyzettől függetlenül, az önálló gondolkodásra való képesség teljes hiánya behozhatatlan előnyt jelent.

Szalai Annamária emberközpontú médiahatóságot álmodott, elnöki feladatai közül pedig a legfontosabbnak a közösség érdekeinek védelmét nevezte. Szalai Annamáriának távolról sem sikerült 9 éves küldetését véghezvinnie, a helyére Monika fog ülni. Tragikus halálakor én magam ezt írtam: „...jelentéktelennek tűnik, de nem megkerülhető: Szalai Annamária elnöksége idején indult eljárás az uszító-gyűlöletkeltő-kirekesztő üzemmódban fröcsögő, cigányokat megsemmisíteni akaró Bayer Zsolt-féle Magyar Hírlap ellen. Tudom, hogy szóra sem érdemes, de még kiderülhet, mennyire fontos mozzanat ez. Nincs rálátásom, nem tudhatom,  de az, hogy ma Magyarországon még mindig vélemény- és sajtószabadság van, abban talán az elhunyt elnöknek is lehetett némi szerepe. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, de az is lehet, hogy a sorban utána jövő tevékenysége fényében kiderül, pontosan mit tett azért, hogy én ezt ma leírhassam, hogy ma mások is bármit leírhassanak.”

Ma, Karas Monika jelölése, és Áder János biztosra vehető, szolgai rábólintása megerősít abban, hogy sejtéseim nem voltak teljesen alaptalanok. Ha eredménynek tekinthető az, hogy egyáltalán lesz elnöke a médiahatóságnak, (lehetett volna Deutsch Tomi is ennyi energiával) akkor föltétlenül örülnünk kell. Ha viszont a közszolgálati média szakmai függetlenségének jelen állapotát tekintjük vonatkoztatási pontnak, ha a Fidesz kormány terebélyesedő médiabirodalmát, az egyre szolidabb hír- és véleménydiktatúrát szemléljük, vagy a szakmaiságot úton-útfélen megszégyenítő politikai lojalitás arcipirító kormányzati honorálását, semmi ok földhöz csapkodni magunkat örömünkben: semmiféle közösségi érdekvédelemről nem lesz itt szó.

Mert Monika egy a sok közül. Akinek leosztották a szerepet úgy, hogy lapot nem osztottak neki. Ő meg majd szépen végrehajta, amit kérnek tőle. 9 éven keresztül. Gondolkodás nélkül. A Monika-show már csak ilyen.