Ellenzéki összefogás vagy negyedrangú bohóckodás?

H_A Címkék: összefogás ellenzék jelöltállítás Orbán Viktor Mesterházy Attila Bajnai Gordon Baja Ferenc miniszterelnök-jelölt Együtt-PM2013.07.12. 00:13

Úgy gondoltam, semmiképpen nem fog megártani, ha alszom egyet-kettőt arra az interjúra, amelyet a minap a hvg.hu készített Baja Ferenccel, az MSZP politikusával. Aki egyébként ugyancsak a minap nagyon helyesen határolódott el azoktól, akik úgy gondolták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kifütyülésére a legjobb alkalom Horn Gyula temetése. Nem hiszem viszont, hogy ez a nagyon korrekt gesztus, amellyel megkövette a jelenlegi miniszterelnököt, egyben arra is feljogosítja, hogy pártja nevében az említett interjúban elhangzóhoz hasonló, felelőtlen nyilatkozatokat tegyen. Mert azt mégsem gondolom, hogy ez lenne az MSZP hivatalos álláspontja. Vagy ha igen, akkor hagyni kéne a fenébe ezt az egész baloldali összefogásnak nevezett, illetve állítólag arra irányuló negyedrangú bohóckodást.

Baja azt állítja, a Fideszt leváltani akarók koalíciójának gyengítője is lehet az Együtt 2014-PM. A szocialista politikus szerint az a különbség, amely a közvélemény-kutatásokban látszik az MSZP és Bajnaiék között, legitimmé teszi, hogy Mesterházy Attila igényt tartson a közös listavezetői pozícióra.

A baloldali, amúgy is vérszegényen haladó összefogásnak soha rosszabbkor nem jöhetett volna az, hogy egy levitézlett MSZP-s káder, a párt régi motorosainak, rossz emlékű, visszás ügyekkel kapcsolatba hozható egykori frontembereinek egyike megmondja a tutit a Bajnai-Mesterházy nevével fémjelzett (potenciális) ellenzéki együttműködésről. Arról a lehetséges együttgondolkodásról, amelynek érdekében a két pártvezér - egyelőre felmutatható eredmények nélkül ugyan - az elmúlt hónapokban nem egyszer, nem kétszer ült le egy asztal mellé tárgyalni. És akkor jön egy Baja Ferenc, és nyilatkozik egy ilyet. Egy olyat, amivel ad egy jó nagy atyai pofont az egész addigi munkának. Ha jól emlékszem, Mesterházy száját eddig még egyszer sem hagyta el az, hogy pártja társadalmi támogatottsága alapján neki alanyi jogon jár a miniszterelnök-jelöltség.  

Mesterházy szánalmas válasz-nyilatkozata előtt (a jelöltállításos, Együtt-PM-es nézeteltéréssel összefüggésben: hogy ki küldött jelöltlistát a másiknak, ki nem, ki üzenget a sajtó révén a másiknak, ki ne üzenjen) azt gondoltam, alapvetően két lehetőség van. Mesterházy Baja révén üzent Bajnainak. Vagy Mesterházy nem üzent Bajnainak, hanem az MSZP belső ellenzéke üzent Baja révén Mesterházynak. Bármelyik eset forgott volna fenn, rendkívül kínos lenne, a baj meg sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Amiatt viszont, hogy Mesterházy ilyen vállalhatatlan módon magyarázta ki a kimagyarázhatatlant (ti. Baja Ferenc ezt arra az esetre vetette fel, hogy ha az Együtt-PM nem a szocialistákkal, hanem külön listán indulna. Mi van b*meg?) kénytelen vagyok megismételni: ha így állnak a dolgok, hagyni kéne a fenébe ezt az egész bohóckodást.

„Teljesen legitim igénye az MSZP-nek, hogy ilyen támogatottság mellett – amennyiben ő ezt ambicionálja – az elnöke legyen a közös miniszterelnök jelölt is. Senki nem kérdőjelezheti meg Mesterházy Attila jogát erre. Ha valaki megtenné, az számunkra elfogadhatatlan lenne, hiszen a választóink akaratával menne szembe.Támogatóink ugyanis nem azt várják tőlünk, hogy ha ennyien állnak mögöttünk, akkor mi elegánsan félreálljunk, és mást támogassunk.”

