Monika-show

H_A Címkék: elnök jelölés médiahatóság Orbán Viktor NMHH Áder János Szalai Annamária Karas Mónika2013.08.14. 21:11

Amíg körmünket rágva várakozunk Áder János államfő hosszas tépelődést követő rábólintására, lássuk be: Karas Monika miniszterelnöki jelölése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élére körülbelül akkora súllyal bír, mintha  a sarki bolt Pénztáros Mónikáját bízta volna meg a feladattal Orbán Viktor. Nem azért, mert Karas az MSZP szerint ilyen, az Együtt-PM szerint olyan, a DK vagy az LMP szerint amolyan. Mondjuk alkalmatlan, felkészületlen, dilettáns, ésatöbbi. Hanem leginkább azért, mert ez az egész, körültekintőnek álcázott, túlságosan hosszúra nyúlt jelölési-kinevezési procedúra a Mónika-show-t megszégyenítő kétharmados Fidesz kormányzás újabb sokatmondó látlelete és szegénységi bizonyítványa egyben.

Egyfelől annak iskolapéldája, hogy már egy politikailag független intézmény élére jelölt személy látszólagos függetlenségének megőrzésére sem fordít a legkisebb energiát sem a jelenlegi hatalom. A kormányt kiszolgáló Magyar Nemzet és a Hír TV, vagy a „nemközszereplő” Habony Árpád szolgálatos jogászának lenni egyáltalán nem a pártsemlegesség ékes bizonyítéka.

Másfelől annak újabb elkeserítő példázata, hogy ma Magyarországon a szakmai szervezetek és csoportosulások álláspontja egyáltalán semmilyen jelentőséggel nem bír a kormányzat számára akkor, amikor fontos döntések előkészítéséről, véleményezéséről van szó. Vagy ha igen, akkor csak és kizárólag azoknak hallgattatik meg a véleménye, akiknek nincs saját véleményük. De ha egyáltalán nem lennének szakmai szervezetek,  akkor még jobb lenne, már a formalitásokkal sem kellene fölöslegesen időt vesztegetni.

Harmadrészt azt is ellentmondást nem tűrően beletolja az arcunkba, nekünk, e gyalázatos Mónika-show nézőinek arcába, hogy középszerű jogászoknak is terem babér ebben az országban. Hogy több vesztes médiaper, a nyilvánvaló névtelenség és megkérdőjelezhető szakmai felkészültség dacára bárkiből lehet egy országos hatáskörű autonóm államigazgatási szerv vezetője. Az egyetlen feltétel a helyes politikai elköteleződés mentén kiteljesedő feltétlen szervilitás és lojalitás. Mert ebben a rendszerben ügytől, helyzettől függetlenül, az önálló gondolkodásra való képesség teljes hiánya behozhatatlan előnyt jelent.

Szalai Annamária emberközpontú médiahatóságot álmodott, elnöki feladatai közül pedig a legfontosabbnak a közösség érdekeinek védelmét nevezte. Szalai Annamáriának távolról sem sikerült 9 éves küldetését véghezvinnie, a helyére Monika fog ülni. Tragikus halálakor én magam ezt írtam: „...jelentéktelennek tűnik, de nem megkerülhető: Szalai Annamária elnöksége idején indult eljárás az uszító-gyűlöletkeltő-kirekesztő üzemmódban fröcsögő, cigányokat megsemmisíteni akaró Bayer Zsolt-féle Magyar Hírlap ellen. Tudom, hogy szóra sem érdemes, de még kiderülhet, mennyire fontos mozzanat ez. Nincs rálátásom, nem tudhatom,  de az, hogy ma Magyarországon még mindig vélemény- és sajtószabadság van, abban talán az elhunyt elnöknek is lehetett némi szerepe. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, de az is lehet, hogy a sorban utána jövő tevékenysége fényében kiderül, pontosan mit tett azért, hogy én ezt ma leírhassam, hogy ma mások is bármit leírhassanak.”

