Ha egy, az emberi méltóság szobrának megmintázását célzó pályázatot hirdetnének, igen nagy valószínűséggel nem Lázár János szolgáltatna ihletet sokunknak. Ez nem lenne baj. Abban viszont van valami tenyeres-talpas aljasság, hogy egy emberi élet kioltásával végződő baleset nyomán, az elkövetésben közvetetten érintett Lázár János kéri ki magának az esetet elítélő kommentárt.

Az már csak hab a tortán, hogy a delmagyar.hu hírportálon a tavaly októberi balesetről beszámoló cikkhez kapcsolódó egyik hozzászólás - Lázár emberi méltóságát sértő - mivolta ügyében indított perben megszületett a bírósági döntés: a Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. ötszázezer forint nem vagyoni kártérítést fizet.Lázár János emberi méltósága sérült.

Arra gondoltam, vajon hányan lehetnek ebben az országban, akik emberi élet kioltásának közelében sem jártak, de bérből, fizetésből, becsületes munkából élnek, következésképpen annyit is érnek , amennyijük van? Hányan vannak olyanok, akik Lázár ellen pert indíthattak volna, miután ez az ominózus arcpirító mondat elhagyta a száját?

Vagy (ebben az országban) csak annak lehet méltósága, akinek pénze és hatalma van, akinek miniszterelnökséget vezető államtitkári és polgármesteri szék egyszerre támasztja az altestét? Esetleg utólag magyarázkodhat, hogy bocs, nem úgy gondoltam? Egy ember halála kapcsán (és nem azt mondom, hogy ő lett volna az elkövető!!!) Lázárnak az volt a legfontosabb, hogy saját igazának, a politikus, a közéleti szereplő emberi méltósághoz való jogának érvényt szerezzen. Sikerült neki. Senkinek nincs joga érzékeny lelkivilágában turkálni, és megsebezni mély erkölcsi alapokon nyugvó igazságérzetét. Arról az emberről beszélünk, aki a mindenkit megillető méltóság szellemében szégyenlistát hozott nyilvánosságra Hódmezővásárhely önkormányzatának internetes oldalán az általa érdemtelennek bélyegzett szegényekről. Mert a nincstelenek pellengérre állítása erkölcsileg és jogilag is teljesen rendben van.

Egyszerű lenne rövidre zárni a történetet, és csak annyit mondani: akinek van méltósága, becsülete az általában nem a bíróságon keresi, de attól félek, ez itt nem valaminek a megnyugtató végkifejlete. Valaminek, aminek ugyanúgy része a  nem ritkán kiszámítható igazságszolgáltatási döntések evidenciája, mint a fideszes hatalom előtt gyakran csúszómászó sajtóorgánumok érthetetlen (vagy nagyon is érthető?) szervilis jóvátételi gesztusai. Sokkal inkább valaminek a nyugtalanító, precedens értékű kezdete ez: a sérthetetlen közszereplőt semmilyen körülmények között nem javallott bírálni.

Ennyiről van szó: egy szánalmas végkifejletű, képmutató pereskedési akcióról. Aminek semmi köze az emberi méltósághoz. Lázár emberi méltóságát az tükrözte volna, ha a baleset után azonnal, a saját pénzéből (abból, amennyi van neki) enyhítette volna a családtagok fájdalmát. Még  akkor is, ha van az a veszteség, amelyet semmiféle pénz nem képes semmissé tenni. Ez most konkrétan egy ilyen. Persze aki az emberi egzisztencia értékét pusztán vagyoni mutatókkal méri, attól nehéz ilyet elvárni. De a saját emberi méltóságunk hiúságunk megsértéséért peres úton kikényszerített „jóvátételi összeget” nagyvonalúan felajánlani, leginkább a hányingerrel vegyes mélységes undor érzését kelti.

Kedves János! Az emberi méltóság ott kezdődik, hogy vállaljuk a felelősséget tetteink következményeiért, és nem az az első dolgunk, hogy másokra mutogassunk, és kikérjük magunknak. Igaz, hogy nem te vezettél, és igaz, hogy nem gyanúsítottak meg sem téged, sem sofőrödet az ügyben, de ne tegyél úgy, mintha te lennél a hős, vagy az áldozat ebben a történetben!