Baja Ferenc konkrétan és szó szerint ezt nyilatkozta, hogy lehet ezt másképp érteni, mint így? Itt most elvileg összefogni akarnak,  nagy egyetértésről beszélnek, meg arról hogy semmi nem változott a közös jelöltállítás ügyében, akkor miért kellene bárkinek is külön indulásról filozófálnia? Ennyire nem lehet hülyére venni a választókat. Vagy igen?

Úgy tűnik, továbbra sem értik ezek a drága jóemberek, hogy a miniszterelnök-jelölt személye körüli pedálozás jelenleg álprobléma és sokadrangú jelentőséggel bíró kérdés. Éppen az összefogás eszméjét lehetetleníti el az, hogy szűk egy évvel a választások előtt mindenáron egy konkrét személyben való gondolkodásra akarják kényszeríteni egyesíteni kívánt, ám minden tekintetben különböző, fejét kapkodó, semmit nem értő szavazótáboraikat. Amelyeket egyelőre még arról sem sikerült meggyőzni, hogy egyszemélyes alpári ambíciókon innen és túl, miért életbevágó az, hogy közösen tolják azt a kurva szekeret egy bizonyos irányba. De hát ilyen szanaszét nyilatkozgatások mellett csoda? Hogy ráadásul úgy üzenünk a sajtó révén a másiknak, hogy felszólítjuk: ne a sajtó révén üzengessen nekünk? Biztos, hogy a széles nyilvánosság előtt kell lefolytatni ezeket a meccseket, fiúk?

De ha már úgyis az üzengetések ideje van, én például Baja Ferencnek azt üzenném, a süllyesztőben való végleges eltűnés megelőzésére irányuló igyekezetével tulajdonképpen ő válik a Fideszt leváltani akarók koalíciójának gyengítőjévé. És mindenki, aki hozzá hasonlóan arra vállalkozik, hogy jól megmondja a magáét és lehetőleg minden korábbi állásfoglalásnak ellentmondva, még nagyobb zavart keltsen a fejekben. (Zárójel: Ahogy - a többek között - Baja Ferencek által „lekaraktergyilkolt” Gyurcsánynak is szólni kellene, hogy ha nem tud konstruktívan hozzátenni az ügyhöz, szenvedélyes, de fölöttébb káros kirohanásaiból vegyen vissza. Persze ha komolyan gondolják valamennyien azt a közös célt, amely ezt a nem éppen gárnitszilárdságú alapokon nyugvó összefogási törekvést létrehozta: az Orbán-rezsim leváltását. Lehetőleg valami jobbra.)

Baja kiszólása (és Mesterházy borzalmas reagálása) kapcsán sok kérdés merül fel: tulajdonképpen hányba is van töredezve ez az egymásnak látványosan és frontálisan ellentmondó, össze-vissza beszélő egyénekből és alakulatokból álló ellenzéki térfél? Ki kivel játszik itt egy csapatban, és ki merre tolja azt a szekeret? És egyáltalán kell-e az ellenzéknek a közeljövőben mindenáron ragaszkodnia ahhoz, hogy a miniszterelnök-jelölt személyéről döntsön, és nevét nyilvánosságra hozza? Valóban ez a kulcskérdés? Mert ha igen, akkor szerintem kár a gőzért.  

Megnyugtató bizonyosságok helyett, egyelőre csupán az látszik, hogy a színfalak mögött kemény iszapbírkózás folyik. Baja Ferenc érthetetlen kiszólása ezt a sejtést erősíti. Mesterházy Attila nevetséges magyarázkodása meg köbre emeli az egészet. Ennél már az is jobb lett volna, ha meg sem szólal. Az életképes, alternatívát kínáló, konszenzusra épülő platform létrehozása helyett értelmetlen, kaotikus egy helyben topogásnak lehetünk szemtanúi így nyár derekán. És miközben visszafordíthatatlanul fogy az idő, a démonizált Orbán Viktor ellenében létrehozandó közös fellépés így válik nevetség tárgyává, a nagybetűs összefogástól meg így kerülünk napról napra egyre távolabb. És ez mindaddig így is marad, amíg fel nem ismeritek, hogy az ÖSSZEFOGÁS jelen pillanatban erősebb brand, mint Mesterházy, vagy Bajnai személye.