Ma, Karas Monika jelölése, és Áder János biztosra vehető, szolgai rábólintása megerősít abban, hogy sejtéseim nem voltak teljesen alaptalanok. Ha eredménynek tekinthető az, hogy egyáltalán lesz elnöke a médiahatóságnak, (lehetett volna Deutsch Tomi is ennyi energiával) akkor föltétlenül örülnünk kell. Ha viszont a közszolgálati média szakmai függetlenségének jelen állapotát tekintjük vonatkoztatási pontnak, ha a Fidesz kormány terebélyesedő médiabirodalmát, az egyre szolidabb hír- és véleménydiktatúrát szemléljük, vagy a szakmaiságot úton-útfélen megszégyenítő politikai lojalitás arcipirító kormányzati honorálását, semmi ok földhöz csapkodni magunkat örömünkben: semmiféle közösségi érdekvédelemről nem lesz itt szó.

Mert Monika egy a sok közül. Akinek leosztották a szerepet úgy, hogy lapot nem osztottak neki. Ő meg majd szépen végrehajta, amit kérnek tőle. 9 éven keresztül. Gondolkodás nélkül. A Monika-show már csak ilyen.

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr395460996

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2013.08.15. 15:56:44

Kb. addig nyírták az erős emberek egymást, míg Orbán megunta, és egy niemandot nevezett ki. Úgyis mondhatnám, hogy Arkagyij Rajkin: Az állatok értekezlete. (www.youtube.com/watch?v=023QW2GVkYY)

lavór 2013.08.15. 15:57:31

Úgyse néz tévét, nem olvas újságot a normális ember. Nem mindegy?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.15. 15:58:33

szalainál ő se lesz rosszabb.
jobb se mondjuk. :S

s 2013.08.15. 16:01:28

A tekintetes asszony a tekintetét viszont minden bizonnyal matolcsytól kölcsönözte. Ilyen látóberendezéssel kérdéses, hogyan tudnak a kellő pontossággal orbán végbelébe fókuszálni. Mert senkinek még csak kétsége se legyen azt illetően, hogy ezeken a posztokon az irányítás a nyelvcsapások irányítását jelenti orbán kimeneti végkészülékén.

WLaci 2013.08.15. 16:05:19

@is: Ja mert Szalai valaki volt :) Meg Székely László. Meg Péterfalvi. Stb.

Barnalány 2013.08.15. 16:09:48

Szegény Szalai Annamária talán azért volt mérsékeltebb, mert - látva a reá váró közeli véget - félt az Örök Kárhozattól, ha az igazság ellen cselekszik.

Karas Mónikának meg már mindegy: az ügyfeleivel úgyis megy az üstbe!:-)

Elijah_Baley 2013.08.15. 16:14:26

Ami hazai sajtóterméket fogyaszt a globalizált világban, az annyit is ér(t).
szerintem egy zsigából kimentett bólogatókutya is abszolúte funkcionális jelölt az amúgy is tökéletesen lojális és szervilis médiát ellenőrző hatóság élén.

nu pagagyí 2013.08.15. 16:21:26

Azért ne dícsérgessük már a szintén pártkáderként funkcionáló előző elnököt. Sikresen tönkrevágta a Klubrádiót, amit ma már csak a fővárosban lehet hallgatni, mint egyetlen olyan rádiót amelyik nem feküdt be a kormánypárti nyomulásnak. Ő így értelmezte a sokszínű, kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a média egészében. A közmédia nyilvánvaló hamisításai ellen is olyan huszárosan harcolt, hogy észre sem vettük. Pedig a közmédiának különös felelőssége van, nem hamisíthat tényeket, véleményfronton pedig önmagában is kiegyensúlyozottnak kell lennie. Szalai Annamária munkásságáról elmondhatjuk, hogy kártékony volt társadalmunkra nézve, ázsiai tipusú vezető volt.

