Sokadszorra olvasom, és nem tudok betelni vele: a soron kívüli és kiemelt egészségügyi ellátásra jogosult állami vezetők száma megkétszereződött az elmúlt négy és fél évben. Nagyon jó hír, javul a statisztika. A rossz hír az, hogy ezzel szemben egyáltalán nem duplázódott meg azoknak a magyar embereknek a száma, akiket a tévés-klímás, fürdőszobás VIP színvonalú egészségügyi ellátás veszélye fenyegetne mostanság.

Persze nem gondolom, hogy a tévés-klímás-fürdőszobás kiemelt komfort ne illetné meg állami vezetőinket, főleg, hogy 1940 óta jár nekik a soron kívüli ellátás. Igaz, hogy az Orbán-kormány hivatalba lépése után azonnal törölte az állami vezetők különleges ellátásáról szóló jogszabályt, 2011-ben ismét visszavezette ezt a kiváltságot önmaga számára. Ami jár, az jár, és mert semmi nem úgy lesz, mint elmúlt nyolc évben volt alapon. Egy magasrangú állami tisztviselő ne feküdjön be csak úgy a pórnép közé az SZTK-ba, még a végén a pofájába esik a harminc éves vakolat, aztán nézhetjük magunkat. Meg aztán milyen dolog lenne az, ha egy miniszternek vagy a tisztelt ház elnökének két hónapot kellene várnia egy fránya vakbélműtétre vagy istenőrizz dialízisre? Nehogy már fél napokat töltsön különböző kórházi folyósokon egy járóbeteg-szakrendelés, vagy egy szaros röntgenlelet miatt.

A beígért olcsóbb állam illúziójának szellemében az illetékes minisztériumnak (KIM) természetesen fingja nincs arról, éves szinten pontosan mekkora kiadást jelent a társadalombiztosítási rendszerben a VIP-jogosultak kiemelt egészségügyi ellátása. Honnan is tudhatná, és egyáltalán miért kellene ezzel foglalkoznia? Miután gránitszilárdságú Alaptörvényünk értelmében a társadalombiztosítás eltörlésével sikerült lerakni az állami egészségügyi ellátás intézményének alapkövét, miután nem járulékot, hanem adót fizetünk, miután a járulékért eddig járt valami, a befizetett adóért viszont semmi (az adók már csak ilyenek: a befizetésért cserébe nincs jogunk ellenszolgáltatást kérni) biztosan nem bánja a magyar ember, hogy befizetett adójeleiből a kormány és holdudvara soron kívül gyógyul.

Igaz, hogy nemzetközi összehasonlításban - a szolgáltatást igénybe vevők tapasztalatain alapuló - egészségügyi ellátással való elégedettség tekintetében sereghajtók vagyunk, igaz, hogy a GDP-arányos egészségügyi ráfordítások tekintetében messze a 6%-ot meghaladó EU átlag alatt helyezkedünk el, igaz, hogy az ad hoc intézkedésekkel és átláthatatlan pénzelosztással lassan valóban padlóra küldjük a közellátási rendszert, igaz, hogy az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban sikerült bevezetni a kötelező nyugdíjazás intézményét, mégiscsak fasza, hogy ennek a 311 állami vezetőnek-köztisztviselőnek jár a különbejáratú nővérke/ápoló.

Mert papíron és a propaganda szintjén a Fidesz-kormány senkinek nem engedi el a kezét. Sem az út szélén, sem a kórházi ágyon. A „Hajrá Mariska néni, hajrá János bácsi!” jellegű, méltatlan körülmények között túlélni kényszerülő közegészségügyi ellátás másik oldaláról kajánul röhög a pofánkba a pusztán a kiváltságosokat megillető luxus: az előre egyeztetett időpontban elvégzett szűrővizsgálatok, a sürgősségi ellátás, a szakrendelőben soron kívüli ellátás, konzíliumok megszervezése, betegkísérő biztosítása. Mindaz, amiben csak akkor lehet része valakinek, ha egyszer jó időben jó helyen volt és maradt.

Még egyszer: teljesen rendben van, hogy az államfő semmilyen körülmények között nem fekszik be a nép közé a közhórházba. Még a végén az éj leple alatt, holmi fájdalomtól hallucináló, nem soron kívül kezelt páciens kitépi belőle az infúziós csövet. Az viszont egyáltalán nincs rendben, hogy ezt a magától értetődő, létjogosultsággal bíró luxusellátást fogalmunksincsmennyi közpénzből finanszírozzák. Hogy azoknak a keveseknek jár ez az átlagon felüli ellátás, akik egyébként is meg tudják fizetni.

Az ellenzéki, sajátos Fidesz-politizálás egyik tanulsága: az egészség nem üzlet, ezért az egészségbiztosítást és az egészségügyi ellátást az állam felelősségkörében kell tartani. A hatalmi, sajátos Fidesz-politizálás legnagyobb tanulsága: az egészség addig nem üzlet, amíg nem a mi üzletünk.

Ezért aztán ilyen az állam felelősségkörében tartott egészségügyi ellátás: a leginkább veszélyeztetetteknek, legnehezebben élőknek, az időseknek és a kisgyermekeseknek járó – ellenzékből üvöltött – térítésmentesség helyett luxus egészségügyi ellátás az uraknak. Közpénzen. Soron kívül. Ami jár, az jár, és mert semmi nem úgy lesz, mint elmúlt nyolc évben volt alapon. És mert nálunk az elmúlt lassan négy év is az elmúlt nyolc évben volt.