U.I. Amúgy ezt jól látod, Attila: Orbán joggal röhöghet a markába. Mert ezt így nem lehet/nem szabad/nem érdemes csinálni.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr925401279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.12. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.12. 09:53:14

Mára kiderült: ez az össszefogás valójában az MSZP összefogása saját magával. Bajnai megbukott, nem tudott megszólítani senkit, egyetlen teljesítménye az LMP egyik frakciójának megszerzése volt, mely mögött azonban nem áll választói támogatás.

Nyilvánvaló ezek után, hogy az MSZP a baloldal fő ereje.

Tehát aki nem akarja a Fideszt, az az MSZP-re szavaz.

Aki pedig nem akarja az MSZP és a Fidesz közül az egyiket sem, annak marad az LMP.

Bajnai egyszerűen nem tényező. Lassan menetel Gyurcsány nullás népszerűségének szintje felé.

Blickfang 2013.07.12. 13:04:25

Teljes mértékben csatlakoznék az előttem szóló gondolatmenetéhez. Bajnai egy kipukkadt luftballon.

Husz_János_Puszita 2013.07.12. 13:58:51

Dehogynem. Igy kell csinalni ha a cel az E14 kiszoritasa a ringbol. Es egy mocsok kepmutatas a szavazokra hivatkozni.

ob.szerver 2013.07.12. 22:50:02

Már a szituációt sem értem. Az médiapiac versengett azért, hogy ki legyen az a szerencsés, aki példány és klikkszámot megdobva leközölheti Baja interjúját?

Komolyan kérdezem: ki a faszt érdekel, hogy Baja mit gondol miről?

Van persze egy rosszabb verzió is: ha Baja pártfeladaot teljesített.

s 2013.07.12. 23:29:46

Jól van. A devizahitelesekről szerintem már beszéltünk eleget.
Mi van a manyuppal? Érvényes volt a szerződés? Törvényes volt a szerződés? Miért kényszerítettek az ágazat megszüntetésével, hamis indokokkal, csalással, a szerződés felmondására? Mert aki maradt, az sem azzal a feltétellel maradt, ami az elején a megállapodás része volt. Az ő befizetéseik is el lettek térítve.
Készítem a fegyvert. Lassan már kész lesz. Nyüszíts a nyomorult életedért, mert rettenetes bosszút fogok ezért állni. EZT NEM FOGJÁTOK MEGÚSZNI.

s 2013.07.12. 23:32:30

Ki a fasz az a baja? Az már egy ember?

s 2013.07.12. 23:33:38

Leszarom, bazdmeg!

s 2013.07.12. 23:35:15

Ha tudod a jövőt, ne itt osszad az észt, seggarc. Irány lottózó, te baromállat. Ott mutasd meg, mekkora egy kibaszott nagy okos faszkalap vagy, baszkikám.

s 2013.07.12. 23:39:48

Mi a kurva anyátokért veritek itt a faszotokat? Nem mindegy, mi a rosseb lesz 2014-ben? Mintha nem lenne már amúgy is teljesen szétbaszva minden. Ezen nem változtat senki, baszod. Beikszelsz valakit, és megy ugyanez a szarevés tovább. Mikor vagy hajlandó szembenézni a ténnyel: emberhalál lesz. Anélkül nem változik semmi. Rothadó akasztott politikusok szemét a varjaknak kell kizabálni ahhoz, hogy itt a dolgok normális menete visszaálljon.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.07.13. 00:00:08

a magyar politikai élet arról szól, hogy eltereljék a figyelmet a szakmai nullaságukról a politikusok

Pop40 2013.07.13. 00:07:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"egyetlen teljesítménye az LMP egyik frakciójának megszerzése volt, mely mögött azonban nem áll választói támogatás."

Na ne mondd. Ehhez képest gyakorlatilag az LMP 2010-es szavazótáborának döntő része jelenleg az E14-nél van.
Az Lmp-t ugyanis jórészt az ex-szdsz-es szavazók juttatták a parlamentbe 2010-ben, ők pedig most kb 99%-ban kormányváltást akarnak.