Amúgy az egész általa megálmodott Médiafelügyelet egy katasztrófa a demokráciára nézve. Mindenféle kontroll nélküli, egyszemélyi vezetéssel működő intézmény, amelyet kifejezetten azért alakítottak így ki, hogy a jelenlegi kormnánypártok végtelen ideig szívassák a velük nem egyező nézetet képviselő médiumokat.

Áll ez persze az összes Fidesz által összerondított "alkotmányos" intézményre. Sehol sem volt kizáró ok az aktív politizálás a posztra, sőt a politikai tevékenység még a szakmai kritériumokat is kiváltotta (lásd AB).

A Fidesz előállította a Kádár-rendszer képletét. Minden intézményt az ott dolgozó párttagok vezetése alá rendelt, de még azok közül sem akárkiket nevez ki, vagy zsarolhatónak, vagy a szűkebb vezetéshez tartozónak kell lenni, de legjobb, ha mindkettő. Találgassunk, vajon ez a rüfke melyik kategória!

vak komondor is talál szemet 2013.08.15. 16:22:02

No igen, lehetséges olyan utódot találni, hogy visszatekintve már-már Szalai is valakinek tűnjön...

2010 nagy tanulsága az, hogy mindig van lejjebb.

Kurutz ezredes 2013.08.15. 16:32:34

@nu pagagyí: „Sikresen tönkrevágta a Klubrádiót, amit ma már csak a fővárosban lehet hallgatni”

Bőven elég. Így sem csökkent a hallgatottsága. Sőt, igazából az is elég lenne, ha csak a VII. kerületben lenne hallgatható...

ursus artos 2013.08.15. 17:16:15

Csakis Kálmán Olga vagy Bánó András lehetne az igazi, szakmailag független NMHH-elnök!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.15. 17:20:15

Ha ez Monika-show, akkor 2009-ben Gordon-show volt a "Keressünk egy szoci miniszterelnököt, aki egy évig tartja a hátát, hogy ne kelljen a képviselői fizetésünktől és a nokiásdobozoktól túl hamar megválni" alcímű bohózat?

Mr. Mojo 2013.08.15. 17:27:53

Nagyon szörnyű és megrázó ez a dolog. Miért nem lehet Gyárfás Tamást, Fásy Ádámot, Baló Györgyöt, vagy Bolgár Gyurit kinevezni? Mi ez a terror? Mi ez az egész pályás letámadás? Hogy képzeli egy kormány, hogy az irányultságának megfelelő embert ültessen pozícióba? Iszonyat, borzalom, felháborító, világvége. Örülök, hogy tényleg egyre kevesebb hülye van már, csak a blogketrec rácsait rázzák, amúgy az országban nagyrészt leszarják az ilyen firkálmányokat. Nem az "egyenlítő" volt az egyetlen pártkötelezett blog, az kurvaélet. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.15. 17:29:41

@ursus artos: Eddig is annyi független volt ilyen posztban, például a Rádió párttitkárából lett ORTT-elnök...

vezér01 2013.08.15. 17:38:21

Én a drága Bolgár urat tartom e posztra egyedül méltónak,tüntetnünk kellene Brüsszelben.Fizeti valaki a repülőjegyet?

Le_Penseur 2013.08.15. 17:51:05

Olyan Lászlónés...

Flash-light 2013.08.15. 18:23:30

Minap azt olvastam valahol, hogy a mi mindenható Viktorunk szerint középszerű fiatal ne menjen a felsőoktatásba mert semmi szükség rá. Most pedig egy nagyon is középszerű embert állított egyáltalában nem középszerű hivatal élére. Akkor most pudet-t csinált a szájából? Újfent... Nagyon stresszes és kiábrándító gondolkodó embernek lenni ma M.o.-n.

Muzsikok közt 2013.08.15. 18:34:30

A posztra a miniszterelnöl jelöl vezetőt tv. szerint.

Szóval soha senki nem mondta hogy ez független intézmény.

