„A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos »zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról« szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást.” Bizonyára sokunknak ismerősen csengenek ezek a nem éppen simogató szavak. Alig négy hónap telt el azóta, amióta Gerendás Péter a fenti okokra hivatkozva, a Facebook oldalán nyilvánosságra hozott (azóta törölt) búcsúlevélben foglaltakra hivatkozva készült elhagyni Magyarországot.

Négy hónap nem sok idő, de nem is kevés. Egy ilyen határozott, a maga idején meglehetősen nagy port kavart bejelentés gyakorlatba ültetéséhez viszont mindenképpen elegendő. Úgy tűnik, négy hónap alatt teljesen visszájára fordult a világ: Gerendás nem hogy nem távozott, de olyannyira homlokon csókolta a múzsa, hogy csak úgy ontja magából a dalokat, könyvet is írt és - ha jól értem, amit mond - esze ágában nincs hazát cserélni.

Az Index által készített 5 percnyi Gerendás-interjú visszás érzéseket, leginkább mélységes csalódással vegyes szánalmat ébreszt bennem a zenésszel kapcsolatban. Nem azért, mert előlem szívja tovább a magyar levegőt, következésképpen nekem kevesebb marad, és végképp nem azért, mert az ember nem gondolhatja meg magát csak úgy, egyik hónapról a másikra. De azért mindenképpen, mert Gerendás Péter négy hónappal ezelőtti, következmények nélkül maradt önsajnálkozásával átverte mindazokat, akikben művészi és egzisztenciális válságáról szóló vallomása együttérzést váltott ki. Azokban, akik egyetértettek a szavaival, akik jelentőséget tulajdonítottak azoknak a fránya szavaknak, mert úgy érezték: helyettük és talán a nevükben is írta mindazt, amit leírt. Gerendás átverte (közvetlen és/vagy közvetett) pályatársait, akik négy hónappal ezelőtt összefogtak érte, a védelmükbe vették őt. És legutolsó sorban átvert persze engem is. Mert  én is azok közé tartoztam akik méltatlannak érezték, hogy egy több ízben díjazott művész - tény, hogy helyenként demagógra, keserűre, és mint ilyen igazságtalanra sikerült - bejelentésével kapcsolatban a megvetés és lesajnálás kereszttüzébe kerülhet.

Csak látszólag mellékesen: mindig gyanús, ha egy alkotó öt perc alatt tizennégyszer művésznek titulálja magát. Az igazán nagy művészek nem élvezkednek kéjesen e szó megannyi jelentésén, csak teszik, amit benső késztetéseik diktálnak, és a legritkább esetben sem magyarázkodnak ezzel kapcsolatban. Majd az utókor, jó esetben a közönség eldönti, kinek hol a helye. Persze, egyetértek Gerendással: joga van mindenkinek eltartania a családját, bár aki szerint a művészetnek semmi köze nincs a piachoz, annak nem tudom mi lehet a fejében a világ nagy dolgaival kapcsolatban. Hihetetlen bár, de az üvegbúrába zárt művészi álmodozás helyett a többség általában meg is tesz mindent azért, hogy családját eltartsa. Igaz, általában nem a Facebookon próbálja elkeseredetten felhívni magára a figyelmet. Legrosszabb esetben "művészkedik" szabadidejében, miközben főállásban hamburgert süt, vagy követ tör. A szerencsésebbek/életrevalóbbak még meg is élnek belőle. De ez az arcpirító, a valóságtól és a jó értelemben vett művészi szerénységtől elrugaszkodott arrogancia, amellyel Gerendás személyes kríziséről, beharangozott emigrációja elmaradásáról beszél, az, ahogyan semmisnek, de legalábbis jelentéktelennek próbálja feltüntetni azt, amit pár hónapja még véresen komolyan gondolt, arra valóban nehéz szavakat találni.

Nem, Gerendás Péter, azokat a szavakat egyáltalán nem lehetett félreérteni. Hogy te most leírt szavaid félreérthetőségével mentegetőzől négy hónappal ezelőtti öncélú hangulatkeltésedért, legjobb esetben is gusztustalan. Ha csak magadat köpnéd szembe ezáltal, szóra sem lenne érdemes a történet. Így viszont én speciell szégyellem magam, hogy valaha együttéreztem veled! Arra meg szándékosan nem akarok gondolni, hogy alkotói kedved hirtelen feltámadásának, illetve sanyarú egzisztenciád - teljesen váratlanul - pozitív jövőképpé válásának hátterében az áll, hogy  valakiknek valamivel sikerült betömniük a szádat.