Mellesleg Schifferék irányvonala mögött ugyan mégis miféle választói támogatás áll????

"Bajnai egyszerűen nem tényező."
Ha te mondod. :) Én azért ezzel megvárnék a jövő évi választást. Kv-kutatást hamisítani én is tudnék, pont úgy, mint ahogy közmunkásokat se nehéz kivezényelni "spontán tüntetőként" Bajnai ellen.
Jövőre majd kiderül, mennyi a támogatása, és ki a tényező, Bajnai, vagy a Baja Ferenc-jellegű figurák. :)

Pop40 2013.07.13. 00:08:51

@Pop40: megvárnék = megvárnám

Kim Jong Un 2013.07.13. 01:22:36

@Pop40: a libas jovo tavasszal fossa lesz gyalazva hala az egnek.

belgabela 2013.07.13. 04:24:00

Addig jó az országnak, míg csak ezt bénázzák el, nem a gazdaságot, mint amikor lehetőségük volt.

Mert azt nagyon elbaszták legutóbb is:A tót GDP 2003-ban 1.410 dollárral (kb. 25%-kal) volt alacsonyabb, mint a magyar, 2010-ben viszont már több volt. A lengyelek 1.100 dollárral voltak lemaradva, a lettek majd 2.000-rel és folytathatnám. 2010-ben ezek mind előttünk voltak, ami a legfontosabb átlagbérben is.

belgabela 2013.07.13. 04:26:29

@s: elembetegnem tűnsz, aki ráadásul semmit nem ért.

Blogger Géza 2013.07.13. 05:40:10

Ellenzéki összefogás biztosan nem lesz. A parlamentbe 3 ellenzéki párt jutott be, az MSZP, a Jobbik és az LMP, mögöttük van leigazolt választópolgári támogatás. Ebből a másik egyáltalán nem akar összefogni az MSZP-vel (és egymással sem). Max. egy részleges (!) baloldali összefogásról beszélhetünk. Ami tulajdonképpen egy MSZP 2.0.

pánpéter 2013.07.13. 06:01:57

jókat röhögök az ilyen posztokon, amikor a nyumorult blogger vágyálmai (nagy baloldali összefogás LOL) az istennek nem akarnak összejönni, és az idiótája keresi, kutatja az okokat, és beáll a fősodorba, a "szeressüük egymást gyerekek, fogjunk össze sálálálá"...

ezek? összefogni? a saját anyjukat átb@sszák 3 forintért, nem hogy egymást.
bajnai gordon pedig egy nulla. valaki írta fentebb, tökéletesen eljelentéktelenedett 6 hónap alatt. a támogatottsága folyamatosan csökken, ráadásul 0 azaz nulla bizonytalan szavazót tudott megszólítani.
a drogos, meg a bukott rebiszes meg még bohócnak is rossz, azzal a 2 idiótával csak hülyét csinál magából, másra alkalmatlanok.
és ezek akarnak országot vezetni, meg kormányprogram, meg külpolitika, meg a többi? bajnait már láttuk mire képes. gazdasági minisztersége alatt nőtt 20%-al az államadósság, kellett IMF hitel a csőd elkerülésére.
bajnai nem független, és legkevésbé sem szakértő. egy nulla, egy senki.

csavari 2013.07.13. 06:44:04

autognomia

Nagy marha vagy kicsi fiam! Te szerinted ki fog beállni egy köztudottan többszörös gyilkos tolvaj lakhely áruló mögé? Kizárólag a külföldiek és a zsidók, mert akiben a tisztesség parányi szikrája is maradt az soha büdös életben nem fog szavazni a libatolvajra még a bal oldali szavazók közül sem!

regress 2013.07.13. 06:52:59

@pánpéter: a fideszesk annyival mások,hogy ők már 1 forintért is

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.13. 07:11:33

Az emberek csak a negyedrangú bohóckodást látják. Márpedig - a balos megélhetési politikusok legnagyobb bánatára - a választást szavazatokkal lehet megnyerni és nem kéttucat politikai csontváz háttéralkujával.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.13. 07:13:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igen, de ez már elég régóta nyilvánvaló....

mint ahogy az is, hogy még legalább 4 évig marad a fidesz...
...hála istennek...