A független demokratákon kívül, de ők 7 éve senkit nem érdekelnek.

nnnnnnnn 2013.08.15. 18:36:17

ezt a blogot is az mszp-s török zsolti utasítására írják?

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.15. 18:42:20

@ursus artos: Hát lenne mit tanulnia pl. Kálmán Olgától...
Bár ezt te úgy sem érted.

dr yetee 69 2013.08.15. 19:12:37

@Kurutz ezredes: Droid,nehogy már te döntsd el,hogy ki,mit,hol hallgat!

jet set 2013.08.15. 19:23:56

Az mszp kormány idején bezzeg még véletlenül sem pártkatonákat ültettek az összes lehetséges pozícióba, ugye?

LallyPop 2013.08.15. 19:34:59

Török Zsolti meg Ron Werber csalódott lesz ha megint elmarad a népfelkelés...

Zsolti, Ronny! A magyar nép nem méltó rátok! Máshol keressétek a szabadságot és az igazságot, ennek az orszának már annyi menjetek amíg lehet!

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.15. 19:39:19

@jet set: Csak neked! Az MSZP kormány idején végig mehetett a Vasárnapi újság a mocskolódásaival együtt és korlátozás nélkül.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.15. 19:45:16

@Ándi bácsi: Hű de nagyon vicces valaki!!! Majd az arcodra fagy a mosoly, ha '14-ben szívtok egy nagyot. Még az erdélyiek sem fognak rátok szavazni, mert tele van a tökük a cigány erőszakosságával. Tulajdonképpen mit akartok ti Erdélyben??? Jaj már tudom! A székely testvérek...Leszarnak benneteket!
Ülj vissza a trafikodba patkány!

♔batyu♔ 2013.08.15. 19:50:33

Mégis mit kellett volna csinálniuk? Megkeresni Petőt? Te Iván, a sok libsi itt fog nekünk rinyálni, nem tudsz javasolni valami függetlent?

Dehogynem, ott a Horn Gabi, vagy a Heller.

Nekem és a többinek amúgy is mindegy ki, a lényeg, olyan legyen, akit a ballibsik nem csípnek.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.15. 19:52:50

ketsegtelen, a fidesz nem csinalja olyan elegansan UGYANAZT amit az mszp csinalt - mondjuk az elvtarsaknak volt 40 eve beletanulni, a fiuknak meg csak ez a masodik ciklusuk.

Ez van, ezt teszi a demokracia velunk.

Nincs ketsegem, azok akik most nagy hangon ezt kikerik maguknak ezeket ok ugyanugy benyalnanak a melegsz@rig havi 2M ert.

Kövér László аkinek ömlik a fos a szájából 2013.08.15. 19:57:15

@Ándi bácsi: Dehogy is, én vagyok vicces. Van itt a farzsebemben egy béna Mesterházy, a másikban egy még ennél is bénább Bajnai és ezekkel fenyegetek.

Persze lehet, hogy nem vicces vagyok hanem ostoba, mert komolyan gondolom.

♔batyu♔ 2013.08.15. 19:58:28

@visszakettopadlogaz: Szemkilövetés, majd utána az áldozatok megverése a rendőrségeken nem tudom mitől elegáns.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.15. 19:59:24

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.:

ovatos kerdes mert latom gazdagon bansz a felkialtojellel:

szerinted - komolyan, minden banto szandek nelkul kerdezem - van eselye nyerni a baloldalnak jovo tavasszal?

( barmilyen formacioban )

Te hiszel benne?

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.15. 20:00:17

@♔batyu♔: altalaban. Termeszetessen nem elengans, de ha nem erted mit irok az sem baj.

Kövér László аkinek ömlik a fos a szájából 2013.08.15. 20:04:18

@visszakettopadlogaz: Persze hogy van, tele vagyunk ászokkal. Szekeres, Bajnai, Gyurcsány, a háttérben a jól ismert liberális arcok, pld. Haraszti, a Népszava baráti kör. Na és persze a lelkes fiatal, civileknek álcázott liberálisok.

