Dicséretes dolog, hogy a Fidesz nem hagyja földönfutóvá válni különféle pozíciókból kihullott elvtársait, hogy minden körülmények között honorálni igyekszik a feltétlen lojalitást, de nyújtsa fel a kezét az, akinek ma Magyarországon havi bruttó 600 rongy üti a markát azért, mert téli estéken a kandalló mellett, az elviselhetetlen kánikula idején pedig a diófa árnyékába menekülve idegen nyelvű, bármilyen nyelvű irodalmat habzsolhat kétpofára. Éveken keresztül, nem csillapodó informálódási vágytól hajtva, fél szemmel a politikai folyamatokat figyelve, megkerülhetetlennek, stratégiainak vélt pozíció birtokában.
Olvasom, hogy Tellér Gyula egy ilyen végtelenül szerencsés és valószínűleg igen művelt ember. Az elmúlt ciklusban parlamenti képviselőként tengődő Tellér 2010 óta Orbán Viktor olvasással és külföldi utazgatással megbízott főtanácsadója. Aki hol Párizsba, hol Bécsbe kirándul könyvvásárlás céljából, majd hazatérve hosszú időn keresztül szívja magába a tudást. Teszi ezt azért, hogy a páros hónapokban, egy kávé mellett Orbán Viktor miniszterelnökkel is megossza olvasmányélményeit. Persze csak olyankor, amikor nem Jordániába, vagy Libanonba szólítja a kötelesség.
Ha enyhén akarunk fogalmazni, nevezhetjük teljesen felesleges költekezésnek, nekem mégis inkább az erkölcstelenség és az arrogancia jut eszembe. Olcsóbb kormányt ígértek ugyanis az elvtársak, de a látszólag karcsúbb, hamis álarc mögül államtitkárok, főtanácsadók hada röhög bele a pofánkba. Akik közül egyeseket nyíltszini buzizásért fizetésemeléssel "büntetnek", másokat a nyugati magyarsággal és az észak-amerikai kapcsolatokkal összefüggő feladatok ellátása érdekében Jordániába és Libanonba hurcolnak.
Az ilyen értékes embereket nyilvánvalóan meg kell fizetni. Leginkább azért, mert nem mindenkinek van gusztusa, és eléggé hajlékony gerince ahhoz, hogy Orbán különböző testrészeinek fényesre mosdatása céljából – tudásukat, szakértelmüket, tartásukat félretéve – azt szajkózzák a fülébe, amit hallani akar. Szaros 600 ezerér’, egy vagy kétmillióér’ havonta. Miközben az átlagmagyar, a többszörösen megadóztatott átlagmagyar bruttó keresete a 250 ezret sem éri el.
Nos, egy sem akadt ezek között a főtanácsadó-szakemberek között, akik az ország sokat emlegetett nehéz helyzetére, a válságra való tekintettel, a magyar emberekkel vállalt szolidaritás szellemében bér-szolidaritást is vállaltak volna velük. (Nem azokról beszélek, akik ingyen adnak tanácsokat, hanem a többiekről, akik összesen 5.334.400 forintot keresnek közpénzből. Havonta.)
Igen, cinikus pofátlanság az elvbarátok teljességgel láthatatlan, megfoghatatlan, de valószínűleg életbevágóan fontos munkáját százezrekkel, milliókkal honorálni. És még cinikusabbá attól lett az egész, hogy hónapokig üvöltötték bele az arcunkba a demagóg dumát, az olcsóbb állam álságos hazugságát. Hogy mimindentjobbancsinálunk. Cinikus, hogy nem hogy olcsóbb nem lett, de többe kerül ez a kormány. Amely egyre inkább kizárólag a dilettáns talpnyalók józan ésszel felfoghatatlan helyzetbe hozásáról ismerszik meg.
Persze nincs is annál jobb, mint adakozni abból a közösből, amiből egyébként annyi minden másra nem telik. Adakozni azért, hogy a hűséges barátok kedvükre olvasgassanak, hogy a Nyugattal összefüggő munkaköri leírásuknak megfelelően, teljes költségtérítés mellett Keletre utazgassanak, hogy a társadalmi felzárkoztatás nemes céljából fűtetlen lakásokban létminimum alatt tengődő cigányoknak napos csibével dobják fel az életüket, és hogy a tudatos nemzeti gondolkodást egészséges buzizás kíséretében megalapozzák.
A felesleges költekezés arroganciája okozta pénzügyi fekete lyukakat meg úgyis betömködik a továbbra is hülyére vehető magyar emberek többlépcsős, célzott kizsigerelése nyomán befolyt összegek. Hát csoda, hogy az IMF-nek is idő előtt, csuklóból visszafizetjük (az el sem költött?) hitelt?
Van itt pénz mindenre, elvtársak!