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.13. 07:14:42

"És ez mindaddig így is marad, amíg fel nem ismeritek, hogy az ÖSSZEFOGÁS jelen pillanatban erősebb brand, mint Mesterházy, vagy Bajnai személye."

Ebben meg a posztoló téved. Összefogással megint nem lehet választást nyerni. Az "összefogás" nem fogja TV vitában Orbánt megverni. Az "összefogásnak" nincs politikai programja. Az "összefogás" csak egy eszköz. Itt az a baj, hogy a célok hiányoznak, és az eszközök sem megfelelőek.

Mária 2013.07.13. 07:24:16

Együttgondolkodás?

Nagyszerű pótcsekekvés. Addig se kell semmit csinálni.

lavór 2013.07.13. 07:41:39

Olyan mindegy, hogy összefognak-e vagy sem, akár a FIDESZ-el is összefoghatnának, semmi nem változna. Tovább rabolnák az országot. Öröm ebben az országban politikusnak lenni.

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.13. 07:43:41

A szárszói szabólegények több ponton hibát követtek el. Bajnaira akkora ruhát varrtak, ami lötyögött rajta. Nem is tud azóta se belenőni a tandembiciklit kormányzó pozícióba.

Mesterházyra pedig - aki mögött a balos hobbipártok közül egyedül országos hálózat és támogatás van - ráadák volna a biciklisgatyát. Hogy taposson.

Én tulajdonképpen hálás vagyok Szárszónak. Megmutatta a ballib értelmiség foga fehérjét, és elgondolkodtatta az embereket a Bajnai-vezette kormány eszméjének tarthatalanságáról.

pánpéter 2013.07.13. 08:21:17

@regress: igen. biztos így van. a fidesz kormány alatt emelkedett az államadósság 82%-ra, és a fidesz kormány alatt kellett IMF hitel a csőd elkerülésére.

fidesz=mszp 2013.07.13. 09:12:23

Majd orbánnal közösen megbeszélik, hogy hogyan tovább. Mint ahogyan megbeszélték a nagy kerekasztalnál is Hazánk elherdálását.

Szanyi Tibor 2013.07.13. 09:20:50

Azt már látom, hogy egyesek káromkodásként próbálják előadni a jövőjére figyelő nép hangját, azonban a nép kevésbé olvassa ezt a blogot, még kevésbé a kommenteket, sokkal inkább szavazni fog, éspedig a jól felfogott érdekei szerint. Ha a nép kedveli a megtévesztést, akkor úgy, ha nem, akkor meg amúgy. Ehhez képest harmadrangú az, hogy ki mit üzen kinek, beleértve a szerzőt is ...

narmer 2013.07.13. 09:51:56

@s: Nem hagynád abba ezt a trágrár szöveget? Kivéve, ha te vagy Gyurcsány Ferenc, mert nála egy betegség előjele a trágár beszéd.

J.László 2013.07.13. 09:54:20

Itt @s a legnagyobb szám. Ez a fazon elmebeteg.
Ettől függetlenül fogadást kötök bárkivel, hogy nem lesz közös lista. Az MSZP önállóan fog indulni és kap szépen 30%-nyi mandátumot. Azzal még kihúzza annyi emberük a nyugdíjig.

M_R 2013.07.13. 10:06:16

@wmiki:
"mint ahogy az is, hogy még legalább 4 évig marad a fidesz...
...hála istennek..."

Meg a választási csalásnak amire készültök, a külföldi bérszavazóitokkal, fideszcsicska.

Előbb-utóbb a sitten fogtok rohadni... jobb esetben. Rosszabb esetben lámpavason fogtok himbálózni kitéve a varjak szeretetének :)

J.László 2013.07.13. 10:07:59

Az MSZP 2006 nyara óta mindenbe belebukik. Azóta vezeti megszakítás nélkül a kv kutatásokat a Fidesz. 2006-os önkormányzati választás. 2008-as "szociális népszavazás". 2009-es EP választás. 2006 és 2010 között az időközi választások. 2010-es országgyűlési választás. 2010-es önkormányzati választás. 2010 óta az időközi választások. Megannyi, sok esetben elsöprő
vereség.