Mind ismert és nagyon népszerű figura.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.15. 20:12:42

@Kövér László аkinek ömlik a fos a szájából:

Hat akkor hajra. Pillanatnyilag nem ismerek rajtad kivul senkit aki hisz ebben de a remeny hal meg utoljara. ( a lepenyhal meg eloszor mint tudjuk )

buday008 2013.08.15. 20:29:55

Kövérlacibácsi most mit húzod itt fel magadat ezen amit írnak? ők is tudják hogy ez a mittom én mien móunika mekkora szakember lehet..

buday008 2013.08.15. 20:34:06

@Flash-light: "Minap azt olvastam valahol, hogy a mi mindenható Viktorunk szerint középszerű fiatal ne menjen a felsőoktatásba mert semmi szükség rá."

ebben a kedves vezetőnek tökéletesen igaza van.. Csak azt felejtik el hoygha ez valóban igy lenen baromira nem lenne hallgató a felsőoktatásban. és mivel a tanárok és intézmények szintje is ygatra szépen bezárhatnának. Vagy elkezdenének végre minőségi képzést nyujtani kevesebb iskolával és nem tucatdiplomákkal. Látod e
zért kellett szegény schmiddt pali bátyánknak is valahoygan máshogy beszereznie a doktoriját..

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.15. 20:36:39

@visszakettopadlogaz: Figyu! Látod már olyan népszerű lettem, hogy már hamisítanak is...valószínűleg a hülye nevű Ándi bácsi. Lelke rajta.
A kérdésedre: hinnem kell abban, hogy ez a tolvaj kormány nem maradhat további 4 évig. Bízom benne, hogy megjön a választók esze és jóval többen lesznek, mint azok, akik eddig nyertesei voltak az orbán seggnyalásának.

dr Smittpálelnökúr 2013.08.15. 21:19:47

@jet set: neked mindegy, mik a tények, élj és halj meg abban a tudatban, hogy szeretett vezéred, a felcsúti bugris ugyanolyan aljas fos, mint a szocik voltak.

Apropó, akkor mi a különbség???

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.16. 06:26:26

"Nem azért, mert Karas az MSZP szerint ilyen, az Együtt-PM szerint olyan, a DK vagy az LMP szerint amolyan. Mondjuk alkalmatlan, felkészületlen, dilettáns, ésatöbbi. "Hanem leginkább azért, mert

(...)

annak újabb elkeserítő példázata, hogy ma Magyarországon a szakmai szervezetek és csoportosulások álláspontja egyáltalán semmilyen jelentőséggel nem bír a kormányzat számára"

jól tökön szórtad magad. döntsd már el, hogy a szakmai kritika most releváns, vagy nem?!

szerintem egyébként egy bizonyos posztot betöltő ember megválasztásának legnagyobb hibája az, ha nem alkalmas, ez a legfőbb szempont, ez a legnagyobb rossz.

ha szerinted nem, akkor te eléggé meg vagy borulva.

tomwar 2013.08.16. 07:50:45

Csipem, amikor elokerulnek a droidok.... es nyomjak az aznapi mantrat. Odaig egy se jut el, hogy mit muvelne akkor, ha GyF a heverjanak a teljesen alkalmatlan ugyvedjet nevezne ki...

Mondom fiuk, ha esetleg van mivel: GONDOLJATOK BELE! Hunyjatok le szemeteket, es az ajanlas aljara kepzeljetek el Fleto nevet...akkor is tetszene a dolog!?!?

tomwar 2013.08.16. 07:52:12

@visszakettopadlogaz: Latod, ezt kevesen ertik....soha olyat, aki mar bizonyitottan alkalmatlan!

jet set 2013.08.22. 12:18:51

@dr Kangörény: Mert mik a tények?
A különbség nem ebben van. Én konkrétan leszarom, hogy a médiahatóságnak ki az elnöke, nekem attól nem lesz se jobb se rosszabb.
Faszfej!
süti beállítások módosítása