2014-ben három országos választás lesz. Nagyon úgy tűnik, mindegyiket simán bukja az MSZP. Előbb-utóbb elérkeznek egy ponthoz, ahol már nincs értelme az egésznek és MDF-esedik, vagy kisgazdásodik a párt. Egy párt sem bír ki korlátlan számú választási vereséget.

Bajnai pedig szóra sem érdemes.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.13. 10:11:51

@M_R: :x
látszik, hogy te igazi liberális demokrata vagy...
sok sikert 2014-hez elvtársak

xd

Szélmalomharcos 2013.07.13. 11:12:27

Azt olvasom hogy Baja Ferenc, aztán megszólal Szanyi Tiborc mint a nép panaszosa, mi jöhet még?

Hogyan fognak tudni ezek ilyen mélységből kimászni?

Gyanítom sehogy

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.13. 13:07:55

@Pop40:

Az LMP-re azok szavaztak, akik nem akartak választani a 2 nagy között. S most is ez lesz. A bajnais LMP-sek súlytalanok, nincs önálló táboruk.

Pop40 2013.07.13. 13:08:08

@Kim Jong Un:

Aha, tuti. :)
Én azért leszavazok majd rá, biztos, ami biztos ;)

@Blogger Géza: Ti a Kedves Vezetővel (akinek a kétharmada áll, mint a cövek) nagyon leragadtatok 2010-nél. :)
Kellemetlen lesz ebből felébredni jövőre. :D

Igen, jövőre is 3 ellenzéki párt lesz a parlamentben (minimum) csak az egyiket fidesznek hívják majd, ez helyettesíti majd a jó eséllyel kieső Lmp-t.
Az újonnan bekerülő E14 pedig kormánypárt lesz.
@pánpéter:
"bajnai gordon pedig egy nulla. valaki írta fentebb, tökéletesen eljelentéktelenedett 6 hónap alatt."

Milyen szomorú is az, mikor a narancsbolsik kiábrándulnak Bajnaiból, akinek eddig a fő szavazóbázisát képezték, és szomorkodva leszavaznak a tolvaj Vityára. :DDD

@tundrazuzmo:

"Én tulajdonképpen hálás vagyok Szárszónak. Megmutatta a ballib értelmiség foga fehérjét, és elgondolkodtatta az embereket a Bajnai-vezette kormány eszméjének tarthatalanságáról."

Szárszón szerepelt a Bajnai-kormány? Ejha, észre se vettem, jó hogy szólsz.

Amúgy teljesen igazad van, azok, akiknek Orbán lenyúlta a megélhetését, szétverte az iparágát, belehazudott a képébe, stb stb stb, biztos rohannak majd a narancsbolsikra szavazni, mert ugye Szárszón Heller hastopban parádézott, és az elmúlt 3 év lopásai és elkúrásai közül mindenkit ez zavar a legjobban. :DDDD

Pop40 2013.07.13. 13:13:47

@pánpéter:

"a fidesz kormány alatt emelkedett az államadósság 82%-ra,"

Na ja.... Most (3000 milliárdnyi manyup-vagyon elrablása után) hol is áll?

"és a fidesz kormány alatt kellett IMF hitel a csőd elkerülésére."

És a fidesz-kormány alatt robbant ki a gazdasági válság, mikor naponta kétszámjegyű esések voltak a tőzsdén világszerte, ugye?

Bajnainak eddig volt 1 éve, válságban, Vityának 8, válság nélkül. Gondolom te is úgy szeretsz futóversenyen indulni, hogy az ellenfelednek tizedannyi idő áll rendelkezésére, hogy megtegye ugyanazt a távot mint te, és neki ráadásul adnak egy 50 kilós hátizsákot is, biztos ami biztos ;)

Pop40 2013.07.13. 13:17:53

@J.László:

"2014-ben három országos választás lesz. Nagyon úgy tűnik, mindegyiket simán bukja az MSZP. Előbb-utóbb elérkeznek egy ponthoz, ahol már nincs értelme az egésznek és MDF-esedik, vagy kisgazdásodik a párt."

Ez olyan szép sztori, hogy szinte megkönnyeztem.
Esküszöm, már csak az hiányzott a végéről, hogy az mszp elárvult szavazói majd szépen leszavaznak a fideszre, és a 100%-kal megválasztott Vityát a Duna jegén királlyá koronázzák. :DDDDDDDDDDDDDD

"Egy párt sem bír ki korlátlan számú választási vereséget."

Bizony, a fityisznek jövőre már a negyedik lesz, csak OGY-ből. :)

"Bajnai pedig szóra sem érdemes."

Ehhez képest a narancsbolsi pártmédia, maga a narancsbolsi párt, meg a félhülye szavazóik még álmukban is őt emlegetik... :DDDDDDDDD
El nem tudom képzelni, mi jönne a részükről, ha Bajnai szóra érdemes lenne. :DDDDDDDDDDDDDDDD

Pop40 2013.07.13. 13:27:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az Lmp-re jórészt a pesti, liberális értelmiségi réteg szavazott, aki korábban az szdsz-t támogatta.
Abból meg, hogy még 2010-ben SEM voltak hajlandóak a fideszre szavazni, kitalálhatod, hogy most, 3 elkúrt és ellopott év után milyen arányban akarhatnak kormányváltást.

"A bajnais LMP-sek súlytalanok, nincs önálló táboruk."
Nincs a francokat, a 2010-es tábor döntő része az övék.

Viszont Schiffer táborát igazán megmutathatnád már, mert nagyon nem látni őket. Volt anno 2 küldött, aki tovább bírta ébren, ezért hajnal 1-kor az Lmp kongresszuson leszavazott még pluszban Schifferékre, nagyjából ennyi a hatalmas Schiffer-féle támogatottság.
Hogy a mögötte álló választói támogatást meg honnan veszik, azt eddig senki nem tudta elmondani.

Te is magyarázod itt azt, hogy 2010-ben ki hogy szavazott. Ja, akkor mindenki úgy, ahogy. De jövőre nagyon nem 2010 lesz. Nehogy már egy 3 éves választásból vezesd le az lmp mai támogatottságát... :DD

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.13. 13:30:22

@Pop40:

Meglátjuk...

Hozzáteszem: az LMP láthatóan jobbra igyekszik nyitni az utóbbi hónapokban, s ha ebben sikeres lesz, be fog tudni szedni esetleg Fidesz-ellenes jobboldali szavazatokat.

Pop40 2013.07.13. 13:36:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez természetesen nem kizárt, az LMP előtt igen nagy potenciál van, pláne, ha begyűjti magához Ángyánt, Hadházyt, Sólymot, Chikánt, stb stb, azaz a hiteles jobboldali húzóneveket.

De az, hogy ez a potenciál nem balos szavazókból táplálkozik, amire hivatkoztok az LMP-vel kapcsolatban, az hótziher. A balos kormányváltást akar, és nem szavaz olyan pártra, aki nemhogy ezt nem tudja garantálni neki, de még csak azt sem, hogy egyáltalán bejut a parlamentbe.
Ilyen pártra csak azok szavaznak, akiknek tulképp tökmindegy a szavazatuk sorsa, nem rázza meg őket, ha elveszik. És aki kormányváltást akar, azt bizony megrázná.

Husz_János_Puszita 2013.07.13. 17:27:15

@tundrazuzmo:

"Az "összefogás" csak egy eszköz. Itt az a baj, hogy a célok hiányoznak, és az eszközök sem megfelelőek. "

Hát kb.
Az hogy: "ezt a kormányt le kell váltani", elég sovány üzenet így 23 év silány kormányzás után. Miért is kellene leváltani a nyomi szocikra? Hogy megint felső kulccsal adózzon az átlagbér?

M_R 2013.07.14. 21:47:52

@wmiki: Elvtársak nálatok vannak a Fideszben: tele vagytok egykori III/IiI-asokkal meg MSZMP KB tagokkal. Máshová már szinte nem is jutott, talán még a KDNP-ben van néhány..

Te melyik megye párttitkára voltál, tovaris?
süti beállítások módosítása